Népszava, 1943. július (71. évfolyam, 145–171. sz.)
1943-07-18 / 160. szám
14. oldal NÉPSZAVA m 1943 július 18, vasa-nap Í A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG KÉRDÉSEI A küzdelem a nagybirtok javára dől el Az 1848-as szabadságharc hatalmas erőfeszítés volt a nemzet gazdasági és társadalmi felemelésére — és ez az erőfeszítés még akkor is eredményes kellett legyen, ha a szabadságharc végül el is bukott. A fejlődés haladt tovább, visszatarthatatlanul, bár valószínűleg más irányban, mint amerre a győzelem esetén haladt volna. A mezőgazdasági jellegű Magyarország agrártermelése modernizálódott: a volt feudális berendezkedésű ország telkes gazdálkodásra tért át a termelési módszerek időszerűbbek, az eredmények nagyobbak lettek. Minden döntő fontosságú az ország és a határain belül élő nép élete és jövője szempontjából. S miután a mezőgazdaság az ország közgazdaságának vezető ága s az őstermelő népesség az állampolgárok .Jelentős többségét alkotja, az agrárproblémák fokozott jelentőséggelbírnak a 19. század közepének Magyarországában is. A növekvő és igényeiben fejlődő mezőgazdasági lakosság megélhetése szempontjából a legfontosabb kérdés lett: jut-e birtok, elegendő föld a jobbágyságból felszabadult parasztnak? És ami logikailag ezzel összefügg: a kis-, vagy a nagybirtok lesz-e az Uralkodó üzemi forma Magyarországon. Ekörül a két kérdés körül forog a politika 48 ban és az után, velük kapcsolatos Petőfiék és Kossuthék összeütközése s Deákék és a bécsi udvar kiegyezése. Körülöttük bonyolódik le azonban mindezek előtt az alföldi parasztvárosok lakóinak áldozatvállalása, hogy az általuk művelt földet örökváltságiként a maijukévá tehessék. S nem utolsósorban itt jelentkeztek a Bach-huszárok is azokkal a mesterkedéseikkel, hogy a kataszteri jövedelem kedvezőbb megállapításával a nagybirtokot maguk mellé állítsák. Tragédiája az országnak, hoggy ebben a hosszú küzdelemben, amely a különböző b birtokkategóriák osztályai között folyt le, a döntő szót az adta, hogy a szabadságharc a mapa radikális követeléseivel elbukott. A kiegyezés a nagybirtokra épül Abban a pillanatban, amikor az osztrák-orosz reakció elnyomta a magyar nép forradalmát tulajdonképen már meg is történt a döntés Magyarország további gazdasági berendezkedése fölött A császári abszolutizmus és minisztere, Bach Sándor a szabadságharcos tömegeket akarta gúzába kötni és ehhez a nagybirtokot akarta megnyerni szövetségesül. A gazdasági rendelkezések, rendeleteik ezt a politikát teljes egészében alátámasztották: a korábbi földosztásért kárpótlást állapítottak meg az előbbi birtokosok számlára, az adókatasztert a nagybirtok előnyére állapították meg. ««Ketül. Mindezekhez csatlakozott as, hogy 1851-ben megszüntették az addig fennálló vámhatárt Magyarország és az osztrák örökös tartományok között: ajtót nyitottak a magyar agrárexportnak Ausztria felé. S ezzel több mint fél évszázadig megoldotta a magyar nagybirtok exportpiacgondjait. A mezőgazdasági nagyüzemek fejlődését azonban akadályozta az ország tőkehiánya. A császári politika számára ez újabb lehetőségeket jelentett: megindította az osztrák tőke áramlását a nagybirtok felé. A növekvő mennyiségű idegen kölcsönök és hitelek igen erősen összekovácsolták a magyar mezőgazdasági nagytőkét az osztrák finánctőkével, megteremtve a kiegyezés hídjának két pillérét Valóban, azSfi7-es kiegyezés nem csupán Magyarország és Ausztria Csehország, hanem a belfööldi nagybirtok és a külföldi nagytőke szövetségre lépése volt. Ahogy a mezőgazdasági termékek biztos piacot leltek Ausztriában, ugyanúgy biztos piacává lett Magyarország az osztrák-cseh tőkének. S akik ismerik ezeknek a tőkéknek a sajátságait, üzleti erkölcseit olvastak a kiegyezés utáni idők levegőüzeteiről, bankalapításairól, vasútépítési panamáiról, azok tudják, hogy ez a gazdasági szövetség — legalább is ebben a formájában — nem az ország előnyére vált. A mezőgazdaság — s különösen a nagybirtok — tőkeéhsége állandó növekedést mutatott A gépesítés, a szakemberek alkalmazása, az egyéb befektetések újabb és újabb tőkék bekapcsolását tették szükségessé, újabb és újabb kölcsönök felvételét. Mindehhez a természetes folyamathoz csatlakozott még a múlt századvégi agrárválság is. A földbirtokok eladósodása így 1867-től 1903-ig 173 millió koronáról 2033 millióra, 1074%-kal növekedett. A közép- és kisbirtok is részesedett a kölcsönökben, de