Népszava, 1942. december (70. évfolyam, 272–295. sz.)
1942-12-25 / 292. szám
A HOLNAP MAGYARORSZÁGA FELÉ ÚJ NÉP, ÚJ ORSZÁG Irta : Szakasits Árpád Európa - tervek, világtervek kavarognak a háború zűrzavara fölött. Valamivé lennie kell a világnak, hogy emberek élhessenek benne — embermódra. Az egyensúlybomlás után, amely mindent kimozdított sarkaiból, Vis egyensúlyi állapotba kívánkozik ember és társadalom. Izgatott érdeklődéssel figyelünk minden neszre, amely az építésre való készülődés mozgásából ered és minden emberséges terv felgyújtja fantáziánkat. De... De a legszebb tervekről is idefordítjuk tekintetünket erre a földre, amelyen élünk, dolgozunk és álmodunk. Mert ennek sorsa: a mi sorsunk is. És ha meglódul a képzelet, hogy a valóság anyagából a tények birodalmában milyen új hazát lehetne építeni az emberiség számára, hogy abban békességben és boldogan élhessen, akkor hirtelen féket rakunk az elszabadult gondolatra és megállunk itt az Alföld peremén, ahová betekintenek az erdélyi hegyek, a dunántúli tájak és a felvidéki tornyok... igen, itt, ezen a tájon van dolgunk nekünk, ezen a földön várnak ránk a holnap feladatai, mert „népek hazája, nagyvilág" is csak akkor épülhetszéppé, ha minden nép a maga földjén, tulajdon hazájában végzi el dolgát és teljesíti történelmi rendeltetését. * Magyar tervekről akarunk gondolkodni, szép és jó terveket akarunk készíteni, hogy szebb s jobb legyen a holnap Magyarországa; tágabb és szellősebb, dúsabb és békességesebb hazája legyen az itt élő népeknek, hogy szabadságban élhessenek s országuk független maradhasson. Sok álmodója volt ezer év óta a magyarnak. Szégyenkezni nincs okunk amiatt, hogy nem voltak itt elegen, akik szebb s jobb sorsot álmodtak s kovácsoltak a magyarságnak és az itt élő mindenfajta népeknek. Hősök és költők énekes népe voltunk s vagyunk és nem rossz fajta, hogy kibírtuk itt a történelmi szélviharok forgóján, népek országútján. Államalkotó és fenntartó erő, munkára, haladásra tehetség, szabadságra szomjúság nem apadt meg ebben a népben s miért lennénk hát kishitűek ebben a mostani viharban, bár igaz, hogy ilyet keveset látott e nép a mindig viharos ezer évben is. Pazarló lángok hamvába most sem akarunk temetkezni. Itt vagyunk s kell, hogy itt maradjunk, mégpedig élőbben, mint valaha. S hogy csakugyan így legyen: ez dolga azoknak, akik századok viharát mindig itt élték át s ha romokba dőlt az ország, újra építették: munkásoknak, parasztoknak s a szellem szabad embereinek, ezek közül is a legjobbaknak. Föld, munka, szellem! Miféle erő bírhatná le ezt a háromságot, ha egységbe kötődik? S van-e veszély, amelyet le ne bírhatna munkásoknak, parasztoknak s a szellem szabad embereinek értelmes szövetkezése. És van-e terv, amelyet meg ne valósíthatna, ha csak nem áll ellentétben a józan ésszel s más népek igaz s józan terveivel. De akarhatunk-e ilyesmit. Dehogyis! Éppen arra való szándékunkat teregetjük itt elő, hogy lássuk, mi az értelmes s e földre való, e népnek természetéhez illő terv, ami megvalósítható. Tettük ezt múlt karácsony óta is gyakran s hisszük, nem is hiába. S tenni akarjuk ezután is még szorgalmasabban, nehogy túl lépjen rajtunk az idő. * Amikor kezdtük, azzal kezdtük, hogy minden tervnek földje, levegője a befelé szabad, kifelé független Magyarország. S folytattuk azzal, hogy