Népszava, 1942. április (70. évfolyam, 74–97. sz.)

1942-04-18 / 87. szám

4. oldal NÉPSZAVA 1942 .április 18. szombat . ^Jilaaíiztt * Qfc&daL&m QFiLcL&Jtiáíii^ Jelzőtűz Robert Ardrey darabja a Madách Színházban 1939. A problémákkal terhes világ egyik legnagyobb egyéni problémája merül föl ebben a darabban: részt kell-e vennie az egyénnek a küzdelemben, szemlélőként figyelnie kell-e az eseményeket, vagy megcsökhetik a forgatagból és elefántcsonttornyába zárkózva elszigetelheti magát mindentől? Robert Ardreu darabjának hőse, a fiatal Daniel Charleston a menekülést, az elvonulást szeretné választani megoldásul. Nem sikerül, mert nem is sikerülhet: a világítótorony magányában feltámad a múlt, gondolataiban megelevenednek a kilencven évvel előbb elpusztult hajó halott utasai, megmutatják magukat, rádöbbentik a menekülőt, hogy akkor is voltak, akik menekülni akartak, de most, a későbbi korból visszatekintve világosan látszik, hogy nem lett volna szabad megfutniuk, a harcot végig kell harcolni. Mert érdemes. A „Land O' Lakes"-vitorlás vízbefúlt utasai megmutatják az irányt és Daniel Charleston ismét az életbe veti magát, felveszi újra a küzdelmet. Különös darab. Okosigazságokat mond, nyíltazcú problémát dob a néző elé és van bátorsága végigvinni gondolatsorát, levonni a végső következtetéseket. Problematikája számunkra érdekes kettősséget mutat: történelemszemlélete idegen a mi gondolkodásunktól, a haladásba és a küzdelem értelmes szükségességébe vetett hite azonban a mi hitünk is. Jó darab. Az első felvonás kissé vontatott menetén könnyűszerrel lehet segíteni, néhány előadás után automatikusan kialakul majd a helyes tempó, a további ütem pedig lüktető,sokszor lélegzetelállítóan rohan. A párbeszédek fokozódó pattogása helyenként nagy kitörésekbe, magánbeszédekbe torkollik, a viták dialektikus feszültségét ezek a kiemelkedő csúcspontok fogják szintézisbe. Hasznos darab. Igazságot és harcos optimizmust hirdet, a darab mondatainak otthont adó színpad betölti igazi hivatását: gondolatok hirdetője és nem szórakoztatóüzem. Mai darab. Izzóan időszerű levegőjében olyan gondolatok és szándékok párbaja villog, amelyek mindenki problémái. Az előadás jó kollektív munka. Együttes van a színen, nem egymással vetélkedő, egymást lejátszani akaró sztárok hordája. A színház összetanult és egymásért dolgozó színészei mellett Károlyi Istvánt, a darab rendezőjét illeti meg ezért az elismerés. Várkonyi Zoltán játssza a fiatal Charlestont, vívódó, tépelődő és elszánt, a feliemért, igazság felé törő alakot formál. A szerep alkalmat adott volna arra, hogy emlékezetes sikerének, a „IV. Henrik"-nek eszközeit használja: megelégedéssel és igaz elismeréssel kell megállapítanunk, hogy nem nyúlt ehhez a kényelmesmegoldáshoz. Világos és tiszta az alakítása, méltó eddigi pályájához. Partnerei munkájával helyesen összhangban tartja játékát és amikor ismételten percekre kiválik szerepe a többiek közül, nagy magánbeszédeit sodró lendülettel, hatalmas átérzéssel emeli nagy gondolati magasságokba. Beszéde tiszta, hibátlanul szép és játéka a kiérett színpadi játék. Tapolczai Gyula vaskos, élő alakja tökéletesen tölti be a szerep kereteit, ő a realitás, zömök ellentéte az emberi agy titkos mélységeiben élő kísértet-alakoknak. Greguss Zoltán jó, de jobb lehetne, ha leszoknék bizonyos modorossá vált mozdulatairól, amelyek itt-ott „Neró"-ját juttatják a néző eszébe. Sennyei Vera remek deformált jellemszerepben mutatja meg, hogy