Népszava, 1951. április (79. évfolyam, 76-100. sz.)
1951-04-01 / 76. szám
NÉPSZAVA A Németországra és Ausztriára vonatkozó négyhatalmi egyezmények, az Atlanti Szerződés, az európai és közelkeleti USA-támaszpontok kérdésének a Külügyminiszterek Tanácsa napirendjére tűzését javasolja a Szovjetunió A nyugati külügyminiszter helyettesek újabb kibúvókat keresnek, hogy megnehezítsék a megegyezést Párizs, március 31. (TASZSZ) A négy hatalom külügyminiszterhelyetteseinek előzetes értekezlete március 30-án tartotta huszadik ülését. Mint ismeretes, a szovjet küldöttség meg akarta könnyíteni, hogy a napirend kérdésében egyezményes határozat jöjjön létre és ezért március 28-án újabb javaslatot nyújtott be. A párizsi lapok a szovjet küldöttségnek új javaslatát kommentálva elismerik, hogy a javaslat szabaddá teszi az utat az egyezményes határozatok eléréséhez. Még a Figaro is — melyet pedig nem minden alap nélkül neveznek francia nyelven megjelenő amerikai lapnak —■ kénytelen volt kijelenteni: »Gromiko lépése következtében az az ajtó, amely majdnem zárvavolt, most újra megnyílik és a közös napirend kidolgozása — amely egyre kérdésesebbnek látszott — majdnem biztossá válik. A három hatalom képviselőinek a március 30-i ülésen elhangzott felszólalásai azonban nem váltották valóra a közvélemény reményét, noha mindenki jogosan feltételezte, hogy az új szovjet javaslat alapján végül is az értekezlet valamennyi részvevője megállapodásra jut. Bár két nap telt el azóta, hogy a szovjet küldöttség benyújtotta új javaslatát, az USA, Nagy-Britannia és Franciaország képviselői már az ülés kezdetén igyekeztek kibújni az alól, hogy világosan és határozottan leszögezzék álláspontjukat a konkrét szovjet javaslattal szemben. Jessup, amerikai küldött ködös fejtegetésekbe bocsátkozott arról, hogy hozzá kell kezdeni a javaslat formulázásának megtárgyalásához ésjól át kell gondolni az összes javaslatok lényegét és célját, valamint egyes pontjaikat, szavaikat, kifejezéseiketés a különbségeket — azt, hogy miért van egy vagy más különbség az egyesszövegekben, stb.« ■ Davies angol és Parodi francia delegátus ugyanilyen értelemben szólalt fel. Az elhangzott felszólalásokra válaszolva, A. A. Gromiko elvtárs, a Szovjetúnió képviselője válaszolt: — Emlékszem — mondotta Gromiko —, hogy a három hatalom képviselői — és köztük Davies is — mindezideig azért bírálták a szovjet javaslatot, mert mi ragaszkodtunk ahhoz, hogy a napirendre önálló pontként vegyék fel Németország demilitarizálásának kérdését. Noha nekünk most is az a véleményünk, hogy nincs semmi alap arra, hogy kifogásolják a kérdésnek önálló napirendi pontként való felvételét, a szovjet küldöttség — igyekezvén alapot találni a napirend számára — új javaslatába egy egységes pont egységes formulázásának, alkatrészeként vette fel ezt a kérdést. Mindeddig azt mondták nekünk, hogy Németország demilitarizálásának kérdését nem lehet elválasztani az európai nemzetközi feszültség okainak kérdésétől és hogy mindezt közös napirendi pontba kell felvenni. Úe javaslatunk szerint Németország demilitarizálásának kérdését a nemzetközi feszültség okai, kérdésével kapcsolatban kell megvizsgálni. Úgy véljük, hogy ezzel elesik az előbbi kifogás. — A három hatalom küldöttségei — folytatta Gromiko — a négy hatalom fegyveres erőinek csökkentésére vonatkozó szovjet javaslattal kapcsolatban korábban elégedetlenségüknek adtak kifejezést, mert ezt a javaslatot önálló napirendi pontként terjesztettük elő. Mi hozzájárultunk ahhoz, hogy a kérdést az európai nemzetközi feszültség okairól szóló pont alkatrészeként vegyék fel. Ezután az újabb szovjet javaslat ellen kezdtek kifogásokat emelni, mert nem volt benne szó a fegyverkezés színvonaláról. A legutóbbi szovjet javaslat azonban a fegyverkezés színvonaláról is beszél. A szovjet javaslat értelmében ezt a kérdést együtt kell megvizsgálni a négy hatalom fegyveres erői csökkentésének kérdésével. Ennélfogva