Népszava, 1951. november (79. évfolyam, 255-279. sz.)

1951-11-01 / 255. szám

Előre az évi terv túlteljesítéséért! ÚJABB MUNKAGYŐZELMEK A NOVEMBER­I VERSENYBEN Nyolcvanöt tonnával teljesítették túl napi előirányzatukat az RM Martin-üzemének dolgozói A Rákosi Művek Martin-üzemének bejáratánál hatalmas feliratok hirde­tik a november 7-i vállalások, a Rákosi elvtársnak tett fogadalom tel­jesítésének újabb és újabb eredmé­nyeit. Október 30-án és 31-én a "fel­iratok olyan eredményekről számoltak be, amelyekkel a Martin-üzem még nem igen dicsekedhetett: OKTÓBER 30-ÁN REGGEL 6 ÓRÁTÓL OKTÓBER 31-ÉN REG­GEL 6 ÓRÁIG , 24 ÓRA ALATT A MARTIN-ÜZEM DOLGOZÓI 22 CSAPOLÁST VÉGEZTEK ÉS 85 TONNÁVAL TELJESÍTETTÉK TÚL NAPI ELŐIRÁNYZATUKAT. A martinászok között igen nagy az öröm. Valamennyien úgy érzik, meg­tört a jég és a mélypont után a part. Gerő elvtárs nemrégiben a kohá­szati konferencián elmondott útmuta­tása alapján behozzák lemaradásukat. A Jónás-brigád öt óra helyett 3 óra 36 perc alatt csapott. Emellett Amo­­szov elvtárs tanításai szerint rögtön ki is javította a kemence belső falát és ezzel nagy mértékben elősegítette, hogy a délutános műszakban dolgozó Polszter-brigád az ő eredményüket is túlszárnyalja. A Polszter-brigád átlag­­ideje 3 óra 15 perc. A többi brigád sem hagyta magát. A Gulyás-brigád a csapolási időt 3 óra 35 percre csökkentette. Vala­mennyien lelkesen dolgoznak újabb és újabb kimagasló eredmények elérésén A Rákosi Művek martinászai tettek­kel bizonyítják Rákosi elvtársnak, hogy a kohászok behozzák lemaradá­sukat, nem lesznek adósai a nép ál­lamának, súly alatt szakadtak el az átlag gya­pot elemi szálai, az idén még a hat grammot is kiállják. Az idei új magyar gyapot feldolgozását rövidesen meg­kezdik a Magyar Pamutipar, a Kis­pesti Textil és a Pamuttextilművek dolgozói is. November 7 tiszteletére már tíz lakást átadtak a bányászoknak a bodajki bányászváros építői A bodajki építkezés dolgozói Rákosi elvtársnak tett fogadalmukban vállal­ták, hogy november 7-re 64 lakást készítenek el. Októberben tíz lakást már átadtak és azokba be is költöz­tek a bányászcsaládok. A további 54 lakás elkészítése már 85 száza­lékig előrehaladt. Az itt dolgozó építő­munkások átlagteljesítménye a foga­dalom megtétele óta 12 százalékkal emelkedett. OKTÓBER 30-ÁN ELSŐ: * 1 2 3 Kisterenyei Szénbányák kazári aknaüzeme 1951 október 30-án, a napi tervtelje­­sítésben első három szénbányaüzem. 1. A Kisterenyei Szénbányák kazári aknaüzeme 135.2 százalékos tervtel­jesítéssel. 2. A Kisterenyei Szénbányák pál­­hegyi aknaüzeme 131.4 százalékos tervteljesítéssel. 3. A Kisterenyei Szénbányák gázt ajúsaüzeme 120.7 százalékos terv­­teljesítéssel Ezen a napon a három legalacso­nyabb tervteljesítési százalékot elért bányaüzem: Diósgyőri Szénbányák Anna­­aknaüzeme, mely mulasztások miatt csak 57 százalékban teljesítette elő­irányzatát. Ózdi Szénbányák farkaslyuki üzeme, mely kaparóláncszakadás miatt csak 53,4 százalékban teljesí­tette előirányzatát. Bükkaljai Szénbányák kondói üzeme, ahol hiányzás és meddő fel­tárás miatt csak 51,8 százalékban tudták az előirányzatot teljesíteni. Az üzemek közötti együttműködés hiányosságai gátolják a 770-es mozdony elkészítését november 7-re Nagy tábla hirdeti a MÁVAG Mozdonyszereldében: »A Lenin-bri­gád vállalta, hogy november 7-ig el­végzi a 770. számú mozdony és még a hat kisebb mozdony pofaszabályozá­sát.