Népszava, 1939. augusztus (67. évfolyam, 152–175. sz.)
1939-08-01 / 152. szám
67. évfolyam 152. szám Budapest, 1939 augusztus 1, kedd Ara fillér A S Z 0 C 1 Ä L D E M Ó 1 .' • ' KRAT • p : • •• !? APA, Rt KÖZPONT 1 LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4 • Megjelenik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 130-330, 130-331 és 130-332 A kiközösítés egyike a legszörnyűbb büntetéseknek, amely valamely közösség tagját érheti. Éppen ezért az emberiesség követelménye, hogy az ily büntetés kiszabásánál a lehető legnagyobb körültekintéssel, pártatlansággal és elfogulatlansággal járjanak el. Előttünk fekszik a magyar állampolgárság megszerzéséről és elvesztéséről szóló törvényjavaslat. A legmélyebb aggodalommal olvassuk ennek a törvényjavaslatnak egyik-másik paragrafusát. A könyörtelenség szelleme szól ezekből a paragrafusokból. Azt megértjük, hogy kirekesztik az állampolgári kötelékből azokat, akik önként léptek egy más állam kötelékébe. Vagy: akik súlyosan bűnöztek hazájuk ellen, az ellenséghez pártoltak, kémkedtek, fegyveres szolgálattal, vagy más szolgálattal az ellenséget támogatták, vagy ellenséges hadsereghez csatlakoztak. De túlságosan kegyetlennek tartjuk, hogy a törvényjavaslat szerint olyanokat is ki lehet rekeszteni az állampolgársági kötelékből, olyanokat is hontalanná lehet tenni, akik politikai okokból kénytelenek voltak elhagyni hazájukat, anélkül, hogy hűtlenekké váltak volna hozzá, akik „az ország területének elhagyására vonatkozó jogszabályok megszegésével vagy kijátszásával külföldre távoztak", vagy akikkel szemben a bíróság bűnösséget megállapító ítéletet hozott, holott lehetséges, hogy ez az ítélet megmásítható volna, ha „a külföldön tartózkodó személy" a bíróság előtt személyesen védekezhetnék. Túlságosan kemény büntetés az állampolgársági kötelékből való kirekesztés azokkal szemben, akiket a politika sodort külföldre. A törvényjavaslat szerint az is megfosztható állampolgárságától, aki „bármilyen külföldi politikai jellegű szervezet tevékenységében részt vesz, vagy annak tagjává lesz". A törvényjavaslatnak ezek a paragrafusai túlságosan lazák. Ki állapítja meg, hogy mely külföldi szervezet politikai jellegű és melyik nem az. Ezt feltétlenül konkrétebb formában kellene a törvényben meghatározni, mégpedig félreértést nem tűrő módon. A törvényjavaslatnak súlyos hibája, hogy az állampolgárságtól való megfosztást a mindenkori kormány hatáskörébe utalja. A legegyszerűbb büntetést is bírói szervek mérik ki, ezt az egyik legnagyobb és legsúlyosabb büntetést, nézetünk szerint, szintén csak a bíróság mondhatná ki, de semmiesetre sem a miniszrum, amely nemcsak közjogi, hietern politikai szerv is és így természetesen nem ítélhet elfogulatlanul. Nem kevésbé súlyos hibája a törvényjavaslatnak, hogy visszaható erővel ruházza fel az állampolgárságtól való megfosztásról rendelkező paragrafusokat. Ismételjük: sem kémeknek, sem hazaárulóknak nem kívánjuk a védelmét. De kívánjuk, hogy bíróság döntse el minden esetben azt a tényt, hogy ki vált méltatlanná a magyar állampolgárságra. Ne függjön ez a mindenkori kormányoktól és különösen ne legyen a törvénynek visszaható ereje. Ez mindig igazságtalanságokra vezet. Az emberiesség szellemében és a történelmi igazságosság jogán azt kívánjuk, hogy a politikai menekülteket — ha különben hűek maradtak hazájukhoz — ne érje utól az állampolgársági kötelékből való kirekesztettség kegyetlen büntetése. Ne záruljon le előttük a sorompó esetleg örökre. A törvény legyen igazságos, hiszen amíg érvényessége tart is, sokféle politikai áramlat váltakozásának lehet tanúja és különösen ebben a korszakban, amelynek legjellegzetesebb ismertetőjele: a nyugtalanság, a folytonos változás, eszmék és szemléletek összeütközése. A nemzetet kétségkívül körül kell bástyázni, de nem politikai rendszereket, tűnő és esendő politikai irányzatokat. A kiközösítés szörnyű büntetés! Ezt nem mérheti ki senkire semmiféle kormány. A bíróság dolga legyen