Népszava, 1953. október (81. évfolyam, 230-256. sz.)

1953-10-01 / 230. szám

1953. OKTÓBER 1. CSÜTÖRTÖK A párt és a kormány támogatásával termelőszövetkezeteink megszilárdításáért Néhány hónappal ezelőtt került nyilvánosságra a párt határozatai­nak alapján a kormány új Pro­gramm­ja. Ennek a programmnak alapvető célkitűzése a lakosság élet­­színvonalának állandó emelése. Dol­gozó népünk azóta meggyőződhetett arról, hogy a kormány következete­sen sorra végrehajtja az életszín­vonal emeléséhez szükséges gazda­sági intézkedéseket. Az országos termelőszövetkezeti és gépállomási dolgozók tanácskozásán szinte visz­­szatérő motívuma volt a felszólalá­soknak ez a mondat: »örömmel lát­juk, hogy szinte egy nap sem múlik el a kormányprogramm óta, hogy valami intézkedés ne történnék az érdekünkben.« Ezek között a nagy­­jelentőségű intézkedések között van a nagy kedvezményeket jelentő új begyűjtési határozat a termelési szerződések előnyeiről szóló rende­let, az ingyenes állatorvosi szolgál­tatás, a termelőszövetkezetek széles­körű megsegítése, hiteleik nagy részé­nek elengedése s a széleskörű ár­­leszállítás. Aki nyitott szemmel jár a világban, az jól láthatja, hogy ezek az intézkedések nem átmeneti jel­legűek, hanem több évre szólnak, a bőség alapjait vetik meg. Gondoljunk csak arra, hogy a termelési szerző­désekről, a begyűjtési rendszerről szóló rendeletek és határozatok a jövő évtől kezdve adnak igazán nagy segítséget dolgozó parasztsá­gunknak. A kishaszonbérleti szerző­dést, mint a kormányrendelet ki­mondja, csak öt évre lehet kötni és nem rövidebb időre. A Bács megyei termelőszövetkeze­tek és gépállomások élenjáró dolgo­zóinak értekezletén részt vett Nagy Imre elvtárs, a minisztertanács el­nöke, az MDP Politikai Bizottságá­nak tagja és felszólalásában a k­or­­mányprogramm néhány problémáját taglalta. Leszögezte, hogy az élet­­színvonal emelésének döntő ténye­­zője a mezőgazdasági termelés. Ép­pen ezért, mint az eddigi intézkedé­sek is mutatják, a falvak dolgozói sok segítséget kapnak a kormány­tól, hogy növelhessék termelésüket. Segítjük az egész dolgozó paraszt­ságot, de fokozott segítségben és ked­vezményben részesülnek a termelő­­szövetkezetek. S ez nem véletlen, ez az egész dolgozó nép érdekében történik. A nagyüzemi gazdaságban több terem, a jól dolgozó termelő­szövetkezeti tag jobban él, mint az egyénileg dolgozó paraszt, s ugyan­akkor a városokba is több élelem jut a nagyüzemi gazdálkodás több ter­méséből. Ezért hangsúlyozta felszó­lalásában Nagy Imre elvtárs, hogy­­a kormány is, a párt is változatla­nul azon a nézeten van, hogy a me­zőgazdasági termelés fellendítésének és a parasztság felemelkedésének a szövetkezeti gazdálkodás az egyetlen járható és eredményes útja«. Termelőszövetkezeti mozgalmunk ötesztendős. 1948 augusztusában Kecskemétről Rákosi elvtárs be­széde indította útjára Azóta már sok ezer dolgozó parasztcsalád győ­ződött meg a nagyüzemi gazdálkodás helyességéről. Vannak azonban olyan családok, ahol úgy érzik, csalatkoz­tak. Gyakran nem ok nélkül érzik ezt így. Azokban a szövetkezetekben fordul az ilyesmi elő, ahol rossz a vezetés, nem azokban az üzemágak­ban fejlesztik a szövetkezetet, mint amilyenben a helyi viszonyoknak megfelelően kellene, a tagság tudta nélkül, a szövetkezeti demokrácia megsértésével kezelik a közös va­gyont, hoznak intézkedéseket, készí­tik az elszámolást. Ilyen esetekben nem csoda, hogy egyes termelőszö­vetkezeti tagok gondolkoznak, váj­jon érdemes-e bennmaradni a szö­vetkezetben. Persze az ellenség nem nézi ezt tétlenül, nem ül ölbe tett kézzel, hanem »­tanácsokat ad«, bom­lasztani próbál, s az egyik legked­veltebb módszere, hogy felnagyítja a szövetkezet nehézségeit, s úgy tün­teti fel, hogy ebből nincs kiút. Nagy Imre elvtárs, a miniszter­­tanács elnöke