Népszava, 1941. január (69. évfolyam, 1–25. sz.)

1941-01-12 / 9. szám

­ A magyar gyáripar és a gyáripari munkásság A magyar gyáripar óriásit fej­lődött, kiterjedt és megnőtt az el­múlt két évtized óta. Jól kihasz­nálta a rendkívüli, kedvező körül­ményeket: az ipari védővámokat, az exportlehetőségeket, az ala­csony termelési költségeket és munkabéreket, a magasabb spun­kaidőt és a háború utáni áru­hiányt. A gyáripar megvédte az árszintet is a mezőgazdasági ér­dekeltséggel szemben azzal az in­dokkal, hogy tőkeképződésre van szükség, mert a gyáripar az újabb befektetéseket csak így tudja vál­lalni. Er­re az időre esik a kartel­lek alakulása és néhány új iparág meghonosítása is, olyanoké, ame­lyek a háború előtt a külföldről származó import miatt nem tud­tak meghonosodni. . A magyar gyáripar 1929-ben érte el fejlődésének csúcspontját. A nagyipari konjunktúra idejé­ben a gyáripar közel­­250.000 mun­kást foglalkoztatott. Innen kezdve belekerültünk a gazdasági vál­ságba, a foglalkoztatott munká­sok létszáma állandóan csökkent és 1932-ben már csak 176.000 gyár­ipari munkás dolgozott. „A gyáripar versenyképes lett és biztosította magának a tovább­fejlődés lehetőségét is" — álla­pítja meg dr Farkasfalvy Sándor a gyáriparról szóló kitűnő tanul­mányában. „Ha ez nem sikerül, — mondja tovább —, talán soha többé nem tudja elérni azt, hogy a világgazdaságban ismét számot­tevő szerepet töltsön be." Valóban, a magyar gyáripar rendkívül ked­vező és nem ismétlődő adottságo­kat használt fel. A bethleni gazda­sági és pénzügyi politika volt az alapja ennek a fejlődésnek, amely túlzott mértékben nyújtott védel­met a gyáriparnak , a fogyasz­tók és a munkások rovására.. A gyáripar alacsony termelési költ­ségekkel és magas árakkal dolgo­zott. Jövedelmét és fejlődését fo­kozta a racionalizálás, az új ter­melési eljárások gazdaságosabbá tették a termelést, tíj nyer­sanya­gokkal és üzemanyagokkal tökéle­tesítették üzemeiket és az új munkamódszerekkel, a bedóval végsőkig fokozták a termelést és egyben rövidebb idő alatt hasz­nálták el a munkások munka­erejét. A gyáripar ebben az időben rendkívüli jövedelemmel járt. Az ipari üzemek aranyesőt hoztak, de azért ridegen visszautasították a munkanélküliség esetére szóló biztosítás bevezetését azzal az in­dokkal, hogy a termelés ezt a ter­het nem bírja el. Hogy a terme­lés mennyi és minő terheket bírt el, azt azóta már a gyáripari tő­kések is tapasztalatból tudják, ha a legutóbbi évtized „rendkívüli" terheire gondolnak. Gyáriparunk 1939-ben már rendkívüli viszo­nyok között dolgozott, végre­hajtotta a nagy beruházási prog­ramot és kitűnő konjunktúrának örvendett, mert az európai háború kitörése fokozta a vállalkozást, megnövelte az áru után való keresletet. Farkasfalvy szerint „gyáriparunk teljesítményét még soha el nem ért csúcspontra jut­tatta". 1939-ben túlszárnyalta az 1929. évi csúcskonjunktúra mun­káslétszámát; a foglalkoztatott munkások létszáma a művezetők­kel és az otthon dolgozó munká­sokkal együtt 364.900, az előző évi 308.000-rel szemben, az emelkedés 56.000. A háború kezdete lényeges vál­tozásokat idézett elő. Bizonyos iparágak megduzzadtak, mások meggyengültek, sőt meg is szűn­tek. A gyáripari termelés ma már a meglevő nyersanyag szerint termel a legfontosabb szükséglet kielégítésére, míg egyes üzemek és iparágak kénytelenek más ipari termelésre áttérni vagy szünetelni. 1939-ben nemcsak a munkások létszáma, hanem a ki­bővített és új gyárak száma is növekedett. Növekedett az alkal­mazott motorikus erők száma, megnőtt 18,4 millió pengővel a termelés értéke is 1938-cal szem­ben. Bennünket nagyon érdekel a munkaórák és a munkabérek ala­kulása is. 1939-ben átlagosan 283 az üzemnap, az előző évvel szemben emelkedett. Az emelke­dés főleg a honvédelmi szük­ségletek kielégítését ellátó ipa­rokra esik, ahol 300-ra emelkedett fel. Érdekes egyébként, hogy a munkaórák száma csökkent, ami egyenes következménye a foko­zott munkateljesítménynek, a racionalizált, bedó munkaren­dszer­ne­k. Azt írja Farkasfalvy, hogy „a gyári munkások helyzete 1939-ben mind a munkaidő, mind pedig a munkabérek tekintetében számot­tevő mértékben javult". A „szá­mottevő mérték" dolgában eltérő a felfogásunk és az értékelésünk. A munkáslétszám 15.4%-kal emel­kedett, a teljesített munkaórák száma 13.9%-kal, a munkabérek összege 21.9%-kal növekedett. Igaz tehát, hogy a kifizetett munkabé­rek összege emelkedett az előző évihez képest, de hogy mit jelent ez az emelkedés az átlagos heti vagy évi munkabérösszegben és annak reálbérértékét alapul véve, az a továbbiakból kitűnik. Igaz, hogy az iparvállalatok 1939-ben összesen 422,9 millió pengőt fizet­tek ki a munkásoknak, ehhez hozzá kell még venni az otthon­dolgozó munkások 5 millió pengő bérét, ezzel együtt a kiűzetett munkabér 65,7 millió pengővel több az 1938. évinél. A munkás egyévi átlagos kere­sete 1267 pengő, vagyis 5,4%-kal magasabb az előző évinél. Az átla­gos órabérek évi 49 fillérről 53 fillérre emelkedtek. De a megélhe­tési index szám­ai közben össze­hasonlíthatatlanná váltak, mert míg az indexszámok ármaximá­lás alá eső legelsőrendű cikkekre vonatkoznak, addig a nem első­rendű, de mégis elmaradhatatlan szükségletek kielégítésére szol­gáló cikkek árdrágulása jóval túlhaladta a normális mértéket. Farkasfalvy szerint „a gyárakban fizetett átlagos órabérek átlag 4 fil­lérrel, a reálbérek legfeljebb 5 fil­lérrel emelkedtek", — de ha meg­nézzük a gyáripari átlagos bére­ket, mind márt más képet kapunk. A gyáripari átlagos­ évi kereset 1929-ban 1435 P vett; a sokszoro­sítóiparban 2960 P, a vas- és fém­iparban 1555 P, a gépgyártásban 1650 P, az elektromos iparban 2690 P, a ruházati iparban 1515 P, a vegyészeti iparban 1490 P. Ezeket a munkabéreket törték le a gazdasági válság ideje alatt, 193­2-ben az átlagos évi bér már csak 1243 P volt. Az egyes ipar­ágakban a csökkenés nagyon je­lentős: a sokszorosítóiparban 2386, a vas- és fémiparban 1252, a gép­gyártásban 1336, az elektromos­iparban 2023, a ruházati iparban 1011, a vegyészeti iparban 1459­­. Ha ezeket a béreket összehason­lítjuk az 1939. évi gyáripari mun­kások átlagos évi keresetével, szomorúan kell megállapítanunk azt, hogy a „számottevő mérték­ben" való javulást nem tudtuk felfedezni. Azt azonban meg­állapíthattuk, hogy 1932-ben, a gazdasági válság mélypontjának idejében, az átlagos évi kereset 1248 P és 1939-ben — 1267 P. A megélhetés 1932-ben, a nagy agrárválság idejében sokkal ol­csóbb volt, mint 1939-ben, amikor az áruhiány már