Népszava, 1949. július (77. évfolyam, 150-176. sz.)
1949-07-01 / 150. szám
A tartós békéért a monopoltőke ellen (k. i.) A Sakszervezeti Világszövetség II. Kongresszusán elhangzott Louis Saillant elvtárs főtitkári beszámolója. A kongresszus tanácskozásainak első mozzanatától — a főtitkári beszámolótól — kezdve rátért azoknak a legfontosabb kérdéseknek megvitatására, amelyek az osztályharc mai helyzetében meghatározzák a tőke és a munka harcát a kapitalista országokban, a munkásság és dolgozó nép harcát az imperializmus ellen az egész világon. »Két veszély fenyeget — mondotta Saillant elvtárs beszámolójában —, a gazdasági válság és a háború veszedelme.« A szervezett munkásoknak valamennyi országban tevékenyen részt kell venniük a veszedelmek elhárításában. »Nem maradhatnak — mondotta Saillant elvtárs — sem tétlenek, sem közömbösek.« Azokban az országokban, amelyekben a munkásság maga intézi sorsát, a szocializmus erősödése és növekedése nap mint nap példát mutat a világ dolgozóinak. A Szovjetúnió diadalmas szocialista rendje az egész világ dolgozó népeinek szeme láttára bizonyítja azt, hogy a munkásság és a dolgozó nép összefogása biztosítja a kiutat a kapitalizmus teremtette zsákutcából, az imperialista háborúból. Ez az érv, a szocialista Szovjetúnió 200 milliós birodalma, az osztályharc legfontosabb fegyvere ma világszerte. Ezért irányul a monopoltőkések és aljas munkásáruló ügynökeik minden igyekezete a kommunizmus ellen, ezért igyekeznek felmelegíteni a kommunistaellenes hadjáratok elavult és a hitlerizmussal együtt csúfosan megbukott vérbefült jelszavait. Ezért igyekeznek megbontani a világ szervezett dolgozóinak, a Szakszervezeti Világszövetségnek egységét. Hiú kísérletek. Ma, amikor Lenin és Szálin pártjának, a Bolsevik Pártnak világtörténelmi jelentőségű győzelme áll az egész világ dolgozó népe előtt, mint a győzelem nyitott és mindenki számára hozzáférhető tankönyve, nem lehet a kommunizmusról szóló dajkamesékkel félrevezetni a világ dolgozóit. A kommunizmus abc-jét ma a kínai munkás épúgy tudja, mint a vietnami dolgozó. És a szocializmus igazságáról nap mint nap győződhet meg a nagy Szovjetúnió példájából az amerikai munkás épúgy, mint a francia és olasz dolgozó. Ezt a meggyőzést az osztályharcnak az a szemléltető iskolája mozdítja elő, amelyet a gazdasági válság egyre félelmetesebb csapásai zúdítanak a kapitalista országok munkásságára és dolgozó népére. A monopoltőke ügynökének semmi eszközzel nem sikerül immár leplezni az új gazdasági válság közeli veszedelmét. Nőttön nő a munkanélküliség és egyre rosszabbodik a dolgozó tömegek helyzete. A monopoltőke irgalmatlan hadjáratot folytat a munkásosztály életszínvonalának leszorítására, hogy a profitot megmenthesse. Elöl jár ebben az amerikai monopoltőke. Amerikában nyolcmillióra emelkedett a teljes vagy részleges munkanélküliek száma. Az iparilag legfejlettebb vidékeken, New Yorkban, New Jerseyben, Michiganban, San Franciscóban, Los Angelesben és Új Anglia textilipari körzeteiben minden tizedik munkásra egy munkanélküli esik. Ezeket az ipari centrumokat az amerikai munkások »a munkanélküliség zsákutcáinak« nevezik. Katasztrofálissá teszi a helyzetet az, hogy a munkanélküliek zöme az amerika törvények értelmében nem ,■i a munkanélküli segélyt. Ugyanakkor a tőkés offenzíva könyörtelenül leszorítja a még dolgozó munkások éhbérét. A feldolgozóipar munkásainak munkabére alig 40 százalékát teszi ki egy négyszemélyes család létminimumának. Az amerikai munkások