Népszava, 1942. augusztus (70. évfolyam, 172–196. sz.)

1942-08-01 / 172. szám

4. oldal m tokon teljes szünet állott volna be. július 31-én napi jelentésén kívül A német véderőfőparancsnokság­­ különjelentést is adott ki a NÉPSZAVA 1­942 augusztus 1. számblat nyugati tengeri és légiarcvonal hadieseményeiről. A különjelentés a búvárhajóharc fejleményeiről be­szél és így hangzik: A német tengeralattjárók ismét sú­lyos csapást mértek­ az ellenséges hajó­zásra. Az Atlanti óceán középső részén és az amerikai partok előtt erősen biztosított karavánból elsüllyesztettek öt hajót is.OGO tonnatartalommal, ezen­kívül elsüllyesztettek 12 karavánon kívül haladó hajót 73.000 tonnatarta­lommal, öt tehervitorlást és egy őr­hajót Afrika nyugati partjainál, vala­mint hét hajót, 53.000 tonnatartalom­mal és öt tehervitorlást a Földközi te­nger keleti részén. Torpedótalálattal súlyosan megrongáltak az atlanti­óceáni karavánokból egy rombolót és két hajót 17.000 tonna tartalommal, valamint a ciprusi vizeken egy brit rombolót. A német tengeralattjáró­fegyvernem ezzel az e havi elsüllyesz­tések számát további 167.000 tonnával n­övelte. Az ellenfél 21 kereskedelmi hajót, 10 tehervitorlást és egy őrhajót vesztett, ezenkívül veszteség érte a jelentésben említett hajók és rombolók megrongálásával is. A német véderőfőparancsnokság waxis jelen­tése pedig a következők­ben számol be a nyugati harcokról: Aközül a két repülőgép közül, ame­lyek csütörtökön délután megpróbál­tak átrepülni az északnémet partvidék fölött, egy gépet légiharcokban le­lőttek. További 17 brit repülőgépet a Csatorna és a norvég partok fölött lőttek le. Brighton tengervidékén könnyű harci repülőgépek nappali tá­madással elsüllyesztettek egy 3000 ton­nás kereskedelmi hajót. A péntekre virradó éjszaka a légihaderő nagy erők­kel ismételten támadta Birmingham katonai fontosságú célpontjait. A pén­teken a kora hajnali órákban végre­hajtott felderítés sok kiterjedt tüzet észlelt. A hadijelentés említést tesz :­l­l Birmingham­ újabb bombázásáról. Kiegészítő je­lentések szerint erős kötelékek vet­tek részt ebben a támadásiban, nehéz és legnehezebb méretű bombákat dobtak a városra. A nyugati légi­háború hadviselésének mostani sza­kaszára jellemző, hogy egyes kivá­lasztott pontok ellen rendszeresen megismétlik légitámadásaikat a har­coló felek, számolva azzal, hogy a támadások szinte törvényszerű meg­ismétlődésénél a védelem is felké­szültebben várja már a támadókat. Az Anglia ellen intézett támadások­kal kapcsolatiban van az a hír is, hogy Londonban az elmúlt éjszaka kétszer volt légiriadó. A nagy események után most már hosszabb idő óta viszonylagos csönd uralkodik a déli háború hadszínterén. A német véderőfőpa­rancsnokság július 31-i jelentése né­hány sorban emlékszik csak meg az afrikai háborúról: Egyiptomban a német harci repü­lő­gépek július 30-ra virradó éjszaka Kairó környékén bombáztak több re­pülőteret nehézméretű bombáikkal. A gépcsarnokokban és a tartálytelepeken több nagy tűz keletkezett. A sűrűn egymás mellé állított repülőgépek közé becsapódott telitalálatok súlyos pusztí­tást okoztak. Az olasz főhadiszállás 794. számú közleménye így hangzik: El-Alameintől délre egy ellenséges előretörést különítményeink fölényesen visszautasítottak. Az arcvonal többi részén