Népszava, 1952. október (80. évfolyam, 230-256. sz.)

1952-10-01 / 230. szám

NÉPSZAVA működéstől, valamint a világ minden táján élő barátaink együttérzésétől és barátságától. Ugyanígy megerősítettük nemzetvédelmünk erőit és kibontottuk annak a hatalmas külső és belső mozgalomnak zászlaját, amely az emberek otthonainak megóvásával és az ország megvédésével segítséget nyújt Koreának s diadalmasan szembeszáll az amerikai agresszióval. A kínai nép olyan hatalmas összeget adott erre a célra, amelynek értéke meghaladja 3710 repülőgép értékét. A koreai néphadsereggel karöltve dicsőségesen küzdő kínai népi önkéntesek nagy győzelmeket arattak. Ez év júliusáig a megsemmisített ellenség száma meghaladja az 570.000-et. Ugyancsak legyőztük azt a barbár és embertelen baktérium-háborút, amelyet az amerikai agresszorok indítottak veszteségeik kiegyensúlyozására. Az amerikai imperialisták jelenleg arra törekszenek, hogy tovább nyújtsák és aláássák a koreai fegyverszüneti tárgyalásokat, hogy folytassák Korea elözönlését és a mi tulajdonunkat képező Tajvan-sziget megszállását s szüntelenül katonai provokációkat hajtanak végre országunk ellen az agresszív háború kiterjesztésének szándékával. Éppen ezért a kínai nép teljes erővel folytatja nemzetvédelmének megszilárdítását, fokozza az amerikai agresszió elleni harcát és támogatja Koreát, hogy megvédje a Távol-Kelet és a világ békéjét. Huan Cen elvtárs beszéde további részében hangsúlyozta, hogy az elmúlt három esztendő folyamán Kína és Magyarország között a barátság és együttműködés kapcsolatai nagy mértékben kifejlődtek és mind szélesebbé válnak. A kínai nép teljes tudatában van annak, milyen rendkívül jelentős a kínai és a magyar nép közötti állandóan növekvő és fejlődő bensőséges testvéri barátság és az a tény, hogy a két nép testvéri összefogásban együtt halad a békés építés és a béke megóvásának útján. Huan Cen elvtárs kínai nagykövet beszédét a következő szavakkal fejezte be: — A jelenlegi általános helyzet egyre kedvezőbb számunkra, a béke és a demokrácia tábora számára. A hatalmas Szovjetunió óriási léptekkel halad a kommunizmus felé. A testvéri országok nagy győzelmeket vívtak ki a szocialista építés terén. A népeknek az egész világra kiterjedő békemozgalma egyre nagyobb méreteket ölt —míg az amerikai imperialisták által vezetett agresszív tábor egyre fokozottabb mértékben rothad és bomlik. A világ békeszerető népei szorosan tömörülnek a hatalmas Szovjetunió mögött. Haladjunk hát tovább azon az úton, amely a béke és a demokrácia győzelméhez vezet az egész világon! Apró Antal elvtárs és Huan Cen elvtárs beszédét sűrűn szakította félbe a lelkes taps és éljenzés. Az ünnepség részvevői hosszú perceken át nagy lelkesedéssel éltették a kínai és a magyar nép testvéri barátságát, a kínai nép nagy vezérét, Mao Ce-tung elvtársat, dolgozó népünk szeretett vezetőjét, Rákosi Mátyás elvtársat és a világ dolgozóinak bölcs tanítómesterét, a békeharc első zászlóvivőjét, a nagy Sztálint. Ezután levetítették az idei pekingi május elsejei ünnepségekről készült filmet és »A fehérhajú lány« című kínai operafilmet. A SZOT elnökségének távirata az Osszkínai Szakszervezeti Szövetséghez A SZOT elnöksége az alábbi táviratot küldte az Osszkínai Szakszervezeti Szövetségnek: A SZOT elnöksége valamennyi magyar szervezett dolgozó nevében forró testvéri üdvözletét küldi