Népszava, 1937. március (65. évfolyam, 50–72. sz.)

1937-03-02 / 50. szám

2. oldal mmmmm NÉPSZAVA netére, a termelés biztonságára és folytonosságára is ügyeltek. A DOT urai könyörtelenül spe­kulálnak. Fölhasználják az alkalmat és szabadulni akarnak a „szakszer­vezeti mételytől". Ámde a hadjárat nem megy olyan könnyen, mint amilyennek talán remélték. A bányamunkás­ság, amikor azt látja, hogy éppen­­ azokat akarják kirúgni a bányá­ból, akik megbízásukból az érde­kükben a bányaigazgatóság előtt mindig szót emeltek, ezt az eljá­rást a becsületére mért korbács­ütésnek érzi. S ahogy tud áldozni és tud­ kiállani a kenyeréért, íme, tud­ válaszolni a provokációra is és tud harcba szállni a becsület vé­delmében is. Védelmi harcának­­ fegyvere passzív fegyver, de ha­talmas. Áldozni kell, de önként és szívesen hozza, meg az áldozatot a munkásszolidaritás nevében. És a szál a némasággal, amely most a pécsi­ szénmedencére borul, azt adja tudtára a provokálóknak, hogy kötelessége megvédeni az­­ ártatlanokat, akiket gonoszság és rideg bosszúállás vett üldözőbe. * Sajnálatos, hogy az iparügyi mi­niszter erre azt mondja: hatalmi­­ sztrájk. Sajnálatos és megdöbbentő, ahogy, az iparügyi miniszter sze­rint. .,a béremelés immár elin­tézve lévén", az egész ügy nem az fő minisztériuma, hanem a rendé­szet hatáskörébe tartozik. A szo­ciálpolitika egyik felelős vezetője még akkor sem nyilatkozhat­ik így, ha félig-meddig netán igaza is volna. De az iparügyi minisz­ternek ebben a kérdésben csak a tévedéseit, csak a melléfogásait és a felelősségteljes pozícióhoz n­em méltó heveskedését látjuk. Először is a miniszter úrnak is­­ tudnia kell, hogy itt semmi­féle béremelés nem történt. A DGT csak visszaadta­­ azt a 8%-ot, amit eddig levont a munkások béréből és e­zzel nem bért emelt, csupán az­­ 1933. évi bérnívót állította vissza.­­Másodszor és a továbbiakban: a miniszter úr ne felejtse el és ne a­­ leplezze, hogy ebben a kérdésben DGT-vel szemben ő is csatát veszített. A DGT nem teljesítette­­ azokat a kéréseket, amelyekkel a miniszter állott elő. A miniszter, az összeütközés elkerülése érdeké­ben, azt kérte, hogy ne bocsássák el azokat a munkásokat, akik munkástársaik megbízásából bár­mikor is szószólói voltak bizonyos kérésnek vagy panasznak. A DGT pedig ezeket bocsátja el. A mi­niszter is kérte, hogyha már szük­ség van létszámcsökkentésre, azo­kat bocsássák el, akiknek van kis földjük, van valami más élet­lehetőségük és könnyebben elvise­lik a munkanélküliség átmeneti idejét. A­ DGT ezt a kérést sem teljesítette. A DGT jól kiszámí­tott­an, irgalmatlan és szívtelen spekulációval indította meg bos­­szúálló hadjáratát a vasa­si éhség­sztrájk miatt. Éppen úgy, mint amilyen kiszámított taktikával s minden erkölcsi fölfogástól sem­leges fogással szokta sarokba szo­rítani a kormányt, ha a szénkész­letek átvételéről van szó. Íme: a szegény, az ártatlan DGT, mint a „hatalmi sztrájk" üldözöttje! Mélységes megdöbbenéssel lát­juk, hogy az iparügyi miniszter olyan könnyedén kiejti a­ kezéből ezt az ügyet, minden­ felelősségé­vel együtt­­ utalja át a rendészet hatásköreibe. A DGT vábbra is manőverezhet, persze to­­ovább­ra i­s megkapja a kormánytól a legnagyobb szénszállítást —, ám­de az iparügyi miniszter, aki nemcsak tmimt megrendelő, hanem mint államh­a­talom­ is