Népszava, 1951. augusztus (79. évfolyam, 177-202. sz.)

1951-08-19 / 193. szám

Molnár Ferencné államügyész. 1937-ig a győri Linum-Tauszig szervőnője volt Ekkor férje illegális kommunista tevékenysége miatt állását vesztette. 1943 március 19-én internálták. A felszabadulás után a fővárosba jött. Az igazságügyminisztériumba 1949-ben került tanulmányi előadóként. Innen küldte a Párt a Bírói és Államügyészi Akadémiára, amelynek elvégzése után mostani beosztását kapta. A napokban nevezték ki csoportvezetőhelyettessé. A tervgazdálkodási bűncselekmények pereinek ügyésze. Nyilas Sándor, a kohó- és gépipari minisztérium osztályvezetője csongrádi szegényparaszt, kubikoscsaládból származik. 1937-ben lépett be a Ganz Hajógyárba, ahol vasöntőként dolgozott. A felszabadulás után ugyanitt művezető lett. Lelkiismeretes, jó munkája eredményeként később a nehézipari központba hívták be munkatársnak. Ezt követően a Vörös Akadémiára küldték, hogy a gazdasági parancsnoki hivatáshoz szükséges magasabb ismereteket megszerezze. Az Akadémia elvégzése után, július 1-én kapta meg mai beosztását. Jelenleg a kohászat ügyeit intézi a minisztériumban. Farkas István a Ganz Villamossági Gyár vezérigazgatója. 1917 től a Ganz Vagongyár vasesztergályosa volt. A felszabadulás után a Nagygéposztály üzemvezetője lett. A Ganz Villamossági Vállalatot 1948 óta vezeti. Az ő javaslatára rendezték meg a gyárban augusztus 20. Alkotmányunk évfordulója tiszteletére az újítási hetet, amelynek hatalmas eredményei vannak. A hét folyamán 350 újítási javaslatot nyújtottak be a dolgozók. Az újítások anyagmegtakarításban kétmillió forint értéket jelentenek. Szálas István országgyűlési képviselő 1917 óta szervezett munkás. Bádogossegéd volt a Magyar Fémlemezgyárban. A felszabadulás után ugyanebben a gyárban dolgozott tovább, 1950-ig. Rövid ideig személyzeti vezető volt az Alumíniumgyárban, majd 1951 márciusától az ipari gépkéseket gyártó üzem vállalatvezetője. Irányításával a vállalat júliusi tervét 115 százalékra teljesítette. Augusztus 20-i felajánlása az volt, hogy elősegíti az üzem évi tervének befejezését november 7-re. A munkaverseny eredményeként a tervet előreláthatólag már október elején teljesítik. 7.."Az állam elismeri és támogatja a dolgozóknak a kizsákmányolás ellen irányuló miniden valóságos szövetkezeti mozgalmát. Az OrvOSI elengedte a beteg pulzusát és '---------------- megtöltötte az injekciós fecskendőt. — Nem kellett volna csépelni engedni, napszúrást kapott — mondta és a betegségbiztosítási könyvet félretolva az asztalon, receptíráshoz látott. " — Én mondtam Pista bácsinak, hogy ne jöjjön — szólt közbe halkan Fóris Lajos, aki a beteget a szobába hozta, mikor rosszul lett, majd hangosabban folytatta. — Hiszen azért vagyunk az I. típusú »Béke«-csoport tagjai, hogy segítsünk egymáson. Az orvos csendre intette és becsukta a táskáját. Amikor kifelé indult, Ülviczky Istvánná kezébe adta a receptet. Fóris visszament a géphez. Ülviczky néni meg elgondolkozva indult el a gyógyszertár felé. A beteg mozdulatlanul feküdt az elsötét -------- tített szobában és újra hatalmába kerítette a láz. úgy érezte, szétreped a feje, szúrt a szíve, de az injekció hatására hirtelen megszűntek a fájdalmak, csak a