Népszava, 1941. január (69. évfolyam, 1–25. sz.)

1941-01-12 / 9. szám

1941 január 12. vasárnap NÉPSZAVA KISGAZDÁLKODÓK TANÁCSADÓJA A hibás tejről Az értelmes teh­éntartó gazda nagyon ügyel arra, milyen tejet ad a tehene, ügyel az állat és az istálló tisztasá­gára is, mert tudja, hogy a tej h­amar romlik s ha hibás a tej, akár maga fo­gyasztja ezt el családjával, akár má­soknak adja el, mindenképpen csak baja származhat belőle, mert a hibás tej ártalmas az egészségre. A friss tej sárgásfehér vagy kékes­fehér színű, édeskés ízű, kellemes szagú, át nem látszó folyadék. Ha savanykás vagy kesernyés a tej íze, vagy dohos a szaga, akkor a tej állott vagy rom­lott. Megtörténik, hogy a tej színe elválto­zik, például kék, sárga vagy vörös lesz, vagy kellemetlen ízt és szagot kap, ilyenkor a tej hibás és az egész­ségre ártalmas. A tej hibáit apró, kis gombák (baktériumok) okozzák, ame­lyek levegőből, porból, piszokból jutnak a tejbe, leginkább, ha piszkos az istálló, mert ez valóságos melegágya a tejrontó baktériumoknak. De romlott, penészes, dohos takarmánytól is meg­romolhat a tej. A beteg tehénnek is hibás a teje. Ha a tejen 24 órai állás uitán kék foltok mutatkoznak s az íze csípős­keserű, ezt a tejet nem lehet felhasz­nálni, mert romlott. Ugyancsak rom­lott a sárgafoltos tej is. A vörös foltok a tej felületén tisztátalanságtól van­nak. A tejben úszkáló vörös pelyhek pedig azt jelentik, hogy a tehén tőgye megsérült és a tejbe vér jutott. Iyen­­kor állatorvost kell hívni. Ugyancsak a tisztátalanság következ­ménye a nyálkás, nyúlós tej is. Ilyen­kor vagy a fejő- és tejtartóedények­ben van a hiba, vagy az istállóban az alom rothadt, vagy a trágyalécsatorna nincs kimosva. Ezért fontos az istálló tisztántartása. De ezenkívül is fontos, hogy az istáló szellős, világos, száraz legyen. Évenként kétszer ki kell me­gtelni és a falakat, mennyezetet gyak­ran letakarítani, hogy az odarakodott por, piszok, pókháló a tejbe ne jusson. A trágyáió levezetőcsatornát heten­ként egyszer fertőtlenítsük meszes vízze. Ez a legjobb fertőtlenítőszer. Ne is használjunk karbolt vagy más erősszagú folyadékot erre a célra, mert a tej minden szagot azonnal magába „Leander." Szobanövényeink is meg­követelik a rendszeres gondozást, mert hiszent bent a szobában télen a termé­szet nem gondoskodik róluk. Hetenként egyszer langyos vízzel öntözzük és le­velüket is permetezzük langyos, állott vízzel. A virágzó növények mindig több vizet igényelnek. A huzattól, fagytól óvjuk őket. A Thomka-féle kasza. Nem célunk, hogy reklámot csináljunk valakinek, ezért tanácsot is csak olyant adunk, amelynek előnyéről mi magunk szemé­lyesen vagy elismert szakemberek meggyőződtek. Minthogy azonban a mezőgazdasági munkánál eddig alig történtek rendszeresen tudományos kí­sérletek olyan irányban, hogy a munka végzése közben kevesebb erőkifejtéssel­­ugyanazt, esetleg még nagyobb telje­sítményt érjen el a munkás, ezért nagy ügyeimet érdemel Thomka Zoltán talál­mánya, amely az aratómunkás munká­ját könnyíti meg egy újfajta kaszával. Szakemberek állítása szerint ez az új kasza 10—20%-kal teszi könnyebbé a­­kaszálást. A találmányt már évek óta ellenőrzik s azt mondják: bevált. Ha így van, ez üdvös dolog volna a ne­héz munkát végző kaszásokra, mert ezek végzik a legnehezebb munkát. Az ipari munkánál a kovács végzi a leg­nehezebb munkát s ez naponta 4500 kalóriát fogyaszt, míg a kaszás arató 5000-et. Juhász S., Mezőkövesd: A méznád nálunk még nem elterjedt növény, csak néhány év óta kísérleteznek vele Szeged és Kiskunhalas környékén. Ter­mesztéséről szóló szakkönyvről nem tu­dok, csak azt jegyzem fel, amit saját tapasztalatomból merítettem. Termelési módja ugyanaz, mint a kukoricáé, de lehet sűrűbbre ültetni (50 cm tő- és