Népszava, 1953. január (81. évfolyam, 1-26. sz.)

1953-01-01 / 1. szám

NÉPSZAVA Csanádi Miklós, a „Szeptember 6" akna fiatal főmérnöke felkészült 1953. nagy feladataira Az oroszlányi »Szeptember 6« akna dolgozói büszkén, emelt fö­l lépik át 1953. év küszöbét. Őze Ferenccel, Gáspár Jánossal, Kric­ó Istvánnal, az élenjáró kommunista harcosokkal, a tapasztalt sztahanovistákkal az élen a munkahőstettek egész sorát vitték véghez 1952-ben. Együtt harcolt a leg­­jobbakkal Báli Béla, a huszonötéves vájár, aki néhány hete sztahanovista. Fodor János, aki három hónapja még kubikos volt s a tizennyolcéves Urna Piroska is, aki féléve még azt sem tudta, mi fán terem a bánya. Az akna sok száz dolgozója közös munkával javította fokról fokra a fegyelmet, emelte a fejteljesítményt négy száza­lékkal az előírt fölé és vívta ki az elsőséget az ország nagyüzemi szén­bányái között. Alapos megbeszélés után közösen vállalták, hogy­ december 18-ra befejezik az évi tervet és boldogan jelentették december 11-én: a tervet teljesítettük, töb­bet tettünk, mint amennyit vállaltunk. S a terven felül vállalt 20.000 tonna helyett az év utolsó napján — Rákosi elvtárs beszédére válaszolva — a 27.000. terven felüli tonnáért folyt a harc. Egy fiatal, 28 éves kommunista mér­nök a parancsnok ebben a harcban. Nehéz vele találkozni. »Csanádi elvtárs a bányában van« — tíz közül kilencen ezt a választ kapják, ha keresik. Éppen ezzel a módszerre­ vált a bánya dolgozóinak igazi, megbe­csült küzdőtársává, vezetőjévé. Más­képpen nem is teljesíthették volna tá! 1952. tizenkét hónapja közül tizenegyben a tervet. A jó ered­mények döntő feltétele úgy irányítani a feltárásokat és az elővár­ásokat, hogy a frontok kiesés nélkül tudjanak vál­tani. »Ahhoz pedig, hogy előrelássunk — mondja Csanádi elvtárs —, előbb pontosan kell látnunk az adott helyze­tet. Márpedig ez az irodából lehetet­len.« A fiatal főmérnök valóban nem hiába ismerkedik naponta a munka­helyek állapotával. Amikor egyik fron­ton befejeződik a »jövesztés«, minden­esetben már másnap jól élők, szitett új fronton kezdhettek. Ez persze nem ment magától. Jól szervezett megelőző gépkarbantartás nélkül ilyen eredmény lehetetlen. Előbb Csanádi elvtárs segített a lakatosok­nak jó szerepőbrigádot szervezni, azután mindinkább a brigád segített Csanádi elvtársnak. A korábbi 48—60 óra helyett most 20—24 óra alatt végeznek egy nagy, 100—150 méter távolságra történő átszereléssel. A teljesen mechanizált frontok szá­mát fokozatosan szaporították. Csanádi elvtárs jól tudta, hogy a régi kézifejté­sekkel sohasem juthat az akna az élenjáró bányák közé. Nem ijedt meg attól, hogy a front magasabb színvo­nalú műszaki szervezést igényel. A 23-as, 21-es, 10-es frontokon sorra tértek rá a ciklusos munkaszervezésre. Az átlagos napi előrehaladás hónap­ról hónapra emelkedett. A korábbi 1.50—1.50 méterről fokozatosan elérték az 1.80—1.90 métert. De Csanádi elv­­társ íróasztala felett — mintegy állandó emlékeztetőül — ott függ a 24 órás ciklusgrafikon, ehhez pedig két méter napi átlagos előhaladás szükséges. A szállítás jobb megszervezésével azután elérte,­­hogy most, az év végén már a 23-ason és a 21-esen is huzamos ideig két métert teljesítenek. Az átszerelések közötti időt átlagosan tíz órával csök­kentették a frontokon a tavalyihoz­­mérten. Az egész országban a legjobb eredményt érték el a ciklusos módszer alkalmazásában és a gépek kihaszná­lásában. Csanádi elvtárs nemcsak az év vé­géig látott előre. — Felkészültünk arra — mondja —, hogy január másodikétól minden nap, minden hónapban hiánytalanul tel­jesítjük a megnövekedett felada­tokat. — Indulásra­­kész az új, 25-ös front, amely az eddig megszokott száz mé­terrel szemben 140 méter homlok­szélességű és lehetővé teszi a gépek még jobb kihasználását. Szovjet min­tára tökéletesítenek több technológiai folyamatot. A további gépesítés, réselő­­gépek, kombájnok akadálytalan beállí­tása érdekében megkezdik a merőleges ácsolást a szénfalra. A dolgozók több jó javaslatot is tettek ezzel kapcsolat­ban a műszaki szervezési intézkedések tervében. — Tudom, hogy amit eddig tettünk, még nagyon kevés ■— mondja Csanádi elvtárs. — Megértettem, hogy amit Rákosi elvtárs a szén minőségének meg­javításáról mondott, nekünk is szól. És, bár az igazolatlan mulasztásokat jóval az országos állag alá szorítottuk, csep­pet sem vagyok elégedett a munkánk­kal ezen a területen. Biztosan mond­hatom, azonban: 1953-ban kijavítjuk hibáinkat. Csanádi Miklós elvtárs, a »Szeptem­ber 6« akna fiatal főmérnöke, meg­* ígérte, hogy az élüzem dm meg-­ szerzéséhez segíti szeretett bányá­ját és a bánya élüzem lett. Meg­fogadta, hogy szeptember 6 ra, a bányászünnepre kivívja a szta­hanovista címet. Ezt is elérte. Célul tűzte­ ki, hogy megelőzi páros verseny­társát, Benedek Endrét, a Síkvölgyi-, akna főmérnökét. És ő az első a párosversenyben. Mindig megtartotta adott szavát, eleget tett kommunista kötelességének. Kiváló harcostársai segítségével remélhetőleg 1953-ban is eleget tesz. Rendelet az 1955. évi begyűjtésről A Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényerejű rendeletet adott ki az 1953. évi állami begyűjtésről. A ren­delet szabályozza a mezőgazdasági termékek állami begyűjtését az 1953. évre, illetőleg az 1953/54. gazdasági évre. A rendelet első része az álta­lános rendelkezéseket tartalmazza, majd intézkedik a terménybeadási, ál­­latbeadási, tejbeadási, a baromfi-, tojásbeadási és bérbeadási kötelezett­(Folytatás az 1. oldalról) két kormányunk ebben az évben az új lakások ezreinek építésére, új óvodák és napközi otthonok létesítésére, könyv­tárak és iskolák, mozik és színházak kibővítésére, üdülőkre és egészség­védelemre fordít. Újabb lelkesítő célok megvalósításá­hoz látunk a holnapi nappal. Olyan célok valóraváltásához, amelyek még erősebbé teszik hazánkat, még boldogabbá, kulturáltabbá, egészsége­sebbé a dolgozó milliók életét, m­ég szi­lárdabban megalapozzák gyermekeink jövőjét. A béke védelmében népünkre háruló feladatok az eddiginél is­­na­gyobb erőfeszítést, fegyelmezettebb, szervezettebb és odaadóbb munkát kí­vánnak mindnyájunktól. Az új esztendő új sikerei és győzelmei nem hullanak ölünkbe, kemény, áldozatos munkában, harcban kell azokat kikovácsolni. Harc­ban a szilárd szocialista fegyelemért, a munka jobb megszervezéséért, a fo­lyamatos anyagellátásért, a korszerű technológia, az élenjáró munkamódsze­rek elterjesztéséért, egyszóval azért, hogy napról napra teljesítsük a tervet, egyenletesen emelkedjék termelésünk. Szívósan kell munkálkodnunk azon is, hogy a szigorú takarékosság, a nép vagyona feletti őrködés, a dolgozót­ százezreinek, mond'­'napi tevé­kenysé­ségről, a begyűjtési árakról, a be­gyűjtési tervek megállapításáról és a­ tervteljesítés jutalmazásáról, valamint a­­beadási kötelezettség megállapítá­sáról és teljesítéséről, a beadás el­mulasztásának következményeiről. A rendelet végül zárórendelkezéseket tartalmaz. A rendelet ismertetésére legköze­lebbi számunkban visszatérünk. Tévé, fontos