­ Azt azonban nem írták ki, hogy hol tartanak vállalásuk teljesítésé­ben. Ezt csak a brigádtól tudhatjuk meg: a 765-ösön dolgoznak már és négy kisebb mozdony munkáit befejezték. A 12 tagú brigád minden tagja részt vesz a MÁVAG pártbizottsága közép­fokú politikai iskoláján. Rendszeres tanulásuk nagyban elősegítette, hogy lendületes munkával jórészt behozták az október elejei lemaradást. Átlagos teljesítményük az utóbbi hetekben 160—180 százalék. — Ha minden anyagot megkapunk, akkor november 6-ra elkészülünk a 770-es pofaszabá­lyozásával — mondja Ipacs János elvtárs, a brigád vezetője. Az anyagok, alkatrészek késedel­mes szállítása jelenti a legnagyobb nehézséget a mozdonyszerelde dolgo­zóinak verseny­céljaik elérésében. A hónap elején a kazánműhely tíz napig nem tudott szállítani a Lőrinci Hen­germű szeptemberi selejtes lemezei miatt. A himbatartóknak már gya­lulva, esztergálva, készen a szerelők­nél­ kellene lenniök, de a Rákosi Mű­vek csak két hét késéssel, a napokban szállította le a nyers darabokat. Nem jobb az együttműködés a mozdony­gyáron belül sem, mert például a for­gácsolóüzem se szállította még le az ütközőgerendákat. A mozdonyszerelde vezetői igyekez­nek áthidalni ezeket a nehézségeket, segítik a szerelők versenyét Az oxi­génszállítások késése miatt például Brunner elvtárs, művezető javaslatára kijavítottak egy üzemen kívül helye­zett vésőgépet és autogénvágás helyett ezzel végzik el a leszúrásokat. A mozdonyszerelde műhelybizott­­sága a verseny mindennapos nyilvá­nos értékelésével segítse elő, hogy no­vember 7-re minden szerelőbrigád tel­jesítse vállalását. A MÁVAG műszaki vezetői és üzemi bizottsága jobban működjenek együtt a szállító üzemek­kel, javítsák meg a gyáron belül is a kooperációt, hogy a mozdonygyár dol­gozói teljesíteni tudják Rákosi elvtárs­nak tett fogadalmukat, hogy a 770-es számú mozdonyt november 7-ig gőz­­próbára elkészítik. A Kelenföldi Textilkombinát dolgozói megkezdték az új magyar gyapot feldolgozását A Kelenföldi Textilkombinát dolgo­zói már hozzá is kezdtek az új ma­gyar gyapotszállítmányok feldolgo­zásához. A kiváló minőségű hófehér magyar gyapotot az egrenáló üzem­ben választják le a magról és készí­tik elő ipari feldolgozásra. A gyapot termelőinek jó munkáját bizonyítja, hogy míg tavaly 20—21 milliméter volt átlagosan az elemi szálak hosz­­sza, az idei gyapotszál már eléri a 24 millimétert is. A javuló minőséget bizonyítja a gyapot szakítószilárd­sága is. Míg tavaly 3—4 gramm Rákosrendező állomás dolgozói a kocsitartózkodási egységidő jobb kiteljesítéséért versenyre hívták a Budapest-Ferencváros állomás dolgozóit Rákosrendező állomás dolgozói a felesleges kocsiácsorgás megszünte­tése, a kocsitartózkodási egységidő jobb kiteljesítése érdekében versenyre hívták a Budapest-Ferencváros állo­más dolgozóit. Elhatározták, hogy az őszi forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében megvalósítják a háromnapos kocsifordulót. A Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom ünnepének tiszte­letére vállalták, hogy az eddigi 91 százalékos leadásos kocsitartózkodási egységidőt 110 százalékra, a feladá­­sos kocsitartózkodási egységidőt 89 százalékról 107 százalékra, az átme­neti kocsitartózkodási egységidőt pedig 92 százalékról 123 százalékra teljesítik. Egyben felszólították a többi állomás dolgozóit is, hogy kövessék példájukat és csatlakozzanak a felhíváshoz. Túlteljesítik felajánlásaikat a Budafoki Zománcedénygyár dolgozói Egy vagon zománcedény készíté­sét vállalták terven felül a Budafoki Zománcedénygyár dolgozói. A vál­lalást a gyártás közben keletkező hulladékanyagok átalakításával telje­sítik, amivel előreláthatóan 170.000 forint értékű anyagmegtakarítást ér­nek el. A zománcozáshoz szükséges anyagot szintén hulladékanyag fel­használásával biztosítják. A zománc­keverő üstök kimosásánál eddig a csatornába öntötték az értékes, jó­minőségű zománcot. Ezt most mind felfogják, megszárítják és újra őrölik Előreláthatóan­­az Októberi Forrada­lom ünnepéig nem 170.000, hanem 200.000 forint értékű terven felüli edényt gyártanak. mm Világ proletárjai egyesüljetek M­AGYAR SZAKSZERVEZETE­K KÖZPONTI1 1L A CL 79. ÉVFOLYAM, 255. SZÁM ARA 50 FILLÉR 1951 NOVEMBER 1. CSÜTÖRTÖK Ha kezdődik Bécsben a Béke Világtanács második ülésszaka *Új élüzemek a bánya- és energiaiparban ◄ Levelezőink írják a november 7-i versenyről TELJESÍTJÜK RÁKOSI ELVTÁRSNAK TETT FOGADALMUNKAT Amikor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ez évi évfordulójának meg­ünneplésére a verseny­felajánlások megindultak, a következő levelet küld­tük népünk szeretett vezérének: »Sze­retett Rákosi elvtárs! Mi, a 64/1. számú Építőipari Vállalat kecskeméti, Izsák­és­ti építkezésének dolgozói, november 7 tiszteletére vállaljuk, hogy évi ter­vünket 1951. december 21 helyett tíz nappal a vállalt határidő előtt teljesít­jük. ..« A levél elküldése óta az építkezés dolgozói között nagy lendülettel fo­lyik a verseny. Farkas István sztaha­novista brigádvezető például — aki 170 százalékos teljesítményt vállalt — már a második hete 220 százalékot tel­jesít, újítás bevezetésével is fokozta brigádja munkáját: a betonkeverőgép­­ből a betont egyenesen a talicskába ömlesztők, ami jelentős időmegtakarí­tást eredményez. Ugyancsak a novem­ber 7-i felajánlások során született meg Grodosán Pál munkacsoportvezető újítása is. Módszerénél a pillérekhez nem használnak külön lécet, hanem vassarokvezetőket szerelnek fel. Ez nagymennyiségű faanyag megtakarítá­sát jelenti. Ez az újítás, a munkacso­port teljesítményét 30 százalékkal emeli. Meg kell emlékezni ácscsoport­jaink munkájáról is. Vállalásaikkal jelentősen lendítették üzemünk ver­senymozgalmát. Az eddig elért ered­mények azt mutatják, hogy teljesíteni tudjuk Rákosi elvtársnak tett fogadal­munkat. Horváth László termelési felelős 64/1. Építőipari V. EZEKBEN A HETEKBEN SZÁMOS ÚJ MuNKAGYŐZELEM SZÜLETETT ÜZEMÜNKBEN Üzemünk számos dolgozója teljesí­­tette már az Októberi Forradalom év­fordulója tiszteletére tett szocialista kötelezettségvállalását. Köpe Imre elv­társ sztahanoxoista hengerész például hosszúlejáratú versenyszerződésében vállalta, hogy 1953 április 4-re harma­dik tervévél