Népszava, 1953. augusztus (81. évfolyam, 179-203. sz.)

1953-08-01 / 179. szám

NÉPSZAVA VMS A Keleti Fűtőház villamosmozdonyszín legjobb dolgozói Fehér István sztahanovista főmozdonyvezető és Lovas János sztaha­novista gépkezelő átlagosan 170 százalékra teljesítik tervüket. Új típusú, úgynevezett »Boco« villanymozdonyon dolgoznak. Mun­kájuk közben eddig 23 különböző javaslatot és újítást juttattak el a MÁVAG és Klement Gottwald Villamossági Gyár dolgo­zóihoz a mozdonyok tökéletesítésével­ kapcsolatban. Fazekas Imre sztahanovista villanymozdony-lakatos átlagosan 160—170 százalékra teljesíti tervét. A dinamók javítását olyan tökéletesen végzi, hogy valamennyi üzemrész hozzá küldi a hibás mozdony­dinamókat. A vasutasnap tiszteletére felajánlotta, hogy terven felül elvégzi két turbódinamó javítását. Fehér István Lovat János Fazekas Imre Cikkünk nyomában Fokozzák a szakmai képzést a Villamosgép- és Kábelgyárban A Népszava július 15-i számában megírtuk, hogy a Villamosgép- és Kábelgyárban sok a normán alul tel­jesítő dolgozó. Ismertettük, hogy az üzemi bizottság és a vállalatvezetés elhanyagolta a gyengébb képzettségű munkásokat és nem nyújtott segítsé­get azok szakmai előrehaladásához. Cikkünk nyomán a következő levelet kaptuk az Erősáramú Berendezési Igazgatóságtól: ■»A Villamosgép- és Kábelgyárról megjelent cikk kapcsán vizsgálatot tartottunk, amelynek során az aláb­biakat állapítottuk meg: .4 cikkben megjelentek fedik a valóságot. A száz százalékon alul termelők száma még a mai napig is elég magas az üzemben. Ennek felszámolására a vállalat vezetősége nem tette meg a kellő intézkedéseket, az üzemi bizottság pedig nem nyúj­tott megfelelő segítséget. A válla­lat igazgatójával és az üzemi bi­zottság elnökével megbeszéltük azo­kat a feladatokat, amelyek a jövő­ben biztosítják az elvtársi segítség­nyújtást, a száz százalékon alul teljesítő dolgozók előrehaladását. Megállapodtunk abban is, hogy a műszaki dolgozók bevonásával csúcs­brigádot szerveznek, amely rend­szeresen kivizsgálja a normanem­­teljesítés okát, s ugyancsak intézke­dik a hibák kijavításáról. A fentiek végrehajtását a jövő hét folyamán újból ellenőrizzük és mindent elkövetünk annak érdeké­ben, hogy a száz százalékon alul dolgozók száma a legminimálisabbra csökkenjen. Erősáramú Berendezési igazgatóság Vasadi László iparigazgatói: NYIKOLAJ BOGDANOV: A HÍRES JAPÁN SELYEM A­mikor Japánban jártam, elhatá­­roztam, megnézem, hogyan ké­szül a híres japán selyem. Azt taná­csolták, látogassam meg a Kaneb­o- gyárat, mert ott készítik a világ leg­szebb selymét. A Kanebo-selyem könnyű, finom és tündököl, mint a legszebb pillangó szárnya. Valóban, amikor a gyár egyik igazgatója megmutatta a selyem­nin­­tákat, nem tudtam a ragyogó színek­kel betelni. — Hogyan készülnek ezek a gyö­nyörű anyagok? — kérdeztem. — Ó, ez a mi titkunk! — mosoly­gott a japán, majd udvariasan hoz­záfűzte: — De elmondhatom azt, amiről úgyis sokan tudnak ... Gyá­runk iparművészei a Japánban élő legszebb pillangók szárnyairól má­solják ezeknek a selymeknek a min­táit. A környék lakói, már idestova száz éve segítik munkánkat. Ha