Népszava, 1943. január (71. évfolyam, 1–25. sz.)
1943-01-01 / 1. szám
Ma: Teljes heti rádióműsor kotonmelékleten TŐZSDEI ÁRUSÍTÁS 71. évfolyam 1. szám Budapest, 1943 január 1, péntek 'O ^ntC^ Ara 16 fillér A S t' tv*, 'i Z 0 C l Á L D E M O K R AT •'•-•-..• ' • 'fi _ A PÁR •T KÖZ V •• •. V .. P O N T 1 LA P J A Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca A• Megjelenik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 130-330, 130-331 és 130-332 A kormányzó hitvesének felhívása a magyar társadalomhoz A kormányzó hitvese Szilveszter estéjén a következő rádiófelhívással fordult a magyar társadalomhoz: — Az áldozat és a kötelesség jogán hívok minden igaz magyartújabb áldozatokra. Negyedik esztendejében jár a világszerte tomboló háború s hazánk immár második éve fegyveres résztvevője, szenvedője, de minden megpróbáltatás ellenére is a nemzet örökkévalóságában hívő harcosa a népek sorsát eldöntő küzdelemnek. A háború, amelyet az Úristen akaratából egy ideig polgári nyugalomban szemlélhettünk, immár a mi életünkben is viharzik, kérlelhetetlenül szedi áldozatait azok közül, akik nekünk a legdrágábbak. Sok anya, velem együtt tudja, milyen súlyos az a kereszt, amelyet hordozunk: meglátogatott bennünket a Mindenható és mi mindnyájan egyek vagyunk a fájdalomban, mi érezzük legjobban, mi az, magyarnak lenni. Éppen ezért most, amikor arról van szó, hogy meggyógyítsuk a háború sebei közül azokat, amelyeket emberi erővel meg lehet gyógyítani, jogunk van kérni, sőt kérnünk kell! Meg szeretnénk érinteni a szíveket, egyenként szembe szeretnénk nézni mindenkivel s hozzáintézni a kérdést: „Felelj! Megtetted-e te is kötelességedet a hazáért, enyhítetted-e azoknak a bánatát és gondját, akik hozzátartozójukat, atyjukat, fiaikat, testvéreiket, családjuk támaszát és reménységét, vagy pedig egyetlen kenyérkeresőjüket veszítették el a becsület mezején? Levetted-e a gondot azoknak a Táliáról, akiknek családfői most is odakünn harcolnak a mi biztonságunkért és életünkért?" Válaszoljon erre a kérdésre mindenki becsülete és lelkiismerete szerint. Ne szavakkal, ne az együttérzés hangoztatásával, hanem némán: cselekedetekkel. — Amikor ez év augusztusában azzal a kéréssel fordultam a társadalomhoz, hogy adjon mindenki tehetsége szerint téli holmit messze orosz földön harcoló véreink részére, kérő szavam meghallgatásra talált. Most még többet, még bensőségesebben kérek: a hadbavonultak családjainak, az emberfeletti áldozattal harcolók itthonmaradottjainak. Január 17-től február 7-ig országszerte minden eddiginél nagyobb arányú gyűjtést rendezünk a harctéren levők itthonmaradottjainak támogatására. Ezúttal pénzt kérünk: a tehetősektől ezreket és százakat, a szegényebbektől filléreket, de mindenkitől kérünk. Sok könnyet akarunk letörölni, a gondok áradatát feltartóztatni, tehát anyagi erőink határáig kérjük a társadalom támogatását. Gondoljunk arra, hogy a magyar haza ezer és ezer családja némán és zokszó nélkül soványabb kenyérrel, aggodalommal és önmegtagadással áldoz naponként a magyar igazságnak, mert hozzátartozója mindnyájunk fennmaradásáért harcol vagy szolgál. Gondoljunk katonáinkra, akiknek fegyvereit megacélozza, bátorságát és hősiességét fokozza az a tudat, hogy itthon mindenki részt vállal családjának gondjaiból. A létünkért és népünk igazságáért folyó harctól függ minden. Az állam ezért minden fillért a háborúra áldoz és a lehetőség határain belül gondoskodik a harctéren levők itthonmaradottjairól. De ez nem elég! Szükséges, hogy maga a társadalom vegyen részt az áldozatban, kell, hogy az áldozatot egyenlően osszuk meg s ennek az emberi harcnak egyetlen eredményes fegyvere van: a jó szívvel adott fillérek és pengők tömege. Ez a gyűjtés több mint jótékonykodás, több mint emberi együttérzés megmutatása. Most látjuk majd, mennyire szereti népünk minden rétege, lakosságunk minden egyes része családját és azt a nagy közösséget, amelynek tagjai vagyunk s amellyel együtt élünk vagy pusztulunk ebben az országban. — Adjatok! Avassa a magyar társadalom ezt az alkalmat nemzeti áldozatkészségünk legszebb ünnepévé! Adjatok, hogy a legtöbbet áldozók hozzátartozóit, gyermekeit minél erősebben és melegebben ölelje át az örök Hungária istápoló karja! Adjatok, hogy az elkövetkező nemzedékek áldással emlékezzenek a ma élőkre, akik a szeretet és a jóság erőit is mozgósítani tudták! — Adjatok