sor­távolságra) és nem szabad feltölteni. Minthogy még van idő áprilisig, csak majd annak idején, ha az ültetési ideje elérkezik, írok majd róla részletesen. A magbeszerzés iránt azonban jó lesz már most érdeklődni, mert tavaly a hűvös és rövid nyár miatt rosszul érett be a magja és kevés a készlet. A méz­nád magját meg lehet rendelni Mihályi Adolf alagkereskedőnél, Szeged, Tisza Lajos körút. Máshol, tudomásom sze­rint, nem kapható. Nekem is csak ke­vés van a tavalyi termésből. TESTEDZÉS A ring rabszolgái Példátlan nyomorban él Magyarország 25-szörös válogatott ökölvívóbajnoka „Gene Tunneyt, a volt ne­hézsúlyú ökölvívó világbaj­nokot az amerikai haditen­gerészet újoncainak testneve­lési igazgatójává nevezték ki." (Sporthír) Boldog béke volt. Amikor Jack Joh­n­sonnak, a néger világbajnoknak nem akadt fehér ellenfele, akkor a jenkik, akik sehogyan sem tudtak abba bele­nyugodni, hogy egy néger legyen a vi­lág legjobb bokszolója, előkerítették Jeffiest, a nyugalomba vonult volt baj­nokot, akinek annyit beszéltek, m­íg végül is a kötelek közé állt. Jefries ak­kor 36 éves volt. Johnson kiütötte Jefries egyik szemét a verekedés folyamán, aki annyi dollárt kapott ezért az egy mécs­esért, h­ogy nem voltak többé kenyér­gondjai. * ismer és szeret Angyalföldön. Ucca­seprőtől képviselőig csak így köszönte­nek: Szervusz, Csiszár! — Hogyan lett bokszoló? — Húszéves voltam. Egy bokszoló ismerősöm elvitt egy tréningre. Akkor láttam először életemben verekedést, amelybe nem avatkozott rendőr, kedvet kaptam, még abban az évben bajnoksá­got nyertem. Ha bármely súlycsoportba kellett ember, csak engem nyomtak be. — Mi volt a Moregan-meccs előtt? — Szombaton este volt a mérkőzés. Délután még itt hordoztam is vasakat. Néhány nappal a meccs előtt kaptam a karomra egy furunkulust. — Mutatja a karját, még most is kötés van rajta. — Este már akkora daganat volt, mint egy zsemlye. Fájt, de visszatáncolós nincs, mert még azt hitték volna, hogy félek a négertől. — Kemény ellenfél volt? — Nagyon kemény. Ezt azonban csak a harmadik-negyedik menetben tapasz­taltam. Azonban, ha a karommal nincs ez a baj, akkor nem győz le. — Hogyan él? Elkomolyodik. — Ahogyan ma heti 34 pengőből ha­tan élhetünk. — Táplálkozás? — Ami jut. A vasszeget is megenném. — Szokott inni! — Nagyon ritkán, egy-egy fröccsöt. — Dohányzik? — Nem. — Almai? Felcsillan a szeme. — Szeretnék valamelyik vidéki város­ban trénereskedni. Olyan állásba jutni, amelyből el tudnám tisztességesen tar­tani a családomat. Mondjuk, heti ötven pengő fizetéssel, mert nagy kálvária az én életem, ha kinek panaszkodjam, sportember vagyok. Maholnap öt gye­rek, beteg feleség és egyelőre heti 34 pengő a keresetem. Kint állunk a járdán, előttünk egy kopottruhájú ember birkózik egy húzós­kocsival. Nem boldogul vele. Ránk,, néz és azt mondja: — Négy mázsa teher van rajta. Csiszár lelép a járdáról, félkézzel meg­tolja a kocsit, amely engedelmesen megindul. Egy ember, akinek európahírű ökle van, de könyöke nincs, hogy valami szerény kis állást biztosítson magának, amelyből eltarthassa hattagú családját. A napokban olvastam, hogy aki a varrógépet feltalálta, éhenh­alt... Má­sok vagyont kerestek vele. (..) Kint a Váci úton, a Rosti-féle vas­telepen akadtunk Csiszárra, az ország legnépszerűbb bokszolójára. Előzmé­nyek: Pestre jött verekedni a kubai néger Moregon és mert nem találtak megfelelő ellenfelet, a rendezők meg­állapodtak Csiszárral, hogy álljon ki a négerrel 10 menetben, azaz tízszer há­rom percig verekedni. Az eredményt tudjuk. Véres verekedés után győzött a tíz évvel fiatalabb néger a 35 éves Csiszárral szemben. De miért győzhe­tett? Tél van. Az óceán nyakbahúzott fejjel sietnek az emberek. Itt a jeges, havas udvaron cipeli Csiszár