a Kínai Népköztársaság megalakulásának harmadik évfordulója alkalmából. Népköztársaságunk dolgozói nagy érdeklődéssel és elismeréssel adóznak a kínai dolgozók hősies erőfeszítéseinek, amelyeket a hazafias versenymozgalom, a szabadságáért és függetlenségéért harcoló hős koreai nép megsegítése terén tesznek hazájuk felvirágoztatásáért, a béke megvédéséért. Sok sikert kívánunk további harcaikhoz, a kínai nép nagy fia, Mao Ce-tung elvtárs és a Kínai Kommunista Párt vezetése alatt. Éljen a kínai és a magyar dolgozók örök barátsága! Éljen a világbéke őre, a nagy Szovjetunió és valamennyi békeszerető ember atyja és tanítója, a nagy Sztálin! Szerdán este Budapestre érkezik a berlini „Komische Oper“ 320 tagú együttese Október 6 és 14 között rendezik meg Budapesten a Német Demokratikus Köztársaság kultúrhetét. E kultúrhét során vendégszerepelni fog Budapesten a berlini Komische Oper 320 tagú együttese. Az együttes 1947- ben alakult meg, műsorán vígoperák és operettek szerepelnek, ötéves fennállása alatt eddig 18 operát és operettet mutatott be, köztük a »Denevérét, a »Carmen«-t, a »Cigánybáróét, a »Figaró házasságáét, a »Szevillai borbélyét, a »Falstaff«-ot és a vígoperairodalom több más kimagasló alkotását. Budapesti tartózkodása során Verdi »Falstaff« című vígoperáját adja elő az együttes október 10-én, 12-én és 14-én az Operaházban, 11-én pedig hangversenyt adnak az együttes tagjai a Zeneakadémián. A Komische Oper együttese október 1-én, szerda este érkezik Budapestre. A brigádszállás nyitott ajtajából 67éves fénysugár vetődik az útra. Lénárt brigádvezető a hosszú asztal előtt középen ül. Erre az ünnepi estére simára borotválkozott. Kétsoros barna ruha feszül zömök alakján. Az elmaradhatatlan sapka is lekerült fejéről. Most látni csak — bármilyen fiatalosan is csillog a szeme —, hogy haját már beezüstözték az évek. Körülötte ülnek »fiai«, a Lénárt-ácsbrigád tagjai. És amikor Lénárt Antal beszél hozzájuk — az igazán összeszokott emberek meghitt hangján —, látszik, hogy a »fiai« elnevezés nemcsak amolyan szólás-mondás. Hosszú idő óta jóban, rosszban együtt járják az országot, sok üzem felépítésével fonódott össze nevük. Itt, a sztálinvárosi Tűzállótéglagyárnál is büszkén tekinthetnek végig a felépült 21 épületen, mindegyiken ott van az ácsbrigád kezenyoma. A Lénárt-brigádról sok történet kering az építkezésen. A munkában nem ismernek lehetetlent. Eső, hóvihar sem állta útjukat. Oda kötözték magukat az állványokhoz, úgy dolgoztak. A veszélyes feladatokat végezték a legszívesebben. Az egyik reggel Lénárt Antal, a csillagos sztahanovista mester — miután aláírta 2500 forintos jegyzését, azt mondta brigádjának: »Ünnepeljük még este ezt a napot. Annyi mindent kaptunk már, hogy ünnep az, amikor mi adhatunk.« És egy pillanatra eszébe jutott a régi, 1930-as szeptemberi nap, amikor Pesten az Arénai úton felcsattant a sortűz és Lénárt, a fiatal ácslegény könnyes, égő szemmel búcsúzott idős barátjától, akinek utolsó szavai örökre elkísérték: »Előre elvtársak... mindent megér, hogy egyszer szabadok legyünk ...