Népszava, 1951. augusztus (79. évfolyam, 177-202. sz.)

1951-08-19 / 193. szám

951 AUGUSZTUS 19, VASARKAS* Előre az évi terv határidő előtti teljesítéséért Elérkezett augusztus 20. Alkotmányunk évfordulója, dolgozó népünk fényes ünnepnapja. Dolgozóink tíz- és százezrei heteken keresztül nagyszerű munkasikerek kivívásával készültek erre a napra. Gyárakban és bányákban hétről hétre lelkes izgalommal figyelték, ki teljesíti jobban szocialista kötelezettségvállalásait, melyik üzem lesz az első a minisztertanács vándorzászlajáért folyó küzdelemben. »... nálunk is kezd meghonosodni az a jó szokás — mondotta Rákosi elvtárs a Pártkongresszuson —, hogy a dolgozó nép minden nagy évfordulót vagy fontos eseményt munkafelajánlással ünnepel.« Az augusztus 20-i munkafelajánlások végrehajtása, a verseny során született új kezdeményezések, munkagyőzelmek dolgozó népünk hazaszeretetének legbensőbb kifejezői. Az egyszerű munkások, a műszaki értelmiségiek erőfeszítései ismét nagy lépéssel vitték előre módosított ötéves tervünk ügyét, a harmadik negyedévi terv megvalósulását. Ezek a munkasikerek tovább erősítették azokat a nagy vívmányokat, amelyeket Alkotmányunk biztosít a dolgozó nép számára. Pártunk, kormányunk lelkesítő szava, a kommunisták példamutatása ragadta magával a versenyben a széles dolgozó tömegeket, hogy több szenet, több acélt, több textilt adjanak az országnak, hogy gyorsabban építsék gyárainkat, lakóházainkat, hídjainkat, vasutainkat. Ebben a versenyszakaszban ismét világosabbá vált dolgozóink előtt, hogy a munkaverseny a szocializmus felépítésének, a népgazdasági terv végrehajtásának kommunista módszere. ..A szocialista verseny ezt mondja: egyesek rosszul dolgoznak, mások jól, megint mások még jobban éri utol a legjobbakat és éri el általános emelkedést. Ezzel magyarázható az a termelésben még soha nem látott lelkesedés, amely a dolgozók millióit a szocialista verseny során magával ragadta. (Sztálin) A legjobbak utolérése, az általános emelkedés mielőbbi megvalósítása lelkesítette kimagasló munkahőstettekre az augusztus 20-i versenyben az ózdi kohóépítőket, akik minden erejüket, tudásukat latba vetve, megdöntötték a diósgyőriek 21 napos rekordját és 11 és fél nap alatt építették át az ózdi III. Békekohót. A szocialista verseny, a minisztertanács vándorzászlajáért folyó nemes vetélkedés lendülete ragadta magával a kisterenyei Déli-akna öntudatos bányászait, akik a műszaki értelmiségiekkel vállvetve, fegyelmezett, hősies munkával sokszáz tonna terven felüli szenet adtak az országnak a verseny során. E két példában, mint cseppben a tenger, egész munkásosztályunk, dolgozó népünk elszánt, lelkes munkaakarata mutatkozik meg, még boldogabb jövőnk kivívására, a nehézségek legyőzésére, a terv teljesítésére és túlteljesítésére. Az augusztus 20-i munkaverseny nagy termelési eredményei, dolgozóink munkalelkesedése, megnövekedett öntudata, új győzelmek kiapadhatatlan forrása és kemény válasz népi demokráciánk minden ellenségének, a gyűlölt háborús gyújtogató imperialistáknak és bérenceiknek. Ezek a győzelmek ismét bebizonyították, hogy módosított ötéves tervünk nagyszerű célkitűzései nemcsak megvalósíthatók, de túl is teljesíthetők. Ne elégedjünk meg azonban az elért sikerekkel! Augusztus 20-a után induljunk ismét rohamra új, nagyobb célokért; teljesítsük határidő előtt minden részletében sikeresen 1951. évi tervünket. Érezze át e feladat nagyszerűségét