Népszava, 1942. április (70. évfolyam, 74–97. sz.)
1942-04-08 / 78. szám
1942 április 8. szerda NÉPSZAVA Még egy levél a függetlenségi pártról A Népszava igen tisztelt szerkesztőségének Budapest. Engedjék meg, hogy visszatérjünk a Népszava folyó évi március hó 18-i számában megjelent vitatkozásunkra. Ez a vitatkozás magában foglalja a tisztelt szerkesztőséghész intézett folyó évi március hó 16-i levelünket, valamint pártunknak múltbeli magatartásáról cikkező v. d. úrnak válaszát. Arról volt szó, hogy a függetlenségi és 48-as pártnak csupán egy kis töredéke szavazta-e meg 1894-ben az egyházpolitikai javaslatokat, vagy pedig a párt túlnyomó többsége, azután, hogy 1909-ben elfogadta-e az Andrássy Gyula-féle plurális választójogi javaslatot vagy sem. V. D. cikkíró liberális és demokratikus szempontból rossrul állítja be a függetlenségi és 48-as pártot, mi pedig ezzel szemben az ellenkezőjét állítottuk és állítjuk ma is és ezt kutatásaink alapján a következőkkel erősítjük meg: Az egyházpolitikai javaslatok tárgyalásánál jelen volt függetlenségiek közül, sajnos, már egy sincs az élők sorában. A képviselőházi naplóból csak beszédeket lehet megállapítani, de, sajnos, 50 év múlva nehéz megállapítani, hogy a pro és contra szavazatok mily pártok között oszlottak meg. Így más forrásokra voltunk utalva és ezeket megtaláltuk Apponyi Albert beszédeiben és emlékirataiban. V. D. cikkíró urat, aki a 90-es évek során époly távol állott a politikától, mint sok mai memoárista, kérjük, fogadja el Apponyi Albertet döntőbírónak ebben az ügyben, már csak azért is, mert Apponyi — tekintélye mellett — az a férfiú, aki résztvett a harcokban, sőt az egyházpolitika ellen szavazott és így a megállapításokban elfogulatlan személyiség. Apponyi Albert emlékiratainak (második kiadás) 201. oldalán a következőt írja: Szályi Dániel megtette szokásos vallásszabadsági indítványát, amelyet a miniszterelnök (Szapáry Gyula) a régi sablon szerint ellenzett, én azonban nagyhatású beszédben pártfogoltam. A mozgalom, mely beszédem nyomán a szabadelvű pártban támadt, oly erős volt, hogy a kormány az Irányi-féle javaslattal szemben kénytelen volt állásfoglalását megváltoztatni, és ahhoz utólag hozzájárulni, úgyhogy a Hét ar,tulajdnem egyhangúlag elfogadta. Tehát, ebből látszik, hogy Irányi Dániel, a függetlenségi és 48-as párt vezére, aki minden évben a budsévita alkalmával 37. egyházpolitikai reform érdekében felszólalt, 1892-ben megtörte a jeget és a kormány kénytelen volt akkor Irányinak addigra évről évre visszautasított javaslatát magáévá tenni. A 206. oldalon Apponyi a következőket írja: A kötelező polgári házasság által szimbolizált intranzigens liberalizmus í. romlata, melyet a függetlenségi párt többsége is támogatott, ideig-óráig oly erőre emelkedett, hogy később már nem lehetett tele sikeresen szembeszállni. Most a 211. oldalon: Pártom zöme (értve Apponyi nemzeti pártját) a gyakorlati élet szükségleteit tette magáévá, de annak elfogadása nem volt pártkérdés. A párt exponáltabb tagjai: Horváth Lajos, Gulner Gyula, Horváth Gyula, akik exponált liberálisok voltak, a kormány javaslata mellett szavaztak, míg néhányan az abszolút visszautasítás elvi álláspontján maradtak. A függetlenségi párt zöme, mint már mondom, lelkesedéssel támogatta a kormány akcióját. Az Ugron-frakció a fakultatív