Népszava, 1942. április (70. évfolyam, 74–97. sz.)

1942-04-09 / 79. szám

1942 április 9. csütörtök NÉPSZAVA A Népszava a legutóbbi hetekben többször is foglalkozott az áruházak­kal, különösen az úgynevezett áruházi kisasszonyok helyzete nézőpontjából, D­e olvashattunk máshol is az áruházak alkalmazottairól, akiknek otthon is kell dolgozniok, a munkahelyükön is nehéz munkát kell végezniök. Úgy gon­dolom, egy-két szemponttal az itt kö­vetkező szerény soraim is hozzájárul­hatnak az áruházi „kisasszony"-ok helyzetének megismertetéséhez és any­aiaira kívánatos megjavításához. Az áruházi kisasszonyról szóltak a Nép­szava cikkei, a „kisasszony"-ról, aki hajnalban kel, hogy a kis­gyermekének az ebédét megfőzze, a lakást valahogy­ rendbehozza, magát is kicsinosítsa, hogy kellemes kiszolgálókisasszony­jelleget mutasson. Az áruházi kisasszony ugyanis fele­ség is egyúttal, aki nem éppen túl korán fekszik le esténként és éjjel sem mindig zavartalan a pihenése. Vagy a sebtében végzett otthoni munka, vagy a holtfáradtan megkezdett áruházi munka körül lehetnek igen nagy hiá­nyosságok, ami valószínűleg csak növel­heti szegénykének belső, magával való elégedetlenségét, amely végül az egész világgal való elégedetlenségre és bol­dogtalanságra vezet. Hol van tehát itt a hiba? Miért kell egy ilyen jobb sorsra érdemes fiatal nőnek, aki mellesleg anya is, ilyen lehe­tetlen hajszában és testi-lelki lestrapált­ságban leélnie az életét, akkor, amikor jó erőben lévő, fiatal férje van?! A baj minden bizonnyal ott kezdődik, hogy a férjnek kellene többet keresnie, legalább is annyit, amennyi egy ilyen kis családnak a megélhetéséhez elegendő. Mert az áruházi „kisasszonyának lehet még az idők folyamán több fiacskája is, bármily keserves kín neki ezek nevelése. És a gyermekek szaporodásával nő a gondja és munkája, gyűlik elkeseredése, amíg oly zsémbes, ideges, koravén nő nem lesz belőle, aki végül sem mint anya, sem mint feleség, de legkevésbé mint kiszolgáló „kisasszony" nem hasz­nálható. Erről a „remek" pályáról akarok egyébként még néhány szót szólni, hogy megvilágítsam a nők pályaválasztás­ízlését, vagy szomorú kényszerhelyzetét, amely az otthon nyugalmas melegétől, a gyermek boldogító nevelésétől vonja el őket. Az áruházban való tömegkiszol­gálás hasonló munka az áruházi tömeg­cikkeknek a gyártási munkálataival. Nincs haszna belőle sem a termelőjének, sem a fogyasztójának, de kára van be­lőle a családnak és a nemzetnek. Itt ér­kezünk el ahhoz a ponthoz, hogy meg­kérdezzük, szükség van-e egyáltalán tömegcikkekre? Értve ezen a silány, olcsónak csúfolt árucikkeket, amelyek­nek termelőköltségei nem bírják el sem a rendes munkaerő munkabé­rt, sem a rendes, szakképzett kereskedő becsüle­tes hasznát, sem a rendes kereskedelmi alkalmazott járandóságát, mint a jobb, tartósabb, szakképzett munkásokkal gyártott és szaküzletekben forgalomba­hozott, rendes fizetésű alkalmazottak útján szakszerűen összeválogatott árut. Melyik áru az olcsóbb tehát? Melyik árunak gyártása kívánatosabb közérdek­ből is? A háborút követő békegazdálkodás sokféle elgondolásába, úgyszintén ter­veibe a gyenge minőségű tömegcikkük gyártásának nagyarányú háttérbe szo­rítását elsőrendűen fontos programként föl kell venni. A gazdasági élet irá­nyításába mindenképpen bele kell szó­lani a dolgozó egyedeknek is, hogy a béketermelés meghozza végre az emberi­ség nyugodt létét, boldogulását. A dol­gozóknak éppen úgy nem érdekük a si­lány áruk gyártása, mint a fogyasztók­nak és az áruközvetítőknek. Nagy