láz lebegtető érzése maradt meg. Mintha nem is a szobában feküdt volna, a sötét szoba megtelt emberekkel, akik soha vissza nem jönnek már, barátokkal és ellenségekkel. Életrekeltek az emlékek. — Nézze Ulviczky — hallotta a múltból Káldi csendőrtiszthelyettes hangját és szinte érezte a szavakat kísérő borszagot —, ne lázadozzon, örüljön, ha fedél van a feje felett. Glaser nagyságos úr arról nem tehet, hogy maguk nyolcan vannak a konvencióra — majd halk hangon folytatta —, ez a világ sora és vésse jól a fejébe, mert nem játszunk tovább magával. Nem ajánlom, hogy mégegyszer panaszt halljak magáról a nagyságos úrtól... Ilviczky István felnyögött álmában — csendőrök jönnek a pajtánál — motyogta —, biztosan megint az irodára hivatnak... Kellemes hideget érzett a homlokán és felesége hangját hallotta. — Nyugodj meg — A „BÉKÉDBŐL ” mondta a felesége, miközben vizes borogatást tett a fejére —, nem jön semmiféle csendőr, pláne a pajtánál, mert az már nincs is. Ott most a tanácsház van, a kastélyban meg az iskola. A beteg elcsendesedett. A vizes borogatás és az injekció megtette a hatását. A láz alább, szállt, ulviczky István elszunnyadt. Ulviczkyné elgondolkodva ült az ágya mellett és eszébe jutott, hogy milyen gyorsan ideért az orvos. Bezzeg amikor a Mariska gyermekkorában beteg volt, nem ment ilyen könnyen a dolog. A családnak két hízójába került a betegség. Alig volt zsírjuk abban az évben. Most meg csak átszaladt a tanácsházára, ahol azonnal telefonáltak Fegyvernekre az orvosért. Félóra alatt itt volt az orvos, s még az orvosságért se kell fizetni. Ulviczkyné felállt s felvette az asztalról a betegbiztosítási könyvet s miután eltette a szekrénybe, átment a cséplőgéphez. A szobára s csend borult, csak a cséplőgép --------------— búgása hallatszott be halványan. A beteg csendesen feküdt az ágyban és egyszer csak felébredt. Egy darabig a mennyezet gerendáit nézegette, aztán a falon függő családi képekre tévedt a tekintete. — No András, látod, pont most, a nagy munka előtt dőltem ki a sorból — mondta halkan, amikor egy honvédtisztiruhás fiatal férfi képére tévedt a szeme. Pista bácsi hirtelen felült az ágyban. A mozgás kissé nehezére esett, de érezte, hogy már jobban van. Eszébe jutott, hogy jó volna felkelni, de ez már nem sikerült. Hirtelen éles kutyaugatásra figyelt fel. — Valaki jön — szólt magában. Halkan nyílott a konyhaajtó, s valaki hangosan köszönt. Kis csend tántadt, mert a vendég zavarában nem tudta, mit csináljon. Pista bácsi már éppen kiáltani akart, hogy itt van a szobában, amikor kinyílt az ajtó és hangos jópapottal egy leány lépett a szobába. — Az örményes »Béke«-csoport elnökét keresem — mondta és zavartan megállt az ajtónál . „ÚJ ÉLETBE — Én volnék, de tessék leülni — mondta Pista bácsi. — Beteg az elvtárs? — kérdezte részvéttel a leány, amikor leült. — A gépállomás mezőgazdásza vagyok — folytatta mondanivalóját —, persze, még nem ismer az elvtárs, mert nemrégen jöttem az iskoláról. — Nagyon örülök — válaszolt ulviczky bácsi —, mindjárt elviheti a gépi munka igénylést is. Ott van a sarokban,a kisasztalon — mutatott az ablak felé. A leánya bólintott és felvette a teleírt ívet, 1---------—— majd eltette a táskájába. — Pont most kellett megbetegednem — panaszkodott az öreg. — A hatvan év sok baja gondja most üt ki az emberen. — Hát így van ez — mondta helyeslően a leány —, ahogy édesapám mondogatja, az ember ne hagyja magát. — Hová való az édesapja? — érdeklődött Pista bácsi. — Nádudvarra, hét holddal lépett a csoportba. — III. típusúba? — kérdezett újra s amikor igenlő választ kapott, így folytatta: — Nekem is ilyesmiben fő a fejem. Mert hát nem vagyok megelégedve a mi csoportunkkal. A tavasszal alakultunk és azóta csak most csépléskor végeztünk közös munkát. Nem jó! használtuk fel az állam segítségét. Mintha csak egyénileg gazdálkodtunk volna. A termés, nem mondom, nem rossz, de éppen tegnap találkoztam Demeter Pistával... — A III. típusú »Új Eet«-ből?/ — Azzal — bólintott az öreg. -j- Elmondta, hogy már 500 munkaegysége van neki és a családjának. Egy munkaegységre pedig csak készpénzben 30 forint jut. Hol vagyok én ekkora jövedelemtől. Már régen gondolkodom, hogy átlépek, de egyedül nem akarok. — Pedig az nincs másképpen — válaszolt a leány —, valakinek el kell kezdeni. — Nem mondom, igaza van. Tavaly, is akkor indultak meg a belépések, amikor a családunk elkezdte. — Hát kezdjék el az idén is maguk — tanácsolta a leány. Ilviczky István nem válaszolt, mert újra kutyaugatásra .Jett figyelmes s hamarosan kopogtak az ajtón, a postás volt. — Betegeskedünk, Pista bácsi? — kérdezte, miután köszönt és egy levelet adott át Ulviczky István lassan bontotta fel a borítékot, aztán olvasni kezdte a levelet: »Kedves Édesanyám és Édesapám! Megkaptam levelüket és örülök, hogy mindketten jól vannak. Édesapám írja, hogy a III. típusú, csoportba akar átmenni. Helyes az elhatározása és szeretnék most otthon lenni, hogy segítsek. Tudom, hogy nehézség is lesz, de ne hagyja magát Édesapám, tavaly is első volt, az idén se maradjon le .. .* — András fiam írt — szólt a leányhoz —, ugyanazt tanácsolja, mint maga. Hej — sóhajtott. — Pont most kellett megbetegednem. — Segíthetek? — kérdezte a leány. Pista bácsi elgondolkozott. — Hát ha akar, igen — mondta. — Szóljon Tóthnak, az »Új Élet« elnökének, jöjjön el estére. — Meglesz, ulviczky elvtárs — válaszolt a leány és menni készült. Kezet szorított Pista bácsival és hozzátette: — Úgyis oda tartok. Alighogy elment a vendég, hazajött Ilviczky néni is. Amikor meglátta, hogy Pista bácsi ül az ágyban, szigorúan rászólt: — Fekszel le mindjárt! Az orvos azt mondta, hogy nyugalomra van szükséged s már az ágyban ülsz, pedig nemrég még csendőrökről álmodtál. Pista bárki leintette: — Itt a Bandi — ----------------- lobogtatta meg a levelet —, hogy mit, azt ráérsz elolvasni, most inkább menj el Jánoshoz, Margitékhoz és szólj be a Rózsiékhoz is, hogy jöjjenek el estére. Menj már! — Dehogy megyek, nem hagylak itt egyedül, nehogy megint csendőrökről álmodjál— válaszait határozottan az asszony —, neked nyugalomra van szükséged. De Pista bácsi szelíden rászólt: — Éppen azért menjél, a jövőnkről van most szó, hogy többé senkinek se legyenek ilyen álmai — mondta és belefogott, hogy részletesen elmondja tervét. Bilka Pál LEVELEK AZ ALKOTMÁNYRÓL 45. §. 1. A Magyar Népköztársaság biztosítja polgárai számára a munkához való jogot és a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő díjazást. Évekig kukáknál voltaim cseléd. 