házasság álláspontjára helyezkedett stb., stb. Íme, kétszeres bizonyíték amellett, hogy a függetlenségi és 48-as párt túlnyomó többségben elfogadta az egyházpolitikai javaslatokat. De bizonyíthatunk még többet is. Apponyi emlékiratainak 213-ik oldalán azt írja: A függetlenségi párt többségében is még jóideig lüktetett az egyházpolitikai fegyverbarátság érzelmi világa és ott úgyszólván szünetelt a támadás a szabadelvű kormánypárt ellen . . . stb. Ezek után v. d. cikkíró úr alig kételkedhetik már abban, amit mondtunk, nevezetesen, hogy a függetlenség és 48-as párt túlnyomó többségében állott annak idején a haladás mellett. Ami most az Andrássy-féle pluralitás a szavazati jogot illeti, úgy az egyházpolitikai érával ellentétben, még vannak az élők sorában olyanok, akik erre az időre pontosan emlékeznek. Ezeknek a visszaemlékezéseknek alapján bátran állapíthatjuk meg azt a tényt — amely merőben szemben áll v. d. cikkkírónak állításával —, hogy a Justh Gyula befolyása és később vezetése alatt álló „Országos Függetlenségi és 48-as Párt" sosa fogadta el a pluralitást, se a párton belül, se kívül és legkevésbé a törvényhozás házában, ahová ez sose került. Igaz csak az, hogy Andrássy Gyula belügyminiszter annak idején csoportokban magához kérette a függetlenségi képviselőket, velük megismertette javaslatát és kapacitálni akarta őket az elfogadásra. Ez a kapacitálása azonban csak a legkevesebbnél sikerült. V. d. cikkíró úr vegyen magának fáradságot és olvassa végig az akkori napilapokat, amelyekből a dolognak következő rezüméjét fogja kiolvashatni az akkori válságból. A függetlenségi és 48-as párt 1909 november 8-án összülést tartott Kossuth Ferenc elnöklete mellett. A tárgysorozaton szerepelt a következő pont: Döntés a párt állásfoglalása tekintetében. Kossuth Ferenc előterjesztésében utalás volt a bankkérdésben és a választói jog kérdésében. "Úgy tette fel a kérdést, hogy „vegye tudomásul mindenki, aki előterjesztésem mellett szavaz, az mellettem szavaz, aki előterjesztésem ellen szavaz, az ellenem szavaz". A kérdésnek ilyen feltevése ellen rögtön szólásra jelentkezett Justh Gyula, aki erős szavakkal kifogásolta a szavazás személyes kiélezését. Beszéd közben vita indult közte és Kossuth Ferenc között és amikor Kossuth Ferenc az Andrássyféle koncepciót javasolta,Tustli Gyula elkiáltotta magát: „Én pedig az általános, egyenlő, titkos és községenkézti szavazati jognak vagyok hive." Kossuth Ferenc erre csak annyit válaszolt: „Akkor megmérjük erőnket." Szavazásra került a sor és Kossuth hívei kisebbségben maradtak. Kossuth Ferenc lemondott ezután a pártelnökségről és híveivel együtt kivonult a pártból. A párt nagy többségével Justh Gyulát emelte az elnöki székbe és az önálló bank követelése mellett az általános titkos szavazati jog törvénybe iktatását is programjába vette. Ettől a párt sosa tért el. Amint V. d. cikkíró úr látja, az annak-Hagyja el v. d. cikkíró úr, a mai időben nem népszerűnek ígérkező dolog ilyen múltbeli álláspontunkat leszögezni és nem engedni, hogy abból valamit is elalkudjanak. Ha vitatkozunk, akkor ma, 30 és 50 esztendő után, fittyet hányunk minden népszerűségnek, mert mi mindig és mindenkoron, így ősz fejünkkel, ma is, a „függetleséget" és „48-at" el nem alkudható elveknek tartjuk. Így éltünk és így akarunk meghalni. A tisztelt szerkesztőséget