Népszava, 1942. május (70. évfolyam, 98–121. sz.)
1942-05-24 / 116. szám
TUDOMÁNY IRODALOM MŰVÉSZET Készülődés Verik már a sátrakat. Még nem. De a könyvek már kinyomva, készen állanak a raktárakban, hogy „arra" a három napra kiszállítsák tömegüket az utcákra. Van abban valami igen figyelemreméltó, bizonyos mértékben megnyugtató és bátorító jel, hogy van már hangulata nemcsak a könyvnapoknak, hanem a készülődésnek is rájuk ...Az öreg közmondás túlságosan elaggott már és kezd belőle kihullani az igazság: háborúban sem hallgatnak a Múzsák. Megszólalnak, sugallanak, teremtenek valamit. Nem úgy, mint ahogy, amilyent és amennyit kellene, de jelen vannak, van szerepük az időben és nem borult rájuk a némaság csendje. A fegyverek csörgése valóban nagy. Népek, nemzetek, államok — deminek részletezzük? — az egész világ az ember történetének soha nem látott erőfeszítéseiben él. A háború óriási oltára a világ egyik végétől a, másikig húzódik s amit emberi munka, a maximumig fokozott teljesítmény teremthet, mind ezen az oltáron halmozódik fel, de... Idén, de! S éppen ebben van valami megnyugtató, hogy de... Vannak más oltárok is, amelyek egyidősek magával az emberiséggel s amelyeknek köveit évezredek építették egymás fölibe. S hiába zúgnak a háború orkánjai — az ember megadja a háborúnak, ami jár s amit megkövetel — de az élő és legyőzhetetlen Szellem feltarthatatlanul és megakadályozhatatlanul járul a maga oltárainak elibe is. A háborúnak éppen most van meg az a gigantikus jelentősége, hogy a jövőt készíti elő, de a könyv, amióta írott és nyomtatott könyvet ismer az ember, mindig ezt cselekedte! A jó könyv mindig egyegy lépés volt a jövendő felé, az ma is és az lesz mindig. A rossz könyvvel pedig ne törődjünk. Először is mindig különbözők és ellentétesek voltak a felfogások arról, hogy mi is hát a rossz könyv, másrészt pedig megnyugodhatunk abban a régi igazságban, hogy a merőben rossz könyvek merőben ártalmatlanok is... A jó könyv él, nem a mának, hanem századoknak; a rossz könyv pedig csak a pillanat terméke, a divat rossz hóbortja s az egészséges emberi szellem évezredes védőoltásokkal van bebiztosítva ellene. Tehát készülődünk a könyvnapra. A háború robajai közepette három különlegesen jelentős áldozati napot jelöltünk ki önmagunknak a kultúra számára. A válogatás lehetősége elég nagy lesz idén is. És ha egyebet nem, ez a három nap jelenti majd azt is, hogy a nagy kötelességek között sohase felejtkezzünk meg a legnagyobbról: a kultúrkötelességekről. Jó könyvet vásárolni, amennyit tudunk, olyan könyvet vásárolni, amilyentől megvilágosodik az értelem: ez a kultúrkötelesség. Hiszen a nagy teljesítmények között ez építi meg legjobban és leghibátlanabbul a jövendő életet. A megnyugtató, a szabad, a békés életet, amelyben a könyvnek is egész esztendő jut majd, nemcsak három rövid nap.... EGÉSSZÉ HEVÍTI SZÍVÜNK Így múlik el az ifjúság, így keseredik kedve, az ember csak soványan él, tagadva, számkivetve, s úgy nyílik rajta szenvedés, mint egyre mélyebb tályog, nem kísérik már angyalok, csak torzfejű királyok. Nevét titkolják, jóllehet nevén nincsen gyalázat, hátán hordja a feledést, ez ólmos csigaházat. Így múlik el az ifjúság, erek és izmok vára! S csak fanyalogva gondol már egy fényes uszodára, a Császárkertre, mely szelíd, bölcsős fényben