átlagos bére jelentősen alatta van a közepes létminimumnak. Amerikai statisztikai adatok szerint a munkások 75 százaléka képtelen megélni a munkabéréből. Ebben, a dolgozók millióit elemi csapásként sanyargató helyzetben változatlanul növekszik a monopoltőkések profitja. És ugyanaz az amerikai »demokrácia«, amely megfosztja a munkanélkülit a munkanélküli segélytől, az 1949—50-es költségvetési évben 16 milliárd dollárt ad hadikiadásokra. Nyomon követi Amerikát az első számú marshallizált ország, Anglia, amelynek úgynevezett munkáskormánya csak azzal dicsekedhet, hogy kormányzásának éveiben ugrásszerűen növekedett a tőkések profitja. 2348 részvénytársaság bevételeit véve alapul, tiszta hasznuk 1945 és 48 között 165 százalékra emelkedett (1945: 100%). Ugyanezek a társaságok az elmúlt évben ötször magasabb összeget halmoztak fel tartaléktőke címén, mint a háború előtti utolsó évben. Az angol úgynevezett munkáskormány, amely a Cripps-féle nyomorköltségvetéssel a dolgozókra hárítja az összes terheket, 1949—50-es költségvetési évben 760 millió fontsterlinget ad ki hadicélokra, 107,5 millió fontsterlinggel többet, mint az előző költségvetési évben. Ezekhez a kiadásokhoz az angol munkások terhére hozzájárulnak a gyarmati népek elnyomását célzó hadjáratok és a görög monarcho-fasiszta kormány támogatásának terhei. A közvetlen adók elviselhetetlen terhét jelentősen növelik a közvetett adók, amelyeknek 75 százalékát ugyancsak a munkás fizeti. 1948- ban az adóterhek 1947-hez viszonyítva 36,5 százalékkal növekedtek. Napirendre került Angliában is a munkanélküliség és feltartóztathatatlanul növekszik nap mint nap. Az első számú marshallizált Angliát nyomon követi a második számú marshallizált ország: Franciaország, ahol ugyancsak ugrásszerűen növekszik a tőkések profitja. Szemléltetően bizonyítja ezt az a tény, hogy míg a háború előtt Franciaországban csak három többmilliárdos tőkével rendelkező tröszt volt, most az ilyen trösztök száma elérte a negyvenkettőt. Ezzel szemben a francia munkás létminimuma 1948-ban 1947-tel szemben 57 százalékkal lett magasabb változatlan munkabér mellett. A dolgozó tömegek vásárlóképessége alig a felét teszi ki az 1938-as színvonalnak. Franciaországban a statisztika szerint naponként átlag tíz ipari vagy kereskedelmi vállalat szünteti be tevékenységét. A Marshallterv könyörtelen törvényei leépítik a francia ipart. Franciaország nyomorog, de a francia kormány, amelyben ott ülnek a Moch-féle munkásárulók, 500 milliárd frankot ad ki hadikiadásokra és a francia imperializmus vietnámi rablóhadjárata évi 80 milliárd frankot emészt fel. Abban az Olaszországban, amelynek egyik városában, Milánóban a Szakszervezeti Világszövetség II. Kongresszusa ülésezik, a kapitalista válság egész félelmetességében bontakozik ki. Az ipari termelés színvonala 15 százalékkal alacsonyabb a háború előttinél. De ez a színvonal tovább esik, mert a Marshall-terv követelményeinek megfelelően az olasz ipar is fokozatosan leépül. Hárommilliós munkanélküli hadsereg tengeti az életét könyöradományokból, amelyek a létminimumnak alig 10 százalékát teszik ki. A munkanélküliség növekedésének ütemére jellemző, hogy egy év alatt, 1948 folyamán, majd 40 százalékkal növekedett a munkanélküliek száma. Belgium 300.000 munkanélkülit mutat fel, ami más szóval azt jelenti, hogy minden hetedik munkás közül egy munka nélkül van. Franco Spanyolországában a munkás reálbére az 1936-os reálbér egynegyedét képezi. A munkanélküliség növekszik. A spanyol