Népszava, 1948. augusztus (76. évfolyam, 175–199. sz.)

1948-08-01 / 175. szám

SZAKASITS ÁRPÁD: • A dolgozó nép megveti és elűzi azokat, akik összeesküvéssel, hazaárulással ellene támadnak Szakassít Arftid minisztorfielmiek-­ helyettes saamlbaton délelőtt Sze­gedre érkezett, ho­gy megnyissa a Szegedi Ipari vásárt Szakasitz Árpád először a 8. hon­véd­kerületparancsnoksági honvéd aknaikutató kiállítást nyitotta meg. A minis­zterelnökhelyettes rövid be­szédében hangoztatta, hogy Magyarországnak jól felszerelt hadseregre van szükséget Szakasitz Árpád miután az Ipari Vásár megnyitásán vett részt Meg­nyitó beszédében hangsúlyozta, hogy "demokráciánk napról-napra erősödik, nemzetünk gazdagodik. Ez a kiállítás is jele ennek a kétség­telen gyarapodásnak. , Kitárhatjuk a világ elé országunk ajtaját anél­kül, hogy elegyenkeznü­n­k kellene. Büszkén mutathatjuk barátnak, idegennek, hogy meddig jutot­­tünk a felszabadulás óta becsü­letes munkánk és a baráti Szov­jetunió nagylelkű támogatási­­nak segítségével. —­­AM út, amelyen elindultunk,­­G­ttf — folytatta beszédét Szakasits Árpád. — Népünk egyre világosab­ban ismeri fel, hogy ez vezet boldo­gulásához, a munka dicsőségének és a dolgozó ember mindenek felett álló megbecsülésének világa felé A városok és a falvak dolgozó­i népének napról-napra növekszik M bizalma a Magyar Dolgozók Pártja iránt Es­z­pftft legfőbb célját • nép érteUtm­ét alázatot szolgálatában W*. ** Ám pi snitt m dolgozó népé és ez n­emz&g eolyan lesz, amilyennek a nép építi. Amt akartok, hogy hazánk • aip (Hk biztonságos hajléka legye» , és az is lesz. — X Swsn*S Vásár úja­bb scra­bhovergisága annak, hogy mi, ma­gyarok, elpusztíthatatlanok va­gyunk. A magyar nép most a munka lázában ég. Az üzemekben mutnkaverseny, a falvaiban terme­lési verseny folyik­­­, a kisipari műhelyekbe is behatolt már a mun­kaverseny szdllem©­Csak a jól végzett munka emeli az ország dolgozó népének jó­létét — örvendetes, hogy a reakció suttogó propagandája nem vett erőt népünkön. A reakció ma már hiába kísért kolhozmesékkel,­ a bognár- és csizmadiaműhelyek szo­cializálásával. Senki sem hisz ha­zugságaiknak. A dolgozó nép bízik a népi de­mokráciában, örömmel dolgozik és építi, erősíti országát Megveti és elűzi azokat, akik összeesküvéssel, hazaárulással ellene támadnak. A magyar nép érzi és tudja, hogy körülötte baráti népek élnek, hogy szabadsága és békéje felett a­­Szovjet­ Unió őrkö­dik. Ezért dolgozik jó kedvvel, nyu­godtan és eredményesen. A lelkes tapssal fogadott meg­nyitóbeszéd után Szakasits Árpád miniszterelnökhelyettes megtekin­tette a kiállítást . r­g részletre isMllBTSll I­cs Erzsébet körút 40. sz.­­ Telefon: 423-583. NÉPSZAVA 1948 aug. 1 . Az elnökváltozás A magyar nép teljes figyelmét a tervév befejezésén­ek, a munkaver­seny lezárásának s ezzel kapcsolat­ban az új tervkorszak feladatai­nak, az újonnan meginduló munka­versenynek szenteli. Semmifajta esemény nem lehet olyan fontos, hogy ezt az éber figyelmet csök­kentse, vagy akár csak egy pilla­natra is megszakítsa. Amikor tehát megemlékezünk arról a változásról, amely a magyar köztársaság legfelsőbb­­posztján éppen ezekben a napokban ment végbe, nyomatékkal és félreérthe­tetlenül hangsúlyoznunk kell, hogy a magyar nép eddigi munkája védelmében és további eredményei­nek biztosításában zavartalanul, elszántan halad az úton, amely negyedfél esztendő alatt nagyszerű eredményekre s az­ egész demokra­tikus­­ világ megbecsülésének ki­vívásához vezette. Mindezzel nem akarjuk lebecsülni Tildy Zoltán köztársasági elnök lemondásának jelentőségét. A szer­vezett magyar dolgozók képviselői azért választották őt több mint két évvel ezelőtt elnökké, mert bíztak demokratikus érzelmeiben, meg­becsülték hozzájárulását a magyar Függetlenségi Front kialakításá­hoz és számítottak arra, hogy to­vábbi segítséget nyújt a demo­krácia fejlődésében. Igazságtalan lenne ma azt mon­dani, hogy mind e várakozásokból semmi nem valósult meg. A szer­vezett magyar dolgozóknak ma sincs okuk Tildy Zoltán demokra­tikus érzelmeiben kételkedni. Le­mondólevelében ő maga állapítja meg, hogy fenntartás nélkül híve népi demokráciánknak és attól semmiféle politikai ellentét nem választja el. Ez örvendetes és meg­nyugtató — de azon a poszton, amelyre őt a magyar nép állította, nem elegendő. Annak, aki viseli dicsőségét az elmúlt három esztendő hősies mun­kájából újjászületett hazának, annak, aki ország és világ előtt képviselője ennek a bámulatos erő­feszítésnek, hazaszeretetnek és élni­akarásnak, annak a személye nem keveredhet közeli kapcsolatba sen­kivel és semmivel, amiből árnyék­eshet rá. Tildy Zoltán erre nem vigyázott eléggé, ezt a kötelezettsé­get nem tartotta szem előtt. Kör­nyezetébe folyamatosan olyan em­berek jutottak, akiknek nem lett volna szabad a magyar köztársaság elnökéhez férkőzni. Nem vigyázott tekintélyére, s ezen keresztül a ma­gyar köztársaság elnökének tekin­télyére. A magyar nép hősies áldo­zata és erőfeszítése nagyobb éber­séget, nagyobb körültekintést érde­melt volna, — ennek elismerése Tildy Zoltán lemondása, a követ­kezmények maradéktalan levonása. A magyar nép sajnálja, hogy két­­ és fél év előtti választása nem bi­zonyult szerencsésnek, de továbbha­ladt a maga útján. Gondosabb körül­tekintéssel és a tanulságokból gaz­dagodva választja majd meg új elnökét. _ A munkát, az építést, a demokrácia és a béke érdekében folytatott küzdelmet egyetlen pilla­natra sem szakítja meg. M ang® 1 rádió Csornoky Victor hazaárulásáról Az angol rádió 15 órás tengeren­túli adásában jelentette, hogy Csor­noky Viktor, a magyar diplomáciai szolgálat rejtjeles kulcsát kiszolgál­tatta az amerikaiaknak és bizalmas jelentésekben számolt be a kairói angol és amerikai követségnek a magyarországi viszonyokról. ,, A bányamunkások szakszerve­zetének oroszlány-bányatelepi helyi­csoportja augusztus 1-én délelőtt 10 órakor tartja­­ Házhely birtokba­adási ünnepélyét." Ezen az ünnep­ségen az újonnan létesített Borbála­telepen 200 oroszlányi bányamunkás kap házhelyet

Next