Népszava, 1943. július (71. évfolyam, 145–171. sz.)

1943-07-18 / 160. szám

14. oldal NÉPSZAVA m 1943 július 18, vasa-nap Í A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG KÉRDÉSEI A küzdelem a nagybirtok javára dől el Az 1848-as szabadságharc hatal­mas erőfeszítés volt a nemzet gaz­dasági és társadalmi felemelésére — és ez az erőfeszítés még akkor is eredményes kellett legyen, ha a szabadságharc végül el is bukott. A fejlődés haladt tovább, visszatart­hatatlanul, bár­­ valószínűleg más irányban, mint amerre a győzelem esetén haladt volna. A mezőgazdasági jellegű Magyar­ország agrárterm­elése modernizá­lódott: a volt feudális berendezke­désű ország telkes gazdálkodásra tért át a termelési módszerek idő­szerűbbek, az eredmények nagyob­bak lette­k. Minden döntő fontos­ságú az ország és a határain belül élő nép élete és jövője szempontjá­ból. S miután a mezőgazdaság az orsz­ág közgazdaságának vezető ága s az őstermelő népesség az állam­polgárok .Jelentős többségét alkotja, az agrárproblémák fokozott jelen­tőséggel­­bírnak a 19. század köze­pének Magyarországában is. A növekvő és igényeiben fejlődő mezőgazdasági lakosság megélhe­tése szempontjából a legfontosabb kérdés lett: jut-e birtok, elegendő föld a jobbágyságból felszabadult parasztnak? És ami logikailag ezzel összefügg: a kis-, vagy a nagybir­tok lesz-e az Uralkodó üzemi forma Magyarországon. Ekörül a két kér­dés körül forog a politika 48 ban és az után, velük kapcsolatos Pető­fiék­ és Kossuthék összeütközése s Deákék és a bécsi udvar kiegyezése. Körülöttük bonyolódik le azonban mindezek előtt az alföldi paraszt­városok lakóinak áldozatvállalása, hogy az általuk művelt földet örök­váltságiként a maijukévá tehessék. S nem utolsósorban itt jelentkeztek a Bach-huszárok is azokkal a mes­terkedéseikkel, hogy a kataszteri jövedelem kedvezőbb megá­llapítá­sával a nagybirtokot maguk mellé állítsák. Tragédiája az országnak, hoggy ebben a hosszú küzdelemben, amely a különböző b birtokkategóriák osz­tályai között folyt le, a döntő szót az adta, hogy a szabadságharc a map­a radikális követeléseivel el­bukott. A kiegyezés a nagybirtokra épül Abban a pillanatban, amikor az osztrák-orosz reakció elnyomta a magyar nép forradalmát tulajdon­képen már meg is történt a dön­tés Magyarország további gazdasági berendezkedése fölött A császári abszolutizmus és minisztere, Bach Sándor a szabadságharcos tömege­ket akarta gúzába kötni és ehhez a nagybirtokot akarta megnyerni szövetségesül. A gazdasági rendel­kezések, rendeleteik ezt a politikát teljes egészében alátámasztották: a korábbi földosztásért kárpótlást ál­lapítottak meg az előbbi birtokosok számlára, az adókatasztert a nagy­birtok előnyére állapították meg. ««K­etül. Mindezekhez csatlakozott as, hogy 1851-ben megszüntették az addig fennálló vámhatárt Magyar­ország és az osztrák örökös tarto­mányok között: ajtót nyitottak a magyar agrárexportnak Ausztria felé. S ezzel több mint fél évszázadig megoldotta a magyar nagy­birtok exportpiacgondjait. A mezőgazdasági nagyüzemek fejlődését azonban akadályozta az ország tőkehiánya. A császári poli­tika számára ez ú­jabb lehetőségeket jelentett: megindította az osztrák tőke áramlását a nagybirtok felé. A növekvő mennyiségű idegen köl­csönök és hitelek igen erősen­ ös­szekovácsolták a magyar mezőgaz­dasági nagytőkét az osztrák