Népszava, 1950. január (78. évfolyam, 1-26. sz.)

1950-01-01 / 1. szám

T­K­VB 7.AVK MUNKÁSÁRULÓK KUDARC-SOROZATA r Ai «rgotorjMs ImperteEsték a Sxak- Ipxx V~az*A i VlUgsiövetstagb,­« vtUg­uralm­i és há­ború» terveik egyik legfőbb akadályát látják. Jól tudják, hogy a dolgozók egységes nemzetközi szerve­zete a demokrácia, béke és haladás tár­borának fon­os tényezője Minden ere­jükkel arra törtéssene­k tehát, hogy szétzúzzák a multikus'osztály egysége« szövetségét A Szakszervezeti Világ­­szövetség elleni támadás a monopol­­töltések sztratégiájának szerve« rész*, amelyne­k célja a béketábor gyöngítén* és egységének megbontás«. A Tájé­koz­tató Iroda határozata világosan megállapítja: »Az amerikai és angol imptriciszták egyenes utasítását* * jobboldali szo­­cialista vezérek is franciát szakszer­­vezeti vezetői felniről szakítják * munkásmozgalmat, arra törekszenek, hogy a munkásosztálynak háború után megteremtett egységet ezervezetett szétrombolják.« Céljik elérése érdekében felclarift­ják kipróbált bérenceiket, az amerikai szakszervezetek korrupt, rmunkásáruló vezetőit, ta európai szakszervezet­ek leak de», jobboldali nsociáldemokrata vezetőit és mindazokat az árulókat, akik hajlandóak részt venni a Világ­­szövetség elké irányuló összeesküvés­ben. Egészen IMI januárjáig két fron­ton támadták a Világszövetséget. Az amerikai AFL, amely nem csatlakozott a Szövetséghez, a spanyol, portugál és egyéb fasiszta szervezeit­ekkel együtt kívülről Intésta támadásait, míg a CIO amerikai monopóltőkés zsoldosa, ád­ó­­vezetői, a brit szakszerveze­ti fő­tanács jobboldali asociáldemokratái és társaik belülről folytatták romboló te­­­vékenységöket • Szorosa tervettett Világ­szövetség ellen. Miután a Víágszövet­­ség szétzúzására irányuló kísérletük kudarcba fulladt — az Imperialisták ügynökei dicstelenül kivonultak a Szö­­vetségbő( 194?) februártól! a Végreha­jtóbisott­­sági ülésen a Szakszervezeti világszö­vetség demokratikus vezetői, élükön a Szovjetúnió szakszervezeteinek kép­viselőivel, leleplezték a Védgszövet­­ség elleni összeesküvést. A világ dolgozóinak hatalmas több­sége, még az Egyesült­ Államok és Nagy-Bri­tannia szakszervezeteinek je­lentős része is erélyesen visszautasí­totta a szakadárok bomlasztó terveit és a Szakszervezeti Világszövetség győztesen állta ki a tűzpróbát. A Milánóban megtartott II. Szak­­szervezeti Világkongresszus élesen el­ítélte a szakadárok tevékenységét és határozatában megállapította: A brit szakszervezeti szövetség és az amerikai CIO vezetőinek kísér­lete, mely a Világszövetség felszámo­lására irányult, teljes kudarccal vég­ződött. A Világszövetség továbbra is a világ dolgozóinak hatalmas és har­cos szakszervezeti szövetsége maradt, amely a világ szervezett dolgozóinak többségét egyesíti faji, nemzeti vagy vallási különbség nélkül.« Az imperialisták nem nyugodtak bele a vereségbe, kiadták a parancsot ügy­nökeiknek, hogy új, jobboldali »Szak­­szervezeti Internacionál­ét« hozzanak létre, amely fenntartás nélkül képviseli a tőkések érdekeit és fő feladatának tartja a demokratikus szakszervezetek és a Szakszervezeti Világszövetség elleni harcot. Az imperializmus ügynökei hosszú előkészítés után 19­19 novemberében London­ban hívtak össze konferenciát. A konferencia előkészítői Reuther, Green, Tewson,­ Jouhaux és társaik nyíltan bevallották, hogy céljuk a nem­zetközi szakszervezeti mozgalom egy­ségének megbontása, hogy ezáltal megkönnyítsék a kapitalizmus számára a munkásmozgalom elnyomását , és támogassák az imperialisták háborús előkészületeit. Az angol nagytőkések lapja­ a Times november 28-i vezércikkében nyíltan bevallja hogy­­»az új szakadár_ köz­pont szervezeteit csak a kommunizmus elleni harc köti össze, egyesülésük­nek nincsen más, tényleges alapja.