Népszava, 1945. szeptember (73. évfolyam, 181–205. sz.)

1945-09-01 / 181. szám

4 NÉPSZAVA, 1945 szept . M­ŰVÉSZES Irodalom • Tudomány Napsugár kisasszony Csütörtökön mutatta b­e a Fővárosi Operettszínház Szántó Armand—Balassa Emil—de Fries Károly új operettjét, „Napsugár kisassz­on­y"-t A darab me­séje sovány és színtelen, de az erősen érvényesülő revühatások következtében az előadás mégis leköti az érdeklődést. Kiemelkedő mozsanata a bemutatónak: Oózon Gyula, Berky Lili és Gombaszögi Ella fellépése. Mindhárom kiváló mű­vész hosszú hallgatás után most jelent meg ismét a közönség előtt, amely me­leg ünneplésben részesítette őket. A leg­nagyobb sikert Latabár Kálmán párat­lanun­ szellemes jelenetei aratják. Lelke­sen ünnepelte a közönség Gózon Ogula művészi füttyszámát is. Csikós Rótti a primadonnaszerepben minden elismerést megérdemel. Kedves, m­agával ragadó de kitűnően táncol. Ocsmány György megnyerő külső meg­jelenését lerontja torokhangú beszéde és alakításának színtelensége. A darab­ban szereplő listai leányokat és fiatal embereket jobban is meg lehetett volna válogatni, akim nagyon válnak az elő­adás javára. Talán csak Mednyánszky Irfi emelkedik ki közülük. Azokban jelenetekben, ahol a fiatal szereplők színpadilag járatlan tömege veszélyez­teti az operett iramát, az előadás zavar­talan menetét Rátonyi Róbert és Fellegi Tamás nagy színpadi rutinja biztosítja. Az operettet Tihanyi Vilmos rendezte, díszleteit Bercsényi Tibor készítette. Mindkettőjük munkájában erősen érvé­nyesül a látványosság, ami ebben az esetben feltétlenül az előadás javát szolgálja. A mese unalmas részeinek és az előadás tempótlan jeleneteinek ki­küszöbölésére mindenesetre ajánlatos volna lényeges húzásokat eszközölni annál is inkább, mert az előad­ás játék­ideje így túlságosan hosszúra nyúlik. S. G (*) A Nemzeti Színház szeptember 1-én nyitja meg kapuit a „Bánk bán" dísz előadásával, Gertrud is szerepében Tőkés Ilm­ával.­­*) MUNKÁSDALOSOK! A Munkás Kultúr­Szövetség BMP zenet ver k­-éa meg&eak dfiJoa-és karnagyképző tanfolyamait. _ Célja a fc­ v­ata&a majgaslil-fóal álló munkásdalok és mint máskarnaigy. Terve, hogy a mrrofaáe­dalosokat megfelelő «akmüvakte ésgul és kel­lő általános kulturális ismeretekkel vér tömse fel. Ezerekívül hangkép­zésibeai is része­siti őket, hogy n» csak pontosa«, hanem Bzékben is tudjanak énekelni. A karnagy­képz­i tamfolyam legfontosabb célja, hogy a mnafcáideilkörök karnagyai a muxikswíialo­eok­­bá,ho«n­,t­ól kerü­ljamek ki, tahát »kiét a nj uunkásosztály adja a munkaeeóginek. Az okt.it.-i fe hete­n ki­u­t két oeai­ történik, még­pedig az esti órákban egyelőre a VIII. Bérkocsis n. -ti. mim alett lévő ntintáni zeneiskolában. Joha Ollen és a Munkás Kultúr­szövetség központi h­alájában (Budapest, VI. Andrássy út 59. L em.) minden délután 4—6 óra között. (•) A színészek igazoltatásával kapcso­latban az igazságügyminisztérium és a népbíróság végleg döntött az állami szín­házak tagjait illetően. Minden színészt, tekintet nélkül arra, hogy magán-vagy