va­lamelyik kislány különösen szép lep­két fog, elhozza nekünk és jutalmat kap érte a gyártulajdonostól. A pillangókról folyt beszélgetés után megmutatták nekem a műhe­lyeket. Itt azután megláttam, hogy kik készítik a selymet. Alacsony, hosszúkás terembe vezettek, ahol fül­ledt és poros volt a levegő. A gépek fölé gyermeklányok hajoltak. Olyan kicsik voltak, hogy zsámolyra kellett állniok, különben nem érték volna el a selyemszálat. Néhány idősebb felügyelőnő sétált a műhelyben. Bambuszpálcával a ke­zükben figyelték a munkát. — Hogyan kerültél ide és hány éves vagy? — kérdeztem az egyik kislánytól. Fel sem emelte szemét a gyorsan suhanó selyemszálakról, de tisztelete jeléül egy másodpercre szívéhez szo­rította kezét és gyorsan így vála­szolt: — Tizenkétéves vagyok. Ojeszi a nevem. Két évvel ezelőtt szüleim hoz­tak ide Mitó faluból. — Pénzt kaptak érted? — kérdez­tem tőle. — Igen ... Nehéz esztendő volt akkor, aszályos volt a nyár... So­kan vagyunk itt ilyenek... — Mit vásároltak szüleid a pén­­zen? — Megfizették a császárnak az adót, meg vettek egy zsák rizst. Ez elég volt testvéreimnek az új ter­mésig ... Csak a nagymama halt meg.. Ojeszi tompa, szenvtelen hangon be­szélt. Közben figyelmesen követte te­kintetével a selyemszálak futását. Fürge ujjaival néha összesodorta egy-egy elszakadt szál végeit. A kopottas régi műhelyben soha­sem szellőztetnek. Fülledt, nedves levegőre van szükség, nehogy a vé­kony selyemszálak sűrűn szakadja­nak. Ilyen munkafeltételek között még a felnőttek sem élnek sokáig. — Hány órát dolgoztok a­ gép mel­lett ebben a fülledt levegőben? — kérdeztem a kislányt. — Amennyit csak bírunk. — Amennyit akartok? — Dehogyis — mondotta Ojeszi szomorú mosollyal. — Amennyit ke­zünk, lábunk kibír. A felügyelőnő látva, hogy az egyik kislánnyal beszélgetek, odajött hoz­zánk. Meghajolt előttem és a gép mellé állt. Ezzel megbecsülését fe­jezte ki gazdájának a vendége iránt és egyben ellenőrizhette beszélgeté­sünket is. A jólnevelt japán nő nem panaszkodik sorsa miatt. Japán fo­galmak szerint senkit sem szabad saját, személyi gondjainkkal terhelni. Úgy látszik Ojeszi valóban jó ne­velést kapott a gyárban. Egyetlen zokszót sem hallottam tőle, pedig szegénykének nagyon nehéz lehetett az élete. — Szoktál néha a friss levegőn sétálni? — kérdeztem. — Mi nem mehetünk ki a gyár kapuján. Csak az udvaron sétálunk, de szabad időnkben énekelünk. A kislány tapintatos válaszára a felügyelőnő arca elégedett mosolyra derült. — És milyen dalokat énekeltek? Erre a kérdésre Ojeszi szeme úgy ragyogott fel, mint hamu alól a pa­rázs. Vékony, kislányos hangján énekelni kezdett. A gyermekmunkások dalának körülbelül ez volt a tar­talma: Kedves ,jó apám, ki a nyárba hoztál Ha a holtak napján rokonokra gondolsz Engem se felejts ki, ki még élek. ha pohár Izalod keserűnek érzed, örülj — mert az rólam hoz hírt. A szellő vitte hozzád keserű könnyem egy cseppjét! Nehéz szívvel hagytam ott a bör­tönhöz hasonlító gyárat. A vasajtó hangos csattanással zárult be mö­göttem és az őr sötét tekintete kísérte lépteimet. Igazán nagyon szép selymeket készítenek a Kanebo-gyárban. Amióta