Népszava, 1942. augusztus (70. évfolyam, 172–196. sz.)

1942-08-02 / 173. szám

1943 augusztus­ 2. vasárnap­i NÉPSZAVA Bányaszerencsétlenség a tokodi szénbányában — negyvenkilenc halott A­ „Magyar Távirati Iroda" je­lenti: A Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaság tokodi bányá­szatában pénteken délután váratlan sújtó - légkitörés tör­tént, amelynek következtében a bányában negyvennégy mun­kás meghalt. A kórházba szállí­tott súlyos sebesültek közül ma reggel további öt meghalt.­­Egy súlyosan és több könnyebben­­sebesült, fekszik még a kórházban. Az illetékes hatóságok még pén­teken délután kiszálltak a hely­színére. A vizsgálat folyamatban van. A bányának a robbanás által nem érintett területén a munka fennakadás nélkül folyik. A kötelességük teljesítése közben életüket vesztett munkások temeté­sén a kormány is részt vesz. Az áldozatok családjairól meg­felelő gondoskodás történik. A magyar munkásosztály, de az egész magyar közvélemény megdöb­benten vesz tudomást a munka harcterének erről a szomorú esemé­nyéről. Az ország súlyos próbatéte­lének napjaiban nemhogy eltör­pülne, de messzire kiált az a nehéz áldozat, amely most a tokodi szén­bányában követelte 49 magyar mun­kás életét. A széntermelés egyike az ország elsőrendű szükségleteit kielégítő munkafolyamatnak s a magyar bányamunkásság képessé­geinek és erejének teljs latbaveté­sévl áll a bányák mélyén, szünetlen veszedelemben az ország szolgála­tára. Nyugalmasabb napokban is megfeszített munkát végez a bánya munkása, aki most ennél is meg­feszítettebb munkával szolgálja a termelést. Mély meghatottsággal áll a ma­gyar munkásosztály a tokodi bánya­szerencsétlenség áldozatainak hátra­maradottjai mellett és mélységes kegyelettel áldoz hatott munkás­társai emlékének. Petőfi és Jókai Pápán A „Magyar Értesítő" jelenti: Ab­ból az alkalomból, hogy az idén éppen száz éve, hogy a pápai refor­mátus főiskolának Petőfi Sándor és Jókai Mór együtt voltak diákjai, Szathmáry Lajos pápai gimnáziumi tanár érdekes ismertetőt írt a ma­gyar irodalom két halhatatlanjá­nak pápai esztendejéről. Petőf szívében — mondja a többi közt a professzor­­— e kollégium egyik leg­hátsó padjában érlelődött meg a sejtelem, hogy belőle közép­szerű ember nem lesz. S az ő pályá­ját itt keresztezte a másik felra­gyogó csillagé, Jókai Móré, azé az akkor még lomboshajú, simaállú ifjoncé, akinek az innen nem mesz­sze fekvő Klára-ház utcai szobájá­ban a mindennapos imája így hangzott: „Ó, Uram Isten, csak tíz esztendőt adj meg élnem; nem ké­rek én Tőled sem gyönyörűségeket, sem gazdagságot, csak azt, hogy engedj dolgoznom. Engedd meg, hogy azt a tengert, azt a ködöt, azt a káoszt, ami itt a lelkemben forr, hömpölyög, zsibong, napvilágra hozhassam." S itt sugárzott és me­legített annak a tanárnak, Tarczy Lajosnak szelleme, akinek — mint Jókai maga írja — előadásait nem muszájból hallgatták a diákjai, sőt néha a város közönsége is, hanem „a tudványtól hevített ifjúi lélek vonzódásával". Tarczy volt az, akit Petőfi, ta­nárai közül, egyedül szeretett s aki­től vett is tényleges indításokat. Petőfi Pápán iskolai tanulmányai­ban kitűnő diák volt. De emellett ismerőseinek és az iskola könyv­tárának könyveit olvassa igen buz­gón, a német és a latin történeti és költői műveket eredetiben, az an­gol és a francia szerzőket német fordításban. Schiller és Horatius állandó olvasmánya. A magyar iro­dalomból Gvadányit szereti, Cso­konait szinte kívülről tudja. Bajzát és Vörösmartyt példaképeinek vallja. A következő tanév elején ismét megjelenik Pápán, de ekor nem tud keresethez jutni s elkeseredne. „Szí­nésszé kell lennem — írja —, magasabbra törekszem , a célt szemem elől eltéveszteni soha nem fogom: Művész és költő." Útnak ered s ezzel befejezte végleg diákos­kodását. Jókait 17 éves korában ide, a pápai főiskolába küldte édesanyja. Itt már várják a professzorok a kitűnő mű­veltségű és nevelésű, finommodorú ifjút. Szállást a Klára-házban sze­reznek neki, ahol mindenképpen