regeitől estig a nehéz vasrudakat. Olyan napszám­os­féle. Félreértés ne legyen. Előttem min­den munka egyformán szent. Gyerek­koromban újságárus voltam. Tehát meg­tanultam tisztelni a munkát. Azonban Csiszár más sorsot érdem­e. Huszonötször volt Magyarország válo­gatott ökölvívója. Tudják, mi ez? Hu­szonötször képviselte az ország színeit. Az egyik szombat este négyezer em­ber ostromolta a lovardát, a múlt va­sárnap szűk volt a Városi Színház, any­nyian érdeklődtek az ökölvívósport iránt, melynek ilyen naggyá tételében Csiszárnak is van némi része. Ismétlem: Hideg, januári délelőtt van, amikor az ember még télikabátban is fázik. Csiszár itt cipeli a mázsányi vasrudakat egy kis kabátban, amely alatt egy kigom­bolt nyakú ing vail csak. Csiszárnak meg van engedve, hogy télen is izzad­hat. Beszélgetünk. — Hogyan él? Keserű mosoly. — Ha Rosti úr — a főnököm — nem volna olyan jó ember, talán éhen­halhatnék a családommal együtt. — Család is van? — Négy gyerek, az ötödik úton van. A legidősebb 13 éves. A feleségem ál­landóan beteg, most is fekszik. — Milyen lakásban lakik? — Anyám a főbérlő­je a szoba-konyhás lakásnak. Benne lakik az öcsém­ is, há­rom gyermekével és feleségével. Tehát Csiszárék 13-an laknak egy kül­városi szoba-konyhás lakásban. — Hogy történhetett, hogy maga, aki annyiszor volt válogatott, így lemaradt mindenről. Még keserűbb, de gyámoltalan mo­soly. Talán ott kezdődött, hogy amikor a los angelesi olimpiász volt, akkor, bár a legjobb voltam, mást vittek ki helyet­tem. Ha akkor engem visznek ki, más­kép alakul az életem. Megnősültem, aztán professzionista lettem, bár soha­sem lettem volna. Nagyon megbántam. A telep raktárnoka, Glomar Vince szól most közbe: — Ha Csiszár kinn marad Ameriká­ban, biztosan testőr lett volna belőle. Tovább faggatom Csiszárt. — Hogyan lett profi? — Addig főztek, amíg megszédültem. Hiszen, ha lennének meccsek, nem is volna semmi baj. Azonban csak ritkán vannak. Több ízben hívtak külföldre. Hogy meljetek, ki ad enni a családom­nak? — A polgári életben hasznát veszi-e a boksztudományának? Nem érti a kérdést, erre megmondom, mire gondolok, hogy ringen kívül vere­kedett-e. Mosolyogva tiltakozik: — Régen, amikor még legényember voltam, előfordult, de akkor se vereked­tem. Ha én valakit megütök, az kész. Nem bántok én senkit. Engem mindenki 20 induló közül győzött Haber. Mi lesz ma? A Vasasok házi birkózóversenye délután 3 órakor a Vasasok székházában (VIII. Magdolna ucca 5—7). — Kézilabdázók terem­bajnoksága délelőtt és délután a Szentkirályi ucca­ tornac­sarnokban. — A mun­kássporto­lók sporttalálkozója, amely után egyéni lesik 16- és tájékozódóversenyek következnek. — Ökölvívó csapatbajnoki mérkőzések este 7 órakor a Városi Színházban. A Ferencvá­ros a B. Vasutassal, m­íg a Reszkart a Magyar Posztó csapatával kerü­l össze. — A városligeti műjégpályán Magyarország 1941. évi műkorcsolyázó bajnoksága. Kezdés este tí7 órakor. Sporthírek Négy Város Kupája. A jugoszláv labda­rúgás vezetői az­zal a tervvel foglalkoznak, hogy a bajnoki évad befejezése után Nagy­várad, Szeged, Szabad­ka és Újvidé­k vezető futballcsa­patain­a­k bevonásával megrendelik a Négy Város Kupáját. — Csendélet a gyorskorcsolyázóknál. Amint ismeretes, a BKE 12 versenyzője az egyesület egyik háziversenyén nem állt starthoz, uraiért is az egyesület által nyújtott jegyikedvezmény, felszerelés megvonásával, a trénhig s­zekrény használatától való eltiltással büntették őket. Ezenkívül útírtaik a Korcsolyázó­szövetséghez és a Testnevelési Tanácshoz is. Az érdekelt versenyzők most mégy gép­írásos oldalra terjedő fellebbezést nyújtot­tak b­e az egyesület vezetőségéhez, amely­ben minden baj okoizójául a szakosztály egyik vezető emberét okolják.