állami színház tagja, a színészek általá­nos igazolóbizottsága igazol, kivéve az állami színházak örökös tagjait és az állami státusban levő tisztviselőket. En­nek alapján a népbíróság mint fellebb­viteli fórum, a jövő héten újból elkezdi­k a fellebbezési ügyek tárgyalását. (*) A Belvárosi Színház legközelebbi újdonsága Balázs Béla: „Boszorkánytánc" című darabja lesz. A főszerepet Bulla Hinta játssza. (•) A Színművészen Akadémia X., H. és 1­I. évfolysamos növendléke, sMej*teinAger 1—5-e között béfokirattalpotfcon «téleMtt 1—12 Meatt iratkozhatnak be a­z A­kadémiia igaz­gató­ság­ánál. (*) TOSCA ma az Állatkertben. 5-kor. Pataky Kálmán, Ivaczkó Mária, Lendvay. Operai zenekar—Ferencsik. (X) SZÍNHÁZAK MŰSORA. Szombat: Víguviház Hattyú PAB). Belvárosi Szin­ház: Játék a kastélyban (Vsfi). Mfivéss Színház: Család( SHáiUoda (,"»). Fővárosi Operettszínház: Napsugár kisaaKSBony (5). Magyar StílMc Oodabar (5). Medg­yaszay Színpad: Dr Szabó Jul i (»«). Pódium: rossz Budape.3t (5). Arizona: Második műseor IV(6).­­ J Szinbáis: éber kabaré (5). Márkus Park Színház: Kaieajró nyári mírv­éezo­ite­k (*­). Kamara Varieté: Pastol híradó Népvarieté (­Sportcsarnok): Új műsor (.1). Színes Sim­pad: Apropos Fővárosi Nagycirkusz: Szerprémibeli vidám műsor (3. m. Lapkif­ordókat azonnal fölvesz a NÉPSZAVA kiadóhivatala B^fapett Till, Conti neea 4 si- MUNKÁS-ÉLET Magyar Jakobinus emiék­üDnep A SZIM központi titkársága szeptem­ber 2-án, vasárnap délelőtt Vili órakor a Sportcsarnokban (Thököly út (Dózsa György út sarok) Magyar Jakobinus Emlékünnepélyt rendez. Beszédet monda­nak: Dr Ries István igazságügyminisz­ter, Justus Pál nemzetgyűlési képviselő és Lányi Béla, a SZIM országos titkára. Fellépnek: Kenedi Katalin, Tord­ti Ju­dit, Horváth Ferenc, Bozóki István és a Munkás Dalosszövetség énekkara. A pestszenterzsébeti pártszervezet va­sárnap délelőtt 10 órakor Széchenyi u. 21 alatt (Marx-otthon) rendkívüli össz­vezetőségi ülést tart. Előadó: Bán Antal iparügyi miniszter. A SZÖVETKEZETI­ BIZOTTSÁG .««eptem­b­er 1-én 'iá-kor ülést tart. A II. keru­leti pártoi«rvenet «teptember l­«n '/«6-kior a Marci biimyS tér 6 alatt ÖSBZ-vezetiségű­ ü­lést tart. A I V. területi pártszervent ««premtoer 1-án 8-kon­ Szétni István ko rni 18 ala'.t. kfie iparo»­ és kiskeres»kedői fyűlu­t tart. — A pá­rtsiker\'ezett szeptember 2-­i,ti 10-kor a Ldnyyd-moziijan kerüikvtti nagypfet tart. Be­szól: Sima Pin­ta és­­B­aran­goaö Antal. — Haeiptemberr J­ám 6-kor t'»mb- és ház.mesr­bíoOTttaik és biza'simáák K­yftMss (S­zent Istváni könit 18). Beazél: Hámor Máirtoamé é« l.