Népszava, 1938. december (66. évfolyam, 274–288. sz.)

1938-12-01 / 274. szám

1938 december 1. csütörtöke NÉPSZAVA Az új képviselőházi elnök megválasztása újabb erőpróba lesz a kormány és ellenzék között Imrédy miniszterelnök a kereszténypártban Készülődések a parlamenti munkára A szerdai nap a politikában a csütörtökön összeülő parlament munkájára való felkészülés jegyé­ben állott. Délben a kormánypárt­ból kilépett képviselők Sztranyav­szky Sándor és Bornemisza Géza­­vezetésével nagyszámban gyűltek össze a Hungáriában és megvitat­ták a helyzetet, további maga­tartá­sukat. Itt fölmerült Kornis Gyula képviselőházi elnöknek az a szán­déka, hogy lemond az elnökségről. Állítólag Lányi Márton alelnök, aki ugyancsak a kilépettek közé tarto­zik, ugyanilyen lépésre határozta el magát. Mindketten ugyanis — a ma nem túlságosan divatos politi­kai erkölcs szempontjaitól vezérel­tetve — úgy érzik, hogy mivel őket annak idején mint kormánypártiakat választotta meg a parlamenti több­ség a Ház elnökévé, illetve alelnö­kévé, most, hogy kiléptek a kor­mánypártból, alkalmat kell adniuk a képviselőháznak arra, hogy eset­leg új elnököt vagy alelnököt vá­lasszon. Sztranyavszkyék körében azon­ban az a fölfogás, hogzy Kornis és Lányi Márton továbbra is a parlament többségének bizalmát élvezi és ezért újra őket jelölik.­­Alelnökjelöltjük Shvoy Kálmán is. A maradék Nep ezzel szemben — egyes hírek szerint — Srátz Jenő Volt honvédelmi minisztert, vagy esetleg szobory alelnököt jelöli a Ház új elnökévé. Szó van Darányi Kálmán jelöléséről is. Abban az esetben, ha Botory lenne az elnök, fiselnöknek Csicsery-Rónait és Ho­monnay Évadart jelölik. Ilyenfor­mán az új elnök megválasztása, ha erre sor kerülne, érdekes és tanul­ságos újabb erőpróba volna a kormány és az ellenzék között, olyan erőpróba volna, amely érde­kesen rávilágítana a parlamenti pártarányokra, amelyekről Imrédy miniszterelnök kedden este jelen­tette ki a Nep-ben, hogy „nem ér­deklik őt". felvidéki képviselők, szenátorok, illetve tartománygyűlési tagok lesz­nek a magyar törvényhozás két há­zának tagjai: Jaross Andor, Szentiványi József, Ha­lotha József, Porubszky Géza, Korláth Endre volt prágai nemzetgyűlési képvi­selők, továbbá Turcsányi Imre, Bajor Miklós, Füssy Kálmán, Szilassy Béla szenátorok, Salkovszky Jenő, Gürtler Dénes, Ortutay Jenő, Virág Béla és R. Vozáry Aladár volt tartománygyűlési képviselők, végül Földessy József és Fen­csik István volt ruszin képviselők. Ezek közül tizenhárman a képviselőház, hár­man a felsőház tagjai lesznek, úgyhogy a felsőháznak Szü­llő Gézával együtt, akit — amint jelentettük — a kormányzó már a felsőház örökös tagjává nevezett ki, összesen négy felvidéki tagja lesz. Szombaton dönt a felsőház a fel­vidéki képviselők behívásáról, úgy­hogy a parlament hétfői ülésén, amikor előreláthatóan, a kormány­program fölött a vita megindul, a behívott felvidéki képviselők már jelen lesznek a parlamentben. Itt említjük meg, hogy ma, csü­törtökön este a Nép pártértekezle­tet tart, amelyre a főispánokat is meghívták. A kereszténypárt Imrédy mögött Imrédy Béla miniszterelnök szer­dán délután 5 órakor báró Vay miniszterelnökségi államtitkár kísé­retében megjelent a kereszténypárt­ban, hogy megköszönje azt a támo­gatást, amelyben a Zichy—Csilléry­féle párt a kormányválság napjai­ban Imréd­yt részesítette. Gróf Zichy János üdvözölte a miniszter­elnököt a kereszténypártban. Majd Imrédynek a pártból való távozása után a kereszténypárt értekezletet tartott és elhatározta, hogy to­vábbra is a legmesszebbmenően tá­mogatja Imrédyt. Mikecz és Bornemisza fajvédő pártja A Népből kivált képviselők egy része, amely Mikecz Ödön és Bor­nemisza Géza vezetésével hosszabb idő óta megbeszéléseket folytatott, elhatározta, hogy külön csoportot alakít, amely elkülöníti magát min­den más parlamenti párttól. A cso­port néhai Gömbös Gyulának 1924-ben kiadott fajvédő kiáltványát te­kinti programmja alapjának. A csoport szerdai tárgyalásán 16 kép­viselő vett részt. Akció a külügyi bizottság összehívására Megemlékeztünk Sztranyavszkyék kedd esti határozatáról is, amelyben Kánya lemondásának igazi okait reklamálják. Szerdán híre terjedt, hogy az ellenzék ezzel kapcsolato­san akciót indított a képviselőház