Népszava, 1949. október (77. évfolyam, 228-253. sz.)

1949-10-01 / 228. szám

­eket és ami még fontosabb, a jugoszláv árulók fegyveres haderejét. —■ Az ilyen fegyveres orv­­támadás kiegészítő része lett volna valami nemzetközi konfliktus, amelynek le kellett volna kötnie a Szovjetunió erejét és ugyancsak kiegészítő részei lettek volna különböző zavargások, köztük a katolikus reakció mozgósítása, amely a többi népi demokráciák számára megnehezítette volna, hogy az így megtámadott Magyar­­ország segítségére siessenek.­­ Ennek a tervnek a fényénél értjük meg többek között, hogy miért tartott és tart Jugoszlávia gazdasági erejéhez mérten óriási hadsereget. Ez a hadsereg tudva­levőleg időnként 700.000 főt számol. A Rajk-banda leleplezése fényt derített az imperialisták aljas terveire — Még világosabban beszéld ez- is polgári demokráciát ígérték — '­­ ■ •» ne[.­ a nyugati imperialisták és a böllér-bicska uralma, Orgovány, Siófok, Horthy és Szálasi való­sultak meg belőle. Sohasem felej­tem el, hogy amikor 1919 nyarán a magyar Vörös Hadsereg egy századának politikai megbízottja magyarázta katonáinak: »Ez előtt fajárom volt a dolgozó nép nya­kán. Ha most kicsavarják a fegy­vert a kezünkből, akkor vasjár­­mot kapuak.« És én hozzá­­tehetem:­ről Korondy, a fasiszta csendőr­százados. »Én — mondotta Ko­rondy — az összeesküvés céljairól azt tudtam, hogy a terv célja fegy­veres puccs segítségével a kor­mányt eltávolítani, Rákosi, Gerő, Farikas minisztereket őrizetbe venni, ellenállásuk esetén fizikailag meg­semmisíteni őket és a hatalmat át­venni. A hatalom birtokában a régi burzsoá kapitalista rendszert visszaállítani, a földeket a régi földbirtokosoknak visszaadni, a gyárakat a gyárosok­nak, a bankokat a bankároknak, visszahelyezni régi beosztásukba a volt csendőrség, rendőrség, a Horthy-hadsereg tisztjeit, tiszt­helyetteseit, a minden bizonnyal ez ellen elégedetlenkedő munkásokat pedig, különösen a nagyobb mun­káslakta vidékeken, Diósgyőrött, Salgótarjánban, Ózdon, terrorcselek­ményekkel megfélemlíteni.« — íme, ez lett volna az össze­esküvés eredménye. Burzsoá­ demokratikus köztársa­ságot emlegettek és véres fasizmusra gondoltak. A magyar dolgozó nép 1919 augusztusában már áldozata lett egyszer hasonló kísérletnek. Akkor — Ma már világos, hogy Tito itt is amerikai gazdáinak utasítását kö­vette, akik a jugoszláv katonák vé­rével hajtották volna végre tervü­ket, híven ahhoz a politikájukhoz, amely szerint más kezével kell kikapartatni a gesztenyét a tűzből.­­ Ez volt az »Operation X«, az amerikai imperialisták titkos terve, amelynek minden részlete bizonyítja, hogy mohó imperialista rablók és Gestapo-iskolát járt provokátorok Tito, Rankovics, Gyilasz közös szer­zeménye. A Rajk-banda leleplezése fényt vetett ezekre az aljas ter­vekre és mellékesen fényt vetett arra is, hogy a jugoszláv árulók nem az idén augusztus­ban határozták el, hogy a görög szabadságharc megfojtásához se­gédkezet nyújtanak, hanem már, amint Rankovics azt Rajkkal kö­zölte, tavaly kész volt a terv Tito és a görög monarchofasiszták együtt­működésére. Fény derült arra is, hogy Mind­­szenty és társainak demokráciaelle­nes működése nem volt valami el­szigetelt jelenség, hanem szerves része volt az amerikai imperialisták és jugoszláv bérenceik közös ézel­meinek. Rankovics Jugoszláv bel-­ miniszter, — mint Rajk közli — én ,aláhúzta azt, hogy figyeljek fel arra, hogy már abban az időben, — tehát 1948 októberében, amikor én vele beszélgettem, Mindszenty minden eddiginél sokkal élesebb, lep­lezetlenebb politikai támadást vezet a kormány ellen. Rankovics meg­mondotta, hogy ez nem Mindszenty­­nek a saját feje és meggyőződése alapján történik.