Népszava, 1945. augusztus (73. évfolyam, 155–180. sz.)

1945-08-01 / 155. szám

Felrobbant a­ szénatéri szeretetotthon. Nem ez az első és félünk, hogy nem ez az utolsó robbanás, amelyet az el nem takarított, uccon heverő lőszerek okoznak. Nincs ember, aki a kupacokban álló aknákat eltüntesse. A hatóságok figyelmébe ajánljuk a nyilasokat. Hiszen nekik köszönhetjük, hogy fronttá vált ez a vá­ros és hogy ilyen problémák merülnek fel. Annak idején a frontok körül a munkaszolgálatosokat használták akna.•K•­szedésre. Pedig azok nem okozták, ti "há­borút. Most a nyilasok, minden bajnak és gonoszságnak okozói, vidáman sza­botálnak, vagy ha minr táborban van­nak, ott üdülnek, a gazdátlan lőszerek pedig egyre-másra szedik áldozataikat. A játszó gyermekek és a munkába siető emberek nevében kérjük, követeljük, rendeljék ki a nyilasokat aknaszedésre. Furcsa karrierek keletkeznek mostanában. Amint egyik reggeli laptársunk jelenti, népbírósági tanácselnök lett egy hírhedt keret­legényből. Sajnos, nem ez az egyetlen ilyen eset. Vajjon kik lehettek annak az igazolóbizottságnak tagjai, akik Fellner Istvánt igazolták annak idején? Hogyan lehetséges az, hogy olyan szervben tölt­het be vezetőállást, amely hivatva volna a demokrácia ellen vétőket meg­büntetni. Vizsgálják felül a népbíróság bírói karát, mert ez már a harmadik ilyen eset és a közvéleményt nem tölt­heti el megnyugvással az a tudat, hogy volt nyilasok ítélkeznek kevésbé ügyes „testvéreik" felett. Szegény elhurcolt egyetemi hallgatók! Szívhez­szóló sirámokat olvashatunk róluk igen sűrűn, legutóbb a „Világ"-ban. Laptár­sunk elmondta, hogy annak idején a nyi­las idők hírhedt egyetemi biztosa, Csil­léry András, felszólította az egyetemi ifjakat, hagyják el Budapestet, ellenkező esetben mint katonaszökevényeket főbe­lövik őket. Ezt a kockázatot, természe­tesen, nem vállalták. (Mi ugyan emlék­szünk sok tízezer munkásra és kis­emberre, aki vállalta a katonaszökevény­séget, dehát a hősiességet nem tanították az egyetemen.) Alighogy elvitték őket, rájöttek, hogy becsapták őket. Borzalmas kálvárián mentek keresztül, alig kaptak enni, egészségtelen iskolaépület­ekben szállásolták el őket, és egyetemi tanul­mányokról szó sem volt. Január 15-én Boroszlóban — ahol laktak — megafo­non harsogták, hogy két órán belül min­denki hagyja el a váost, induljon el nyugat felé. A hirdetményből világosan kiderült, hogy a várost rövidesen elfog­lalják. De minden eddigi tapasztalatuk kevés volt a számukra. Ők továbbra is a szovjet csapatokban látták az ellenséget és gondolkozás nélkül azonnal elindultak nyugatra és minthogy vonatot nem kap­tak, öt napon át gyalog meneteltek, míg végül Halléban­­ kötöttek ki. Szegények, hogy sajnáljuk őket! Szinte látjuk, ahogyan menekülnek „az orosz rém" elöl, fagyban, télben, élelem és felszere­lés nélkül. Részvétünket, könnyeinket, melyeket eddig a munkásmozgalom hő­seinek, a deportáltak százezreinek, a mártírok végtelen sorának áldoztuk, csak feléjük fordítjuk ... Szegény elhurcolt, ártatlan egyetemisták! Olvasd ! Terjeszd ! SZOCIALISTA IRODALMAT Kéthly Anna: Demokratikus köz­oktatás 8.— P Justus Pál: Mi a szocializmus? 12.— P Horváth Zoltán: Hogy vizsgázott a magyarság? 24.— P Kovács György: Mi a fasizmus? 