Népszava, 1952. április (80. évfolyam, 77-100. sz.)

1952-04-01 / 77. szám

HrePSZAVA 2 Országos aktívaértekezlet a munkafegyelem kérdéseiről !­r A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének meghívására márc­­eius 29-én országos aktívaértekezlet ült össze. Az értekezletet Gerő Ernő elvtárs, az MDP Politikai Bizottságának és Titkárságának tagja, a Népgazdasági Tanács elnöke nyitotta meg. Az értekezleten Vas Zoltán elvtárs, az Országos Tervhivatal elnöke, az MDP Politikai Bizott­ságának tagja tartott beszámolót­­.A munkafegyelem megszilárdításának kérdéseiről­. A beszámolót élénk vita követte, amelynek során felszólaltak ipari miniszterek, üzemeink igazgatói, pártbizottsági titkárok, szakszervezeti funkcionáriusok. Az értekezleten megjelent Rákosi Mátyás elvtárs. Vas Zoltán elvtárs beszámolója ötéves tervünk döntő évében — 1952-ben a népgazdasági terv telje­sítése és túlteljesítése komoly, meg­feszített feladatot állít a gazdasági vezetők elé. Az ipari termelést több mint 25 százalékkal, a termelékenysé­get 15 százalékkal kell emelnünk, az önköltséget viszont 5,2 százalékkal kell csökkentenünk. Ezért pártunk ve­zetése, Rákosi elvtárs szükségesnek tartották felkutatni azokat a jelentős, eddig még eléggé fel nem tárt és még kevésbévé felhasznált tartalékokat, amelyek elősegítik 1952. évi népgazda­sági tervünk sikeres teljesítését, s ez­zel népgazdaságunk és népi demo­kratikus államunk további jelentős megszilárdítását. Egyik ilyen rend­kívül fontos tartalékunk a munka­­fegyelem további megerősítése. A Központi Statisztikai Hivatal ki­mutatása szerint 1951 folyamán az egész kihasználható munkaidőből le­számítva az ünnepnapokat és a fizetett szabadságidőt, kilenc százalék, vagyis dolgozónként teljes 28 munkanap ve­szett el. Kern kétséges, hogy ennek az időnek egy része, mintegy a fele, indokoltan esett ki a termelésből tényleges betegség, szülési szabadság és egyéb elfogadható okok címén. De a kiesés egy része indokolatlan. S ha az indokolatlanul kiesett munkaidőt vagy legalább nagyobb részét sikerül kihasznált munkaidővé tennünk, ha­talmas termelési értéket nyerhetünk. Nem túlzok, ha ezt az értéket két­milliárd forintra becsülöm. Népgazda­ságunknak olyan tartaléka ez, amit már 1952-ben feltétlenül fel kell hasz­nálnunk. Tudjuk, hogy a szocialista munka­­fegyelem megalapozása nem megy egyszerre. Hiszen tegnap Horthy­­Ma­gyarországában még dicsőség volt a lógás, a tőkések és hajcsáraik kiját­szása, a munkások érezték, tudták, hogy­ nem maguknak dolgoznak, hogy munkájuk eredménye a tőkésé és arra törekedtek, hogy­ a tektések pro­fitját csökkentsék. Hála a felszabadító Szovjetuniónak, ma már ez a kor­szak nálunk is , végérvényesen a múlté. A munkásosztály, a dolgozó nép többsége pártunk tanítása nyo­mán felismerte hazánk szocialista építésének jelentőségét. A munkásosztály egy részében azonban még élnek a hosszú tőkés elnyomás alatt gyökeret vert szoká­sok és nézetek, amelyek bizonyos mér­tékig akadályozzák a szocialista munka­fegyelem teljes megszilárdulá­sát. A dolgozóknak az a rétege ez, amelyet Rákosi elvtárs úgy jellem­zett, hogy ők azok,­­akiket ma má­r nem fegyelmez a kapitalista kényszer és még nem fegyelmez a szocialista öntudat­. Amilyen mértékben növek­szik dolgozóink szocialista öntudata, olyan mértékben élesedik a harc az üzemekben­ a munkafegyelem megsér­tői ellen. A dolgozók egyre világo­sabban a szocializmus építésének hát­ráltatóit­­ ismerik fel azokban, akik fegyelmezetlenek, akik önkényesen változtatják munkahelyüket, akik kü­lönböző ürügyekkel kivonják magukat a munka alól, akik késnek, igazolatla­nul