Népszava, 1942. január (69. évfolyam, 1–25. sz.)

1942-01-02 / 1. szám

70. évfolyam 1. szám Budapest, 1942 január 1. csütörtök A SZOCIÁLD­E­M­O­K­R­A­T­A PÁR­T K­Ö­Z­PONTI LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti UCCA A • Megjeleni­­­k hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 130-330, 130-331 és 130-332 Aru fillér A krími félszigeten, a keresi földszorostól Szebasztopolig teljes erővel folyik a harc Német ellenintézkedések a Keresnél és Feodéziánál partratett szovjet haderők ellen A középső és északi frontszakaszon kemény hidegben tartanak az elhárító harcok A japánok folytatják előnyomulásuk­at Manila felé Berlin szerint Eden Moszkvában kiszolgáltatta Európát a bolsevizmusnak Az új év hagyományosan alkalmul szolgál arra, hogy államférfiak politikai nyilatkozatokat tegyenek­­,­s azokban kifejezzék állásfoglalá­s­ukat, kívánságukat és program­jukat a következő évre. Hitler kan­cellár is újévi felhívást intézett a német néphez. A felhívást Göbbels­er irodalmi miniszter olvasta föl a német rádióban szerda este 8 óra­kor. A fölhívás szovece cikkünk megírásáig nem érkezett be. Mussolini miniszterelnök január 11 -én, annak a napnak az évforduló­jául mondja el beszám­olóját, ame­lyen felszámolt a parlam­enti­ ellen­zékkel és a fas­iszta pártot állam­párttá nyilvánította. A beszámolót a Pa­lazzo de Venezia erkélyéről m­ondja el. Mussolini beszéde nagy­fontosságú lesz. Ugyanezen a napon beszél majd Bottai nevelésügyi mi­niszter Rómában, Ciano külügy-m­iiniszter Bolognában, Grandi igaz­ságügyminizter Tarinban, Parisi fö­ldművelésü­gyi miniszter pedig Firenzében. Berlin és Róm­a Eden és Sztálin tárgyalásairól A Népszava szerdai száma már ismertette német és olasz illetékes körök állásfoglalását azokról a tár­gyalásokról, amelyek Moszkvában Sztálin és Eden között lefolytak. Erre vonatkozóan újabb megnyilat­kozások történtek Berlin és Róma részéről. Amint a „M. T. I." jelenti, illeté­kes német helyről a következőket közlik: Még mielőtt Sztálin és Eden megkezdte volna tárgyalásait, is­meretessé vált, hogy az összejöve­telen szóba kerül Európa újjárende­zésének kérdése is. A megbeszélé­sek — amint az azokról kiadott hivatalos közleményből és az angol sajtó hangjából kitűnik — olyan eredményre vezettek, amely — amint illetékes né­met helyen mondják — Anglia eddigi magatartása után ítélve nem is lehetett volna másmilyen, mindazonáltal furcsa. Semmi két­ség sem lehet aziránt, hogy Eden a megszorult helyzetében ismétel­ten kért fokozottabb mértékadó véradó fejében azt ígérte bolseviki szövetségesének, hogy a háború befejeződése után a bolsevizmusnak kiszolgáltatják az egész európai átáraz földet. Még az angol lapok n­astarázó közleményei sem törek­szenek ennek az eredménynek el­leplezésére. Ellenkezőleg: a „Times" világosan azt írja az eszmék köl­csönösségéről szóló megjegyzései után, hogy a Szovjet­ Unió szociális és gazdasági tevékenysége nagy szerepet kap majd a világ el­jövendő újjárendezésében. Az euró­pai népek és Anglia volt európai barátai — mondják illetékes német hely­en — ebben a tényben újabb bizonyítékát látják annak, hogy Anglia — ha valaha is módjában lesz — minden további nélkül kész volna arraa, hogy a bolsevizmusnak kiszolgáltassa az egész európai kultúrvilágot. A német távirati iroda diplomá­ciai levelezője e­rről a többi között a következőket írja: Anglia még cinizmusban oly gazdag saját törté­nelmében is példanélküli módon most ledobja az egész világ barát­jának álarcát, hogy az egész euró­pai földrészt kiszolgáltassa a bolse­vizmusnak, jutalmul a katonai megmentésért, amit London Moszk­vától remélt... Különösen sokat­mondó e tekintetben a „Daily Te­­legraph" közlem­énye. A lap diplo­máciai levelezője követelésekről be­szél, amelyeket a Szovjet­ Unió ,,Kö­zép- és Nyugat-Európa belső viszo­nyai" tekintetében intézett szövet­ségeseihez és engedményeket kívánt. Tehát már nemcsak a szovjet rész­ről kívánt döntő bulgáriai be­folyásról van szó, vagyis gyakor­lati szempontból a Balkánról és a környező államokról, hanem arról a szovjet követelte és a brit közlemé­nyek hangneme értelmében meg is adott jogról, hogy a Szovjet­ Unió beleavatkozhatok az európai orszá­gok belső viszonyaiba. Egy ismert brit hírmagyarázó ezt