munkás és dolgozó kenyérfejadagja napi 150 és 200 gramm között mozog. A Marshallterv »áldásait« élvező Nyugat- Németországban már több mint 1.200.000 a munkanélküliek száma és 1,800.000 munkás dolgozik nem teljes munkanapot. A tőkés offenzívának ezek a tényei egészen világosan megjelölik a munkásosztály legközvetlenebb és legégetőbb harci feladatát. A tartós béke megőrzéséért és a tőkés offenzíva visszaveréséért csak a NÉPSZAVA 1949 július 1 (Tudósítás eleje az 1. oldalon.) I vonása, a munkásmozgalom vad üldözése jutott osztályrészül a magyar dolgozóknak, ugyanakkor Horthy Magyarországában a kapitalisták, tőkések számára biztosítva volt a dolgozók féktelen kizsákmányolása, a földesurak számára pedig a parasztság kiszipolyozása, elnyomása. — A felszabadulás óta országunkban soha nem látott fejlődés ment végbe. Munkásosztályunk sorra valósítja meg azokat a reformokat, amelyekre a szocializmus útján haladó népi demokratikus rendszerünket építettük. Országunk gazdasági szerkezete teljesen megváltozott, nincstelen szegényparasztjaink, mezőgazdasági munkásaink birtokba vették a földesurak földjeit. Hatszázötvenezer szegényparaszt között közel kétmillió hektár földet osztottunk ki. A bányákat, bankokat, a száz munkásnál többet foglalkoztató üzemeket állami kezelésbe vettük és ma már iparunk 85 százaléka nem a tőkések, hanem a dolgozó nép államának kezében van. A nép államának kezében levő üzemeket, gyárakat, vállalatokat többségükben munkásokból lett igazgatók és vállalatvezetők irányítják. Országunk pénzügyi helyzete szilárd. Népgazdaságunk mindjobban fejlődik, az üzemek, gyárak termelése pedig 21,2 százalékkal túlhaladta a legutóbbi békeesztendőt. Munkásosztályunk életszínvonala 20—30 százalékkal magasabb, mint 1938-ban. — Pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja és a kormányzat különös gondot fordít arra, hogy a munkások minél nagyobb számban kerüljenek be az állam vezető tisztségeibe, a gazdasági élet kulcsállásaiba, a hadsereg tisztikarába. Országunkban nemcsak a gazdasági helyzet változott meg, alapvetően megváltozott a politikai helyzet is. Másfél hónappal ezelőtt elért választási győzelmünk súlyos vereség a reakció számára és azoknak az imperiaista erőknek a számára, amelyek országunk nyugodt, békés fejlődését meg akarják akadályozni. Az új parlamentben 402 képviselő van, ebből 174 munkás, 114 paraszt, 92 értelmiségi, 22 pedig alkalmazott. — Sallant elvtárs beszédének befejező részében foglalkozott a kapitalista országokban kibontakozó gazdasági válság előjeleivel és rámutatott arra, hogy a válság terheit a munkásosztály vállára akarják hárítani. Amíg a kapitalista országokban éhség, nyomor, munkanélküliség vár a dolgozókra, addig például nálunk két év és öt hónap alatt fejezzük be hároméves államgazdasági tervünket. 1950- ben kezdjük el ötéves tervünket, amely országunkból fejlett mezőgazdasággal rendelkező ipari országot teremt. Amíg a nyugati országokban mindjobban növekszik a munkanélküliek száma, nálunk a legfontosabb szakmák egész sorában munkáshiány van, ötéves tervünkhöz pedig 300.000 új ipari szakmunkásra van szükségünk. Országunk lakosságának száma 9.200.000, a szervezett munkások és alkalmazottak száma munkásság osztályharcos egységének fegyverével lehet eredményesen küzdeni. Ezt bizonyítja a tőke elleni harc egész története, ezt bizonyítja minden nap és minden esemény az osztályharc frontján. A sztrájkmozgalom növekedése mind sürgősebbé teszi ennek az egységnek a hathatós kiépítését. Ezért