Népszava, 1941. január (69. évfolyam, 1–25. sz.)
1941-01-12 / 9. szám
A magyar gyáripar és a gyáripari munkásság A magyar gyáripar óriásit fejlődött, kiterjedt és megnőtt az elmúlt két évtized óta. Jól kihasználta a rendkívüli, kedvező körülményeket: az ipari védővámokat, az exportlehetőségeket, az alacsony termelési költségeket és munkabéreket, a magasabb spunkaidőt és a háború utáni áruhiányt. A gyáripar megvédte az árszintet is a mezőgazdasági érdekeltséggel szemben azzal az indokkal, hogy tőkeképződésre van szükség, mert a gyáripar az újabb befektetéseket csak így tudja vállalni. Erre az időre esik a kartellek alakulása és néhány új iparág meghonosítása is, olyanoké, amelyek a háború előtt a külföldről származó import miatt nem tudtak meghonosodni. . A magyar gyáripar 1929-ben érte el fejlődésének csúcspontját. A nagyipari konjunktúra idejében a gyáripar közel250.000 munkást foglalkoztatott. Innen kezdve belekerültünk a gazdasági válságba, a foglalkoztatott munkások létszáma állandóan csökkent és 1932-ben már csak 176.000 gyáripari munkás dolgozott. „A gyáripar versenyképes lett és biztosította magának a továbbfejlődés lehetőségét is" — állapítja meg dr Farkasfalvy Sándor a gyáriparról szóló kitűnő tanulmányában. „Ha ez nem sikerül, — mondja tovább —, talán soha többé nem tudja elérni azt, hogy a világgazdaságban ismét számottevő szerepet töltsön be." Valóban, a magyar gyáripar rendkívül kedvező és nem ismétlődő adottságokat használt fel. A bethleni gazdasági és pénzügyi politika volt az alapja ennek a fejlődésnek, amely túlzott mértékben nyújtott védelmet a gyáriparnak , a fogyasztók és a munkások rovására.. A gyáripar alacsony termelési költségekkel és magas árakkal dolgozott. Jövedelmét és fejlődését fokozta a racionalizálás, az új termelési eljárások gazdaságosabbá tették a termelést, tíj nyersanyagokkal és üzemanyagokkal tökéletesítették üzemeiket és az új munkamódszerekkel, a bedóval végsőkig fokozták a termelést és egyben rövidebb idő alatt használták el a munkások munkaerejét. A gyáripar ebben az időben rendkívüli jövedelemmel járt. Az ipari üzemek aranyesőt hoztak, de azért ridegen visszautasították a munkanélküliség esetére szóló biztosítás bevezetését azzal az indokkal, hogy a termelés ezt a terhet nem bírja el. Hogy a termelés mennyi és minő terheket bírt el, azt azóta már a gyáripari tőkések is tapasztalatból tudják, ha a legutóbbi évtized „rendkívüli" terheire gondolnak. Gyáriparunk 1939-ben már rendkívüli viszonyok között dolgozott, végrehajtotta a nagy beruházási programot és kitűnő konjunktúrának örvendett, mert az európai háború kitörése fokozta a vállalkozást, megnövelte az áru után való keresletet. Farkasfalvy szerint „gyáriparunk teljesítményét még soha el nem ért csúcspontra juttatta". 1939-ben túlszárnyalta az 1929. évi csúcskonjunktúra munkáslétszámát; a foglalkoztatott munkások létszáma a művezetőkkel és az otthon dolgozó munkásokkal együtt 364.900, az előző évi 308.000-rel szemben, az emelkedés 56.000. A háború kezdete lényeges változásokat idézett elő. Bizonyos iparágak megduzzadtak, mások meggyengültek, sőt meg is szűntek. A gyáripari termelés ma már a meglevő nyersanyag szerint termel a legfontosabb szükséglet kielégítésére, míg egyes üzemek és iparágak kénytelenek más ipari termelésre áttérni vagy szünetelni. 