ringott, s a gyűrűs féregre, amit madárcsűr kaparintott. Így jön a mult, mint árusok a renyhe kávéházban; az eső, melyen boldogan és vacogón megáztam, boszorkány, kinek szagfejét nem féli már a gyermek, s a bíró, kinek szeme kék s halált oszt, nem kegyelmet, a béna fák, a keves ebek s a kárpitsuhogások — így jön a mult, egy árva kert, magamnak árkot ások. A föld szagát s a dél hevét csorgatja rám az álom, a púpos domb tompult ívén az éj mint ében járom. Megpróbálom, hejh, emberek, vésővel, zengő vassal, olyan szelíd volt e világ, mint megterített asztal. Mit elmulasztott láng s a hit, hamuja egyre árad, hamuból sző sötét ruhát és hullámzó szakállat. Oly jó volt kortyolni piros italod, versek láza, a völgy lett szelíd tekenő, a hegy lett görög váza, a lány lett éltető kenyér, a távoli szép igézet s úgy bólintott a rengeteg, mint helyeslő ítészek. Úgy úszott fent a füst, tömör, avult bordájú bárka s a gyümölcsök mint a madár, repültek ágról ágra. Most a sötétség, szénhomály nagy barlangjában élek, s csak annyit érek, amennyit még magamnak megérek. Ki tud rólam, ki nem akar szenvedésemről tudni, oly sokat mulasztottam el, rossz lenne elaludni! Nincs bennem dac, csak akarat, mely szorít, mint a hőség, kortársaim gyalázatát bennem a felelősség oly kínokká hevíti fel, oly kohók élnek bennem, hogy hiába mákony, gyilok, még éberen kell lennem. Igaz, az ifjúság, a kedv, a szerelem, eszmélet, majd túlsó parttá merevül, de a végső ítélet oly közösség kezében van, mely, mint az anya, szépen egésszé hevíti szívünk, nagy forró kebelében. Vészi Endre A nemzetiségi és a szocializmus II. A nemzetiségi helyzet Magyarországon (Sz.) A népszabadság és a nemzetiségi szabadság összefüggéseiről szóló előző cikkünkben utaltunk arra, hogy a nemzetiségeket nemzeti kisebbségekké formáló kisebbségi helyzet és kisebbségi öntudat mindenkor bizonyos jogkorlátozások következménye s mivel a szabadság egy és oszthatatlan, a nemzetiségeknek is az általános népszabadság keretében kell megkeresniük és megtalálniuk politikai, gazdasági és kulturális érvényesülésüket. A nemzetiségi kérdésnek tehát mindenkor belpolitikai kérdésnek kell lennie. A külpolitikai vonatkozások bekapcsolása elsősorban éppen a nemzetiségek szempontjából ártalmas, amelyek (mint az évszázados „balkáni tűzfészkek" példája mutatja) mindenkor legjobban megsínylették az impériumváltozások sorát. A következőkben a magyarországi nemzetiségi helyzet főbb vonásait kívánjuk felvázolni — számszerű adatainkban a magyar hivatalos adatok és becslések alapján —, állásfoglalásiunkban pedig hívek maradva a kifejtett szabadság-elvhez: a nemzetiségi kérdés a magyar nép belső ügye és ennek a magyar népnek tagjai a magyarországi nemzetiségek is — az ő ügyük mindannyiunk ügye és a mi ügyünk az övéké is, mert nincs külön szociális és külön nemzetiségi igazság. Éppen Magyarország történelme ennek a legszebb bizonyítéka: a magyar királyok telepítési politikája, a nemzetiségi városok nagyszerű szerepe függetlenségi harcainkban, Rákóczi ruszinjainak és a 48-as Erdélynek históriája mind ezt a tanulságot szolgáltatja és talán nem véletlen az sem, hogy a magyar szabadság legnagyobb hirdetői és hősei közül oly sokan a nemzetiségekből eredtek. A mi állásfoglalásunkban is csak a Petrovicsból lett Petőfi s a Szerbtól