mulasztanak, lógnak az üzemben, csalnak a táppénzzel, akik bűnösen la­zítják a normát, akik hanyagságuk­kal, nemtörődömségükkel, selejtre vagy rosszm­inőségű árura fecsérelik a drága időt, dolgozó népünk pénzét és anyagát. Felvetik a munkafegyelem kérdését dolgozóink azért is, mert véleményük szerint a szocializmus építését nemcsak a fegyelmezetlenek gátolják. Ha­nem azok is, akik bármilyen ma­gas vagy alacsony vezető beosz­tásban eltűrik, sőt bűnös hanyag­ságukkal elő is segítik a fegyel­mezetlenséget. Egyre mélyebben és sokrétűbben vetik fel a munkafegyelem további meg­szilárdításának kérdését dolgozóink azért is, mert hála pártunk nevelő és felvilágosító munkájának, ma már a munkásosztály és dolgozó népünk többsége vallja, hogy a szocializmus építéséért többet, és jobban dolgozni — úgy, mint a Szovjetunióban — ná­lunk is becsület és dicsőség, bátorság és hősiesség dolga. A dolgozók tömegmozgalmának se­gítségével 1951-ben a munk­a fegyét érti erősítésében , népgazdaságunk csak­nem minden területén komoly eredmé­nyeket értünk el. Bizonyítja ezt első­sorban az, hogy a minisztériumi ipar­ban a termelésből kiesett órák aránya a fizetett szabadságot nem számítva, az 1951. év folyamán mintegy tíz szá­zalékkal csökkent. Csökkent a minisztériumi iparban az igazolatlan távollét és késések miatt mulasztott munkaórák száma is és van javulás az önkényes kilépések, a késések, a munkaidő betartása és a munkakönyvvel való gazdálkodás te­rületén is. De ha vannak is eredmények, tény az, hogy a kihasználható munkaidő jelentős részét még mindig nem használ­juk fel. Még mindig rendkívül nagy azoknak a dolgozóknak a száma, akik akár tu­datosan, akár az ellenség befolyása alatt késnek, igazolatlanul hiányoznak, önkényesen távoznak, nem tartják be a munkakönyv-előírásokat. Jelentkezik azonban a munkafegye­lem lazítása terén néhány újabb káros jelenség is. Első helyen kell ezek kö­zött megemlíteni az igazolt mulasztá­sok számának jelentős növekedését. Az a tény, hogy az elmúlt hónapokban az igazolatlan mulasztások csökkenté­sével párhuzamosan emelkedett az igazolt mulasztók száma, azt je­lenti, hogy a notórius lógások, a mun­kából kimaradók egy része ma már a vállalatok, üzemek vezetőinek jóvol­tából lazítja a munkafegyelmet. Hasonló a helyzet az állásidőknél is. A kohászatban 1951 elejéről 1951 végére 14 százalékkal nőtt a gépállá­sok száma, a gépgyártásban meg ép­pen több mint 70 százalékkal emelke­dett. Az állásidőket a vállalatok feles­leges túlóráztatással igyekeznek be­hozni, így például a könnyűiparban minden száz állásórára 1951-ben 37 túlóra esett. Az állásidők megszünte­tése az óráztatást a könnyűiparban nyilván feleslegessé tette volna! 1951-ben a betegség címén történt mulasztás egyedül a minisztériumi iparban több milliárd forint kiesést jelentett a termelési értékben. Tekintettel a dolgozók egyre javuló szociális és egészségügyi ellátására, a több rendelőre, a több orvosra, a több gyógyszerre, az üdülésre, a megelőző gyógyellátás lényeges fejlődésére, a táppénzesek létszámának az utóbbi idő­ben észlelt emelkedése nem indokolt és nyilvánvaló összefüggésben van a lógósok munka fegyelemsértésével, táppénzcsalásával és a társadalom­­biztosításban alkalmazott orvosok egy részének hanyag, felelőtlen maga­tartásával. A tények és számok mö­gött megbúvó táppénzcsalást minden­nél ékesebben bizonyítja, hogy az­ SZTK által táppénzes állományba vett egynapos »betegek" száma mindig szombaton, a kétnapos »betegeké* mindig pénteken, a háromnapos »be­tegek« száma mindig csütörtökön mu­tat erős kiugrást, azaz a biztosítottak egy része munka helyett