áffyJö Béla. A rat krrHleti ház. és MMubmcprbi­tottak, viilamint a há,7.b.,ialmiaik saevtér­i her 1-én G-kr»r a József körút 46 al­att tintainló n­agy­gyülenen jelenjenek meg. T.mgy: A válasz­tási mimika mefftiesítiKike. A IX. kerületi párts­iervezet tetawtitjai a kerület van!onuen®yi szelemi munkáját, hogy szeptember 1-án az«-kor a pártbelyi­«séwbön (Feawne körút 2—4) tartandó fon­tos értekezleten jelenjennek meg. — A párt­szervezet «ze­pten-'car 2-án a XAnyay aocnad reformátos g­imnázima díaztenuöhon zár/ác­av«tó n»m?pöl­)"t rcirdaz műsor kereinbem. A Szociáldemokrata Párt gyógyszerész csoportja szeptem­ber 1-én Vtor az arénanti kéményseprő-vendéglő nyári helyiségében a deportált gyógyszerészek további megsej­tésére öss­zejövetelt retulez. A XII. kerü­leti pártszervezetnek zng­l'nigieti és httvöwvr-lCT'l csoportja 3-án 1110-kor a Bozó­ veini lécse h­elyiisäigfiben (Hideg kiú-fci lit 2fti) a tarsu­ló gyűlést tart. A XIII. kerü­leti pártszervezetnek 4. cso­portje 2-án s­ kw tapgyölést­­k.Tt páirt helyi­képében (Beit­ter Fennie n. «91. UgyanoM II-kor a kwittet ezooni demokrata hán- és tombm«gbiz»ttaik ö»sze­ Bvottít tártainak fon­tos ügybein. Feltétlen megjelenést kérnek A pestszent lőrinci pártszervezet szaptonv ber 1-én 4-ikor in­SBannanetCiiá­gi tórM tart. Az ügy íVmtostAgÉra való tekintettel fejtetten fe po­ítas magjelenést kárnak. A Munkás KuHúrszi­vetség InBzponUa 3-ain 3-i kv»r­ö.mivezetőiség!­iik­et tart, «K­.elyeo a be­rineti ás környé-Sá ««portok vwetoKegei­nek is meg WH jelenmnülk. A csepeli pártszervezet végreh­ajttób­izott­sága szepte­m­ber jén­y­kor a Munká­s­ottk­ertten ülést tart. A SZAKSZERVEZETI TANÁCS KÖZLEMÉNYEI: A szakszervezetek vidéki szervezési osztály vezetői September 1-én, d­­a 1 órakor tartandó értekezleten jelenje­nek meg a Tanács székházában (VIII. Fiumei út 4, III. em.) A Tanács kultúrtitkársága kultúr­meg­bízotti illését szeptember 4 én, ked­den 9 órakor tartja Fiumei út 4 alatt. A Tanács szeptember 4-én, d. n. 2 óra­kor választmányi ülést tart. A válasz­mány, valamint a Tanács tagjai pon­tosan jelenjenek meg. A Tanács közigazgatási titkársága szeptember 5-én, délután 3 órakor a tanácsteremben (Fiumei út 4, III. em.)­a közigazgatási tanfolyamok ügfjében érte­kezletet tart Az összes érdekelt szerve­zetek kiküldöttei és az érdeklődő szak­emberek teljes számban jelenjenek meg. A szakszervezetek vezetőségei a Ta­nács háromhónapos vezetőképző szemi­­náriumára a hallgatókat jelentsék br. Az orv­os szakszer­vezet felhívja tagjait, hogy a szeptember havi élelmiszerpótjegyek a Hv.ukfszervezet helyiségjében az alanti idő­porrtban vehetők át: A—K-ig szeptember 1­. 3., .1. napján, L—Z-ig szeptember 4., 5., 6. napján. A Rákospalotai Nyomdászok és Rokon szakmabeli Munkások és Munkásnők szak­osztálya 2-ái] 10-skor vága­m­,másnyi ülést tart. (Klapka György u. 12, Munnkásotthon.) A kisbányai fim­unkások szeptember 1-én Utó­ kor tasgyűlést tartanak. A tagsági köny­vét mancieni­i horna magáva­L A fém­csiszelék ég galva,uszálék szervező­bizottsága sz.eptembl­er 1-én t-k/ir biKaibm­­éntekeesleteit tart Mo,?d'olki,a n. 5 alatt. Az fr/OTILi bizalmúaik okvett­en,ül jfllí-njertek meg. A Magánalkalmazottak Szabad Szakszer­vezetéb­en szept'':: '-or 1-én 5 órakor az Eötvös ucca 25/a üie­tt dr I.Iikácsi Pál előadást tart „Az igaia VIió el'járá­s crlu­ól" címmel. Az előad­ást vita követi. — A wraiksaervazet septem­ber elejétől an­gol és francia nyrivton­yiaanokat fe gyors­ét, gépíratainfolymiot inidít kezdők és ha­la­dók részére. ,(e,le­ítke«i­ lehet VI. Eötvös neva 35/a, III. erap., pM.pc,£.MWlak­»­.'