Népszava, 1940. március (68. évfolyam, 49–72. sz.)

1940-03-01 / 49. szám

68. évfolyam 49. szám Budapest, 1940 március 1. 1­0­1 A S­Z­O­C­I­ÁL­D­EM­O­K­S: I .' V .•. .. •­ R­A­T­n­v­A P­Á­R­T KÖZ­PONTI L­­APJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4 • M­e­g­j­e­l­e­n­i­k hétfő k­i­v­é­t­e­lével minden nap • Telefonszám: 130-330, 130-331 és 130-332 HÚSZ ESZTENDŐ AZ ORSZÁG ÉLÉN Ma, március elsején huszadik évfordulója annak, h­ogy Horthy Miklóst az első nemzetgyűlés Magyarország kormányzójává vá­lasztotta. Ezen az évfordulón, amely talán egy új világrend va­júdását jelentő európai válság gyötrő időszakában köszöntött az országra, visszatekint a befutott húsz esztendőre nemcsak ama férfiú, akit az ország a legmaga­sabb és a legfelel­ősségtel­jesebb őrhelyre állított, hanem maga az ország is, amelynek élete e két évtized alatt is tele volt küzde­lemmel és a legnagyobb erőfeszí­tésekkel, hogy a vesztett háború okozta lesújtottságból és állami összeomlásból kimentse önmagát. Az országgyűlés törvényt alkotott az évforduló megörökítésére. Ez a törvény, amely a hála és köszö­net megnyilatkozása, nemcsak a kormányzó személyének szól, ha­nem az országnak is s nemcsak a jelennek, ha­­em a­ jövőnek ,is. A jelennek és a jövőnek egy­aránt, mert, úgy érezzük, az egy­ség fontosságát hang­súlyozza és arra figyelmeztet, hogy az ország­ban található minden szellemi és erkölcsi erőnek összefogására van szükség, ha azt akarjuk, hogy az ország hajója­, amely a közve­tett és közvetlen érdekek vonzá­sával szintén rákerült az európai válság viharokkal szántott tenge­rére, töretlenül haladhasson jö­vendője felé. Magyarország története során Horthy Miklós a harmadik kor­mányzó. Ez a történelmi múlt mindhárom kormányzó alatt a nagy küzdelmek, a nagy erőkifej­tések, az állami lét áldozatokkal teljes mentési munkájának ko­mor képét mutatja. Hunyadi Já­nos az ozmán imperializmus nyu­gat felé lendülő előtörésének út­jába állítja a nemzet és a­ nép erkölcsi és fegyveres erejét. Nyu­gat kultúrájának és az újkor első századaiban csirázó európai civi­lizációnak előretolt védőbástyája a rengeteget áldozó, vérző Ma­gyarország. Hunyadi János áll e bástyán, erős kézzel, történelmi­leg szinte fölmérhetetlen jelentő­ségű elszántsággal. Épúgy, mint ahogy állott e bástyán a második kormányzó, Kossuth Lajos, ami­kor a nemzeti lét küzdő arcvonala keletről nyugat felé, a német­római császárság uralmi gondo­latát képviselő habsburgi auto­kratizmus felé fordult s a ma­gyar nép örökké emlékezetes sza­badságharcával, a dicsőséges küzdelem e véres eposzával akarta kiharcolni az ország füg­getlenségét, az alkotmány jótéte­ményeit, az állam és a nép jogait és szabadságát. A naponként megkonduló déli harangszó em­lékeztet Hunyadi küzdelmeire. S a magyar nép tengermélységei­ben a nap minden percében föl­dobogó szívek gyújtják meg a tör­hetetlen igény és a legkomolyabb akarat tüzét, hogy ez az ország s ez a nép soha le nem mond arról, ami minden országok és minden népek között legérdeme­sebben megilleti: a függetlenség­ről, a tisztes kenyérről, az éltető jogról és a porból fölemelő sza­badságról. Milyen irtózatos égszakadás, mily fájdalmas és szörnyű meg­próbáltatás volt népünk számára a szabadságharc bukása! És mi­lyen titáni megpróbáltatás volt a világháború s m­indaz, ami utána következett! Ez a tiép a­­ leg­gyönyörűbb vizsgát tette le a vé­res áldozathozatal és a haza iránt való hűség erőpróbáin s meg­állott a helyén, keményen és szilárdan akkor is, amikor a há­ború elvesztése után forradalmi és ellenforradalmi lázak között a halálos lankadás állapotában vo­naglott állami életünk. Körülöt­tünk a kisebbségek nemzeti for­radalmai zajlanak, forrongó kö­zéposztályainak erejét és mohó­ságát dúsan táplálja a harcterek győzteseinek pártfogása és fegy­veres ereje — nehéz történelmi idők ezek, szinte a kataklizma napjai... és ekkor kerül az ország élére, harmadiknak a magyar kormányzók sorában: Horthy Miklós. Ennek ma van húsz esztendeje. Sokat számít egy férfi életében két évtized s ha csak egy pillanat is a történelem óramutatóján, so­kat számít az ország életében is. Nemcsak rövid, suhanó éveket, hanem­ korszakot. Az ország, amelynek törvényhozása tör­vényt alkotott ez évforduló em­lékezetére, mint kortárs emléke­zik. Emlékezik a­ küzdelmekre, az erőfeszítésekre, a sikerült és el­vetélt kísérletekre, hogy életét végre rendbehozza és erőt