azonban ott jártam, nem tudok gyönyörködni a híres, szép japán se­lyemben. (A Szovjetazkaja Zsensoslztyából) 4 Magyar művészek a bukaresti VIT művészeti versenyeinek bírálóbizottságaiban A IV. Világifjúsági Találkozó mű­vészeti versenyein a magyar művé­szek nemcsak mint részvevők, ha­nem mint bírálóbizottsági tagok is szerepelnek. Zsűritagként utazik Bukarestbe Kenessey Jenő Kossuth­­díjas érdemes művész, Rosier Endre, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze, Gábriel Ferenc és Her­nádi Lajos, a Zeneművészeti Fő­iskola tanárai, továbbá Pór Anna, a Népművészeti Intézet táncosztá­lyának vezetője és Sárközi István zeneszerző. Újabb bérletsorozat a Károlyi-kerti hangversenyekre Az Országos Filharmónia eddig hat bérletsorozatot hirdetett a Ká­rolyi-kerti hangversenyekre. Tekin­tettel a nagy érdeklődésre és a dol­gozók kérésére, újabb sorozatot bo­csátanak ki, amelynek első hang­versenyét augusztus 22-én tartják, amikor Svéd Sándor Kossuth-díjas kiváló művész, Szőnyi Olga, Takács Paula, Udvardy Tibor és a Magyar Rádió énekkara közreműködésével operaestet rendeznek. A műsoron Bizet, Rossini, Verdi és Weber operáinak részletei szerepelnek. Az augusztus 29-i est műsorát Schu­bert, Mozart, Brahms és Strauss műveiből állították össze. Közremű­ködik Házy Erzsébet; a zenekart Somogyi László Kossuth-díjas ér­demes művész vezényli. A bérlet utolsó hangversenyén — szeptember 5-én — Verdi »Requiem«-jét adják elő, Székely Mihály Kossuth-díjas kiváló művész, Simándy József Kos­­suth-díjas, Báthy Anna kiváló mű­vész, Tiszay­ Magda és a Budapesti Kórus szereplésével. Vezényel So­mogyi László Kossuth-díjas érde­mes művész. — A HÉT FILMJEI. A »Mak­szimka« magyarul beszélő színes szovjet filmet Budapesten második hete vetíti a Szikra, Corvin, a csepeli Táncsics és a pejeterzsébeti Tátra film­színház. A férst* az Uránia, Május 1 és a Gorkij m07?' . mű­sorra tűzi. A Fény mozi bemutató a z Osztrovszkij meséje nyomán készü az »Hópelyhecskét című színes szovjet ajzfilmet, s vele együtt az »Üzbég- tánc mesterei« című zenés, tán­cos kl­s filmet. A Fővárosi Mozgóképszín­házak Egyesülése újabb két szabadtéri mozit rendezett be. Augusztus 3-án meg­nyílik a XIV. kerületben a Rózsavölgyi kertmozi, amely­ az »Angyallal nyaral­tam« című cs­hszlovák filmet vetíti. Augusztus 4-én leit a városmajori park­mozi, amely a »Cirkusz porondján« című szovjet filmet játssza. A Sziget mozi a »Szerelmi bájital« című olasz operafilmet prolongálja augusztus 2-ig. 1955. AUGUSZTUS 1. SZOMBAT Aki a könyv szeretetére neveli a dolgozókat Ebédszünet idején a Kőbányai Sör- és Malátagyár könytárosa, Oláh László elvtárs gyakran keresi fel az egyes üzemrészeket. Különösen sok­szor látogat el a 2-es számú telepre. Meg-megáll, elbeszélget egy-egy dol­gozóval, főként azokkal, akikről tudja, hogy nem olvasnak. Amikor egy ilyen körútjára elindul, mindig hóna alá kap néhány könyvet. Sok beszélgetés kezdődött el ilyenformán az ebédszüneti sétákon. — Mit cipel magával? — kérdezi tőle valamelyik dolgozó. — Csak egy-két könyvet — mondja a könyvtáros ravaszkásan moso­lyogva. — De úgy tudom, ez magát