finánc­tőkével, megteremtve a kiegyezés hídjának két pillérét Valóban, az­­Sfi7-es kiegyezés nem csupán Ma­gyarország és Ausztria Csehország, hanem a belfööldi nagybirtok és a külföldi nagytőke szövetségre lépése volt. Ahogy a mezőgazdasági ter­mékek biztos piacot lelte­k Auszt­riában, ugyanúgy biztos piacává lett Magyarország az osztrák-cseh tőkének. S akik ismerik ezeknek a tőkéknek a sajátságait, üzleti er­kölcseit olvastak a kiegyezés utáni idők levegőüzeteiről, bankalapítá­sairól, vasútépítési panamáiról, azok tudják, hogy ez a gazdasági szövetség — legalább is ebben a formájában — nem az ország elő­nyére vált. A mezőgazdaság — s különösen a nagybirtok — tőkeéhsége állandó növekedést mutatott A gépesítés, a szakemberek alkalmazása, az egyéb befektetések újab­b és újabb tőkék bekapcsolását tették szükségessé, újabb és újabb kölcsönök felvételét. Mindehhez a természetes folyamat­hoz csatlakozott még a múlt század­végi agrárválság is. A földbirto­kok eladósodása így 1867-től 1903-ig 173 millió koronáról 2033 millióra, 1074%-kal növekedett. A közép- és kisbirtok is részesedett a kölcsönök­ben, de annak a jelentékenyebb ré­szét a nagybirtok foglalta le magá­nak. Ilyen körülmények között Ma­gyarország közgazdasága és politi­kája meghatározott irány­ba tere­lődött: Tisza Kálmán, Bánffy és — a közjogi összeütközések s a Fejér­váry-féle demokratikus kísérlet után —­ Wekerle és Tisza István kormányai a fönt vázolt nagybirto­kospolitikát biztosító kiegyezés mellett állottak. Az óriási mezőgaz­dasági üzemek, a hitbizományok, egyházi birtokok rányomták bélye­güket Magyarország gazdasági ké­nére. De ugyanakkor a szociális kénére is. Urbanizáció, vagy­­ kivándorlás A magyar mezőgazdaság másik legfontosabb kérdése a 19. száz­ad­ban a népesség gyors növekedésé­nek hatása alatt a többtermelés problémája volt A nagybirtok, a maga számára biztosított előnyök birtokában s aránylag nagy köl­csöntőkéi segítségével volt­­ elsősor­ban predesztinálva a kérdés meg­oldására, ez azonban hiába vára­tott magára. S ez különösen a 900-as évek elején mutatkozott meg. A búzatermés — az ország főter­ménye a búza — például a követ­kezők­éppen alakult: az 1901—1905-ös éveik átlagában hektáronként, 12,1 méter mázsa volt az átlagtermés, az 1906—1910-es éveikben pedig ennél is kevesebb. 12­0 métermázsa S a többi gabonanemű hasonló képet mutat. A múlt század végének súlyos mezőgazdasági válsága rámutatott azokra a nehézségekre, amelyeknek a magyar mezőgazdasági export is ki lett volna téve, ha Ausztria nem biztosít s®ámána piacot A világ­piacon ekkor már jelentkezett az olcsó és jó minőségű északamerikai búza, de az orosz búza is. A nyu­gati — különösen az angliai — pia­cokon az összehasonlítás következ­tében olyan hírek terjedtek el, hogy a magyar búza minőségében is rom­lott volna. A magyaróvári vegy­kísérleti állomás azonban megálla­pította, hogy ezek a hírek tévesek, a kérdés lekerült a napirendről. A problémákat azonban nem le­het elkerülni. Az a tény, hogy az 1891/95-ös években a 40,82 millió méter mázsa búzatermésből egy la­kosra 2,62 mázsa esett, 19061/10-ben­­pedig a 41,02 millió mázsából csu­pán 228 mázsa, mindenképpen érez­tette a gazdasági életben hatását, úgy a nemz­etgazdaságban,­­mint az egyes háztartásokban. A mezőgaz­daság helyzete Hűen körülmények között igen nehézzé vált. S különö­sen a megfelelő tőkéket és kölcsö­nöket nélkülöző kisbirtok szenvedett sokat a századvégi agrárválság évei alatt. 