Népszava, 1942. december (70. évfolyam, 272–295. sz.)
1942-12-01 / 272. szám
70. évfolyam 272. szám Budapest, 1942 december 1, keddi««... f ^vvv^y Ára A fillér / 4 ^W^u^ti Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4 • Megjelenik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 130-330, 130-331 és 130-332 Tovább tartanak a keleti arcvonalon a hétfős offenzíva súlyos hadműveletei Nagy páncéloscsata folyt Rzsev térségében. Bizerta és Tunisz körül megélénkültek a harcok. A tengelyhatalmak továbbra is érvényesnek tekintik a Franciaországgal kötött fegyverszüneti szerződést Éles német és olasz állásfoglalás Churchill rádióbeszéde ellen Ahogy német részről a napokban nyomatékosan megállapították, a háborús események súlypontja valóban a keleti hadszíntéren van. A második világháború abban is különbözik a történelemből ismeretes nagy mérkőzésektől, hogy ebben a tél nem hozott nyugalmat és pihenést, alkalmat a harcokban kimerült sereget testi, lelki és fölszerelésben rendbehozására, hanem — ha lehet, még fokozottabb erővel és nagyobb területen — folytatódik a harc, amelyben a szembenálló feleknek nemcsak az ellenséggel, hanem az időjárás mostohaságával, a tél gyötrelmeivel kell megküzdeniük. És ez a tél a háború legfontosabbnak elismert frontján, az orosz hadszíntéren a legkíméletlenebb. Mindamellett nagy események vannak folyamatban és előkészületben az északafrikai hadszíntéren is, amelyet egyébként szerves összefüggésbe hoznak az európai harctérrel. A nyugati hadszíntéren tovább tart a légitevékenység. A Távol-Keleten pedig a Csendes óceán térségének különböző részeiben folytatják harcukat a japánok a szövetségesek ellen, amelyről lapunk más helyén, a német távirati iroda jelentése alapján, közlünk részletes tudósítást. Berlinben és Rómában éleshangú bírálat kíséri Churchill megnyilatkozását. Berlini felfogás szerint — jelenti a „M. T. I." — Churchill vasárnapi rádióbeszédéből alapjában véve figyelemreméltó borúlátás vehető ki, még ha Churchill természetesen bizonyos illúziók ébrentartására is törekszik. A német távirati iroda diplomáciai szerkesztője írja: Az a kép, amelyet a brit miniszterelnök vasárnap elmondott rádióbeszédében vázolt, „igazi Churchill-kép", fekete és fehér színeknek az az alkalmazása jellemzi, amely a tárgyilagosság látszatának ébresztésére törekszik, a valóságban azonban a sötét alapszíneket nem fedheti el semmiféle fata morgana-színekkel. Churchill kénytelen annak bevallásra, hogy az angoloknak fel kell készülniök „egy komoly és szörnyű év sorscsapásaival" való szembenézésre. Beismerte azt is, hogy idáig nem történt semmi, ami jogossá tenné azt a reményt, hogy a háború hamarosan befejeződik. Bizakodó hitét, amellyel hallgatóinak újabb és újabb erőfeszítésekre, verejtékre, vérre és könnyekre ösztökélését célozta, mérsékli az a komor hang, amely a következő figyelmetnem abból a félelemből is, amellyel az Egyesült Államok diktátori modora iránt viseltetik. A hármasegyezmény hatalmai ismerik erejüket és hisznek egy olyan világban, amely jobb lesz annál, mint amelyet a brit miniszterelnök — akár az Egyesült Államok külön óhajaival szemben — elérni óhajt. Éppen ezért Churchillnek azzal a beszédében is idézett Kipling-mondással válaszolnak: „Ne gondolj arra, milyen csalóka kép mind a kettő." Az olasz Stefani-iroda írja: Churchill rádióbeszédében, amelyben fenhéjázó hangján keresztül is érezhető a jövő miatti aggodalom, újabb fenyegetéseket küldött Olaszország címére." Az olasz nemzettetésben csendül ki: „Nem akarjuk magunkat a szerencse bármily szépnek is tűnő csalóka álomképeitől vezettetni." Áll ez elsősorban a katonai helyzetre, amelyet Churchill sokat ígérőnek tüntetett