Népszava, 1943. január (71. évfolyam, 1–25. sz.)

1943-01-01 / 1. szám

Ma: Teljes heti rádióműsor kotonmelékleten TŐZSDEI ÁRUSÍTÁS 71. évfolyam 1. szám Budapest, 1943 január 1, péntek 'O ^ntC^ Ara 16 fillér A S t' tv*, 'i Z 0 C l Á L D E M O K R AT •'•-•-..• ' • 'fi _ A PÁR •T KÖZ V •• •. V .. P O N T 1 LA P J A Szerkesztőség­­ és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca A­• Megjelenik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 130-330, 130-331 és 130-332 A kormányzó hitvesének felhívása a magyar társadalomhoz A kormányzó hitvese Szilvesz­ter estéjén a­ következő rádió­felhívással fordult a magyar tár­sadalomhoz: — Az áldozat és a kötelesség jo­gán hívok minden igaz magyart­­újabb áldozatokra. Negyedik esz­tendejében jár a világszerte tom­boló háború s hazánk immár má­sodik éve fegyveres résztvevője, szenvedője, de minden megpróbál­tatás ellenére is a nemzet örökké­valóságában hívő harcosa a népek sorsát eldöntő küzdelemnek. A háború, amelyet az Úristen akara­tából egy ideig polgári nyugalom­ban szemlélhettünk, immár a mi életünkben is viharzik, kérlelhetet­lenül szedi áldozatait azok közül, akik nekünk a legdrágábbak. Sok anya, velem együtt tudja, milyen súlyos az a kereszt, amelyet hor­dozunk: meglátogatott bennünket a Mindenható és mi mindnyájan egyek vagyunk a­ fájdalomban, mi érezzük legjobban, mi az, magyar­nak lenni.­­ Éppen ezért most, amikor arról van szó, hogy meggyógyítsuk a­ háború sebei közül azokat, ame­lyeket emberi erővel meg lehet gyógyítani, jogunk van kérni, sőt kérnünk kell! Meg szeretnénk érinteni a szíveket, egyenként szembe szeretnénk nézni mindenkivel s hozzáintézni a kér­dést: „Felelj! Megtetted-e te is kö­telességedet a hazáért, enyhítetted-e azoknak a bánatát és gondját, akik hozzátartozójukat, atyjukat, fiaikat, testvéreiket, családjuk támaszát és reménységét, vagy pedig egyetlen kenyérkeresőjüket veszítették el a becsület mezején? Levetted-e a gondot azoknak a Táliáról, akik­nek családfői most is odakünn har­colnak a mi biztonságunkért és életünkért­?" Válaszoljon erre a kérdésre mindenki becsülete és lelkiismerete szerint. Ne szavakkal, ne az együttérzés hangoztatásával, hanem némán: cselekedetekkel. — Amikor ez év augusztusában azzal a kéréssel fordultam a tár­sadalomhoz, hogy adjon mindenki tehetsége szerint téli holmit messze orosz földön harcoló véreink ré­szére, kérő szavam meghallgatásra talált. Most még többet, még bensőségesebben kérek: a hadba­vonultak családjainak, az ember­feletti áldozattal harcolók itthon­maradottjainak. Január 17-től február 7-ig or­szágszerte minden eddiginél na­gyobb arányú gyűjtést rende­zünk a harctéren levők itthon­maradottjainak támogatására. Ezúttal pénzt kérünk: a tehetősek­től ezreket és százakat, a szegé­nyebbektől filléreket, de mindenki­től kérünk. Sok könnyet akarunk letörölni, a gondok áradatát fel­tartóztatni, tehát anyagi erőink határáig kérjük a társadalom tá­mogatását. Gondoljunk arra, hogy a­ magyar haza ezer és ezer családja némán és zokszó nélkül soványabb kenyérrel, aggodalommal és ön­megtagadással áldoz naponként a magyar igazságnak, mert hozzá­tartozója mindnyájunk fennmara­dásáért harcol vagy szolgál. Gon­doljunk katonáinkra, akiknek fegy­vereit megacélozza, bátorságát és hősiességét fokozza az a tudat, hogy itthon mindenki részt vállal családjának gondjaiból. A létünkért és népünk igazságáért folyó harctól függ minden. Az állam ezért min­den fillért a háborúra áldoz és a lehetőség határain belül gondosko­dik a harctéren levők itthonmara­dottjairól. De ez nem elég! Szükséges, hogy maga a társa­dalom vegyen részt az áldozat­ban, kell, hogy az áldozatot egyenlően osszuk meg s ennek az emberi harcnak egyetlen eredményes fegyvere van: a jó szívvel adott fillérek és pengők tömege. Ez­ a gyűjtés több mint jótékony­kodás, több mint emberi együtt­érzés megmutatása. Most látjuk majd, mennyire szereti népünk minden rétege, lakosságunk min­den egyes része családját és azt a nagy közösséget, amelynek tagjai vagyunk s amellyel együtt élünk vagy pusztulunk ebben az ország­ban. — Adjatok! Avassa a magyar társadalom ezt az alkalmat nem­zeti áldozatkészségünk legszebb ün­nepévé! Adjatok, hogy a legtöbbet áldozók hozzátartozóit, gyermekeit minél erősebben és melegebben ölelje át az örök Hungária istápoló karja! Adjatok, hogy az elkövet­kező nemzedékek áldással emlékez­zenek a ma élőkre, akik a szeretet és a jóság erőit is mozgósítani