nem nagyon érdekli, mert sohasem szokott olvasni. — Na, mutassa csak ... miről szól az a könyv? Ilyenkor rendszerint ottmarad a könyv olvasásra. A dolgozó azután maga viszi vissza a könyvet a könyv­tárba, amikor kiolvasta és rendsze­rint újat kér. Egy ilyen beszélgetés nyomán kedvelte meg az üzemi könyvtárat például Hettlinger Géza, az asztalosműhely dolgozója is. Oláh László könyvtárosnak nem kis része van abban, hogy a sörgyá­riak mind melegebb és szorosabb ba­rátságot kötnek a könyvvel. Húsz éve dolgozik a sörgyárban, jól ismeri a dolgozótársait. Néhány lelkes könyv­tárosaktíva, mint Czopkó István asz­talos, Bajnóczky István tetőfedő és Skalla Elza tisztviselő szívesen segít neki az olvasók toborzásának lassú, szívós, nagy türelmet igénylő mun­kájában. De Oláh elvtárs saját magát is neveli. Szorgalmasan tanul, sokat olvas, hogy tájékozódjék a könyvek között, az irodalomban. Most végezte el a Pedagógiai Főiskola könyvtáros szakának levelező­ tagozatán az első évet. A tanultakat jól hasznosítja. Egyszerű, jól áttekinthető kartoték­­rendszert vezetett be a könyvtárban, ahol példás rend uralkodik, a polco­kon témakörök szerint sorakoznak a könyvek. Egyre többen olvasnak az üzemben s emellett finomul az olvasók ízlése, igényessége is. Jól megmutatja ezt Pataki Borbála­ fiatal segédmunkás­lány példája. Néhány hónapja — első esetben — ezzel nyitott a könyv­tárba. — Kérek valamilyen könyvet, va­lami jó izgalmasat. Oláh elvtárs hosszasan elbeszél­getett vele. Megtudta, hogy azelőtt csak ritkán olvasott. Oláh elvtárs két kitűnő szovjet ifjúsági regényt adott a fiatal lánynak, Likszjanov »A zöld kő« és Matvejev -A kém« című regényét. Pataki Borbála a két re­gényt nagy érdeklődéssel olvasta el. A kalandos, fordulatos és amellett nagyon tanulságos történetek tetszet­­tek neki. Újabbakat kért. Egyre szí­vesebben olvassa a könyvtár köny­veit és lassanként már a klasszikusok iránt is érdeklődik.­­ Az olvasók nevelésében fontos, hogy mindenkor helyes tanácsot ad­jon a könyvtáros. Egyszer egy kezdő olvasó kopogtatott be a könyvtárba. Tolsztoj »Karenina Anna« című klasszikus regényét kérte. Valahol hallott róla. Oláh elvárt hibát köve­tett el, mert minden további nélkül odaadta a könyvet. Később bebizo­nyosodott, hogy nem volt helyes az olvasást egyszerre a Karenina Anná­val kezdeni, amely kezdő számára túl nehéznek bizonyult. Az illető ugyanis a könyv elolvasása után hosszú hetekig a könyvtár felé sem nézett. Oláh elvtárs szomorúan ál­lapította meg, hogy »selejtet csinált«. És ez éppen a nevelőmunkában a legkárosabb. Észrevette Oláh elvtárs azt is, hogy a gyár párt- és szakszervezeti funkcionáriusai elvétve, rendszer­telenül olvasnak. Minduntalan arra hivatkoztak, hogy nincs idejük az olvasásra. Ezért elhatározta, hogy a könyvtár állandó olvasóivá neveli őket. Az egyik taggyűlésen például megbírálta Jámbor József főkönyve­lőt, a pártvezetőség egyik tagját, mondván, hogy aki nem olvas rend­szeresen szépirodalmat, az munká­ját sem végezheti tökéletesen. Jám­bor elvtárs megszívlelte a bírálatot és azóta már szakít időt az olva­sásra is. Az olvasók közül egyre