­­ A minisz­teri biztos tervez, a belü­ Krmiaiszter végez, aki nem hagyta jóvá a CégUga feloszlatá­sát és így február elején már meg is kez­dik a csapatok mérkőzéseiket. A Cégligában 80 egyesület 3900 játékosa vesz részt. — Párizsban a Szajnán át való úszást tűz idén is megtartották és az ötfokos hidegte® 13. oldal ­ Egész családot megmérgezett a széngáz. Eőry Árpád gyárimun­kás, amikor pénteken éjszaka haza­tért a Tavasz utca 1. számú házban lévő lakására, feleségét és két leá­nyát eszméletlen állapotban találta. A lakásban erős széngázszag ter­jengett. A kihívott mentők Eőrynét és az eeryik leányát eszméletlen ál­lapotban szállították a Rókus-kór­házba, a másik leány rövidesen visszanyerte eszméletét és a lakásán ápolják. — Tűz egy szövőgyárban. A szom­batra virradó éjszaka a Petneházy uccában lévő Star-szövőgyárban tűz keletkezett. A raktárhelyiségben fel­halmozott nagymennyiségű fond­áru rövidzárlat következtében kigyulladt. A tűzoltók egyórai munkával elfojtották a tü­zet.­­ A polgármester feliratban java­solja az egységes munkaidő bevezeté­sét. A „MOT" jelenti: A közigazgatási bizottság múlt havi ülésén Peyer Ká­roly javasolta, hogy a magánvállala­toknál a hivatalos órákat vonják egybe a villamosárammal való takarékosko­dás céljából. Szendy polgármester az egységes munkaidő bevezetése érdeké­ben kellően megindokolt felterjesztést intézett a kormányhoz. — 1'J­ósz Pál a Fővárosi Elektromos Művek vezérigazgatója sajtópert indít egy fővárosi napilap ellen. A „MOT" jelenti. Illetékes helyről közlik, hogy Plósz Pál, Budapest székesfőváros elek­tromos műveinek vezérigazgatója sajtó­pert indít egyik délutáni napilap ellen, a lap január 7-iki számában megjelent egyik cikknek a vezérigazgató szemé­lyét sértő állításai miatt. Minthogy az ü­gy­ ily módon bírósági tárgyalás során ügyig a nyilvánosság elé kerül, a fővá­ros vezetősége a maga részéről minden további nyilatkozatot feleslegesnek tart. ESZPERANTÓHÍREK A Magyar Eszperantó Szövetség mun­kás szakosztálya februárban vetített­képes előadássorozatot rendez. Baranyai Imre „A magyar munkáseszperantó mozgalom története 1913—1940" című előadása nyitja meg. Az előadások díj­talanok lesznek. Az időpontokat a Nép­szavában és külön meghívókon teszik közzé. Bleier Vilmos, a munkás eszperantisták volt tisztviselője, később a legnagyobb eszperantó könyvkiadó vállalat tulajdo­nosa 1940 június 16-án Párizsban meg­halt. A világszerte ismert szervezőre a magyar munkáseszperantisták is ke­­gyelettel emlékeznek. A MESZ munkás szakosztálya új tan­folyamokat nyit kezdők és haladók ré­szére. Jelentkezni lehet kedden és pén­teken este Aréna út 68. szám alatt lévő helyiségükben. OKTATÁSÜGYEK ELŐADÁSOK Január 14-én, kedden: Csepelen (a Munkásotthonban. József ucca 22) este 6:8 órakor. Dr Ehrenfeld Gyula: A spiritizmus a tudomány fé­nyében. Január 16-án, csütörtökön: A könyvkötőknél (Rózsa ucca 2) dél­után­­/15 órakor. Dr Braun Soma: A civilizáció kezdete. (Vetített képekkel.) Január 17-én, pénteken: Miskolcon (a Munkásotthonban, Szé­chenyi ucca 113) este 1 28 órakor. Hubai János: A szakszervezeti mozgalom célja és feladatai. Január 18-án, szombaton: Szombathelyen (a Munkásotthonban, Kossuth Lajos utca 171 este 18 órakor. Szakasits Antal: Mi a szociálpolitika? TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS Az épület- és műlakatosok, valamint a Vas- és Fémmunkások Dalkarának tagjai ma, vasárnap tanulmányi kirán­dulást rendezettek a parlamentbe. Talál­kozás délelőtt 10 órakor a parlament 7. számú kapujánál. Vezető : Csapó Sámuel elvtárs. TANFOLYAMOK! A szűcsök, bőröndösök stb. helyiségekk­ben (V. Sas ucca 6, II. em.) a hó 14-án, kedden este 7 órai kezdettel német és angol nyelvtanfolyam kezdődik. Jelent­kezés a szervezet titkárságánál.

Next