« A szakadárok azzal kérkednek, hogy távol állnak a politikától és csak a munkásosztály gazdasági ér­dekeivel foglal­koznak. Nézzük meg, hogyan áll a valóságban a szakará­tok »poli­t­izaaőnemzessége« ? Elsősorban meg kell állapítani, hogy a kapitalista országok reakciós szakszervezeti ve­zetői olyan emberek, akik testestől­­lel kés­ől eladták magukat a kapitallzmusnak. Orron, ez Ai­­ elnöke pl. évi 20 000 dollárt ka­p. Murray, a CIO elnöke Sto­u­­ckxtart, nem számítva a külön­féle e egyéb jövedelmeket, melyeket állá­saik révén élveznek. Mathew Wall, az AFl eevik alelnöke egyben az úgy­nevezett Mun­kásbiztosító Társaság elnöke, személyes vagyona már régen meghaladta az 5 millió dollárt. A szakadárok »poiklkanwntes ré­szér** jelemző, hogy w amerikai AFL és CIO legutóbbi kongresszusa, me­lyen a többi között rés®tv v dlt Roheeon külügyminiszter, Toban munkaügyi miniszter és Bradley tábornok is — határozatot hozott, amelyben állást foglalnak a Marshall-bér* támogatás« és ex Atlanti Szerződés mellett és a »politikamentes« AFL követek«, hogy jelentősebb támogatásban részesítsék Cseng-Kaj-Sok bantnorm­ánytá. A hatá­rozat kimond­ja továbbá, hogy az »USA kormányának meg kel tagadni­a diplomáciai és kereskedelmi kapcso­latok fenntartását a kommunistákkal, akik legutóbb Kínában magukhoz ra­gadták a hatalmat­. Az imperialisták ügynökei minden útkénzel szembehelyezk­ednek a békéért folyó tömegmonagatozmnsl. Az AFL és a CIO vezetői élesen tiltakoztak a bénce híveinek Cicagóban megtartott konzertreiá­ja ellen. A rendőrséggel ki­­ertva igyekeztek a konferencia össze­hívását megakadályozni. Indiáiban a szakadárok által pénzelt rendőrszak­szervezet — amelynek képviselői részt­­ vettek a londoni konferencián — tá­mogatta a tartományi hatóságokat a béke híveinek bebörtönzésében és le­p tolásában. A brit TUC munkás­­a vezetői minden eszközzel igye­keztek m­egtakadályozni a Béke Hívei kongresszusának megtartását London­ban. Íme Így fest a szakadárok »pol­itikamerttessége«: harcolni a béke hí­vei ellen és támogatni a háborús gyú­jtogat­ókat Ezek a »munkásvezetők« konferen­ciáikon említést soma tesznek arról, hogy az egész tőkés világban több mint 40 millió munkanélküli van, ami a családtagokat la­számításba véve, legalább százmillió áhsző, nyomorgó embert jelent. Nem beszélnek arról, hogyan csökkent a dolgozók életszínvonala a kapitalista és gyarmati országokban. A reálbér rohamos csökkenése mellett a brit szakszervezeti tanács munkás­­árulói­­ a tőkések profitját növelő bér­­rögzítés mellett foglaltak állást. Azo­kat, akik szót emelnek az életfeltéte­lek megjavításáért , egyszerűen kommunistáknak nyilvánítják és vad ha­jst­át indítanak ellenük. Hátbatámadn­áik a hét hónapig hősie­sen harcoló kanadai tengerészeket. A CIO reakciós vezetői kizártá­k az 50.000 tagot számláló Egyesült Elektromos­ Rádió és Gépipari Munkások Szövet­ségét, mert síkraszállt a dolgozók jo­gos követelései mellett. A