Népszava, 1937. augusztus (65. évfolyam, 173–197. sz.)
1937-08-01 / 173. szám
(M. I.) Háború és béke, szegénység és gazdagság, ínség és bőség, sokmillió nélkülöző és kevésszámú, vagyonban, jólétben dúskáló: mindez a kapitalista társadalmi rendszer velejáró következménye. Az ember politikai, gazdasági, társadalmi, irodalmi és művészi téren egyaránt küzdelmet vív mindezek ellen. A kapitalista társadalom természetéből folyó társadalmi anarchiát nem lehet megszüntetni a. .kapitalista társadalmi rendszer megszüntetése nélkül, de valljuk, hogy a társadalmi bajokat lehet csökkenteni, a veszélyt hatásaiban lehet korlátozni. Az, hogy valaki szociáldemokrata, nem menti föl az alól, hogy a kapitalista társadalom következményei ellen is föl ne vegye a harcot. Nem lehet a háború ellen való küzdelmet azzal elhárítani, hogy aki a szocialista társadalmi rendért harcol, az egyben a háború ellen is küzd. Ez a fölfogás nagyon kényelmes és fölmentést jelent a kapitalista társadalom káros következményei ellen való gyakorlati küzdelem alól. Amíg kapitalista társadalom van, addig a háború sem küszöbölhető ki a politikai küzdelem eszközeinek sorából. Háborúk, hódítások tarkítják a kapitalista társadalom kialakulását és uralomrajutását. Az imperializmus terjeszkedő és hódító törekvésének eszköze a háború. . A háború az emberi társadalom legnagyobb, mindent megsemmisítő csapása. Az ellene való küzdelmet nem kell indokolni. Vannak, akik a háborút ősi emberi ösztönnek tartják és azt állítják, hogy háború mindig volt és mindig lesz. Ezek természetesen nem küzdenek a háború ellen. Ellenkezőleg, mindig háborúra készülnek és a háborúban becsvágyuk, társadalmi és politikai karrierjük beteljesülését látják. Nem is szólunk azokról, akik a háborúban mások vére, könnye és szenvedése árán gazdagodnak meg. Háborúban keletkeznek az új nagy vagyonok... Nem szabad a háborút természetes emberi ösztönnek tartani, amely leküzdhetetlen és megfékezhetetlen. Amióta az ember a társadalom keretében él, rendkívül sok durva és nyers ösztönről szokott le, ezeket megfékezte és érvényesülésüket büntetéssel sújtja. A háborút sem szabad kivételnek tekinteni. Erről is leszokhat az emberiség. , A háború ellen való küzdelemnek sokféle eszköze van. Sok nemzetközi tanácskozáson foglalkoztak már a háború ellen szóló háború megszervezésével. Szocialista és polgári pacifisták egyaránt keresték a háború elleni küzdelem alkalmas és sikeres eszközeit. Radikális oldalról az általános hadiipari és közlekedési sztrájkot és az antimilitarista propagandát tartották megfelelő eszköznek. A legutóbbi világháborúban ezek alkalmazására még csak sor sem kerülhetett. Most is kétséges, hogy ha kitörne a háború, lehetne-e alkalmazásukról szó? Egyébként is, ezeknek az eszközöknek csak akkor van szerepük, ha már kitört a háború. Hatásuk tehát csak annyi, hogy akadályokat gördítenek, a háború vitele elé, de magát a háborút nem küszöbölik ki és nem teszik lehetetlenné. A háborúellenes határozatoknak és akcióknak pedig csak akkor van értékük, ha a háború megelőzésére vezetnek. A béke biztosítása tehát a legfőbb cél. Nehéz feladat, kapitalista társadalomban majdnem teljesíthetetlen, mégsem szabad előre kitérni. Milyen eszköz alkalmas tehát a háború kiküszöbölésére, vagy a háborús veszély csökkentésére — a kapitalista társadalmon belül? A közvetlen akciók, általános sztrájkok, politikai tüntetések, a hadsereg demoralizálása még háborúban sem vezetnek sikerre. A háború vitele különben is lényegesen befolyásolja a politikai és társadalmi küzdelmeket és egészen más viszonyokat hoz létre, mint amineket feltételeznek ilyen közvetlen akciók lehetőségének sikeres alkalmazására. Vissza kell térnünk az egyetlen lehetséges és az adott viszonyok között szintén korlátozott hatású eszköz alkalmazásához: a szellem megváltoztatásához, a neveléshez. A háború kiküszöbölésének, a háborús veszély csökkentésének lehetőségét, a béke értékének növelését az egyéni és társadalmi nevelésben, a közszellem alapvető megváltoztatásában látjuk. Már a családban nagyobb súlyt kell vetni a békés szellemű nevelésre. Az iskola és később a sajtó, a művészet, az irodalom és a politika