jól tartják. A házigazda anekdotázó kedvével ébresztgeti benne a nem­zet későbbi nagy mesélőjét. „Mariska asszony" pedig a főztjével bűvöli el. De azért Jókai élete nem volt csupa boldogság Pápán, ha mingyárt talán csak képzelt betegség volt is a baj közelebbről. A Tapolca patak part­jára füveket jár szedni „mellbeteg­ség ellen". Gondos anyja még az év végén el is viszi az egészségesebb éghajlatúnak vélt Kecskemétre. Íme, a két nagy pápai diák közül az egyik sorsüldözött vándorszínész, obsitos baka, akit krajcáros nehéz­ségek gátolnak a rendszeres tanu­lásban és bár kitűnő diák , kikopik az iskolából. A másik gondos, mű­velt anyának gyermeke, akinek álmodozó, romantikus, a Petőfiével tökéletesen ellentétes a lelke. Ezt a két különböző típusú fiatalembert sodorta egymás mellé a Gondviselés a pápai főiskola Képzőtársaságában. Ez a Képzőtársaság viszont Tarczy­nak, a kiváló tanárnak köszönheti létrejöttét. Petőfi és Jókai, a csatla­kozó Orlayval — a későbbi festő­vel — a Képzőtársaságban alkották meg híres triumvirátusukat. Első­sorban is szavalnak a Képzőtársa­ság ülésein, de Jókai nem sok sikert ért el, mert egyik bírálója például hangját túl mélynek s így alig ért­hetőnek ítéli. Bezzeg Petőfi nagy port vert fel a „Szózat"-nak tréfá­ból történt tótos kiejtésű elszavalá­sával, ami miatt még Tarczy párt­fogó jóindulata is veszélybe kerül. Az évvégi nagy örömünnepen vi­szont „Az ólmos botok" című költő-társaság emlékkönyvi beírásra, mi­után bizonyos „stiláris módosítá­sokra kötelezte a szerzőt". Ez a no­vella 1845-ben megjelenik ugyan­abban az almanachban, amelyet a Képzőtársaság ad ki „Tavasz" cím­mel s amelyben néhány, 1842-ben pályadíjat nyert Petőfi-verset is kö­zöl a szerkesztőbizottság. Ismeretes, hogy Petőfi — ekkor már neves költő — a ,,Pesti Divatlap"-ban nyilvánosan kifejezte felháborodá­sát, amiért­­ néhány ifjúkori kísér­letének közreadásával mintegy „kompromittálta" őt a Képzőtársa­ság. A képzőtársasági bírálóknak első alkalommal székfoglaló beszédet is kellett monda­niok és Petőfié ránk­maradt az érdemkönyvben. „Bizony, valljuk meg — írja Szathmáry pro­fesszor —, kissé hányaveti az ifjú Petőfi beköszöntője." Azt mondja beszédében, „pályáskora óta csö­möre van az alkalmi beszédektől" és mivel nem akar elcsépelt sza­vakkal senkit Morpheus karjaiba kergetni, már be is fejezi mondóká­ját, kíméletet kérve. Másfél perc az egész. Jókainak, mint bírálónak, főként a stílus széphangzása iránt mutatkozik érzéke. Egyik bírálatá­ban „több szabad és rosszul hangzó kitételeket jegyzett meg." — Ha — mondja tovább Szath­máry tanár — száz esztendeje Petőfi és Jókai jelentette itt a diákság színe javát, akkor az iskola szel­leme Tarczy Lajosban öltött testet. Ki hát ez a Tarczy? Középsorsú szülők gyermeke, a Kollégium ne­veltje, később segédtanára, majd külföldi ösztöndíjasa, hogy tanul­mányainak befejeztével almamate­rének szolgálatába állhasson, mint professzor. A természettan és a bölcselet tanára, de jól ismeri az új magyar irodalmat, Vörösmarty költészetének ő teremt talajt diák­jai szívében és heti négy délutáni különórát vállal, hogy érdeklődő tanítványainak magyar irodalmat taníthasson. Hegel bölcseleti rend­szerének lelkes híve és filozófiai tanszékére készülvén, már Berlin­ben ezt írja: „Kiváló ifjaknak és még emellett leendő nevelőknek szent kötelességük haladni a szün­telenül haladó, előremenő, fejlő vi­lág lelkével, mert aki megáll, nem­csak hátramarad, hanem vissza­megy." S amikor felsőbb hatósága nem rokonszenvezvén újságjában — ismeretlen és így „gyanús" — taní­tásaival, eltiltja őt a hegeli bölcse­let tanításától­, inkább tanszéket cse­rél, de meggyőződéséből nem enged. Túlzás volna azt állítanunk — végződik Szathmáry Lajos tanul­mánya —, hogy a két nagy költő életművének minden értéke pápai diákoskodásukban gyökereznék. Jó­kai romantikus írói látása és szalon­színvonalra emelt mesemondása nem innen kelteződik s Petőfi itt még csak úgy népieskedik, ahogy a multszázadeleji