szakadárok tehát nemcsak re­akciós politikát folytatnak, hanem gazdasági téren is tőkés megbízóik szolgálatában szabotálják a munkás­­osztály gazdasági harcát és gyakran a sztrájktörő szirénét játsszák. Az imperialistáik és bérenceik min­den mesterkedése ellenére a demokra­tikus erők növekednek. A munkanél­küliség, nyomor, kegyetlen megtorlá­sok, melyeket a demokrácia és hala­dás erőivel szemben alkalmaznak, a háborús gyújtogatók garázdálkodása — mindez erősíti a dolgozók egység­frontját. A világ szervezett dolgozói változatlan bizalommal és reménység­gel­ tekintenek a Szakszervezeti Világ­szövetség felé. Az elmúlt év esemé­nyei bebizonyították, hogy a Világ­­szövetség következetesen harcol a dolgozók jogos követeléseiért és tá­mogatja minden erejével az elnyomott és kizsákmányolt dolgozók harcát. A Világszövetség kezdeményezésére meg­tartott nemzetközi békevédelmi nap átütő sikere, a Szakszervezetek Nem­zetközi Szövetségeinek fejlődése, az ázsiai és csendesóceáni szakszerveze­tek pekingi konferenciája, mind meg­erősítették a dolsjozék nemzetközi egységfrontját. Ma már megállapíthatjuk, hogy az amerikai imperialisták és lakásaik véres terr­i­a, a dorármil­iókkal rendelkező munkásáruló szakszervezeti gengszte­rek minden kísérlete ellenére 1949-ben a demokratikus és haladó szakszerve­zetek vi­lgszerte erősödtek. A Szak­­szervezeti Világszövetség pedig ma erősebb, m­int valaha. A szakadár szakszervezeti központ minden gyengesége ellenére számol­nunk kell azzal, hogy az imperialisták újabb kémközpontot szerveztek a munkásmozgalomban és a demo­kratikus erők között végzendő akna­munka számára. Ezért külön fontos­sága van annak, hogy a Tájékoztató Iroda határozata értelmében engesz­telhetetlen és következetes harcot folytassunk a nemzetközi osztály­harcos szakszervezeti mozgalom egy­ségéért, segítsük és alátámasszuk a harcot a jobboldali szakadár munkás­­árulók minden változata ellen, lelep­lezzük elméletüket és gyakorlatukat. Forgács Pál, a SZOT külügyi osztályának vezetője é ItSfl JANIJA* 1, TASAKNAP I­giy diadalmas esztendő a béke frontján Történethv/l kwnawkok ne m január eljén kezdődnek és nem 1* fejeződnek be Ssálveszter­­rel. Mégis­, ha az elmúlt eszten­dők eseményein végiglapozunk, úgy érezzük, hogy a tizenkét hónap, ha nem is jelent lezárt történelmi kort, olyan arányú változásokat hozott a világ­­politikában, amelyhez foghatóra azelőtt kocsazú évek voltak *sük­­ségesek. Hogy « men­nyír« így van, annak bizonyítására elég visszaemlékeznünk 1949 január­jára. A hidegháború orvospontjának heteivel indult «* az esz­tend­ő « az egymást érő nyugati jegyzé­kek beavatkozási kísérletei szer­ves részét képezték ennek a hideg-klegháborúnak, a háborúra spekuláló honi reakció rémhír­terjesztésének és az új háborút előkészítő kalandor terveinek egyaránt. De­penna a tények teljesen ha­lnia knállítása lenne, ha aa tar­éjé­je mesterségesen láza® hábo­rús pánikhangulatát puszta »han­gulatnak« minősítenénk­ Ezek a »hangulatok« reális háborús elő­készületeket takartak, tényleges háborús terveket és a Szovjet­unió vezette békefront kemény harcait és nagy győzelmeit csak akkor értékelhetjük helyesen, ha emléken­­ü­nkbe idézünk legalább néhányat ezek közül az év elejei problémák közül, amelyek — ép­pen ennek a békeharcnak ered­ményeképpen — ma már a törté­nelem lapjaira tartoznak, de né­hány