1891-b­en összesen 14.980 birtok került dobra; ez a szám ál­landóan növekedett és tizenkét év­vel később, 1902-ben az elárverezett birtokok száma 21.000-re emelke­dett. Miután az elárverezett birto­kok összes értéke 1891-ben 24­6 mil­lió korona volt, 1902-ben pedig 61 millió, kézenfekvő, hogy csaknem­ kizárólag a versem­kéntelen kisbir­tokok cseréltek gazdát, rendszerint a kölcsönt nyújtó hitelintézet bir­tokába mentek át. Ez a tény súlyosan nehezedett a mezőgazdaságból élő népesség szo­ciális helyzetére. Az agrárproleta­riátus száma nőtt — de ugyanakkor a gépesítés, racionalizálás hatá­sára fogyott a munkaalkalom. A mezőgazdasági munkanélküliség — addig isme­retlen fogalom — kezdte mind nagyobb területen felütni a fejét. Mindehhez csatlakozott az is, hogy a mezőgazdasági jövedelem — s elsősorban a nagyobb munkás-, cselédlétiszámmal dolgozó nagyüze­mnek jövedelme — alacsony volt és ,,nem bírt el" magasabb munka­béreket. Akiket a föld neon tudott eltar­tani, új megélhetési területet keres­tek. Szinte magától kínálkozott fel a századfordulóban a fejlődő ipar erre a célra: a földtől menekülők áradata megindult a városok felé. A városbaözönlés, az urbanizáció már évtized alatt valóban megvál­toztatta az ország települési képét. 1880-ban az ország lakosságának még 58.6%-a lakott 2000 lakosúnál kisebb falvakban, 1900-ban pedig már csak 45.6%, a 100.000 lakoson felüli városokban 1800-ban még csak a népesség 7.2%-a élt 1910-ben már minden ötödik em­ber: 21.3%. Abban a percben azonban, amikor az ipar felvevőképessége lecsök­kent, vagy pedig mikor ez már nem volt arányban a földtől mene­külők­ számával, úgy tűnt hogy az ország határain belül nincs többé hely a parasztok egy jelentős há­nyada számára. A kivándorlás, az első világ­háború előtti Magyarországnak ez a súlyos betegsége, a 19. század vé­gén mind nagyobb méreteket öltött.. Szinte megállíthatatlan folyamban ömlött a tenegerentúlra, elsősorban az Egyesült Államok felé a magyar parasztság. 1900-tól 1914-ig, a világ­háborúig csaknem másfélmillió em­ber (1.390.000) hagyta el a magyar földet. Hogy milyen óriási vérvesz­teség volt ez, azt a későbbi, esemé­nyek a maguk valódi súlyában mu­tatták meg. (Pi.) Kerék Mihály új könyve: A földreform útja Nem csekély érdeklődést keltett Kerék Mihály négy évvel ezelőtt megjelent nagyszabású tanulmánya a magyar földkérdésről. Sokan hivatkoznak azóta könyvének ada­taira és meggyőző érveléseire. Ke­rék annak idején a nagybirtokrend­szer felszámolását és a kisbirtokok szaporítását jelölte meg az agrár­politikai feladatok megoldásának tengelyéül , ezt az álláspontját az­óta sem revideálta, mint sokan má­sok, akik ezt ugródeszkának hasz­nálták fel saját érvényesülésük cél­jából. Azt lehet hinni essék után, hogy Kerék Mihály ama kevesek közé tartozik, akik késsek inkább „elvérezni" egy gondolaton, mint­sem a politikai divatok szerint iga­zodni. Aki olyan felkészültséggel nyúl a problémákhoz, mint az 1939-ben megjelent „A magyar földkérdés"* szerzője, attól nem jöhetett várat­lanul most a sokkal rövidebb léleg­zetű, de éppolyan szakszerűséggel megírt „A földreform útja" című munka. Most, 1943-ban Kerék Mi­hály újból leszögezi ez utóbbi ta­nulmányának előszavában, hogy eddig nem