külügyi bizottságának összehí­vása érdekében, ahol — hír szerint — felvilágosítást akarnak kérni a kormánytól a leg­utóbbi külpolitikai eseményekről. A külügyi bizottság­ egybehívására irányuló ellenzéki akció külön érde­kessége, hogy a képviselőház kül­ügyi bizottságának báró Láng Bol­dizsár az elnöke, aki ugyancsak ki­lépett a kormánypártból és a Sztra­nyavszky-csoporthoz tartozik. Tőle kell tehát kérnie az ellenzéknek a külügyi bizottság egybehívását. N­a ez megtörténik, mielőtt Kánya utód­ját kineveznék, úgy a külügyi bi­zottságban Imrédyre, mint a kül­ügyminisztérium vezetőjére vár az a feladat, hogy az ellenzéknek a külpolitikai eseményekkel kapcsola­tosan kért fölvilágosításokat meg­adja. Itt említjük meg, hogy egyes lapok arról adtak hírt, hogy Sztójay Döme berlini ma­gyar követ rövidesen távozik helyéről. Illetékes helyen ezt a hírt minden alapot nélkülöző koholmánynak minősítik. — Föl kellett tennem — mondta Gratz a nyilatkozatában —, hogy a kormányt komoly okok késztették arra, hogy a magyarországi németség Busch Ferenc vezetése alatt álló részének megengedje egy kü­lön Volksbund­ban való tömörülé­sét. Nem ismerem ezeket, az okokat és ezért nem érzem magamat feljogosított­nak arra, hogy a kormány ez elhatáro­zását bírálat tárgyává tegyem. D­e köz­tudomású, hogy én a magyarországi né­metség egy csoportjával éles ellentétben álltam és állok ma is. Ez a csoport külföldről kapja az anyagi eszköz­ö­k­e­t szervezkedésének előmoz­dítására és ennélfogva egész magatar­tására külföldi tényezők akara­tának és irányításának nyilván naély befolyása van. Nem tudok ezért alkal­mazkodni a hazai németségben jelent­kező amaz irányhoz, amely más elveket vall, olyan elveket, amelyek meggyőző­désem szerint előbb vagy utóbb veszé­lyeztetik majd nemcsak a hazai németségnek és magyarságnak benső vi­szonyát, de megnehezítik majd a Ma­gyarország és Németország közötti egyet­értést is, holott ennek épségben való fennmaradását Magyarország és a ma­gyarság elsőrendű érdekének és emellett Németország fontos érdekének is tar­tom. — Ha most visszavonulok a magyar­országi németség ügyeivel való foglal­kozástól — fejezte be nyilatkozatát Gratz Gusztáv volt külügyminisz­ter —, úgy ezt nem azzal a kívánsággal teszem, hogy az új kurzus ellen támasz­tott súlyos aggályaimat igazolják az események, hanem inkább azzal az őszinte óhajjal, hogy a későbbi fejlemé­nyek azokat alaptalanoknak mutassák. A képviselőház csütörtöki ülése — amint már jelentettük — csak formális jellegű lesz. A csütörtöki ülésen elfogadják majd a kormány napirendi indítványát, amely sze­rint pénteken a írt vidéki képviselők behívását tárgyalják. A következő Erről a filmről KALAPLEVÉVE beszél az egész világ! A NAGY LA GRANDE ILLUSION JEAN RENOIR remekműve Ma premier ! CORSO-DÉCSI '/16, Vi 8, Vilo Ma 8 és 10 órakor 3. oldal­o­n TUNGSRAM f ffiWTOR] Miért mondott le Gratz Gusztáv a német egyesület elnökségéről? Ezzel a címmel az „Esti Kurír" Gratz Gusztáv képviselő, volt kül­ügyminiszter nyilatkozatát közli és a többi között a következőket írja: — Évtizedeken keresztül jelentős, hazafias és kulturális szerepet töl­tött be Magyarországon a Német Népművelődési Egyesület, amelynek egészen a legutóbbi napokig Gratz Gusztáv nyugalmazott külügy­miniszter volt az elnöke. Ez az egyesület a mú­ltban gyakran össze­ütközésbe került azokkal a pánszer­mán érzelmű agitátorokkal, akik közül egyesek a magyarországi né­meteket mesterségesen akarták el­idegeníteni a magyar hazától. Ezért másfél évvel ezelőtt Busch Feren­cet, a Gratz-féle egyesülettel szem­benálló csoport vezetőjét nemzet­gyalázásért el is ítélték. Annál meglepőbb volt — írja a továbbiak­ban az „Esti Kurír" —, hogy a múlt héten Budapesten „Volksbund der Deutschen in Ungarn" néven új német egyesület alakult, éppen Bosch Ferenc és társai vezetésével. Ezek után Gratz Gusztáv nyilat­kozik és megerős­sít­i azt­ a hírt, hogy lemondott a másik nem­et egyesület. Magyarországi Német Népm­űve­ A zsidótörvény szigorítása és a sajtójavaslat Szerdán délután 7­ 6 órakor a kor­mány tagjai Imrédy Béla minisz­terelnök vezetésével miniszter­tanácsra ültek össze, amely nagy­jából ugyanazokat a kérdéseket tár­gyalta, mint a hétfői miniszter-A már elkészült reform-

Next