Népszava, 1938. december (66. évfolyam, 274–288. sz.)

1938-12-01 / 274. szám

66. évfolyam 274. szám Budapest, 1938 december 1. csütörtök A MAGYAR­ O­R­SZÁG 1 SZOCI­ALD­E­M­O­KRATA PÁRT K­Ö­Z­P­O­NT­I KÖZLÖNYE Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Contu­­cca 4 • M­e­g­j­e­l­e­nik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 1-303-30, 1-303-31 és 1-303-32 Ára130 fillér A reform­tervek közül eddig csak egyetlenegynek a körvonalai bontakoztak ki. Ez az úgynevezett családi munka­bér, pontosabban, gyermekneve­lési pótlék. Ha a terv meg is való­sul, szíves-örömest ráköszöntünk, mert sose volt szokásunk, h­ogy leszóljunk valamit, amiben van érték. Várjuk tehát a terv után a tör­vényjavaslatot s majd ezután a törvényt magát és gyors végre­hajtását. Hanem azért meg kell mondani már most is, hogy a tervezetnek sok a hiányossága és jó volna, ha még javítanának rajta. Egyik hi­bája mindjárt az, hogy csak az ipari munkásokra terjed ki, a mezőgazdasági proletárokat kí­vül hagyja. Pedig ha valahol szükséges a gyermeknevelési pót­lék, akkor éppen a falu az, ahol sóvárogva lesnek rája. De baja a tervezetnek még az is, hogy az ipari munkások valamennyiét sem öleli fel. A szezonmunkások tízezreit például éppen úgy kí­vülrekeszti, akárcsak a mezőgaz­dasági munkásokat. Egyéb hibák is vannak a tervezet körül, de mondjuk, ennek is lehet fejlődése és lesz is bizonyára, mégpedig annál gyorsabban s annál lénye­gesebb, minél több befolyáshoz jutnak a dolgozó tömegek. A reformok értékét mindig pontosan lehet mérni a dolgozó nép önrendelkező jogának mérté­kén. Amennyi ez az önrendelkező jog a valóságban, annyi a reform a törvénytárban. Se több, se ke­vesebb. A reformok sohasem születnek meg önként az uralkodó osztályok gondolkodásában, belátásában. Ily­­en nincs! Mindig a dolgozó tö­megekben érik meg a reform és csak a dolgozó tömegek közremű­ködésével vállhat valóra. Azok a reformgondolatok, amelyek most akárhány jobboldali párt pro­gramját díszítik és amelyeknek jegyében a kormányelnök valósá­gos szociálpolitikai kereszteshad­járatot hirdet, azok mind évtize­des követelései a magyar szerve­zeti munkásságnak. Mennyi való­sul meg ezekből a reformgondola­tokból? — ez is még mindig attól függ, hogy mennyi erejük és be­folyásuk van és lesz az ipari és mezőgazdasági munkásoknak és alkalmazottaknak. . A szociális reform nem lehet ajándék. Nem is volt soha. És ha mégis ajándékként jött, annyit is ért. Még azok a reformok is, ame­lyek a szükségszerűség nyomán keletkeztek, csak akkor mentek át a gyakorlati életbe és éreztet­ték jótékony hatásukat, ha vol­tak, akik őrködtek a végrehajtás fölött. Az őrködök pedig mindig csak maguk a dolgozó tömegek le­hettek. Még a Gömbös-kormány idején vezették be a legkisebb bérek megállapításának rendszerét és a negyven­nyolcórás munkahetet. Később úgy ezeket az intézkedé­seket, mint a fizetéses szabadság jogát törvénybe iktatták. Ennek a törvénynek a végre­hajtásán pontosan le lehet mérni a szociális törvényalkotások érté­két. Maga a törvény figyelemre­méltó, a maga nemében egyedül­álló kezdeményezés. Nem is ma­radt hatás nélkül. Azt sem lehet mondani, hogy az iparügyi kor­mányzatnak a törvény végrehaj­ts Jonhauxról. Ez a demagógia valóságos orgiáját üli ezen a mai napon. Az általános munkásszövet­tására rendelt szervei érzéketle­nek volnának, vagy elbürokrati­zálnák a kérdést. És mégis, meg­döbbentő: mennyivel maradt hát­rább a törvény végrehajtása a törvény szá­ndékainál. Csak el kell menni a szakszer­vezetek­­ központi irodáiba, ahol garmadába gyűlnek a panaszok, különösen a vidékről. Ott, ahol a munkások önrendel­kező joga nem érvényesülhet, ahol a munkásság önvédelmi szer­vezetei gyengék,­ vagy egészen hiányoznak, a negyven­nyolcórás munkahetet egyáltalában nem tartják be, a­ munkabérek pedig 25—30%-kal kisebbek, mint ameny­nyit a bérhatározatok előírnak. Igaz, hogy ezek a kisebb bérek is nagyobbak azoknál a béreknél, han­­nem­ dolgoztak. Egyébként nagyon súlyos vissza­hatást­ kelt egész Franciaország­ban, hogy a hadsereget, ame­lyet minden egyes francia a külső ellenséggel szemben való véde­kezés eszközének tekint és mint ilyent értékel, Daladierék hatalmi céljaikra, a munkásság ellen hasz­nálják föl. Nagy volt a sztrájk sikere a bányaiparban, százszázalékos a kereskedelmi tengerészetben, a kikötőkben és a hajóiparban. Ezeken a tényeken semmit sem változtat a kormány és jobboldali támogatóinak az igazsággal ellen­kező