mindkét részről szokásszerű fel­derítő tevékenység folyt. Brit repülő­gépek bombázták Tobrukot. Az egyik repülőgép a légelhárító ütegek tüzében kigyulladt és lezuhant. A bombázás csak kisebb károkat okozott. Sebesülé­sek nem történtek. Málta szigete fö­lött az olasz és német légialakulatok bombázásai során légiütközetek fejlőd­tek ki. A tengely vadászrepülői öt brit repülőgépet lelőttek. A nap folyamán végzett katonai műveletekből egyik repülőgépünk nem tért vissza. Az egyiptomi és földközitengeri háborúról e sorok írásáig töb­b je­lentés nem érkezett. Napokkal ezelőtt érkezett a Távol-Kelet nagy kiterjedésű hadműveleteinek színhelyéről az a figyelemreméltó hír, hogy japán csapatok partra­szálltak Új-Guinea északkeleti part­vidékén és megkezdték előnyomu­lásukat a sziget belseje felé. Azóta erről a partraszállt különítményről újabb hírt nem kaptunk. Nyilván a folyamatban levő hadműveletek­nél szükséges titoktartás az oka ennek, a hadvezetés irányító körei nem tartják időszerűnek, hogy újabb közléseket tegyenek az itteni fejleményekről. A távolkeleti hírek Új-Guinea és egyes ausztráliai vá­rosok ellen irányult légitámadások­ról számolnak be és a japán főhadi­szállás amerikai ha­jók elsüllyesz­téséről ad hírt. * A második világháború hadihely­zetének állását e pillanatban tehát így vázolhatjuk egy mondatban: A harcok keleti súlypontja mellett Nyugat-Európában figyelhető meg némi élénkség, a többi arcvonala­kon jelentős eseményről nem kap­tunk hírt. A nyugati légiesemények kétség­telen összefüggést mutatnak a má­sodik front tárgyköréhez kapcsol­ható táviratokkal, amelyekről már napok óta lapunk diplomáciai ösz­szefoglaló cikkében számolunk be. Különös érdekessége ezeknek a hí­reknek, hogy mindkét fél — gyak­ran feltűnő formában — olyan lé­pésekről tesz közléseket, amelyek­kel kapcsolatban a kívülről szem­lélő inkább a hallgatást és litek­tartást tarthatná indokoltnak. Hegedűs Uránt felesége és Margit leánya ciánnal meg­mérgezte magát és meghalt Kettős öngyilkossághoz hívták a mentőket az Orom ucca 4. számú villába. Hegedűs Lóránt nyugalma­zott pénzügyminiszter, a TÉBE el­nöke, az ismert író felesége, Hege­dűs Lórántné és Margit leánya ciánnal megmérgezte magát. Mind­kettő meghalt. A gellérthegyi oromuccai villa hatalmas vörös épülete előtt állt meg a mentőautó, a mentőorvosok felszaladtak a lakás egyik szobájá­hoz, melynek ajtaját perccel előbb a házmester nyitotta ki álkulccsal. A szobában lévő kis heverőn fe­küdt Hegedűs Margit, a belső hálószobában pedig, az ágyban feküdt élettelenül Hegedűs Lórántné. Segíteni már nem le­hetett rajtuk. Rendőri bizottság érkezett a hely­színre, hogy felderítse a kettős ön­gyilkosság előzményeit és körülmé­nyeit. A kettős öngyilkosságot pénteken délután Val óra után fedezték föl. Kreiez Józsefné, a család szakács­nője. 1412 óra tájban keresztülment az egyik szobán és hallotta, hogy Hegedűs Margit kissé ideges hangon valakinek telefonált. He­gedűs Lórántné ebben az időben a hálószobájában feküdt, ott, ahol azután a végzetes esemény történt. A telefonbeszélgetésnek fültanúja volt Hegedűs» Lórántné ápolónője, Kóta Eszter is. Az ápolónő Vil óra tájban be akart menni Hegedűs Lórántné szobájába, de az ajtót zárva találta. Kopogtatott, de vá­laszt nem kapott. Rögtön a legrosz­szabi­ra