érezhető volt. Tehát fokozottabb védelmet igé­nyel és joggal vet számot azzal, hogy a gyáripar konjunkturális nyereségéből több jusson munka­bérre már annak a kormányzói szózatnak az értelmében is, am­ely tisztességes megélhetés biztosítását tartotta szem előtt minden dol­gozó számára. A szociális szellemnek a profit csökkenésében kell kifejezésre jutni s ez az, amit hiába keres­tünk eddig. Pedig gyáriparunk 1939-ben 3,6 milliárd értéket kép­viselt s ez több mint félmilliárd pengővel magasabb, mint 1938-ban. Ez a termelési érték 100%­kal magasabb, mint 1933-ban és 25.8%-kal több, mint az 1929. évi konjunktúra csúcstelj­esí­tménye. Egy-egy gyár átlag 10.1%-os ér­tékemelkedést ért el. A gyáripari tiszta termelési értéktöbbletérték a kiadások levonása után 253 mil­lió pengővel nagyobb, mint az előző évben és 22,5%-kal haladta túl az 1929. évi konjunktúra nye­reségét és 2,6%-kal múlta­­felül az előző évit. Szociális szellem gyakorlati ér­vényesítését követeljük, amikor a rendkívüli viszonyok között elért nyereségek csökkentését jogosnak és természetesnek hirdetjük. A nyereség csökkentése révén el kell tüntetni a jövedelmek aránytalan­ságát. Ez az első és legsürgősebb lépés egy valóban szociálisabb szel­lemű Magyarország kialakulásá­hoz. Ezen a téren kell valóságos eredményeket elérni, ezért kell küzdenünk. 1941 január 12. vasárnap NÉPSZAVA ENYEM TIED ÖVÉ mindnyájunké a nagyteljes­ít­ményű és mégis olcsó, tehát mindenki számára elér­hető Európavevő a 122-es Kapható minden ORION rádiókereskedőnél Díjtalanul bemutatja: MARNITZ VIII, József körűt 37-39. Részlet! Csere! Királyi udvari hangszergyár RákÓCZI Út 60 legjobb válaszfl?fe- Csere. Javítás.­­ Kedvező fizetési feltételek. vasárnap délelőtt órakor a VÍGSZÍN­HÁZBAN MUNKÁSELŐADÁS. Színre kerül Heltai Jenő: EGY FILLÉR­­ mesejátéka 3 felvonásban, 7 képben. Kedvezményes jegyek kaphatók a Komédia Orfeumba Kultúrpropaganda jegypénztáraink­nál. Erzsébet körút 35. TeL: 222-293 és Conti­ncca 4. Tel.: 130-330. 31. 32 3. oldal Horvát politikus a magyar-jugoszláv kapcsolatokról (Zágráb, január 11. — „M. T. I.") A Zágrábban megjelenő „A Nép" című lapban inter­jút adott Kossuthcs Ágoston szenátor, a horvát parasztpárt alelnöke, Macsek pártvezér helyettese. Hangoz­tatta, hogy a jugoszláv-magyar barát­sági szerződés a két állam, egészséges viszonyának természetes következménye, amely kedvező visszhangra talált nem­csak Európában, hanem az egész vilá­gon. Jellemző, hogy senki részéről nem merült fel aggodalom, sem gyanú e szerződéssel kapcsolatban. A horvát parasztpárt mindig arra törekedett, hogy tartós megállapodásra jusson a jugoszláv államközösségben élő többi néppel és ezt a fáradozását siker is ko­ronázta. Ez a felfogás nem szorítkozik csak az ország területére, a szerb nép­pel egyetértésben meg akarják valósí­tani a­­legközelebbi szomszédokkal szemben is. Felfogásuk szerint a ma­gyar-jugoszláv politikai megállapodás csak kezdet és biztos alapja lesz a to­vábbi szoros együttműködés kiépítésé­nek. Beszélt ezután a magyar-jugoszláv gazdasági és kulturális kapcsolatokról. Elmondta, hogy Horvátországban meg­engedték a magyarok szabad és szerve­zett kultúrmunkáját, már folyamatban van és fejlődik a magyarnyelvű elemi népoktatás.

Next