Népszava, 1945. május (73. évfolyam, 80–103. sz.)
1945-05-20 / 95. szám
Budapest, 1945 május 20, vasárnd^ 73. évfolyam 76. (95.) szám szoc ÁA L DEMONT A PÁRT KÖZPONTI LAP J Szerkesztőség: V. Bajcsy-Zsilinszky út 78 Megjelenik hétfő kivételével minden nap Kiadóhivatal: VIII. Conti utca 4. szám Groza román miniszterelnök nyilatkozott a Népszavának RENDEZNI VÉGRE... Irta: SZÁVA ISTVÁN „Európa tűzfészke" — ez volt a diplomáciában már a múlt század végén és századunk elején a Balkán neve és hogy mennyire jogosan, azt eléggé bebizonyította mindenki számára az első, majd a második Balkán-háború, végül pedig a világháború. Mindenki tudja, hogy nem egyedül elintézetlen balkáni problémák miatt tört ki az 1914/18-as világégés, de vitathatatlan, hogy a lángok itt csaptak fel először. Rengeteg könny és vér oltotta ötvenegy hónapon keresztül ezt a tűztengert, de nem tudta teljesen eloltani. Negyedszázadig lappangtak a lángok, izzott a parázs, hogy azután a tűznyelvek még magasabbra csapjanak fel, még inkább üszkös romokká tegyék az európai ember feje fölött a házat, mint huszonöt esztendővel korábban. Mindössze annyi történt, hogy a tűzfészek egy kissé északabbra csúszott. A Balkán bejáratától a Kárpátokövezte medencére és környékére. A második világháború nem itt tört ki, de itt is kitörhetett volna, könnyen elképzelhető lett volna a történelmi fejlődés olyan alakulása, hogy nem a danzigi korridor ügyénél, hanem már a Szudétavidék megszállásánál vagy az Anschlussnál elszakad a húr. De jól tudjuk, ha Magyarország és az utódállamok között fennálló feszültség egyedül nem is vezetett háborúra, hozzájárult, mégpedig igen nagymértékben hozzájárult az európai légkör megmérgezéséhez és jól tudjuk azt is, hogy a hazai reakciónak milyen kitűnő fegyvere volt a tényleges és állítólagos sérelmek állandó felhánytorgatása, milyen egyszerű eszköz volt a feudalizmus és nagykapitalizmus urai számára, hogy a felgyülemlett szociális problémákért másokat, a szomszédállamokat tegyék egyedül felelőssé. És jól tudjuk azt is, milyen könnyű volt a Harmadik Birodalomnak ezt a helyzetet a saját céljaira kihasználni. őszintének, kegyetlenül és kíméletlenül őszintének kell lennünk önmagunk felé, ha meg akarjuk keresni a bajok gyökerét, de ép ilyen őszintének kell lennünk mások felé is. Volt magyar sovinizmus és volt magyar imperializmus, de hiba lenne annak a tagadása, hogy volt ilyen sovinizmus és imperializmus, volt kisebbségüldözés a határokon túl is, voltak pártok, mint a román Vasgárda, amelynek egyedüli programja és csak a magyarországi nyilasokéhoz hasonlítható véres gyakorlata abban nyilvánult meg, hogy minden szociális baj egyedüli gyógyszere a zsidó vallású magyarok és románok és a magyar anyanyelvű keresztények és zsidók kiirtása. Nem véletlen, hogy éppen romániai példára hivatkoztunk. Hiszen mindenki előtt ismeretes, hogy Magyarország és Románia között volt a legrosszabb a viszony. Magyarország és Románia állott szinte huszonöt esztendőn keresztül állandóan ugrásra készen, hogy egymás torkát átharapja és ezen vajmi keveset változtatott még az is, amikor a két ország a Harmadik Birodalom nyomására „szövetségi viszonyba" került egymással. Illetve, ha változtatott, csak rontott rajta. Mindenki tudja, hogy a náci Németország mily gondosan ügyelt még ekkor is arra, hogy egyetlen lépés se történhessék az egymás mellett élő és egymásrautalt népek megértése felé, hanem lehetőleg minél rosszabb legyen közöttük a viszony. De éppen