Népszava, 1945. május (73. évfolyam, 80–103. sz.)

1945-05-08 / 85. szám

I A S Z O C 1 Á L D E M O K R - Ä" 'tf AT A P víz-A R V-' ' **> » T K o z P ONTI Í-V. if .. .... .. ii L A P J A | Szerkesztőség: V. Bajcsy-Zsilinszky út 78 Megjelenik hétfő kivétel­ével minden nap Kiadóhivatal: VIII. Conti utca 4. szám II Csepeli munkások üzenete: Ózonnal törje le a kormány a feketepiacot!" Szakasits Árpád és Takács Ferenc elvtársakat hatalmas lelkesedéssel fogadták a csepeli munkások Szakasits Árpád: „Munkáért—kenyeret!" A csepeli híd ívei kettétörve, — mint a rombolás szimbólumai fekszenek a vízben. De mellette már fahíd vezet át a szigetre. Az első híd, melyet megépí­tettek a felszabadulás után. Élő bizony­sága a jelszónak: „A fasizmus rombolt, mi építünk." Ezen a hídon át me­gyünk Csepelre, a magyar munkásmoz­galom várába. A főúton a Szociálde­mokrata Párt házán messziről int a vö­röskalapácsos ember hatalmas rajza. A gyár főkapuján hatalmas tábla: Éljen Szakasits Árpád! Éljen Takács Ferenc! Barátság! Ivanics István, a Szociáldemokrata Párt csepeli szervezetének titkára fo­gadja a vendégeket. Néhány elvtárs áll csak itt, amint Ivanics mondja: „Nem fogadóbizottságot akarunk mutatni, nem ünnepélyt Munkát mutatunk a munkások küldötteinek. Munkát és­­ küzdelmet." De a csepeliek nemcsak munkát és küzdelmet mutattak, példát is az egész magyar dolgozó társadalom­nak. A kohászat bejáratánál Aug Jakab elvtárs üdvözli a minisztert és Szaka­sits elvtársat, kéri, hogy gondoskodja­nak a munkások béréről, ruházatáról és élelmezéséről. Bent a műhelyben há­rom Martin-kohó ontja magából a po­koli hőséget. A préskovács-műhelyben Horeczky­­Árpád elvtárs, a főbizalmi, a nagykala­pács-műhelyben Nagy Ferenc elvtárs, az itteni üzemi bizottság vezetője ka­lauzol. Takács miniszter érdeklődésére elmondta Nagy Ferenc, hogy a nyolc­tonnás kalapács és az ezertonnás prés bombatalálatot kapott. A gigászi alkat­részek ott hevernek a bombatölcsérben. A gépgyár esztergályosműhelyében Sarlai elvtárs elmondja, hogy a fogazó­gépek nagy részét a németek el akar­ták hurcolni, de a műhely munkásai ezt megakadályozták. Most ott állnak a vasúton vagonokban. Amíg ezeket a gé­peket visszahozzák a műhelybe, addig is a munkások és a mérnökök maguk konstruáltak új késeket, új beállítást és maguk a munkások szerveztek meg egy új, gyorsabb munkamenetet. Az el­dobott hasznavehetetlen alkatrészekből új gépeket csináltak és ma három­szorosra fokozták a félév előtti terme­lést. Amerre megyünk, mindenütt öreg munkások, a régi gárda tagjai üdvöz­lik Szakasits Árpádot. Régi ismerős, régi barát ő itt, Csepelen. A gépgyárban éppen repülőgyűlést tartanak a munkások. Az egyik üzemi­bizottsági tag beszél a munkások sérel­meiről. Zúg a tömeg, pattognak a közbeszólások: „Le a feketepiaccal! Se­gítsenek a dolgozókon! Nincs kenyér!" Nem üres frázis Amikor az iparügyi minisztert és Sza­kasits Árpádot meglátják, a közbe­szólásokból általános taps és éljenzés lesz. Takács elvtárs felkapaszkodik egy munkaasztalra és beszélni kezd: — Sok hősies munkát láttam eddig, de Csepel mégis lenyűgöz. Nagy öröm és biztatás ez nekem és az egész ország­nak. Megérdemli Csepel a segítséget és meg is kapja. Ezt én ígérem! Már a jövő héten lesz kenyér és lesz fizetés. Megtartom az ígéretemet, mert én is munkás voltam és vagyok, a munkás szava pedig nem üres frázis. (Hatalmas taps.) Az éljenzés és taps megújult, amikor