Népszava, 1946. október (74. évfolyam, 221–247. sz.)

1946-10-27 / 244. szám

Zé. évfolyam £4*. szám er vasértlap S .41Te fifth* V AJ;mi.v'ji-i V y" •A S­Z­O­C I. A­L D­EM O­K RI TA P­ÁR T K O­Z P­O­­N T­I L­A­­P\ Szerk. és kiadóhivatal: VIII. Centi ucca 4 Megjelenik hétfő kivételével minden nap Telefon: 137-662, 137-563, 137-564 em zörög a haraszt •­­ • írta: Várnai Dániel Egy igen derés, fölötte komoly és higgadt elvtársnak figyelmez­tet rá, ne kezeljem vállvonogatás­sal vagy leértékeld kézlegyintés­sel azt SE újságközleményt — fő­képpen pedig ne nevessek fölénye­sen a szemébe ugyanannak a köz­lésnek —, hogy az „angolszászok" Papeanek és Schachtnak magas tisztséget ajánlottak föl Német­országban. Igen, erre figyelmeztet, előre bo­csátom, meg nem érdemelten. Gondoljunk arra — folytatja elvtársunk, ahogy ballagunk haza­felé a pártnapról —, mit csináltak ezek az urak! Gondoljunk arra,­­hogy a porosz Junkerthorn képvi­seletében Papén, a porosz-német nagy­kapitalisták megbízásából pe­dig Schacht 1933 januárjában segítették bele a hatalomba Hit­lert és a hitlerájt — és hat év múlva már­ a háború lángjai éget­ték Európát... és nyolc év m­úlva az egész földkerekséget! Ismétlem, a figyelmeztetésre nem szolgáltam rá. Sőt, azért említem meg az egészet, hogy tovább adjam má­soknak is, bár nagyon jól tudom, hogy a túlzások korát éljük és né­mely dolgok értelmezése igen éles hangsúlyt kap — sokszor meg nem érdemelten... (A túlzásnak , a félremagyarázásnak ezen a soron klasszikus példája legújab­ban az is, hogy a francia katoliku­sok egyik lapja az örök, a gyógyít­hatatlan porosz nacionalizmus új­jáéledését látja — a berlini szo­ciáldemokraták választási győzel­mében...) Persze, ki csodálkoznék emiatt! Az idegek alaposan lerom­lottak , riadtan reagálnak min­denre, egyébként pedig nem sza­bad elfelejteni, hogy akit megmart a kígyó, fél a gyíktól is é s a vi­lág népeit éveken át marta, gyil­kolta, pusztította a legveszedelme­sebb kígyók egyike: a fasizmus! Inkább legyen hát túlzás, inkább hangsúlyozódjék minden élesen, sőt legélesebben, semhogy lebecsül­jünk vagy fölényeskedve tudomá­sul ne vegyük bármi kicsiséget is, amiből újra vihar és pusztulás ke­rekedhetik, újra vad éjszaka és véres gyalázat fejlődhetik. Minthogy pedig nem a győztes hatalmak magánügye az, hogy mi történik Németországban — és Németországgal —, fölötte termé­szetes, hogy a világ minden tája fölfigyel minden hírfoszlányra, ami Németországgal kapcsolatos. Bizonyos hatalmak Németország közigazgatásában magas tisztséget akarnak fölajánlani Papennek és Schachtnak...? Amerikai állam­titkárságot állítanak föl a német ifjúság testi és lelki jólétének ápo­lására,...! Az USA hatalmas élel­miszerszállítmányokat indít útnak a német birodalom felé...? Úgy kellene, ugyebár, hogy mielőtt „mellre szívnánk" ezeket a Német­országgal kapcsolatos híreket, vár­juk meg megerősítésüket vagy cá­folatukat. Ámde minket megmart a kígyó, mink (majdnem sírbadön­tött fiazánkben) összeomlott tűzhe­lyeink fölött gázkamrákban meg­fullasztott kedveseinket siratjuk, e hű­hetetlenül hangzó, képtelen hí­rek olvastán tehát nem legyinthe­tünk könnyelműen, hanem — egyebek között — azt gondoljuk, hogy nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja... Jó, élelmezzék, segítsék a német népet is, ha van mitől. Ezen a­ so­ron nincs ellentmondás és nem is lehet észrevétel — de hogy Papent, meg hogy Schachtet reaktiválnák és magas közigazgatási tisztsé­gekbe emelnék... hát a világ bá­torkodik ezt a képtelen tervet a legmélyebb erkölcsi fölháborodás­sal megkontreminálni! De hiszen nemcsak a konkré­tumról van szó. Nemcsak arról, hogy Papén, meg hogy Schacht... Ez a hír, ha sza­bad azt mondani, inkább afféle szimbolikus fölrikoltás a rejtélyek kavargásában, amely Németország felől izgatja a viláig amúgy is rongy kedély állapotát. Mi történik Németországban? Miféle előzmé­nyek, miféle intézkedések vagy idő előtt kipattant tervek összefolyó kavargása ingerli az egyik meg­szálló nyugati hatalom sajtóját arra a fölkiáltásra, hogy ők pedig nem hajszolják Németország ke­gyét ... s legújabban ez a hír Pa­penról és Schachtról?... Igen, mi történik­­­émetországban? Ki az, mely hatalom az, amelyik Német­ország kegye után fut s egyáltalá­ban, hogyan fordulhattak a dolgok úgy, hogy valaki vagy valakik az „Enthazisierung" helyett a nácik birodalmának kegyét (!) keres­sék? ...