Népszava, 1938. december (66. évfolyam, 274–288. sz.)
1938-12-01 / 274. szám
66. évfolyam 274. szám Budapest, 1938 december 1. csütörtök A MAGYAR ORSZÁG 1 SZOCIALDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Contucca 4 • Megjelenik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 1-303-30, 1-303-31 és 1-303-32 Ára130 fillér A reformtervek közül eddig csak egyetlenegynek a körvonalai bontakoztak ki. Ez az úgynevezett családi munkabér, pontosabban, gyermeknevelési pótlék. Ha a terv meg is valósul, szíves-örömest ráköszöntünk, mert sose volt szokásunk, hogy leszóljunk valamit, amiben van érték. Várjuk tehát a terv után a törvényjavaslatot s majd ezután a törvényt magát és gyors végrehajtását. Hanem azért meg kell mondani már most is, hogy a tervezetnek sok a hiányossága és jó volna, ha még javítanának rajta. Egyik hibája mindjárt az, hogy csak az ipari munkásokra terjed ki, a mezőgazdasági proletárokat kívül hagyja. Pedig ha valahol szükséges a gyermeknevelési pótlék, akkor éppen a falu az, ahol sóvárogva lesnek rája. De baja a tervezetnek még az is, hogy az ipari munkások valamennyiét sem öleli fel. A szezonmunkások tízezreit például éppen úgy kívülrekeszti, akárcsak a mezőgazdasági munkásokat. Egyéb hibák is vannak a tervezet körül, de mondjuk, ennek is lehet fejlődése és lesz is bizonyára, mégpedig annál gyorsabban s annál lényegesebb, minél több befolyáshoz jutnak a dolgozó tömegek. A reformok értékét mindig pontosan lehet mérni a dolgozó nép önrendelkező jogának mértékén. Amennyi ez az önrendelkező jog a valóságban, annyi a reform a törvénytárban. Se több, se kevesebb. A reformok sohasem születnek meg önként az uralkodó osztályok gondolkodásában, belátásában. Ilyen nincs! Mindig a dolgozó tömegekben érik meg a reform és csak a dolgozó tömegek közreműködésével vállhat valóra. Azok a reformgondolatok, amelyek most akárhány jobboldali párt programját díszítik és amelyeknek jegyében a kormányelnök valóságos szociálpolitikai kereszteshadjáratot hirdet, azok mind évtizedes követelései a magyar szervezeti munkásságnak. Mennyi valósul meg ezekből a reformgondolatokból? — ez is még mindig attól függ, hogy mennyi erejük és befolyásuk van és lesz az ipari és mezőgazdasági munkásoknak és alkalmazottaknak. . A szociális reform nem lehet ajándék. Nem is volt soha. És ha mégis ajándékként jött, annyit is ért. Még azok a reformok is, amelyek a szükségszerűség nyomán keletkeztek, csak akkor mentek át a gyakorlati életbe és éreztették jótékony hatásukat, ha voltak, akik őrködtek a végrehajtás fölött. Az őrködök pedig mindig csak maguk a dolgozó tömegek lehettek. Még a Gömbös-kormány idején vezették be a legkisebb bérek megállapításának rendszerét és a negyvennyolcórás munkahetet. Később úgy ezeket az intézkedéseket, mint a fizetéses szabadság jogát törvénybe iktatták. Ennek a törvénynek a végrehajtásán pontosan le lehet mérni a szociális törvényalkotások értékét. Maga a törvény figyelemreméltó, a maga nemében egyedülálló kezdeményezés. Nem is maradt hatás nélkül. Azt sem lehet mondani, hogy az iparügyi kormányzatnak a törvény végrehajts Jonhauxról. Ez a demagógia valóságos orgiáját üli ezen a mai napon. Az általános munkásszövettására rendelt szervei érzéketlenek volnának, vagy elbürokratizálnák a kérdést. És mégis, megdöbbentő: mennyivel maradt hátrább a törvény végrehajtása a törvény szándékainál. Csak el kell menni a szakszervezetek központi irodáiba, ahol garmadába gyűlnek a panaszok, különösen a vidékről. Ott, ahol a munkások önrendelkező joga nem érvényesülhet, ahol a munkásság önvédelmi szervezetei gyengék, vagy egészen hiányoznak, a negyvennyolcórás munkahetet egyáltalában nem tartják be, a munkabérek pedig 25—30%-kal kisebbek, mint amenynyit a bérhatározatok előírnak. Igaz, hogy ezek a kisebb bérek is nagyobbak azoknál a béreknél, hannem dolgoztak. Egyébként nagyon súlyos visszahatást kelt egész Franciaországban, hogy a hadsereget, amelyet minden egyes francia a külső ellenséggel szemben való védekezés eszközének tekint és mint ilyent értékel, Daladierék hatalmi céljaikra, a munkásság ellen használják föl. Nagy volt a sztrájk sikere a bányaiparban, százszázalékos a kereskedelmi tengerészetben, a kikötőkben és a hajóiparban. Ezeken a tényeken semmit sem változtat a kormány és jobboldali támogatóinak az igazsággal ellenkező beállítása a mai nap