Népszava, 1937. március (65. évfolyam, 50–72. sz.)
1937-03-02 / 50. szám
2. oldal mmmmm NÉPSZAVA netére, a termelés biztonságára és folytonosságára is ügyeltek. A DOT urai könyörtelenül spekulálnak. Fölhasználják az alkalmat és szabadulni akarnak a „szakszervezeti mételytől". Ámde a hadjárat nem megy olyan könnyen, mint amilyennek talán remélték. A bányamunkásság, amikor azt látja, hogy éppen azokat akarják kirúgni a bányából, akik megbízásukból az érdekükben a bányaigazgatóság előtt mindig szót emeltek, ezt az eljárást a becsületére mért korbácsütésnek érzi. S ahogy tud áldozni és tud kiállani a kenyeréért, íme, tud válaszolni a provokációra is és tud harcba szállni a becsület védelmében is. Védelmi harcának fegyvere passzív fegyver, de hatalmas. Áldozni kell, de önként és szívesen hozza, meg az áldozatot a munkásszolidaritás nevében. És a szál a némasággal, amely most a pécsi szénmedencére borul, azt adja tudtára a provokálóknak, hogy kötelessége megvédeni az ártatlanokat, akiket gonoszság és rideg bosszúállás vett üldözőbe. * Sajnálatos, hogy az iparügyi miniszter erre azt mondja: hatalmi sztrájk. Sajnálatos és megdöbbentő, ahogy, az iparügyi miniszter szerint. .,a béremelés immár elintézve lévén", az egész ügy nem az fő minisztériuma, hanem a rendészet hatáskörébe tartozik. A szociálpolitika egyik felelős vezetője még akkor sem nyilatkozhatik így, ha félig-meddig netán igaza is volna. De az iparügyi miniszternek ebben a kérdésben csak a tévedéseit, csak a melléfogásait és a felelősségteljes pozícióhoz nem méltó heveskedését látjuk. Először is a miniszter úrnak is tudnia kell, hogy itt semmiféle béremelés nem történt. A DGT csak visszaadta azt a 8%-ot, amit eddig levont a munkások béréből és ezzel nem bért emelt, csupán az 1933. évi bérnívót állította vissza.Másodszor és a továbbiakban: a miniszter úr ne felejtse el és ne a leplezze, hogy ebben a kérdésben DGT-vel szemben ő is csatát veszített. A DGT nem teljesítette azokat a kéréseket, amelyekkel a miniszter állott elő. A miniszter, az összeütközés elkerülése érdekében, azt kérte, hogy ne bocsássák el azokat a munkásokat, akik munkástársaik megbízásából bármikor is szószólói voltak bizonyos kérésnek vagy panasznak. A DGT pedig ezeket bocsátja el. A miniszter is kérte, hogyha már szükség van létszámcsökkentésre, azokat bocsássák el, akiknek van kis földjük, van valami más életlehetőségük és könnyebben elviselik a munkanélküliség átmeneti idejét. A DGT ezt a kérést sem teljesítette. A DGT jól kiszámítottan, irgalmatlan és szívtelen spekulációval indította meg bosszúálló hadjáratát a vasasi éhségsztrájk miatt. Éppen úgy, mint amilyen kiszámított taktikával s minden erkölcsi fölfogástól semleges fogással szokta sarokba szorítani a kormányt, ha a szénkészletek átvételéről van szó. Íme: a szegény, az ártatlan DGT, mint a „hatalmi sztrájk" üldözöttje! Mélységes megdöbbenéssel látjuk, hogy az iparügyi miniszter olyan könnyedén kiejti a kezéből ezt az ügyet, minden felelősségével együtt utalja át a rendészet hatásköreibe. A DGT vábbra is manőverezhet, persze toovábbra is megkapja a kormánytól a legnagyobb szénszállítást —, ámde az iparügyi miniszter, aki nemcsak tmimt megrendelő, hanem mint államhatalom is kötelességszerűen