ennyire tudja mindenki azt is, milyen száznnyolcvanfokos fordulat következett be rövid idő óta a magyarság és románság viszonyában, pontosan azóta, amióta Romániában a dolgozók tömegei vették kezükbe sorsuk irányítását és amióta Magyarországon a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front gyakorolja a hatalmat. Groza Péter román miniszterelnök tette meg ezt a döntő fordulatot hetekkel ezelőtt elmondott kolozsvári beszédében, ottani álláspontját és azóta folytatott politikáját még jobban kidomborította a Magyar Népi Szövetség gyűlésén tartott második kolozsvári beszédében és lapunk mai számában találja az olvasó azt a nyilatkozatot, amelyet Bukarestben járt munkatársunknak adott és amelyben a két egymásrautalt nép testvéri együttműködése, kölcsönös támogatása, együttes építő munkája mellett tesz hitet. Kell-e fényesebb bizonyíték ennél arra, hogy azt a mérget, amelyet évizedeken keresztül csöpögtetett két nép lelkébe a román bojárok és a magyar tízezerholdasok, a román iparmágnások és a magyar nagykapitalisták szűklátókörű és gonosz sovinizmusa, hogyan tudja rövid idő alatt immunizálni az igazi demokrácia kifelé, külföld felé is megnyilvánuló őszinte és becsületes szándéka?! A magyar-román viszony feltűnő és feltűnően gyors megjavulása intő példa kell hogy legyen számunkra, itt az ország határain belül és azon túl is. A határokon belül is, mert ha ragaszkodunk a kötelező őszinteséghez, akkor meg kell mondanunk azt is, hogy magyar hivatalos részről eddig még nem hangzott el olyan válasz a romániai közeledésre, amilyent ez a közeledés feltétlenül megérdemel és amilyent elengedhetetlenül megkövetel az ország, az erdélyi magyar dolgozók és mindkét nép létérdeke és amilyent megkövetel tőlünk az egész világ is, amely számára szintén nem közömbös, hogy minél hamarabb meggyógyuljanak beteg testrészei. De az intő példát követni kell a határokon túl is, meg kell szívlelni, meg kell tanulni belőle, hogy az egymás mellé utalt népek együttélésének ez az egyetlen lehetséges, ez az egyetlen emberi módja. És itt örömmel kell megállapítanunk, hogy ha még távolról sem olyan mértékben, mint ez a románmagyar viszonylatban megtörtént, de szemmel láthatóak a gyógyulás jelei magyar-jugoszláv viszonylatban is. Pedig arcpirulva kell gondolnunk rá, hogy éppen ezen a téren terheli a legtöbb bűntudat a lelkiismeretünket néhány hazaáruló galád magyar miatt. Arcpirulva kell gondolnunk arra, hogy néhány héttel az „örök barátsági szerződés" megkötése után hogyan adtak felvonulási terepet a német hadigépezetnek, hogyan segített az akkori magyar hadsereg is az orvtámadásban, arcpirulva kell gondolnunk az újvidéki bestiális tömegmészárlás borzalmaira. Persze, jogos az ellenvetés, mi köze volt mindehhez a magyar népnek, mi köze volt mindehhez a magyar demokráciának, a magyar baloldalnak? Mi köze lehetett hozzá, amikor az újvidéki áldozatok között nemcsak szerbek, hanem magyarok is voltak, nemcsak zsidó, hanem keresztény vallású magyarok is, éppen azért, mivel demokraták, mivel szocialisták, mivel baloldaliak voltak! De mégis felelősek vagyunk a Feketehalmy-Czeydnerekért, Zöld Mártonokért, Grassy Józsefekért, Bajor Ferencekért. Felelősek vagyunk, mert tettünk-e eleget azért, hogy mindez a borzalom ne következhessék be, tettünk-e eleget ennek érdekében, nem 1943 januárjában és nem is 1939 szeptemberében, hanem már korábban, amikor tűrtük, hogy az országra rászabaduljon a brávók és gengszterek hada, akikről mindenki