azért a Magyarországért, amelynek eljöveteléért imádkozunk! Budapest, 1942 december 31. napján. Horthy Miklósné Az elsötétítés időpontja ma .20 óra Szilvesztertől Szilveszterig Írta: GERGELY GYŐZŐ Az embereknek szükségük van arra, hogy az időt, amelynek se kezdete, se vége, a maguk múltjának, jelenének és jövőjének folyásához mérten részekre osszák és így jelöljenek ki stációkat ebben a képzelettől fel nem mérhető végtelenségben. Az eseményeket, amelyek eredetüket és következményeiket tekintve ugyancsak nem meríthetők ki a maguk teljes egészében, szintén így osztják fel saját életük és saját szempontjaik szerint. Nem is tehetnek máskép, tájékozódásuk másképpen nem volna lehetséges. Egy esztendő a világ folyásaiban ugyancsak kis idő és az események bármennyire összezsúfolódnak egy esztendő alatt, mégis csak részei a történésnek, ama mozzanatok összességének, amelyek az emberiség életét teszik és amelyeket a történelem tart számon. A nap krónikása, az újságíró, amikor alkalmazkodik az időnek és az eseményeknek ehhez a bevett és megszokott mértékéhez, hogy áttekintést nyújtson arról, ami a múlt Szilveszter és a mostani Szilveszter között egy esztendő alatt végbement, szemléltető példáját kapja annak, hogy mennyire érvényes a relativitás törvénye nemcsak a matematikában, hanem a történelemben is. Egy év alatt hány olyan eseményt kapott kézhez és adott tovább, amelyet az újdonság izgalmában döntőnek jelöltek meg és amely már csak egy rövid esztendő távlatából is már csak egy-egy részletnek bizonyult abban az óriási, minden mértéket fölülhaladó drámában, amelynek tanúi és részesei vagyunk. Az események egyenként, ahogy egymást követik, egymást fölváltják, egymásnak előzményei és egymásnak következményei, valóban csak részletek. Nem részlet, hanem teljesség az összességük, ez az, ami valóban döntően hat az emberiség sorsára, nemcsak a jelenére, hanem messzi időkre szóló jövőjére is. Azonban mégis meg kell állapítanunk, hogy ami ez alatt az egy év alatt megtörtént, mindezek tekintetbevételével is nagyjelentőségű volt, nagyjelentőségű nem magukban az eseményekben, hanem abban, hogy ezek az események hatásukban mit mutatnak és mit hoztak létre. Emlékezzünk. Most egy esztendeje az egész világ annak a hatása alatt volt, hogy az Egyesült Államok háborúba keveredett Japánnal, és ezen az úton a hármas egyezményben foglaltak következtében a tengelyhatalmakkal is. Ennek az esztendőnek első hónapjai a japán harci sikereknek egész hosszú sorát hozták. A pearlharbouri győzelemmel fölérőek voltak ezek a sikerek: Singapore, a Salamon szigetek, Új-Guinea, a Fülöp szigetek, Holland-India és a többi terjedelemre, gazdasági és hadiszempontból egyaránt nagyértékű diadalokat jelentettek a japánok számára. Most egy esztendeje már javában folyt a Szovjet Unió hadseregeinek Idi offenzívája, amelyet a német..., hadsereg minden erejét, összeszedve, kivédett. Ennek a küzdelemnek a jelentőségét maga Hitler kancellárelemezte a legilletékesebben abban a beszámolójában, amelyben e harcokról megemlékezve feltárta, hogy milyen súlyos veszedelmek környékezték azon a télen a Német birodalmat és a német katonákat. Afrikában nem kevésbé viharos erővel folyt akkor a küzdelem. Egyiptom birtokáért harcoltak a tengely és Nagy-Britannia haderői. A nyugati hadszíntéren ezalatt egyre fokozódó erővel fejlődött ki a légi küzdelem. És most nézzünk erre a mostani Szilveszterre, amely egy új esztendő napjainak számlálását indítja meg. Kezünkbe vesszük a táviratokat és egyenként pergetjük le magunk előtt az újdonságokat, amelyekről szólnak. Nevek, városok, országok, vidékek, folyók, hegyláncok, sivatagok, ingoványok, erdők nevei, mind csupa ütközet, csata, mérkőzés színhelyei és legnagyobb részükben csupa ismerős, folyton újra és újra visszatérő név. De nemcsak a nevek térnek vissza, hanem lényegileg azok az események is, amelyek nevükhöz fűződnek. Valóban, ha az egészet a maga teljességében végigmérjük. Úgylátszik, hogy most nagyjában ugyanaz a kép tárul elénk, mint amilyennel a múlt esztendő zárult, nagy vonásokban egyhelyben áll a háború. Ha felületes szemlélettel mérnek, azt mondhatnók,hogy ami változás mutatkozik az eseményekben és a térképen, az valamennyire kiegészíti egymást. Az igaz — mondhatnók —, hogy ez alatt az esztendő alatt a szövetségesek megjelentek Észak-Afrikában, viszont a tengely-