ügyévé váljék, hogy a népgazdaság, mint az államigazgatás területén harcoljunk a legszigorúbb ta­karékosság megvalósításáért« n­eve szólított fel minden, hazáját szerető dolgozó magyart Rákosi elvtárs or­szággyűlési beszédében. Emeljük magasabb színvonalra, te­gyük szocialista építőmunkánk még hatásosabb módszerévé a szocialista versenyt. Karoljuk fel a tömeg-DK te­remtő­­kezdeményezését, állítsuk az: a minőség emeléséért, a takarékosságért, a terv mindennapi teljesítéséért és­­túl­teljesítéséért vívott harcunk szolgála­tába. A szakszervezeteknek derekasan kell kivenni részüket az 1953-as évi terv teljesítéséért vívott küzdelemből. Csak ha fáradhatatlanul emelik a dolgozó tömegek öntudatát, hazafiasságát, csak ha valóban a verseny gazdáivá válnak és szervezik, ellenőrzik és segítik a vállalások teljesítését,­­lesznek igazán pártunk segítői, új esztendő­­köszöntött ránk. Dol­gozó népünk jogos bizalommal, a biz­tos győzelembe vetett hittel tekint az új esztendő elé, mert Sztálin útját jár­juk, mert lenini-sztálini párt vezet bennünket, s mert biztos kézzel mu­tatja az utat népünk nagy tanítómes­tere, Rákosi Mátyás elvtársi . 2 1953 JANUÁR 1, CSÜTÖRTÖK PETŐFI HAGYOMÁNYA A költő születésének százharmincadik évfordulójára Százharminc esztendeje, 1823. ja­nuár elsején született Petőfi Sándor. Voltaképpen nincs is szükség arra, hogy ilyen évfordulók idézzék emléke­zetünkbe: nem lehet irodalmunk alap­vető kérdéseiről szót ejteni úgy, hogy neve szükségszerűen szóba ne kerülne, ha kimondjuk a költő nevezetet, elő­ször őrá gondolunk. Halála eszten­deje óta nem múlt el olyan esztendő, melyben meg ne emlékezett volna­­róla népünk s talán nap sem múlt el anélkül, hogy valaki ne hajolt volna versei fölé, ne idézte volna valaki sza­vát. Még akkor is őt idézzük, ha nem is gondolunk rá, csak beszélünk, vagy írunk: a magyar irodalmi nyelv és a magyar köznyelv az ő költészetében forrt eggyé. Legnagyobb kortársai: Arany, Jókai, Vajda létük szakadtáig megemlegették s azok az utána kö­vetkező nemzedékek, melyek irodal­munk haladó hagyományát folytatták — Reviczky, Ady, József Attila, Illyés Gyula .—• az ő nevével harcoltak ko­ruk aljas hatalmai ellen. Mai magyar irodalmunk is Petőfit vallja a holt nagyok közül legelőbb mesterének. A szovjet irodalom és irodalmi közvélemény is szívébe zárta Petőfit. Nemcsak arra gondolunk, hogy néhány esztendő leforgása alatt két nagy Petőfi-kiadás jelent meg a Szov­jetunióban, de büszkén, hallottuk, hogy a nagy szovjet költő, Tyihonov, fiatal írók útmutató olvasmányául Petőfit szokta ajánlani. Nyikolajeva kezébe is ő adta Petőfi verseit. Meg­hatóban tapasztaltuk, hogy azok a szovjet költők, akik a felszabadító had­sereggel érkeztek­­hazánkba, a szabad­ság útján Petőfi nyomait keresték. Petőfi költészetének időszerűségét, am­ely forradalmár-költő voltából fa­kad, bizonyítja az is, hogy az impe­rializmus igájában sínylődő népek rendre felfedezik Petőfi költészetét: francia bányászok, olasz munkások gyűléseiken idézik verseit. A népük függetlenségéért, a szabadságért, a békéért, a szocializmus megvalósítá­sáért küzdők táborában Petőfi neve jelszó és biztató csataváltás. Mi ennek a — bízvást mondhatjuk — nemzetközi időszerűségnek a titka? Jóllehet Petőfi túllátott kora horizont­ján, mégsem valami profetikus előre­látás miatt éreztük őt időszerűnek, nem azért csupán."