értékes művész, Szakáll Zoltán átszellemült orvosa nagy kincse az előadásnak, emberi és mélyen átérzett, kidolgozott alakítás. Pospay Klári és Feleim Sári két finom nőalakja lágy színekkel enyhíti a problémákat megvilágító érzelemreflektorok kemény, józan fényét. Bozóky István 1819 meghajszolt, kifosztott, összetört munkáját viszi a színpadra, a fiatal színész megrázó erővel, súlyos vonásokkal rajzolja meg az alakot. Danis Jenő a hajóskapitány, első mondataival már közel férkőzik a nézőhöz, benne testesül meg a főszereplő vívódó gondolatainak kettőssége: ezt a nehéz feladatot helyesen érzékelteti játékával. Két kisebb szerepben Bakay Lajos és Szlvessy Zoltán ,jól állta meg helyét. Baky Marica fordította a darabot, nagy munkája volt és jól végezte el. Értelmesek, tiszták a mondatok, az átfűtött jelenetek szavai is átfűtöttek, különösen szép a magánbeszédek szövege, jól mondható és a belső fokozódás a szöveg színében is érvényesül. Jaschik Álmos az apró színpadra nagyszerűen ható toronydíszletet tervezett. Erdődy János Munkáselőadás a szegedi Városi Színházban (Szeged, április 17. — A Népszava kiküldött munkatársától.) Az utóbbi években Szeged ismét szomorú nevezetességre tett szert. Már vagy három éve minden tavasszal fölfakad a föld árja és az alattomosan fölszívódó víz elrotfaasztja a házak alapépítményeit. Tavaly utcasorokat láttam romokban. Ma nem egészen ez a helyzet, a víz az idén nem volt olyan démoni hatalom, a város neve a múltévi katasztrófák után mégis elválaszthatatlan a víztől, az összeomlott házaktól, a menekültektől és a téglamizériáktól. Ennek tulajdonítható, hogy íróember manapság nem utazhatik Szegedre az árvízügy gyanúja nélkül. Nekem se hitte el senki, hogy nem vizet nézni utazom Szegedre. Pedig ez egyszer másról volt szó. Nem az elemek pusztítása, hanem a lelkek építésének, az öntudat erősítésének, a kultúra termésének ünnepi percei voltak a látogatás napirendjén. A szegedi szervezett munkások harmadik előadásukat rendezték a szegedi Városi Színházban. A műsoron Pirandello „IV. Henrik"-je szerepelt. Az a darab, amely a Madách Színházban kétszázadik előadása felé igyekszik és amelyet a budapesti szervezett munkásság tíz munkáselőadáson tapsolt már végig. A darab tehát a fővárosi polgári és munkásközönség előtt kiállotta a próbát és ugyanakkor nehéz, lélektani problematikájával próba elé állította a közönséget is. • A szerdai előadáson Szeged szervezett munkássága vizsgázott a színházi kultúrából. Nagy próba előtt állt, sokkal nagyobb előtt, mint a két első előadáskor. Érthető hát, hogy a legnagyobb komolysággal készült a próbára. Ez nemcsak propagandájukban mutatkozott meg, amelynek eredményeképpen vidékről is többen bejöttek, hanem abban a látható izgalomban is, amellyel az előadás fogadására és értékelésére felkészültek. Ez az izgalom a színészekre is átragadt. A szegedi színtárszulat tagjai az eddigi előadásokból megtanulták, hogy nem fáradt, nyamvadt, a különféle gyanús csomagolású irodalmi termékektől elrontott szemléletű, hanem egészséges ösztövű és csorbítatlan kultúrérzékű publikummal van dolguk, amely minden szavukat és mozdulatukat lesi, látja, felfogja ésértékeli. Tudták, hogy ezen a •/• előadáson nekik is vizsgázniok kell. Ennek a nagy izgalomnak volt a következménye, hogy az előadás napján baráti beszélgetéseink állandóan visszatérő motívuma volt, hogyan oldja meg feladatát a „IV. Henrik" hosszú és nehéz szerepkörét betöltő fiatal színész. Egyesek