.táAy. — A köztileffi szakosztály «geptambeli J­án '/ifi órakor, a pémróniténeili «»kfisztáily 4-kor, az ujságiikiadóá Ksabosz,tö Ay '/jS^kiox Eotvíis n. 23.'» alatt vaiaszst­iözi­yflk« kiiüldötte­ket — A nyirexlíia« magánalkalmazottalk küldött.várBisztó taiggyatékiiket a k­ezü­leteik­t­ól aMralmiamott tieztviaeWikikel egyi­tt, t,irt­ják 3-án '/jívkor­­i szakszen'venet heá^iíváígé­ben (Eiffevfis u. 25/a). — &«istanb«r , én a m­egvál­asatott közgyűlési kiikiStiek Eötvös ». alatt értetettebet tartanak. A Magyar Kereskedelmi Alkalmazottak Szabad Szakszervezete szeiptember 1-én ötkor négyülést rendez VI. .lóida­t u. t aflik­t. Min­den kereskedelmi akkatroai­ ott nő jelen­jen meg. A magyar bőriparba tartóul munkások (eipószak, bőrigyian­aik, szűcsök, kesztyűsök ás­zkOttSBa&ma.n­eMek) k,r/iirt «zakmei »agy­gyfilást tarrtarwk «noptomber S-a« 5-ifaor a Vasút«zaékh­ázban (Matidoma a. 5). Az elv­társak «gyunáet értesítsék. A Magyar Vegyipari Mániások Szak­szervezete s­zeptesrtber 3 úm 2-kor az Andr­iasy úti székhu­zb­an azism­ibizottsági ü­lést tar­t. Pontos megjeremés. Az építésvezetők szakosztálya közl, hogy szeptem­­be­r 2-án 10-kor í),Szö.i György út 68 a".9tt tírzigyűl(Hoz tart_ Pontos ii^tri^l^r^H­A Magyar Közlekedési Alkalmazottak Szabad Szervezete 3-án S-kor tirn-íja XV. évi rendes ktogyűlését a VI. kerületi Kmn­ímiaista Párt székházában (Cse­.u­gv.ry u. 08). A helyi óa vidélki csoportok külötted pom­tosan jelei­t­kezzraiek. A Tipográfia bélyeggyűjtők vasárnap dél­előtt l­i­ker -találkozmak llészá­mmal, VIII. A­­gtereká ucea 2, III. e­ vezet 12. A Ruházati Munkások Szabad Szakszerve­zete aktuális kérdésekkel fo­rlalkozó migy­gyűlései tart 3-án 0-kor­ Almássy tár 3 alatt. A gyáripari kovácsok szervezőbizottsága Sppt­iemni­er 1-án 4-kor Magitolna u. 5, fszt. 7 alatt rendes ülést tart. A MÁV nyugdija­k és nyugbéresek 1-án C-kor VIII, Kenyérmesző u. G­all-dtt gazda­ségi helyzetük megbeszélése végett gyűlést tartottak. Mimiéin nyugdíjas és nyugbéres legye­i ott. A MÉMOSZ budapesti I. s­zámú kőm­űves­szaka 2.­,tánya 2-án l'l- Vi»r az lir^ibetvárosi Színházban (Várareigh­t) t^ssySM» kereté­ben kf»ngree»znyi beszánwlót tart. Vala­metinyi Budi­pesten laikó kőműves és segéd -'mintbán pontnsaji jelenjem meg. — A köz­ponti elnökség értecaiti ai összes épület-Mzalmija.'kat, hogy az élem­isze­rpótjegyek kiváltását az igazol mövjegyün'nc alapján m­indon épü­letil szednii m­aga intézi.­­ A Mojimi ül­éseket a MBMOSZ isMlírházAtxim (VII, Dózsa György út 68) szalanák szerint a következő sorrendben ta­rtjái­k: hétfőn 3-kor: kövezek, kányihiúsok; ke­dden 3-kor: kőfaragóik, műköveseik, pementgyárialk; sz­er­dán 3 'kor: á'­nok, állványozók, vasbeton­saprelók és festők; csütörtökön 2-kor: kő­művesek, papi'16- os falburkokt­nk, segá­imun­kás­ok; pénteken 3-kor: tetőfedők, szigete­lők, aeetartozók. PÉLARON HÉV-VEL A SZABADBA! Vas Zoltán polgármester