Népszava, 1937. július (65. évfolyam, 146–172. sz.)

1937-07-01 / 146. szám

2. oldal amely az utóbbi hetekben mintha kissé emberibb és tisztességesebb hangot vett volna föl, ismét visz­szatért a „daliás idők" hangjához. Már ugyanaz az uszítás folyik, mint néhány hónappal ezelőtt, már ugyanazon a hangon de­struálják a közbiztonságot, mint ezt régebben tették. A kérdés tehát, azt hisszük, eléggé indokolt. Az az érzésünk, hogy a törvénynek és a rendnek legmesszebbmenő­ tisztelete sem kötelez senkit arra, hogy szótla­nul és ellenállás nélkül legyilkol­tassa magát, vagy eltűrje a le­gyilkoláshoz vezető előkészületi cselekményeket. Tervszerű, tudatos és messze­ágazó bűnhálózatról, kiterjedt, el­szánt és elvetemült bűnszövetke­zetről van szó. Homályos spelmn­­kák mélyén és úgynevezett úri lakásokban a társadalom külön­böző rétegeiből való társadalmi s salak szevi­fonja a közread és az állampolgári biztonság fölborítá­sának szálait. Az állam védje meg az ő pol­gárait. Az állam védje meg a köz­nyugalmat, az állam védje meg az egyes ember szabadságát és a pártok mozgási lehetőségét. Kérő szóval fordulunk azokhoz, akik felelősséggel tartoznak. Nem azért, mintha félnénk. De talán ismere­tes az illetékesek előtt, hogy a birkózó és a bokszoló a legszelídebb ember, mert ismeri erejét és tart attól, hogy erejét egy csapással érvényesítse. Soká azonban ne piszkáljanak az orrunk alatt, sem a gyilkosok, sem a gyilkosok saj­tója. Hagyják abba és tartsák magukra is kötelezőnek a részünk­ről oly szigorúan megtartott ren­det és fegyelmet. Mert mi lesz akkor, ha egyszer megunjuk a re­volver és a horogkereszt rém­uralmát? NÉPSZAVA 1937 július 1, csütörtök Az államforma végleges rendezését követelte a szociáldemokrata párt a közjogi bizottság ülésén A képviselőház közjogi bizottsága szerdán délelőtt tárgyalta a kor­mányzói jogkör kiterjesztéséről és a kormányzóválas­ztásról szóló tör­vényjavaslatot. A kormányt Dará­nyi miniszterelnök és Lázár igaz­ságügyminiszter képviselték, részt­vett még a bizottság­ ülésén Mikecz Ödön és Tasnády-Nagy András ál­lamtitkár. A javaslatot Ángyán B­éla előadó is­mertette, kérve annak elfogadását. Rassay Károly (szabadelvűpárti) szólt elsőnek a javaslathoz. A javaslatot nem tartja ideális közjogi törvénynek és al­kalmasnak, hogy a hagyományos alkot­mányjogi elveket teljesen érvényesítse. Mégis elfogadja, mert minél bizonytala­nabb időket él a nemzet, annál inkább gondoskodni kell arról, hogy az alkotmányjogi törvények a nemzeti akaratot megvédjék. Szerinte a javaslat megvédi a legfőbb alkotmányjogi szempontokat és nem teszi lehetetlenné később a nemzet vég­leges elhatározásának érvényesítését. Viszont az utódajánlás kérdésénél a miniszteri ellenjegyzés mellőzését Perv tartja elfogadhatónak. Kifogásolja, hogy az indokolásban többször elő­fordul ez a kitétel: a királyi szék be­töltéséig. Ehelyett az 1920. évi I. tör­vényben használt „az államfői hatalom gyakorlásának végleges rendezéséig" kifejezést ajánlja. Rámutatott a javas­lat azon rendelkezéseire, amelyeknek a megszövegezése hiányos vagy homályos. Csak a köztársasági államforma felel meg a demokratikus követelményeknek Györki Imre elvtárs szólalt fel ezután. A javaslat 1920. óta az ötö­dik — kezdte fejtegetéseit Györki elvtárs —, amely az államfői