gaz­dasági érdekek függenek mindettől, de állítom, hogy átlagban sokkal több a ha­szon, mint a kár abból, ha gyenge minő­ségű tömegáruk helyett, főleg szakem­berek által termelt jobb minőségű áru­kat gyártanak. Minőség, vagy mennyi­ség? Ez vonatkozik a földön mindenre. Sok rossz helyett inkább kevesebbet, de jobbat. Az ily átminősítés folytán az áruházi „kisasszony" is — úgy is, mint alkalma­zott és úgy is, mint anya és feleség — átminősülne; a jobb kereset és kevesebb ideig tartó kiszolgálói munka, vagy férje jobb jövedelmezősége folytán az egészsége tartósabb, ellenállóbb lenne, használhatósági ideje, mint a jobb áru­cikkeknek általában, meghosszabbodnék. Ez a törvényszerűség vonatkozik más­fajta munkaerőre is, és valóban, már ideje lenne, ha ezt a munkaerőkkel fog­lalatoskodók megszívlelnék. Ami pedig a tömegcikkekkel foglal­kozó áruházakat illeti: természetesen ezekre is szükség van, megfelelő meny­nyiségben, a városok területének, és lakosságának arányában, de ezek főleg kiszolgáló­ tanulókkal árusíthatnának ki­selejtezett árukat, a legszegényebbek számára. Valamikor ez is volt a rendel­tetésük ezeknek az intézményeknek, csak a fejlődésnek látszó elfajulás foly­tán nőtték ki magukat oly intézmé­nyekké, amelyek az egész termelést és gazdasági életet eltolódott irányban be­folyásolják. M. V., Szeged ír MUNKA SHE­LET Az áruházak, az áruik és az árusítóik. Lidércnyomás a­­Metropoliszban Írta: Karczag István Két hét óta sötét felhő ült a Metropolis áruházon. Ez a sötét felhő a Metropolis ötödik emeleté­ről ereszkedett alá, ahol az igazga­tóság székelt. A felhő gomolygását a vásárlók nem látták, a kiszolgá­lók sem szemükkel:­­ mégis, ez az anyagtalan, sötét közeg ott hullám­zott a levegőben és láthatatlan ár­nyékot vetett a pultok mögé. Az Elnök urat két hét előtt furcsa és­­ ismeretlen betegség támadta meg. A bal tenyere kegyetlenül el­kezdett viszketni. Ez a babona sze­rint nem rossz jel. Azonban az Elnök úr felvilágosodott ember volt és nem hitt a babonákban. Kü­lönben is a babona szerint ennek a baltenyérnek már harminc eszten­deje szünet nélkül viszketnie kel­lett volna. Nem, nem, ennek a bal­tenyérnek most semmi köze nem volt a pénz­hez. Ez egyszerűen egy ártatlan kis bőrbetegség kellemetlen tünete volt. Talán még az sem, mert a viszkető tenyéren nyoma fent volt kiütés­nek, foltnak, vagy effélének; az or­vosok is inkább az Elnök úr lelki­alkatával magyarázták a dolgot. Az Elnök úr érzékeny idegzetű egyéniség és a viszketegség való­színűleg a túlfeszített munkássá­gával függ össze. Mint említettük, az Elnök úr fel­világosodott ember volt és nemcsak a babonák iránt volt tartózkodó, hanem az üres bókokkal szemben is. Véleménye szerint az orvosok állítása a túlfeszített munkáról, inkább hízelgő volt, mint magya­rázó és ezért jogos türelmetlenség­gel fogadta az erényeiről szóló frá­zisokat. Ez a türelmetlenség csak fokozó­dott, amikor a családja is az orvo­sok mellé állt és aggodalmasan kérlelte őt, hogy mérsékelje munka­tempóját. Régi igazság az, hogy a nagy jel­lemek senkit sem engednek akara­­tuknak ellenszegülni. Az Elnök úr is feleletképpen jelentősen föl­emelte munkatempóját. Most már nemcsak hetenként egyszer egyet­len órácskára látogatta meg az áruházat, hanem mindennap két­szer is. Sőt gyilkos konokságában annyira ment, hogy reggel fél hét­kor fölkelt és fél nyolckor megje­lent az üzletnyitásnál. Akár egy egyszerű kiszolgálósegéd. Ám a természeten ritka esetben lehet erőszakot venni. Az Elnök úr kedélyét is ez a kemény és