Népszava, 1953. április (81. évfolyam, 77-101. sz.)

1953-04-01 / 77. szám

NÉPSZAVA HENGERSORTÓL AZ ÜZEMI BIZOTTSÁGIG A hat hengerész gyorsan, ügyesen dolgozott. A hengersor jobboldalán álló Selmeczi László kivált közülük határozottabb, erőteljesebb mozdulataival Valamennyien a kemencékből kifutó izzó bugáikra, az alakuló lemez útjára ügyeltek. Köziben azonban Selmeczire is vetettek egy-egy jelentős pillantást. És hiába akart ő is Csak a munkával törődni, a henger súlya alatt vékonyodó lemezeik, a szüntetlenül forgó görgők nem tudták visszatérő gondolatait elterelni. A többihez hasonlóan neki is egyre az járt az eszében: holnap már nem dolgozik itt. Furcsa érzés ez II év után. — Azért ne lógasd a fejed, mert egy kicsit itt hagyod a hengerdet. Hiszen nem olyan nagy idő az az öt hónap vigasztalta műszak után Farkas bácsi, az öreg bemenőét. Selmeczi nagyot sóhajtott. Maga sem tudta, örüljön-e vagy szomorkodjék. Hiszen ez a műhely úgy ,a szívéhez nőz. Ismeri a hengerész szakma minden fortélyát. Megszokta azt is, hogy a jó munkások között emlegették. De hogyan helyettesíti majd Bodrogi elvtársat, aki iskolára megy? Megbirkózik-e az ale-elnöki teendőkkel? Gondterhelten hajtogatta össze munkaruháját és ügyetlenül gyömöszölte be akta táskájába. ★ Már második hónapja helyettesítette Bodrogi elvtársat, amikor a finomhengerműben ugrásszerűen megnövekedett a géphiba miatti állásidő. A hengerészek hozzá fordultak, és ő nem tudott segíteni. A hengerészek a karbantartókat okolták. A karbantartó lakatosok művezetője pedig egyre azt hajtogatta: — Elavult a gépi berendezés. Mi lakatosok csak a hibákat is vithatjuk ki, de csodát nem tehetünk. Hiába, az öreg gépek gyorsabban romlanak el. Selmeczi tudta, hogy ilyen választ nem adhat a hengerészeknek, hiszen a terv teljesítése forog kockán. Egyik este összehívta tehát a lakatosokat. A művezető és a műhelybizottsági elnök is ott volt. Sokat vitatkoztak, míg végül is egyenesbe jöttek. A művezető ezután úgy osztotta be a lakatosok munkáját, hogy egy-egy gépen minden javítást állandóan ugyanaz a munkás végezze. Így jobban megismerte a gépet és munkáját sokkal nagyobb felelőséggel láthatta el. Egy dekádban negyedére csökkent a finomhengermű állásideje. Ez az eredmény az új vb-elírtak első jelentősebb sikere volt. Amikor legközelebb lement a finomhelgensorra, jókedvűen fogadták őt a hengerészek. Selmeczi elvtárs szívében új, jóleső érzés éledt: most értette meg, milyen szép az ő munkája, milyen nagyszerű olyan örömben osztozni, amely az ő segítségével kevetkezett. Mindamellett sokszor elvetette a sulykot. Február végén Fekete János, az ob egyik tagja a bizalmiakra panaszkodott: — Nem tudom megértetni velük, hogy szükség van a versenyvállalások ellenőrzésére. Mindegyik csak azt hajtogatja, hogy neki erre nincs ideje. — Majd én elintézem — mondta röviden Selmeczi. Fekete János nem ilyen segítséget várt ugyan, de nem vitatkozott. Selmeczipedig felkereste a lemezműhely. Találomra odament az egyik bizalmihoz, Barna Sándorhoz és megkérdezte tőle, hogyan áll a csoport munka versenye. Barna kereken megmondta, hogy nem tudja. A terv teljesítése úgy hullámzott náluk, mint a szeszélyes tenger. És ment senki sem kérte tőlük számon: mikor milyen kedvük volt, úgy dolgoztak. Selmeczi kezébe vette az elhanyagolt bizalmios előt, a csoport névsorát, a vállalásokat és a munkalapokat. Tizenkét perc alatt elkészítette a csoport előző napi munkájának értékelését. Barna Sándor, a bizalmi csak zavartan csóválta a fejét: — Én pedig azt hittem, hogy ehhez legalább két-három óra kell. Selmeczi elégedett volt. Arra nem is gondolt, hogy nem egy Barna Sándor van a gyárban, hogy sokkal többet ért volna el, ha a 12 perc alatt Féket© Jánosnak ad tanácsot, aki azután széles körben elterjeszti ezt az egyszerű módszert. Neki nem jutott eszébe, de annál jobban bántotta az eset az vb-tagokat. Gál István, a kultúrnevelési felelős nem is tartotta magában véleményét. Többször is szemére vetette Selmeczinek: — Nem azt kívánom, hogy helyettem szervezzél kultúrgárdát vagy rigmusbrigádot, s ha nem adj tanácsot, irányítsd a munkámat. De Selmeczit sem Gál István, sem a többi nem tudta meggyőzni. Ment a maga útján. Nem egyszer az ő füléig is eljutott a munkások, régi barátai megjegyzése: »Különös ab-elnök ez a Selmeczi, még a plakátokat is ő ragasztja ki, annyira nem bízik mások munkájában.