1994 tavaszán határoztam el, hogy a fővárosban próbálok elhelyezkedni, ötven fillérrel a zsebemben, közel 250 kilométert gyalogoltam Szeghalomról Budapestre. Itt hónapokig talpaltam álláskán, eredménytelenül. Nagy nehezen sikerült elhelyezkednem a pesterzsébeti Mechanikai Hordóüzemben, ahol 12 pengős bérért hetenként 10 órát dolgoztam. Az időtájt háromtagú családommal egy sötét, nedves szobáiban laktam. A háziúr állandóan kilakoltatással fenyegetett, mert a 14 pengőnyi lakbért sohasem tudtam egyösszegben megfizetni. Amikor úgy éreztem, hogy életemet ilyen körülmények között nem tudom tovább tengetni, fizetésemelést kértem. A válasz a szokásos volt: elbocsátottak. Újra kezdtem a harcot. Hosszú h-napok munkanélkülisége után a Flamm Faárugyárba vettek fel alkalmi munkásnak. Itt hasonló volt a helyzet. Naponta reggel 7-től este 6-ig dolgoztam, heti 15 pengőért. Itt is a fizetésemelés kérése fejezte be munkámat.. Kénytelen voltam visszamenni Szeghalomra napszámosnak. A felszabadulás után 1940-ban ismét Pestre jöttem és itt a gyár öntödéjében, mint segédmunkás helyezkedtem el. 1949-ben fémöntvénytisztító lettem és ugyanez évben, Sztálin ekvrdis születésnapja tiszteletére megindított versenyben 797 százalékos teljesítményt értem el. öröm volt dolgoznom az új, megváltozott, körülmények között. A sztálini műszak után átlag százalékomat 200 fölé emeltem. 1950 januárjában nagy megtiszteltetésért, megkaptam az élmunkás jelvényt. Ez a kitüntetés további jó munkára serkentett. Ugyanez év május 1-én megkaptam a sztahanovista oklevelet, majd néhány hónap múlva mellemre tűzték a büszke sztahanovista jelvényt is. E szép kitüntetések nagy elégtételt jelentettek számomra a múlt keserves megpróbáltatásaiért. Amikor pedig 1951 június 15-én beköltöztem a Béke úti élmunkásházba, ismét megfogadtam, hogy még odaadóbb munkával harcolok Pártunk célkitűzéseiért, a békéért, a szocializmusért, . K. Szűcs Gyula sztahanovista fémöntvénytisztító, Ganz Kapcsolók és Készülékek Gyára * 50. § (1) A Magyar Népköztársaságban a nők a férfiakkal egyenlő jogokat élveznek. Ha összehasonlítást teszek a jelen és múlt életem között, látom, mennyire megváltozott minden. Amíg a múltban sohasem volt állandó munkám, ma Alkotmányunk külön pontban biztosítja a munkához való jogot és a férfiakéval egyenlő bérű. Nekünk, nődolgozóknak különösen nehéz volt a helyzetünk. Lebecsülték képességeinket, zárva volt előttünk a legtöbb pálya. Ha sikerült is állásba jutni, jóval kevesebb munkabért fizettek, mint a férfiaknak. Pedig egyforma munkát végeztünk. Jól emlékszem azokra az időkre, amikor a Wolfner bárók cipőgyárában dolgoztam. Annak ellenére, hogy tűzőnői szakképzettséggel rendelkeztem, kézimunkára osztottak be. Míg a férfiak 30—35 pengőt kerestek hetenként, én ugyanezért a munkáért 12—13 pengőt kaptam. Ebből a pénzből magamat is alig tudtam eltartani. Éjszakai mosást kellett vállalnom. Az ország ügyeinek intézésébe sem szólhattam bele, mert szavazati jogom nem volt. Ma nincs számunkra elérhetetlen pálya. Mind a munkából, mind az államigazgatásból kivehetjük részünket. És meg is álljuk a helyünket. Én például három hónapja vezetem a Duna Cipőgyár szabász-osztályát. Igaz, amikor