szigorú életmód meglehetősen aláásta, azon­kívül az az ostoba és kegyetlen viszketés sehogyan sem akart el­múlni. Ismerjük el: nem kis önuralom kellett az ilyen spártai viselkedés­hez. Reggel fél hétkor fölkelni és este fél hétig egy áruház mozgal­mas életében résztvenni — ez végre is nem gyerekjáték. De az Elnök úr akarata erős volt, mint az acél: összeszorított szájjal és viszkető tenyérrel bátran viselte az önkéntesen vállalt megpróbálta­tást. Sőt elhatározta, hogy ezentúl még tevékenyebben részt vesz a Metropolis munkájában és szemé­lyesen ellenőrzi a személyzet mű­ködését. Pedig az Elnök úr valójában ret­tentő kínokat állt ki. Egyrészt azért,, mert dél felé már majdnem összeroskadt a kimerültségtől, másrészt azért, mert ez a pokoli haltenyér irgalmatlanul kínozta és csiklandozta. A lelke legmélyén a zokogás váltakozott a kacagással. De azért hősiesen tartotta magát. Reggeltől délig és déltől estig áll­dogált a különböző osztályok előtt. Figyelt, fürkészett, tapasztalatokat gyűjtött, bár majdnem leesett a lábáról. Kitartása csaknem elérte a személyzet kitartását. A nagy erőfeszítésből az arca semmit sem­ árult el; egy önfeláldozó római had­vezér arca lehetett ilyen merev, mielőtt a kardjába dőlt, így járt-kelt naphosszat a pultok előtt az Elnök úr. Hol a játékosztá­lyon bukkant fel, hol a csipkeosz­tályon, hol meg a szőnyegosztály forgalmát szemlélte. De a viszketegség állandóan gyö­törte, kínozta, bosszantotta. A testi fáradtság pedig néha elcsüggesz­tette. Bolondos ötletek merültek fel benne. Szeretett volna a vasáruosz­tályhoz elvánszorogni, ott némán belefeküdni egy csábító nyug­ágyba, viszkető tenyerét kényelme­sen előrenyújtani — és rajta! — ide azzal a hatosszámú durva vas­ráspollyal, reszeljétek ezt az átko­zott tenyeret a végkimerülésig. Ilyen bolondos állapotban vé­gezte az Elnök úr felügyelő sétáit. Később már ez az állapot átra­gadt a Metropolis egész személyze­tére. Amikor az Elnök úr egy osz­tály élén kíséretével megjelent, a személyzetet a sarkától a feje búb­jáig viszketegség fogta el és leg­szívesebben mindenki elrohant volna a vásárlók elől valamelyik sarokba vakarózni. Csak el, el mi­nél távolabb az Elnök úr kutató szemei elől!... A Metropolisra lidércnyomásként nehezedett az Elnök úr állandó és fürkésző jelenléte. Egy sötét árnyék volt, egy fekete felhő, ami elborí­totta a lelkeket. Az igazgatótól — a liftesfiúig, az osztályvezetőktől — a takarítóasszonyokig mindenki érezte, hogy a nagyúr szeme rajta függ, ellenőrzi minden mozdulatát és veszélyezteti parányi életét. A nagyság árnyéka elhomályosította a Metropolis világosságát­ Mintha még a Metropolis ormán lengedező zászlót is most csüggedtebben csap­dosta volna a szél, mintha ezt a zászlót valami rejtett erő fél­árbocra tolta volna a lappangó, belső gyász miatt... A birodalomban lassanként fej­vesztettség lett úrrá! A kiszolgálás kapkodó lett, a számításokba hiba csúszott, a kiszolgálók és kiszol­gálónők minden csoport közeled­tére összerezzentek. Mindenki siva­nako­dóvá vált, idegessé, később elégedetlenné — és végül ingerültté! A Metropolis hírneve is meg­érezte a csendes forrongást. A vevők panaszkodtak, az áruház ba­rátai a békésebb áruházakba pártol­tak át, a forgalom megcsappant és az még jobban tetézte a zavart, hogy az Elnök úr megtorlásképpen egy-két figyelmetlen és kapkodó se­szédet állásvesztésre ítélt. A személyzet először csak rette­gett az Elnök úrtól. Azután határ­talanul meggyűlölte. Összesúgtak, összehajoltak, majdnem össze­esküvést szőttek