­­ A népi demokratikus orszá­gokban a további demokratikus szocialista fejlődés megakadályo­zására a Vatikán minden erejét is harcba kell vinni. Azt is mondotta Rankovics, hogy az iskolák államo­sítása körül Mindszenty ki tudott váltani Pócspetrin egy kis paraszt­­zendülést a kormány intézkedései­vel szemben. Mindszenty most a különböző nagyhatalmi körök su­gallatára és a Vatikán sugallatára olyan mindenre elszánt politikát fog folytatni, hogy január végére, feb­ruárra, 1949-ben odáig érjenek az események, hogy ne egy Pócspetri legyen, hanem minden vármegyé­ben, városban, járásban, a falvak­ban hasonló zendülések robbanja­nak ki a demokratikus központi kormányzattal szemben.« Ezzel kapcsolatban Rajk rámutat arra, hogy a reakciós katolikus klérus megmozdulásait Csehszlovákiá­ban és Lengyelországban ő azonnal úgy értékelte, mint az amerikaiak által megrendezett, Mindszentyvel párhuzamos ak­ciókat.­­ Végül fény derült arra is, mi lett volna a következménye, ha az amerikai imperialisták, ha Titóék és Rajkék terve sikerül. A kép, amely így kialakul, valóban megdöbbentő. Ha a terv sikerül, Magyarország aféle amerikai garmattá vált volna, amelyet ito és a belgrádi csatorna egyéb szemete albérletbe kapott volna meg és amelyet Tito spiclijei, a Rajk Lászlók, Rob Antonok, Bán Antalok, Pálffyk, mint helytartók kormányoztak volna. A Rajk imperialista megbízói szívósan terjesztették, hogy Rajk valami nemzeti vonalat képvisel, hogy a Kommunista Párt proletár szárnyával szemben valami értel­miségi irányzatot jelent. Íme, most világos, hogy ki az a Rajk, akiből a nemzeti ügy bajnokát akarta faragni a reakció. Íme, itt van a nemzeti, az értelmi­ségi irány: Magyarország mint az amerikai imperialisták jugoszláv ügynökeinek a gyarmata, ha Rajkék, Titóék és amerikai gazdáik terve sikerült volna, akkor a magyar dolgozó nép nyakára nem egyszerű vas­járom került volna visza, ha­nem vasjárom, éles szögekkel kiverve. Ezt ma már felismeri nemcsak Párt, de felismeri a magyar dol­gozó nép is és Rajk bandájának leleplezéséből nem az a legkisebb haszon, hogy minden magyar hazafi megérti: hova vezet az az út, amelyre a nyugati imperialis­ták szerették volna országunkat átdobni. Mi is megjegyezzük ma­gunknak az áruló Pálffy szavait »Nincs langyos középút. Vagy­­vagy.