12.— P NÉPSZAVA KIADÁS Kapható a népezav­a-könyviketrenke­tés­ben és minden­­könyves­borcban. Vonzó szépség, tartós fiatalság és biztos siker minden nő számára egyetlen tubus Hormocith B krém. (X) Legszebb színésznők használják és száraz, húzódó arcbőrre nélkülözhe­tetlennek tartják a Hormocith B krémet. (X) Szigorú rendőri vizsgálat indult a kőbányai szerencsétlenség ügyében Eltűnt a gödöllői vonatot indító vasúti tiszt a Keleti pályaudvarról Kedden az Asztalos Sándor utca és Salgótarjáni út sarkán történt súlyos vasúti szerencsétlenség nyo­mán szigorú vizsgálatot indított a rendőrség. Közvetlenül a vasúti összeütközés után megjelent a sze­rencsétle­­n színhelyén Sólyom László budapesti főkapitány, a rendőri­­­zsgálóbizottsággal együtt. Megállapították, hogy a Keleti pályaudvarról menetrendszerinti időben indult ki a gödöllői személy­vonat s amikor az Asztalos Sándor utca és a Salgótarjáni út sarkán levő villamos-felüljáró alatti ka­nyarodóba ért, nagy erővel ütkö­zött össze a szembejövő nagykátai személyvonattal. A heves összeütközés következ­tében a két mozdony egymásba fúródott. A mozdonyok után kapcsolt személykocsik részben összetörtek, másrészt kiugrot­tak a sínekről. Az utasok közül a helyszínen tizen meg­haltak, hatvanan pedig súlyo­san megsebesültek. A nyomozás kiderítette, hogy a két mozdony vezetőjét, Kaszás Jó­zsefet és Marosi Józsefet felelősség nem terheli. Mielőtt ugyanis a két szerelvény az éles kanyarodóba ért, szabályszerűen használták az át­tekinthetetlen terepen történő köze­ledésnél előírt részsíp jelzést. Ami­korra a mozdonyvezetők felismer­ték a veszélyt, már nem tudták megakadályozni a szerencsétlensé­get, mert mindkét vonat nagy se­bességgel haladt és kézifékkel meg­állítani nem lehetett. Légfék azon­ban egyik mozdonyon sem volt. A vizsgálat további folyamán ki­derült, hogy elsőfokú felelősség terheli a Keleti pályaudvar és a kő­bányai pályaudvar vonatindító tisztviselői közül valamelyiket. A feltevést egyébként megerősíti az is, hogy a Keleti pályaudvar vonat­indító tisztje a súlyos szerencsét­lenség hírére eltűnt szolgálati he­lyéről és mindezideig nem sikerült előkeríteni. A halálos áldozatok közü­l eddig hétnek a nevét sikerült meg­állapítani. Ezek: Puskás György mendei, Ofella Sándor tápió­szecsői, Pálinkás József gyöm­­rői, Zsarnóczky Jánosné szent­mártonkátai, Kovács Krisztina MÁV kalauzné budapesti, Dreskó István csepeli és Chlu­szky Géza gyömrői lakosok. A sebesültek közül huszonkettőnek az állapota életveszélyes, negyvené súlyos, húsz könnyebb. A két vonat mozdonyvezetője szintén a sebesül­tek között van. Amikor a kézifék használata után látták, hogy az összeütközés elkerülhetetlen, mind­ketten leugrottak a mozdonyról. A rendőrség egyébként a legnagyobb eréllyel folytatja a nyomozást a fe­lelősség kérdésének tisztázására. 