weekendezik és hétvégi szórakozását még meg is fizetteti becsületesen dolgozó munka­társaival. Más bizonyíték is van rá, hogy nem mind" beteg," akit betegként tartanak nyilván. Az egészségügyi miniszté­rium március közepén folytatott ellen­őrző vizsgálata során kiderült, hogy a táppénzesek mintegy 21 százaléka egészséges volt. A vizsgálat a „fekvő­betegek” közül csak 20—30 százalékot talált valóban fekvőbetegnek. A táppénzes létszám emelkedéséhez azonban az is hozzájárul, hogy az üzemi orvosok egy része még mindig nem folytat megelőző munkát, nem helyez súlyt a foglalkozási ártalmak felkutatására és a munkahelyek egész­ségügyi kérdéseire. Gondosan fel kell figyelnünk a munkavédelmi előírások betartása te­rén fennálló súlyos lazaságokra. Szo­cialista társadalmunkban, ahol a dol­gozókért van minden és ahol minden gazdasági vezető felelős a hozzá beosztott dolgozó testi épségéért, el nem viselhető helyzet az, hogy az üzemi balesetek száma változatlanul igen magas, emellett egyes iparágak­ban emelkedik. A nehézipar és a bá­nyászat egyes üzemeiben a táppénzes betegek között a baleset miatt kereső­­képtelenek arányszáma igen ma­gas. Az összes üzemi balesetek mintegy 45 százaléka annak kö­vetkeztében állt elő, hogy a dolgozók és a vezetők az állami és munkafegye­lem mellőzésével nem tartják és nem is tartatják be a biztonsági és munka­védelmi előírásokat. Üzemeinkben gyakori jelenség, hogy a dolgozók nem hordják a he­gesztésnél a szemüveget, gázanyagok kezelésénél az álarcot, elláróanyagok kezelésénél a gumikesztyűt, a magas­ban dolgozó munkások a biztonsági mentőövet. Egy másik jelentős oka a baleseteknek az egyes üzemekben, vagy azok egy részében uralkodó rendetlenség. Annyira elhanyagolt a munkavéde­lem területe, hogy az üzemek veze­tői nem egyszer még tervezni is el­mulasztják az ehhez szükséges anyagi fedezetet. A kohó- és gépipari mi­nisztérium 1951-re előirányzott munkavédelmi beruházási keretének nagyobb részét nem használta fel. A Népgazdasági Tanács határozata ellenére sok minisztériumi főosztá­lyon nincsen munkavédelmi meg­bízott. Ha van is, működése akkor sem kielégítő, például az építésügyi minisztérium munkavédelmi megbí­zottja 1951. év folyamán összesen öt esetben, a bánya- és energiaügyi mi­nisztérium szervében vegyipari fő­osztályának megbízottja pedig három esetben végzett helyszíni ellenőrzést. A dolgozók testi épségét meg kell védeni. Gazdasági vezetőink szentel­jenek komoly figyelmet a baleset­védelem kérdéseinek. Biztosítsák az eh­hez szükséges anyagi fedezetet! He­lyes ez azért is, mert kevesebbe kerül a jó és szigorú balesetvédelem, mint az a kár, amit okoznak a balesetek a dolgozóknak egészségében és anya­giakban egyaránt. Ugyanakkor nép­gazdaságunknak is kára van ebből. Az igazolt és igazolatlan mulasztá­sok, állásidők, helytelen túlóragazdál­kodás vagy a táppénzekkel elkövetett visszaélések statisztikai elemzése még távolról sem nyújt teljes képet a tény­­legesen le nem dolgozott órák számá­ról. Nincs az a statisztikus, aki fel tudná mérni a munka szervezet­lensége, az ácsorgás, a munka­idő alatti sétálás, a munkaidő ké­sőbbi megkezdése és korábbi befe­jezése okozta kiesést. Az üzemi vezetők elnézéséből elsősor­ban az idő­ és havibéresek között so­kan vannak még mindig az üzemekben olyanok, akik bérüket »jelenléti díj«­­nak tekintik és úgy gondolák, hogy népükkel szemben már azzal is teljesí­tették kötelességüket,­­ ha az előírt munkaidőben munkahelyükön késés nélkül megjelentek. Ezek közül kerül­nek ki elsősorban azok, akik csatan­golnak az üzemben, felelőtlenül dol­goznak, növelik a selejtet és mert tén­­fergésük