többen már saját maguk választják ki ol­vasmányaikat, miként Holcsek An­tal üveges is. Holcsek bácsi régeb­ben is olvasgatott, azt, ami éppen a keze ügyébe akadt. Most azonban már kialakult érdeklődési iránya van, elsősorban a mai életről szóló szocialista regényeket kedveli, eze­ket olvassa a legszívesebben. Oláh elvtárs egy pillanatra sem hagyja lanyhulni az érdeklődést a könyvek iránt. Az üzemi lap, a »Söripari dolgozó« csaknem minden számába ír könyvismertetéseket. A megafonban is sokszor ismertet egy­­egy könyvet. Emellett nagyon hatá­sos könyvkiállításokat rendez. A sörgyár öt telepből áll. A könyvtártól messzebb eső telepekről már kisebb számban keresik fel az érdeklődők a 2-es telepen levő üzemi könyvtárat. Ezekre a telepekre és fiókkönyvtáraikra Oláh elvtárs is kevesebb gondot fordít. Pedig csak akkor tudja még több dolgozóval megszerettetni a könyvtárat, a könyvet, az olvasást, ha lelkes ne­velőmunkája valamennyi üzemrész dolgozóira kiterjed. (kutszegi) TÁNCMESTER Szovjet színdarabfilm A »Táncmester« című film a Szov­jet Hadsereg Központi Színházának kitűnő előadását eleveníti meg. Egyike azoknak a szovjet színdarab­filmeknek, amelyek a legjobb szín­házi előadásokat viszik a nézők elé. Ezek a színdarabfilmek elsősorban a televíziós adások számára készül­nek, de lehetővé teszik azt is, hogy a Szovjetunió legtávolabbi vidékei­nek lakói gyönyörködjenek egy-egy nagy színház előadásában. Lope de Vega, a nagy spanyol drámaíró, a »Táncmester« írója jól ismert, a magyar közönség előtt. Az elmúlt években »A kertész kutyája«, a »Donna Juana« és a »Hős falu« emlékezetes előadásai osztatlan elismerést arattak a szín­házkedvelő magyar dolgozók előtt. Több mint három évszázad választja el a mai nézőt e művek megírásá­tól, mégis elevenen hatnak, mert Lope de Vega művei éles szatírával leplezik le a feudális kor ostoba, képmutató erkölcseit. Szánalmas fajankóknak mutatja be az akkor már letűnt lovagvilág értelmetlen hagyományaiba görcsösen kapasz­kodó, üresfejű nemességet. Lope de Vega hősei természetesen a legtöbb esetben szintén nemesek. De min­den esetben megfigyelhetjük, hogy ezek a hősök már csak névleg, származásuk szerint tartoznak osz­tályukhoz, helyzetük és törekvéseik viszont sokkal inkább a polgárság képviselőinek mutatják őket. Más­részt a nemesi figurák mellett meg­szólal egy egészen új hang is: a népé. Szárnyaiban beszél erről a Hős falu« egésze, de félreérthetet­lenül a nép hangjának megelevení­tői azok a népi alakok is, akik az író egyéb darabjaiban a nemes urak és hölgyek szolgáiként jelennek meg. Egy elszegényedett spanyol ne­mesről és annak kalandjairól szól a »Táncmester« című zenés, táncos komédia. Aldemarónak hívják hő­sünket, aki egy lovagi tornán látja meg először­­ a vagyonos Alberigo leányát, Előrelát. Pénze nincs és így nem is remélheti, hogy feleségül kapja a lányt. Ezért kénytelen csel­hez folyamodni. Aldemaro, aki Ná­polyban kitanulta a tánctanári mes­terséget, jelentkezik Alberigo házá­nál, hogy megtanítja két leányát táncolni. Így indul meg a bonyodal­mak egész sora, amely végül a sze­relmesek menyegzőjével zárul. Eb­ben