Népszava, 1946. június (74. évfolyam, 122–144. sz.)

1946-06-20 / 137. szám

a­ milpengö Budapest, 1946 június 20, Szerk. és kiadóhivatal: VIII, Conti ucca4 Megjelenik hétfő kivételével minden nap Telefon: 420-562, 420-563, 420-564 ASZ O C 1 A L DE L M O K R ' A T A P A P T K O Z ! • ,­­ ' ? 0,"N T I L A P J A 1 Nagytakarítást a kultuszminisztériumban ! Irta: Justus Pál A Nemzeti Parasztpárt lapja, a „Szabad Szó" Keresztury Dezső kul­tuszminiszter válaszát közölte a „sajtótámadásokra." A lajt a minisz­ter nyilatkozata elé írt bevezetésben és a befejezésben kétségbe vonja a Népszavának a kultuszminisztérium működéséről, illetve nem-működésé­ről közölt cikkeivel kapcsolatban a „támadások jogosságát és jóhisze­műségét". Befejezésképpen azt ál­lítja, hogy alaptalanul támadtuk a baloldali blokk egyik pártját és ez­zel zavartuk a magyar demokrácia balszárnyát alkotó pártok együtt­működését. Olvasóink előtt nem kell bizonyí­tani, hogy bennünket a kultusz­minisztérium immár botrányossá v­áló teh­ettt­lensége és szabot­álása tekintetében semminemű személyi tszetmpont nem vezet, még csak péniszempont sem: a magyar demokrácia életkérdéséről van szó és szerintünk a baloldali blokk célkitűzéseit­­nem az veszélyezteti, ha igen mérsékelt hangon, a mi­niszter személyével kapcsolatban nagyon lojálisan rámutatunk a mu­lasztások és hibák egy kis részére, hanem az, ha a minisztérium továbbra sem tesz semmit a ma­gyar nevelés átalakításáért, to­vábbra is tűri és előmozdítja, hogy s­zámos iskolában fasiszta tanárok fasisztává pogromhőssé, a demo­krácia ellenségévé neveljék a ma­gyar fiatalságot, a minisztérium tudatos támogatásával és a demo­kratikus miniszter politikai fele­lőssége mellett. Miután a miniszter jónak látta pártunk felelősségét fölvetni e kér­déssel kapcsolatban, kénytelenek vagyunk e felelősség csökkentése érdekében szakítani eddigi túlzot­tan lojális magatartásunkkal és valamivel többet, a demokratikus közvélemény elé vinni abból a botránysorozatból, amely a kultusz­minisztériumban lejátszódott és ma is vígan folyik tovább és amelyet eddig megpróbáltunk — sajnos, tel­jesen eredménytelenül — a legille­tékesebb személlyel, a kultusz­miniszterrel baráti alapon elintézni. A „Szabad Szó" szemünkre veti, hogy névtelen cikkben bíráltuk a kultuszminisztériumot. Úgy l­átszik, nem tudja, hogy pártlapban az alá­írás nélküli cikk pártálláspontot fejez ki. E cikket azonban aláírja, az, aki­nek a pártvezetőség egy időre fel­adatává tette a kultuszminiszté­rium ügyeivel való foglalko­zást, amit tehát az alábbiak­ban a minisz­ter­e­rnak és pártja lapjának válaszolunk, az a Szo­ciáldemokrata Párt álláspontja ugyan, de alulírott minden szaváért személyesen is vállalja a felelőssé­get. Szükségesnek tartjuk felállí­tani a mérleget többhónapos, igazán baráti hangú tárgyalásainkról, amelyek teljesen eredménytelenek maradtak, véleményünk szerint azért, mert a miniszter úr belátása és rugalmassága kizárólag saját reakciós tisztviselői felé nyilvánult meg, de egyetlenegy ügyet eddig el nem intézett, egyetlenegy figyel­mébe ajánlott problémát ki nem vizsgált, egyetlenegy bizonyítékok­kal alátámasztott panaszt eddig nem orvosolt. A miniszter úr szerint tisztázandó, hogy vájjon a vezetése alatt álló minisztérium mulasztásaiért milyen felelősség terheli a Szociáldemokrata Pártot,­­ melynek adminisztartív államtitkára és négy osztályveze­tője van a kultuszminisztériumban. Demokratikus kormányzat mellett teljesen szokatlan kísérlet ez arra, hogy a politikailag felelős minisz­ter a maga felelősségét a neki alá­rendelt és éppen általa, illetve bizal­mas tanácsadói általi tehetetlenségre kárhoztatott tisztviselőkre hárítsa