hata­lom gyakorlásának rendezéséről szól, időszerűnek tartaná hogy most, amikor az államfői hatalom kérdését újjból szabályozni akarja a törvényhozás, akkor az államfői kérdést nem ideig­­lenesen rendezzük, hanem tér­jünk át a végleges rendrezésre. Akár a legitimista álláspont győz, akár fennmarad a mai állapot, az államfői hatalom kérdését minden­képen egyenlő szabályok szerint kell megoldani. Lehet az államfő király, köztársasági elnök, vagy nevezhetjük az államfőt kormányzónak, egyiket sem illeti meg több jog, mint amennyi a mai parlamentáris rendszer mellett és a demokratikus követelményeknek megfelelően hozott alkotmány szerint az állam­főt megilleti. "Az államfő jogkörének megoldásá­nál a javaslat a nemzeti szuvereni­tás gondolatából indul ki. Az 1920. évi T. törvénycikk kimondta, hogy a volt osztrák birodalmi tanácsban képviselt királyságokkal és orszá­gokkal szemben fennállt közös vi­szonyok megszűntek és a magyar államnak szabad rendelkezése a vi­szonyok tekintetében is tel­jesen helyreállt. Ebből következik, hogy még az esetben is, ha egyszer ko­ronázásra kerülne s­­or, itt hitleve­let kell megállapítani, amiből ön­ként folyik, hogy még, ha az ál­lamfőség kérdését a királyság hely­reállításával oldanák meg, akkor is a királyi hatalom kérdése is rendezésre szorul, m­ert teljesen lehetetlen, hogy 1937-ben a királyi hatalom gyakorlására vonatkozóan fennálljanak azok a rendelkezések, amelyek fennállottak az 19­20. évi I. törvényig vagy a trónfosztó törvényig. Az Isten kémyelméből való kirá­lyok ideje ma már a múlté. Ezt elismeri a javaslat indokolása is, amikor kimondja, hogy a királyo­kat megillető törvényszentesítési jog sem jelenthet abszolút vétójogot A parlamentáris rendszer mel­lett a szentesítési jog nem az a jog, amelynek útján a király a parlamentnek, mint a nemzet akaratának érvényesülését meg­gátolhatná. Az alkotmány szerint a királyi hatalom átruházott hatalom és ez nem csupán a szabad királyválasz­tásnál volt így, hanem az örökösö­dési törvény folytán is. Az állam­fői hatalom gyakorlásáról intézkedni egyedül a nemzet jogosult. Ha ehhez hozzávesszük, h­ogy a királyi hata­lom gyakorlása Magyarországon 1918 november 3-án megszűnt, akkor itt az ideje, hogy a főhatalom gya­korlásáról a nemzet a parlamentá­ris rendszernek és a demokratikus alkotmánynak megfelelően döntsön. Ez a döntés nem lehet más, mint az, hogy az ország a köztársasági állam­formát tegye magáévá, mert csu­pán ez az államforma felel meg a demokratikus követelmények­nek. A világháború után azokban az államokban, amelyeknek demokra­tikus alkotmányuk van, — ahol a királyság csak jelkép —, ott a ki­rályság Intézménye kiállta a leg­súlyosabb próbát és fennmaradt, mint Angliában, Belgiumban, Hol­landiában, a skandináv államokban. Nem tudott azonban ellenállni az idők viharának a királyság Vagy a császárság intézménye azokban az államokban, ahol nem volt de­mokrácia, ahol a királyok tetszeleg­tek azzal, hogy hatalmuk nem a népfenségből ered, hanem „Isten kegyelméből", ahol autokratikusan uralkodtak, semmibe véve a népek feltörekvő akaratát. Ezért szű­nt meg a dinasztikus uralom a cári Oroszországban, Törökországban, Magyarországon, Ausztriában, Né­metországban és a legutóbbi évek­ben Spanyolországban. Azért is időszerű lenne most az