« kormánya ezzel bebizonyított, hogy valóban a teljes szabad­ság alapján áll. És mi lett az eredmény? A katolikus püspöki kar ahelyett, hogy két kézzel kapott volna ezen és maga is hasonlóképpen visel­kedett volna, nem tudott okosab­bat tenni, minthogy kiadott egy harcias körlevelet, megspékelve Mindszenty-idézetekkel, átlátszó célzásokkal a pócspetri esetre és egyben mozgósította minden ere­jét A híveket lerohanták a papok és apácák. Elkezdődött a nyo­más és fenyegetés minden for­mája. Újra az történt, hogy erőnket és megegyezési kész­ségünket gyengeségnek tekin­tették. Ez odáig ment, hogy egyes isko­lákban ma, a demokrácia ötödik évében üldözik azokat a gyerme­keket, akik nem járnak hittanra és eddig 14 pedagógust kellett rö­vid úton kivágni az iskolából, mert ilyen üldözésben részt vettek. — Világos, hogy ezen a téren hibát követünk el, amikor figyel­men kívül hagytuk, hogy a reakció visszaél a lehetőségekkel. Ezt a hi­bát most gyorsan jóvá kell tenni azzal, hogy változtatunk eddigi módszereinken. Most Rajk vallomá­sai és Rankovics közlései alapján látjuk, hogy az eddigi módszerek nem vezet­­ek eredményre. A ma­gyar dolgozóik s benne a magyar katolikus demokraták is megértik, hogy maguk alatt vágják a fát, egyik kezükkel lerombolják azt, amit a másikkal építenek, ha tűrik, hogy gyermekeiket az iskolában a demokrácia kül­földről mozgatót ellenségei neveljék. Megértik, hogy ezen a helyzeten változtatni­ kell és megérti a Párt is, amelynek, mint mindenütt, ezen­ a téren is az élen kell járnia.­­ Mi természetesen változatla­nul a vallásszabadság alapján ál­lunk, de éppen ezért nem tűrjük azt a lelkiismereti terrort, amelyet újra tapasztalnunk kell. Megnézzük, hogyan viszonyulnak Pártunk funk­cionáriusai ehhez a kérdéshez, ho­gyan foglaltak állást vele kapcso­latban. Megmagyarázzuk nekik a Rajk-per tapasztalatai alapján is, hogy a reakció a vallásoktatáson át is harcol ellenünk, hogy itt nem lehet helye közömbösségnek. Gondoskodni fogunk róla, hogy Pártunk és rajta keresztül az egész magyar dolgozó nép ebben a kér­désben helyesen foglaljon állást. Ezt a rést is, amely eddigi szellemi frontunkon tátongott, most fokoza­tosan be fogjuk tömni. A vérágfúztós, népellenes fasiszta rendszert akarták visszaállítani, amelyet a felszabadító Szovjet Hadsereg elsöpört Népii demokráciánk, szocialista építésünk gerince a Magyar Dolgozók Pártja . Rajk vallomása elején még csak arról beszélt, hogy Tito uta­sítása burzsoá demokratikus kor­mányra szólt, amelyben benne lennének a Nyugatra szökött jobb­oldali szociáldemokraták és Nagy Ferencék is. De amikor a vád kezdte jobban megvilágítani ezt a burzsoá demokrata tervet, akkor egyszeriben kiderült, hogy lénye­gében azt a vérgőzös népellenes fasiszta rendszert akarták visszaállítani, amelyet 1944/45 telén a felszabadító Szovjet Hadsereg elsöpört.­­ Amikor Rajkot sarokba szo­rították és az elnök megkérdezte tőle, hogy tervének sikere esetén mit műveltek volna hazánkban az ő jugoszláv és nyilas segédcsapa­tai, szemrebbenés nélkül azt vála­szolta: »Mindenesetre a legmesz­szebbmenő kegyetlenség, mészár­lás, azokkal a demokratikus erők­kel szemben, akik őket az ország­ból kiszorították, a kapitalizmust fokozatosan likvidálták, a földeket, felosztották, az üzemeket, banko­kat államosították és így tovább. Erre nyilvánvalóan­ gondoltam, hi­szen politikus ember vagyok, az ábc-jét ismerem a politikának.