és a velejáró nagy felelősséget minden egyes munkás és munkásnő, minden fizikai és minden műszaki dolgozó, a termelés minden parancsnoka, a terv minden közkatonája. Az üzemek vezetői, a párt- és szakszervezeti szervek mozgósítsák a dolgozókat új versenycélokra, a hibák elleni fokozott harcra, a szocialista munkaverseny, a Sztahanov-mozgalom kiszélesítésére. Az augusztus 20-i verseny ismét halal más rejtett tartalékokat hozott felszínre az üzemekben. A Diósgyőri DIMAVAG Gépgyár forgácsoló üzemében például gyakran előfordult, hogy a szerelme számára nem tudtak elegendő alkatrészt biztosítani. Amikor azután a dolgozók feltárták a műszaki vezetés és a versenyszervező munka fogyatékosságait s az egyes üzemrészek dolgozói versenyre léptek, egyszeriben megszűnt a szűk keresztmetszet s a vállalt tíz esztergagép helyett tizenöt darabot készítettek el terven felül. A verseny eredményei ismét bebizonyították, milyen nagy lehetőségek vannak üzemeinkben a munkaszervezés megjavítására, a meglevő berendezések jobb kihasználására, a termelékenység emelésére, az anyaggal való takarékosságra. Most az a feladat, hogy az üzemekben mindenütt felmérjék az augusztus 20-i versenyszakasz eredményeit, felhasználják a jó tapasztalatokat és állandósítsák a legjobb munka- és versenyszervezési módszereket. Termelési aktívaértekezleteken vitassák meg, ki hogyan teljesítette augusztus 20-i vállalását. Teljesítette-e az üzem, amit vállalt, avagy elmaradt a kitűzött célok mögött. Vitassák meg, melyek a döntő feltételei annak, hogy az üzem behozza lemaradását és sikeresen teljesítse évi tervét. Az évi terv határidő előtti teljesítéséért folyó harc az 1952. tervév termelési sikereinek szilárd megalapozását jelenti. Ez nagy erőfeszítést, áldozatos munkát követelő döntő politikai feladat is minden üzemben. A győzelem egyik legfontosabb biztosítéka a hibák őszinte feltárása, az osztályellenséggel szembeni éberség fokozása, kíméletlen harc minden lazasággal, minden felelőtlenséggel szemben. A minisztertanács vándorzászlajáért folyó verseny eredményeiről szóló legutóbbi jelentés is megmutatta, hogy a jó eredmények mellett még bőven vannak hibák mindenütt. Még az olyan élenjáró üzemben, mint a Fémáru- és Szerszámgépgyár, sincs minden rendben, például a munkafegyelem terén. A Járműfelszerelési Gyár példája különösen általánosítható. Itt azért maradtak le a feladatok mögött, mert nem fektettek súlyt a verseny szervezésére és elhanyagolták a politikát felvilágosító munkát. A szocialista munkaverseny továbblendítésében, a hibák megszüntetésében, az évi terv sikeres teljesítéséért folyó harcban nagy feladat hárul a szakszervezetekre, a szakszervezeti aktivistákra. Az augusztus 20-i munkaverseny tapasztalatait felhasználva, magasabb szintre kell emelniök a versenyszervező munkát. Még nagyobb figyelmet kell fordítaniok a tömegek kezdeményezéseire, még következetesebben kell harcolniok az élenjáró szovjet tapasztalatok elterjesztéséért, az újítások, észszerűsítések bevezetéséért, a dolgozók egészséges javaslatainak megvalósításáért. Szakszervezeti munkásaink mutassanak példát a termelésben, magyarázzák meg szüntelenül a tömegeknek, hogy ötéves tervünk teljesítése egész népünk boldogulásának alapja, magyarázzák meg az egyén és a köz érdekének szoros összekapcsolódását a szocialista versenyben, a termelékenység emelésében. Szélesítsék ki a versenyzők táborát. Még nagyobb számban vonják