ellene. Titokban forrongott az egész Met­ropolis. A viszikető vaskéz meg­zavarta a rendet és felgyújtotta a dolgozók békéjét. Méer onnan is láng tört elő, ahol azelőtt még pa­rázs sem volt. Az Elnök urat a zsarnokok ke­serű mítosza fogta körül. Pedig az Elnök úr külsejében senkit sem bántott. Csak mereven kutatott hi­deg szemeivel. A viszkető tenyér sem ébresztett már semmi együttérzést. Már mo­solyt sem. Szorító, nehéz, utálatos tenyér volt ez. Párt szervezeti élet A környéki végrehajtó bizottság csütörtökön délután 6 órakor ülést tart. _ Egyesületi élet A Villamos és Helyiérdekű Vasúti Alkalmazottak Országos Szövetsége április 9-én, csütörtökön tartja XIII. évi közgyűlését. Oktatásügyei. Előadások A villamosalkalmazottaknál (VI. Mun­kácsy Mihály ucca 25) április 9-én, csü­törtökön este 7 órakor. Tausz János: „A Tátra". (Vetített képekkel.) Kolozsvárott, a Vasmunkásotthonban (Fejedelem ucca 17) április 12-én, vasár­nap délelőtt­­/­1l órakor. Peyer Károly: „A szakszervezetek szerepe a gazdasági életben." Irodalmi délután A Rákospalotai Munkásképző Egylet áp­rilis 12-én, vasárnap délután­­/14 óra­kor a rákospalotai városháza díszter­mében rendezi meg a február 22-re tervezett és f­elmaradt irodalmi dél­utánt, amelynek keretében Hódy Gitta, Gyarmathy Anikó, Gábor Miklós, Ha­lász Kálmán színművészek és a Vándor-kórus Petőfi Sándor, Arany János, Tompa Mihály, Vajda János, Ady Endre, József Attila műveiből ad­nak elő. Közreműködik még az Első Zuglói Dalkör m­andolinzenekara. Be­vezetőt mond Szakasits Árpád. Műsor ára 1 pengő. A február 22-re megvásá­rolt műsorok érvényesek Tanulmányi kirándulások A villamosalkalmazottak április 12-én, vasárnap tanulmányi kirándulásra men­nek Aquincumba. Találkozás délelőtt 9 órakor a margithídi HÉV-megállónál. Robbanás lőszerkirakodás közben (Kairó, április 8. — „N. S. T.") Szuez közelében még húsvét vasár­napján robbanás történt lőszer ki­rakodása közben. Nyolc angol ka­tona és 22 egyiptomi munkás életét vesztette. 7. oldal Öngyilkoskísérletük után kirabolták az áldozatok lakását A főkapitányság központi ügye­letén megjelent Kohlmann Norbert, a Damjanich utca 58. számú ház­ban lakó szűcsmester, aki pár nap­pal ezelőtt családjával, feleségével, anyósával és két gyermekével gáz­öngyilkosságot kísérelt meg. Attól féltek, hogy internálótáborba kerül­nek, mert két német fiatalembert befogadtak a lakásukba. Koh­l­mannék már felgyógyultak s ami­kor kijöttek a kórházból, otthon fel­törve találták a szekrényeket. Az ismeretlen betörők 2500 pengő ér­tékű ékszerüket elvitték. A nyomo­zás megindult. — Halálozás. Ottlik Lóránd hétfőn, életének 53-ik évében hirtelen meghalt, özvegye Zlinszky Erzsébet és három gyermeke, valamint unokatestvérei, Ott­lik György, a „Pester Lloyd" főszer­kesztője és Ottlik László egyetemi tanár, továbbá a kiterjedt család gyászolja. Az elhúnytat a szerdán délután 3 órakor tartott gyászszertartás után a fiumei úti temetőből a pest megyei Gyón községbe szállították s ott helyezik örök nyuga­lomra. Göngyöletek továbbítása Budapest-Nagyvásártelep hajóállomásról. A Ma­gyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Rt. igazgatósága közli, hogy a hajókésé­sek elkerülése érdekében Budapest-N­­agy­vásár­telep állomást a személyhajók völgymenetben a menetrendszerinti idő­ben csakis utasok ki-, illetve beszállása végett érintik. Áruk és göngyöletek menetrenden kívüli időben rakatnak be a hajóba, miért is azok feladásáról a teleknek a hajó indulását megelőző na­pon kell gondoskodni. (X)

Next