« Lénárt most, 1952 szeptemberében meg egy héttel ezelőtt érkezett Galyatetőről... Mielőtt a kis ünnepség megkezdődnék, van még egy-két tennivaló. Még nem mindenki jegyzett a brigádban és amit reggel megkezdtek, most folytatják. Ebben a pillanatban éppen a nehezebbjénél tartanak. Gáspár Lajosnál ... Gáspár régi problémája már a brigádnak. Mindenki jól ismeri földhistóriáját, a másfél zsák kukoricával. A magakapálta, rosszul gondozott egy hold földjén ugyanis annyi termett. Ennek ellenére, időnként felszedte sátorfáját, hogy hazamenjen a kukoricájához. Amikor pedig lehajtott fejjel visszatért, mindig az asszonyra hárított mindent, hogy hát a hibás a dologban. Jónéhány hónapja beszélnek már a lelkére. Gáspár maga is régen birkózik már a gondolattal, hogy beadja földjét a tszcs-be. Hiszen ő is tudja, hogy jóval több baj van azzal, mint amennyi hasznot hoz neki. Nem olyan könnyű azonban dönteni. De brigádtársai látják azt is, hogy már-már csak egy hajszál választja el az elhatározástól. Becsületbeli ügye ez a brigádnak. Nem engedhetik meg, hogy Gáspár a másfél zsák kukorica miatt elmaradjon a munkában. És minderre ráadásul még a jegyzésben is. Mert Gáspár — igaz, elég határozatlanul — így beszél: »Nem megy több a 700 forintnál, otthon vár az adó és bizony erre is számítani kell. Meg hátha nem is veszik be a földet?« — és más efféléket mond. Sorra beszélnek vele Lénárt, a párt- és a szakszervezeti bizalmi, munkatársai: »Értsd meg, a te érdekedben beszélünk — mondják —, minek az a kölönc a nyakadon. Mindenben csak akadályoz. Lásd még a jegyzésben is elmaradsz brigádtársaid mögött.« Látszik, hogy a beszéd Gáspár elevenére talál és már-már hajlik a szóra. Vékony, gyerekes csengésű hang * szólal meg ekkor, hirtelen a sarok felől. A hang gazdáját nem látni a vállas ácsok összehajtó csoportjától. — úgy látszik, ez a kukorica már benőtte Lajos bácsi szívét. Én figyelmeztessem, mikor maga mesélte nekem, hogyan éltek az ácsok azelőtt? Hiszen maga látja, hogy két éve, meg tavaly is mire jegyzett. Nézzen csak ki az ajtón! A maga pénzéből magának is épül ez a város — mondja a legnagyobb közmegelégedésre a hang láthatatlan tulajdonosa. Mindenfelé keresik a brigád legifjabb tagját, az alig 16 éves Cipó Bélát — a »kis Cipót«. Végre előbukkan szőke gyermekfeje, valóban olyan kerek kis képpel, mint egy igazi cipó. A Zala megyei fiút a raktárban fedezte fel Lénárt, körülbelül hat hónappal ezelőtt. Megtetszett neki a kis legény kicsattanóan vidám, piros arca: »Ácsot faragok belőled« — mondta neki és közben arra gondolt, milyen másként is kezdi ez a gyerek, mint egykor ő. Nem csalódott a »kis Cipó«-ban. A fiú minden várakozást felülmúlt. Hat hónap alatt annyit tanult, mint mások két év alatt. Már önállóan dolgozik. A »kis Cipó« szavai befejeztével az asztalnál terem és határozottan mondja: — Nekem írjatok be ezer forintot, annyit jegyzek! Hirtelen árad szét a jó hangulat a szobában. Gáspár Lajosra szegeződnek a tekintetek. Várjon mit tesz. Gáspár lassan mozdul. Arca komor. De azután hirtelen az asztalra csap, majd elmosolyodik. — Adjátok ide azt az ívet, én is jegyzek egyezret. Az asszony pedig a földdel együtt bemegy a tszcs-be — mondja és olyan elégedetlen néz körül, mintha mázsás kő szakadt volna le szívéről.indenki felvidámul az oly régen el várt bejelentésre. Bár mindanynyian tudták, hogy Gáspár a végén miként dönt, mégis külön öröm, hogy éppen a békekölcsönjegyzésnél szánta rá magát a nagy lépésre. A Lénárt »ácscsalád« tagjai egymásután írják alá az ívet. Barkovics Lajos, Lénárt helyettese ezerhatszázat jegyez, majd a »három szakérettségis« következik. Lénártnak szinte sugárzik az arca