­ínért egy és inas álma most iálik valóra- Petőfi azért­ időszerű, Petőfi azért példánk, mert a maga korában ő volt a legidősze­rűbb költő, mert forradalmár volt, mert a saját korát tökéletesen tudta­­kifejezni. A költői halhatatlanságnak sajátos titka ez: minél többet ad egy költő a maga korának, annál mesz­­szebb hangzik szava a jövendőbe. Ember és mű egysége egyetlen költőnknél sem oly hibátlan, mint Pe­tőfinél. Oly sokszor idéztük, hogy las­san elcsépelt közhely lett szánkban merész szava: »Ha férfi vagy, légy férfi.« Az ő szájából ez átgondolt, át­­érzett és átélt valóságként, az elv­szilárdság és a jellemőszilárdság meg­bonthatatlan egységeként hatott. Ha férfi vagy, légy férfi, Legyen elved, hited, És azt kimondd, ha mingjárt Véreddel fizeted. Százszorta inkább éltedet Tagadd meg, mint magad; Hadd vesszen el az élet, ha A becsület marad. Ugyanez az egység fénylik a Petőfi­­jelszóból. Ha ő azt írja »Szabadság, szerelem«, az azt jelenti, hogy a közélet fórumain vallott elvei és ma­gánélete teljes összhangban vannak, hogy szerelem és családi élet nem búvóhely számára, hanem erőforrás harcaihoz, hogy »a boldogság nem fe­ledteti vele az elnyomottak szenvedé­sét, hanem még bátrabb küzdelemre acélozza. Népével is ilyen megbonthatatlan egységben él. De hazaszeretete, a hazai nép szeretetével egyenlő és az elvek tiszta fényében ragyog. Nem so­viniszta vakszeret­et, mely jót s rosz­­szat, barátot s ellenséget egybeölel ! Neki hiába prédikál a szemforgató kegyesség arról, hogy szeresse ellen­ségeit: Csak a zsarnok s a szolgalélek, E kettő az én ellenem, S én zsarnokoknak s rabszolgáknak Bocsássák meg ! ... nem, sohasem! Milyen másképpen, milyen gyengéd szeretettel szól a népről, az elnyomott, kisemmizett magyarok millióiról, akik­kel egynek érzi magát, akikből szár­mazik. Nem a palotáknak fényes gyertyaszála Vagyok én, hanem a kunyhók mécsvilága. Alant születtem én, szalmafödél alatt, sohasem tagadom meg a származásomat. Kis házikókra száll lelkem, mint a gólya. S egyszerű nótákat kerepel le róla. Hazafi és forradalmár. De nem el­méleti forradalmár: a tettek embere, aki a tömegnélérti jár,­ha­ le k­ell törni . Táncsics börtönajtajáról a bilincset és kardot fog, ha a haza veszélyben van. Élete és műve egységét hősi ha­lálával pecsételi meg. Halálában a forró haza­szeretet ölelkezett a világ valamennyi elnyomottja felszabadítá­sának eszméjével. Eszménye a világ­­szabadság volt, azért harcolt, mikor hazája szabadságáért küzdött. Eszmei tartalom és a művészi forma egysége Petőfi költészete. Ifjúsága idején a reformkor nemesi irodal m­a virágzott hazánkban. Már könyvolvasó diák volt, amikor Berzsenyi, Kölcsey utolsó nagy verseiket írták és közvet­len előtte ott lobogott Vörösmarty Mihály költészetének fáklya­fénye. Tisztelte őket, tanult is tőlük, de a nagy példák vonzásánál is erősebb volt a felismert forradalmi feladat lelkesítő kötelessége és — ami nála ennek előzménye — összeforrottsága a néppel. — »nem írástudóknak, nem az úri rendnek, De beszélek szűrös, gubás embereknek« így fejezte ki gyönyörű tömörséggel forradalmi szándékát és művészi programmját. Petőfi, a plebejus demokrata forra­dalmár, nemcsak a reformkor politi­kai eszmevilágától fordult el, hanem a reformkori költészet hatásából is kitépte magát. Eszmei ihletője a nép­­forrad­alom volt, formai ihletője a nép élete, a nép költészete, a nép nyelve. Amilyen forradalmi merészség kellett ahhoz, hogy valaki a Habsbur­gok leigázott gyarmatán, a reakciós Szent Szövetség szervezőjének, Met­ternich hercegnek uralma idején nép­forradalomról szóljon, ugyanolyan,me­részség kellett ahhoz, hogy