« A naponta eléje kerülő új feladatok, harcok és győzelmek egymásba kapcsolódó lánca úgy lenyűgözte, hogy szem elől tévesztette, miikor kell irányítania, tanácsot adnia és miikor kell neki saját magának végrehajtania a feladatokat. Eltelt az öt hónap, és egy márciusi reggelen visszaérkezett a gyárba Bodrogi elvtárs, a régi üzemi bizottsági elnök. Friss, eleven szavaival, iskolai élményeivelmegnevettette még a kissé mogorva Fekete Jánost is. Nem sokáig mesélgetett azonban, hanem a gyárról kérdezősködött. Tudni akart mindent. Sok-sok kérdésével elárulta, mennyire vágyott már vissza a gyárba. Alig győzték szóval tartani. Selmeczi László kissé kivülálósként szemlélte a többiek örömét. Töprengett: »Vajjon mi lesz most?« Néhány napig együtt dolgoztak. Selmeczi csodálkozva állapította meg, hogy Bodrogi elvtárs milyen gyakran beszélget a műhelybizottsági elnökökkel és milyen sojt munkát bíz rájuk. Ő eddig el se tudta képzelni, hogy azok önállóan is dolgozhatnak. Megfigyelte azt is, hogy Bodrogi is sokat jár az üzemekben, de nemcsak úgy ötletszerűen nyitogat be egyik vagy másik műhelybe. Már előtte való nap megmondja hova megy és miért. S feljegyzéseket készít tapasztalatairól. Tanácsot kér többször 16 Sóstól, a műszaki igazgatótól és másoktól. Bodrogi elvtárs kitűnően értett ahhoz is, hogykérdésekkel világítsa meg munkatársai hibáit. Tőle például azt kérdezte meg, helyesnek tartja-e, hogy csak a dekád végén hozzák nyilvánosságra a műhelyek eredményeit, és Selmeczi elvtárs egyszer csak szemben találta magát saját jónak képzett módszerével. De leküzdötte önérzeteskedését és őszintén megmondta: — Az biztos: minél gyakrabban látják maguk előtt a munkások, hogy hol tartanak a versenyben, a tervteljesítésben, annál biztosabb a győzelem. Én is így voltam, amikor még a hengerében dolgoztam. Ha pontosan tudtam, hogy mit értem el, akkor még jobban igyekeztem. Magyarázatképpen azonban hozzátette: — Tudod, Bodrogi elvtárs, nekem mindent egyedül kellett elintéznem és így örültem, ha dekádonként össze tudtam az eredményeket szedni. — De most már belátod ugye, hogy ez,hiba volt? — mondta nyugodtan Bodrogi. Tovább nem is feszegette a dolgot, hanem a műszakiak versenyvállalásait nézegette figyelmesen. Selmeczi sokat gondolkozott az utóbbi napok eseményein, Bodrogi nyugodt, biztonságos munkastílusán és a saját hibáin. »Szeretnék én is olyan vezető tenni, mint ő. De hát most már hiába, Úgy sincs rám szükség tovább, visszamegyek a hengersorra.« Az öt hónap alatt lezajlott örvendetes és küzdelmes események egész sora vonult el gondolataiban. És a miikor így elmerülten összeállította a mérleget, egyre határozottabban érezte: nagyon megszerette a szakszervezeti munkát. Különösen most, amikor itt van a győzelemben gazdag »Felszabadulási Hét«, amelynek előkészítéséből, ha Bodrogi elvtárs segített is — derekasan kivette a részét. Hiszen addig van a gyárban olyan munkás, akitől ne hallotta volna: »Újítást vezetek be... Túlteljesíteni a negyedévi tervem ... Száz százalék fölé segítem elmaradt társamat.