Népszava, 1941. november (69. évfolyam, 249–273. sz.)
1941-11-01 / 249. szám
69. évfolyam 249. szám EM? KW P A RT KÖZ P ON T: I . .Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca A • Megjelenik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 130-330, 130-331 és 130-332 Torpedólövés Izland mellett elsüllyesztett egy amerikai rombolót Angolellenes vonatkozása is van a németek délkeleti hadműveleteinek Berlini nyilatkozat a keleti hadjáratról Nevezetes nap évfordulójára virrad Magyarország népe és az egész világ. Most van három esztendeje annak, hogy a bécsi döntés visszajuttatta Magyarországnlak a trianoni békediktátummal tőle elragadott Felföld egyik régisét. Ez a bírói döntéssel történt esemény jelentőségében nem szorítkozik arra a tényre, hogy Magyarország visszakapott tőle elszakított területrészt. Ennél sok Ical többet jelent: egyik részlete volt annak a mozzanatnak, amely széttörte a párizskörnyéki úgynevezett békeszerződések közül a legigazságtalanabbnak, a trianoni békeszerződésnek bilincsét és kifejezésre juttatta annak a helyzetnek tarthatatlanságát, amelyet az első világháború győztesei botor rövidlátásukkal, kicsinyes bosszúvágyukban és főképpen a viszonyok teljes nemismerésében hoztak létre. Annak a rozoga tákolmánynak, amelyet Versaillesben, Trianonban és Párizs környékének egyéb helyein készült parancsokkal megalkottak, csak egy mozzanat kellett, az európai viszonyokban bekövetkezett egyetlen félretolódás is elég volt ahhoz, hogy az egész összedőljön. A párizskörnyéki békediktátumok voltak előidézői az ezután bekövetkezett katasztrofális eseményeknek. Ezen a napon azonban csak az első jóvátétel emléke éled föl. Amikor a tengelyhatalmak hozzájutottak ahhoz, hogy likvidálják az igazságtalanságon és hosszún felépült helyzetet, első ténykedésükben a Magyarország ellen elkövetett bűn helyrehozásához fogtak. Amikor a Csehországtól függetlenné vált Szlovákiával neo sikerült Magyarországnak megegyeznie, Németország és Olaszország volt az, amely békebíróként lépett föl és most három éve a bécsi döntéssel szabta meg a két vitatkozó között a határt. A visszatért Felvidék lakosságának hűsége és megelégedettsége a legjobb bizonyítéka annak, hogy ez a jóvátétel az igazságot szolgálja. Németország és az USA Az amúgy is viharos nemzetközi helyzetben újabb esemény történt, amely valószínűleg tovább fokozza a Berlin és Washington között fennálló feszültséget. Az Egyesült Államok tengerészeti hivatala szombaton közleményt adott ki, amely arról szól, hogy a „Reuben James" nevű amerikai torpedórombolót Izland mellett megtorpedózták és elsülylyesztették. Az elsüllyesztés a péntekre virradó éjszaka, történt, amikor a torpedóromboló hajókaravánok kíséretét látta el. A „Reuben James" ugyanabból a típusból való volt, amelyből az Angliának átengedett torpedórombolók kerültek ki. Roosevelt elnök a hajó elsüllyesztéséről adott rövid nyilatkozatában kijelentette, hogy a hajó, amelyet ez a szerencsétlenség ért, egyszerűen kötelességét teljesítette és eközben érte a támadás. Az eddig beérkezett jelentések szerint még nem tudják, hogy a hajó személyzetéből megmentettek-e valakit. A tengerészeti hivatal jelentésében közli, hogy folytatólagos jelentésekben számol be az úfjabb adatokról. A német távirati iroda newyorki jelentése szerint rendkívül nagy sikere volt az elszigetelődéspárti mozgalom Newyorkban tartott tüntető gyűlésnek, amelyen Lindberghgel az élükön a mozgalom vezérférfiai mondottak beszédet. Lindbergh, a „Bud. Tud." jelentése szerint, rendkívül éles támadást intézett Roosevelt ellen. Szemére vetette, hogy fontoskodik és titkolódzik és azzal vádolta meg, hogy diktatúrára törekszik. — Roosevelt az amerikai nemzetet háborús veszélybe dönti — mondta Lindbergh. — Álösvényeken a háborúba vezető útra vonszolja most a népet. Lausanneből keltezett „N. S. T."