gondolt, mert kedden Hegedűs Margit a szoba­leány és az ápolónő füle halla­tára mondotta édesanyjának: „Anyám, haljunk meg együtt! Nincs ennek az életnek semmi értelme..." Az ápolónő fölverte a házbelieket, akik azután álkulccsal behatoltak a lezárt szobába s ott tárult szemük elé a kettős öngyilkosság. Hegedűs Lórántné hosszabb ideig súlyos be­teg volt. Leánya, Margit, vasárnap érkezett haza Szegedről, ahol az el­múlt tanévben az egyetemen taní­tott. Vegyésznő volt. A család tag­jai közül elsőnek Hegedűs Sándor, majd a férj és apa, Hegedűs Lóránt értesült. A 70 éves férfit barátai vették körül s állandóan mellette tartózkodnak. A rendőri bizottság a két holt­testet elszállíttatta. tt Smer SWi Ki írta Robinson történetét? Minden intelligens olvasó tudja, hogy „Robinson Crusoe"-t, a két­ségtelenül nagyszerű ifjúsági re­gényt Daniel Defoe írta. Az igazi Daniel Defoet kevesen ismerik. Nem szégyen, hiszen „Robinson Crusoe" annyira az emberiség köz­kincsévé vált, hogy — mint a leg­több népdallal történik — szerzője nevét a feledés köde elnyerte. Daniel Defoe, azaz D. Foe, való­színűleg 1661-ben született, a lon­doni St. Giles nevű egyházközség­ben, egy jómódú protestáns mészá­ros fiaként és már korán meg­nyilatkozó tehetsége miatt tudomá­nyos pályára szánták. Tizennégy­éves korában a Newington Green-i „akadémiába" járt. Rövid idő múlva már öt idegen nyelv mes­tere; azonfelül matematikát, föld­rajzot, természettudományokat és történelmet tanulmányozott. Érdek­lődése kiterjedt a politikára is. Ké­sőbb megjelent könyveinek zöme politikai és nemzetgazdasági tar­talmú. Írásaiban a protestantizmus ügyéért harcol, az angol történelem igen sötét, második forradalom előtti korszakában, amikor II. Ká­roly, az utolsó Stuart-házbeli ki­rály annyira gúzsba kötötte a sajtót, hogy hírlap vagy bármilyen füzet megjelenését vagy terjesztését bűn­nek és törvényellenesnek minősí­tette. 1689-ben kiűzték a Stuartokat és a szellem emberei némi lélegzet­hez jutottak. A szabadságszerető Defoe nagy sikereket ért el a politikai irodalom terén, miközben nyílt és titkos el­lenfelei száma is folyton nőtt. En­nek köszönhető, hogy élete sűrű megrázkódtatásokkal, csalódással, hirtelenül jövő meglepetésekkel telt el. Politikai őszintesége is részes abban ,hogy hosszú ideig nem ka­pott állami hivatalt, pedig rendes körülmények között nem tornyosul­tak volna akadályok az éleseszű és élesszemű író elé. Rövid katonai vendégszereplés után kénytelen volt polgári foglal­kozáshoz nyúlni. Harisnyák vételé­vel és eladásával kísérletezett, ezzel nagyképű irodalmi ellenfelei kezébe fegyvert adott. Ugyanis riválisai megdöbbenésükben Defoe közönsé­ ges elfoglaltságára hivatkozhattak és most már bátran kétségbevon­hatták „magas képzettségét". Csak­hamar téglaégetőtelep tulajdonosa az essexi Tilburyben. Mindkét vállalkozását sikertele­nül végezte, több és több adósság nyomta a vállát, ezen csak irodalmi jövedelmével könnyített némileg. Az akkori angol hiteltörvények igen szigorúak. Defoe keserűen pa­naszkodik miattuk és úgy nyilatko­zott, hogy a hitelképtelenek csak a­ börtön vag­­y az akasztófa között vá­laszthatnak. Röviddel 1700 után kénytelen volt­ Londonból eltűnni. Bristolba ment, itt csak vasárnap mutatkozott az utcákon, a földi igazságszolgálta­tástól