4 „Demokrácia** a közoktatásügyi minisztériumban Egészséges demokratikus gondol­kodást meghonosítani csakis a ne­velésen keresztül lehet. Igen fon­os érdek tehát, hog­y a nevelésügy legfőbb irányító szervét, a köz­oktatásügyi minis­ztériumot itassa át a demokrácia egészséges, szabad szelleme. Nézzü­k meg hát, hogyan nyilvá­nul meg itt ez az új szellem? A re­tt rendszer nemcsak hogy tovább él, de egyre virul, tere­bélyesedik. A fogalmazási kar, az arisztokrácia trónol a magasban s még csak pillantására sem méltatja a sze­gény halandót, akit a számvevő­ségi, segédtisztviselői karba, vagy az altisztek soraiba vetett a végzet. A fogalmazási tisztviselők kineve­zésének közlése sürgős és fontos volt, megjelent már július 7-én. A többiek ügye már mellékes, azt ráértek nyilvánosságra hozni két héttel később,­­július 24-én. A ki­nevezések nagyon érdeke­sk. Ala­nosságra és körültekintésre vall Fórika András altiszt, Zergi Rezső irodakezelő és Kamarás Károly altiszt előléptetése. Az első kettő hónapokkal ez­előtt eltűnt, máig sem tudnak róluk. Kamarás pedig­ meghalt­­ Budapest ostrománál. Gyimesi Ferenc altisztet betöré­ses lopás miatt egy éve letartóztat­ták — a minisztérium őt is előlép­tette. Csépi Imre nyilas altiszt rend­őri felügyelet alatt áll — elő-­ lépett. Vájjon hanyagság ez is, vagy talán már valami más? S vaj­­on nem­törődömség? csupán, hogy Fehér Mátét és Jávor Györgyöt, akiket az igazolóbizottsági feddésre ítélt, most sürgősen előléptették? Stroma Ervinné, Horváth Anna díjnokból segédtiszt lett — a népbíróság zsidók följelentése és kirablása miatt 10 évi kény­szermunkára ítélte. Erről talán még lehetne vitatkozni. De történt itt olyan dolog, nem is egy, amely nem szorul semmiféle kommentárra. Beszéljenek hát ma­guk a puszta tények. Ifj. Bányász F­erenc, Tárczay Feli­cidesz Román közismerten nyilas­érzelmű titkára, mint kezelőből irodatisztté lépett elő. Dr­isomer Gusztáv, Magyary Kocsa Aladár nyilas politikai államtitkár bizalmi embere, miniszteri titkárrá lépett elő s most is a politikai államtitkár mellett van. Koltay Frigyes, Rajniss sze­mélyi titkára, u­gyancsak segéd­titkárból lett titkárrá és jelen­leg bizalmas beosztásban az el­nöki osztályon teljesít szolgá­latot. Ugyanakkor pedig No­vák Károlyt sem érdemesítették többre, mint­hogy segédtitkárból titkárrá léptes­sék elő. Azt a Novák Károlyt, aki hosszú évek óta valóban baloldali tevékenységet folytatott, s akit mint kommunistát a nyilasok Sopron-Kőhidára vittek s őt is, mint a többi hozzá hasonlót, majdnem ha­lálra kínoztak. Demokrata minisz­terünktől meg is kapta az elisme­rést,­­ ugyanabban az elbánásban részesül, mint a nyilas vezetők bi­zalmi emberei. Lehetne még beszélni arról, hogy Szombathelyi Györgyöt, a zsidótör­vények statisztikusát és Kémeri hű­séges emberét miniszteri osztály­főnökké nevezték ki, hogy Pusztay János,­­jelenleg a politikai rendőr­ség foglya, lebukásáig a miniszter jobbkeze, a legfontosabb ügyek in­tézője. Lehetne beszélni arról, ho­gyan nyomják el a minisztérium amúgy is kevés megfelelő gondol­kodású emberét, hogyan szabotál­ják az új, baloldali szellemű embe­rek alkalmazását. Megemlíthetnénk, hogyan fosz­togatták belső tolvajok a mi­nisztériumot, írógépeket, rádió­kat loptak, raktárakat feszítet­tek föl, s a vezetők nem fárasz­tották magukat azzal, hogy az ügyet kivizsgálják. A közva­gyon eltünedezése senkit sem érdekelt. NÉPSZAVA, V145 aug.