« S most napról napra mind több ígéret valósul meg. Amíg Selmeczi elvtárs magában töprengett, Bodrogi elvtárs sem volt tétlen. Néhány szobával távolabb világos volt a párttitkár szobájának ablaka. — Nagy kedve van a munkához — magyarázta Bodrogi a párttitkárnak —, de még nem elég sokoldalú és így nem tudta az egész üzemi bizottságot kezében tartani. Öt hónap alatt azonban nagyon sok tapasztalatot szerzett, itt kellene őt tartani. Vigyáznunk kell arra is, nehogy kedvét szegjük. — Éppen ezért bízzuk meg olyan feladattal, amelyet eredményesen és nagykedvvel végez majd — válaszolta Szabó Gábor, a párttitkár. Sokáig latolgatták, mérlegelték még Selmeczi László helyzetét és amikor döntöttek, úgy érezték, hogy ez Selmeczi javára s az üzemi bizottság munkája javára történt. ★ Másnap délelőtt Bodrogi elvtárs nem ment szokásos üzemi útjára. Selmeczi sem indult el. Érezték, hogy beszéletök kell egymással. Bodrogi elvtárs kis idő múltán elmondta a tervet, amelyet előző este megbeszéltek a párttitikárral. Selmeczi mosolyra derülő arca — mielőtt megszólalt volna — már elárulta, hogy társai helyesen döntöttek. Déltájban vidáman fütyörészve haladt át a gyárudvaron. Most már nem volt tanácstalan, mint néhány hónappal ezelőtt, amikor egyik napról a másikra otthagyta a hengerét. Most tudta, hogy mi vár rá. Új munkájához nagy kedvet érzett. Hiszen eddig is a termeléssel foglalkozott a legszívesebben. Ezentúl pedig minden tudását beleadhatja a munkába és mint az Acélgyár üzemi bizottságának új termelési felelőse, még inkább részt vehet a »Felszabadulási Hét« győzelmes befejezésében, a második negyedévi terv megkezdésében. Radnóti Edit 2 Oleg Piszarzsevszkij, Sztálin-díjas: A technika a szocializmus szolgálatában II. Az egyre tökéletesedő technika ura: a szovjet ember* «... a technika nem vesztegelhet egy helyben, szüntelenül tökéletesednie kell... a régi technikát ki kell vonni a használatból és fel kell cserélni az újjal, az újat pedig a legújabbal.« (Sztálin.) Megoldhatatlan feladat volna egyegy rövid cikk keretében felsorolni, hogy mi mindent állít elő a szovjet gépgyártó ipar, amely valamennyi népgazdasági ág műszaki átszervezésének, újjászervezésének alapja. A technika valóban hétimérföldes léptekkel halad előre a Szovjetunióban. Intenzíven fejlődik és új találmányokkal gazdagodik szakadatlanul. A 14 köbméteres lépkedő ekszkavátort nemrégen még a műszaki teljesítmény tetőfokának véltük a földmunkák gépesítésében. A szovjet emberek joggal voltak büszkék a tervező- és alkotótehetség e nagyszerű művére. Ám Oszipenkovban, egy — aránylag — kis gépgyárban megszületett ennek a földásó óriásnak a »vetélytársa«. Nemrégen egyeseik talán csak legyintettek és így nyilatkoztak volna az oszipenkovi gépgyárról hallván: »vidéki« üzem. Ez a »vidéki« gyár azonban olyan újfajta földgyaluit készített, amely nem ássa, hanem vágja a földet és nem gépkocsiba, hanem egyenesen szállítószalagra rakja. Most próbálják ki, de máris bebizonyosodott, hogy az oszipertkovi földgyalué a jövő. Már csak azért te, mert sokkal kevesebb áramot fogyaszt, mint a vele egyenlő teljesítőképességű ekszkavátoróriás. Még egy példa. A keményfémsapkás késeket nemrégen a legnagyobb vívmánynak tekintették a fémforgácsolás technikájában. Kiderült azonban, hogy még tökéletesebb késekre van szükség. Rögtön jelentkeztek a laboratóriumok. A keményfémsapkás késeket most olyan kések váltják fel, amelyek a cserép tűzállóképességét egyesítik az acél szilárdságával. Ilyen, úgynevezett keramikus késeket állítottak elő a laboratóriumokban. Számtalan hasonló példát lehetne még felhozni. Mindez annak eredménye, hogy a Szovjetunióban nemcsak a tudományos intézményekben és a tervezőirodákban viszik előre a fejlődést, hanem közvetlenül a termelésben is. A Szovjetunió Tudományos Akadémiája Géptani Intézetének tudományos tanácsa például számos kutató jelenlétében meghallgatta a Középvolgai Szerszámgépgyár egy eddig ismeretlen esztergályosa, Vaszilij Koleszov beszámolóját munkamódszeréről. Az