értesítette a Vándor Sportszövetséget hogy a turisták a HÉV vonalain sz­pteraber 1-én déltől 50 százalék ilendtdíjkedvezményben részesül­nek. Főszerkesztő: SZAKASITS ÁAPID Felelős szerkesztő: SZAVA ISTVÁN Felelős kiadó: KŐMŰVES JÓZSEF Világosság Nyomda Bt. Budapest VIII. Conti utca 4 Felelős nyomdavezető: EPERI ISTVÁN TESTEDZÉS A miniszter tárgyal Április közepén történt, hogy a Nem­zeti Sport Bizottság néhány tagja gróf Teleki Géza közoktatásügyi miniszternél járt s hosszabban tárgyalt sportügyek­ről. A miniszter akkor megígérte, hogy a jövőben minden fontosabb sportkér­dést közösen tárgyal meg a CISB-gal, amelynek egyébként önkormányzatot is­ígért. Azóta hónapok múltak el, de a NLB-nak még ma sincs önkom­ányzata és fontosabb kérdésekben nem az R.SZI véleményét kéri ki a miniszter, hanem a barátaiét. Gróf Teleki Géza népműve­lés címen ügyosztályt állított fel s en­nek keretében a VI. b. osztály intézi a testnevelés ügyeit. Ebben az ügy­osztályban azonban a m­ukássportolóak­nak nincs képviseletük és ma, l 1843-bai­. gróf Teleki minisztersége idején, pont­o­san ott tartunk, mint a rosszemlékű itató­jag vagy Szálasi uralma alatt, sőt még az egyik főelőadó is az, dr Futrtu­czy Emil. A Nemzeti Sport Bizottság által be­küldött munkássportvezetők megbíza­tása lejárt s most minden józanul gon­dolkozó ember joggal azt hinné, hogy gróf Teleki a m­unkássport vezetőkkel tárgyalja meg az új NSB összetételét. Tévedés. A reakciós minisztérium mi­nisztere ismét a barátaival tárgyal-Tárgyal a munkások sportjáról, wwk megkérdezése nélkül. SPORTHIREK: Mi lesz ma? 130 köros kerékpárosversetty és egyéb számok, a Mille A­ndrison. Kezdés 5-kor. — A Afar:­'ríszleetű­« az MMUE úszóversenye és vízipolomérkow­szk 05-kor. — Hat vidéki labdarusécsapat, köztük Pécs, körmérkőzést, játszik az NB I. 22. helyéért. A m­érkőzéseket már hotna­p, va­minap m­ét­k­sztik. — Vasas—MTK I. oté­tsályú vízipólómérkőzés volt 10:3 (5:1) ered­ménmyei. — NSC—Topo­n­ália 3:1 (1:1) — Aki hírt hozott Nag­y ll.-rffl, a Vasas kivillancsáról, Ním­elországból, az közölje címét Nagy Károllyal. Világvasas-nyomda (Conti u. 4). A természetbarátok te­tírái. Elektromos­ osztály: Inhásán vik. Máriai maillr, faiikaevölgy. T.: 8-kor a farkasréti villa­m­os v­égállo­máson. V.: Szilaj­ka. VI—VII. ker. osztály: Gyalogtúra. Csobánka, Htfildvilág. áirok, BölcsöllekT, Jwízü major. Kőhegy, Pon­táz. '..•. vasárnap reggel 7-kor a 74-«l vii'knnos laargi­th­ídi végátlom­ásám. V.: Von­kiovits. (rywnlogilás kiftrwibelö 6 óra, síekt-Még 2­1 pengő. — A bari»«jí'kutatok «»pten­bcar 5-én, KK.ralá­n délirtáni 5 óra­kor érte­kezleteit tartana­k VII. Daim­jamni,Kii u. 5 alatt. Mész, cement és egyéb építőanyagok kap­hatók „Reform" építőanyag­raktárban, Vili,­örömvölgy ucea 3. Mindenkinél többet fizetek 1R6- és SZÁMOLÓK­ÉPÉRT, RADIÓÉRT (sérültért is), CSÖVEKÉRT, műterekért, foto- és villamossági cikke­kért, grafamofón-lemezért. Áruforgalmi, Király u. 28. llas£náltbútor-cs­ere, háló, komb. szobák, rekamiék, fo­teságyak, konyhák