a házban ismerkedünk meg Vandolinóval, Florela másik hódoló­jával, akit a legszánalmasabb figu­rának mutat be Lope de Vega. Van­­dolino számára a hír és a cím je­lenti az élet egyetlen értelmét. Ép­pen ezért tudunk szerelmi kudar­cán szívből nevetni, amikor nem veszi észre, hogy az okos Aldemaro és szolgája egyaránt kijátssza, fel­ülteti őt. Itt ismerkedünk meg a másik nőszereplővel, Felícianával is, akit nem sokkal előbb adtak férj­hez egy ostoba öreg nemeshez. Feli­ciana unalmas családi életéből köny­­nyeb­rű kalandban keres vigasztaló­­dást Vandolino oldalán. Lope de Vega ezeket a helyzeteket nem sű­ríti tragédiává, csak szánalmassá és nevetségessé teszi a »bonyodal­makban« vergődő figurákat. A sokrétű és alapos színpadtech­nikai felkészültséget igénylő művet kiválóan tolmácsolta a Szovjet Hadsereg Központi Színháza. Kan­­cell, a színielőadás rendezője a komédia legművészibb eszközeivel vitte színpadra Lope de Vega mű­­veit, a »Táncmester«-t. Elsősorban az alakok jellemében rejlő humoros vonásokat aknázta ki, hiszen a szerző legnagyobb erénye é­­­en a jellemrajz. A film még élénkebbé varázsolja Lope de Vega komédiájának cselek­ményét azáltal, hogy a filmművészet eszközeivel áthidalta a gyakori je­­lenetváltozást.. A színpad képeinek hibátlan és filmszerű fényképezése csak akkor mutatja a teljes színpa­dot, amikor erre a cselekmény szem­pontjából feltétlenül szükség va­.A film rendezőjének, Lukasevicsnek a fő célja a játék, a komédia minél teljesebb bemutatása volt. A táncmestert Zeldin alakítja a komédia legnemesebb eszközeivel. Egyaránt kitűnő színész, táncos és énekes. A hibátlan tánctudás sehol sem önállósul játékában a színészi munka rovására. Kitűnően érzékel­teti Aldemaro Florela iránti szenve­délyes szerelmét. Ez az őszinte em­beri érzés ad erőt Aldemarónak, hogy ledöntse mindazokat az aka­dályokat és ostoba feudális előítéle­teket, amelyek szerelmük útjába állnak. Ez az érzés és erő Aldemaro alakjának fő vonása, amit Zeldin­­nek sikerült érzékeltetnie játékával, Florelát Alekszejeva alakítja, ki­válóan ábrázolva a hősnő kettőssé­­gét. A fiatal leányt részben még kö­tik az előítéletek, jellemének fő ereje azonban az, hogy nem hajlandó meghódolni a régi szokásnak, amely kedve ellenére kiválasztott férjhez akarja kényszeríteni. Ő már több­nek tekinti az egyéni boldogságot, mint a társadalmi előítéleteket és kötöttségeket. Aldemaro szolgáját Percovszkij játszotta. Az ő alakítása adta vissza leghívebben az író humorát. Min­den mozdulatán és szavának min­den árnyalatán megmutatkozik az a különbség, amely elválasztja a nemesi figuráktól, még saját urá­tól is. A szerelem az ő szemében az élet természetes rendje. Vando­lino felsülésén nemcsak azért ne­­vet, mert azt kiütötték a nyeregből, hanem mert a nép reális életszemlé­letével és derűjével nézi az esemé­nyeket. Vandolino egyéni kudarcán túl szívből tud mulatni — Lope de Vegával egyetemben — a magát túlélt feudalizmus jellegzetes figu­ráin. A »Táncmester« nagy sikere bizo­­nyítja a klasszikus alkotások újjá­éledését és nagy megbecsülését a szovjet művészet minden területén. B. Gy.

Next