« — Szőnyi ugyanerre a kérdésre azt válaszolta: »Végülis nem egy burzsoá­ demokratikus köztársaság, hanem a fasiszta uralomnak, véres uralomnak valami új formája kö­vetkezett volna be ugyanolyan gyakorlati következményekkel, vagy hasonló gyakorlati következmé­nyekkel, mint a múltban a véres fasiszta diktatúrában. Bekövetkezett volna, hogy a gyárosok visszakapják a gyá­rakat, a földesurak nagyrészt földjeiket, a bankárok a ban­kokat, vagyis a magyar dolgozó nép min­den olyan vívmányától, amelyet a népi demokráciában elért, újra m­egfosztatott volna, a tőkés ura­lomnak véres formája alakult volna ki Magyarországon.« Szőnyi még külön Hozzátette: »A nők egyen­jogúsága is megszűnt volna.« És mit mondott Pálffy? »Teljesen tisztában voltam azzal, — mondotta — hogy egy ilyen megindított fo­lyamat nem áll meg félúton. Tud­tam, hogy nincsenek langyos kö­zéputai Vagy-vagy. És egy ilyen burzsoá­ demokratikus változás a magyar politikában, akár akarjuk, akár nem, visszamegy egészen a Horthy­­fasizmusig. És azzal is tisztában voltam, hogy egy ilyen Horthy-fasizmushoz visz­­szatérés nemeseik gazdasági és po­litikai változásokat jelent az adott helyzethez képest, elsősorban a munkásosztállyal szemben, hanem a fasizmust jellemző brutális rendé­szeti elnyomás is a munkásokkal nemben. Tisztában voltam ezzel.« — De le kell vonnunk egyéb ta­nulságokat is. Elsősorban a mun­kásosztály, a dolgozó nép pártjának jelentőségéről. A Rajk-banda lelep­lezése azt bizonyítja, hogy nem­csak mi ismertük a Kommunista Párt döntő jelentőségét, de ismer­ték a jugoszláv árulók is. Mi ta­valy júniusban, amikor még azt hittük, hogy eltévelyedett kommu­nistákkal és nem rendőrspiclikkel és Gestapo-kémekkel állunk szem­ben,­igyekeztünk megmagyarázni a jugoszláv vezetőknek, hogy tévednek, ha azt hiszik, hogy egy laza, az egész felnőtt la­kosságot magában foglaló nép­front helyettesítheti a Kom­munista Pártot, az ipari mun­kásság, a dolgozó nép élcsa­patát. Most Rajk vallomásából megtud­juk, hogy a jugoszláv árulók nem azért, vizezték fel a Pártot, nem azért olvasztották bele a népfrontba és tolták a pártot fél illegalitásba, a háttérbe, mert nem voltak tisztába a szerepével, hanem ellenkezőleg, mert igenis tisztában voltak vele. Rankovics világosan és félreérthe­tetlenül megmagyarázta Rajknak, hogy ők azért nyomják el a Kom­munista Pártot, mert egy ilyen párt feltétlenül kikristályosodási pontja, gyűjtőmedencéje a forradalmi szo­cialista erőknek és ilyesmire termé­szetesen a jugoszláv árulóknak és Gestapo-kémeknek nem volt szük­ségük. Ő magyarázta meg Rajknak, hogy nálunk a rendőrségen, a ka­tonaságnál igyekezzen a pártszerve­zeteket feloszlatni. Nekünk most az ellenség tettein keresztül kell újra megtanulnunk, hogy népi demokráciánk, szocialista építésünk gerince Pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja, hogy minél erősebb ez a Párt, annál erősebb, egészségesebb a népi demokrácia.­­ Újra megtanultuk azt is, hogy őriznünk kell Pártunk egysé­gét, mint a szemünk világát. Ebből a szempontból rendkívül ta­nulságos, hogy Brankovék és Ran­­kovicsék tudatosan terjesztették az imperialista sajtóban és rádióban azt a hírt, hogy a Magyar Kom­munista Párt nem egységes, hogy abban van egy Rajk-frakció. Titóék nagyon jól tudták, hogy a Kommu­nista Párton belül a repedés ár­nyéka vagy híre is a legkomolyabb károkat okozza. Ők is tisztában voltak a Párt egységének jelentő­ségével