gyűjt­sön a jövendő elháríthatatlan harcaira — és emlékezik a­- Kor­mányzóra, akinek vezetése alatt ezt a húszesztendős utat meg­tette. Értékeli, mérlegeli meg­nyilatkozásaiban és látja, cselek­véseiben a politikust, a diplo­matát, a katonát. Ez az életpálya, különösen amikor már eléri a­­ legmagasabb őrhelyet, a felelős­ségvállalást egy ország sorsáért, a lehetőségek s a realitások mér­legelésében nyilatkozik meg. Az országnak sokat kell dolgoznia, igen sokat s hogy sikerrel mun­kálkodhassék: békére van szük­sége. A politikusnak ezt a magatartását részben már igazol­ták a közelmúlt esztendői: az or­szág megnagyobbodott. A reali­tásnak teljes egészében való mér­legelése mutatkozik az emlékeze­tes mohácsi beszédben is, amely­ben a katona, a politikus és a diplomata szemlélete egyszerre jelentkezik. 1926 augusztusában, a mohácsi csatavesztés négyszáz­éves fordulóján állapítja meg a kormányzó, hogy „a vesztett csa­ták legtöbb esetben logikus kö­vetkezményei, a megelőző idők el­hibázott bel- és külpolitikájá­nak" s ugyanakkor tette meg Jugoszlávia felé a megbékélés­nek ama kezdeményező lépéseit, amelyek, a kezdet halk vissz­hangjai­ ellenére, ma már a bé­kés együttélés igen komoly lehe­ségeit váltották valósággá s ami akkor oly nagyjelentőségű volt, e békevágy manifesztálása erő­teljesen elősegítette az európai légkör megtisztulását. Béke kifelé és béke befelé! — az államvezetés húsz évének irányító gondolatai. Kifelé béke, de mindig az ország jogos igé­nyeinek erőteljes hangsúlyozásá­val. Befelé béke, az egymást fel­váltó politikai rendszereken fe­lülemelkedve, biztosítani a leg­főbb államvezetés állandóságát és az alkotmányosságot. „Mi sza­badságszerető nép vagy­­­nk — mondotta a kormányzó 19S3-ban, áprilisi rádióbeszédében —, nem is tudnánk szabadság nélkül élni" s „a szabadság biztosítéka az al­kotmány". Emlékezünk a szol­noki beszédre, amely az ország gazdasági kérdéseit világította meg, a közjogi méltóság magasla­tából, egyben a gyakorlat való­ságának szempontjaiból tekintve valamennyit s ugyanígy emléke­zünk — és emlékeztetünk — a csepeli beszédre, amelyben a többi között a Kormányzó ezt jelentette ki: „A munkás, legyen akár szellemi vagy testi munkás, a nemzeti társadalom legértéke­sebb tagja, mert az országot a dolgozók építik meg." A nehéz időkben, amelyekbe az országnak és népének minden napja beletor­kollik, oly irányelvek hangzanak e rövid múltból, mutatva a jöven­dő útját is, amelyek bátorítást adnak a küzdelmekre, biztatást és bizalmat a jövőt építő mun­kára s jogossá érlelik a reményt, hogy a függetlenség, a jog és a szabad­ság, a­/­ egyetlen alap, amelyre a jövendő épülhet... A kormányzó ünneplése a jubileumi alkalomra kivilágított fővárosban, vidéken és­­ külföldön Teleki Pál miniszterelnök ünnepi beszéde Horthy Miklós húszéves kormányzásáról Jubileumi megemlékezések országszerte Pénteken lesz húsz esztendeje, hogy a nemzetgyűlés kormány­zóvá választotta Horthy Miklóst. Az évforduló alkalmából ország­szerte ünnepségek voltak. A húszesztendős jubileumot a törvény­hozás is megörökítette. Az erről szóló törvényjavaslatot a kép­viselőház részleteiben is elfogadta, majd ezt követően ülést tartott a felsőház is, ahol ugyancsak vita nélkül, egyhangúan szavazták meg a javaslatot, ünnepséget tartottak a különböző állami és önkormányzati intézmények, társadalmi egyesületek és egyéb szer­vezetek is. A főváros az évforduló alkalmá­val már csütörtökön délután zászló­díszbe öltözött, a királyi várat, a Citadellát és a Lánchidat pedig kép­rázatosa­n kivilágított­ák. Délután Viti órakor a társadalmi egyesületek a Vigadóban rendez­tek hódolati ünnepséget. Ebből az alkalomból a Vigadót i­s díszesen föllobogózták és ki­világították. A feljárónál kétoldalt sor­falut áll­­ottak a különféle társadalmi egye­sületek díszruhás küldöttei. A fel­járattal­­ szem­ben örökzöld növé­nyekkel díszítve állott a kormányzó mellszobra. A Vigadó nagyit arra őt ugyancsak földíszítették az ünnepi alkalomra. Az emelvény mögött nemzeti zászlók keretében helyez­ték el a kormányzó arcképét, két­­oldalt pedig a Horthy-család, il­letve a vitézi rend címerét. Mellet­tük a különböző társadalmi egye­sületek lobogói sorakoztak. Az emelvény közepén foglalt he­lyet lehete a díszm­agyarban gróf Teleki Pál miniszterelnök, mellette kétoldalt" Hóman Bálint közokta­tásügyi miniszter és­­Tas­nádi Nagy András, a képviselőház elnöke.

Next