háborús szellemét állandó és tervszerű neveléssel kell ellensúlyozni. Ez önmagában talán nagyon gyenge és eredménytelen eszköznek látszik. De ha meggondoljuk, rájövünk arra, hogy nem is rendelkezünk hatékonyabb és célravezetőbb eszközzel. Az egyén gondolkodásának kialakítása, szellemének kiformálása a legfontosabb társadalmi feladat. Megszervezni, nevelni a társadalmat, illetve a tömegeket, ez az alapja a társadalmi, gazdasági és politikai mozgalmaknak is. Ahogy munkástársainkat szervezzük, ahogyan szocialistákat verbuválunk és ahogy a pártban egyesült tömegek gondolkodását öntudatosítjuk, ahogy szemléletüket formáljuk, úgy kell cselekednünk a háború ellen való küzdelmünkben is. Mindig, minden helyzetben a béke mellett kell síkraszállni. Ez persze csak akkor sikeres, ha előbb sikerült kiküzdenünk az egyén politikai függetlenségét, szellemi szabadságát, civil életének elsőbbségét minden katonai szellemmel, intézménnyel és rendszerrel szemben. A társadalom alkotó eleme az ember. Az ő biztonságáért, az ő jólétéért van minden intézmény. A függetlenségre, önbecsülésre, politikai öntudatra és önálló gondolkodásra szert tett ember, munkás és polgár egyaránt, inkább alkalmas arra, hogy életét és munkáját megvédje és ellenállást tanúsítson minden háborús uszítással és kalanddal szemben. A békének a teljes értékelése, a háborús hősi kultusz ellensúlyozása nagyon fontos feladat, amelyet nem lehet másként, mint az elvi álláspont és világszemlélet megtartásával és hangsúlyozásával elérni. A legkisebb és a leggyengébb szociáldemokrata párt is a szellem állandó művelésével több, jelentősebb értékű, mint a legnagyobb és leghatalmasabb párt közvetlen akció alkalmazására irányuló törekvésé. Nem a háborúban kell pacifistának lenni, amikor már nem lehet pacifista, hanem a háború előtt kell a pacifizmusnak, a békés szellemnek, függetlenségnek és szabadságérzésnek olyan erősnek lennie, hogy a háborút ne indíthassák meg, hogy a társadalom szellemének ellenállása miatt ne kerüljön sor háborúra. Augusztus 1 a békemanifesztáció napja. Soha, többé háborút! — hatásos és büszke jelszó volt. És két éve, hogy állandó háborús veszélyben élünk. Közben háborúk törtek ki, háborúkat folytattak le és újabb háborúk kitörésének híre érhet bennünket a nap minden órájában. A „Soha többé háborút !" — halványabb lett és a tiltakozást, az ellenszegülést fölváltotta az apatikus, tehetetlen belenyugvás. Mondjunk le a békéről és hagyjuk a dolgokat a maguk útján menni? Ezt mondhatnók minden más viszonylatban is. A fasizmus, a barbarizmus betörése is hasonló érzést válthatna ki belőlünk. A vereség nem jelent bukást és az erőszak győzelme nem bizonyít az igazság, a meggyőződés ellen! A küzdelmet vállalni kell, mert szükségesnek, elháríthatatlannak, életünk céljának és tartalmának tekintjük. S mennél nehezebb ez a küzdelem, annál nagyobbnak kell lennie annak a becsvágynak, amely az igazság, a társadalmi haladás és a szabadság győzelmére irányul. A háborúval a békét, az uszító hősi kultuszszal a munka, az ember és a kultúra értékét és megbecsülését kell szembeszegezni. Ki kell tartani a végcél szempontjából a leghatékonyabb eszköz, a nevelés, a szellem elsőbbsége mellett. Vállalni kell az igazság, a haladás, a béke és az emberiesség propagandáját. S akik vállalják, azok elsősorban a szociáldemokraták lehetnek. A kapitalista társadalmi rendben a munkásosztály történelmi feladata, hogy minden magasabbrendű haladást és emberiességet jelentő szellem hordozója és harcosa legyen. És bármilyen közel a háború, sohasem szabad lemondani, belenyugodni, hanem mindig arra kell törekedni, hogy ne legyen, ne lehessen háború! Háborúellenes szellem, háborúellenes nevelés, háborúellenes tömeggondolkodás és érzés — ez az egyetlen feladat, amely a kapitalista társadalmi rendben rendelkezésünkre áll és sikeresnek, hatékonynak látszik. Ezen túl és ezen kívül a kapitalizmus legyőzése jelenti majd a háború fúriáinak legyőzését, az ember és a béke diadalát. Mi, szocialisták, büszkék vagyünk arra, hogy olyan társadalmi rendnek vagyunk harcosai, amely nem ismeri majd a háborút és a szegénységet, az emberiség e két legszörnyűbb csalását.