az örömtől, ahogy rájuk néz: az ő neveltje ez a három jóvágású fiú. Kitűnő szakmunkások, hiányzik is majd munkájuk a brigádban. Mégis boldog, hogy elmennek a Műegyetemre. A három fiú fejenként ezerhatszáz forintot ír alá. Mint mondják, kis kölcsön ez részükről az egyetemi évekre. Közben a brigád minden tapja beírta már a kölcsönt a tervnek és magának. Kiszámítják az átlagot. Túlóra nélküli havi keresetüket becsületesen túljegyezték. Most pillanatnyi csönd támad. Lénártra néznek, mert látszik rajta, hogy nagy elhatározásra készül: beszélni akar. Pedig ilyenfajta ünnepi beszéd Lénártnál legalább olyan cselekményszámba megy, mint hóviharban fent dolgozni az épületen. Lénárt feláll, kezében félig telt pár hazat tart. Ezt mondja: — Kedves brigádtagok, kedves elvtársak! Emlékeztek ugye, amikor még itt kaszáltuk a gyomot, mielőtt a munkához fogtunk. — Emlékszünk — hangzik a válasz. — Ott voltunk az öntödénél — folytatja — és megígértük, november hetedikére kész lesz és átadjuk... át is adtuk. 21 épületet építettünk így fel egy év alatt. Régen legalább hat évig tartott volna. Most nem akarok sokat beszélni. Azt hiszem, mindannyian tudjátok, hogy az alagútkemencénél elmaradás van. Vállaljátok-e, hogy október tizedikére befejezzük a munkát? Egyszerre tör ki a lelkesedés. — Vállaljuk — kiáltják egyöntetűen az ácsok. — Túl is teljesítjük — rikkant bele valaki vidáman. — Most pedig koccintsunk a következő munkára — mondja Lénárt. — A hengerbe építkezésére, mert az lesz ám az igazi. Ilyen óriást még Sztálinvárosban sem építettek. És összecsengenek a poharak a brigádszálláson... Kint pedig, szerte a gyárépítkezésen, az enyhe szeptemberi estében dolgozik az éjszakai műszak. Teherautók, dömperek dübörögnek, reflektorkévéjük vidáman hasítja a sötétet. Ide ragyog a város ezernyi lámpaszeme. Sétálók tömege az utcán. Ha az ember elgondolja, itt, ezen a helyen évszázadokig alig mozdult valami, szinte álomnak tűnik, hogy most a város egyik ragyogó éttermében fővárosi operaénekes ad elő részleteket a Rigolettóból. Kőművesek, vasmunkások, fiatal, a faluból nemrégen érkezett parasztlányok hallgatják. Bizony, nem álom — nagyszerű valóság. Mészáros András A LÉNÁRT-BRIGÁD ÜNNEPE 4 1952 OKTÓBER 1, SZERDA Az új technikáról és a bolsevik igényességről Nemrégen tértem vissza Magyarországról. A magyar bányászelvtársak meghívására részt vettem a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének kongresszusán. Rövid ideig voltam távol. Amikor visszaérkeztem a bányába, örömmel láttam a nagy változásokat. Jelentős újításokat vezettek be a bányákban: megkezdték a főleomlasztás irányítását szolgáló fémtámsor alkalmazását. Először a szomszédos 7-es számú bányában — ahogyan mi becézzük, a »heteskében« — alkalmazták ezt az újítást. A fémtámsor segítségével teljesen leomlasztottak, míg azelőtt a kifejtett területet helyenként tömedékbordával rakták ki. Harmincöt-harminchat ember munkáját most mindössze heten végzik. A haza ajándékozott meg bennünket ezzel az új technikával is, amely fellendíti a bányászatot,növeli a munka termelékenységét és megkönynyíti a munkát A háború utáni években a mi kommunista pártunk, a szovjet kormány, a mi nagy és bölcs vezérünk, a bányászok legjobb barátja, Sztálin elvtárs nap nap után megnyilvánuló gondoskodása nyomán sok elsőrangú új gépi berendezést kaptunk. Bányáinkat felszerelték