át. Mi ebbe a játékba hajlandók va­gyunk ugyan belemenni, de akkor megállapítjuk, hogy nemcsak szo­ciáldemokrata tisztviselők vannak a kultuszminisztériumban, hanem „pártonkívüliek" is és a miniszter helyett Hóman Bálint és Rajniss Ferenc hűséges követői irányítják ma is a „demokratikus magyar köz­nevelést". Hadd emlékeztessük a miniszter urat arra, hogy egyik­­ leg­bizalmasabb munkatársa rövid idő­vel ezelőtt országos botrányt keltő tanúvallomásában jelentette ki, a népbíróság előtt, hogy Hóman Bá­lintot jó magyar embernek tartja. Az illető azóta még befolyásosabb lett , és a kultuszminisztériumban semmi sem változik. Mikor a kultuszm­iniszter itr hi­vatalát elfoglalta, a Szociáldemo­krata Párt és a Nemzeti Paraszt-­­­árt vezetőinek baráti össze­jövetb­en e sorok írója felhívta a minisz­ter figyelmét arra, hogy kik és ho­gyan vezetik a minisztériumot. Ag­godalmait a Parasztpárt több ve­zetője is osztotta. A létszámcsök­kentés előkészítése ügyében e sorok írója április 12-én szóban, április án­ írásban közölte pártja nevé-­­ben, hogy hibának tartjuk, ha a mi­niszteri megbízott a minisztérium belső embere. A miniszter úr meg­ígérte, hogy ezt a szempontot an­nak idején figyelembe fogja v­enni. Eredmény: a háromtagú bizott­ságba a miniszterelnök úr egy ma is a kultuszminisztériumban mű­ködő miniszteri osztálytanácsost küldött ki, a miniszter úr pedig elnöki osztálya vezetőjét. A két belső minisztériumi ember fog tehát B-listát csinálni a kul­tuszminisztériumban s nem kell nagy jóstehetség annak megjöven­döléséhez, hogy a bizottságot nem fogja kötni az a nagyon mérsékelt és csak­is legkirívóbb visszásságok kiküszöbölésére igyekvő tervezet, amelyet a két munkáspárt, a Nem­zeti Paraszti Vizt és a pedagógus­szakszervezet együttesen dolgozott ki. Félreértés ne essék: nekünk nincs személyi kifogásunk sem az egyik, sem a másik megbízott ellen. De ismételten megállapítjuk, hogy a létszámcsökkentésért a miniszter úr személyesen fogja viselni a­­tel­jes politikai felelősséget, azt mi számon fogjuk kérni és akkor nem lehet majd a szociáldemokrata, osz­tályvezetőkre hivatkozni. Ne vegye tőlünk rossznéven a „Szabad Szó", ha ilyen körülmények között „nyi­tott kapukat döngetünk" és „ma, a P.-listarendelet végrehajtásának elő­estéjén" kívánunk „egy teljesen megú­j­hodott minisztériumot". A kultuszminiszter úr kijelenti, hogy a „kultúra nem a zajos tettek és a hirtelen cselekvések területe". Nos hát, sem zajos, sem zajtalan tettekkel, sem hírtelen, sem meg­fontolt cselekedetekkel nem vádol­hatja senki a magyar nevelésügy minisztériumát. E sorok írója feb­ruár 13-án interpellált a nemzet­gyűléséven pártunk megbízásából és reklamálta, hogy még mindig taní­tanak olyanok, akiknek a demo­kratikus oktatásban nem lehet he­lyük. A miniszter úr válaszában konkrétumokat kért és vizsgálatot ígért. Az interpellációban is, azóta is számos konkrét esetet hoztunk a miniszter úr tudomására, egyetlen­egy esetet a miniszter úr ki nem vizsgált, egyetlenegy ügyben in­tézkedés nem történt. A múlt esz­tendőben nagyon heves szemrehá­nyásokat tettünk a miniszter úr elődjének, amiért az 1945—46-os tanév tantervét, tankönyveit idejé­ben nem készítette elő. Azóta egy esztendő telt el, a minisztérium miért más miniszter van, de a miniszté­rium maga változatlan és az IS 46—47-es tanév körülbelül olyan jól van előkészítve, mint az előző. A miniszter úr konkrét unióikat kér, tényeket arra vonatkozólag, hogy a vezetése alat álló miniszté­rium nem áll hivatása magaslatán. Hadd soroljank fel néhány tényt. Az oktatók és nevelők fizetése el­vitathatatlanul a minisztérium ha­táskörébe tartozik. A pedagógusok amúgy is csekély fizetésüket