­­ Alig hisszük, hogy a figyelő vi­lágnak ezekre a kérdéseire, ezekre a föltétlenül jogos kérdéseire ha­marosan és illetékesen válasz ér­keznék. A német probléma nagy probléma s körülötte nagy és hosz­szadalmas a vajúdás is. Mi lesz a német iparral? Mi lesz a német piaccal s ha lesz valamikor—kié lesz? Egységes birodalom lesz-e vagy apró államokra zúzott „sza­bad" terület, mint a westphaliai békében? A szabad, a demokra­tikus népek tudni szeretnék mind­ezt, de tudni leginkább azt akar­ják: megtört­énik-e minden — avagy történik-e valami egyálta­lán —, hogy az a Németország, amelytől rettegni van elég ok, soha többé föl ne támadjon. A világ kérdez­i a válasz egy­előre csak­­az, hogy Papén és Schacht... igen, hogy Papéin és Schacht redivivus!... Ki csinálja ezt? Kik akarják ezt vagy kik ját­szadoznak efféle buta tréfákkal? Van még valaki, aki nem tudná, milyen szörnyű méreg a náci­fasizmus? Akad még valaki, aki a maga bőrén ne tanulta volna meg, hogy a hitleráj­ó szelleme is, rendszere is — ott és úgy üt vissza, ahol lehet s ahogy tud? Még abban a formájában is, hogy Papén és Schacht újra tettekkel tényező lehet! * Legyen szabad közbevetően el­mondanom valamit. 1944 április elején egy Ober­sturmbanführet vallatott a Me­linda-szállóban. . Nem vezetett jegyzőkönyvet. Nem tudom, mi célból, csak „beszélgetésre" ren­delt maga elé a pestvidéki börtön­ből. Félóra után ezt mondom neki: — Darf ich, bitte, eine Frage? Igaza van önnek, én politikai el­lenfelük vagyok, de ha megértem és meg is tudom magyarázni ma­gamnak, hogy a háború végéig hi­degre akarnak tenni, azt már nem értem meg sehogy sem, mit akar­nak bebörtönzött feleségemtől és a gyermekeimtől? Ők sohasem poli­tizáltak és nem vétettek önöknek semmit! így válaszolt a Gestapo főem­bere: — Nem vétettek ellenünk! De igen. Azzal, hogy az ön felesége s az ön gyermekei. A nemzeti szocialista Németország ott üt vissza és úgy ül vissza, ahol és ahogy tud! És visszaütött. Tíz nap múlva Mauthausenben voltunk... * Valóban, megtanulták pár mil­liónyian Európában, hogy a nácik ott ütnek vissza és úgy ütnek vis­-ban, ahol és ahogy lehet Azonban, úgy látezik, pár milliónyian nem tanulták m­eg. Sem Európában, sem másutt. Az emberi élet becsü­letéért és az emberiség szabadsá­gáért aggódó lelkek számára mily­ elkeserítő hát hallani azt az ame­rikai Taftot, ahogy ócska okosko­dással, holmi kóklerkedő morali­tással és jogi szélhámoskodással kétségbe vonja a nácii főbűnösök büntethetőségét... Mily visszatet­sző: hallani a papi fejedelmet, aki a magyar Sión ormáról a feledést prédikálja, azok javára, akikért a nagytőkés Taft is bölcselkedik­. És most — nem zörög a haraszt... — ez a képtelen hír Papenről és Schachtról! Ó, persze, a háttér tekintetében, a mozgató erőket és erkölcsöket illetően semmi kétség. Csak kicsit vakarjátok meg azt a hírt, azt a beszédet, újságcikket vagy kene­tes prédikációt, amely hideg szív­vel értük szól — és nyomban­­elé­tek tárul a nemzetközi nagykapi­talizmus. Ez az, amelynek a r­észe nem akar — mert nem is tud — megjönni. Ez az, amely kapott ugyan eebeket a háborúban, de a profit, amit zsebrevágott, mégis igen tekintélyes volt. Most fészke­lődik, most meg akar gyógyulni, még többet akar keresni és ezért van az, hogy az egész úgynevezett német kérdés, amelynek megol­dása számunkra a szabadság, az emberi méltóság, a kultúra jelené­vel és jövendőjével van összekap­csolva — nekik csak a piac kér­dése s hogy ezt a problémát nekik oldják meg, az ő házuk tájékán még az olyan náci bacil­ish­ordo­zók is, mint amilyen Papén és Schacht, szívesen látott vendégek. Mekkora bűnök terhelik a kapi­talizmus történelm­mi számláját! A termelésnek és a társadalmi rendnek ez a formája dögrováson van már régen; változik, átszerve­ződik, új és új alakot ölt, de gi­gászi haldoklásának olyan állomás­sal is vannak, mint az első világ­háború, mint a második világm­é­szárlás s ha kezét meg nem fogják az ellene felsorakozott erők, előké­szül a harmadikat is „­— azzal, hogy keblére öleli a Papeneket s profitja biztonságáért kész el­árulni a népek békéjét és szabad­ságát! Vigyázzunk tehát, nagyon vi­gyázzunk. Éljünk éberen és éljünk állandó készenlétben. És legyünk könyör­telenek, legyünk nyersek és kímé­letlenek, ha fasizmussal vagy fa­sisztákkal állunk szemben. Az el­veszített múlt után csak így tud­juk megnyerni a jö­vendőt! A Szociáldemokrata Párt október 11-én, csütörtökön délután fél 1t órakor a Parlament előtt ünnepli meg az ms mMámkmwi inrad­uisiint emlék­ét

Next