hónappal ezelőtt valóságos komoly veszélyeket rejtettek, ma­gukban hordo­zt­­ák az új háború csiráját. Nézzünk hát néhányat közülük! Még egy teljes esBtendej® sincs, hogy Mao-Ce-Tung elvtárs felszabadító serege a Jangcén való átkelésért harcolt és éppen a Sárga fo­lyón keresték az angol­szászok a közvetlen fegyveres beavatkozás lehe­tségét- Angol és amerikai hadihajók nemcsak dollármilliókat és mérhetetlen hadianyagot száll­ítottak Csang-Kaj-Sek hor­dáinak, de ágyúikból tüzet is nyitottak a Néphadsereg egysé­geire, míg átlőtt páncélzattal menekülni nem kényszerültek. Az amerikai monopoltőke »sza­ladt a pénze u­tán«, biz­to­sí­tani akarta a kínai piacot és a nyers­anyagforrásokat. És nem kétsé­ges, hogy ha a Szovjet Hadsereg tapasztalatain, a sztálini hadi­­tudományon nevelkedett kínai Néphadsereg a történelemben páratlan gyorsaságú győzelmé­vel nem semm­­íti meg a beavat­kozásnak még a lehetőségét is, úgy a Kuomingtangba fektetett hatmilliárd dollár éa a további üzletek lehetősége megérte volna Trumanékak a közve­len fegy­veres akkciók kockázat­át, kiváló alkalom lett volna az új háború kirobbantására. De mindez­ a múlté- Ki be­szél ma már Kíná­ról, mint új háborús gyújtópont­ról­? Miao-Ce-Tung elvtárs diadal­mas serege lényegében már be­fejezte a felszabadítás nagy mű­vét, a kínai nép megalakít­ott­a szilárd, megdönthetetlen Nép­­köztársaságát és megkezdte nagy­szabású építőmunkáját. Kínából, az új háború lehetséges start­helyéből ,a békefront új, hat­al­mas bástyája lett és az imperia­listák számára nem maradt más hátra, mint napokkal, legfeljebb hetekkel hala­sztgatni a befejezett Fények, saját kudarcuk kodifiká­lását, az új Kína diplomáciai el­ismerését­ Vagy vessünk egy pillantást a háborús gyújtogatók mask nagy reménysége, az akut háborús provokációk másik színhelye: Berlin felé Az elmú­lt esztendő elején az úgy­nevezett berlini kérdés olyan puskaporos hordó volt, amely felett az imperialisták állandóan égő gyufával hadonásztak- A berlini kérdés világra omlani készülő mennyezetét azonban hiába kísérelték lángba borí­tani­ az imperialisták, a robbanó kanócot a Szovjetuni­ó fölényes békepoliikája kiverte kezükből Májusban a párizsi külügy­miniszteri értekezleten a­z impe­rialisták még csak meghátrálni volta­k kénytelenek a sztálini békeakarat előtt. A Német Demo­kratikus Köztársaság megalaku­lásával pedig a »kori­nd kérdés« egyszersmind cukorra megszűnt gyújtó anyag lenni. A Német De­mokratikus Köztársaság­ba nő a háborús kalandok veszedelme. •Erróp a béka egyik andriid bizto­sí­téka jött, amely »a Szovjetúniós fennállása mellett kizárja új európai háborúk lehetőségét, véget vet a vérontásnak Európá­ban és lehetetlenné teszi hogy a világ imperial­itái bilincsbe ver­jék az európai országokat«. De sorra vehetnénk mind azx év­­eleje akut háborús veszélyt jelentő problémáit, csak újabb és újabb diadalmas hadi jelentéseit elevenítenénk fel «m­efc * *rve- Be’zni aprozi­tnak, amely a Sztálin­­vez»«te békehadjártut útját jelzi- Beszélhetnénk az atomzsarolásról, amely egy évvel ezelőtt még a háborús uszító politika egyik leghatásosabb fegyvere volt És van-e ember ma, akit ne tudná, hogy a szovjet atomtudomány messze maga mögött hagyta az amerikait, békés célokra ás ered­­ményesen hasonlja fel artt »­ új erőforrást, amelyet Amerika háborúi« mono­voleikkinek vélt tarta­lék