tud­ták! — Adjatok azért a Magyarorszá­gért, amelynek eljöveteléért imád­kozunk! Budapest, 1942 december 31. nap­ján. Horthy Miklósné Az elsötétítés időpontja ma .20 óra Szilvesztertől Szilveszterig Írta: GERGELY GYŐZŐ Az embereknek szükségük van arra, hogy az időt, amelynek se kezdete, se vége, a maguk múltjának, jele­nének és jövőjének folyásához mér­ten részekre osszák és így jelölje­nek ki stációkat ebben a képzelettől fel nem mérhető végtelenségben. Az eseményeket, amelyek eredetü­ket és következményeiket tekintve ugyancsak nem meríthetők ki a maguk teljes egészében, szintén így osztják fel saját életük és saját szempontjaik szerint. Nem is tehet­nek máskép, tájékozódásuk máskép­pen nem volna lehetséges. Egy esz­tendő a világ folyásaiban ugyan­csak kis idő és az események bár­mennyire összezsúfolódnak egy esz­tendő alatt, mégis csak részei a tör­ténésnek, ama mozzanatok összes­ségének, amelyek az emberiség éle­tét teszik és amelyeket a történe­lem tart számon. A nap krónikása, az újságíró, amikor alkalmazkodik az időnek és az eseményeknek ehhez a bevett és megszokott mértékéhez, hogy átte­kintést nyújtson arról, ami a múlt Szilveszter és a mostani Szilveszter között egy esztendő alatt végbe­ment, szemléltető példáját kapja annak, hogy mennyire érvényes a relativitás törvénye nemcsak a matematikában, hanem a történe­lemben is. Egy év alatt hány olyan eseményt kapott kézhez és adott tovább, amelyet az újdonság izgal­mában döntőnek jelöltek meg és amely már csak egy rövid esztendő távlatából is már csak egy-egy részletnek bizonyult abban az óriási, minden mértéket fölülhaladó drámában, amelynek tanúi és ré­szesei vagyunk. Az események egyenként, ahogy egymást követik, egymást fölváltják, egymásnak előzményei és egymásnak következ­ményei, valóban csak részletek. Nem részlet, hanem teljesség az összességük, ez az, ami valóban döntően hat az emberiség sorsára, nemcsak a jelenére, hanem messzi időkre szóló jövőjére is. Azonban mégis meg kell állapíta­nunk, hogy ami ez alatt az egy év alatt megtörtént, mindezek tekin­tetbevételével is nagyjelentőségű volt, nagyjelentőségű nem maguk­ban az eseményekben, hanem ab­ban, hogy ezek az események hatá­sukban mit mutatnak és mit hoz­tak létre. Emlékezzünk. Most egy eszten­deje az egész világ annak a hatása alatt volt, hogy az Egyesült Álla­mok háborúba keveredett Japánnal, és ezen az úton a hármas egyez­ményben foglaltak következtében a tengelyhatalmakkal is. Ennek az esztendőnek első hónapjai a japán harci sikereknek egész hosszú sorát hozták. A pearl­harbouri győzelemmel fölérőek vol­tak ezek a sikerek: Singapore, a Salamon szigetek, Új-Guinea, a­ Fülöp szigetek, Holland-India és a többi terjedelemre, gazdasági és hadiszempontból egyaránt nagy­érték­ű­ diadalokat jelentettek a japánok számára. Most egy esz­tendeje már javában folyt a Szov­­­­jet­ Unió hadseregeinek Idi offen­zívája, amely­et a német..., hadsereg minden erejét, összeszedve, kivédett. Ennek a küzdelemnek a jelentősé­gét­ maga Hitler­­ kancellár­­ele­mezte a legilletékesebben abban a beszámolójában, amelyben e har­cokról megemlékezve feltárta, hogy milyen súlyos veszedelmek környé­kezték azon a télen a Ném­­et biro­dalmat és a német katonákat. Afrikában nem kevésbé viharos erővel folyt akkor a küzdelem. Egyiptom birtokáért harcoltak a tengely és Nagy-Britannia haderői. A nyugati hadszíntéren ezalatt egyre fokozódó erővel fejlődött ki a légi küzdelem. És most nézzünk erre a mostani Szilveszterre, amely egy új eszten­dő napjainak számlálását indítja meg. Kezünkbe vesszük a távirato­kat és egyenként pergetjük le ma­gunk előtt az újdonságokat, ame­lyekről szólnak. Nevek, városok, or­szágok, vidékek, folyók, hegyláncok, sivatagok, ingovány­ok, erdők nevei, mind csupa ütközet, csata, mérkő­zés színhelyei és legnagyobb ré­szükben csupa ismerős, folyton újra és újra visszatérő név. De nemcsak a nevek térnek vissza, hanem lényegileg azok az esemé­nyek is, amelyek nevükhöz fűződ­nek. Valóban, ha az egészet a maga teljességében végigmérjük. Úgy­látszik, hogy most nagyjában ugyanaz a kép tárul elénk, mint amilyennel a múlt esztendő zárult, nagy vonásokban egyhelyben áll a háború. Ha felületes szemlélettel mérnek, azt mondhatnók,­hogy ami változás mutatkozik az események­ben és a térképen, az valamennyire kiegészíti egymást. Az igaz — mond­hatnók —, hogy ez alatt az esztendő alatt a szövetségesek megjelentek Észak-Afrikában, viszont a tengely-

Next