1939-ben nemcsak a munkások létszáma, hanem a kibővített és új gyárak száma is növekedett. Növekedett az alkalmazott motorikus erők száma, megnőtt 18,4 millió pengővel a termelés értéke is 1938-cal szemben. Bennünket nagyon érdekel a munkaórák és a munkabérek alakulása is. 1939-ben átlagosan 283 az üzemnap, az előző évvel szemben emelkedett. Az emelkedés főleg a honvédelmi szükségletek kielégítését ellátó iparokra esik, ahol 300-ra emelkedett fel. Érdekes egyébként, hogy a munkaórák száma csökkent, ami egyenes következménye a fokozott munkateljesítménynek, a racionalizált, bedó munkarendszernek. Azt írja Farkasfalvy, hogy „a gyári munkások helyzete 1939-ben mind a munkaidő, mind pedig a munkabérek tekintetében számottevő mértékben javult". A „számottevő mérték" dolgában eltérő a felfogásunk és az értékelésünk. A munkáslétszám 15.4%-kal emelkedett, a teljesített munkaórák száma 13.9%-kal, a munkabérek összege 21.9%-kal növekedett. Igaz tehát, hogy a kifizetett munkabérek összege emelkedett az előző évihez képest, de hogy mit jelent ez az emelkedés az átlagos heti vagy évi munkabérösszegben és annak reálbérértékét alapul véve, az a továbbiakból kitűnik. Igaz, hogy az iparvállalatok 1939-ben összesen 422,9 millió pengőt fizettek ki a munkásoknak, ehhez hozzá kell még venni az otthondolgozó munkások 5 millió pengő bérét, ezzel együtt a kiűzetett munkabér 65,7 millió pengővel több az 1938. évinél. A munkás egyévi átlagos keresete 1267 pengő, vagyis 5,4%-kal magasabb az előző évinél. Az átlagos órabérek évi 49 fillérről 53 fillérre emelkedtek. De a megélhetési index számai közben összehasonlíthatatlanná váltak, mert míg az indexszámok ármaximálás alá eső legelsőrendű cikkekre vonatkoznak, addig a nem elsőrendű, de mégis elmaradhatatlan szükségletek kielégítésére szolgáló cikkek árdrágulása jóval túlhaladta a normális mértéket. Farkasfalvy szerint „a gyárakban fizetett átlagos órabérek átlag 4 fillérrel, a reálbérek legfeljebb 5 fillérrel emelkedtek", — de ha megnézzük a gyáripari átlagos béreket, mind márt más képet kapunk. A gyáripari átlagos évi kereset 1929-ban 1435 P vett; a sokszorosítóiparban 2960 P, a vas- és fémiparban 1555 P, a gépgyártásban 1650 P, az elektromos iparban 2690 P, a ruházati iparban 1515 P, a vegyészeti iparban 1490 P. Ezeket a munkabéreket törték le a gazdasági válság ideje alatt, 1932-ben az átlagos évi bér már csak 1243 P volt. Az egyes iparágakban a csökkenés nagyon jelentős: a sokszorosítóiparban 2386, a vas- és fémiparban 1252, a gépgyártásban 1336, az elektromosiparban 2023, a ruházati iparban 1011, a vegyészeti iparban 1459. Ha ezeket a béreket összehasonlítjuk az 1939. évi gyáripari munkások átlagos évi keresetével, szomorúan kell megállapítanunk azt, hogy a „számottevő mértékben" való javulást nem tudtuk felfedezni. Azt azonban megállapíthattuk, hogy 1932-ben, a gazdasági válság mélypontjának idejében, az átlagos évi kereset 1248 P és 1939-ben — 1267 P. A megélhetés 1932-ben, a nagy agrárválság idejében sokkal olcsóbb volt, mint 1939-ben, amikor az áruhiány már érezhető volt. Tehát fokozottabb védelmet igényel és joggal vet számot azzal, hogy a gyáripar konjunkturális nyereségéből több jusson munkabérre már annak a kormányzói szózatnak az értelmében is, amely tisztességes megélhetés biztosítását tartotta szem előtt minden dolgozó számára. A szociális szellemnek a profit csökkenésében kell kifejezésre jutni s ez az, amit hiába kerestünk eddig. Pedig gyáriparunk 1939-ben 3,6 milliárd értéket képviselt s ez több mint félmilliárd pengővel magasabb, mint 1938-ban. Ez a termelési érték 100%kal magasabb, mint 1933-ban és 25.8%-kal több, mint az 1929. évi konjunktúra csúcsteljesítménye. Egy-egy gyár átlag 10.1%-os értékemelkedést ért el. A gyáripari tiszta termelési értéktöbbletérték a kiadások levonása után 253 millió pengővel nagyobb, mint az előző évben és 22,5%-kal haladta túl az 1929. évi konjunktúra nyereségét és 2,6%-kal múltafelül az előző évit. Szociális szellem gyakorlati érvényesítését követeljük, amikor a rendkívüli viszonyok között elért nyereségek csökkentését jogosnak és természetesnek hirdetjük. A nyereség csökkentése révén el kell tüntetni a jövedelmek aránytalanságát. Ez az első és legsürgősebb lépés egy valóban szociálisabb szellemű Magyarország kialakulásához. Ezen a téren kell valóságos eredményeket elérni, ezért kell küzdenünk. 1941 január 12. vasárnap NÉPSZAVA ENYEM TIED ÖVÉ mindnyájunké a nagyteljesítményű és mégis olcsó, tehát mindenki számára elérhető Európavevő a 122-es Kapható minden ORION rádiókereskedőnél Díjtalanul bemutatja: MARNITZ VIII, József körűt 37-39. Részlet! Csere! Királyi udvari hangszergyár RákÓCZI Út 60 legjobb válaszfl?fe- Csere. Javítás. Kedvező fizetési feltételek. vasárnap délelőtt órakor a VÍGSZÍNHÁZBAN MUNKÁSELŐADÁS. Színre kerül Heltai Jenő: EGY FILLÉR mesejátéka 3 felvonásban, 7 képben. Kedvezményes jegyek kaphatók a Komédia Orfeumba Kultúrpropaganda jegypénztárainknál. Erzsébet körút 35. TeL: 222-293 és Contincca 4. Tel.: 130-330. 31. 32 3. oldal Horvát politikus a magyar-jugoszláv kapcsolatokról (Zágráb, január 11. — „M. T. I.") A Zágrábban megjelenő „A Nép" című lapban interjút adott Kossuthcs Ágoston szenátor, a horvát parasztpárt alelnöke, Macsek pártvezér helyettese. Hangoztatta, hogy a jugoszláv-magyar barátsági szerződés a két állam, egészséges viszonyának természetes következménye, amely kedvező visszhangra talált nemcsak Európában, hanem az egész világon. Jellemző, hogy senki részéről nem merült fel aggodalom, sem gyanú e szerződéssel kapcsolatban. A horvát parasztpárt mindig arra törekedett, hogy tartós megállapodásra jusson a jugoszláv államközösségben élő többi néppel és ezt a fáradozását siker is koronázta. Ez a felfogás nem szorítkozik csak az ország területére, a szerb néppel egyetértésben meg akarják valósítani alegközelebbi szomszédokkal szemben is. Felfogásuk szerint a magyar-jugoszláv politikai megállapodás csak kezdet és biztos alapja lesz a további szoros együttműködés kiépítésének. Beszélt ezután a magyar-jugoszláv gazdasági és kulturális kapcsolatokról. Elmondta, hogy Horvátországban megengedték a magyarok szabad és szervezett kultúrmunkáját, már folyamatban van és fejlődik a magyarnyelvű elemi népoktatás.