és ezért igyekeztek ezt az egységet minden módon megbon­tani. — Meg kell tanulnunk ennek a pernek fényénél, hogy szorosabbra kell venni Pártunk­ban a fegyelmet, a tudást, az elméleti színvonalat emelni kell és hogy amit ezen a téren ed­dig tettünk, az nem elegendő. Nem szabad tűrnünk a jövőben sem a pártmunka, sem a ter­melés terén, semmiféle pongyo­laságot, lazaságot, lebirealiz­­must és nem szabad megen­gedni, hogy a világnézeti fron­ton a legkisebb rés, vagy repe­dés is legyen. A reakció lelkiismereti terrorral hercol az iskolákban . Ezekre a lazaságokra vonat­kozólag éppen az utóbbi hetekben kaptunk újra szemléltető példát a szabad vallásoktatással kapcsolat­ban. Mi tartottuk magunkat ahhoz az elvünkhöz, hogy ezt a kérdést maguk a szülők minden befolyástól menten, szabadon oldják meg. Ezért nem jelent meg a magyar sajtóban egyetlen cikk vagy utalás sem, amely a szülőket befolyásolni akarta volna. Még kevésbé történt hivata­los vagy félhivatalos intézkedés, amely a szülők szabad választását befolyásolni igyekezett volna. Pártunk és a népi demokrácia NÉPSZAVA 1349 októberi Fokozni kell az éberséget az ellenséggel szemben politikai és gazdaság* — Legfontosabb tanulság azon­ban számunkra, hogy fokozni kell az éberséget az ellenséggel szemben. Meg kell vallanunk őszintén, hogy ezen a téren Rajk áruló bandájá­val szemben mi magunk, a Párt vezetői is hibáztunk. — Mi jól ismertük Lenin meg­állapítását arról, hogy a megvert ellenség megtízszerezett energiá­val, százszorosra fokozott gyűlö­lettel veti magát a harcba. Ismer­tük nagy tanítónk, Sztálin elvtárs­nak tanítását arról, hogy az osztályharc a proletárdikta­túra viszonyai között még el­keseredettebbé válik, mint előtte volt. Olvastuk példaképünk, a nagy Bol­sevik Párt 1936—38-as tapasztala­tait és mégsem gondoltunk arra, hogy ez nálunk is megismétlődhe­tik. Általánosságban beszéltünk éberségről, de ugyanakkor maga­biztosak voltunk, megnyugtattak ! Nem volt gyakorlatunk az­ ilyen ügyek felgöngyölítésében és tud­tuk, hogy nem lehet könnyelműétt hozzáfogni. Nem is volt könnyű a felgöngyölítés kidolgozása és meg­vallom, hogy sok álmatlan éjsza­kámba került, amíg a végrehajtás terve alakot öltött, bennünket sikereink. — Emellett nem egyszer elné­zőek voltunk Rajk és társai párt­­szerűttlenségével és hibáival szem­ben. Ezekben nem az ellenség ke­zét gyanítottuk, hanem az életek tapasztalatlanságát, járatlanságát, műveletlenségét Túlságosan türel­mesek voltunk velük szemben, mert nem gyanítva, hogy árulókkal van dolgunk, meg akartuk nevelni őket, módot akartunk adni nekik arra, hogy hibáikat kijavítsák.­­ Amellett a Rajk-ügy leleple­zéséig ilyen esetünk még nem volt és elképzelhetik az elvtársak, hogy magunk is meg voltunk döb­benve az aljasság és árulás e feneketlen mértékétől. Gyorsan, kemény kézzel és vaskövetkezetességgel . De amint felismertük Rajkók bandájának árulását, az ügy kör­­- m­é­nét, jelen­tőségét, nemzetközi lefüggését, akkor megszűnt a urtííjecség, a tépelődés s ekkor azzal a gyorsasággal, kemény kézzel és vaskövetkezetesség­gel nyúltunk hozzá, amely Pár­tunk döntő akcióit jellemzi és amit joggal tanúit meg fél, az utolsó öt esztendő folyamán­­ ellenség.

Next