kimondottuk: minden erőt, minden értelmességet és minden jószándékot arra kell összpontosítanunk, hogy készületlenek ne legyünk semmiféle esetre sem s hogy az átmenet útját simára tapossuk. Most pedig az a dolgunk, hogy világos fogalmakba kényszerítsük a bennünk és másokban is felburjánzó gondolatokat a magyar jövőről, a holnap Magyarországáról. Nincs bennünk semmi önteltség és nincs igényünk semmiféle szabadalomra, hogy egyedül csak mi értjük s tudjuk a módját annak, hogyan lehetne ezt a mi országunkat átsegíteni a legnehezebbjén, hogy azután szabadság és föld, munka és szellem, jólét és béke megtegye a magáét, miután mindezt jó tervek alapján megteremtettük. Nem, szó sincs erről! Tudjuk, hogy egyedül sem a munkásság, sem a parasztság, sem külön az értelmiség semmire sem mehet. Együtt sokmindenre képesek lehetnek. Éppen ezért hívtuk a Népszava asztalához mindazokat, akiknek gyökeres és elvitathatatlan közük van országunk e három teremtő rétegéhez: szóljanak a tárgyhoz, amelynél izgalmasabb, sorsdöntőbb, szívünkhöz nőttebb alig is termett itt az utolsó száz esztendőben. Új népet s új országot kell teremtenünk a réginek legjobb anyagából. Ez a mi feladatunk, ezt mérte ki számunkra a történelem. Nagy és szép feladat s hiszünk annyira a magyarság erejében, hogy nelegyenek kétségeink, meg is oldjuk sikerrel, hiszen nem volna érdemes élni, ha nem tudnánk hinni a magyar népben, a benne rejtőzködő hatalmas képességekben, sajátságos alkotóerejében, szellemében, mely halálos szerelemmel tapad a szabadsághoz. Semmi sem fontosabb, mint hogy ez a hit nagyra nőjön a nép legjobbjaiban, hogy mindig előttük lebegjen egy megújult Magyarország tündöklő képe és mindig világosan lássák, hogy mit kell tenniök, lássák az anyagot, amely kezükhöz áll s a terveket, amelyek legjobb tulajdonságaikból erednek s készen legyenek munkára, küzdelemre, építeni a jót, legyőzni a rosszat. Új népet s ij országot! Nem lehetetlen feladat ez, ha mégoly nehéznek látszik is. Mert nem igaz, hogy ne lehetne elég erőnk hozzá, csak össze kell gyűjtenünk a szétszóródott s parlagon heverő erőket. Ez a legfontosabb feladat s ha ezt elvégezzük, nekiláthatunk másik dolgunknak, amelynek nyomán újjászülethetik szellemében a nép, hogy végre készen állhasson országa megújítására. Tudjuk, hogy ez túl egyszerűen hangzik s nem vagyunk vakok, hogy ne látnók a roppant nehézségeket. Nem tündérvilágot képzelünk magunk elé, csak olyat, ami megteremthető a magunk erejével, a magunk képességeivel, a magunk értelmességével. Valóságokban gondolkodunk, az anyag és a szellem valóságában. Nem nyúl a kezünk idegen csillagok felé és nem káprázunk bele idegen fényekbe. Hisszük, hogy amink van, ha jól használjuk, elégséges ahhoz, hogy szebbé építsük a jövendőnket. . . A népről sokat és sokan szólanak napjainkban. Mutatja ez, hogy megnőtt a nép. Dolgunk, hogy a magyar történelem színpadáról most már le ne szoríthassák s most már ne csak nézője, hanem cselekvője is legyen önnönsorsa nagy színjátékának. Ez csak úgy lehetséges, ha megújítjuk a népet. Ez pedig nem megy másként, mint világos szavakkal és tiszta fogalmakkal, amelyeket beléje kell ültetnünk, hogy virágozzék. A szellem embereinek nagy mozgósítására van szükség, hogy a gondolat találkozzék az erővel, hogy a kultúra eszménye és a szabadság eszméje