kötelesség­szerűen parancsolhatna ren­det, mérsékletet és tisztességet a DGT-re, az egész ügyet a rendé­szet hatáskörébe utalja. Meg vagyunk róla győződve, hogy a b­écsi bányai munkásság, amely politikai pártállásra való tekintet nélkül szolidárisan és egyetemlegesen állott ki becsülete és kenyere védelm­ében, egy pilla­natra sem fogja megbontani a rendet és a „rendészeti körnek" nem­ lesz vele dolga. hatás­ De a közvélemény jól nézzen szét, mielőtt ítélne. Szem­bemáll egymással a becsü­letében, az emberi és a munkás­szolid­ari­tásána­k érzésében meg­támadott munkásság és egy ide­gen bányatársaság, a­ DGT, amely rendszeres p­rovok­c­iói­óival, üzleti ma ad hiálciói­val és minden más ki­méletlens­éggel csak arra törek­szik, hogy a bányáján túladjon, hogy valakinek a nyakába sózza, de amiig ez meg nem történik, a profitja addig is csorbítatlan ma­radjon. Tessék ítélni. Az igazság a munkásság oldalán van! 1937 március 2, £ eckf Bsmmmmmammmmmmmmm (Folytatás az 1. oldalról) vidéken egy csapásra­ megváltozott az a bizakodó hangulat, amely az iparügyi minisztérium tárgyalásait kísérte. A bányamunkás­ság vasár­nap délután 4 órára rögtönzött, gyű­lést hívott össze Pécsbányatelepen, ahol közel háromezer­ bányamunkás jelent meg. A gyűlésen Tolnai József elvtárs, kerületi titkár behatóan foglalko­zott úgy a bérkérdéssel, mint az el­b­­ocsátások­kal. Beszámolt arról, hogy a hatóság, amely kezdetben a bérmozgalom mellé állt, most, ami­kor a DGT 335 olyan munkást akar kenyörtelenné tenni, akik föláldoz­ták egzisztenciájukat, családjakat, jövőjüket és bányamunkások egye­temes érdekeiért, akkor elzárkózik minden tárgyalás elől és nem a DGT-t, figyelmezteti túlkapásaira, hanem a munkásság szolidaritását tekinti „hatalmi kérdésnek"*. A bá­nyavállalatnak viszont nem elég ál­dozat a három bal ott és a tíz­­ be­sáli, az ő kizsákmányoló bérpoliti­kája és antiszociális szelleme, újabb áldozatokat kíván. Ha a DGT az el­bocsátásoknál a szociális szempon­tokat vette volna tekintetbe és a munkássággal karöltve intézte volna­­ a szanálé«t, bármennyire is fájó lett volna az elbocsátás, a súrlódások elkerülhetők lettek volna. — Tagadásba veszem — mondotta Tolnai elvtárs —, hogy a százhar­mincöt munkás és bizalmi elbocsá­tásával a vállalat rezsije számot­tevően csökkenne. Itt csupán arról van szó, hogy az igazgatóság anti­szociális bérpolitikáját így akarja kényelmesebben keresztülvinni és ezzel a­­ módszerrel szeretné elérni, hogy a jövőben az minden ellenál­lás nélkül érvényesülhessen. A munkásság byesléssel hallgatta meg­ megújuló be-Tolnai elvtárs beszédét, amelynek végén három­ezer bányász torkából mennydör­gésszerűen tört elő, horgy: — Nem! Nem engedjük veze­tőinket! A munkásság egyöntetűen, párt­állásra való tekintet nélkül, foglalt állást a DGT munkásellenes me­rénylete ellen, mert jól tudja, hogy most az egyetemes bányászérdekek megvédéséért száll­ni avállalatnak, ha a síkra és a bá­munkásságot harcba kényszerítik, meg kell tud­nia, hogy nemcsak úri, hanem pro­letárbecsület is van. A lelkes hangulatú pécsbán­ya­telepi gyűlés után a öOOO főnyi bányásztömeg a legnagyobb fe­gyelmezettséggel él? rendben tért haza. A gyűlésen jelen volt gróf Festetics Domokos országgyűlési képviselő, aki Tolnai József elvtárs előtt csodálkozásának adott kifeje­zést, hogy milyen fegyelmezett