való félelmében. Ha valaki mégis megpillantotta, korának fel­tűnő ruházatában jelent meg: hul­lámos parókában, csipkegajtárral a nyakán és karddal az oldalán. Vasárnapi nemesnek gúnyolták a háta mögött a bristoli teherhordó­munkások. Bristol egyik csárdájában ismer­­kedett meg a kalandoséletű Alexan­der Selkirk nevű tengerésszel, aki kecskebőrből készült ruhát viselt, mióta elhagyta­­Tuan Fernandez szi­getét, ahol körülbelül négy esztend­­deisz élt. Ez a férfi bőséges mesékkel traktálta az írót, sőt átadta neki saját följegyzéseit. Ez az ismeretség alapozta meg a „Robinson" irodalmi jövőjét. Bizonyos idő elteltével Defoe újra visszamerészkedett Londonba. Egyik írásában az általános jöve­delmi adó fölemelését indítványozta a parlamentnek és ezután kor­mánybiztosnak nevezték ki. A kor­mány kegyét elvesztette egy szati­rikus írása miatt, amelyben azt ta­nácsolta, hogy a „disszentereket" csak úgy lehet szétmorzsolni, ha száműzik őket vagy felakasztják. Háromszor állították pelengérre, majd hétévi börtönre ítélték. 1704-ben, még fogsága idején megindította az első rendszeresen megjelenő folyóiratot, a „The Re­view"-t, amely megelőzte a „Tal­lérét és a „Spectator"-t. A politikai szabadság előharcosát a nép rétegei szeretettel rajongták körül. Végül, 1714-ben hátat fordított a politikai irodalom tövisekkel ki­rakott útjának. Kiadta több kötetre tervezett „Családi Tanító"-ját, eb­ben szórakozva tanította olvasóit. Ennek a sorozatnak második kötete volt a „Robinson Crusoe élete és kalandja" című műve. Csakhamar oly sikert ért el, h­og­y méer életében számos kiadásban jelent mest. C'saf­nem minden nyelvre lefordították. Rengeteg átdolgozása és utánzása forog közkézen. Munkája sikere további hasonló témájú művekre ösztökélte, azon­ban utóbbiak meg sem közelítik a „Robinson" értékét.­­ (k. z.) Ú­s­ pesti füzetközi Vásáron Alig több mint egy éve, hogy közvet­len szomszédságunkban új állam szüle­tett meg: a független Horvátország. Szinte az egyik napról a másikra, egy csapásra, felállították az új állami lét teljes szervezetét, oly erővel és fegyel­mezettséggel, hogy a horvát gazdasági élet munkája azóta is teljes erővel to­vábbműködhetett, folytatva a termelés­nek azt a számos ágát, amely a h­orvát nemzet életterének részben már meg­levő, részben gyors ütemben tovább­fejlődő erejét, gazdagságát jelenti. Az augusztus 14-én megnyíló Buda­pesti Nemzetközi Vásáron részvevő kilenc nemzet pavillonja között előkelő helyet foglal el a független Horvát­ország kiállítása, amely a vas- és szén­bányászat, a fatermelés és fafeldolgo­zás, a vegyi iparok, a szénumtermelés és számos egyéb ipari teljesítmény mel­lett Horvátország élelmiszerexportjá­nak, általában mezőgazdasági értékei­nek és a hegyes, völgyes, tavakban, folyókban, gyógyhelyekben és szépségé­ről híres tengerpartban gazdag nemzet turisztikai jelentőségét fogja előtérbe állítani. Horvátországnak a Budapesti Nemzet­közi Vásár keretében rendezett kiállí­tása az első nagyszabású bemutatkozást jelenti, amellyel ez a függetlenségét elért nemzet az elmúlt év küzdelmei után Európa gazdasági színpadára lép. Az épülő pavilion máris fölkelti a járó­kelők ügyelmét. A nyitás napjára elké­szülő horvát kiállítás pedig a vásár legérdekesebb látványosságai közé fog tartozni. (X)

Next