származott, Szibinyányi Jank néven megénekelt Hunyadi János szelleme él tovább! S ha ez így volt a múlt Magyarországában, akkor így lesz a jövő Magyarországában is! És most lássuk, mik azok a nemzetiségi tényezők, amelyekkel számolnunk kell. országon a népességnek alig egynyolcada volt idegen anyanyelvű. Délkelet-Európának ez a nemzetiségi szempontból legegységesebb állama azonban egyben arra a szomorú hírességre is szert tett, hogy minden más népnél több fia él idegen uralom alatt, kisebbségi sorsban. Ennek természetes következménye az volt, hogy míg Nagy-Magyarországon a nemzetiségi problémák a politika mindennapi kenyerét alkották, addig Csonkamagyarországon alig eshetett kisebbségi problémákról szó — csak a határokon túli, elnyomott magyar kisebbségek kérdését kellett napirenden tartani. Az új világháború árnyékában ismét megváltozott a helyzet: 1938-ban a Felvidék egy része, 1939-ben Kárpátalja, 1940-ben Kelet-Magyarország és Erdély egy része, 1941-ben pedig a Délvidék egy része tért vissza. Az első bécsi döntés a Felvidék nevében még az úgynevezett néprajzi elven alapult, vagyis erős (majdnem 90%-os) magyar többségű területet csatolt vissza az országhoz és így nem változtatott lényegesen az általános nemzetiségi számarányon. Kárpátalja visszaszerzésénél azonban már nem néprajzi, hanem történelmi elvek érvényesültek s ezzel ismét jellegzetes nemzetiségi területtel gazdagodtunk. Kárpátalján a magyar anyanyelvűek száma viszonylag csekély (kb. 13%) és a jelentős ruszin tömeggel a most már milliós Magyarországnak 60 millió nem magyar anyanyelvű lakosa volt. (Itt és a továbbiakban: a „Magyar Statisztikai Szemle" 1940. évi 8—9. számának adatait közöljük.) A második bécsi döntés alapján visszacsatolt keletmagyarországi és erdélyi területek a néprajzi határmegvonás közismert helyi nehézségei folytán több mint egymillió magyarral együtt körülbelül egymillió román és német nemzetiségi elemmel is növelték az ország lakosságát. Ha most még a visszaszerzett délvidéki területek egymilliós lakosságának l/i-s'Aát nemzetiségi elemekre számítjuk, akkor előttünk áll a mai helyzet, amikor a 14 milliós Magyarországon körülbelül há- A nagyobb Magyarország nemzetiségei Az első világháború előtt Magyarországon kerek 18 millió ember élt, akik közül 10 milliónak magyar volt az anyanyelve. De már Horvátszilavónországot is hozzászámítva, a népességnek valamivel több mint a fele különböző (főként német, szlovák, rutén, román, szerb és horvát) nemzetiségekhez tartozott. Nagy-Magyarország ezek szerint sok évszázados történelmi fejlődés során kialakult nemzetiségi államegységet alkotott. A trianoni békeszerződés egyes zárt (főként felvidéki és erdélyi) magyar tömbökön kívül éppen a vegyes és tiszta nemzetiségi területeket csatolta el Magyarországtól. A ,,Magyar Statisztikai Zsebkönyv" adatai szerint az Ausztriához csatolt területen 8.97%, a Jugoszláviához csatolt területen 13.52%, a Csehszlovákiához csatolt területen 30.3%, a Romániához csatolt területen pedig 31,6% volt a magyarság arányszáma. (A rendkívül magas magyar százalék a csehszlovákiai és a romániai területen világosan mutatja, milyen tökéletlen volt a trianoni határmegvonás — éspedig nemcsak történelmi, hanem éppen néprajzi szempontból is!) Végeredményben a Trianon utáni 8 milliós lakosságú Csonka-Magyar