a bányamunkásáig. Tolnai elvtárs a Nép-képviselőnek a következőket válaszolta: — Képviselő úr, ezek a munká­sok szociáldemokrata és nem nyilas nevelést kaptak! Sztrájk! (Pécs, március 1. — !A Népszava hidasitójának telefonjelentése.) Mi­után nyilvánvalóvá vált, hogy a bányavállalat, az elbocsátásokat po­­­litikai bosszúra akarja fölhasználni, pécsvid­éki bányamunkásság sztrájkba lépett és hétfőn reggel 11 órakor, amikor a munka megkez­dését jelezték, a­ munkásságnak csaak három százaléka jelentkezett, ezek is­­ a felvigyázók és az aknászok családtagjai voltak, ak­ikkel azon­ban még az üzem fenntartását sem­ lehetett elvégezni. A DGT közlése szerint Fécabányatelepen az And­rá­sssy- és Széchenyi-aknában a reg­geli műszaknál százhárom, a me­csek­szabot esi Ferenc­ József akná­nál tíz, a Szent István-aknánál tizen­egy, a vasa­si Thoimen-aknánál nyolc, összesen százharminckét munkás jelentkezett. Hétfőn délelőtt csatlakozott sztrájkhoz a keresztény-szociális a és a Nép­ szervezetek munkás­sága, úgyhogy délután 2 órak­­or már alig néhányan álltak munkába. A munkásság mindenütt a leg­fegyelmezettebben viselkedik, ön­tudatosan kitart álláspontja mel­lett és tudja, h­ogy küzdelmét az egész ország rokonszenve kíséri. Tolnai József elvtárs a hétfői na­pon is igyekezett vitéz Horváth István főispánt meggyőzni a mun­kásság álláspontjának igazságáról. A főispán azonban, nyilvánvalóan felsőbb utasításra, eddig elzárkó­zott attól, hogy interveniáljon. A főispán kijelentette, hogy négyezer bányamunkás ügye nem függhet össze százharmincöt elbocsátott munkás sorsával. A DOT is ezideig elzárkózott minden tárgyalás elől és az iparügyi miniszter kijelentette, hogy az­ iparügyi minisztérium a maga részéről lezárta a pécsi ügyet és a többi most már rendészeti kér­dés. Ez a rideg álláspont, semmiesetre sem járul hozzá a kedélyek meg­nyugtatásához és semmiesetre sem szolgálja sem az igazság, sem a magyar munkásság jogos érdekeit, amelyet a hatóságnak igenis köte­lessége képviselni. Téved a kormány déli lapja, az „Esti Újság", amikor azt írja, hogy Pécsett azért van sztrájk, ..mert a munkáltató bánya­vállalat nem haj­landó tovább alkalmazni azokat, akik a földalatti sztrájkban részt­vettek és a bányaüzemet a saját életük­kel egyszerre veszélyeztették Ilyen hamis beállítással nem sza­bad és nem lehet az ország köz­véleményét félrevezetni. A munkás­ság maga is vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy kik felelősek az éhségsztrájk meg­indításért és a szakszervezeti fegye­lem megszegéséért. És nem azért tört ki a sztrájk, m­ert a munkás­ság ezekkel szolidáris, vagy mert a bányavállalat nem hajlandó ezeket alkalmazni, hanem, igenis, azért, mert 135 olyan munkást akar el­bocsátani a DGT, akik közül egynek sincs köze a éhség­sztrájkhoz és akik között 113 régi, kipróbált, komoly szak­szervezeti vezető és bizalmi férfi van. Az éhségsztrájk miatt elbocsátott tizenegy vasasi bányászra vonatko­zólag is megkérdezhetjük, hogy mi­lyen vizsgálat alapján állapította meg a DGT, hogy éppen ez a tizen­egy ember felelős az éhségsztrájkért és amennyiben megállapította, miért nem hozta nyilvánosságra bizonyí­tékait, hogy azokat ellenőrzői lehes­sen. Elvégre besúg­ások alapján nem lehet, emberek egzisztenciáját tönk­retenni! A DGT arcképe A­ DGT a­ sztrájk kitörése után nyomban megszüntette élelemtárai­ Akik idült székrekedésben és arany­eres bántalmakban szenvednek, ve­yék a terűn ászét,és „Ferenc József" „eserűvizet egy poharnyi napi ada­gokban, kissé felmelegítve, mindig reggel éhgyomorra. Az orvosok ajánlják.