a tényt ab­ban szögezi le, hogy a szovjetoro­szok szerepet kívánnak játszani Közép-Európában és van is ott sze­repük. A Stefani-iroda a többi között a következőket írja : „Kétesztendei hamisítás, hazugság és félrevezetés után íme az angolul beszélő népek hadicéljait immár leplezés nélkül megvallják vezetőik, akik közben bűnrészesei­ lettek a bolsevizmus­nak és Csang-Kaj-Seknek, szerződé­seket kötve velük annak a zsák­mánynak megosztására, amely osz­tályrészükül jutna, ha terveiket, a világuralmat korlátlanul elérnék. Aki tehát nem lenne bolsevista, ak­­i önmagával és az egész környező világgal, a történtekkel és a történendőkkel ilyenkor esedékes, elmellőzhetetlen és kényszerű lelki cselekmény. Id­enkor nézünk vissza a múltba és tekintünk a jövendőbe, amikor fordul az idő, eltűnik egy esztendő és nekiindu­lunk az újnak, amelyről csak azt tudjuk, hogy milyennek szeret­nénk, de nem tudjuk, hogy a való­ságban milyenné alakul. A kortárs helyzete nem könnyű. Az első háború kitörése óta két nemzedék tanulta meg — részben öntudatosan, részben a rejtélyes, izgalmas homályokban tapoga­tódzva —, hogy nagy idők tanú­jának lenni nem csupán a leg­nehezebb em­beri szerep, amely szenvedésekkel, nagy erőfeszíté­sekkel, a munkateljesítmény maximumával és sokszor a le­mondás áldozataival jár, hanem a legnagyobb felelősséggel is, amellyel a jövendőnek, az el­következő nemzedéknek, az egy­kor biztosan megejtendő törté­nelmi felelősségrevonásnak tarto­zunk. A kortárs sokat tanult és a kor, amelyben él, gondoskodik arról is, hogy abból, amit meg­tanult, semmit el ne felejtsen. Tele vagyunk tapasztalattal, tele vagyunk a jónak és a végzetes­nek, a helyesnek és a megrendítő hibáknak ismeretével és ha ilyen­kor, a számadás és a jövőbenézés csendes óráiban megcsináljuk a mérleget, már látnunk kell, mit cselekedtünk vagy mit cseleked­tek mások jól vagy rosszul, hol dolgoztak felelősséggel s hol, kik és mikor alkották meg az erő vagy a gyengeség, a silányság vagy az emberiesség remek­műveit. Tudjuk tehát, vagy leg­alább is tudnunk kell, hogy me­lyik út a miénk, a jövőnké és a felemelkedésünké s melyik út az, egyeseké és nagy közösségeké, amely egyenes vonalban a szaka­dék meredélyére vezet! Igen, ilyenkor elmellőzhetetlen és kényszerű lelki cselekmény a számadás a múlttal és a számot­tevés a jövővel. Megteszi ezt a legm­agasabbrendű intellektus és a csendes gondolkodású dolgozó ember egyaránt. A munkásosztály, vagy ponto­sabban : a szervezett munkásság számadása világos és m­egnyugo­tató, tette a kötelességét az el­múlt esztendőben is. Nem kér érte külön elismerést, mert tudja, amit cselekedett, azzal az ország­nak tartozott és önmagának. Fele­lősségtudással, a­­szorgalom leg­magasabbrendű kifejtésével és a kötelességteljesítés férfias helyt­állásával állott élethivatásának megadott őrhelyein s ha mind­ezért elismerés jár számára, el­ismerés a szociális gondoskodás lehetőségeinek legteljesebb ki­merítésében, az nemcsak az övé, hanem ugyanakkor az ország legfontosabb érdekeinek szolgá­lata is. Ez a munkásság fölbecsül­hetetlen értéke az országnak és fölbecsülhetetlen, nagy értéktarta­léka a jövendőnek is. Amikor ez a milliónyi sereg, tiszta és eml, mint a­ szikla, ez időforduló nap­ján számadást csinál önmagával nagyon jól tudja, hogy öntudata és műveltsége, felelősségérzete és köteleségtudása nemcsak ön­magáért van, hanem elsősorban az országért, az ország jelenéért és jövendőjéért s i­a van társa­dalmi réteg, amely érzi a felelős­séget ezzel a jövővel szemben, az útért és az út megtartásáért, amely hozzá vezet, akkor a szer­vezett munkásság is az, amely ezt a felelősséget a legkomolyabban és a legmélyebben átérzi. Ez a komoly és mély felelősség­érzet termelte ki és tette haté­konnyá azokat a szellemi és er­kölcsi erőket is, amelyek ezt a munkásságot, történelmi szemlé­letének, eszményeinek és meg­győződésének hűséges megőrzésé­ben segítették. Nem a dacos „csak azért is" és nem valami hivalkodó következetesség tartotta meg a hűség útján ezt a munkásságot, hanem a tudatosság, a mélységes meggyőződés, hogy az országot és önmagát jól csak ezen az úton szolgálhatja és ez az út az, amely a gyári viharos forrongálási ius- A kortárs számadása 0IK 2. Srt OfFNYJ-Prelimft'|

Next