Szakasits Árpád lépett fel az asztalra. — Sok jogos és megérdemelt dicsére­tet kapott már Csepel — mondotta —, de ezzel csak erkölcsileg lehet jóllakni. Most már kenyeret és pénzt vár a mun­kásság. Ha a két testvérpárt összefog és az iparügyi miniszter velünk van, megoldjuk ezt a kérdést. Ha ezeket az égető követeléseket nem tudná a kor­mány megoldani, ha a kormány nem tudná letörni a feketepiac hiénáit, ak­kor a csepelieknek igazuk lenne, ha maguk vennék kezükbe a feketepiac le­törésének ügyét De erre nem kerül sor. A demokrácia kell, hogy megoldja a kérdést: munkáért — kenyeret! A rövid beszédet izzó közbeszólások szakították meg: Vesszen a feketepiac! — hangzott a tömegből. Szakasits Árpád szavait hatalmas taps és éljenzés követte. Megyünk tovább a többi üzembe. A mezőgazdasági gépgyárban most rak­ják az éppen elkészült gulyáságyúkat és kondérokat vagonba. Megy ki a frontra, a Vörös Hadseregnek és az új magyar hadseregnek. Bent az üzemben verik szét a németek által itthagyott vastag tanklemezeket. Kapa és ásó lesz belőlük. Lesz traktor A nagy tömegüzemben a munkások a haditermelésen felül önként vállalt túlórákon naponta 5—6 ekét, 1—2 vető­gépet állítanak össze. Ha befejeződik a hadianyagrendelés — már nem so­káig lesz szükség hadianyagra —, ha­vonta 50—60 traktor fogja elhagyni ezt az üzemet. A zománcedénygyár csaknem telje­sen elpusztult. A munkások nem vár­tak biztatásra, szakemberre. A vasa­sokból most építőmunkás lett és ma­guk rakták össze a széthullt kemencét, maguk csinálták meg a csarnok tető­zetét. Már dolgozik is az üzem, naponta 5 mázsa zománcedényt termel, de köz­ben építik is a többi műhelyt. Éppen most húzzák ki a kemencéből az izzó lábasokat. Egy munkás formá­zóval megadja a végleges hengeres for­mát, aztán lassan szürkére hűlnek az előbb még vörös lábasok. Már lehetne is főzni a szürkezománcú, fényes edé­nyekben — ha volna mit. Kerecsényi László elvtárs átnyújtja az üzem mun­kásainak ajándékát Szakasits és Ta­kács elvtársaknak. Egy-egy zománcos hamutálca, középen a vörös, kalapácsos ember, körülötte a régi, de ma is ak­tuális jelszó: Jogot, kenyeret, szabad­ságot! A gyár szívében járunk most, a Turbinatelepen. Ma állították üzembe a 10.000 kilowattos gőzturbinát. Ez szol­gáltat áramot az egész gyártelepnek, Csepel községnek, sőt még a HÉV-nek .­ „Boldog lesz a magyar" Ebéd után a gyártelep orosz katonai parancsnokát látogatja meg Szakasics és Takács A beszélgetés során az ezredes gratulál a miniszter­nek a csepeli munkásokhoz. „Igen, így kell dolgozni, így dolgozik az orosz munkás is. Ha mindenki így dolgozik az országban, boldog lesz a magyar nép, mint ahogy boldog az orosz is." Az ezredes aztán megkérdi, mi a ta­nult foglalkozása Takács miniszternek és Szakasits Árpádnak. Mikor meghall­ja, hogy a miniszter építőmunkás, Sza­kasits elvtárs meg kőfaragó, bólint a fejével. „Láttam, hogy mindketten munkásemberek, így van ez rendjén, munkás vezesse a munkásokat." Takács Ferenc és Szakasits Árpád kérésére megígéri, hogy teherautókat bocsát élelmiszerfelhozatalra. Napokon belül élelmet kap Csepel éhező mun­kássága. A Sportcsarnok előtt már hatalmas tömeg várakozik. Mikor a pálya bejá­ratához érkezünk, felzúg az éljenzés, a taps: „Éljen Szakasits, éljen Takács, éljen a munkásegység", „Barátság"-gal üdvözlik a vendégeket, köszöntésre emelkednek az öklök. A Sportcsarnok előtt 2000 ember hall­gatja a megafont. Már