ölni a maga számára. Beszél­hetnénk a Marshall-kölcsö­nök összegének többszöri kény­szerű leszállításáról és arról, hogy az Északatlanti Szerződés álla­mai között éppen úgy mond nyíltabbak és elkeseredettebbek az ellentétek, mint a fontaine­­bleaui vezérkar katonai elkép­zelései között És ha­­a háborús készülődések k­udarrcairól, a há­borús provokációk sorozatos visszaveréséről beszélünk, nem lehet eléggé kih­ar­gsúl­­­yzni­ annak jelentőségét, hogy egyet­len év alatt három országban számolta fel a függetlenségéhez ragaszkodó dolgozó nép az impe­rialisták ötödik hadoszlopát- Kocsi Dzodze, Rajk és Rosz­to­v bandáinak felszámolása elválaszt­hatatlan a, békefront­ győzelmei­től és jelentőségében nemcsak azért felmérhetetlen, mert az új háború beépített ügynökeit semmisítette meg, de azért is, mert messze­menően leleplezte a háborús nyujtog­etők legaljasabb lakását. Tü­rk és az imperialisták új akció­módszereit is. A békefront egyeestendős győ­zelmi sorozata azonban nem me­rül ki az imperia­liista tervek és provokációk kere­sztülhú­zásában és visszaverésében.. A békemeg­mozdulások világszerte a legnagyobb harcos tömegdemonstrációkká váltak- , míg a párizsi Béke­világi Kongresszmeon és a prágai konferenciáin még »csak« 709 millió ember nevében üzentek hadat a háborús gyújtogatóknak, azóta ez a szám új­ab­b százmil­liókkal növekedett. Hiszen ma már a Szovjetúnió és a köré tö­mörült népi demokráciák lélek­­szalma önmagában eléri a 800 milliót, további tízmil­lió fonit je­lentenek Vietnam, Burma, Indo­nézia és más gyarmatok fegyve­res szabadságharcosai. Mögöttük tömött sorokban és kemény harci elszántsággal sor­akoznak fel azok a francia és holland katonák, hadianyaggyári munkások, mat­rózok, rakodómunkások, akik mi­nd határozottabban tagadják meg a gyarmati háború ember­­rel és anyaggal való táplálását­ Milliókat és milliókat jelentenek a francia és or­sz­ágmegsztráj­­kokban és földfoglalásokban a kommunisták köré tömörült munkások és parasztok, tízmil­liókat azo­k a békevágyó töme­gek, amelyek szerte a világon a kommunista pártok vezetésével csatlakoztak a békefront harcai­hoz. S ha még rámuta­tunk arra a méreteiben és lelkességében pá­ratlan tömegmegmozdulásra, amely a világ népeit Sztáli elv­társ 70. születésnapja alkalmá­val egyesítette és a felszabadult országokban fokozottabb terme­lésre, a még rabságban élő népe­ket uraik elleni még élesebb harcra mozgósította úgy vilá­gossá válik, milyen döntő győ­zelmeket aratott ebben az évben a békeharc, milyen hatalmas acélfalat vont a háborús gyúj­to­gat­ók szándékai elé. És ez a világtörténelemben pá­ratlan arányú, százmilliókat ma­­gával ragadó békehadjárat meg­dönthetetlenül szilárd bázison növekedett ilyen diadalmasan naggyá, ilyen elsöprő erejűvé. Ez a szilárd alap a Szovjetúnió megingatlatatlan, következetes békepolitikája vol. A Szovjet­únió béked­i­pl­omáciája, amely nyíltan és becsületesen feltárta a népmiliók előtt a nemzetközi problémákat, tetéprost* ■* impa*­rialista mesterkedéseket. Vucin­szkij és Malik elvtársak a fegy­verkezés korlátozására, az atom­fegyver betiltására és ellenőrzé­sére vonatkozó jav­alt­al épúgy, mint a népi demokratikus orszá­gok — köztük Magya­rország — ENSZ-tagságáért az imperialis­ták gyarmati politikája és be­avatkozási kísérletei ellen vívott harcai az egész világ előtt bi­zonyságát szolgáltatták