a szovjet javaslat e része ellen emelt kifogásnak is el kell esnie. Gromiko elvtárs a továbbiakban ismét felhívta a három hatalom képviselőinek figyelmét arra a tényre, hogy a szovjet küldöttség világos nyilatkozatot óhajt a három hatalom képviselőinek a március 28-án előterjesztett szovjet javaslattal kapcsolatos álláspontjáról. Hozzáfűzte: ha a három hatalom küldöttségei körülményesnek tartják, hogy ugyanazon a napon beszéljenek, álláspontjukról, akkor ezt megtehetik később is. A további felszólalásokban Parodi és Davies nyíltabban beszélt. Továbbra is védték korábbi javaslataikat és különféle alaptalan érvekkel hozakodtak elő, hogy szembehelyezkedhessenek az új szovjet javaslattal. Jessup arról szóló nyilatkozatával kapcsolatban, hogy a három hatalom küldöttségei által március 27-én előterjesztett javaslatot — amely a Bulgáriával, Romániával és Magyarországgal kötött békeszerződés napirendre tűzését indítványozza — továbbra is fenntartja, Gromiko így nyilatkozott: — A szovjet küldöttség már kiemelte, hogy ez a javaslat csupán bonyolultabbá teszi a napirenddel kapcsolatos megbeszéléseinket. A szovjet küldöttség ezzel kapcsolatban abból a tényből indult ki, hogy nincs alapja e kérdés napirendretűzésének és hogy a három hatalom javaslata ellentmond arra irányuló kívánságuknak, hogy megegyezéses döntést érjenek el. Mindazonáltal továbbra is ragaszkodnak javaslatukhoz, ami Jessup ma elhangzott nyilatkozata alapján is megállapítható. Ennélfogva a szovjet küldöttség szükségesnek tartja, hogy előterjessze a következő javaslatot: »Az Olaszországgal, Romániával, Bulgáriával és Magyarországgal kötött békeszerződések, beleértve e szerződések rendelkezéseit az emberi jogokról, a katonai rendelkezéseket és a viszályok megoldásáról szóló zárórendelkezéseket, a Németországra és Ausztriára vonatkozó négyhatalmi egyezmények, beleértve a nácitlanítás és a demokratizálás kérdését, valamint a háborús bűnösökről szóló kérdést. Gromiko elvtárs javaslatának indokolásánál rámutatott, hogy helytelen és alaptalan volna, ha a miniszterek tanácsa csupán három országgal, a Bulgáriával, Magyarországgal és Romániával kötött békeszerződések kérdését tárgyalná meg és nem beszélne az Olaszországgal kötött békeszerződésről, valamint a Németországra és Ausztriára vonatkozó egyezményekről. Nem lehet elkülöníteni a szerződésekkel kapcsolatban vállalt kötelezettségeket az egyezményekkel kapcsolatban vállalt kötelezettségektől. A Németországra és Ausztriára vonatkozó kötelezettségek jelentősége — tekintettel a nácitlanítás, a demokratizálás és a háborús bűnösök kérdésére - különösen világossá válik, ha figyelembevesszük, hogy a nyugati hatalmak Németországban és Ausztriában tett intézkedései a hitleri rendszer aktív képviselőinek és a hitleri rendszer különböző kiszolgálóinak a hatalomba való visszahelyezésére irányulnak. Ezek az intézkedések a hitleri háborús bűnösök kiszabadítására is irányulnak. E kérdések jelentőségét azok a tények is kiemelik, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország Nyugat-Németországban és Ausztriában a demokratikus szervezetek és demokrata vezetők üldözésének politikáját folytatják. Ezek az intézkedések egyidejűleg bátorítják a reakciós elemeket, reakciós szervezeteket és mindenfajta fasiszta söpredéket, amelyek nem titkolják revansista agresszív nézeteiket és terveiket. Gromiko a továbbiakban közölte, hogy a szovjet küldöttség a következő új pont napirendretűzését javasolja: »Az Atlanti Egyezmény és amerikai támaszpontok létesítése Angliában, Norvégiában, Izland szigetén és Európa más országaiban, valamint a Közel-Keleten.* A Szovjetúnió képviselője rámutatott, hogy — mivel a Szovjetúnió és a nyugati hatalmak közötti kapcsolatok megjavításának kérdéséről van szó — azok a problémák, amelyeket ebben a pontban vetnek fel, rendkívül nagy jelentőségűek. Kétségbevonhatatlan az a tény, hogy az északatlant csoportosulás létesítése közvetlen öszszefüggésben van a négy hatalom közötti kapcsolat kérdésével. Ugyanezt kell mondani az amerikai katonai támaszpontokkal kapcsolatban is. Ezért nem lehet semmiféle meggyőző érvet felhozni az említett új szovjet javaslattal szemben, mert abban olyan problémák merülnek fel, amelyek közvetlen összefüggésben, vannak a Szovjetúnió és a nyugati hatalmak közötti kapcsolatok megjavításáról szóló, kérdéssel. A Szovjetúnió képviselőjének felszólalása után az elnökre Jessup berekesztette az ülést. Párizs, 1951 tavaszán "A nap ugyanúgy süt. ..ugyanúgy fúj a szél és mégis minden más mint nálunk. A metró-lejáratok előtt fegyveres csendőrök, nem egy, sem kettő, hanem hat-nyolc. Ezer és ezer csendőr áll így, arcukon közöny, kedvetlenség. Vigyáznak a földalatt futó sínekre, amelyeken nem közlekedik a metró, a lejáratokra, amelyeken most nem járnak le-fel a párizsiak milliói. Sztrájk van. Sztrájkolnak a metró munkásai, a vezetők, a kalauzok, a javítóműhelyek dolgozói. Sztrájkolnak, mert kevés a kenyér, nem jut ruhára, éheznek és rongyokban fánnak,a szűk, egészségtelen lyukakban laknak. A munkások évtizedes fegyveréhez nyúltak a sztrájkhoz és csatlakozott hozzájuk minden dolgozó, hiába próbálkoztak eltéríteni őket a szakadárt áruló szakszervezeti vezetők. Nemcsak a pillanatnyi javulásért harcolnak, mert mint egy Radigoon nevű metrómunkás mondotta: »Az amerikai tőkések uralkodnak felettünk, ők foglalják el a belváros, a Champs Elysées leg■ mentőbb palotáit, leállítják a gyárainkat, silány és ~dráva~amerikai áruval tömik, meg az üzleteket, őket szolgálja ki a kormára , és hazai csatlósaik nagyobb profitja érdekében- egyre: "nyomorúságosabb viszonyok közé kerülünk. A mi sztrájkunk harc hazánk szabadságáért az elnyomók és ügynökeik ellen.* Bátrak és büszkék ők, a francia munkások és velük van az egész dolgozó nép. Egy-két útvonalszakaszon jár a metró, mert beállították az igazgatókat, néhány tisztviselőt és egy pár sztrájktörőt. Kalauz nincs, nem kell fizetni és mégis alig ülnek a kocsikon. Három-négy autóbusz is közlekedik, sztrájktörők vezetik, de a buszokba félig üresen futnak. A forgalomba beállított katonai teherautók órákig állnak, míg akad egy-két utas, aki felül rájuk. Inkább gyalogolnak a francia dolgozók, de nem ülnek fel a sztrájk letörésére beállított közlekedési eszközökre. A néhány sztrájktörő autóbuszalkalmazott felé utálattal fordulnak a dolgozók. Amerre halad az autóbusz, a dolgozók felkiáltanak hozzájuk: »Piszkos sztrájktörő — tőkés bérenc*. Az amerikaiakat kiszolgáló kormány érzi a dolgozók haragját. Fél. Megtömte Párizst katonákkal, akik a tereken állomásoznak és nagy számmal a külvárosok utcáin. A kormány nem mer megtűrni Csoportosulást. A magyar atlétaválogatott öt tagja egy sarkon megállt tanakodni, hogy merre, menjenek. Rögtön ott termett három rendőr és követelte, hogy azonnal oszoljanak szét, tilos a csoportosulás. Fél a kormány, félnek rendőrei. Egyre jobban érzik a francia nép gyűlöletét, amely minden oldalról sugárzik feléjük. A sztrájkőrségek azonban éjjel-nappal ott állnak a metro-garázsok előtt, vigyáznak a kocsikra, a szerszámokra, hogy ne kerüljenek illetéktelen kezekbe. Az őrködő munkások beszélgetnek. Beszélgetnek a Szovjetunióról, a népi demokráciákról, az ottani szabad, boldog életről. Megtárgyalták az ötéves tervek eredményeit és büszkék az elért sikerekre, a sztálini természetátalakító tervekre, a hatalmas építésre, amely ezekben az országokban folyik. Mert tudják, hogy a béketábor országainak eredményei mindenki előtt nyilvánvalóvá teszik a munkáshatalom szükségességét. Párizs gyönyörű város parkjaiban már rügyeznek a fák, kis apró zöld levelecskék tűnnek fel a bokrokon, langyosan fújdogál a tavaszig szél. A dolgozók gondoktól barázdás arcán érződik a derűs, boldog vivőbelátó mosoly, Párizs dolgozó népe küzd a kenyérért, a békéért és a szabadságért. . .. 1951 ÁPRILIS 1, VASARNAP A békét szolgálja az Olasz Kommunista Párt VII. kongresszusa Kedden nyílik meg Rómában az Olasz Kommunista Párt VII. kongresszusa. Történelmi eseménye ez az olasz munkásmozgalomnak és az olasz nemzetnek, olyan esemény, amely magára vonja az egész nemzetközi közvélemény figyelmét, mert a kongresszus, mind Olaszország helyzeténél, mind az Olasz Kommunista Párt hatalmas befolyásánál fogva fontos mozzanat a háború és a béke erőinek harcában. Olaszországban a Kommunista Pártnak és a Kommunista Ifjúmunkásszövetségnek együtt több mint két és félmillió tagja van. A kongresszust előkészítő küldöttválasztó értekezletek azonban azt mutatták, hogy a más pártbeli és pártonkívüli dolgozók milliós tömegei is vezetőjüknek tekintik a Kommunista Pártot. Mindenütt a legnagyobb érdeklődés kísérte a kommunisták gyűléseit, melyeken a kritika és önkritika bátor alkalmazása csak fokozta a pártonkívüli dolgozók szemében a Párt tekintélyét. A kongresszus olyan időben ül össze, amikor Olaszországban komoly belpolitikai válság van. Különleges helyzet ez, amikor a parlamentben és a szenátusban abszolút többséggel rendelkező De Gasperi-kormány lába alatt inog a talaj. Ennek az oka nem egyszerűen az, hogy De Gasperi pártján belül, azaz a Kereszténydemokrata Pártban, belső ellentétek dúlnak; ezek az ellentétek valójában csak halványan tükrözik azt a sokkal mélyebb, sokkal súlyosabb ellentétet, mely a kormány háborús politikája és az olasz közvélemény, az olasz népakarat között megnyilvánul. Nemcsak a munkások és parasztok, de a kisiparosok, kiskereskedők, az értelmiség nagy része, sőt a burzsoázia egy része is növekvő aggodalommal látja, hogy a k kormány amerikai politikája az országot egyre mélyebbre taszítja a lejtőn s katasztrofális háború felé sodorja. Még a szakadár jobboldali szociáldemokraták is, akik pedig mindeddig híven szolgálták De Gasperi marskallizált kormányzatát, most »ellenzékieskednek«. Vezetőjük, a minden hájjal megkent, áruló Saragat bevallja, hogy a De Gasperi-kormányban való részvétele »derékba törte« ,pártját, azaz elfordította tőle azokat a dolgozókat is, akiket demagógiájával félrevezetett, s munkásegységhez hű Nennt szocialista pártjából kiszakított. Olaszországban a Kommunista Párt az egyetlen párt, amelyhez tömeges hívek maradnak és amelyhez — látva következetes harcát a békéért — mind nagyobb tömegek csatlakoznak. Az olasz nép gyűlöli a háborút és — különösért a koreai agresszió kezdete óta, meggyőződve róla, hogy De Gasperi az imperialista USA cselédje — a kommunisták felé fordul, bennük látja a békére irányuló reményeinek megtestesítőit. A széles néptömegeknek a Kommu** nista Párt iránti növekvő rokonszenve és bizalma lehetetlenné teszi a reakció számára, hogy a Pártot elszigetelje és kudarcra ítéli mindazokat a kísérleteket, amelyek a dolgozó népet el akarják szakítani a Kommunista Párttól. A kormány arra számított, hogy ezt a célt a Szovjetunióra és a kommunistákra szórt mocskolódó rágalmakkal érheti el. Az olasz, népben azonban 1917 óta él a Szovjetúnió szeretete. Az olasz munkásság legjobb hagyományai, legszeretettebb vezetői a legszorosabb kapcsolatban voltak és vannak Lenin és Sztálin pártjával. Az olasz munkásság leghősiesebb harcait a lenini és sztálini tanítások szellemében vívta meg. Sem ez a munkásság, sem az olasz földfoglaló parasztok, akik a Szovjetuniótól kaptak traktorokat, nem hiszik el az »amerikai kormány« hitvány szovjetellenes és kommunistaellenes rágalmait.. A reakció hazugsághadjárata csúfos vereséggel végződött. Míg De Gasperiék a kommunistákat hazaárulással vádolták, és kigyót-békát kiabáltak rájuk, a Párt vezetésével, a békemozgalom konkrét programmja alapján. 17 millió olasz egyesült! A kormány nem a kommunistákat, de önmagát szigetelte el. Az olasz reakció, hogy az amerikai imperialisták megbízásait teljesíthesse, nem egyszer megkísérelte a provokációt. A torre-maggiorei, crotonei, modenai gyilkosságokkal polgárháborút akart kirobbantani, hogy véres terrorral megfélemlítse a népet és illegalitásba szorítsa vezetőjét, a Kommunista Pártot. De a Párt ébersége, tömegeinek fegyelmezettsége a reakciónak ezt az orvtámadását is meghiúsította. A legutóbbi időben azután, a közelgő kongresszustól való félelmében, az ellenség azt próbátameg, hogy a Kommunista Pártban »szakadást« hozzon létre. Erre a célra a trockista Silone és Tito olaszországi ügynöksége megvásárolt két árulót, Cucchit és Magnanit, akik szovjetellenes szólamokkal kivonultak a Pártból. De a Párt egységét megbontaniuk nem sikerült. Mint Togliatti elvtárs megállapította, a Cucchi—Magnani ügye nem lett a Kommunista Párt életének belső problémájává; ez az ügy csupán annak a külső harcnak epizódja, melyet ádáz ellenségeink a munkásosztály és élcsapata ellen folytatnak. A De Gasperi-kormány ügynökei a munkásosztályban el akarták hitetni a dolgozókkal, hogy az USA háborús terveinek kiszolgálásával új »fellendülést« lehet létrehozni az olasz iparban és ezen keresztül Olaszország egész gazdasági életében. Az olasz munkásság ezzel szemben azt tapasztalta, hogy a munkanélküliség tovább nő; azt tapasztalta, hogy a bérek és árak viszonya mindjobban a dolgozók kárára változik; azt tapasztalta, hogy a Kommunista Párt vezetésével, az osztályharcos szakszervezetek egységével sikereket tud elérni a nagyobb darab kenyérért vívott harcaiban. Az olasz dolgozók azt is tapasztalták, hogy a bérharcok, a nagyszerű »fordított sztrájkok« az ipar védelmében, a dolgozó parasztok harca a földért— ellenállhatatlan mozgalom, s annál ellenállhatatlanabb, minél jobban megszilárdul a munkásegység és a munkás-paraszt szövetség, melyet a Kommunista Párt, Nemti szocialista pártja és az ötmilliós szakszervezeti szövetség (CGIL) állandóan épít. Az Olasz Kommunista Párt VII. kongresszusa sok millió dolgozó tapasztalataira támaszkodva fogja megvitatni a munkásosztály és a nemzet közös problémáit és nemcsak a munkásosztálynak, hanem a békét áhító egész olasz népnek utat mutat. A Párt politikájának lényegét Togliatti elvtárs március 19-i beszédében, a milánói szervezet küldöttválasztó értekezletén így jellemezte: »Mi, akik ellenzékben vagyunk a jelenlegi kormányzat politikájával szemben, hajlandók vagyunk parlamenti és országos viszonylatban egyaránt megszüntetni az ellenzéki magatartást egy olyan kormánnyal szemben, amely gyökeresen módosítaná Olaszország külpolitikáját, vagyis kivonná az országot azoknak a kötelezettségeknek a hatálya alól, amelyek elkerülhetetlenül háború felé sodorják. . . Ez azt jelenti, hogy az Olasz Kommunista Párt — mely változatlanul a szocializmusért harcol — a béke megvédésének érdekében hajlandó támogatni minden olyan kormányt, amely kiszabadítja Olaszországot az Atlanti Egyezmény halálos hálójából. Azt jelenti, hogy a Kommunista Párt hajlandó együttműködni mindazokkal, akik politikai és világnézeti különbségre való tekintet nélkül megegyeznek vele abban, hogy a békét akarják és harcolnak érte. A Párt VII. kongresszusa minden kérdést ebből a szempontból fog megvizsgálni és a Párt tevékenységét gazdasági, politikai, szervezeti téren ennek a központi feladatnak fogja alárendelni. Ezért van az Olasz Kommunista Párt VII. kongresszusának oly nagy jelentősége a béke védelme szempontjából. .. Újabb áremelések Franciaországban A francia miniszter anács pénteki ülésén elhatározta, hogy a háztartási szén árát 5 százalékkal, a villanyáramot 10 százalékkal, a gáz már eddig is kétszer emelt árát, ismét 5 százalékkal felemeli. A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadijelentése A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága március 30-án közölte: A néphadsereg egységei a kínai önkéntesekkel együtt minden fronton továbbra is kemény harcokat vívnak és mind emberben, mind anyagban súlyos veszteségeket okoznak az ellenségnek. A nyugati fronton, a Szöultól északra elterülő körzetben az ellenség három repülőgépét lelátták.