annak a jelentékenyebb részét a nagybirtok foglalta le magának. Ilyen körülmények között Magyarország közgazdasága és politikája meghatározott irányba terelődött: Tisza Kálmán, Bánffy és — a közjogi összeütközések s a Fejérváry-féle demokratikus kísérlet után — Wekerle és Tisza István kormányai a fönt vázolt nagybirtokospolitikát biztosító kiegyezés mellett állottak. Az óriási mezőgazdasági üzemek, a hitbizományok, egyházi birtokok rányomták bélyegüket Magyarország gazdasági kénére. De ugyanakkor a szociális kénére is. Urbanizáció, vagy kivándorlás A magyar mezőgazdaság másik legfontosabb kérdése a 19. században a népesség gyors növekedésének hatása alatt a többtermelés problémája volt A nagybirtok, a maga számára biztosított előnyök birtokában s aránylag nagy kölcsöntőkéi segítségével volt elsősorban predesztinálva a kérdés megoldására, ez azonban hiába váratott magára. S ez különösen a 900-as évek elején mutatkozott meg. A búzatermés — az ország főterménye a búza — például a következőképpen alakult: az 1901—1905-ös éveik átlagában hektáronként, 12,1 méter mázsa volt az átlagtermés, az 1906—1910-es éveikben pedig ennél is kevesebb. 120 métermázsa S a többi gabonanemű hasonló képet mutat. A múlt század végének súlyos mezőgazdasági válsága rámutatott azokra a nehézségekre, amelyeknek a magyar mezőgazdasági export is ki lett volna téve, ha Ausztria nem biztosít s®ámána piacot A világpiacon ekkor már jelentkezett az olcsó és jó minőségű északamerikai búza, de az orosz búza is. A nyugati — különösen az angliai — piacokon az összehasonlítás következtében olyan hírek terjedtek el, hogy a magyar búza minőségében is romlott volna. A magyaróvári vegykísérleti állomás azonban megállapította, hogy ezek a hírek tévesek, a kérdés lekerült a napirendről. A problémákat azonban nem lehet elkerülni. Az a tény, hogy az 1891/95-ös években a 40,82 millió méter mázsa búzatermésből egy lakosra 2,62 mázsa esett, 19061/10-benpedig a 41,02 millió mázsából csupán 228 mázsa, mindenképpen éreztette a gazdasági életben hatását, úgy a nemzetgazdaságban,mint az egyes háztartásokban. A mezőgazdaság helyzete Hűen körülmények között igen nehézzé vált. S különösen a megfelelő tőkéket és kölcsönöket nélkülöző kisbirtok szenvedett sokat a századvégi agrárválság évei alatt. 1891-ben összesen 14.980 birtok került dobra; ez a szám állandóan növekedett és tizenkét évvel később, 1902-ben az elárverezett birtokok száma 21.000-re emelkedett. Miután az elárverezett birtokok összes értéke 1891-ben 246 millió korona volt, 1902-ben pedig 61 millió, kézenfekvő, hogy csaknem kizárólag a versemkéntelen kisbirtokok cseréltek gazdát, rendszerint a kölcsönt nyújtó hitelintézet birtokába mentek át. Ez a tény súlyosan nehezedett a mezőgazdaságból élő népesség szociális helyzetére. Az agrárproletariátus száma nőtt — de ugyanakkor a gépesítés, racionalizálás hatására fogyott a munkaalkalom. A mezőgazdasági munkanélküliség — addig ismeretlen fogalom — kezdte mind nagyobb területen felütni a fejét. Mindehhez csatlakozott az is, hogy a mezőgazdasági jövedelem — s elsősorban a nagyobb munkás-, cselédlétiszámmal dolgozó nagyüzemnek jövedelme — alacsony volt és ,,nem bírt el" magasabb munkabéreket. Akiket a föld neon tudott eltartani, új megélhetési területet kerestek. Szinte magától kínálkozott fel a századfordulóban a fejlődő ipar erre a célra: a földtől menekülők áradata megindult a városok felé. A városbaözönlés, az urbanizáció már évtized alatt valóban megváltoztatta az ország települési képét. 1880-ban az ország lakosságának még 58.6%-a lakott 2000 lakosúnál kisebb falvakban, 1900-ban pedig már csak 45.6%, a 100.000 lakoson felüli városokban 1800-ban még csak a népesség 7.2%-a élt 1910-ben már minden ötödik ember: 21.3%. Abban a percben azonban, amikor az ipar felvevőképessége lecsökkent, vagy pedig mikor ez már nem volt arányban a földtől menekülők számával, úgy tűnt hogy az ország határain belül nincs többé hely a parasztok egy jelentős hányada számára. A kivándorlás, az első világháború előtti Magyarországnak ez a súlyos betegsége, a 19. század végén mind nagyobb méreteket öltött.. Szinte megállíthatatlan folyamban ömlött a tenegerentúlra, elsősorban az Egyesült Államok felé a magyar parasztság. 