Népszava, 1945. július (73. évfolyam, 128–154. sz.)
1945-07-01 / 128. szám
.. . 312 fS, évfolyam 109. (121.) szám Budapest, 1945 július 1. vasárnap A SZO CIÁL D E M OK RATA, P AR T .K. Ö'SZ-P. CO N T L. A.I.P.,J A Szerk. és kiadóhivatal: VIII, Conti ucca 4 Megjelenik hétfő kivételével minden nap Telefon: 420-562, 420-563, 420-564 ucca 4 Megjelenik hétfő kivételével minden nap Telefon: 4. A felelősségből írta: Szakasits Árpád A fiatal magyar demokrácia hihetetlen életerőről, de még ennél is hihetetlenebb önbizalomról tesz tanúbizonyságot. Ebben az utolsó hat hónapban kiderült, hogy a dolgozó magyar tömegek széles rétegeiben elevenen él a demokrácia gondolata, ellenére annak, hogy az uralkodó osztályok minden lehetőt elkövettek, hogy a magyar néplélektől elidegenítsék, távoltartsák a demokrácia eszméjét. Puskatussal és propagandával! A magyar munkásság és parasztság híven megőrizte a magyar história demokratikus hagyományait és most, amikor a vérengző hitlerizmus és a becstelen szolgaság korszaka véget ért, egész lelkével a demokrácia felé fordul és állapítsuk meg rideg tárgyilagossággal: ha még kissé tétován is, de tud élni a demorácia eszközeivel és jól érzi magát a szabadság légkörében. Bizonyára nem cserélné föl mostani életét a január előttivel. És állapítsuk meg azt is, hogy a fiatal magyar demokrácia kiállítja a próbát. Akár arra a magatartásra gondolunk,amelyet a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front és a benne tömörült milliós tömegek tanúsítottak ezekben a nehéz időkben a közrend kérdésében és a történelem legbecstelenebb bűnösével, legszennyesebb hazaárulóival szemben, akár pedig a földreform végrehajtására. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült munkásság és parasztság, amely pedig olyan irtózatos szenvedéseken ment át, mint még soha, mélységes humanitusról tett bizonyságot. Azt lehetett volna várni, hogy a töméntelen gazság, rablás és gyilkosság elkövetőivel szemben felgyülemlett népharag és lángoló elkeseredés orkánszerűen végigseper az országon és a könyörtelen megtorlás véráradata önt el mindent. Nem így történt. És tegyük hozzá: szerencsénkre! A nép a demokrácia intézményeire, az új rendőrségre, a honvédségre és a népbírósgokra és az igazolóbizottságokra bízta a vele és a hazával szemben elkövetett, bűnök megtorlását. A fiatal magyar demokrácia, tiszta lelkiismerettel mutathatja föl kezét. Ezek a kezek tiszták. Vér, különösen pedig ártatlanul vagy vak gyűlölettel kiontott vér nem szennyezte be ezeket a kezeket. Pedig a magyar nép jogérzete nem egyszer nagyon nehéz teherpróbát állott ki. És tekintsünk csak vissza a földreform végrehajtására. Menynyi jogosulatlan aggodalom kísérte ezt a nagy történelmi megmozdulást. A sanda jósok tulajdonbeleikből katasztrófa elkövetkezését, vérfürdőt, a magyar mezőkön felgyűlt hekatombákat jósoltak. Ehelyett tüneményes egyszerűséggel, a legtisztább demokrácia módszereivel, zavar és nyugtalanság, igazságtalanság és erőszak nélkül osztották föl a parasztok maguk között a földet és azt becsületesen meg is művelték. És a városokban, az üzemekben? Megmondjuk: a dolgozó tömegek csodákat műveltek. Olyan önuralmat mutattak s mutatnak máiglan is a provokáló reakció mesterkedéseivel, a feketepiacok hiénáival s a becstelen spekulánsokkal szemben, amilyet csak az erő és biztonság tudata adhat. Pedig ezek a tömegek leírhatatlan szegénységben maradtak itt és hat hónap óta emberfölötti munkát végeztek szinte állandóan az éhséggel küszködésben. A fiatal magyar demokrácia kétségkívülnagy és jelentékeny sikerekre mutathat. Ezeket a sikereket, igaz, a Szovjet Unió derekas segítségével és jóakaratú támogatásával, de mégsem érdemtelenül érte el. Úgy látszik, innen táplálkozik már szinte a vakhit határáig terjedő önbizalma. Büszkélkedik — és tegyük hozzá büszkélkedhet is a termelő munka megindulásával, azzal, hogy a földek túlnyomó részét megművelték, hogy a városokban és elsősorban Budapesten sorra megindulnak az üzemek, hogy van villany, hogy a bányák remekül dolgoznak, hogy Budapesten jár a villamos, buzog az élet, vidámul a közhangulat, a színházak játszanak, az Opera nézőterén áhítatosan hallgatják a dalműveket, a zenedrámákat... Igen, mindaz, ami az utolsó hat hónapban történt, optimizmusra jogosít és bizonyos mértékig érthetővé teszi az önbizalmat. Hogyisne! Mindazon felül, ami itt benn, a romok között és a romok tetején történik, még az is megnöveli a demokrácia derűlátását, hogy a Szovjet Unió igazán érdemünkön felül ajándékoz meg bennünket bizalmának és barátságos érzületének — kézzelfogható — jeleivel s kezdenek velünk foglalkozni a nemzetközi életben is. Fölfigyelnek a magyar élet belső szilárdságára s a magyar nép csodálatos életerejére. De talán mégis kicsit túl sok ez az önbizalom. Sok mindazok ellenére, amiket itt elmondottunk. Túl