be a műszaki értelmiségieket. Segítsék az elmaradókat, tegyék általánossá az élenjáró dolgozók tapasztalatait, harcoljanak a verseny műszaki előfeltételeinek biztosításáért, a munkafegyelem megszilárdításáért. Az üzemi és műhelybizottságok, a bizalmiak, a műszaki vezetőkkel szorosan együttműködve irányítsák a dolgozók figyelmét a tervteljesítés legdöntőbb célkitűzéseire. Harcoljanak a pazarlás ellen, minden grammnyi hulladékanyag hasznosításáért, a Gazda-mozgalom elterjesztéséért. Szervezzék még nagyobb lendülettel a párosversenyeket és gondoskodjanak arról is, hogy a dolgozók állandóan ismerjék saját eredményeiket és versenytársaik eredményeit is. Alkotmányunk évfordulójának napján, amikor büszke örömmel és a nagy Szovjetunió iránti hála és szeretet érzésével gondolunk arra, hogy országunkban minden hatalom a dolgozó népé, érezzük át fokozottan felelősségünket is. Fogadjuk meg ezen a napon ismét, hogy Pártunk bölcs útmutatását követve, még magasabbra emeljük a szocialista munkaverseny zászlaját, szilárdan helytállónk a termelés frontján folyó békeharcban és új montesikerekkel visszük győzelemre 1951. évi tervünket. 3 NÉPSZAVA Ötéves tervünk a betonnál és gránitnál keményebb alapra, dolgozó népünk akaratára, lelkesedésére és munkájára épül Révai József elvtárs, népművelési miniszter beszéde az ötéves terv kiállítás megnyitásán Szombat délelőtt nyílt meg a Műcsarnokban az ötéves terv kiállítás. Részt vett a megnyitó ünnepségen: Rónai Sándor elvtárs, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Dobi István, a minisztertanács elnöke, Gerő Ernő elvtárs, államminiszter, a Népgazdasági Tanács elnöke, Farkas Mihály elvtárs, vezérezredes, honvédelmi miniszter, Révai József elvtárs, népművelési miniszter, Kovács István elvtárs és Nagy Dániel, az Elnöki Tanács elnökhelyettesei, Kiss Károly elvtárs, külügyminiszter, Házi Árpád elvtárs, belügyminiszter, Vas Zoltán elvtárs, az Országos Tervhivatal elnöke, Zsofinyecz Mihály elvtárs, kohó- és gépipari miniszter, Czottner Sándor elvtárs, bánya- és energiaügyi miniszter, Sándor László elvtárs, építésügyi miniszter, Kiss Árpád elvtárs, könnyűipari miniszter, Erdei Ferenc földművelésügyi miniszter, Dögei Imre elvtárs, az Országgyűlés elnöke, valamint a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének és a Népköztársaság Elnöki Tanácsának több tagja,a politikai, gazdasági és kulturális életünk számos kiválósága. Megjelentek a megnyitón J. D. Kiszeljov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete, Huan Cen, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete és a baráti államok követségeinek vezetői. A kiállítást Révai József elvtárs, népművelési miniszter nyitotta meg. — Ez a kiállítás, melyet Alkotmányunk törvénybe iktatásának második évfordulóján nyitunk meg, propagandakiállítás — mondotta. — Igen, propaganda a szó nemes értelmében, hogy népünk lássa és jobban megértse mindennapi munkájának értelmét és összefüggését hazánknak az ötéves terv megvalósításával bekövetkező hatalmas fejlődésével. Ez a kiállítás saját tetteink, eddigi és jövendő eredményeink megmutatása, hogy munkásosztályunk, dolgozói parasztságunk, értelmiségünk lássa és jobban megértse: helyes, hogy vállvetve, szoros egységben dolgozik, hogy a cél, aminek eléréséért küzd, megéri a fáradságot, a munkát, az áldozatot. Az ötéves tervvel szilárd gazdasági alapot teremtünk nemzetünk függetlensége számára — folytatta. — Erős