közben n­em tartják be a bal­esetvédelmi előírásokat, gyakran a legsúlyosabb balesetek okozóivá is válnak. A munkafegyelem további megerősí­tése terén egyik legkomolyabb feladatunk az indokolatlan munkaerővándorlás megszüntetése. Az elmúlt évben egyedül a miniszté­riumi iparban 62.500 dolgozó önké­nyesen és jóval több igazgatói hozzá­járulással hagyta el munkahelyét. A munkahelyek önkényes elhagyása az építőipar mellett főleg a bányászat, kohászat, építőanyagipar, textilipar és gépgyártás ágazataiban okozott igen komoly zavarokat. Az igazgatói enge­déllyel történő munkahelyváltoztatá­sok jelentékeny része is indokolatlan, s szintén komoly zavarokat okoz a ter­melésben. A munkaerőhullámzás egyik legdön­­tőbb oka az, hogy gazdasági veze­tőink egy része nem ismeri fel a poli­tikai és gazdasági összefüggést a munkaerő megtartása és a tervek tel­jesítése között. Gazdasági vezetőink még mindig nem érzik át a munkaerőkérdésnek teljes népgazdasági jelentőségét és nem foglalkoznak kielégítő módon a dolgozók megtartásának kérdé­sével. A vállalatok nagy részénél egyálta­lán nem foglalkoznak, vagy ha igen, bürokratikusan, lélektelenül, a dolgo­zók személyes kérdéseivel. A dolgo­zók áthelyezésénél — különösen a nem telepített iparban — nem tartják be az előzetes írásbeli értesítést. A válla­latok hosszú soránál az új munkáso­kat — a toborzottakat — nem fogad­ják megfelelően, nem gondoskodnak megfelelő munkakörülményekről, szo­ciális és kulturális ellátásukról. .Sztálin elvtárs a szocializmus épí­tésében rendkívüli jelentőséget tulaj­donít az állandó munkaerő biztosítá­sának:­­»Ahhoz, hogy üzemeink szá­­mára a munkaerőt biztosítsuk — mondja Sztálin elvtárs — el kell érnünk, hogy a munkásokat az ipar­ágakhoz kössük és az egyes iparvál­lalatok munkásszemély­zetét többé­­kevésbbé állandósítsuk.­­Aligha szorul bizonyításra, hogy olyan állandó munkásszem­élyzet nélkül, amely a termelés technikáját többé-kevésbbé már elsajátította és az új gépekhez hozzászokott­, lehetetlen előrehaladni, lehetetlen a termelési terveket meg­valósítanunk.* — Sztálin elvtárs ta­nításának megfelelően a munkaerők megtartásának kér­désében nálunk is fordulatot kell elérni. A mai helyzetből komoly kára van népgazdaságunknak, mert a munka­erővándorlás következtében romlik a termelékenység, a munka minősége, a vándorló munkás nem tanul szakmát, alacsony a teljesítménye, emiatt rosz­­szul keres és nem tud gyökeret eresz­teni. Mind a munkafegyelem, mind a munkavédelem tárgyalásánál láttuk, hogy gazdasági vezetőink, a minisz­tériumokban épúgy, mint üzemeink­­ben, az igazgatók, a mérnökök,­­a mű­vezetők, a mesterek népgazdaságunk­nak ezeket a fontos kérdéseit rend­kívül lazán kezelik. Döntően rajtuk múlik, hogy annyira elharapództak az igazolt mulasztások, a hozzájárulással történő kilépések, az indokolatlan fizetés nélküli szabadságok. Döntően rajtuk múlnak a gépállások,­­ az üzemi lógások s még mindig meglevő bérfegyelem sértések, normacsalások, lazítások. Az igazgatóknak, a főmér­nöknek, az üzemvezetőknek és mű­vezetőknek, a mesternek, de az egészségügyi szervezet vezetőinek is világosan kell látniuk, hogy engedé­keny magatartásukkal szembekerül­nek nemcsak a fegyelmet követelő dolgozó tömegekkel, de akadályozzák a szocializmus építését, az ötéves terv teljesítését. Nemcsak az vétkezik a munka­­fegyelem ellen, aki maga fegyel­mezetlen, aki csal a táppénzzel, hanem az is, aki ezt elnézi és eltűri. Gazdasági vezetőinknek következetes magatartásukkal hozzá kell járulniuk annak a szellemnek a kialakításához, amelyről Rákosi elvtárs beszélt, ahhoz, hogy az üzemekben szégyen