1900-tól 1914-ig, a világháborúig csaknem másfélmillió ember (1.390.000) hagyta el a magyar földet. Hogy milyen óriási vérveszteség volt ez, azt a későbbi, események a maguk valódi súlyában mutatták meg. (Pi.) Kerék Mihály új könyve: A földreform útja Nem csekély érdeklődést keltett Kerék Mihály négy évvel ezelőtt megjelent nagyszabású tanulmánya a magyar földkérdésről. Sokan hivatkoznak azóta könyvének adataira és meggyőző érveléseire. Kerék annak idején a nagybirtokrendszer felszámolását és a kisbirtokok szaporítását jelölte meg az agrárpolitikai feladatok megoldásának tengelyéül , ezt az álláspontját azóta sem revideálta, mint sokan mások, akik ezt ugródeszkának használták fel saját érvényesülésük céljából. Azt lehet hinni essék után, hogy Kerék Mihály ama kevesek közé tartozik, akik késsek inkább „elvérezni" egy gondolaton, mintsem a politikai divatok szerint igazodni. Aki olyan felkészültséggel nyúl a problémákhoz, mint az 1939-ben megjelent „A magyar földkérdés"* szerzője, attól nem jöhetett váratlanul most a sokkal rövidebb lélegzetű, de éppolyan szakszerűséggel megírt „A földreform útja" című munka. Most, 1943-ban Kerék Mihály újból leszögezi ez utóbbi tanulmányának előszavában, hogy eddig nem merült föl olyan mozzanat, amely szerint szükségessé vált volna eddig kifejtett álláspontjának revíziója Meggyőződéssel állítja, hogy a földkérdést többé nem lehet levenni a napirendről, habár az utóbbi években hozott idevágó rendelkezéseket újabban bizonyos megtorpanás követi. Ez csak a háborús állapot miatt következett be, amikor a nemzet erőit más feladatok kötik le. „A mai idők nagy reformalkotásokra nem alkalmasak." Ellenben alkalmasak lehetnek a ma idők is a nagy reformok alapos előkészítésére. Erre pedig nagy súlyt kell helyezni, mert az eddig szerzett kedvezőtlen tapasztalatok nagyrészt az előkészítés hiányának a következményei. Ezért javasolja, hogy már most hozzá kell fogni haladéktalanul a végrehajtás tervezetének kidolgozásához, „gondoskodni kellene a szükséges szakszemélyzet kiképzéséről és utánpótlásáról, továbbá meg kellene teremteni azt a szervezetet, amely elvégezné egyrészt a földreform lebonyolítását másrészt alkalmas volna a sohasem szünetelő birtokpolitikai tevékenység folytatására . Kerék Mihály szerint a földreformról folytatott sokesztendős vita a kérdésnek éppen azt a részét hanyagolta el amely a majdani végrehajtás gyakorlati kivitelére vonatkozik, márpedig ezen fordul meg ennek a magyarságra nézve életfontosságú reformnak a sikere. Ez az aggódás késztette arra, hogy a szükséges tennivalókra felhívja a figyelmet. Ezt helyes s okos cselekedetnek tartjuk mindnyájan, akik egy mélyreható földreformban látják a magyar sorskérdés megoldását Hogy helyesek-e a szerző javaslatai, azt a szakemberek döntsék el. Az azonban bizonyos, hogy jó nyomon indult az amikor leszögezi: _A közösséget inkább érdekli a termelt javak mennyisége és minősége és az azokban való részesedés kérdése, mint a tulajdon." Elgondolása szerint a birtokpolitika szervezetét a decentralizáció jegyéiben, a bürokráciától mentesen kell átalakítani és hatáskörét egyéb birtokpolitikai természetű ügyekre is ki kell terjeszteni. A felhasználási tervezetek lebonyolításánál a szövetkezetekre nagy feladatok várnak. A birtokpolitikai szakszemélyzet elméleti és gyakorlati kiképzését is haladéktalanul meg kell oldani. Tudományos intézetet kell létesíteni a birtokpolitikai kérdések tudományos vizsgálatára s az ilyen tevékenység eredményeinek feldolgozására súlyt kell helyezni a közvélemény helyes tájékoztatására, s erre a célra folyóiratot kell kiadni, amely megteremti a földkérdéssel kapcsolatos tudományos kutatás feltételeit. Sőt még a középiskolák, a tanár- és tanítóképzők, a teológiák és gazdasági iskolák tantervébe is be kell iktatni a földkérdést — a szerző javaslata szerint. Bizonyos, hogy Kerék Mihály alapos felkészültséggel jelölte meg a magyar földreform útját ebben a 160 oldalas könyvben, amelyet érdemes elolvasni azoknak, akiket az agrárkérdés érdekel. (t. j.) Állókép Egy összelőtt ház áll a dombon, itt lakom én hónapok óta és a trágyaszagű udvarról nézem a mozdulatlan tájat. Mozdulatlanul és mereven áll a föld, az ég, a levegő, mint fába belevágott balta, mint vödör vízbe fagyott szerszám. Mint élettelen állókép, oly vigasztalan és primitív e tárt, csupán két színben játszó, fehér vagy zöld, de mozdulatlan. Ilyen vigasztalan állókép az életem is, helyben topogó, gazdag múltam dúsan hullámzó folyója, hogy elcsendesültél! Mária Béla.