ipar nélkül nincs igazi nemzeti függetlenség — ezt jó száz évvel előttünk Kossuth Lajos is felismerte. Nehézipar, vas- és acélkohászat, szerszámgépgyártás, autóipar, motorgyártás, vegyiipar, alumíniumipar nélkül a nemzeti függetlenség üres szó. Mi most megteremtjük ezeket az iparokat. Ez azt jelenti, hogy egyszer és mindenkorra elvágjuk az útját annak, hogy Magyarország visszasüllyedjen abba a gyarmati sorba, amiben évszázadokon át senyvedett idegen elnyomás alatt. Ellenségeinknek — az ország határain innen és túl — ez persze nem tetszik. Az imperialisták, akik néhány évvel ezelőtt még Marshall-segéllyel is boldogítani akartak bennünket csak azért, hogy országunk gyarmati állapotát, elmaradt agrár jellegét, függőségét népünk ellenségeinek segítségével fenntarthassák, most ráfogják a fehérre is, hogy fekete és azt kiabálják, hogy az ötéves terv, amely hazánkat a vas és acél országává fejleszti, gyarmattá, méghozzá szerintük »Szovjet-gyarmattá« teszi Magyarországot. Ha nekik Dunapentele és Inota, a barcikai kombinát, a földalatti vasút, a Tiszalöki Erőmű és öntözőmű, az ország villamosítása, gyarmatosítás, akkor csinálják ezt utánunk Iránban és Egyiptomban, Malájföldön és Marokkóban, vagy akár Olasz- és Franciaországban. Tudomásunk szerint sem Franciaországban, sem Olaszországban, de Angliában sem épülnek acélkohók és erőművek és ami ehhez tartozik: egyetemek és iskolák, könyvtárak és kultúrházak. Ott legfeljebb kaszárnyák épülnek amerikai csapatok számára. — Hazudni is félig-meddig értelmesen kell. Ellenségeink azonban értelmetlenül hazudnak és bután rágalmaznak. Ráfogják ötéves tervünkre, hogy semmi más célja nincs, mint országunk hadi potenciáljának emelése. Ha országunk fejlett iparral rendelkezik, akkor persze nem gyengébbek leszünk, hanem erősebbek. Ha népünk életszínvonala 50 százalékkal nő, ha dolgozóink és gyermekeink művelt emberekké lesznek, akkor az ország is erősebb lesz. Be kell tehát vallanom, hogy a veszprémi és a miskolci műegyetemmel, a kultúrotthonokkal, a népkönyvtárakkal és a falusi mozik ezreivel, sőt az új győri színházzal is a hadi potenciálunkat« emeljük. De mondjunk le az új Nemzeti Színház megépítéséről, csak azért, hogy hadipotenciálunk ne emelkedjék? — Nem, ötéves tervünk a békés építés terve. Az a nép, amely ily roppant gazdasági és kulturális átalakítás munkájába kezd, békét akar. A mi ötéves tervünk nem áll egymagában. Hasonló munka folyik a Volga és a Don mellett a Szovjetunióban és a népi demokráciák országaiban, bizonyságául annak, hogy nyolcszázmillió ember békét akar, építeni akar. Csinálják utánunk az imperialista urak ezt is. Szavaztassák meg a francia, az olasz, az angol munkásokat, mit akarnak inkább: villamosítást, lakóházépítést, gyár- és iskolaépítést-e vagy kaszárnyákat és ágyúgyárakat amerikai parancsra? — Az ötéves terv bizonyság népünk teremtőereje, tehetsége, leleményessége, rátermettsége mellett. Az ötéves tervet a mi nagy pártunk kezdeményezte és dolgozta ki, de menet közben folyton javítani, megvalósítani, csak dolgozó népünkkel együtt, az ő értelmének és kétkezi munkájának segítségével lehet. Együgyű hazudozók azt állítják, hogy ez a nagy ország- és természetátalakító terv »kényszermunkára« épül. Rendben van, csinálják utánunk. Próbáljanak az urak_ az amerikai titkosrendőrség segítségével Sztahanov-mozgalmat szervezni, teszem azok között a dokkmunkások között, akiknek százezreit