államfő jogainak végleges meg­állapítása, mert ma semmi tekin­tetben sem vagyunk lekötve és mert most személyre való tekintet nélkül lehet a problémát megoldani. A javaslat biztosítja az államfő utódajánlási jogát. Nem tartom szerencsésnek az államfő utódaján­lási jogát. Ez a jog az Országgyű­lést illeti meg. Az országgyűlés e joga mellett fennállhat az államfő utódajánlási joga, ezt azonban nem szabad, hogy írott törvény szabá­­lyozza, hanem a mindenkori államfő erkölcsi nagyságában kell lenni annak az erőnek, amely al­kalmas arra, hogy az utódját ajánlja. Az erkölcsi erő hatalma­sabbá tudja tenni az államfőt min­den írott törvénynél, az államfő megválasztásánál azonban a súlypontnak az or­szággyűlésen kell lennie. A javaslat szerint a kormányzó­választás titkosan történik. A tit­kosságot azonban a javaslat nem biztosítja. Ahhoz, hogy a választás titkos legyen, gondoskodni kell ar­ról, hogy a választásban résztvevő törvényhozók a szavazólapokat zárt fülkékben helyezzék el borítékba, mert ha ez nem történik így, akkor a titkosság kijátszható és minden szavazót ellenőrizni lehet. Szól a javaslat arról is, hogy az államfő sérthetetlen. Ez tisztán aka­démikus jelentőségű kijelentés. A történelem azt mutatja, hogy akár kimondják az államfő sérthetet­lenségét, aká­r nem, az alkotmány-Bágyadt, levert dolgozni képtelen­ egyéneknél a bélmozgást reggel éh­gyomorra egy pohár természetes „Ferenc József ” keserűvíz csak­hamar megélénkíti, az emésztő­csatornában összegyűlt salakot kiüríti, a vérkeringést szabaddá teszi , a gondolkodó- és munka­képességet emli. Az orvosok ajánl­ják, (XV sértéseket, államcsínyeket másképen szokták megtorolni. Nincs sok gya­korlati jelentősége annak se, hogy a miniszterek felelősségre vonhatá­sát kimondta az 1848. évi III. törvény, mert 1848 óta — bár ismételten lett volna ok a miniszterek a felelős­ségrevonásra — ilyen felelősségre­vonás eddig nem történt. Amikor első ízben tett említést az előző kormány a­rról, hogy a kor­mányzói jogkört kiterjeszteni kí­vánják, akkor azt hozták fel érvül, hogy a választójog titkosságának bevezetése csak úg­y válik lehetsé­gessé, ha az államfő nagyobb jogo­kat nyer. A mostani javaslatot meg kellett volna előznie a tit­kos választójog megalkotásá­nak és a felsőház demokratikus­ átalakításának, továbbá a vá­lasztás tisztaságát és a szervez­kedés szabadságát biztosító tör­vényes rendelkezéseknek. A kormányzói jogkör kiterjesz­tése előtt tudni óhajtjuk, milyen lesz a választójog és csak azután vizsgálhatjuk meg, vájjon van-e szükség a kormányzói jogkör to­vábbi kiterjesztésére. Kérjük a mi­niszterelnököt, tájékoztassa a Há­zat a választójogi törvénytervezet­ről, azt tárgyaltassa le és csak az­után vegye elő a mostani javasla­tot. Kifogásolom, hogy a javaslat nem szabályozza az államfői hata­lom gyakorlásának időtartamát, holott ezt is rendezni kellett volna és pedig úgy,hogy az államfő tízévenként válasz­tás alá essék. Végü­l hibáztatom, hogy az állam-­­fői állás nincs korhatárhoz kötve. Ha a képviselőnél megkívánják a harminc évet, a felsőházig tagnál a negyven évet, akkor az államfőnél is meg kellett volna a korhatárt állapítani. Minthogy a kormány ettől az elgondolástól eltért, a ja­vaslatot általánosságban, a rész­letes tárgyalás alapjául nem fogad­hatom