réselő, valamint réselő- és jövesztő-rakodó gépekkel, szén- és talajrakodó gépekkel, nagytélesítőképességű szállítóberendezéseikkel és kombájnokkal. Ez az új technika igazi műszaki forradalmat jelent a bányákban. Sok üzemben egészen újjászervezték a munkát. A termelékenység újabb és újabb növelésének, a technika minél jobb kihasználásának egyik forrása például a 24 órás ciklusgrafikon szerinti munka. Az elmúlt évben a mi részlegünk is sok terven felüli szenet termelt a ciklusgrafikon alapján. Svedov, Sabunin elvtársak és mások is tökéletesítették a munka megszervezését s egy egész ciklus során kitermelt szenet nem két, hanem egy műszak alatt raktak fel. A bányásznapot új győzelemmel ünnepeltük: határidő előtt teljesítettük egész év szocialista kötelezettségvállalásainkat. Mindez szép eredmény. Mi, szovjet emberek azonban megszoktuk, hogy mindig előretekintsünk és meglássuk munkánk távlatait, így nevel bennünket a bolsevikok pártja, így nevel bennünket Sztálin elvtárs. A párt megmutatta nekünk a nagy célt: a kommunizmust. Az új ötéves terv hatalmas lépést jelent előre e nagy cél felé vezető úton. Ez annak a nagy lelkesedésnek a forrása, amely magával ragadott bennünket, amikor megtudtuk, hogy összehívják a párt XIX. kongresszusát. Az ötödik ötéves terv irányelv-tervezetében mi bányászok és megtaláljuk feladatainkat. Rendszeresen kell javítanunk a szénlelőhelyek feltárásának módszerén. A tervezet azt is előirányozza, hogy a komplex gépesítés, a bányaipar további műszaki átszervezése és a munkatermelékenység növelése érdekében helyet kell adnunk a legújabb bányagépeknek, tovább kell haladni a széntermelés nehéz fizikai munkát igénylő folyamatainak gépesítésében. Mi bányászok is állandóan érezzük, hogyan gondoskodik a kommunista párt az ipar technikai újjászervezéséről, a bányamunka további megkönynyítéséről. A legújabb, a leghaladóbb, az élenjáró technika legkorszerűbb gépei szünet nélkül áramlanak a bányákba. Az új, tökéletesebb bányatechnikának egy részét jelentik a fémtámsor és az újabb réselőgépek, a nagyteljesítményű, magas termelékenységet biztosító rázócsúszdák és a vékony szénrétegek kitermelésénél jól bevált »UKT—1« típusú új bányakombájnok. Ivan Vinnyikov kombájnvezető a KiVov-bányában elérte, hogy a frontján egy-egy bányász átlagos havi termelékenysége ötvenről 120—130 tonnára emelkedett. Íme ezt jelentik az új kombájnok! Trösztünk 5-ös számú bányájában nemrégen megjelent az első hidroelektromos meghajtású csilletoló. Ez a csilletoló szorosan együttműködik az átrakodógéppel. Eddig a szénnel rakott csilléket az ürítőtölcsérhez tolták és a kirakást kézierővel végezték. Ahol azelőtt hét-nyolc rakodómunkás dolgozott, most egyetlen gépkezelőlány áll a vezérlőasztal mögött. Megnyomja a gombot és a szénnel teli csillék megindulnak útjukon, az ürítőtölcsérhez gördülnek. Pártunk módosított szervezeti szabályzatának tervezete hangsúlyozza a bírálat és önbírálat rendkívüli fontosságát. Bírálat és önbírálat nélkül nincs előrehaladás. Pártunk mindig nagy jelentőséget tulajdonított és tulajdonít ma is a bírálat-önbírálatnak és különösen az alulról jövő bírálatnak. Állandóan felhívja figyelmünket arra, hogy feltárjuk a munka hiányosságait, harcoljunk az önelégültség és az ellen, hogy a sikereink megszédítsenek. Ahol üldözik a bírálatot, ahol nem teszik lehetővé a bírálat gyakorlását, ott