folytatnak a Deakinok és Carreyek aknamunkát a Szakszervezeti Világszövetség egysége ellen. Ezért rendezték meg a szakadár szakszervezetek genfi értekezletét, ahol a kommunizmusról szóló dajkamesékkel kísérelték meg elterelni a munkásság figyelmét az osztályharc égető kérdéseiről. De mint ahogy nem sikerült a hárommillió olasz földmunkást dajkamesékkel letéríteni a követeléseikért való harc útjáról, mint ahogy nem sikerült kommunistaellenes frázisokkal leszerelni az angol kikötőmunkásokat és a kanadai ten-1,250.000, a mezőgazdaságban foglalkoztatott szervezett dolgozók száma meghaladja a 400.000-et, vagyis a magyar szakszervezeteknek több mint 1,650.000 tagja van. A magyar szakszervezetek gazdasági és szociális vívmányai — Kormányzatunk minden támogatást megad a szakszervezeteknek, hogy munkájukat a szocializmus építésében, munkásosztályunk hatalmának erősítésében eredményesen tudják végezni. — A magyar munkásosztásnak, a magyar szakszervezeteknek komoly gazdasági, szociális vívmányaik vannak. Minden szakmában a szakszervezetektől jóváhagyott kollektív szerződések foglalják magukban a dolgozók jogait és kötelességeit. A napi munkaidő nyolc óra, a kollektív szerződés egy munkában eltöltött év után 12 naptól 25 napig terjedő fizetett szabadságot biztosi a dolgozók számára. A kollektív szerződés a nőknek és férfiaknak egyenlő munkáért egyenlő bért ír elő. Különös védelmet és segítséget nyújt a kolektív szerződő a terhes anyáknak és ifjaknak. A társadalombiztosítás a szakszervezetek vezetése alatt van. A dolgozók egészségvédelmét, üdültetését a szakszervezetek szervezik. Ebben az évben több mint 300.000 dolgozót küldenek a szakszervezetek üdülni pihenőhelyekre, szanatóriumokba. Rövid idő alatt közel 300 üzemben napközi otthont építtettünk a dolgozók gyermekei számára. A mezőgazdasági dolgozók széles rétegét is bevontuk a társadalombiztosításba. Az öreg, rokkant munkásokról történő gondoskodás is a szakszervezetek egyik feladata. Szakszervezeteink széleskörű oktatási, kultúr, és sporttevékenységet fejtenek ki. Nevelik a dolgozók széles tömegeit « ezáltal eredményesen hozzájárulnak a népi demokratikus állam erősítéséhez, a szocializmus építéséhez. Válasz az imperialisták dühös rágalmaira Fontosnak tartottuk elmondani itt, a világkongresszus előtt országunk, népünk szakszervezeti munkáját és eredményeit. Fontosnak tartottuk azért, mert nap mint nap az imperialista országok sajtója a legképtelenebb híreket és rágalmakat hangoztatja országunk és társadalmi rendszerünk ellen. Ezeknek az imperialista országoknak a vezetői azért dühösek ránk, mert azt hitték, hogy sikerül Magyarországon a fejlődést megállítani és mivel e tervük csődöt mond, vad dühükben rágalmakat szórnak ránk. — Biztosak vagyunk benne, hogy a dolgozók szerte a világon megértenek bennünket és nem hízik el az imperialista sajtó esztelen, hazugságait, amelyeket a békéért, a nemzetközi munkásmozgalom egységéért, a szocialista Magyarország felépítéséért harcoló munkásosztályunk ellen hangoztatnak. A magyar munkásosztály továbbra is támogatja a Világszövetséget Engedjék meg, hogy ezek után a Világszövetség főtitkárának referátumához a magyar szakszervezetek álláspontját kifejtsem. A magyar szakszervezetek, mint a Szakszervezeti Világszövetség tagja, mindenkor aktívan résztvesznek a Világszövetség Titkársága Végrehajtó Bizottsága által hozott határozatok végrehajtásában. Erőnkhöz mérten teljesítjük mindazokat a nemzetközi kötelezettségeket, amelyek ezekből a