fel, anélkül, hogy elvitathatta volna az ellenfélnek, különösen az ellenséges búvárnaszádoknak ütőerejét. A német bírálat ezután elmondja, hogy az egyiptomi támadással és az amerikaiaknak Francia Észak-Afrikába törtéint betörésével nem érték el a kitűzött célt, a németolasz afrikai sereg harapófogó mozdulattal való megsemmisítését. Zsarolásnak minősíti az olaszoknak szánt fenyegetést, azzal, hogy erre Olaszország adja meg majd a választ. Vitába száll Churchillnek azzal a kijelentésével, amelyben annak az eshetőségeit fejtegette, hogy a háború Európában hamarább befejeződik, mint Kelet-Ázsiában. Churchill tehát — írja a német távirati iroda diplomáciai szerkesztője — egyenesen azt kívánja, hogy a háború az Egyesült Államokra nézve tovább tartson. Ez az óhaja nemcsak a birodalom sorsa iránt való aggodalomból fakad, haazonban, az eddigi súlyos megpróbáltatások ellenére, teljesen nyugodt marad és nem engedi magát az újabb fenyegetésektől sem befolyásoltatni. Miként a bombázott német városok lakossága, úgy az olasz városoké is elszántan állja a támadásokat. Churchill helyesen cselekednék, ha — miként a tengelyhatalmak szakértői — szintén belátná, hogy" légitámadásokkal nem dönthető el egy háború. A leglényegesebb azonban az, hogy az olasz népet annyira áthatja az ügyeink jogosságáról való tudat, meggyőződés és hit, hogy nem hátrál meg sem fenyegetések, sem légibombázások elől, sem bármitől, amit a jövő hozhat, az ama rész, amely a 8. hadsereg északafrikai előrenyomulásáról szól és ezzel kapcsolatban arról, hogy ezzel a tengelyhatalmak vezetőinek Egyiptom elfoglalására irányuló reményei szertefoszlottak. Vitába szállnak ama reményeinek hangoztatásával, hogy az angolszász csapatok északafrikai partraszállása csodálatos teljesítmény volt. A német bírálat vonatkozik arra az állítására is, amely szerint a Földközi tengeren 10 napon keresztül folyatott harc a tengeralattjárók ellen ezeknek nemcsak visszavetésével, hanem vereségével is végződött. Sok szó esik arról a Churchill beszédében is kifejezésre jutott tervről, amely szerint a tengelycsapatokat egész Afrikából kiűzik és ilyen módon újra biztosítják a Földközi tengeren a szabad közlekedést, amivel a többi között nagy utakat és sok hajóteret takaríthatnak meg, mert nem kell egész Afrikát megkerülniök. Általános ellentmondást vált ki a tengelysajtóból az a kijelentése: ne higgye senki, mintha a szövetségeseknek az lenne a szándékuk, hogy most Afrikában mihetnek majd. „Afrika nem cél, hanem eszköz a cél elérésére — mondotta Churchill —, Afrika ugródeszka, amelynek segítségével közelebb férkőznek az ellenség testéhez." Túlzásnak és csalókának minősítik beszédének ama részét is, amely a légihaderő viszonyáról szól. „A német légihaderő — mondotta ugyanis Churchill — már ma is csökkenő aktívum, azaz a termelése nem gondoskodik a veszteség utánpótlásáról. Az angol, amerikai és orosz légihaderő együttvéve már ma is erős túlsúlyban van és ez a túlsúly állandóan növekszik. Hogy a szövetségesek légihadereje milyen méreteket ölt majd 1943-ban, az, sz°rényen szólva, látványos lesz. Németország és az utóbbi időben főleg Olaszország ipari és szállítási központjait olyan támadások érik, amelyek sokszorosan felülmúlják az 1940-ben angol városok ellen intézett leghevesebb légitámadásokat is." Ezzel kapcsolatban mondotta azt, amit Berlinben Al Capone-módszernek bélyegeznek és amit a „DNB" cikkírója zsarolásnak minősít. „De nemcsak Észak-Olaszország lesz só Az általános háborús helyzettel foglalkozott Churchill angol miniszterelnök vasárnap esti rádióbeszéde, Ami Churchill beszédéből leginkább kihívja a tengelyhatalmak sajtójának bírálatát. Az elsötétítés időpontja ma : 20 óra