ismeretlen esztergályos nyugodtan ismertette tapasztalatait, amelyek komoly szaktekintélyek évtizedeken át elfogadott nézeteit döntötték meg. Hogyan érte el eredményét Va- Gszsij Koleszov? Mindig arza vágyott, hogy csatlakozzék a gyorsforgácsolási módszerek mozgalmához. Csakhogy, míg a gyorsforgácsolási módszerekkel dolgozó esztergályosok nagyfordulatszámú gépekkel rendelkeztek, az ő gépe — bár ugyancsak kiváló szovjet gép — kisfordulatszámú volt. Feltette magának a kérdést: »A forgácsolási sebesség fokozásán kívül várjon nincs-e még más módszer is a teljesítmény növelésére?« Rájött, hogy igenis van még egy ilyen mód: az előtolás növelése. Most pedig már számos tanszék és laboratórium tanulmányozza az új férforgácsolási módszert. Koleszov, ez ez egyszerű munkás," így vált kutatóvá és feltalálóvá. A szovjet élet vezette őt és ezernyi társát erre az útra. A szovjet országban a szocializmus gazdasági alaptörvénye — a szovjet nép állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítésének biztosításai — hat. A szovjet életnek ez a törvénye arra lelkesíti az anyagi javakat létrehozó embereket, hogy egyre jobb, gyorsított termelési módszereket keressenek. A gépesítés színvonala a szovjet népgazdaság egyes ágaiban már olyan magas fokra emelkedett, hogy a szovjet emberek nem elégszenek meg az egyes munkaműveletek gépesítésével. A legkülönbözőbb iparágakban új fogalom — a komplex gépesítés fogalma — honosodott meg. A Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusának az ötödik ötéves tervre vonatkozó irányelvei többször tesznek említést a komplex-gépesítésről a legkülönbözőbb iparágakban. Mi a komplex-gépesítés? A komplexgépesítésnél az egy bizonyos munkaműveletet végző gép folytatja az előző gép munkáját, de ugyanakkor előkészíti a következő gép sikeres munkájának feltételeit is. A legfontosabb munkaműveletek ilyen komplex gépesítése valósul meg az iparban, az építőiparban és a mezőgazdaságban. Az építőipar például már közeledik ahhoz az időhöz, amikor a kis nyaralók és a magasépületek egyaránt gyári műhelyekben készülnek. Csak az előregyártott épületelemek összeszerelése történik majd a gyáron kívül. A komplex gépesítés fejlődésének útja közvetlenül az automatizáláshoz vezet. A gyárakban a fél automata gépekről fokozatosan térnek át az automatagépekre és az egyes automatagépekről az önműködő gépsorokra. A következő lépés pedig: a teljesen önműködő automatagyár. A szovjet technika fejlesztésének egyik nagyon fontos irányzata, hogy a mechanikai (gépi) technológiát fokozatosan kiszorítsák a kémizálással (vegyi technológiával) Ez kevésbé munkaigényes. A vegyészet a műanyagiparban kiválóan megmutatja a kémizálás lehetőségeit. A fa gépi feldolgozásánál az anyag kétharmad része hulladék. A vegyészet segítségével az eddigi hulladék a cellulózé-, a műider-, a műanyag- és az acetonipar értékes nyersanyagává válik. Ugyanakkor a vegyi munkafolyamatok viszonylag könnyen automatizálhatók. A munka komplex gépesítése, az automatizálás és a kémizálás a villamosítás alapján fejlődik. És megszületnek a legújabb, legfejlettebb technika különféle új ágai. Idetartozik az atomenergia felhasználása is. D. M. Malenkov elvtárs a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusán tartott beszámolójában akövetkezőket mondotta: »Tudományunk és technikánk megszüntette az Egyesült Államok monopolhelyzetét ezen as téten és komoly csapást mért a háborús gyújtogatókra, akik más népek megfélemlítésének és zsarolásának eszközeként próbálták felhasználni azt, hogy birtokában vannak az atomenergiatermelés titkának és az atomfegyvernek. A szovjet államnak, amelynek megvannak a reális lehetőségei az atomenergiatermelésre, komoly érdeke, hogy ezt az új energiafajtát békés célokra, a nép javára használja fel, mert az atomenergia ilyen irányú felhasználása határtalanul kiterjeszti az ember hatalmát a természet, elemi erői felett, a termelőerők növekedésének, a technikai és kulturális haladásának, a társadalmi gazdagság növekedésének óriási lehetőségeit tárja az emberiség elé.