befejezi. A november 7-i versenyszakaszban jelentős lépést tett a vállalások teljesítésében: nemrégen fejezte be az 1951. évi tervét és már 1953 áprilisi tervén dolgozik. Eredményeink mellett, hiányosság­ként kell megemlítenünk az anyag­ellátás körül mutatkozó nehézségeket. A Nemesacélmű nem látja el kellő mennyiségű anyaggal vasosztályunkat szállítóeszközök hiányára való hivat­kozással. Akadályozza a vasosztály programmteljesítését a szűk lágyítási keresztmetszet is, mert kályháinkhoz nincs kellő mennyiségű spirál. A szállítási és spirálellátási hibák fel­számolására, üzemvezetőségünk már megtette a lépéseket. A hibák kikü­szöbölésével Szalaghengerdénk még szilárdabb láncszem lesz a termelés frontján. Molnár Imre, Laczi János, BM-Művek, Fémmű-Szalaghengerdt MÁR 77 DOLGOZÓNK TELJESÍTETTE FELAJÁNLÁSÁT üzemünk dolgozói nagy lelkesedés­sel tettek felajánlásokat a Nagy Októ­beri Forradalom 34. évfordulója tisz­teletére. Műszaki vezetőségünk min­dent megtesz a versenyvállalások si­keres teljesítése érdekében. Ez a se­gítségnyújtás lehetővé tette, hogy két héttel november 7-e előtt már 77 dol­gozónk teljesítette felajánlását. Mun­kánk eredményességét azonban a külső szállító vállalatok gyakran gátolják. A Fasarokgyár például gyakran selejtes cipősarkokat, a Győri Műbőrgyár pe­dig rossz minőségű cellkapsit szállít. A Komáromi Lenfonógyár szintén adósa üzemünknek. Vontatott szállításaival, nem megfelelő minőségű készítményei­vel gátolja termelésünket. Weisz Lászlóné, a Duna Cipőgyár dolgozója Ha a tatabányai XIV. akna teljesíteni akarja november 7-i vállalását, a 13.000 csille szén terven felüli kitermelését, meg kell javítania versenyszervező munkáját Tatabányára küldött tudósítónk je­lenti. A tatabányai szénbányák aknáinak versenyében — a keddi eredmények alapján — 94,5 százalékos napi terv­teljesítéssel továbbra is a XV. akna vezet. Az akna dolgozói október 30-i eredményükkel 88,2 százalékra állnak havi tervük teljesítésében. Második a IX. akna, harmadik pedig a XIV. akna. Lemaradt a XI. akna, amelynek dolgo­zói a 30-i eredmények alapján még az 50 százalékos tervteljesítést sem ér­ték el. A harmadik helyen álló XIV. akna dolgozói 30-án — kedden — 81,6 százalékra teljesítették napi előirány­zatukat, havi tervük teljesítésének 88,2 százalékos állása mellett. Az eredmény, bár távolról sem kielé­gítő, mégis fejlődést jelent a hó elejei lemaradással szemben. A legjobb előrehaladást továbbra is a 201-es csapat harmadik szakjá­nak dolgozói érik el. Tajkov Andris sztahanovista vájár és társa, Poczos István vájár keddig 974 csille­szén kitermelésével már három havi tervük 72 százalékát teljesítették. Rákosi elvtársnak tett ígéretükből, az év végéig vállalt 750 csille terven felüli szénből 30-ig 533 csillét teljesítettek. A terv túlteljesítéséért folyó lelkes harcban Tarkov elvtársnak és társá­nak erős vetélytársává fejlődött a 201-es csapat egyes szakjának két dolgozója, Varga János és Ádám Já­nos vájár. Varga és Ádám elvtársak az év végéig előirányzott 1350 csille­szénből 30-ig 847 csillét termeltek ki. Ezzel negyedik negyedévi tervük 85 százalékát teljesítették, alig egy hó­nap alatt. Az ilyen és ehhez hasonló példák