a roman­tikus pátoszé hősköltemények, a hora­tiusi ódák, a homályos értelmű elé­giák és a szentimentálisan nyögdé­­cselő dalok irodalmi divatja idején leírja azt, hogy: Hogyha üres az embernek Zseb­­e, üres a has is. Zsebem üres, ennél lógva üres az én hasam is. Tegnap ettem utoljára. Az igaz, hogy keveset, No de semmi! van elég, ki Én helyettem is evett... Micsoda felhördülés követte az ilyen sorokat! Parasztos, durva, illetlen, kö­zönséges! — sziszegték az úri közön­ség ízlésére .kényes,„kritikusok. Nem is költészet ez! — mondták, hiszen ez olyan, mint­ a köznapi beszéd. ..nincs benne semmi­­különös, semmi »köi-­ tői«. Felhördülésük és izgalmuk mu­tatta, hogy milyen forradalmat jelen­tett m­ár Petőfi költészete is, hiszen nagyszerű újdonsága éppen ez volt: az élőbeszéd, a közvetlen és kötetlen emberi szó frissesége, a kendőzetlen nyíltszívűség, a kiagyalt közösséggel szemben a valóság természetes szép­sége. Írhatott-e más nyelven és más stílusban a népforradalmár, aki egy­ben a nép forradalmának költője? S ami­­nyelvében népi íz, köznyelvi egy­szerűség volt, az volt versformáiban a népdalszerűség, vagy a nyugati, fő­ként jam­bikus lejtésű formákon is át­­csendül,a magyaros ritmus. Elődei is kísérleteztek népdalírással, Kölcsey is, Vörösmarty is, de náluk a népdal­írás formai kísérlet, olykor­­költői já­ték volt csupán. Petőfi a népből jövő költő természetes közvetlenségével ismerte fel a népdalban költői anya­­nyelvét. A magyar élőbeszéddel roko­nabb ritmust és azt a lírai tömörséget lelte meg a­­népköltészetben, melyet a munka, az őszinte emberi érzések tiszta világa és az elnyomás sok szen­vedése alakítottak ki a nép költésze­tében. Ősi és eleven hangok elegyül­nek a népdalban s mikor Petőfi — lerázva magáról az irodalmi hatáso­kat — a népköltészet tanítványává válik, éppen az teszi költészetét iga­zán népi jellegűvé, hogy nem utá­nozza a népdalt, hanem mint a nép fia, természetesen használja s termé­szetesen elegyíti a népköltészet hang­ját a maga művelt közbeszédével. Ahogy a nép az apáitól tanult dalo­kat, új mondanivalóival s új élete új szavaival telíti meg, úgy telíti meg Petőfi is a népköltészetet a nép leg­frissebb igényével, a forradalmi hala­dás eszméivel és szavaival. Petőfi egyet tud mondani a néppel, olyan önfeledten és természetesen tud da­lolni, mint a nép: azon kevés költőink közé tartozik, ki már életében hallotta a parasztok ajkáról népdalként éne­kelni verseit s gyűjtőink mai is lelnek Petőfi-népdalokat a nép ajkán. Ma­gam is hallottam még egy öreg pa­rasztasszonyt, aki valami furcsa ősi dallamra dúdolta: Tarka madár nem fütyörész az ágon, Sárgapiros levél csörög a fákon, Innen,onnan lehull a fák levele... Bár csak én is lehullanék ővele! De mégsem ezekben a megejtésig hű népdalszerű dalaiban igazi nép­költő ő, hanem abban, hogy a nép for­radalmi vágyát művészileg tudja ki­fejezni. Petőfi alkotja meg irodák mánk első népi hősét János vitézében: azt a népi hőst, aki minden ármányon, nehézségen győz, ő alkotja meg Bo­lond Istókjában — a by­róni mélaskú századában! — azt a társadalomból kiszakadt országúton hányódó népi hőst, kinek koldus­nyomában derű, optimizmus fakad, aki az elpusztítha­tatlan nép­­életerejével hirdeti. . . Ki vagyok? sehonnal, Se országom, se hazám, Valamely vándormadár Lehetett az ősapám. Járok-kelek a világban, Ma itt vagyok, holnap ott, És akinek tetszik, annak Emelek csak kalapot. Minél többet éhesem és fásom. Annál több az örömem, Mert annál szebb lesz jövendőm, Minél rútabb jelenem.