németek szoktak s ahogyan Bajza is buzdítgatta: met­rumosan. Fordítási gyakorlatképpen Schillerrel, Bu­rgerrel, Claudiussal, Heine dalaival foglalkozik és ma­g­yar vonalon Kisfaludy Károly, Vörösmarty modorában kacérkodik a népies ízléssel. De végeredmény­nek szögezzük le, hogy egyik össze­tevő erőnek Pápa is beleépült mind­két költőóriás életébe, mert a pápai kollégium volt az a kirepítőfészek, amelyből világgá szállott az első nyomtatott Petőfi-vers. Hála tölti el szívünket a Gondviselés iránt, amely megengedte kollégiumunknak, hogy e nagy géniuszok szárnyrakelésében segédkezhetett. Még számtalan nem­zedék tehetséges magyar fiait állít­hassuk be nemzeti életünk szolgála­tába, mint annak idején Petőfit, Jókait és Tarczyt. A Darmol hashajtót utánoz­zák. Ügyeljen, mert minden tablettán a „DARMOL" szónak és T alakú bevágás­nak kell lenni. Kimondottan eredeti csomagban kérja. ménye olyan babérokat arat, hogy van szakember, aki szerint Petőfi éppen erre a sikerre építette szí­nészi pályáját. Itt éri a költőt a leg­nagyobb öröm: az „Athenaeum" má­jus 2­2-i száma közölte nyomtatásban első versét, a „Borozó"-t. Petőfi lel­kesedése határtalan volt, „gyönyör­rel mutogatta barátainak" nagy­sikerét. Jókainak egyebek­­ közt egy, novelláját méltatta a Képző- 7. oldal ZONGORA HARMONIKA­­) HEGEDŰ, GRAMOFON, RÁDIÓ Olcsó z­árak Minden szakszerű hangszer bemutatása Legkiválóbb készít­mények nagy raktára hangszergyár Rákóczi út 60. Kérjen árjegyzéket! Amire most kell gondolni... — Levél a szerkesztőhöz — Bocsásson meg szerkesztő elv­társ, hogy egy látszólag személyes élménnyel kezdem levelemet. Va­sárnap reggel gőzfürdőben voltam és amikor a szárazgőzkamra 50 fo­kos melegében izzasztottam­ harc­téri emlékű zsugorodott lábamat, az orosz rónák­­10—40 foknyi pokoli hidege jutott eszembe. A tetszés szerint választott hőségben egyre az motoszkált a fejemben, hogy Oroszországban szeptember közepé­től kezdenek az éjszakák kellemet­lenül csípőssé lenni és október kö­zepére, november elejére közép­európai ember számára, ha nincsen megfelelő ruházata, mindinkább el­viselhetetlenebbé válik az orosz klíma. Szerkesztő elvtárs! Kétszer jár­tam­ az orosz sztyeppéken és így ne tessék csodálkozni, ha „jó" dolgom­ban is azok a munkástársaim jut­nak eszembe, akikre az idei télen Szibéria fagyos lehellete vár. Ne­gyed óránál tovább nemigen bírja a szívem az 50 fokos meleget. Másé sem. A 30—40 fokos hidegeket pedig a katonai szolgálatot teljesítő sok­sok magyar ipari és földmunkás hónapokig kell majd hogy bírja. Bírja is, ha a testét jó melegen tarthatja. Éppen ezért már most, augusztus első napjaiban jó lenne, ha a kormány összegyűjtené azokat a meleg holmikat, amelyeket az itthoniak nélkülözni tudnak. Hama­rosan itt lesznek a hidegek és így üdvös lenne, ha az „adj Uramisten, de mingjárt" elve alapján a kor­mány mielőbb hozzálátna a föl­ajánlott meleg holmik összegyűjté­séhez, hogy azok kellő időben ren­deltetési helyükre juthassanak. Szegény munkások vagyunk, de a fronton küzdő munkástestvéreink számára egy-két értékes meleg holmi azért még akad nálunk is. Ezek összegyűjtésére azonban már most kell gondolni. Ezt akartam meg­mondani és soraim szíves közléséért köszönetet mondva, vagyok barát­sággal . Szabó István HEM műrostos férfiingek, női fehérneműek, tiszta pamutvásznak, nyári emprimé sely­mek, tiszta lenvásznak, törülközők és pohártörlők nagy választékban, olcsó áron BERETE-nél Murányi uta 14 (Garay tér sarok) Halálra zúzta a teherautó a kocsikísérő munkást Szombaton délután a Margit kör­út 55. számú ház előtt a PV. 191. rendszámú teherautó kocsitart­ó­lánca ismeretlen módon elszakadt. A pótkocsin ülő Székely Sándor 30 éves kocsikísérő munkás a két kocsi közé került. Holtan emelték ki, tel­jesen összezúzott testtel. A teher­autó sofőrjét, Szőllősi Lajost, a fő­kapitányságon őrizetbe vették. Meghalt a luxemburgi anyahercegnő (Newyork, augusztus 1. — ..011.") A luxemburgi anyanagyhercegnő pénteken éjjel elhunyt

Next