tették, mint megbízhatatlanokat, feketelistára. Hol van újítómozgalom, versenymozgalom, anyagtakarékossági mozgalom, Gazda-mozgalom az amerikai és angol hadiiparban? Tudtommal sehol. A gumibot és a könnygáz, az ujjlenyomat és a feketelista módszere nem alkalmas módszer arra, hogy kiváltsa és fokozza a munkások munkakedvét, leleményességét, teremtőerejét. A mi ötéves tervünk homokra épülne, ha nem dolgozó népünk, nagyszerű munkásosztályunk lelkesedésére és teremtő erejére, tehetségére és értelmére, öntudatára és önkéntes fegyelmére épülne. És azért nem épül homokra, hanem betonnál és gránitnál keményebb alapra, mert dolgozó népünk akaratára, lelkesedésére, munkájára épül. Az ötéves terv átalakítja a magyar parasztság életét, újjáteremti a magyar falut is. Ehhez az első lépést 1945- ben tettük meg a földosztással. A második lépést most tesszük meg az ötéves tervvel, mezőgazdaságunk gépesítésével, jolgozó parasztságunk műveltségének és jólétének emelésével a társas szövetkezeti gazdálkodás útján. A földreform nagy vívmány volt, amely a parasztság kezére adta a földesúri földet. A földreform eredményeit védjük meg és fejlesztjük tovább a gépesítéssel, a szövetkezeti gazdálkodással. »Földet vissza nem adunk!« — így szólt Pártunk harci jelszava 1946- ban, amikor a reakció rohamra indult a földreform ellen. És hogy a parasztkézre jutott földet megvédjük az imperialisták támogatását élvező úri reakcióval szemben, hogy örökre a dolgozó parasztságnak biztosítsuk azt a földet, amit 1945-ben kapott a felszabadító Szovjetunió és a magyar munkásosztály segítségével, ezért kell tovább menni és örökre elvágni az útját a kapitalizmus visszaállításának a mezőgazdaságban is. A szövetkezeti gazdálkodás révén válik visszavonhatatlanul, örök időkre paraszti földdé az úri nagybirtok földje. A szövetkezeti gazdálkodás szabadítja fel a parasztot elszigeteltségéből és elesettségéből, teszi részesévé a technikai és a kulturális fejlődésnek, teszi a szocializmusnak a munkásosztállyal egyenrangú építőjévé. — Az ötéves tervben valósul meg, ölt testet Pártunk régi harci jelszava, amelyet öt évvel ezelőtt a még ereje teljében levő ellenség mellének szegeztünk: »Nem a kizsákmányolóknak, hanem a népnek építjük az országot.« Az ötéves tervet megvalósítani és a szocializmust építeni: egy és ugyanaz. Lehetne-e szó Dunapenteléről és Luotáról, a veszprémi egyetemről és a falu villamosításáról, ha hazánkban a Kohner és Weiss bárók, az Esterházyak és Pallaviciniek, a Nagy Ferencek és Hagyó-Kovácsok, a Mindszentyek és Grószök lennének még urak. Nem, nem lehetne! Nagyot alkotni csak az a nép tud, amely magának dolgozik és amelynek a nyakán nem ülnek tőkések és nagybirtokosok. Ebből az következik, hogy helyesen tettük azt, amit a Kohnerekkel és Weiss Manfrédokksal, az Esterházyakkal és Hagyó-Kovácsokkal, a Nagy Ferencekkel és a Grószökkel tettünk, még ha eközben kissé meg is sértettük kizsákmányolásra és elnyomásra, öszszeesiküvésre és hazaárulásra való »emberi jogaikat«. ígérjük, hogy ezekben a »jogaikban« továbbra is korlátozni fogjuk őket. Azt mondják, hogy ezt tiltja a békeszerződés! Azért a pénzért azt is mondhatnák: a békeszerződés tiltja Dunapentele és Inota megépítését, tiltja a munkás- és parasztgyermekek egyetemi tanulmányait, tiltja kiváló művészeink jutalmazását Kossuth-díjakkal, tiltja új szocialista népi kultúránk megteremtését. Az emberi jogok — ahogyan mi értelmezzük