­­X- ban a munkásság hitelre való ki­szolgálását. Csak készpénz ellené­ben vásárolhatnának. Készpénz azonban a pécsi bányavidék nyomo­rúságos mun­káslakásaiban már rég­óta nincs. A környék lakossága, azonban elhalmozza a szeretet és együttérzés jeleivel a sztrájkoló bányászokat és tőle telhetően támo­gatja őket. A DGT az ország legnépszer­­tle­nebb vállalata, évek sora óta nyug­talanítja az ország közvéleményét, mert Bécs­ből irányított antiszociá­lis munkás-politikája sztrájk­mozgalmakra vezetett, állandó mos­­­tani eljárásával ismét bebizonyí­totta, hogy semmibe se veszi sorz ország érdekeit és a munkát végző magyar legnehezebb bányamun­kásokat. A DGT hétfőn nyilatkozatot adott ki, amelyben arra hivatkozik, hogy ,,a pécsvidéki bányam­unkásság át­lagbére „a­ 8%-os levonás eltörlése előtt is magasabb volt, mint, a ható­ság által például a­ kőművesek ré­szére, pécsi viszonylatban megálla­pított minimális munkabér". Azt­ azonban elhallgatja, hogy a bánya­munkásság életveszedelmes mun­káért kapja munkabérét és ez az élet­veszedelem éppen a pécsvidéki bányákban a legnagyobb. 1­926-ban például Magyarországon 2325 bá­n­yászbalesetből 573 a pécsvidéki bányákra jutott De adhatunk rész­letesebb adatokat, is. Öt egymás­után következő évben a pécsvidéki bányákban a következő balesetek történtek: Tudott dolog­, hogy a DCGT bá­nyáinak irányítása a legrosszabb az országban. Vezérigazgatóit két­évenként változtatgatják és a veze­tés bizonytalansága kihat az üzem­re. A DGT pécsvidéki bányavá­lla­lata m­a már fogalom Magyar­országon. Ha az ember maga előtt lá­tja a három­­ betűt, min gyárt éh­ségsztrájkra, bányászinségre, sa­nyargatott tisztv­iselőkre és­­ peres­kedő nyugdíjasokra gondol. (Folytatás az 5. oldalon) 1922-ben 248 baleset, ebből halálos . 1923-ban 472 15 1924-ben 377 „ „ 13 1925-ben fi­ ifl « 1926-ban 573 „ „ .. 4 Gazdasági miniszter­tanács volt hétfőn Darányi miniszterelnök elnöklete alatt hétfőn délután 6 órakor gaz­dasági minisztertanács volt. A gaz­dasági minisztertan­ácson Kánya külügyminiszter, Fabinyi pénzügy­miniszter, Bornemisza iparügyi és kereskedelemügyi miniszter, Mar­schall földművelésügyi állam­titikár, St­ickl Alfréd rendkívüli követ, Kun­der Antal, a külkereskedelmi hiva­tal­ és az egyes gazdasági miniszté­riumok szakreferensei vettek részt. A gazdasági miniszter­tanácson azo­kat a­ gazdasági kérdéseket tárgyal­ták meg, amelyek az egyes minisz­tériumok hatáskörébe tartoznak. Az utódállamokban élő magyarság sorsáról tartott előadást Kenéz íí^ja a tudományegyetem kisebbség-jogi intézé­sében. Kimondotta, hogy a román­ csendőrök ok nélkül hozzák a magyarokat, előállítják és ha­ Csehszlovákiában megakadályozzák a magyar könyvek és újságok bevitelét. Számarányukhoz mér­ten kevés iskolát létesítenek számukra. Erdélyiben a székely megyéket külön kultúrzónába sorolják és az ókirály­ság­ból hozinak ide magyarul nem tudó ta­nítókat. Végül megállapította Kenéz, hogy a nemzetközi szerződések kisebb­ségvédő intézkedéseit nem tartották bek O­LVASD A NÉPSZAVÁT ÉS SZEREZZ ÚJ ELŐFIZETŐSET

Next