mértékadó tényezők kijelentéseire hivatkozva bizalmukat, előlegezték neki, mások az esetleges fogyatékosságok miatt azzal próbálták jóelőre menteni a helyzetet, hogy az ő ..IV. Henrik"-juk mostcsak most került, ki a színművészeti főiskoláról. Általában kellemesen állapítottam meg, hogy a Madáchszínházbeli produkció nemcsak mint darabélméry, hanem mint színészi teljesítmény is fogalommá lett. Mérték és követendő példa. Néhány szegedi munkás már látta Várkonyi híres alakítását s ezek még szántottabbak, mint a többiek. A függöny 8 órakor olyan pontosan gördül fel, mintha automatikusan villanyerő rebbentené szét. A nézőtér megtelt, a karzatok szinten. A mellettem ülő elvtársaim és újságíró kollégáim örömmel jelentik, hogy a páholyokban és a nézőtér első soraiban sok az értelmiségi elem is. A művészet és a színjátszás igazi barátai eljöttek, hogy érzékeljék és átéljék azt a színházainkban egyre kevésbé észlelhető feszültséget, amely a munkáselőadásokon a színészt a közönséggel szerves egységbe köti. „IV. Henrik" berohanását halk székreccsenések követik. Mindenki előrehajol, mint a sportpályákon egy-egy izgalmasabb fordulatkor. Megszületik az első taps. Az első felvonás végén a szünet azzal telik el, hogy a színészek a függöny elé sétálnak. A második felvonás nagy monológjait nyíltszíni tapsok fokozzák fel. A nézőtér dörgő taxisokkal küldi biztatásait a főhősnek, hogy csak ostorozza a gyávákat, a meghunyászk ódókat és a talpnyalókat. Az együttes játéka a szemünk előtt érik, forr és teljesedik a közönség jóleső erkölcsi terrorja alatt. Ami magát a színészi munkát illeti, erészben is elismerésünket tolmácsolhatjuk. A fiatal Horváth Tivadar „IV. Henrik" szerepét dicséretes buzgalommal és határozott színészi készséggel oldotta meg. A többi szereplő: Horváth Jenő, Lovassy Klára, Sipos Iia, Gém Imre, Bodor Tibor, Somogyváry Rudolf, Besenyi Ferenc nemesvonalú alakítást nyújtott. A szegedi munkásság dicséretes kultúrtörekvésről tett tanúságot, amikor munkáselőadássorozatát megkezdte. Szeged jelenlegi szellemi életében naigy esemény ez. Azt mutatja, hogy Tömörkény István, Móra Ferenc és Juhász Gyula emelkedett szelleme nem pusztult el a jeltelen sírokban és a le nem leplezett szobrokban. De egyben azt is mutatja, hogy a válsággal küzdő szegedi színjátszásnak kultúratermő és kultúraátmentő munkájában van kire számítania. Kállai Gyula Diákévek Amint, a cím is mutatja, a diákéletből vette tárgyát a Radius új filmje. Freddie Bartholomew a film főszereplője, alakítása meghatóan kedves és közvetlen. A múltszázadbeli angol kollégiumi élet visszásságai ellen küzd az új iskolaigazgató, ennek a küzdelemnek története játszódik le a vásznon, érdekesen, színesen, jól rendezett és fotografált jelenetekben. Különösen sikerültek és szépek a mozgalmas tömegjelenetek és az intézet folyosóin összecsapó két diákcsoport eleven harca. Valószínű, hogy jelentős közönségsikert ér el a helyes elmérzékkel megalkotott „Diákévek", mert érdekes, változatos meséje és a, rendezőnek és a szereplőgárdának gondos együttes munkája megérdemli a közönség méltányló ítéletét. .. (*) A „VÉN DIÓFA" HUSZONÖTÖDSZÖ. Április 16-án játszották huszonötödször Fényes Szabolcs és Szilágyi László operettjét azÚj Magyar Színházban. A jubiláris előadáson is telt ház előtt és hálás nézőközönség tapsaitól kísérve adták elő a könnyű nyári operettet. (…) BEETHOVEN - EST: Hát persze! Hiszen már rég nem volt, mindössze tegnapelőtt!... Hétfőn