-jelentés ismerteti a „United Press" washingtoni táviratát, amely szerint Zeller képviselő azt a javaslatot terjesztette az amerikai parlament elé, hogy szakítsák meg a diplomáciai kapcsolatot Németországgal. Az amerikai kereskedelmi tengerészek szervezetének elnöke kijelentette, hogy az amerikai tengerészek készen állanak arra, hogy bármelyik kikötőbe elinduljanak amelyet számukra kijelöltek. Utalt arra, hogy a törvény- A szocializmus és jelenünk A szocializmus eszmei tartalma olyan régi, mint maga a történelem. De az emberi társadalom csak vérrel-vassal vívott évezredes harcok után jutott fejlődésének abba az állapotába, amikor a szocializmus többé nem álom, nem az anyag bilincseibe szorított tömeg vágyakozása a bőség és szabadság országa után s nem a kor előítéleteitől elszabadult, a tökéletesség útját kutató emberi elme utópiája, hanem a világ legnagyobb részén immár minden további társadalmi és szellemi haladás előfeltétele, amelynek megteremtéséért több mint egy évszázad óta folyik a küzdelem. S ez nemcsak a mi történelmi megítélésünk szerint van így, a szocializmus korszerűségét, a történelem színpadán való megjelenését ellenségeink is beismerik, amikor egész politikájukat a szocializmus ellen irányítják. A szocializmus a jelen mértéke, a jövő iránytűje. Ha korunk társadalmának, gazdasági és politikai, szellemi és művészeti életének valamely jelenségét értékelni akarjuk, csak meg kell néznünk, hogy viszonylik a szocializmushoz, előmozdítja vagy hátráltatja-e erőit, azt a szocializmust, amely nemcsak reménységünk és az emberiesség örök eszményeinek foglalatja, hanem tudományos szükségszerűség is. Aki ezt megérti, nemcsak a tudományos szocializmusnak történelmi jelentőségét érti meg, nemcsak a mai társadalmat feszítő társadalmi harcok természetébe lát bele, hanem előfeltételét szerzi meg a helyes cselekvésnek is. A szocializmus nem elvont igazság és tőlünk messze eső cél tehát, hanem a mindennapi életünk megjavításáért való harc, a dolgozók emberségesebb élete, a több szabadság és nagyobb kenyér mind részeredménye a szocializmusért folyó harcnak. A történelmi helyzet írja elő számunkra, hogy mikor mekkora lépéssel közeledhetünk a végső célhoz. Nem volnánk marxisták, ha nem így gondolkoznánk, ha nem néznénk, mit követel tőlünk az idő, az adott helyzet, mit tehetünk és mit nem tehetünk. Nemcsak a nagyvilágot kell néznünk, hanem a helyet, ahol élünk, a nemzetet, amelyhez tartozunk. Nemcsak a társadalom többi osztályait, hallani a magunk osztályát is, öntudatát, szervezettségét, életnívóját, saját felkészültségünket. Ezekből kell megállapítanunk, miként kell cselekednünk, melyek elsőrendű feladataink, mit kell végeznünk, ha hűek akarunk lenni eszméinkhez, mestereinkhez és történelmi szerepünkhöz. A szocializmus az egész emberiséget átfogó tanítás. A szocializmusért való küzdelem is kiterjed ma már jóformán a földkerekség minden nemzetére. A kapitalizmus hatalmas gazdasági erőket fejlesztett ki, melyek behatoltak az öt kontinens minden zugába és a legtávolabbi népek szoros gazdasági egymásrautaltságát eredményezték. A világot hatalmas tőkeérdekeltségek fonták be, hogy életképes gazdasági egységeket hozzanak létre. De a kapitalizmus hovatovább nem tudott megbirkózni a feladattal, belső ellentmondásai folytán a saját maga által teremtett keretek is szűknek bizonyulnak expanzív természete számára. Minden világosan látó ember ekkor már tisztában volt azzal, hogy a feladatok megoldására csakis a szocializmus képes. De a kapitalizmus, mivel rendelkezett még azokkal az eszközökkel, melyekkel a társadalmi átalakulást, a szocializmust visszavethette, útját állta ennek a fejlődésnek. Miután bebizonyosodott, hogy az artitarkia csak mint átmeneti kényszermegoldás tartható fenn, elkerülhetetlenné vált a gigantikus kísérlet: a világ új, óriási gazdasági egységben való megszervezése egyetlen, jól szervezett tőkés irányítás mellett. Ma azért folyik a harrc, hogy a vezetést ki ragadja magához, az irányítás hogyan oszoljék meg. Időközben a munkásmozgalmat nagy csapások érték. A válságok, a hatalmas eszközök felett rendelkező ellenséges propaganda, a középosztályok jobbratolódása, a fizikai erőszak és a belső gyengeség, helyenként úgy látszott, már-már megtörte a munkásosztály erejét. De azok az alapvető jelenségek, melyek a munkásmozgalom létezését, a szocializmusért való harcot indokolttá teszik, nem szűntek meg s ma már bizton állíthatjuk, hogy a visszaesés szakaszán túljutottunk s a munkásság politikai befolyási