tudhatta, hogy odavezet útjuk, ahova vezetett. Igen, ma éppen úgy éghet az arcunk a szégyentől, ha minderre viszszagondolunk, mint ahogy halálsápadtá vált 1943 januárjában az arcunk a megdöbbenéstől, a megdöbbenéstől azért, ami történt és azért, ami megtorlásul bekövetkezhetik. Mert tudtuk, hogy a megtorlás lehet szörnyű is. Lehet olyan is, hogy boszszúból épúgy lemészárolják az ártatlan magyarokat, ahogy Feketehalmyék az újvidéki strandon az ártatlan szerbeket. Mindez nem következett be, mert nemcsak a magyar demokrácia nem azonos a magyar reakcióval, még kevésbé a magyarországi nácizmussal, de természetesen nem azonos vele a jugoszláv demokrácia sem. Titóék emberei nem használhatják és nem használják azokat az eszközöket, amelyeket Feketehalmy-Czeydnerék pribékjei használták. De nemcsak ebben a negatívumban, hanem sok pozitívumban is fellelhetők a jelek, amelyek arra engednek következtetni, hogy nemcsak Kelet felé, hanem Dél felé is normalizálódik Magyarország helyzete, nemcsak Romániával, hanem Jugoszláviával is meg lehet teremteni és meg is teremtődik mindaz a feltétel, amely a testvéri együttéléshez szükséges. És ha sorba vesszük azokat a népeket, amelyek itt élnek a Balkán kapujában, kelet és nyugat, észak és dél határán és amelyeket földrajzi adottság, gazdasági szükségszerűség, települési összekeveredés, sorsszerűen és örökre egymásra utal, akkor lehetetlen észre nem vennünk egy csodálatos, mégis természetes és magyarázatát önmagában hordó törvényszerűséget. Románia volt a legelső, amely megszabadult a hatalom Antonescu-párti és náci bitorlóitól, Romániában volt eddig a legtöbb idő a demokratikus rendszer, a demokratikus közszellem kialakulására, Románia tette a legnagyobb lépést a népek testvériségének nehéz, de egyedül járható útján. Jugoszláviának éppen Magyarországgal határos vidékén valamivel tovább tartott Nedicsék és Pavelicsék, uralma és így az európai szabadságharc e legdicsőségesebb országában természetesen kevésbé alakulhatott ki a konszolidáció, mint Romániában. Köztudomású, hogy a náci rémuralom alól utoljára Csehszlovákia szabadult fel, hiszen itt még akkor is folytak a harcok, amikor a Wehrmacht már letette a fegyvert. És ha tekintetbe vesszük, hogy az említett országok közül Csehszlovákia volt a legelső, amely áldozatul esett a Harmadik Birodalomnak, ha arra gondolunk, hogy kevés híján hét esztendeig tartott északi szomszédunknál névleg Hácháék és Tisóék, valóban Himmlerék és Hitlerék uralma, akkor fel tudjuk mérni, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenie ma annak az államnak, amelyet korábban, 1938 őszéig, középeurópai Svájc néven, a középeurópai demokrácia fellegváraként emlegettek méltán. Jól tudjuk a hazai példákból, milyen nehéz munka a nyilasok kigyomlálása, jól ismerjük, milyen agyafúrt ravaszsággal igyekeznek befurakodni mindenhova a náci bérencek nemcsak azért, hogy bőrüket mentsék, hanem azért is, hogy lábukat megvetve ismét megkezdhessék aknamunkájukat. Bizonyos, hogy Csehszlovákiában sincs másként, bizonyos, hogy ott is mindent elkövetnek a Hlinkagárdisták és a most egyszerre csehszlovákká átvedlő henlevnisták annak érdekében, hogy immáron nem nyíltan, hanem álcázva mérgezhessék az ország és egész Közép-Európa levegőjét. Jól tudjuk azt is, mi ennek az emberfajtának a természete és mik az eszközei. Zavarkeltés, ellentétek szítása, hogy így elterelhesse a figyelmet a valódi problémákról, meghúzódhassék a sötétben és ott nyugodtan készíthesse elő akna-