az „Eroica"szimfónia hangzott el, kedden ugyanaz megint, de ekkor már teljes „Beethovenest" keretében. Csütörtökön mi más is következhetett volna, csak újabb estét betöltő Beethoven-műsor! Pénteken természetesen ismét Beethoven-szimfónia kerül majd sorra s így megy ez nap nap után, hála a karmesterek és hangversenyrendezők ötlethiányának és kényelmességének... Ez a hét a zenekari hangversenyek hete. Hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken, négy estén át szól a zenekar. Mekkora változatosság lehetőségei kínálkoznak ilyenkor! Elvégre a karmesterek saját érdeke, hogy ne őröljenek ugyanabban a malomban. Valljuk be, hogy kevesen vannak közöttük, akiknek ne lenne okuk félni az összehasonlítástól, hiszen fölényük korántsem kétségbevonhatatlan. „Egyirányú közlekedésükkel" viszont kihívják ezt az összehasonlítást. Ahelyett, hogy okosan elhatárolódni igyekeznének, ugyanazt csinálják s főként .• Beethovenre pályáznak, szörnyű naivitással. Mert rosszul számítanak, hiszen éppen Beethoven szimfóniáit ismeri közönségünk leginkább, éppen rajtuk bukhat el legkönnyebben a karmester Szervánszky Péter tegnap bevonult. Országit Tivadar — a legjobb magyar hangversenymester — játszotta el a hirdetett hegedűversenyt. Borissza Pál három dalt énekelt el, amelynek eredeti zongorakíséretét Nádor Mihály hangszerelte meg szép stiláris igyekezettel, de kissé vastagon... Bevezetésül az úgynevezett „Jénai szimfónia" került előadásra. Iskolás, átlagos mű ez, bárki írta volna. Dallamfűzése Haydnre emlékeztet, de hangszerelése mélyen alatta áll Haydn zenekari virtuozitásának. A szimfónia vezérkönyvét csak nemrég fedezték fel. Lehet, hogy Beethoven műve, de akkor feltétlenül a tanulóéveiből való, még ha egyes későbbi igazítások, átdolgozások megtévesztő színezetet is adnak neki. Leckeanyag lehetett, tanulmány, amelyre Beethoven később talán visszanyúlt, hogy értékesítse. Ha egyáltalán tőle való, ami eldöntetlen kérdés... A Szimfonikus Zenekart Komor Vilmos karmester vezényelte. (.-) (*) RODOLFO CAPORALI zongoraművész csütörtökön délután mutatkozott be a magyar-olasz művészcsere keretében a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. Ha egyetlen jelzővel akarnók jellemezni egyébként komoly és alapos felkészültségre valló játékát, „folyamatos"-nak kellene neveznünk ezt a mindig kissé sietős, de mégsem kifejezetten célirányos modort. Itodolfo Caporali átlagosan felül ért ahhoz, hogyan kell bánni a zongorával, szakszerű pianista, akinek billentési technikájából sokan okulhatnának. Jó pianista, de kissé egyoldalúan hangszerművész, akinek mondanivalói olykor el-elmaradoznak kifejezőeszközei mögött. Talán innét magyarázható játékának az a kimondott lendületet vagy feszültséget nélkülözve is sietős, „folyamatos" jellege. (..—) (*) MŰVÉSZEST A HADIGONDOZOTTAK MEGSEGÍTÉSÉRE. A Hadirokkantak, Hadiözvegyek, Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének XIV. kerületi csoportja április 19-én, vasárnap este 6 órai kezdettel művészestet rendez a Vigadó nagytermében. Az est jövedelmét a hadigondozottak megsegítésére fordítják. ÉS FILMKÖZLEMÉNYEK ÁPRILIS 20: RÁDIÓKÖZVETÍTÉS AZ ÚJ MAGYAR SZÍNHÁZBÓL. Fedák Sári főszereplésével táblás házak előtt kerül minden este színre az Új Magyar Színházban Szilágyi—Fényes operettje, a „Vén diófa". A nagysikerű darabot Svábi a rádió is műsorára tűzi. A rádiókövetítésére való tekintettel, atán, hétfőn este a „Vén diófa" előadása kivételesen 10 órakor kezdődik.