megreked a haladás és elkerülhetetlenül bekövetkezik a pangás. E téren rendkívül tanulságos a fémtámsorok bevezetésének története a »Zapadnaja-Kapitalnaja« bányában. Éppen ebben a bányában kezdték meg először ennek az új technikának bevezetését. Próbálkoztak, kísérleteztek — azután egyszerre abbahagyták... Megijedtek a nehézségektől. A bányában nem hoztak létre olyan feltételeket, amelyek elősegítették volna az új technika bevezetését, nem bírálták meg azokat a vezetőket, akik elmulasztották a feltételek biztosítását. A bánya üzemi bizottságának tagjai és a gazdasági vezetők nem szervezték meg kellőképpen azokat a termelési értekezleteket, amelyeknek fel kellett volna tárniuk a fémtámsorok bevezetésével kapcsolatos hibákat, így azután — a bírálat és önbírálat hiánya miatt — elhúzódott az új technika sikeres megvalósítása ebben a bánya- ban. Egy másik példa: a vékony szén- rétegek kitermeléséhez szükséges kombájnokat két bánya , a Kirov- és a Gorkij-bánya szinte egyidőben kapta meg. A Kirov-bányában mintegy esztendeje már sikeresen használják e nagyszerű gépeket. A Gorkij- bányában azonban csak az utóbbi két hónap során kezdték az új kombájnokat működtetni. Mi mással lehetne ezt magyarázni, mint azzal, hogy az egyik bánya dolgozói igényesek önmaguk és munkájuk iránt, míg a másik bányában belenyugszanak a hiányosságokba? A XIX. pártkongresszus irányelveinek tervezete nagy figyelmet fordít arra, hogy minden eszközzel fejleszszük a széntermelés , valamennyi munkafolyamatának gépesítését. Elsősorban a frontokon folyó szénjövesztést és a rakodást. Fel kell figyelnünk arra, hogy trösztünk néhány bányájában — így nálunk is — a jövesztés és a rakodás gépesítése az utóbbi időben nemcsak, hogy nem növekedett, hanem inkább csökket. Azokat a réselő- és jövesztő-rakodógépeket, amelyeket eddig használtunk — itt-ott már nem tartják elég eredményeseknek, helyettük azonban semmi újat nem vezetnek be. Hogyan nyugodhatnak ebbe bele a trösztnél, a »Rosztovugo» kombinátban, a bányaipari minisztériumban? Miért tűrik ezt a »Giprouglemas« gép szerkesztői, akik azelőtt olyan nagy figyelmet fordítottak bányáinkban a jövesztés-rakodás gépesítésére? Mindenki tisztában van azokkal a fogyatékosságokkal, amelyekről beszélek. Az ok az, hogy nem mindig tapasztalható a hibákkal szemben bolsevik kérlelhetettlenség, holott ez nélkülözhetetlen az előttünk álló feladatok eredményes és sikeres megoldásához. Bányánk dolgozói hatalmas lelkesedéssel fogadták a küszöbönálló XIX. pártkongresszusra előkészített történelmi jelentőségű tervezetet. Elhatároztuk, hogy a kongresszust új munkasikerekkel köszöntjük és teszszük emlékezetessé. Munkarészlegünk arra kötelezte magát, hogy határidő előtt, a kongresszus megnyitásának napjáig, teljesíti tízhónapos tervét és terven felül legalább harminc vasúti szerelvény antracit-szenet ad az országnak. Nem kétséges, hogy a bányászok győzelemmel hajtják végre azt a feladatot, amelyet Sztálin elvtárs állított elénk: a széntermelés évi ötszázmillió tonnára emeléséért folyó harcot. Ennek biztosítéka: a munkánk és önmagunk iránti bolsevik igényesség, valamint szilárd elhatározásunk, hogy felépítjük a kommunista társadalmat. Jefim Duhanyin, a novosahtinszki OGPU-bányai réselőgépkezelője, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának tagja, Sztálin-díjas, a Szocialista Munka Hőse