mellett azonban igen sok az olyan bányász a XIV-es aknában, aki le­marad és lerontja az akna tervtelje­sítését. A 250-es csapat első és má­sodik szakjának dolgozói — Er­ényi János és Zelt­­s Ferenc vájárok — pél­dául csak 82 százalékkal teljesítették napi tervüket. A 229-es csapatban Bajai János vájár és Palotai István csillés messze elmaradnak az elő­irányzatok mögött. Az akna dolgozóinak 41 százaléka még mindig száz százalék alatt telje­síti tervét. Ennek három fő oka van. Első ok a rossz munkaszervezés, amelyet bizonyít a 229-es csapat jelen­legi beosztása. A csapat tagjai — Ba­jai és Palotai elvtársak — a VII-es ak­nából kerültek a XIV-esbe, három hó­nappal ezelőtt. Míg a VII-es aknában szenelőmunkán állandóan 150—200 százalékra teljesítették napi tervüket, a XIV-es aknában már három hónapja fenntartási munkán dolgoznak, ugyan­akkor, amikor gyengébb dolgozókat szenelőmunkákra állítanak be az akna műszaki vezetői. A megfelelő munka­­beosztás hiánya a XIV-es aknában sok helyütt akadályozza így a kiváló képességű dolgozók eredményes mun­káját A lemaradások másik fő oka a munkamódszerátadás hiánya. Az élenjáró dolgozók — mint Tajkov elvtárs is — húzódoznak a munka­módszerátadástól és az üzemi bizott­ság tagjai egyáltalán nem foglalkoz­nak ezzel a kérdéssel. Ennek követ­kezménye, hogy a XIV. aknában úgy­szólván esetlen munkamódszerátadó sem segíti a jó eredmények általá­nossá tételét. Harmadik oka a lemaradásnak a versenyszervezés elhanyago­lása. A Rákosi elvtársnak tett ígéret napjaiban az üzemi bizottság ás a műszaki vezetőség úgyszólván roham­­munkaszerűen szervezte a versnyt, amelynek következtében 25 csapat tagjai nem tettek semmiféle vállalást a lemaradás behozására, a terv túl­teljesítésére. A 25 csapat dolgozói között pedig sok az olyan, akik rend-­ szeresen túlteljesítik tervüket. A 203-as csapat tagjai: Kugli Vilmos 126, Galambos Lajos 105 és Aknai János vájár 103 százalékra teljesítik napi tervüket. Mégsem tettek foga­dalmat a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére több és jobb munkára. Nem tett vállalást Hudák István és Kreusz János sem, pedig 114, illetve 125 százalék körül dol­goznak mindketten. Az üzemi bizottságnak, a szak­­szervezeti harmadtitkárnak és az akna műszaki vezetőinek le kell vonnia a tanulságot: sür­gős feladatuk a versenyszerve­zés megjavítása, mert a vállalások teljesítéséért folyó harc legnagyobb lendítője a ver­seny. Ha a XIV. akna dolgozói teljesíteni akarják Rákosi elvtársnak tett ígére­tüket, a november 7 tiszteletére vál­lalt 13.000 csille terven felüli szén kitermelését — nem szabad megelé­gedniük a munkafegyelem megjavítása terén elért eddigi eredményükkel. A XIV aknában Rákosi elvtárs tata­bányai beszéde óta — az igazolatlan mulasztások 50 százalékos csökkenésé­nek eredményeképpen — napi 100—150 csillével emelkedett a szén­­termelés. A nagy ígéret teljesítéséhez az is szükséges, hogy a legjobbak eredményeit a munka jobb megszer­vezésével és a versenyszellem széles­körű elterjesztésével általánossá tegyék. Mindez a pártszervezet irány­­mutatása alapján az üzemi bizottság, a szakszervezeti aktívák és nem utalsó sorban a műszaki vezetők feladata.

Next