parancsolhatna rendet, mérsékletet és tisztességet a DGT-re, az egész ügyet a rendészet hatáskörébe utalja. Meg vagyunk róla győződve, hogy a bécsi bányai munkásság, amely politikai pártállásra való tekintet nélkül szolidárisan és egyetemlegesen állott ki becsülete és kenyere védelmében, egy pillanatra sem fogja megbontani a rendet és a „rendészeti körnek" nem lesz vele dolga. hatás De a közvélemény jól nézzen szét, mielőtt ítélne. Szembemáll egymással a becsületében, az emberi és a munkásszolidaritásának érzésében megtámadott munkásság és egy idegen bányatársaság, a DGT, amely rendszeres provokcióióival, üzleti ma ad hiálcióival és minden más kiméletlenséggel csak arra törekszik, hogy a bányáján túladjon, hogy valakinek a nyakába sózza, de amiig ez meg nem történik, a profitja addig is csorbítatlan maradjon. Tessék ítélni. Az igazság a munkásság oldalán van! 1937 március 2, £ eckf Bsmmmmmammmmmmmmm (Folytatás az 1. oldalról) vidéken egy csapásra megváltozott az a bizakodó hangulat, amely az iparügyi minisztérium tárgyalásait kísérte. A bányamunkásság vasárnap délután 4 órára rögtönzött, gyűlést hívott össze Pécsbányatelepen, ahol közel háromezer bányamunkás jelent meg. A gyűlésen Tolnai József elvtárs, kerületi titkár behatóan foglalkozott úgy a bérkérdéssel, mint az elbocsátásokkal. Beszámolt arról, hogy a hatóság, amely kezdetben a bérmozgalom mellé állt, most, amikor a DGT 335 olyan munkást akar kenyörtelenné tenni, akik föláldozták egzisztenciájukat, családjakat, jövőjüket és bányamunkások egyetemes érdekeiért, akkor elzárkózik minden tárgyalás elől és nem a DGT-t, figyelmezteti túlkapásaira, hanem a munkásság szolidaritását tekinti „hatalmi kérdésnek"*. A bányavállalatnak viszont nem elég áldozat a három bal ott és a tíz besáli, az ő kizsákmányoló bérpolitikája és antiszociális szelleme, újabb áldozatokat kíván. Ha a DGT az elbocsátásoknál a szociális szempontokat vette volna tekintetbe és a munkássággal karöltve intézte volna a szanálé«t, bármennyire is fájó lett volna az elbocsátás, a súrlódások elkerülhetők lettek volna. — Tagadásba veszem — mondotta Tolnai elvtárs —, hogy a százharmincöt munkás és bizalmi elbocsátásával a vállalat rezsije számottevően csökkenne. Itt csupán arról van szó, hogy az igazgatóság antiszociális bérpolitikáját így akarja kényelmesebben keresztülvinni és ezzel a módszerrel szeretné elérni, hogy a jövőben az minden ellenállás nélkül érvényesülhessen. A munkásság byesléssel hallgatta meg megújuló be-Tolnai elvtárs beszédét, amelynek végén háromezer bányász torkából mennydörgésszerűen tört elő, horgy: — Nem! Nem engedjük vezetőinket! A munkásság egyöntetűen, pártállásra való tekintet nélkül, foglalt állást a DGT munkásellenes merénylete ellen, mert jól tudja, hogy most az egyetemes bányászérdekek megvédéséért szállni avállalatnak, ha a síkra és a bámunkásságot harcba kényszerítik, meg kell tudnia, hogy nemcsak úri, hanem proletárbecsület is van. A lelkes hangulatú pécsbányatelepi gyűlés után a öOOO főnyi bányásztömeg a legnagyobb fegyelmezettséggel él? rendben tért haza. A gyűlésen jelen volt gróf Festetics Domokos országgyűlési képviselő, aki Tolnai József elvtárs előtt csodálkozásának adott kifejezést, hogy milyen fegyelmezett a bányamunkásáig. Tolnai elvtárs a Nép-képviselőnek a következőket válaszolta: — Képviselő úr, ezek a munkások szociáldemokrata és nem nyilas nevelést kaptak! Sztrájk! (Pécs, március 1. — !A Népszava hidasitójának telefonjelentése.) Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a bányavállalat, az elbocsátásokat politikai bosszúra akarja fölhasználni, pécsvidéki bányamunkásság sztrájkba lépett és hétfőn reggel 11 órakor, amikor a munka megkezdését jelezték, a munkásságnak csaak három százaléka jelentkezett, ezek is a felvigyázók és az aknászok családtagjai voltak, akikkel azonban még az üzem fenntartását sem lehetett elvégezni. A DGT közlése szerint Fécabányatelepen az Andrásssy- és Széchenyi-aknában a reggeli műszaknál százhárom, a mecsekszabot esi Ferenc József aknánál tíz, a Szent István-aknánál tizenegy, a vasasi Thoimen-aknánál nyolc, összesen százharminckét munkás jelentkezett. Hétfőn délelőtt csatlakozott sztrájkhoz a keresztény-szociális a és a Nép szervezetek munkássága, úgyhogy délután 2 órakor már alig néhányan álltak munkába. A munkásság mindenütt a legfegyelmezettebben viselkedik, öntudatosan kitart álláspontja mellett és tudja, hogy küzdelmét az egész ország rokonszenve kíséri. Tolnai József elvtárs a hétfői napon is igyekezett vitéz Horváth István főispánt meggyőzni a munkásság álláspontjának igazságáról. A főispán azonban, nyilvánvalóan felsőbb utasításra, eddig elzárkózott attól, hogy interveniáljon. A főispán kijelentette, hogy négyezer bányamunkás ügye nem függhet össze százharmincöt elbocsátott munkás sorsával. A DOT is ezideig elzárkózott minden tárgyalás elől és az iparügyi miniszter kijelentette, hogy az iparügyi minisztérium a maga részéről lezárta a pécsi ügyet és a többi most már rendészeti kérdés. Ez a rideg álláspont, semmiesetre sem járul hozzá a kedélyek megnyugtatásához és semmiesetre sem szolgálja sem az igazság, sem a magyar munkásság jogos érdekeit, amelyet a hatóságnak igenis kötelessége képviselni. Téved a kormány déli lapja, az „Esti Újság", amikor azt írja, hogy Pécsett azért van sztrájk, ..mert a munkáltató bányavállalat nem hajlandó tovább alkalmazni azokat, akik a földalatti sztrájkban résztvettek és a bányaüzemet a saját életükkel egyszerre veszélyeztették Ilyen hamis beállítással nem szabad és nem lehet az ország közvéleményét félrevezetni. A munkásság maga is vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy kik felelősek az éhségsztrájk megindításért és a szakszervezeti fegyelem megszegéséért. És nem azért tört ki a sztrájk, mert a munkásság ezekkel szolidáris, vagy mert a bányavállalat nem hajlandó ezeket alkalmazni, hanem, igenis, azért, mert 135 olyan munkást akar elbocsátani a DGT, akik közül egynek sincs köze a éhségsztrájkhoz és akik között 113 régi, kipróbált, komoly szakszervezeti vezető és bizalmi férfi van. Az éhségsztrájk miatt elbocsátott tizenegy vasasi bányászra vonatkozólag is megkérdezhetjük, hogy milyen vizsgálat alapján állapította meg a DGT, hogy éppen ez a tizenegy ember felelős az éhségsztrájkért és amennyiben megállapította, miért nem hozta nyilvánosságra bizonyítékait, hogy azokat ellenőrzői lehessen. Elvégre besúgások alapján nem lehet, emberek egzisztenciáját tönkretenni! A DGT arcképe A DGT