nem fértek el a teremben. A vörösterítős asztalon, piros mus­kátlik, vörös villanyégők vetik fényüket az emelvényre. A zenekar az Interna­cionálét játssza. Az emelvény előtt meghajlanak a vörös zászlók. A szo­cialista jelszavakkal, Népszava-plaká­tokkal díszített teremben néma csend, mikor Czékli János, a csepeli szociál­demokrata párt elnöke beszélni kezd. Formás beszédében vázolja a mai nap jelentőségét. Bevezető szavai után a Kommunista Párt részéről Kalamár Jó­zsef tanácsolta a testvérpárt üdvözle­tét Szakasits Árpádnak, Takács Ferenc­nek, a népgyűlés hallgatóságának. Szakasits Árpád beszéde Majd Szakasits Árpád állt­ a mikro­fon elé: — Küzdelmek, nehéz szenvedések, győzelmek és bukások emlékeit idézi ez a szó: Csepel. Az osztályharc ragyogó és gyászos emlékei fűződnek hozzá. Csepel munkásainak acél páncél­járól lepattant minden törekvés, mely ki akarta irtani a szocialista szellemet. Nem tudta megtörni ezt az öntudatos munkásságot a gazdasági válság nyo­­morúsága, sem a háború, a fasizmus a nyilas brigantik hada (Le velük! — zúgja a tömeg). Az egyik oldalon állt és maradt az öntudatos munkásság, a másik oldalra sorakozott az ingadozók gyülevész csoportja. Sok-sok küzdelmet vívott az öntudatos csepeli munkás a lumpenproletárokból lett nyilasok, áru­lók és besúgók ellen. Figyeljék meg az elvtársak, hogy milyen radikálisak, mi­lyen forradalmiak ma ezek az egykori nyilasok, hogyan licitálják túl a mun­káspártokat. Ezek ellen tovább kell harcolnunk. (Úgy van! Igaza van!) Ma végre szabadság van, de a szocializmusból nem engedünk anarchiát csinálni! (Hosszantartó éljenzés.) — A demokrácia nagy, tiszta politikai elvét őrzi a két munkáspárt. Amíg egy­ségesek vagyunk, erősek vagyunk. Ha egymás ellen harcolnánk, a reakció, a tőke lovagjai markukba nevetnének. — Szabadok lettünk a dicső Vörös Hadsereg segítségével, de óva intek mindenkit attól, hogy lebecsülje a ma­gyar munkásosztály küzdelmeit. A győ­zelemhez hozzájárult a szocialista dol­gozók évtizedes küzdelme és a parasz­tok passzív ellenállása. A május 1-i felejthetetlen ünnep megmutatta, hogy igenis van alapja a magyar demokráciá­nak. Megmutatta a májusi ünnep, hogy van munkásegység. Ezt az egységet nem en­gedjük ostoba személyeskedésekkel, ki­csinyes pozícióharcokkal megbontani! (Ügy van! Éljen a munkásegység!) A két párt egysége az a szikla, amelyen az új Magyarország, végül a szocializ­mus felépül! (Nagy taps.) De előbb a fasizmus maradványait kell eltakarítani az útból! (Ügy van! Éljen Szakasits!) — Még egy figyelmeztetés: Ne vár­junk semmit külföldről, ne várjunk mindent Oroszországtól. Ne legyünk sem koldulók, sem sültgalambvárók. Ha látják szorgalmunkat, látják a ma­gyar demokrácia erősödését, csak ak­kor nyújt hatékony segítséget Orosz­ország. Ki kell irtani a feketepiac vám­szedőit! Nem szabad tűrni, hogy a profi gyermek csontja satnya maradjon, mert nem kap cukrot, nem szabad tűrni, hogy családotok és ti éhesen dolgozza­tok, míg a feketepiac hiénái 20—30.000 pengőt keresnek egy nap és a kávé­házak napos terraszán szürcsöljék a babkávéból főzött feketét, egyék a kré­messüteményeket. (Le velük!) A nagyváros e szemetjét el kell se­perni, munkára kell fogni, mert különben meggyalázzák a fiatal magyar demokráciát.­­ A kormányt a demokratikus pártok alakították meg. Ha egyes tagjai gyen­gék, ki kell őket cserélni. De nem ve­zethet jóra a kormány tekintélyének

Next