kérjük, szíveskedjék e szerény közléseknek sorát ejteni. Kiváló tisztelettel Régi függetlenségi és 48-asok. * A cikkíró megjegyzése, amelyet ebben a kérdésben a vitát folytatni nem óhajtó, mindenképpen utolsó ellenvetésnek tekint, még egyszer szükségesnek mutatkozik. A levélíró urak cikkíró márciusi fejtegetéseiből mindössze két megállapítást inkriminálnak és tesznek vitássá, holott abban a cikkben többről volt szó: a márciusi célkitűzések megvalósítása tekintetében a 48-as és függetlenségi politika történelmi felelősségének megállapításáról. Ez ma már nemcsak lehetséges, hanem — bizonyos szempontok szolgálatában — szükséges is. Méltatlan föltevés azonban, hogy ebben a kérdésben cikkírót bármiféle népszerűségi szempont vezette volna. Az elmúlt 35 év alatt sohasem tett ilyesmit és mi szüksége volna erre neki — éppen ma? Még annak a sok csalódásnak és szenvedélyes haragnak az emléke sem vezette, ami különösen a századforduló első évtizedében töltötte el az egész munkásosztályt, láttára a nagy távolságnak, amely 1848 hagyományai és az aktív, a kormányhatalomra is került függetlenségi politika között egyre nagyobb lett. Ellenkezőleg! A legnagyobb mértékű tárgyilagosságra törekedett s ha volt valami célja, csak az lehetett, hogy tanulságokra mutasson rá a jövő küzdelmeinek jobbá és hatékonyabbá tételére. Egyébként bármit gondoljanak is a levélíró urak, csakugyan, cikkíró a két konkrét kérdésben sem óhajt alkudni. Hiszen nem egyes, valóban kiváló függetlenségi politikusokról, hanem a vártról van szó s különben is parlamenti irományok és a kiegyezés korszakáról — 1867-től, mondjuk, 1896-ig — szóló visszaemlékezések állnak rendelkezésére egyrészt — és személyes tapasztalatai másrészt azokról az esztendőkről, amelyek alatt a függetlenségi párt egy része — Justh Gyula vezetése alatt —, 1848 hagyományainak útjára lépett. Ez az út valóban 1848, valóban Kossuth és Irányi Dániel útja volt, de rátalálni nemvolt a lelki magatartás és az osztályelfogultságok akadályai nélkül való s hogy megtörténhetett — abban a szociáldemokrata munkásmozgalom intranzigens nyomásának igen tekintélyes része volt! Ez a mozgalom még ma is tisztelettel és mélységes hálával őrzi emlékét ama politikusoknak, akik a szociális, a független és szabad Magyarországért küzdöttek, sőt, nemcsak emléküket őrzik, hanem példaadásukat is — önmaga, mindenki, a jövő számára. (v. d.) ! t és derékfájás, idegesség, émelygés, tisztátalan teint gyakran csak az emésztési zavaroknak következménye. idejéni szakadás nemcsak a bankkérdés miatt történt, hanem a legnagyobb öszszekülönbözés a szavazati jog miatt is volt. Még csak kiegészítésül legyen szabad megemlítenünk, hogy az idősebbik Ugron Gábor volt az, aki az 1896-os általános választások alkalmával hangoztatta az általános, titkos szavazati jog sürgősségét. Ezzel Ugrón volt az első polgári politikus Magyarországon, aki ilyen programot vallott. Tudvalevőleg Ugrón Gábor is függetlenségi volt. 5. oldal Szerelmi dráma a Dunaparton A dagály utcai rendőr telepein húsvét éjszakáján két revolverlövésre lőttek figyelmesek. A lövések a Dunapart irányából jöttek. Azonnal lámpák fényével átkutatták a partot, gödrök, bokrok, homokkiásások között kerestek, kik adták le a lövést az éjszakában. Nem találtak semmit. Hajnalban ismét átkutatták a terepét és az egyik