olyan késedelemmel és ennek következté­ben elértéktelenedve kapják meg, hogy abból a jegyre járó kenyér­fejadagot sem tudják kifizetni. Kérdezzük: kinek a kötelessége ezt a kérdést minden módon meg­oldani? A nevelés demokratizálásához egyik előfeltétel a demokratikus tanügyi igazgatás. A régi tanfel­ügyelők és főigazgatók legnagyobb­részt helyükön vannak. Ha egyik­másikat mégis felváltják, ezt párt­politikai szempontok alapján teszik, hogy így biztosítsák egyik v­agy­másik párt jóakaratát. Kérdezzük: ki felelős azért, hogy a tanügyi közigazgatás nem alakult át és hogy a szakszerűség és demokra­tikus megbízhatóság szempontja helyett pártpolitikai szempontok érvényesülnek? Az egyetemi és főiskolai ifjúság szelleme alig különbözik az elmúlt évek bajtársi egyesületeinek szelle­métől. Ugyanez áll a főiskolai­ és egyetemi tanári karra­ is. A minisz­térium eddig semmit sem tett az egyetemek átalakítása érdekében, s az egyetemi autonómia kulisszája mögött a magyar demokrácia há­lálos ellenségei zavartalanul mű­ködhetnek. Ki viseli ezért a fe­lős­séget. Külföldön levő kultúrjavaink nagy részét széthordták. Senki sincs, aki ezeket újra összegyűjtené és külföldi kultúrpolitikánkat egysé­gesen irányítaná. A külföldön lévő­­közpénzekből az ellenforradalom emigránsai az új Magyarország ellen, a magyar demokrácia ellen fejtenek ki propagandát. Kérdez­zük: ki felelős ezért, kinek a fel­adata a kulturális kapcsolatok irá­nyítása és ellenőrzése? A kultuszminisztérium feladata volna az egyházi iskolák ellenőr­zése, a felügyeleti jog hatékony gyakorlása. Az egyházi iskolák nagy része még a rendkívül enyhe és félénk miniszteri rendeleteket sem hajtja végre, a néhány meg­jelent új tankönyv használatát is megtiltja. Ki felelős ezért? A miniszter úr a hozzá beosztott tisztviselőkre akarja hárítani az őt terhelő felelősség egy részét Pártjá­nak lapja a baloldali blokk egységét félti attól, hogy mi nem­ vagyunk elragadtatva a kultuszminisztérium tehetetlenségétől. Elfelejtkezik arról, hogy a Nemzeti Parasztpárt egy képviselője, ha jól emlékszem, Kon­dor Imre, a nemzetgyűlés plénuma előtt mondott könyörtelen bírálatot, nem a vele egy pártba tartozó mi­niszterről, hanem a minisztérium­ról. De kérdezzük itt, a nyilvánosság előtt, a Parasztpártnak a kultúr­politikával foglalkozó összes veze­tőit, függetlenül a miniszter úr ál­talunk soha kétségbe nem vont jó­indulatától, rendben lévőnek tart­ják-e ők a kultuszminisztérium mai vezetőgarnitúráját és annak műkö­dését? Ha a miniszter úr és pártja azon a véleményen van, hogy csak bár­dolat illeti meg, nem bírálat, akkor ne számítson sem miránk, sem a szocialisták milliós tömegére, de ne számítson a demokratikus tanárok és tanítók többségére sem. Ha azon­ban valóban demokratikus közok­tatást akar teremteni, akkor meg­ismételjük azt az ígéretet, amelyet pártunk nevében a sorok írója a n­emzetgyűlés előtt tett: reánk fel­tétlenül számíthat abban a harciban, amelyet a pedagógusok megélheté­sének biztosításáért, a nevelés de­mokratizálásáért nem folytatni, de elkezdeni kellene, végre másfél el­vesztegetett esztendő után. És meg­ígérjük azt is, hogy amíg munká­sok, szocialisták, demokraták nem bízhatják nyugodt lélekkel gyerme­keik nevelését a hivatalos állami apparátusra, addig ma­jd mi, szocia­listák fogunk demokratákat nevelni, mint ahogy tettü­k ezt huszonöt esz­tendőn keresztül az államhatalom minden erejével szem­ben. A minisz­ter úrtól csak kettőt kérünk: az egyik az, hogy a megállapodásokat tartsa be, a másik, hogy takarítsa ki saját minisztériumát, de vassep­rővel és azonnal. Bizalmunknak ez az előfeltétele.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék