Népszava, 1951. május (79. évfolyam, 101-124. sz.)

1951-05-03 / 101. szám

1851 MÁJUS­ 3. CSÜTÖRTÖK cm Gazdag kultúrműsorok és népünnepélyek a falvakban és városokban Az ünnepi felvonulást, a lelkes ün­nepségeket gazdag kultúrműsor kö­vette országszerte. Vácott az ifjúság hétfő esti lam­­pionos felvonulása nyitotta meg az ünnepségeket. Május elsején dél­után a város négy pontján felállított szabadtéri színpadokon üzemi és is­kolai kultúrcsoportok szórakoztatták az ünneplő dolgozókat. Pécsett a balokányi népligetben, a tettyei napparkban,és a szigeti játszó­téren harminc üzemi kultúrgárda, kö­zöttük négy bányászcsoport szórakoz­tatta a dolgozókat. Este a Széchényi­­téri utcabálom is több ezren vettek részt. Szombathely városban három sza­badtéri színpad működött. Az orszá­gos kultúrversenyben jól szerepelt művészei gyönyörködtették a közön­séget. Emellett bábszínház, sport­­bemutatók, majd este utcabál szóra­koztatta a város­­ dolgozóit. Doboz községben,, a Rákosi-nép­­kertben rendezett nagygyűlést régi népszokások követték: leány- és legényavatás keretében 48 fiatalt »avattak felnőtté«. A­­ fiatalok ígéretet tettek, hogy hű harcosai lesznek a népi demokráciának. Esztergomban május elsején avat­ták fel a kultúrot­t­hont. A város dol­gozói több mint húszezer forint ér­tékű társadalmi munkával járultak hozzá a kultúrotthon felépítéséhez. A mágocsi dolgozók azzal tették még ünnepibbé május elsejét, hogy erre a napra mind a négy termeiő­. .. befejezte­ a szavaszi vetést. Kultúrcsoportok szórakoztatják az ünneplő dolgozókat Milliók ünnepelték országszerte lelkesen a hetedik szabad május elsejét Miskolc város virág- és zászló­díszbe öltözött főútvonalán több m­int két órán át hömpölygött a dolgozók tízezreinek végeláthatatlan, színes menete. Az élen a termelésben ki­emelkedő diósgyőri üzemek dolgozói, a diósgyőri tanulóváros kétezer fia­talja haladt. Szeged dolgozóinak élén az új él­­vszem, a Szegedi Kenderfohógyár dol­gozói vonultak, magasba emelve a könnyűipari minisztérium vörösselyem vándorzászlaját. Ott voltak a menet­ben a Tudományegyetem diákjai és professzorai és harminc feldíszített lovaskocsin a termelőcsoportok dol­gozói is. Pécs dolgozóinak ünnepi felvonulá­sát a széncsaták­­hősei, a bányászok nyitották meg. A járási tanács dol­gozói hatalmas képeket vittek a me­netben, amelyek a kulákság elleni har­cot ábrázolták. Győrött hangszórós autó hirdette a menetben, hogy a május elsejére tett munkavállalásokat a Vagongyár dolgozói 126 százalékra teljesítették. A Grab-gyáriak hatalmas transzpa­renseken hirdették, hogy a szovjet ta­pasztalatok felhasználásának ered­ményeként 12 százalékkal emelkedett a termelés. A debreceni felvonulást a Bútor­gyár dolgozói nyitották meg, akik több mint ötszörösére teljesítették 240.000 forintos felajánlásukat. A felvonuló tszcs-tagok táblái azt hir­dették, hogy május 1-re Hajdú-Bihar­­megye dolgozó parasztsága befejezte összes vetési munkálatait. Kecskeméten a dolgozók tízezrei­nek menetében résztvett a város 23 termelőcsoportj­a is. A »Rózsa Fe­renc«-cso­port tagjai teherautóra épí­tett üvegházban mutatták be zöld­ségtermelésüket. Óriási sikert ara­tott a gépállomások feldíszített trak­torainak élén haladó új szovjet kom­bájn. Salgótarjánban május elsejének reg­gelén hét­ díszlövés jelezte az ünnep­ségek kezdetét. A felvonuláson a széncsaták hőseit az Acélárugyár és az Üveggyár dolgozói, majd az MNDSZ-asszonyok és az úttörők kö­vették. Békéscsabán jutalomként május elsejei felajánlásuk közel 200 száza­lékos teljesítéséért a Pamutszövő dol­gozói haladtak az élen. Tatabánya X. aknájának bányászai többméteres grafikonon számoltak be március és április havi tervelő­irányzatuk 112,8 százalékos teljesíté­séről és a nyolcszázalékos önköltség­csökkentésről. Nyíregyházán a vasárnapi béke­műszak után kultúrbrigádok köszön­tötték a legjobb dolgozókat. A fel­vonuláson jelszavak és dekoráció szemléltették a felszabadult nép bol­dog életét és békeharcát. Ha­jdúböszörményben az állomás előtti téren a nemzetközi munkásmoz­galom ünnepén avatták fel a szovjet hősök új emlékművét, közel tízezer dolgozó részvételével. Cigánd termelőszövetkezeti község­ben úttörők, DISZ-ifjak, népviseletbe öltözött leányok járták végig a háza­kat, hogy meghívják a lakosságot az ünnepségekre. A felvonulást majális, majd a község többszázkötetes könyv­tárának felavatása követte. Szombathely harmincezer felvo­nulója között különösen sok tapsot kapott a Járműjavító Vállalat deko­rációja, amely a nemzetközi munkás­osztály imperialistaellenes harcát szemléltette. A szekszárdi dolgozó parasztság fel­vonulásán szovjet aratógépek, arató­­cséplő kombájnok és más gépek tanús­kodtak a Szovjetunió­­felmérhetetlen segítségének jelen­tőségéről. A baranyai községek délszláv la­kossága a­­a­gyar dolgozókkal együtt ünnepelte május elsejét. Szalánta ün­nepi díszbe öltözött házsorai, utcái versenyeztek egymással, melyik lesz szebb május elsejére. Május elsején virágos szekereken, zászlókkal, táb­lákkal vonultak át Szalántára, a kör­nyékbeli falvak délszláv dolgozói, élü­kön a legjobban­ dolgozó parasztokkal. Iveszits István középparaszt, tanács­tag kezében büszkén hirdette a tábla: »Szalánta község dolgozó parasztsága a tavaszi vetések befejezésével kö­szönti a munkásosztály nagy ünne­pét.« A felvonulás után fiúk, leányok ősi népi tánccal, »kóró«-val,­ majd ének­számokkal szórakoztatták a lakossá­got. Dolgozó nőink színpom­pás csoportja NÉPSZAVA A legyőzhetetlen erő és a békés építőmunka felejthetetlen ünnepe Moszkvában május 1-én 19 .­*5..Prit időszámítás Moszkva, május 1. idő moszkvai szerint. Feledhetetlenül szép látványt nyújt az ünnepi díszbe öltözött Vörös-tér. A té­ren és a környező utcákban hatalmas négyszögekben sorakoztak fel a mosz­kvai helyőrség csapatai. A nap suga­rai megcsillannak a Kreml kupoláján és bástyájának fogazatain. Fehéren világítanak a napfényben a Lenin­­mauzóleumnál és a Kreml falánál hú­zódó díszemelvények. A várakozás moraját hatal­mas taps szakítja meg: Sztálin elvtárssal élén megérkeznek a Párt és a kor­mány­­vezetői és felmennek a Mauzóleum emelvényére. Sztálin nevét visszhangozza a V­örös-tér. Sztálin üdvözli a népet és a hadsereget. Mindenkinek, aki itt van a Vörös-téren. Moszkva, szívében, min­den szovjet dolgozónak a tekintete és gondolata ezekben a pillanatokban Sztálin elvtárs felé fordul. Sztálin, neve lelkesíti c. népeket a békéért folytatott igazságos küzdelmükben. Sztálin neve a béke jelszavaként hangzik ma az egész földkerekségen. Vasziljevszkij marsall beszéde után sortűz dördült el, majd a zenekar a Szovjet Himnuszt játszotta. Újra meg­szólalnak a kürtök. Az óriási téren felharsan a »vigyázz!« vezényszó, a hatalmas katonazeneker­ játszani kezd... Amikor a Kreml harangja tizet üt, Vasziljevszkij marsall, hadügyminisz­ter megszemléli a csapatokat, majd elmondja ünnepi beszédét. |Kezdődik a díszszemle.] felvonul !---------------------------------| last " "" a Ka­tonai akadémiák csapatai kezdik meg a Frunze Akadémia, növendékeivel az élükön. A katonai akadémiák növen­dékei után a határőrök, majd a tenge­részek következnek. A téren még test a tengerészek elvonulása, amikor egy hatalmas, négymotoros repülőgép jele­nik meg az égett, I. V­. Sztálin repü­lő­­gárda altábornagy vezérgépe. Ő ve­zényli a légi díszszemlét. A vezérgép után hatalmas zúgássel, lökhajtásos vadászgépek húznak el a Vörös­ tér felett. A vadászgépek után többmotoros gépek motorzúgása reszketteti meg a levegőt, majd ismét lökhajtásos gépek­ húznak el viharsebesen a­ légben. .A téren közben a legifjabb katonák, a jövő tiszti káderei vonulnak fel. Az­után pattogó induló hangjai mellett 'megjelenik' a szovjet lovasság. A lo­vasság után a gárdalövészhadosztály vonul fel, a lövészeket pedig az ejtő­ernyős alakulatok és a tüzérek köve­tik. Szinte reng a föld, mialatt elvo­nulnak a hatalmas tüzérségi vontatók és nyomukban a lövegek. Alig csende­sedik el­ a tér, amikor ismét hatalmas motorzúgás és dübörgés rázza meg a levegőt: jönnek a páncélosok és a rohamlövegek. A katonai díszszemlét a szovjet harckocsigyártás büszkesé­geinek, a »Joszif Sztálin« nehéz harc­kocsiknak a felvonulása zárja be. .A szovjet emberek szívét ha­tártalan büszkeség és a biztos tudat tölti el, hogy hadseregük biztosan őrzi békés építőmunkájukat és egy­úttal megbízható támasza a világ bé­kéjének. -----------,----- , ' \~~i felvonulását A moszkvai dolgozot.- \ a moszkvai tanács zászlajával az élen Nikoláj Roszijszkij, a moszkvai. Kalibr üzem hírneves sztahanovista műhelyvezetője nyitja meg. Nyomában ismert embe­rek, a kommunizmus építői, a tudo­mány, a technika újítói haladnak. .Az úttörők oszlopának közepén Sztálin­­elvtárs virágokkal díszített, hatalmas arcképét viszik kisleányok és kisfiúk- A Mauzóleum elé érve, az egyik kisleány kiválik a me­netből, fellép az emelvényre és virágcsokrot nyújt át Sztálin elvtársnak, aki karjára emeli a kisleányt, majd szeretetteljesen az emelvény párkányzatára állítja A gyermekek után tizenkétezer sportoló és tornász színpompás me­nete következik. A sokszínű selymek áradata úgy tűnik fel, mintha a ta­vaszi mezők és­ erdők egy-egy darabja jött volna el a Vörös-térre. A spor­tolókat Moszkva kerületeinek dolgo­zói követik két hatalmas oszlopban, száz emberből álló sorokban. A Sarló és Kalapács üzem dolgozói méltán haladnak a menet élén. Hatalmas vö­rös zászlójukat a Lenin-rend és a Munka Vörös, Zászlórendje szalagja ékesíti. Büszkén hirdetik termelési eredményeiket: az üzemben 18 mű­hely tért át a kollektív sztahanovista munkára és háromszáz brigád viseli a »Minőségi brigád« nevet. A Molo­tov nevét viselő »Energetikai Inté­zet­« dolgozói vonulnak fel ezután, akik a kommunizmus nagy építkezé­­sei keretében a villamosenergia el­osztását szolgáló magasfeszültségű hálózatot tervezik meg. A Szovjet­­unió földművelésügyi­­ minisztériuma dolgozóinak hatalmas táblái a kom­munizmus nagy építkezéseinek, a ter­mészet átalakításának egy-egy­­ mozza­natát ábrázolják. ,A táblák büszkén hirdetik, hogy a szovjet emberek le­győzik az aszályt. Hatalmas vörös zászló leng a lenini Komszomol me­netének élén. A szovjet főváros tan­intézeteinek küldöttségei, majd a művészek különböző csoportjai és a Szovjetunió Tudományos Akadémiája tagjai következnek ezután. A Krasz­­nij Proletarij gyár dolgozóinak me­netében hatalmas, kétméteres transz­parensen a gyár által most elkészí­tett gyorsfémvágó munkapad képe látható. A gyár olyan gépeket készít, amilyene­ket eddig még nem ismert a világ technikája. A Szergo Ordzsonikidze nevét vi­selő üzem dolgozói azoknak a gépek­nek a rajzait hozzák magukkal, ame­lyeket május elsejére alkottak a gyár kitüntetett tervezői. Az Ordzsonikidze­­gyár gyártja az önműködő gépsoro­kat, a menetben utána következő Gép­­kísérleti Intézet pedig az önműködő üzemet alkotta meg. .4z összszövet­­ségi Mezőgazdasági Kiállítás dolgo­zóinak táblái a szocialista mező­gazdaság sikereit hirdetik. .4 jövő távlatai rajzolódnak ki ezeken a táblákon: az öntözött földek újabb és­ újabb hektárjainak milliói, s az új erőművek által szolgáltatott villanyárammal dol­gozó újfajta villamos traktorok. i~ 771 777 ~­­ hatalmas­­A negyedik ötéves terv] eredmé­­nyeiről beszélnek a felvonuló dolgo­zók menetei. Az 1951. évi május, else­jei moszkvai felvonulás a negyedik sztálini ötéves terv hőseinek diadalmenete. Négy óra hosszat tartott Moszkvá­ban a hatalmas május 1-i felvonu­lás­ ,a felvonulók sorai felett Lenin és Sztálin, a Bolsevik Párt és a szovjet kormány vezetőinek arcképei, valamint­­­ a testvéri kommunista és munkáspártok vezetőinek és a népi demokráciák kormányai vezetőinek képei emelkedtek a magasba. A moszk­vai dolgozók egy csoportja Rákosi Mátyás elvtárs, Dobi István és Rónai Sándor elvtárs képével vonult fel. ~~—~ : " ITT és színpom-Paratlan szépségű \ pU]a_ párat­lanul népes volt az idei május elsejei felvonulás a Vörös-téren. A késő dél­utáni órákig a szovjet főváros mun­kásosztályának, értelmiségének, tudo­mányos és kulturális munkásainak, fiatalságának színe-java vonult fel a Lenin-mauzóleum előtt. Moszkva dolgozói jelentést tettek Sztálin elvtársnak, a Pártnak, a kor­mánynak a háború utáni ötéves terv sikeres megvalósítása terén elért győzelmekről. Minden szám, minden név, minden arckép a békéért, a né­pek baráti együttműködéséért vég­zett munkáról, Sztálin elvtárs út­mutatásaihoz, a kommunizmus épí­téséhez, a béke ügyéhez való hűség­ről számolt be. E­z az óriási felvonulás intő figyelmeztetés volt azok felé, akik merényletet terveznek a béke ellen. A Vörös-téren tartott felvonulás a világ elé tárta, hogy a szovjet nép tudatában van erejének. A szovjet főváros dolgozóinak és az egész Szovjetunió dolgozóinak május el­sejei felvonulása emlékeztette az egész emberiséget: a szovjet emberek építik és fel­építik a kommunizmust. A szov­jet nép békét akar, békés mun­­kával van elfoglalva és eltökél­­ten küzd a békéért. A szovjet emberek gyűlölik a hábo­rús uszítókat és szilárd meggyőző­désük, hogy a béke erői hatalmasab­bak a háború erőinél, a béke ügye győzni fog. Vasziljevszkij marsall beszéde a moszkvai díszszemlén Katona és tengerész, tisztes és tengerésztisztes elvtársak! Tiszt, tá­bornok és tengernagy elvtársak! Szovjetunió dolgozói! Kedves külföldi vendégeink, akik a május elsejei ünnepségre jöttek hoz­zánk! A szovjet kormány és a Szovjet­unió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottsága nevében és meg­bízásából üdvözlöm önöket a dolgo­zók nemzetközi ünnepe, május elseje alkalmából. A szovjet emberek nagy örömmel fogadják a május elsejei ünnepet. Né­pünk, Lenin-Sztálin pártjának vezeté­sével új, hatalmas győzelmet aratott — sikeresen teljesítette a­ népgazda­ság újjáépítésének és fejlesztésének háború utáni ötéves tervét. Az ötéves terv fontos feladatait jelentősen túltel­jesítették. A nagy Sztálin felhívására orszá­gunk munkásai, parasztjai és értel­misége nem sajnálták az erőt és munkát, hogy becsülettel megoldják ezt a történelmi feladatot. Országunk gazdasága új, hatalmas fellendülést él át. Gyors ütemben fej­lődnek iparunk összes ágai. Nő és erősödik a kolhozok társadalmi gazda­sága, szélesedik anyagi és technikai alapja. Népünk hatalmas lelkesedés­sel valósítja meg a világ legnagyobb aranyerőműveinek és csatornáinak épí­tését. Nagy méretekben folyik a nép­­­­gazdaság további technikai átépítése.­­ Évről évre nő országunk nemzeti jövő- Wehner­ei­ sikereket­ értünk ki-a­ kul­­túra, a tudomány és a művészet fej­lesztése terén. A kommunizmus felé való előrehala­dásukkal együtt egyre élesebben fel­tárulnak a szovjet emberek kiváló szellemi tulajdonságai, fokozódik a szovjet emberek öntudata és alkotó kezdeményezése. Ilyen nincs és nem is lehet egyetlen kapitalista országban sem. A Szovjetunió népeinek példáját kö­vetve, sikeresen haladnak a szocializ­mus építésének útján a népi demokra­tikus országok dolgozói. Sikeresen építi az új életet a nagy kínai nép. Amíg a Szovjetunió és a népi de­mokratikus országok erőfeszítéseiket a gazdasági élet és a kultúra fejlesz­tésére irányítják, a tőke országaiban, amelyeket az amerikai imperialisták vezetnek, fokozott előkészületek foly­nak az új világháborúra. Az amerikai monopolistáknak más országok kirablása és rabságba dön­tése miatt van szükségük a háborúra. Ezért utasították el a szovjet kor­mány javaslatát a békeegyezmény megkötéséről, a fegyverkezés csökken­téséről és az atomfegyver eltiltásáról. Az amerikai imperialisták már több mint tíz hónapja hódító háborút foly­tatnak a szabadságszerető koreai nép ellen. Ez az igazságtalan háború nem hozott és nem fog hozni semmi jót az amerikai népnek. Az amerikai imperia­listáknak nem fog sikerülni elrejteni agresszív politikájuk válságát és nem segítenek nekik azok az esetlen mes­­terkedé­sek sem, amelyekkel koreai bal­sikereiket­ meg­ akarják magyarázni. Az imperialisták agresszív politikája mély elégedetlenséget kelt a széles nép­­tömegekben. A népek nem akarnak há­borút. A békemozgalom az agresszív erőkkel szemben napról napra erőseb­ben lép fel valamennyi országban. Ami a Szovjetuniót illeti , politi­kája világos. Kormányunk mindig a háború megakadályozására és a béke megőrzésére irányuló politikát folyta­tott és továbbra is változatlanul ilyen politikát fog folytatni. Ezt a politikát helyesli az egész szovjet nép, az egész haladó emberiség. Elvtársak! A szovjet emberek szo­rosan Kommunista Pártunk és Sztálin elvtárs­ vezérünk és tanítónk köré tö­mörülve, minden erejükkel erősítik államunk hatalmát, a kommunizmus építésének ügyét. A Szovjetunió dicső fegyveres erői őrködnek a szovjet nép alkotó mun­kája és az állami érdekek fölött. Né­pünk bátran támaszkodhat a Szovjet Hadseregre és a Haditengerészeti Flottára. A szovjet fegyveres erők mindig készek, hogy méltóan és be­csülettel teljesítsék kötelességeiket a hazával szemben. Éljen május elseje, a dolgozók nem­zetközi szolidaritásának, a világ mun­kásai testvériségének napja! Éljen a hős szovjet nép és fegyveres erői! Éljen szeretett szovjet kormányunk! Éljen a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja — győzelmeink lel­kesítője és szervezője! Dicsőség szeretett vezérünknek és tanítónknak,a­­nagy Sztálinnak!

Next