­­ Lehetne beszélni arról is, hogyan kezeli a minisztérium a szakszerve-­ zetet. A Közalkalmazottak Szak­szervezete hiába fordult bead­vánnyal a minisztériumhoz, a meg-­ rögzött munkakerülőknek, az in­gyenélőknek a közösség érdekében való eltávolítása ügyében — a mi­nisztérium fittyet hány a szakszer­vezetre, a közérdekre, a „lógósok" mind a helyükön maradtak, kapják a fizetést és szorgalmasan — előlép­­nek. Az elmondottak után több rész­letre már nincs is szükség. Min­denki képet alkothat magának arról, mi folyhat a közoktatásügyi minisztériumban a kulisszák mö­gött. Elképzelhetjük ezek után, mennyi meggyőződéssel és jóaka­rattal, milyen bölcsességgel és kö­rültekintéssel, milyen példaadással fogják megalapozni és irányítani az igazi demokrácia legfontosabb s egyben legmélyebb eszközét, a ne­velést. INTERPELLÁCIÓK Van-e tudomása a pénzügyminiszter úrnak arról, hogy Ózdon a hadisegélye­ket nem tudják kifizetni 980 jogosult munkáscsaládnak, mert a község 981 da­rab régi ezerpengős­ letétbe helyezett a Nemzeti Banknál? Hajlandó-e a minisz­ter úr sürgősen intézkedni, hogy a köz­ség megkapja soronkívül a letétbe helye­zett ezresek ellenértékét? Van-e tudomása a közoktatásügyi mi­niszter úrnak arról, hogy Gedényi-Gremsperger Mihályt a közoktatásügyi minisztériumhoz titkári rangban vissza­vették, ez előtt pedig igazolták? Van-e tudomása a közoktatásügyi miniszter úrnak arról, hogy Gedényi M­hály a Ma­gyar-Német Társaság titkáraként műkö­dött az elnök, Tasnády-Nagy András­alatt, egyetemi hallgató korában pediig főverekedő volt mint az Árpád bajtársi egyesület vezetője? Hajlandó-e a minisz­ter úr vizsgálatot indítani s Gedényi-Gremsperger Mihályt a minisztériumból eltávolítani? Van-e tudomása­ Székely Artúr elv­társnak arról, hogy a most vezetése alá került kereskedelmi és iparkamarában még mindig 9 órakor kezdődik a hivata­los óra, holott, minden más közhivatal­ban már nyolc órakor bent vannak az alkalmazot­tk? Hajlandó-e Székely elv­társ változtatni ezen a visszásságon a jogkereső ügyfelek érdekében? Van-e tudomása Ries István elvtárs, új igazságügyminiszternek arról, hogy a népügyészek közül Fenesi Ferenc ügyvéd korában a MONE tagja volt? Hajlandó-e a­ miniszter elvtárs kivizsgálni ezt az ügyet? Tö­reky Gézát elfogták Ausztriában Töreky Géza kúriai tanácselnö­köt, a baloldali politikusok, újság­írók lett,kérlelhetetlenebb ellenségét Ausztriában az ottrekedt magyar politikai foglyok elrink önkéntes kutató­­csoportja elfogta és átadta, az angol hatóságoknak. Törekyt a múlt évben a Gestapo letartóztatta, Sopronkőhidára szállíttatta, majd­ innen tovább vitték Ausztriába, ahol az angol seregek közeledtére szabadon bocsátották. Volt rajbtár­sai azonban ismerték Töreky múlt­beli szereplését és állandóan szem­mel tartották. A volt kúriai tanács­elnök azonban tudta ezt és megszö­kött. Most, hogy kézrekerítették, remélhetőleg, rövidesen népbíróság előtt felel majd ítéleteiért. Elindult az autóbusz Gyöngyösre és Kecskemétre Kedden délután ünnepélyes külsősé­gek között indult el útjára az első , menetrendszerű autóbusz, Gyöngyösre és Kecskemétre. A kereskedelemügyi mi­nisztériumot az Oktogon téren, a MÁVAUT jegyirodája előtt Hermann László elvtárs, miniszteri osztálytaná­csos és Gál György elvtárs, a miniszté­­rium sajtófőnöke képviselte. A továb­biakban most m­ár naponta indulnak az autóbuszok az Oktogon térről Gyön­gyösre és Kecskemétre és érkeznek ugyanonnan.

Next