beállítása a mai nap lefolyá­sáról. A francia munkásság meg­mutatta erejét és ha a Daladier mi­niszterelnök nagyotmondásai kö­zött idézett erőpróbára sor kerül, akkor ez az erő győzni is tud majd, amik a törvény életbelépte előtt ér­vényben­ voltak, de mégis mesz­sze mögötte maradnak a megálla­pított legkisebb béreknek. A törvény szándéka csak ott érvényesül, ahol maga az érde­kelt munkásság szervezett erejé­vel őrködik a törvény fölött. . „Szociális reform." Jelszó ma­radhat csupán a­ munkásság ön­rendelkező jogának biztosítása nélkül. Hozhatnak még olyan szép szociális törvényeket is, hatásta­lanok maradnak, ha nem­ kapcsol­ják hozzá a munkásság eleven, hatékony és gyakorlati tapaszta­latokkal gazdag szervezeti tevé­kenységét, amelyet nem helyet­tesíthetnek sem a szociális titká­rok, sem a hatalom kegyében álló látszatszervezetek. A francia munkásság tiltakozó sztrájkjának sikere (Párizs, november 30. — A Nép­szava tudósítójától.) Nemcsak Pá­rizs, hanem egész Franciaország a szervezett munkásságg világraszóló tiltakozásának hatása alatt volt ezen a mai napon. Az egész fona­lon érvényesült a CGT, az általános szakszervezeti szövetség akarata: megmutatta a munkásság erejét­ és kifejezésre juttatta a dolgozóknak elszánt akaratát, hogy szembenéz a kormány munkásellenes működésé­vel és kész arra, hogy ezt a harcot le is folytassa. Ennek a mai általános sztrájknak egyedül tüntető jellege volt és csak Daladier miniszterelnök már sok esetben nagy károkat okozott túlzó magatartása tüntette azt­ fel erőpróbának. A munkásság ez alkalommal csak­ről, különösen pedig Léon Blumról megmutatta az er­ejét, ezt az erőt azonban csak akkor veti harcba, csak akkor kerül arra a bizonyos erőpróbára a sor, amikor kétségte­lenné válik, hogy Daladierék foly­tatják a lejtőn való lecsuszamlást és ahogy ezt megkezdték, folytatják is: a diktatúra módszereire való át­térést. A munkásságnak a mai általá­nos sztrájkkal tulajdonképpen az­ volt a célja, hogy intelmet in­tézzen a kormányhoz és azokhoz a kapitalista körökhöz, amelyek ezidőszerint a francia kormányt mohóságuk kielégítésének eszkö­zéül használják föl. Egyúttal pe­dig fegyelmezett hadirendbe igyekezett állítani a munkássá­got, hogy ez ne legyen eltérít­hető a neki és céljainak meg­felelő harcmodortól és ne üljön föl mindenféle káros egyéni ak­ciónak. A kormány a­ külpolitikai hely­zettel és az angol kormányférfiak látogatásának ürügyével kicsikart felhatalmazással visszaélve, min­dent megtesz, hogy elkerülje tevé­kenységének legilletékesebb bírája, a parlament előtt való megjelenés­ét. Ehelyett rádión és sugalmazott cik­kekben véghezvitt demagógiával igyekszik magát úgy föltüntetni, mint a társadalmi rend megmentő­jét és szórja a leglelkiismeretlenebb rágalmakat a munkásság vezetői­séghez, a szakszervezetekhez, a szo­cialista és szakszervezeti lapok szerkesztőségeihez állandóan érkez­nek a kérdezősködések, hogy mi igaz azokból a hírekből, amelyeket a francia kormány és a segítségére siető világreakció terjeszt az álta­lános sztrájk állítólagos kudarcá­ról. Ezekből a kérdésekből alakul ki az, hogy milyen hamis képet igyekeznek jobb­oldalról nyújtani Franciaország mai napjáról. A helyzet röviden a következő: A lapok vagy egyáltalában nem­, vagy pedig csak a lehető leg­kisebb terjedelemben jelentek meg. Franciaországban kifejlett nyomdaipar van, amelyben nagyon sok a kisüzem. A reakció a tulajdonosokból rekrutált valamilyen elenyészően kis sztrájk­bontó tábort és ennek segítségével állított elő egészen hitvány lértelm­ényeket, amelyek sokkal nagyobb mértékben mutatták a sztrájkkal szemben való ellenállás gyöngeségét, mint hogyha egyáltalában nem jelentek volna meg, mert hiszen az utóbbi esetben kö­zönségük azt hihette volna, hogy ők maguk is,belenyugszanak a vál­tozhatatlanba és nem veszik föl a harcot munkásaikkal. Volt lap, amely külföldön nyomatta ki pél­dányait és azokat repülőgépen ho­zatta Párizsba- Ennek is csupán az erőlködés tüntető jellege volt az igazi eredménye, maga a lap azon­ban gyászos példája annak, hogy milyen szánalmas eredményt ér el ezen a területen a munkássággal szemben való erőfeszítés. Párizsban a közlekedési munká­sok valamennyien csatlakoztak a sztrájkhoz és készségük ki­fejezése után és azután, hogy a közlekedés két órára teljesen megakadt, folytatták a munkát. Nem használt a katonai parancs sem. A mozgósítási paranccsal behívott munkások megjelentek ugyan a munkahelyükön, azon­P. F.

Next