kráterszerű gödörben egy férfi- és egy női holttestet találtak. A nő háttal feküdt, fekete prémmel diszített zöld kabátban, hóna alatt nagy retikül volt. Arccal a halott, vére bukva: egy fiatalember feküdt holtan. A nő mellén lött seb látszott, a férfit a golyó a halántékán sebezte meg. Jobbkezében görcsösen szorongatott egy Etximmerpisztolyt, amely a két életet kioltotta. A rendőri bizottság a helyszínen megállapította, hogy a halott leány Király Margit 30 éves szakácsnő, a férfi Szűcs László 28 éves dévaványai munkás. A leány retik tiójéban két nyitott búcsúlevelet találtak, amelyben megírják, hogy közös elhatározással, reménytelen szerelem miatt mentek a halálba. Király Margit a Katona József utca 10. szám alatt volt alkalmazásban és egy nappal a tragédia előtt ment el lakásáról, azóta nem látták. Szücs László alig másfél éve bukkant fel a leány életében. Akkoriban Király Margit dévaványai unokahúga levélben megkérte, hogy férjét, aki egy budapesti kórházban fekszik, látogassa meg. A kórházi látogatásból később szerelem lett, Szűcs a fővárosban vállalt munkát és egészen megfeledkezett családjáról. Egy alkalommal Király Margit levelet kapott az unokahúgától: „Drága Margitkám! Érdeklődj, mi van Lacival, mert azt írja, hogy többé nem kíváncsi ránk. Te közelebb vagy hozzá ott Pesten, érdeklődd meg, hol van, mi van vele?" Erre a levélre azonban Király Margit nem adott őszinte választ unokahúgának. Szűcs ekkor már valóságos rabja volt Király Mocsárnak Már házasságról beszéltek, terveket szőttek. A tervek végére azonban a kettős revolveres tragédia tett pontot. A rendőrség feltevése szerint a kettős öngyilkosság gondolata Szűcsben vetődött fel. A leány az utolsó pillanatban valószínűen megrettent, végül is a Dunaparton Szűcs agyonlőtte a leányt és utána magába röpítette a golyót. Rátz Jenő kilép az imtrédusta pártból? A „8 Órai Újság" jelenti: „A Magyar Megújulás Nemzetiszocialista Pártszövetség legutóbb nagynehezen összetákolt egysége újabb mélyreható lörést szenvedett: vitéz Idü Jenő, akit csak pár hét előtt bíztak meg azzal, hogy a három frakcióból álló pártszövetség ügyeinek legtöbb intézője és szervezője legyen, erről a megbízatásáról lemondott, sőt annak a szándékának is kifejezést adott, hogy a Magyar Megújulás Pártjából (Imréd,'s Béla pártja) kilép. Kátz Jenőt ugyan most is megpróbálták eltéríteni szándékától és a pártszövetség több vezető tagja formális küldöttségben kereste fel, hogy maradásra bírja, ő azonban megmaradt elhatározásánál. Értesülésünk szerint Jatz Jeslet elhatározására az a nem is egészen újkeletű meggyőződése indította, hogy vitéz Imrédi Béla nem alkalmas arra, hogy bármilyen szélsőjobboldali alakulatban vezető szerepét jólssék, mert személye és ortodox kapitalista múltjrt túlságosan nagy támadási felületet nyújt az ellenfeleknek." **•»»*»+»«•« »«•••»»•«•*«*»» «»•••*»»«»»** Április 16-án folytatják Müller Antal összeférhetetlenségi ügyének tárgyalását. A „M. 1". 1." jelenti: A képviselőház állandó összeférhetetlenségi bizottsága április 16-án délben ülést tart. Tárgy: 1. ,híresek Béla országgyűlési képviselő önmaga ellen bejelentett összeférhetetlenségi ügyének tárgyalása. 2. Kornis Elemér országgyűlési képviselő által Müller Antal országgyűlési képviselő ellen bejelentett összeférhetetlenségi ügy folytatólagos tárgyalása.