a sztrájk kitörése után nyomban megszüntette élelemtárai Akik idült székrekedésben és aranyeres bántalmakban szenvednek, veyék a terűn ászét,és „Ferenc József" „eserűvizet egy poharnyi napi adagokban, kissé felmelegítve, mindig reggel éhgyomorra. Az orvosok ajánlják.X- ban a munkásság hitelre való kiszolgálását. Csak készpénz ellenében vásárolhatnának. Készpénz azonban a pécsi bányavidék nyomorúságos munkáslakásaiban már régóta nincs. A környék lakossága, azonban elhalmozza a szeretet és együttérzés jeleivel a sztrájkoló bányászokat és tőle telhetően támogatja őket. A DGT az ország legnépszertlenebb vállalata, évek sora óta nyugtalanítja az ország közvéleményét, mert Bécsből irányított antiszociális munkás-politikája sztrájkmozgalmakra vezetett, állandó mostani eljárásával ismét bebizonyította, hogy semmibe se veszi sorz ország érdekeit és a munkát végző magyar legnehezebb bányamunkásokat. A DGT hétfőn nyilatkozatot adott ki, amelyben arra hivatkozik, hogy ,,a pécsvidéki bányamunkásság átlagbére „a 8%-os levonás eltörlése előtt is magasabb volt, mint, a hatóság által például a kőművesek részére, pécsi viszonylatban megállapított minimális munkabér". Azt azonban elhallgatja, hogy a bányamunkásság életveszedelmes munkáért kapja munkabérét és ez az életveszedelem éppen a pécsvidéki bányákban a legnagyobb. 1926-ban például Magyarországon 2325 bányászbalesetből 573 a pécsvidéki bányákra jutott De adhatunk részletesebb adatokat, is. Öt egymásután következő évben a pécsvidéki bányákban a következő balesetek történtek: Tudott dolog, hogy a DCGT bányáinak irányítása a legrosszabb az országban. Vezérigazgatóit kétévenként változtatgatják és a vezetés bizonytalansága kihat az üzemre. A DGT pécsvidéki bányavállalata ma már fogalom Magyarországon. Ha az ember maga előtt látja a három betűt, min gyárt éhségsztrájkra, bányászinségre, sanyargatott tisztviselőkre és pereskedő nyugdíjasokra gondol. (Folytatás az 5. oldalon) 1922-ben 248 baleset, ebből halálos . 1923-ban 472 15 1924-ben 377 „ „ 13 1925-ben fi ifl « 1926-ban 573 „ „ .. 4 Gazdasági minisztertanács volt hétfőn Darányi miniszterelnök elnöklete alatt hétfőn délután 6 órakor gazdasági minisztertanács volt. A gazdasági minisztertanácson Kánya külügyminiszter, Fabinyi pénzügyminiszter, Bornemisza iparügyi és kereskedelemügyi miniszter, Marschall földművelésügyi államtitikár, Stickl Alfréd rendkívüli követ, Kunder Antal, a külkereskedelmi hivatal és az egyes gazdasági minisztériumok szakreferensei vettek részt. A gazdasági minisztertanácson azokat a gazdasági kérdéseket tárgyalták meg, amelyek az egyes minisztériumok hatáskörébe tartoznak. Az utódállamokban élő magyarság sorsáról tartott előadást Kenéz íí^ja a tudományegyetem kisebbség-jogi intézésében. Kimondotta, hogy a román csendőrök ok nélkül hozzák a magyarokat, előállítják és ha Csehszlovákiában megakadályozzák a magyar könyvek és újságok bevitelét. Számarányukhoz mérten kevés iskolát létesítenek számukra. Erdélyiben a székely megyéket külön kultúrzónába sorolják és az ókirályságból hozinak ide magyarul nem tudó tanítókat. Végül megállapította Kenéz, hogy a nemzetközi szerződések kisebbségvédő intézkedéseit nem tartották bek OLVASD A NÉPSZAVÁT ÉS SZEREZZ ÚJ ELŐFIZETŐSET