merült föl olyan mozza­nat, amely szerint szükségessé vált volna eddig kifejtett álláspontjá­nak revíziója Meggyőződéssel állítja, hogy a földkérdést többé nem lehet levenni a napirendről, habár az utóbbi években hozott idevágó rendelkezé­seket újabban bizonyos megtorpa­nás követi. Ez csak a háborús állapot miatt következett be, ami­kor a nemzet erőit más feladatok kötik le. „A mai idők nagy reform­alkotásokra nem alkalmasak." El­lenben alkalmasak lehetnek a m­a idők is a nagy reformok alapos előkészítésére. Erre pedig nagy súlyt kell helyezni, mert az eddig szerzett kedvezőtlen tapasztalatok nagyrészt az előkészítés hiányának a következményei. Ezért javasolja, hogy már most hozzá kell fogni haladéktalanul a végrehajtás terve­zetének kidolgozásához, „gondos­kodni kellene a szükséges szak­személyzet kiképzéséről és után­pótlásáról, továbbá meg kellene te­remteni azt a szervezetet, amely el­végezné egyrészt a földreform le­bonyolítását másrészt alkalmas volna a sohasem szünetelő birtok­politikai tevékenység folytatására . Kerék Mihály szerint a föld­reformról folytatott sokesztendős vita a kérdésnek éppen azt a részét hanyagolta el amely a majdani végrehajtás gyakorlati kivitelére vonatkozik, már­pedig ezen fordul meg ennek a magyarságra nézve életfontosságú reformnak a sikere. Ez az aggódás késztette arra, hogy a szükséges tennivalókra felhívja a figyelmet. Ezt helyes s okos cseleke­detnek tartjuk mindnyájan, akik egy mélyreható földreformban lát­ják a magyar sorskérdés megoldá­sát Hogy helyesek-e a szerző javasla­tai, azt a szakemberek döntsék el. Az azonban bizonyos, hogy jó nyo­mon indult az amikor leszögezi: _A közösséget inkább érdekli a ter­melt javak mennyisége és minősége és az azokban való részesedés kér­dése, mint a tulajdon." Elgondolása szerin­t a birtokpolitika s­zervezetét a decentralizáció jegyéiben, a büro­kráciától mentesen kell átalakítani és hatáskörét egyéb birtokpolitikai természetű ügyekre is ki kell ter­jeszteni. A felhasználási tervezetek lebonyolításánál a szövetkezetekre nagy feladatok várnak. A birtok­politikai szakszemélyzet elméleti és gyakorlati kiképzését is haladékta­lanul meg kell oldani. Tudományos intézetet kell létesíteni a birtokpoli­tikai kérdések tudományos vizsgá­latára s az ilyen tevékenység ered­ményeinek feldolgozására súlyt kell helyezni a közvéle­mény helyes tájékoztatására, s erre­­ a célra folyóiratot kell kiadni, amely megteremti a földkérdéssel kapcsolatos tudományos kutatás feltételeit. Sőt még a középiskolák, a tanár- és tanítóképzők, a teoló­giák és gazdasági iskolák tanter­vébe is be kell iktatni a földkér­dést — a szerző javaslata szerint. Bizonyos, hogy Kerék Mihály alapos felkészültséggel jelölte meg a magyar földreform útját ebben a 160 oldalas könyvben, amelyet érde­mes elolvasni azoknak, akiket az agrárkérdés érdekel. (t. j.) Állókép Egy összelőtt ház áll a dombon, itt lakom én h­ónapok óta és a trágyaszagű­ udvarról nézem a mozdulatlan tájat. Mozdulatlanul és mereven áll a föld, az ég, a levegő, mint fába belevágott balta, mint vödör vízbe fagyott szerszám. Mint élettelen állókép­, oly vigasztalan és primitív e tárt, csupán két színben játszó, fehér vagy zöld, de mozdulatlan. Ilyen vigasztalan állókép az életem is, helyben topogó, gazdag múltam dúsan hullámzó folyója, hogy elcsendesültél! Mária Béla.

Next