művezető lettem, akadtak néhányan, akik bizalmatlanul fogadtak. Véleményük azóta megváltozott, mert a tervteljesítésben lemaradt üzemrészünk behozta lemaradását, sőt júniusban a tervet túl is teljesítettük. Júliusban ismét visszaesés mutatkozott. Ezt azonban elsősorban a szakmunkáshiány okozta. Ezért vállaltam Alkotmányunk tiszteletére, hogy jobb szervezéssel nemcsak behozzuk a lemaradást, hanem ismét túlteljesítjük tervünket. A legutóbbi versenyértékelés szerint már 107 százalékot értünk el. A jó munkával együtt emelkedik a keresetérmés, amely a legutóbb 930 forint volt. Munkám elismeréséül sztahanovista oklevéllel tüntettek ki, a szakma legjobb művezetője címért folyó versenyben pedig a harmadik helyezést értem el. Híven tükrözi a nők egyenjogúságát, hogy osztályunk dolgozóinak 40 százaléka nő és a különböző kulcsgépek kezelésénél is derekasan megállják a helyüket. Az Alkotmány jogaink mellett kötelességeinket is előírja. Ezért* * mint művezető az Alkotmányból folyó jogomnak és kötelességemnek tekintem, hogy biztosítsam a termelés zavartalanságát, hiszen a terv teljesítésével azt az Alkotmányt védem, amely a törvény erejével biztosítja teljes egyenjogúságunkat. MOCSAI SÁNDORNÉ, sztahanovista művezető* Duna Cipőgyár, 48. 5. (1) A Magyar Népköztársaság biztosítja a dolgozóknak a művelődéshez való jogát. Kedves Elvtársak! Augusztus 20-a, Alkotmányunk születésének napja, mint sok szaktársamnak, nekem is nagyon sokat jelent. Hiszen a Pártunk adta Alkotmánynak köszönhetem, hogy egész életem megváltozott. Az Alkotmány tette lehetővé régi vágyam teljesülését, hogy tanulhatok. Folytathatom iskoláimat. A Horthy-rendszerben nyolc eleminél abba kellett hagynom, mert nem volt pénzünk az iskoláztatásra. De nem is volt sok értelme abban az időben, hogy a munkás gyermeke tanuljon. Ha állásról volt szó, úgyis a protekció számított. Ezért mentem el kifutónak, napszámosunk, majd később gyári segédmunkásnak. Akkor még álmodni sem mertünk ötéves tervről, amelynek végére 11.000 mérnökre és 17.000 technikusra lesz szükség. Emellett a műegyetemeken és a műszaki főiskolákon 21.000-en, a különböző technikumokban pedig 50.000-en tanulnak majd. Ezek a számok, szeretettántünk felhívása adták az erőt, hogy én is éljek az Alkotmány biztosította lehetőségekkel és folytassam tanulményaimat. Az idén végeztem jelesen a nyolc gimnáziumot és kitűnően érettségiztem. Most pedig a Műszaki Főiskolára iratkoztam be. Gépészmérnök akarok lenni. Korlmányunk minden támogatást megad ehhez. Naponta két óra tanulási idő és vizsgánként egy-egy hét, szigorlat előtt pedig 6 nap fizetett szabadság biztosítja a rendszeres tanulást. És egy fillér tandíjat sem kell fizetnünk. Nehéz elmondani, mit jelent számomra mindez. Hogy mint üzemlakatos, jó munkámért élmunkás, majd sztahanovista kitüntetést kaptam, hogy kiemeltek gyártás, vezetőnek. Ezért harcolok teljes erővel ötéves tervünk és ezen keresztül a szocializmus mielőbbi megvalósításáért. Ezért válaltam, hogy műszaki brigádot szervezek a tervteljesítés, a munkamódszerátadás elősegítése érdekében. Így kívánom megköszönni Pártunknak Alkotmányunkat, amelynek megváltozott életemet köszönhetem. Bánkuti József gyártásvezető, Rákosi Mátyás Művek Gépgyára