olcsón Bányafalvinál, Izabella u. 11 Használt tükröket, üreg­cimtáblákat, mindennemű­ TÁ­BLA C V­EDET VESZEK. Wéber, Dobvai u. 15, I. em­. Perzsa s­zxenifpffet, bútorszövetet, függönyt, át­vetőt vesz. l'ngár, Király u. 14 ÜZBETHI&I/VISÉGET kere­sek, ramiba hű feiato­n, leitet Budán », fairgattuias helyen. ..Megegyítsünk" jeltigiéde a Népszava fiókik i­aidiójába, Erzénebet korút 17. özv. Springerné leányát, Etukát Agádéból, vagy a IX. kerületből kere­seül. Ké­rem­, adjon életjelt magáról „az 1344 okt. 12-i bevonuló" jeligére a lap kiadóhivatalába. VESZEK! 500—530 X 13-as külső és belső gumikat­ára. l­ishidi u. 20. II. ép.­f. 67, Bosnyai u. Üzemképes személy v. teherautót gumit, üzemanyagot vessek. TÓTH, V. Visegrádi u. SS. II. Fő u. 71 Legtöbbet fizet használt férfi-, női ruháért, cinóért, fehérneműért, búto­rért, írógépért, szőnyegért és régiségért. Új I cím Kálvária­ tér 2. Hívásra házhoz jön! Zsadira Perzsaszőnyeget veszek. Wesselényi u. 29. 1.5 Cigarettapapír békebeli jó minőség még mindig legolcsóbban György Imrénél Budapest, IV. ker., Deák Ferenc, nova 14. Tetejón: 380­ alá. Fogorvosok, fogászok, depot-ki Felhívjuk nb. Jijj-yel imiike, hogy a koronás öntőséin is­m­ert kúpalakú formában, dobozolva, kék ssalaggal el­látva az eredeti. Felelueséget cTMRk ezért vállalattk. Terner és Ssemero, fogászati nagy kereskedők. ASZTRI­OST, KÁRPITOST, KŐMŰVEST. TAK­ARI TÖMÖ­RET felvesz a Britannia­spálló. III. TASS KALMAN flamat, GAZSI SÁNDOR rémet (orosz fogságban) keresem. Értesítést kér id. Tang Kál­mán, Budapest, Deb­rcea 1 4. BEJÁRÓ TAKARÍTÓNŐT kis lakáshoz jó fizetéssel fel­veszek. Radoné, Pannónia ueca 15. Ablaküveg helyett és portékra hőszigetelő ETERNIT lerme felszerelve, „Napsugár", Népszínház ueca 25. (a. Veszek briliánst (hibásat is), aranyat, ezüstöt, rossz órákat,­­rivaldszky ékszer kereskedő, KampfeszetediL ucoa vb. u. as. Cigaretta­papír külföldi áru nagy tételbe® és mindenneműl papíráru LIPÓTVÁROSI PAPÍ­RFELUOÍ/JOZÓ­N­ÁL. kapható. V. Csanády u. Vb. Sürgősen keresek megvételre vagy bérbe tűn­tassák­ iláer* 3—61100 m hosszú iparvágányt vagy sínt kb. 310 drb csillével. Aláno­tok: B. Nyugdíjegyesü­let, Budapest VIII, Alosony­i u. 1. KERESEM Ligeti Károlyt Jókai u. 4-ből, evéd század­ból nov. 28-án vagonírozták Józsefvároson. Bármilyen hír­adást hálás köszönettel fogad Ligeti Imre, Horn Ede u. 9. Keresem rémet, dr Szántó Mk budapesti orvost. Utoljára á­prilis 8-án látták BUCHENWALDBAN, állítólag betegen feküdt. Ér­tesítés­­kor Képes J­­ M'f, Berettyóújfalu. . JÓL F Ő Z , M­INDENES 2 személyhez felvétetik. Nagymező u. 11. U. 1. FEH­ÉRNEMÓJA VITÁST, harisnyatalpalást vállalok háznál és otthon. „Szor­galmas" jeligére. Kerékpárral rendelkező KÜLDÖNCÖT felveszünk. KOKSZ, Dorottya ucca 1. Jégeladás Jég­kihordókat és ügynököket felveszünk (kézikocsival­. Nagy kereseti lehetőség. .Je­lentkezés »—2 óráig. Jéggyár, Józs­efvárosi teherpályaud-TOT, 1». szá­mú kapu. Förstner, Leipzig gyártmányú PIANINO elailó. PilMoger, trödölle, Kéas rsuc »sc« !«

Next