őket — a munkások és a dolgozó parasztok, a népnek segítő értelmiség emberi jogai, Kazincbarcikában és a miskolci egyetemben, az új ipari technikumokban, a falunak juttatott traktorokban és kombájnokban, a kultúrotthonokban és munkásüdülőkben testesülnek meg. Az emberi jogok a mi értelmezésünk szerint abban fejeződnek ki, hogy nincs országunkban munkanélküliség, hogy szabad a pálya mindenki előtt, hogy a dolgozó nép gyermekei számára az ország a korlátlan lehetőségek földjévé lett. Ezeket az emberi jogokat és nem a szocialista építés ellenségeinek »jogait« biztosítja Alkotmányunk. Alkotmányunk paragrafusai nem csupán papiroson vannak meg, hanem testet öltöttek és öltenek ötéves tervünkben, jövőnket építő nagy munkánkban, az egész nép és minden egyes dolgozó fölemelkedését biztosító gazdasági és kulturális létesítményetekben. Az ötéves terv eddigi és ezutáni alkotásain nemcsak Pártunk irányításának és vezetésének, nemcsak dolgozóink nagyszerű munkájának kezenyoma van és lesz rajta, hanem a Szovjetunió állandó, nagyszabású és pótolhatatlan segítségének kezenyoma is. A szocializmus építése hazánkban és a Szovjetunió anyagi és szellemi támogatása elválaszthatatlan egymástól. Az imperialista urak zokon veszik, hogy ötéves tervünk megvalósításánál a Szovjetunió segítséget nyújt nekünk és mi ezt elfogadjuk. De ki tehet róla, hogy a szocializmus építéséhez Moszkva nyújt segítséget és nem New York vagy London? Van-e amerikai bank, amely a mi Dunapentelénk, a magyar munkásosztály új, nagy kohó-, művének építéséhez hitelt és segítséget nyújtott volna? Nincs. Ki tehet róla, hogy Moszkva olyan országoknak segít, amelyekben a munkások az urak, a dolgozók. Washington pedig olyan országokat is leigáz, segítség ürügyén, amelyekben a tőkések az urak? Ne csodálkozzanak tehát az imperialisták, hogy az ötéves terv megvalósítása során napról napra érezve és felhasználva a Szovjetunió segítségét és gazdag tapasztalatait, a szovjet-magyar barátság még szorosabbá, még eltéphetetlenebbé válik. Az ötéves terv megvalósítása, a szocializmus építése közben válik ez az ország valóban népünk közös tulajdonává, új és igazi hazájává. Egészen és igazán a miénk nem az, amit egyszerűen apáinktól örököltünk, hanem az, amit magunk szerzünk meg és építünk fel magunk és gyermekeink számára. A haza most válik, szemünk láttára, építés közben, népünk közös munkája nyomán mindnyájunk köztulajdonává, a nép hazájává. Ezért van jogunk, ezért kötelességünk dolgozóinktól még több munkafegyelmet, önfeláldozást, a nehézségekkel való bátor szembeszállást kérni és elvárni. És tudjuk, hogy egy nép, amely bele merte vágni fejszéjét az ötéves terv fájába, nem fog visszariadni a nehézségektől, sem a kicsiktől, sem a nagyoktól, hanem leküzdi őket. — Ez a kiállítás bizonysága annak, hogy munkásosztályunk, dolgozó népünk mer és tud nagyot alkotni — mondotta befejezésül Révai elvtárs. — Bizonysága annak, hogy az ország Vezetése jó kézben van Pártunk kezében. Bizonysága annak, hogy népünk békét akar és kész békés építőmunkáját meg is védelmezni. Ez a kiállítás bizonysága annak, hogy országunk szerves része a szocializmust építő, a haladást, a demokráciát védelmező békefrontnak, amelyet a Szovjetunió, a nagy Sztálin vezet. Bizonysága ez a kiállítás annak, hogy dolgozó népünk egy emberként követi Pártunkat és vezérünket, Rákosi Mátyást. Révai elvtárs beszéde után a jelenlevők megtekintették a kiállítást.