sok az optimizmus is. Kevesebb belőle talán több volna ... Miért? Egyszerűen azért, mert a fiatal magyar demokrácia ugyan derekasan megfelelt a várakozásoknak, de éppen túlságos önbizalma, mintha vakságba ejtené, mintha megölné benne az erélyt és keménységet. Vagy nem látja vagy lekicsinyli azokat a veszélyeket, amelyek körülötte támadtak. A reakció alattomos aknamunkájáról, nyílt és szemérmetlen jelentkezéséről van szó! Ne kicsinyeljük le jelentőségét, ha nem is akarjuk túlozni a benne rejlő veszélyeket. Senki sem hihette — ha egy csöpp esze volt — egy pillanatig sem, hogy a reakció belenyugszik politikai és gazdasági pozícióinak, kiváltságainak és helyzeti előnyeinek elvesztésébe. Persze, hogy megkísérli azok visszaszerzését. És persze, hogy nem válogatós az eszközökben. A reakciónak nincsenek gátlásai! Ezzel tisztában kellett lennünk és ezzel tisztában is voltunk. Ezért szerveztünk új, demokratikus rendőrséget, ezért teremtettünk olyan intézményeket, amelyek alkalmasaknak játszottak a reakció, az ellenforradalom, a fasizmus letörésére, elfojtására. Úgylátszik azonban, hogy a fiatal demokrácia humanizmusát és naiv, de szép optimizmusát a cinikus és aljas reakció kalandorlovagjai félreértik és félremagyarázzák. Gyöngeségnek hiszik. És abban bizakodnak, hogy ez a fiatal demokrácia, ha elég szemérmetlenül támadnak rá, feladja a történelmi játszmát. Ebben a hitükben megerősíti őket egyes pártok és politikusok részben érthetetlen, részben nagyon is érthető magatartása és a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front gyengeségnek ható erélytelensége. És még valami: bizonyos kormányhivatalok néha már nem is kétértelmű állásfoglalása. A reakció nem válogatós sem eszközökben, sem pártokban. A demokratikus pártok tehát jól teszik, ha alaposan körülnéznek portájukon. És jól teszik, ha a legszigorúbban és legerélyesebben érvényt szereznek nemcsak a közös programnak, hanem a pártfegyelem követelményeinek is. Hol akarja kikezdeni a reakció az új magyar államéletet s a demokráciát? A rendfenntartás szervezetét, a rendőrséget támadja, a munkafegyelmet igyekszik meglazítani és hol nyiltan, hol alattomosan a felszabadító Vörös Hadsereg ellen izgat. Most főerőit és segédcsapatait is a demokratikus rendőrség ellen viszi harcba. És sajnos, nem egyszer ott lel támogatásra, ahol legkevésbé gondolhatná a rendőrség! Bizonyára nem hibátlan ez a fiatal intézményünk. Helyenként súlyos tévedéseket követhetett el. Megtörténhetett, hogy visszaéléseket is, jogtalanságokat is. Valószínű, hogy a fasizmus és a reakció ellen vívott küzdelmei során ártatlanokra is lesújtott büntető ökle. Kétes elemek is kerülhettek sorai közé. A demokratikus pártok, de legelsősorban a két nagy munkáspárt kezdettől fogva arra törekedett, hogy a tévedéseket, visszaéléseket, jogtalanságokat és indokolatlan brutalitásokat kiküszöbölje és megtorolja. Ez természetes. Éppen a két munkáspártnak érdeke legelsősorban, hogy a rendőrség szilárd, megbízható és megtámadhatatlanul tiszta intézmény legyen. És az is lesz! Minden jel erre vall. A rendőrség átszervezése most folyik s mikorra ez a nem könnyű munka befejeződik, a rendőrség intézménye teljesen megfelel majd a követelményeknek. Persze, nem a reakció, hanem a demokrácia követelményeinek. De vessük föl a kérdést: a régi rendőrség és különösen a csendőrség — mondjuk a munkások és parasztok szempontjából — talán humanisztikus intézmény volt s talán kényesen ügyelt arra,, hogy a szegény munkásokkal, zsellérekkel és — zsidókkal szemben a krisztusi parancsot meg ne sértse? Az urak akkor meg se mukkantak, vagy ha igen, tapsoltak a legbestiálisabb rendőr vagy csendőr „nyomozati eljárás"-nak is. Nos, mi nem tapsolunk, de arra sem vagyunk hajlandók, hogy tétlenül nézzük, mint akarják ezt az intézményünket diszkreditálni és archimedesi pontnak használni, ahonnan az új, demokratikus magyar világot a sarkaiból kiforgassák. Elég volt a reakciós kísérletezésekből, elég volt a rémhírterjesztésből, a munkafegyelem szisztematikus meglazításából, a szervezetellenes, gyalázatos propagandából! Ha a reakció abban a balga hiedelemben él, hogy a demokrácia gyenge és tehetetlen, vagy félreérti a két munkáspárt nagylelkűségét és türelmét s a demokratikus közvélemény önbizalmát, akkor nagyon hamar észre kell térnie és meg kell tanulnia, hogy a demokráciának ökle is van s ütni is tud. A demokratikus pártokat súlyos felelősség terheli mindazért, ami van és azért is, ami lesz. Ezt a felelősséget komolyan kell venniök. Különben súlyos és véres árat fizethetnek. Ezért különös figyelmet kell fordítaniok a reakció átkaroló mozdulataira. De a kormány minden tagjának is komolyan kell vennie a felelősséget, amellyel tartozik az országnak és a népnek. Nem tűrhető el, hogy Ára 2 pengfő, vasárnapi képes melléklettel együtt 4 pengő