határozatokból ránk hárulnak. Szakszervezeteink mindenkor határozottan és keményen álltak ki mindazok ellen az elnyomó hatalmak ellen, amelyek bárhol korlátoztak, vagy megakadályozták különböző országok munkásosztályait szabadságjogaik gyakorlásában. A magyar szakszervezeti mozgalom a Világszövetség egységének megóvását, annak állandó szilárdítását nemcsak állásfoglalásaiban fejezte ki, hanem saját országunkon belül eltávolítottuk a szakszervezeti mozgalomból a szakszervezeti egység ellenségeit, a munkásosztály árulóit, a jobboldali szociáldemokratákat. Az a tény, hogy a mi országunkban felszabadult a munkásosztály, hogy mi legyűrtük és likvidáltuk országunkban a kapitalisták többségét, a nagytőkéseket, az a tény, hogy építjük a szocializmust, jól merészeket, úgy nem fog sikerülni ezekkel az elavult mesékkel megtéveszteni az angol, amerikai és svéd munkások tömegeit sem. A szakadárok kísérlete meghiúsul, mert a tőkés országok munkásai a monopoltőke offenzívájának nyomása alatt szembefordulnak áruló vezetőikkel és mind hangosabban követelik a szakszervezetek osztályharcos egységét világszerte. A skót bányászok, az angol gépipari és kohászati munkások éppúgy, mint a belga bányászok és a finn kobányászok, tömegesen nyilatkoztak meg a Szakszervezeti Világszövetség mellett.Mi tudjuk — mondta a skót bányászok egyik vezetője —, hogy a Szakszervezeti Világszövetséggel való szakítás közvetlenül kihat a mi munkabérünkre.« A svéd szakadárok nem merték a szakszervezetek tagsága elé vinni a Világszövetségből való kilépés kérdését. Stockholm építőtudjuk, kötelez bennünket. Köteles arra vonatkozóan is, hogy támogatnunk kell a szabadságért, függetlenségükért, jogos követeléseikért harcoló dolgozókat az egész világon. Ebből az elvi felismerésből kiindulva támogattuk a hős francia bányászokat nagy küzdelmükben, amelyet a nagyobb darab kenyérért és Franciaország függetlenségéért folytattak. Ugyanígy támogattuk a szabadságukért, emberi jogaikért harcoló görög dolgozókat azáltal is, hogy az angolszász imperialisták és görög bérenceik által üldözött szabadságharcosok gyermekeit védelmünkbe vettük. A magyar szervezeti munkásság, a magyar szakszervezetek nagy örömmel készültek a szakszervezetek II. Világkongresszusára. Üzemeinkben, gyárainkban a szakszervezetek gyűlések százain ismertették a Világszövetség eddigi munkáját, eredményeit, harcos kiállását a nemzetközi munkásmozgalom egységének megóvásáért, a tartós békéért és demokratikus szabadságjogokért. Üzemeinkben a dolgozók munkafelajánlással, több és jobb munkával ünneplik a II. Világkongresszust. A dolgozók által hozott határozatok, amelyeket ezeken a gyűléseken fogadtak el, kifejezik munkás(Tudósítás folytatása az 5. oldalon.) munkásai azonban maguk vetették fel ezt a kérdést és határozatukban így foglaltak állást: »Nem az Egyesült Államok kormánya, hanem maguk a svéd munkások határozzák meg, hogy melyik nemzetközi szervezethez akarnak tartozni«. A Szakszervezeti Világszövetség II. Kongresszusa az osztályharc kiélesedésének jegyében folyik. A szakszervezetek osztályharcos egységének jelszava, a dolgozó milliók jelszava. A tartós béke megvédésének feladatát százmilliók tudják kötelességüknek és a munkásság és dolgozók százmilliói tekintenek a nagy Szovjetunióra és Sztálinra, mint vezetőjükre a tartós béke megőrzéséért, a szabadságjogok megvédéséért, a szocializmusért folytatott küzdelemben. Ennek a harcnak a zászlaját emeli magasra a Szakszervezeti Világszövetség IL Kongresszusa.