el. Eckhardt szerint a királyság megvéd a diktatúrától Eckhardt Tibor (független kisgazda­párti) elfogadta a javaslatot. Utalt arra, hogy a Gömbös-kormány idején sokszor hivatkoztak arra, hogy a titkos választó­jog sötétbeugrást jelent, amivel szem­ben biztosítékokra van szükség. Göm­bösnek szóló többször említette, hogy ilyen biztosíték lehet az államfő tör­vényvisszakü­ldési jogának továbbfejlesz­tése és ha az országgyűlés hatalmát megszilárdítják, akkor meg lehet erősí­teni az államfőnek a törvényalkotásra vonatkozó jogkörét is. Örömmel látja, hogy a­ javaslat előkészítése során parla­mentáris módszerek érvényesültek. Pedig a kormánynak és a többségnek módjában állott volna hatalmi szóval megformálni a javaslatot. Györki ki­fogását inkább fitos jelentőségűnek tart­ja. A kormány a felsőházról és a vá­lasztójogról szóló törvényjavaslatokat is igyekezzék ilyen szellemben előkészíteni. Nem helyesli az államfői hatalom kér­désének végleges rendezését. Györkivel polemizálva azt fejtegette, hogy a dikta­túrákkal szemben a királyság természe­tes fék, ezért a királyság intézményét változatlanul fönn kell tartani, sőt helyreállítani. A törvényjavaslat indo­kolásában az ideiglenes szó helyett az átmeneti megjelölést kell használni. A kormányzó utódajánlási jogával összefüggésben hangoztatta, hogy nem tartotta volna megfelelőnek a jelölési jogkör olyan megállapítását, amely az országgyűlés szuverenitásának korlátozását jelentette volna. Helyesli, hogy az államfői jogkör bizo­nyos esetben nem a kormányzatra, ha­nem az országtanácsra száll át és nem következik be a hatáskörök halmozása, ami diktatúrára vezethet. Iljuszt Sándor, (­keresztény pár­ti) el­fogadta a javaslatot. Fejtegette, hogy a magyar királyság mindig alkotmányos királyság volt. Ha itt nem volt alkot­mányos királyság, azt a nemzet mindig nemzetellenes bűnnek tekintette. Petra Kálmán (pártonkívüli) is el­fogadta a javaslatot. Csoór Lajos (népakaratpárti), aki egyéb­ként nem tagja a bizottságnak, a bizott­ság engedélyével szólalt föl. Mindössze annak kijelentésére szorítkozott, hogy a javaslatot nem fogadja el. Rupert Rezső (Kossuth-párti) hasonló-­­képpen nem lévén a bizottság tagja, külön határozat alapján szólalhatott föl. Jelezte, hogy csak egy-két szempontból tér el fölfogása a kormány javaslatától. Lázár igazságügy miniszter válaszolt ezután a felszólalásokra. Kijelentette, hogy nincs funku­m a kormányzói ja­vaslat és a felsőházi, valamint a vá­lasztójogi javaslat között. Nem lehet az államforma és az államfői hatalom vég­leges rendezéséről beszélni, mert — mondotta — az államforma kérdése az 1931: XLVII. törvényben véglegesen el­dőlt. Az országtanács ügyrendjének tör­vény útján való szabályozását veszedel­mesnek tartaná. Osztja Eckhardt föl­fogását, hogy a­/, ideiglenes szó helyett átmeneti szót kell alkalmazni. A bizottság általánosságban, majd rövid szü­net után részleteiben is el­fogadta a javaslatot, amelyen néhány apró szövegmódosítást végeztek. A bizottságnak a javaslatra vonatkozó jelentését, amint képviselőházi tudósí­tásunkból is kitűnik, Ángyán előadó még a képviselőház szerdai ülésén be­terjesztette. Mindenféle jegyért forduljon a Kultúrpropaganda jegypénztá­runkhoz, VII. Erzsébet körút 35 és Conti ucca 4. Tel.: 13-03-30. 31. 32.

Next