és gyalá­zat legyen a lógás, a gépek ki nem használása, a normacsalás és lazítás. A szocialista munkafegyelem a terme­lés rendszeres megszervezésének mel­lőzhetetlen feltétele. Ebben a munká­ban különösen műszaki értelmisé­günkre vár nagy és megtisztelő fel­adat. "­­ A munkafegyelem további meg­szilárdítása azonban nem egyolda­lúan a gazdasági vezetés, szervezés és fegyelmezés kérdése, hanem ugyan­akkor széleskörű politikai felvilágo­sító munka kérdése, a dolgozó száz­ezrek kiállásának kérdése, az új, ön­tudatos, szocialista munkafegyelem mellett. A gazdasági vezetői­ ezért mesz­­szemenően támaszkodjanak a párt­szervezetekre, a DISZ-re, a szak­­szervezetekre, a termelésben élen­járó kommunistákra, a sztahano­vistákra, a becsületesen dolgozó tömegekre. Pártszervezeteink számára a munká­se­gyet­em további megerősítése a szo­cialista munkához való megváltozott új viszony kérdése, a nyílt politikai harc­ban megvert és a munka frontján kí­sérletező ellenség elleni küzdelem kér­dése. Pártszervezeteink politikai mun­kájának ezért lényege a dolgozók, kü­lönösen az újonnan belépő dolgozók szocialista öntudatának emelése, a szocialista munkához való új viszony megalapozása és megerősítése. Ez az a terület, ahol elsősorban a párttagok­nak kell élenjárniuk személyes példa­mutatással a munkafegyelem megszi­lárdítása, a munkaidő, a nyersanyagok, a gépek maradéktalan kihasználása te­rén. A pártszervezetek és párt­csoportok ne hagyjanak megvitatás nélkül egyet­len munkafegyelmet sértő esetet sem, különösen, ha párttagról van szó A szocialista építés kérdését hanyagolják el pártszervezeteink, ha nem figyelnek fel a munkafegyelem lazaságaira, nem harcolnak ellenük, vagy ha a lazasá­got megtűrő, avagy egyenest előf­u­z­­dító gazdasági vezetőket, de az egy­szerű munkást is, nem bírálják. »Ez nehéz feladat, de hálás fel­adat ős* — írta .Lenin elvtárs a munkafegyelem megszilárdításáról. De éppen, mert nehéz a feladat, ha vala­hol, ezen a területen feltétlenül érvé­nyesíteni kell Rákosi elvtárs irány­­mutatását a türelmes aprómunkáról, a példamutató népnevelő munkáról. Érvek sokasága áll a népnevelő­­munka rendelkezésére, mindenekelőtt az az alapvető érv, hogy szocialista társadalmunkban a dolgozó népért van minden, a szocialista munka­­fegyelem is. A Dolgozó Ifjúság Szövetsége, mint mindenben, itt is álljon szilárdan a párt mellé. Külön is fel kell figyelnie azonban arra, hogy az igazolatlan mulasztások aránylag nagyobb mér­­tékben jelentkeztek az ipari tanulók­nál. Az erősáramú berendezések gyár­tásának iparágában­­­ január hónap­ban az összes igazolatlan mulasztá­sok 0,2 százalékot tettek ki, ezzel szemben az ipari tanulóknál az igazo­latlan mulasztások elérik a 0,9 szá­zalékot. A DTSZ-nek ezért fokozott felelősséggel kell törekedni a jó munkaszellem és szilárd munkagyő­­lem kialakítására. Fontos szerep hárul ebben a nagy munkában a szakszervezetekre is. A szakszervezetek a mun­ka verseny'­ helyes szervezésén keresztül elő­segítik a munkafegyelem m­egszi­­­­lárdítását. ’ ’ Egyik legmegtisztelőbb feladatuk a­ dolgozók megfelelő munka­feltét­eleinek, az egészségi és munkavédelmi előírá­sok betartásának szigorú ellenőrzése. Arról az üzemekben nem tartják be az üzemi munkarendet, az előírásokat, a szakszervezetek álljanak a sarkukra.. Ugyanakkor nyújtsanak messzemenő segítséget az üzemek vezetőinek a munkafegyelem további megszilárdítá­­sában. Küzdjenek a munkanap teljes kihasználásáért. Tudatosítsák, hogy a­ hanyag, vagy lógós dolgozó becsüle­­­tesen dolgozó társainak árt, csökkenti a termelékenységet és ezzel a kerese­,­tét. A szakszervezetnek