­­Egy évszázadiig zengett ez a dal. Visszhangja még József Attila köl­tészetéből is visszazeng: »Nincsen apám, se anyám, Se országom, se hazám!« ) Erre a minden nyomorúságot de­rűsen felfogó szegénységre, elnyo­­mottságra is ő mutatja meg a meg­oldás útját: »Haza csak ott van, hol jog is van. S a népnek nincs joga.« Majd másutt: Vigyázz, magyar, vigyázz, éjjel is ébren légy. Ki tudja, mikor üt rajtad az ellenség! Ha eljön, úgy jöjjön, hogy készen találjon, Még a félhalott se maradjon az ágyon! Haza és szabadság, ez a két szó, melyet Először tanuljon dajkától a gyermek, És ha a csatában a halál eléri, stolszor e két szót mondja ki a férfi! Petőfi népiessége nem formai té­­piesség. Ő azzal vált igazi népköl­tővé, hogy a nép szívéből dalolt, hogy egyet értett a néppel s ezt a­z érzést a nép számára érthetően tudta ki­mondani. Petőfi népiességének igazi értelmét nem a burzsoá irodalomtudó­sok értették meg, hanem a Horthy­­fasizmus rendőri szervezete, amely letiltotta verseit a munkás-ünnepsé­gek dobogóiról. Petőfi népiessége: a népforradalom lírája. Az eszme, a gondolat az ur, a szavak csak szolgák — Jókai szerint ez volt Petőfi körének művészi hitvallása. »Én voltam Ur, a Vers csak cifra szolga« — vallotta közvetlen utóda, Ady, a forradalom viharmadara. »Költő vagyok,' mit' érdekelne engem­ a költészet maga« — írta első nagy kommunista költőnk, József Attila. Így nő bele Petőfi hagyománya a magyar költészet forradalmi fejlődé­sébe, egy évszázadon keresztül. Mai költőinknek ezt a feltétlen esz­mei tisztaságot kell megtanulniok Petőfitől. De Petőfi módján! Mert Petőfi s minden korok forradalmi költői, Puskintól Petőfiig, Nyekraszov­­tól Majakovszkijig és József Attiláig, az eszme, a gondolat, a forradalmi mondanivaló elsőbbségét vallották. De van-e a világirodalomnak különb költője, náluk, az eszmék mesteri megformálása, a tartalom és a forma művészi egybeforrása terén! Eszmei tisztaságuk, gondolatgazdagságuk igé­nyességgel, költői műgonddal párosul, így öltöztetik a nagy eszméket méltó köntösbe, hogy ragyogjanak és hódít­sanak. A ma költői, a honvédő haza­­szeretet, a békeharc, a szocializmus építésének költői, pártos, harcos köl­tőink azza­l áldozhatnak leginkább Petőfi emlékének, ha az ő eszmei tisztaságával és az ő művészi, hódító, m­a­g­á­v­al r­a­ga­dó kifej­ezőkészségé­vel szólnak népünkhöz. Petőfi, Ady, Jó­zsef Attila népe nemcsak vallja e nagy eszméket, de egyre elmélyültebb műveltséggel várja a magyar nép költőinek méltó szavát a máról. A dolgozó magyar nép , amely ma Petőfi legmerészebb álmait váltja va­lóra és szárnyalja túl, legidőszerűbb, legmaibb történelmi hősét szereti és követi benne. Tanul tőle forradalmi hazaszeretetet, amely hevesen gyű­löli az elmaradottságot, a haladás kerékkötőit és szenvedélyesen gyűlöl minden idegen hódítót, a haza, a nép függetlenségének minden ellenségét. Tanul tőle forradalmi éberséget, hogy iztón gyűlölje a belső bitangokat, az árulókat. Tanulhat tőle elvi szilárdsá­got, a szavak és tettek egységét, azt, hogy gyakorlati politikában elveink vezéreljenek. A magyar nép napi harcaiban sokat és állandóan meríthet abból a friss forrásból, amit Petőfi költői hagyatéka és nagyszerű forradalmi magatartása jelent. Népünk a mai na­pon különösen meleg szeretettel gon­dol Petőfijére, aki előre megálmodta napsugaras jövőjét, a kort, amelyben lépünk szabadon meríthet a »bőség kosarából« és a szellem napvilága minden ház ablakán beragyog. Bóka, László

Next