tudatos fényként éljen és égjen a legkisebb parasztkunyhóban is. * Önérzet és igényesség kapjon lábra széles ez országban mindenütt. Az emberi önérzet s a jobb élet igénye. Csak így szélesedhetik a nemzet fogalma, hogy magába fogadja a népet. Mert többé a nép nem lehet kalkulus csupán. A közmegegyezés szelleme kell, hogy feloldja a mindenfajta béklyókat, amelyek szellemet és anyagot egyaránt holttá dermesztenek. Tekintsünk csak az ipari munkásságra, amely jobban mozoghatván, mennyivel több kultúrát s kenyeret szerzett magának, mint nehezebben mozgó testvérei a falun. Pedig, ki tagadhatná, hogy az ipar dolgozóinak élete is mélyebben van, mint lehetne. Felhozni amazokat is a mélységből, szép és hősi feladat és elháríthatatlan. Mert bennük van jó nagy, része annak az építőanyagnak, amely nélkül új ország nem teremthető. Elégszer mondottuk s ha most ismételjük, csak a gondolat folytonossága miatt van: a semmiből semmi sem lesz. Munka nélkül, a munka értelmes megszervezése, eredményességének fokozása nélkül persze, hogy nem emelhetjük magasabbra sem az országot, sem a népet. De lehetetlen-e többet s jobbat termelni? Nem és nem! Meg kell tehát ragadni az időt, az anyagot s a gondolatot és ép tervet kell készíteni országunk földjének jobb kihasználására, nyersanyagkincseinek feltárására, a szükségletek megtermelésére s igazságos elosztására. A vak véletlent s az esetlegességet ki kell szorítanunk és máris rengeteg anyagot s erőt óvunk meg a pusztulástól ... * De nem akarunk itt nekimelegedni a tervkészítésnek. Csak megpendítjük a gondolatokat, amelyek körül érdemes és kell is vitázni. Mondják el az arra hivatottak minél többen, milyennek képzelik, milyennek akarják a holnap Magyarországot, milyen lehet a valóságban, amely határt szab a képzelet színes játékainak. Milyen legyen a nép s milyen legyen itt e földön a népek együttélése, milyenné formálható a magyar kultúra, a közélet, állam s közigazgatása, az önkormányzatok élete, az ipar s a mezőgazdaság, a védelem és a közlekedés... Gondolkodjunk és „tanakodjunk, beszéljünk és tanítsunk, készítsünk terveket és indítsuk el a szellemet mozgásra s vigyük szét a hitet, hogy a magyar nép kiapadhatatlan erőforrásaiból nyugodtan meríthetünk a jövendő számára. A holnap Magyarországa lebegjen a szemünk előtt: szabad nép, szabad ország, nagy és erős — szellemben és kenyérben... AL A feketekávé mérge meghimbálta a szívemet és a szédületben minden tagomnak egy kis szíve lett. Bolondított a vérhullám s álmok jöttek vele százait, s mindegyikben azt álmodtam, hogy mögöttem a halál van. Nem féltem az álomképtől, elűztem a tenyeremmel és álmodtam a jövőről dobogó száz kis szívemmel. Faluk jöttem elém régi nyomorgatott testvérekkel s nagyszájú hajnalok hangján szólított a kedves reggel. Apám sírját az uraság díszispánjával öntöztük-Egy volt apámmal az ispán, nem volt már különbség köztük. S ha kidőlt a szegény béres, ingyenpap jött s búcsút mondott a a sirató pár családra ezer kéz fordított gondot. Szállt az ének, nem is tudtam az örömtől hova legyek , tudatlanul fájt a szívem — mi lesz, hogyha felébredek! Földbeástam a fejemet, hogy álmodjam meg az álmot, amit ez a bolond méreg mind a száz szívemmel ráfont De habózott a telefon s kiabálták, hol a Mátyás? Ébredtem és éreztem, hogy szívemben a halál ás ... Mátyás Ferenc