és helyi szer­veinek feladata ellenőriz mni, hogy csakis a tényleg jogosultak maradhas­sanak el a termelő munkából, kapja­nak táppénzt. Tudatosítanuok kell, hogy az indokolatlan táppénz, az indo­kolatlanul kieső termelési érték a dol­­­gozókat rövidíti meg. Ne tűrjék el a szakszervezetek a munkafegyelem legkisebb megsér­tését sem. Hozzák az ilyen esete­ket nyilvánosságra, peltengérezzék ki és a dolgozók közössége legyen az, amely m­egbélyegzi és elítéli a közös feladat hátráltatóját! A politikai felvilágosító munka mel­­lett, ha szükség van rá, az üzemek vezetői tegyék a nevelés eszközévé a megfelelően alkalmazott bírságot. Ha ez sem­ használ, a munkafegyelem sú­lyos, vagy folyamatos megsértése esetén a törvény teljes szigora sújtsa szocialista építésünk akadályozóit. A feljelentés jogát megkapták a válla­lati igazgatók, de sajnos nem igen élnek ezzel a joggal. Igazgatóink jó­része ebben a fontos kérdésben oppor­­­tunista magatartást tanúsít, minden áron »jó ember« akar lenni, nem hajtja végre pártunk irányvonalát és kormányunk utasításait s elmarad sa­ját üzemének, vállalatának öntudatos dolgozói mögött. Egészségügyi szervezetünknek a szakszervezetekkel együtt feladata a táppénzzel való gazdálkodás fokozott ellenőrzése és a népgazdaság érdekeit szem előtt tartó orvosok számára a kellő támogatás és megbecsülés biz­tosítása. De szögezzük le világosan és ért­hetően, hogy gazdasági vezetőinknek tudniuk kell jutalmazni is. A kötelességüket példamutatóan tel­jesítő dolgozókat, a munkafegyelem te­rén élenjárókat nyilvános elismerés­ben, jutalmazásban, kitüntetésben kell részesíteni. A premizálásoknál is egyik döntő szempont a munkafegyelem te­rén tanúsított kiemelkedő magatartás legyen. A népi demokrácia állama ma már egész sor kedvezményt, juttatást, jogot, új lakást, üdülést biztosít a dolgozók számára. Mindezeket csakis azok élvezhetik, akik a maguk részé­ről a munka területén maradéktalanul megfeleltek, akik a munkanap 8 órá­ját fegyelmezetten és lelkiismereteseit ledolgozzák. A szocialista munkafegyelem to­­vábbi megerősítésével népgazdasá-­­gunk minden területén hatalmas belső tartalékok állnak rendelkezésre. S nem kétséges, ha gazdasági vezetőink minden területen helyesen érvényesí­tik a szocialista m­­unka­fegyelem to­vábbi megerősítésének szempontjait, ekkor a dolgozó tömegek lesznek leg­főbb segítőik ebben a munkában és elérhető lesz a célkitűzés, hogy mint­egy kétmilliárd új termelési értéket megtakar­íthassunk népgazdaságunk számára. Nem könnyű feladat, de végrehajt­­ható és ami döntő, elvégzéséhez nem szükségesek új beruházások, gépek, épületek, nem szükséges hozzá új munkaerő, arról­­van mindössze szó, hogy üzemeinkben miként tudjuk a mainál jobban biztosítani a munka­fegyelmet. Ez a munka akkor lesz azonban a legsikeresebb, ha a munkafegyelem további megerősítésének kérdését nem önmagában nézzük, hanem egybevet­jük a gazdasági vezetők értekezletén Rákosi elvtárs által adott útmutatás­sal és azzal, amit Gerő elvtárs ki­fejtett a termelőeszközök jobb kihasz­nálása, a termelés egyenletesebbé té­tele, a fegyelem megszilárdítása, a munkaerőszükséglet tervszerű bizto­sítása, az önköltség csökkentése, a minőség megjavítása, a vezetés szín­vonalának emelése tekintetében. Ha így együtt nézzük feladatain­kat, s kiki a maga posztján kemé­nyen harcol azért, hogy a­ fegyelem megszilárdításával növeljék a terme­lést, ezzel lényegesen hozzájárulunk ahhoz, hogy ötéves tervünk döntő éve — az 1952. esztendő — szocializmust építő pártunknak, munkásosztályunk­nak és egész magyar népünknek újabb győzelme­­legyen. 1952 ÁPRILIS­­, KEDD

Next