lefolyásáról. A francia munkásság megmutatta erejét és ha a Daladier miniszterelnök nagyotmondásai között idézett erőpróbára sor kerül, akkor ez az erő győzni is tud majd, amik a törvény életbelépte előtt érvényben voltak, de mégis meszsze mögötte maradnak a megállapított legkisebb béreknek. A törvény szándéka csak ott érvényesül, ahol maga az érdekelt munkásság szervezett erejével őrködik a törvény fölött. . „Szociális reform." Jelszó maradhat csupán a munkásság önrendelkező jogának biztosítása nélkül. Hozhatnak még olyan szép szociális törvényeket is, hatástalanok maradnak, ha nem kapcsolják hozzá a munkásság eleven, hatékony és gyakorlati tapasztalatokkal gazdag szervezeti tevékenységét, amelyet nem helyettesíthetnek sem a szociális titkárok, sem a hatalom kegyében álló látszatszervezetek. A francia munkásság tiltakozó sztrájkjának sikere (Párizs, november 30. — A Népszava tudósítójától.) Nemcsak Párizs, hanem egész Franciaország a szervezett munkásságg világraszóló tiltakozásának hatása alatt volt ezen a mai napon. Az egész fonalon érvényesült a CGT, az általános szakszervezeti szövetség akarata: megmutatta a munkásság erejét és kifejezésre juttatta a dolgozóknak elszánt akaratát, hogy szembenéz a kormány munkásellenes működésével és kész arra, hogy ezt a harcot le is folytassa. Ennek a mai általános sztrájknak egyedül tüntető jellege volt és csak Daladier miniszterelnök már sok esetben nagy károkat okozott túlzó magatartása tüntette azt fel erőpróbának. A munkásság ez alkalommal csakről, különösen pedig Léon Blumról megmutatta az erejét, ezt az erőt azonban csak akkor veti harcba, csak akkor kerül arra a bizonyos erőpróbára a sor, amikor kétségtelenné válik, hogy Daladierék folytatják a lejtőn való lecsuszamlást és ahogy ezt megkezdték, folytatják is: a diktatúra módszereire való áttérést. A munkásságnak a mai általános sztrájkkal tulajdonképpen az volt a célja, hogy intelmet intézzen a kormányhoz és azokhoz a kapitalista körökhöz, amelyek ezidőszerint a francia kormányt mohóságuk kielégítésének eszközéül használják föl. Egyúttal pedig fegyelmezett hadirendbe igyekezett állítani a munkásságot, hogy ez ne legyen eltéríthető a neki és céljainak megfelelő harcmodortól és ne üljön föl mindenféle káros egyéni akciónak. A kormány a külpolitikai helyzettel és az angol kormányférfiak látogatásának ürügyével kicsikart felhatalmazással visszaélve, mindent megtesz, hogy elkerülje tevékenységének legilletékesebb bírája, a parlament előtt való megjelenését. Ehelyett rádión és sugalmazott cikkekben véghezvitt demagógiával igyekszik magát úgy föltüntetni, mint a társadalmi rend megmentőjét és szórja a leglelkiismeretlenebb rágalmakat a munkásság vezetőiséghez, a szakszervezetekhez, a szocialista és szakszervezeti lapok szerkesztőségeihez állandóan érkeznek a kérdezősködések, hogy mi igaz azokból a hírekből, amelyeket a francia kormány és a segítségére siető világreakció terjeszt az általános sztrájk állítólagos kudarcáról. Ezekből a kérdésekből alakul ki az, hogy milyen hamis képet igyekeznek jobboldalról nyújtani Franciaország mai napjáról. A helyzet röviden a következő: A lapok vagy egyáltalában nem, vagy pedig csak a lehető legkisebb terjedelemben jelentek meg. Franciaországban kifejlett nyomdaipar van, amelyben nagyon sok a kisüzem. A reakció a tulajdonosokból rekrutált valamilyen elenyészően kis sztrájkbontó tábort és ennek segítségével állított elő egészen hitvány lértelményeket, amelyek sokkal nagyobb mértékben mutatták a sztrájkkal szemben való ellenállás gyöngeségét, mint hogyha egyáltalában nem jelentek volna meg, mert hiszen az utóbbi esetben közönségük azt hihette volna, hogy ők maguk is,belenyugszanak a változhatatlanba és nem veszik föl a harcot munkásaikkal. Volt lap, amely külföldön nyomatta ki példányait és azokat repülőgépen hozatta Párizsba- Ennek is csupán az erőlködés tüntető jellege volt az igazi eredménye, maga a lap azonban gyászos példája annak, hogy milyen szánalmas eredményt ér el ezen a területen a munkássággal szemben való erőfeszítés. Párizsban a közlekedési munkások valamennyien csatlakoztak a sztrájkhoz és készségük kifejezése után és azután, hogy a közlekedés két órára teljesen megakadt, folytatták a munkát. Nem használt a katonai parancs sem. A mozgósítási paranccsal behívott munkások megjelentek ugyan a munkahelyükön, azonP. F.