és mérkőzhessék meg a bíróság előtt a vád és a védelem. Chamberlain beszéde az aggasztó nemzetközi helyzetről Kormánynyilatkozat az alsóházban Moszkváról, Sdanzigról és a Távol-Keletről Moszkva kívánságára angol-francia katonai küldöttség indul Oroszországba. Teljesen megakadtak a tokiói tárgyalások Újabb feszültség Varsó és Danzig között Az angol alsóház nyári szünetének megkezdése előtt Chamberlain nagy beszédet mondott a nemzetközi helyzetről. A brit kormányelnök három kérdésről szólott. A moszkvai tárgyalásokkal kapcsolatban kijelentette, hogy a közvetett támadás kérdésében még nincs megegyezés, hogy Moszkva kívánságára, a politikai megegyezés siettetése érdekében angol-francia katonai küldöttség indull az orosz fővárosba, ami — mondotta Chamberlain — a kétségtelen bizalom jele. Az angol premier szavai — ha tartózkodóak is voltak — mégis sejteni engedték, hogy Chamberlain reméli a Moszkvával való megegyezést. Minél inkább belemelegedett az angol miniszterelnök a beszédbe, annál komorabb szavakkal írta le a nemzetközi helyzetet. Danzi gróf kijelentette, hogy a szabadváros problémája igen súlyos kérdés, az újabb összetűzések növelték a feszültséget, majd dicsérő szavakkal emlékezettmeg Lengyelország magatartásáról. A távol keleti kérdésben — bár nagy feltűnést keltve tartózkodóan szólott az Egyesült Államokkal való együttműködésről — igen határozott szavakat használt Chamberlain, hogy az angol álláspont szilárdságát hangsúlyozza a japán követelésekkel szemben. Beszéde végén egyenesen drámai hangon szólott Chamberlain, amikor a nemzetközi helyzetről kijelentette, hogy az kétségkívül aggasztó és amikor „a sajtó útján és egyébként folytatott mérgező propaganda ellen" foglalt állást. „Olyan gyors iramban folyik a fegyverek halmozása, hogy alig látható, milyen megoldást találna ez a probléma, ha nem háború útján" — mondotta —, hogy végül a nemzetközi bizalom megrendüléséről szóljon. Chamberlain azzal fejezte be beszédét: reméli, hogy a népek és vezetőik mégis visszariadnak a háború borzalmaitól és mégis megtalálják az utat a borzalmak éjszakájából a napvilágba... Mindent egybefoglalva: a hétfői Chamberlain-beszéd talán elsősorban nem is szavai és komorhangú kifejezései miatt volt anynyira feltűnést keltő, hanem inkább amiatt, hogy a miniszterelnök ezúttal — bár rámutatott a nehézségei békés megoldásának lehetőségére, mégis a tőle szokatlan hangsúlyozással húzta alá a nehézségeket és veszedelmeket. Ugyanaz a hang csendült ki ebből a nyilatkozatból, mint amely az emlékezetes, az angol külpolitika megváltoztatását bejelentő márciusi, birminghami beszédét jellemezte. Az angol kormánynyilatkozat azon a napon hangzott el, amelyen Európának úgyszólván minden nagyhatalmából hadgyakorlatok hírét hozta a távíró és a kábel. Egyedül a francia politikusok szabadságramenése mutat rá arra, hogy közvetlen eseménytől nem kell tartani. Másrészt Danzig és Varsó között újabb ellentét támadt, a szabadváros lengyel bojkottról panaszkodik és ellenintézkedésekkel fenyeget. Távol-Keleten viszont egyelőre megszakadtak a tokiói érdemleges tárgyalások, amelyekről meg lehet állapítani, hogy épúgy holtponton vannak, mint az összes európai kérdések. Chamberlain nagy beszéde a külpolitikai helyzetről (London, július 31. — „M. T. I.") Az alsóház hétfő délutáni ülésén Sinclair képviselő, a szabadelvű ellenzék vezére a külügyi vita során hangoztatta, hogy az Angliától életre hívott békearcvonal tagállamai, de más államok, így Németország és Itália között is gazdasági együttműködésre van szükség. Dagon munkáspárti képviselő kérdést intézett a kormányhoz, vajjon igaz-e az, hogy a moszkvai tárgyalásokat eleinte főleg az angol kormány késleltette? Ha ez igaz volna, úgy érthetőnek tartja, hogy Molotov gyanakvással tekint Észtország és Lettország felé és hogy a szovjet sajtó annyira kikel a demokráciák ellen. Szükséges volna "— mondotta —, hogy lord Halifax Moszkvába utazzék, vagy pedig, hogy Molotovot meghívják Londonba.