« A szocialista termelés technikájátnemcsak az jellemzi, hogy egyre növekvő méreteikben szakadatlanul megújul, hanem az is, hogy szüntelenül növeli a társadalmi gazdagságot. A szovjet országban a technikával együtt fejlődnek az emberek is. A szovjet emberek alaposan, sokoldalúan tanulmányozzák a technikát, tökéletesítik a technológiai folyamatokat, észszerűsíttik a termelést és megjavítják a munka szervezését. A kommunizmus anyagi bázisának építése során megszűnnek a lényeges különbségek a szellemi és a fizikai munka között. Ezért tehát a szovjet szocialista technikától elválaszthatatlan az új technikát teremtő új szovjet ember. Ez az új szovjet ember a gépek ura, ez az új szovjet ember hódítja meg a természetet és igázza le a természet őserőit. A szovjet országban a legfontosabb: ez az ember — az egész nép. A szovjet országban a legértékesebb, a legnagyobb kimos a gépeknek parancsolni tudó, a technikát a közjó szolgálatába állító szovjet ember. * A cikk első részét keddi számunkban közöltük. Az oszipenkovi »D—264«-es óriás-földgyalu. Hajózható csatornák és öntöző-főcsatornák medrének kiépítésére szolgál. A háromméteres földvájóekével kiemelt földet az első transzportőr a magasba emeli és átrakja a talaj-tövesztőre (a második transzportőrre). A »D—264«-et egyszerre három »C—80«-as traktor vontatja. Tervezett termelékenysége: óránként 1500 köbméter kiemelt és több mint 45 méter távolságra továbbított talaj. Ezt az óriás-földgyalut most a Volga—Ural hajózható csatorna építésénél próbálják ki. Újabb Ikarus-autóbuszokat állítanak forgalomba a munkásszállító járatok erősítésére A munkahelyüktől távol lakó bányászok és más ipari dolgozók szállítására az idén újabb naggyszámú korszerű Ikarus 30 típusú autóbuszt állítanak forgalomba. A Pécs—Komló között közlekedő autóbuszok számát újabb nyolc autóbusszal szaporítják. Ezt követően a legrövidebb időn belül további gépkocsikat irányílnak erre a vonalra, így a Pécs és Komló közötti 22 kilométeres távon az autóbuszok csúcsforgalomban 2—3 percenként közlekednek majd. Több vidéki város közlekedését is újabb Ikarus-autóbuszok beállításával fejlesztik. Budapesten a nagy befogadóképességű Ikarus 60 és Ikarus 66 típusú autóbuszok forgalombaállításával javítják a közlekedést. 1953. ÁPRILIS 1, SZERDA „Az ifjúságról“ címmel gyűjteményes kötet jelent meg Rákosi Mátyás elvtárs beszédeiből és írásaiból Április 4-re, hazánk felszabadulásának évfordulójára az Ifjúsági Könyvkiadó díszes kivitelű gyűjteményes kötetet adott ki, amely »Az ifjúságról« címmel Rákosi elvtársnak az ifjúságról szóló beszédeit, valamint beszédeinek és írásainak az ifjúságra vonatkozó szemelvényeit tartalmazza. A kötet három fejezetben közli Rákossi elvtárs beszédeinek és írásainak az ifjúsággal foglalkozó részleteit. A három fejezet címe a következő: »A magyar ifjúság egységéért«, »Az ifjúság szerepéről és az ifjúsági szövetség feladatairól a szocializmus építéséből« és »Az ifjúság hazafias neveléséről«. A kötetben több olyan szemelvény is szerepel, amely itt jelenik meg első ízben nyomtatásban. Függelékként közik a kötet a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének a MDISZ- kongresszusihoz intézett levelét. Bemutatták a sajtó képviselőinek a Magyar Munkásmozgalom Története Múzeumot Kedd délelőtt mutatták be a sajtó képviselőinek a Magyar Munkásmozgalmi Intézetben április 2-án megnyílóMagyar Munkásmozgalom Története Múzeumét-ot. Bevezetőben Réti László elvtárs, a Magyar Munkásmozgalmi Intézet igazgatója tartott ismertetés a múzeumról. Ezután a megjelenté megtekintették a múzeumot.