annak, hogy a Szovjetunió a béke kö­vetkezetes és tűnt őriz­hatat­lan őre. Ennek a politikának tud­ható be hogy a világ népei döntő módon felsorakoztak abba a békefrontba, amelynek veze­tője az összes népek közös ellen­ségével, a háborús gyúj­tógázok­kal folytat megalko­v­ás nélküli harcot. Mi itthon, a békefront magyar szakaszán a Magyar Dolgozók Pártja és Rákos, elvtárs vezetésével szin­tén győzelmes csatákat vívtunk azért, hogy val­óban erős bástya legyünk a béke védelmében. A Min­drzeny- és Rajk-féle impe­rialista ügynökök ártalmatlanná tétele. _ az angolszász beavatko­zási kísérletek kemény vissza­utasítása, a Népfront elsöprő májusi vajasztási győzelme mind egy--egy jelentős állomása volt népi demokráciánk megerősödé­sének és éppen ezért békéért vívott harcunknak is. De a buda­­pe­ti Nemzetköz Nyk­ongresszus Békekongresszusunk és a világ demokratikus ifjúságának párat­lan arányú békedemonstrációja, a Világifjúsági Találkozó egy­aránt meg kellett­, hogy értessék baráttal 63 ellenséggel egyaránt, hogy ez a nép nemcsak akarja a békét, de hajlandó keményen küz­deni is érte. A béke ügyéhez já­rultunk hozzá azzal, hogy baráti szomszédainkkal kimélyítettük kapcsolatunka­t és éppen ebben az évben talált végleg és vis­ssza­­vonhat­atlanul egymásra a múlt­ban mesterségesen legélesebben egymással szembeállított két szomszédnép: a magyar és a csehszlovák nép is. Sztálin elvtárs a háború utolsó hónapjaiban figyelmeztette a vi­lág népeit: »A feladat nemcs­­ az, hogy megnyerjük a háborút, hanem az is, hogy lehetetlenné tegyünk minden új támadást és minden új háborút, ha nem is örökbe, de legalább te rosszil időre.« S nem hiába mutatott rá a Tájékoztató Iroda legutóbbi közleménye a történelmi tapasz­talatok alapján arra, hogy minél reménytelenebb az imperialista reakció ügye, annál dühödtebb ez a reakció, annál jobban A világ békeszerető népei harcba­szállnak a Sztálin­ megszabta fel­adat megvalósításáért, éberen ügyelnek a háborús kalandorok minden veszedelmes próbálkozá­sára és a provokációkra fokozódó éberséggel válaszolnak. Az élesedő nemzetközi helyzet nem január elsejével kezdődött és a háborús veszély nem szűnt meg Szilveszterrel. Az elmúlt esztendő a béke , mint jelentős győzelmeinek éve volt- S ezeknek a győzelmeknek az új­ esztendő­­ben folytatódniok kell. A győzel­mek arra valók, hogy a győztes sereg erejében megnövekedve, győzelmi tudatában megszilár­dulva a győzelem tapasztalatait a további küzdelmekben felhasz­nálva, sorait még szorosabbra vonja, fegyvereit még élesebbre fenje, harckészségét még elszán­tabban, még céltudatosabban vesse ütközetbe, határtalan biza­lommal eddigi győzelmei veze­tője, Sztálin elvtárs és győzel­mei szervezője, a Kommunisták Pártja iránt szerte az egész vilá­gon. Mert ha tudják is a világ népei, hogy­­ az erőviszonyok döntő eltolódása következté­ben az imperialisták vláguralm­ terveién a még inkább kalandor­­jellegűek, mint egy esztendővel ezelőtt, ez nem jelenti azt, hogy a békéért folytatott harcot abba­hagyhatjuk. Ellenkezőleg- ezt a harcot fokoznunk kell mindaddig, amíg magunkénak nem mond­­hat­juk a végső győzelmet- Az el­múlt év győzelemsoroza­tát csak akkor válthatjuk végső diad­allá, békés építőmu­­rkánk biztosíté­kává- ha az új évvel agy újabb, diadalokban még gazdagabb hax­­od­ ««ütendőt kezdünk. Hévéig Qt. litván i

Next