a Bács megyei értekez­leten felvetette a kérdést: vájjon he­lyesen teszi-e az ilyen szövetkezeti tag, hogy kilép a szövetkezetből. Váj­jon felmérte-e magában, hogy mit jelent ez az ő és az egész családja számára. Vájjon érdemes-e neki­­menni a kisparaszti bizonytalan­ságnak. Hiszen ott jóval töb­bet kell dolgozni, több a gond, s a jövedelem sem lesz maga­sabb — sőt! A kisparaszti gazdálko­dásnak korlátai vannak. Nem fej­leszthető olyan nagy mértékben, mint a szövetkezeti gazdálkodás. Ha az ilyen ingadozók ugyanazt az erőt, fáradságot, találékonyságot, amit kilépésük után a kisparaszti gazdál­kodás újjáélesztésébe fektetnének, a szövetkezeti gazdálkodás keretein be­lül hasznosítanák, mennyivel jobban jönnének ki. Ha segítenek megjaví­tani a szövetkezetek vezetését, ha gyümölcsöztetik sok évtizedes ter­melési tapasztalataikat, ha megkö­vetelik az alapszabály legfontosabb alapelvét, a szövetkezeti demokrácia tiszteletben tartását, akkor a soha nem látott­­jólét és felvirágozás út­jára léphetnek. A párt és a kormány látja a bajo­kat, átmeneti nehézségeket, szívén viseli a termelőszövetkezeti tagok sorsát. Erről meggyőződhettek a kormányprogram­ óta megjelent sok-sok rendeletből, határozatból, se­gítségből. A párt és a kormány tudja, hogy nem könnyű egyik pil­lanatról a másikra a kisüzemi gazdálkodásról a nagyüzemire át­térni, ötholdak helyett száz- és ezer­holdakban gondolkodni. Részt vállal tehát a nehézségekből addig, amed­dig minden szövetkezet az élenjárók példájához hasonlóan erős, virágzó, jómódú nagyüzemi gazdasággá nem válik. Éppen ezért — hang­súlyozta Nagy Imre elvtárs — az in­gadozó termelőszövetkezeti tagok akkor cselekednek helyesen, ha hűek maradnak a termelőszövetkezeti mozgalomhoz és a kezdeti nehézsé­gek után segítenek jómódúvá tenni szövetkezetüket. Néhány termelőszövetkezetben egyesek Csáki szalmájának tekintik a szövetkezeti vagyont. Az ellenség pedig arra buzdít, hogy próbálják meg a kilépni szándékozó tagok a szövetkezeti vagyon törvényellenes széthordását vagy jogtalan rész kö­vetelését. Az ilyen elemek próbálko­zásaira azonban kudarc vár. Nagy Imre elvtárs leszögezte: »A kor­mány programmja megteremtette és biztosítja a termelés és tulaj­don biztonságát a mezőgazdaság­ban. Nem kétséges, hogy ez elsősor­ban a közös szövetkezeti tulajdon biztonságát jelenti. Aki kezet emel rá, arra a törvény teljes szigorával sújtanak le igazságügyi és közren­dészeti szerveink ...« Az önkéntes­ség elve biztosítja a kilépést. De persze nem úgy, hogy az adósságo­kat otthagyják, a vagyont meg el­hordják. A bevitt vagyontárgyak és felszerelések kivitele csakis az ér­vényben levő törvényes rendelkezé­sek előírásai szerint történhetik. Ehhez ragaszkodni kell és minden esetben biztosítani kell, hogy senki ne helyezhesse egyéni érdekét a kö­zösség érdeke fölé. A termelőszövetkezetek megerő­sítésének egyik legdöntőbb kérdése a jó őszi munka. Minden erőt erre kell összpontosítani. S ebben a munkában az eddigieknél fokozot­tabban kell igénybe venni az agro­­nómusokat, a képzett szakembere­ket. Persze nincs minden szövetke­zetben szakember. És ahol van, ott is egymagában kevés az agronó­­mus tudása, tapasztalata. Szinte minden szövetkezetünkben vannak azonban olyan jóldolgozó közép­parasztok, akik messze határban híresek voltak azelőtt is szakisme­retükről, jó gazdálkodásukról. Ne hagyjuk kárba veszni ezeknek az embereknek szakértelmét, tudását. Ne osszuk be őket méltatlan, tudá­sukat lebecsülő munkára, örüljünk annak, ha minél több ilyen tagja van a szövetkezetnek. Kérjük ki véleményüket, vonjuk be őket a vezetés munkájába. Tapasztalatuk felhasználása nagyban hozzásegít­heti a szövetkezetet a gyors fel­virágzáshoz. Már most az őszi munkák feladatainak megoldásába vonjuk be a középparasztokat. Ta­pasztalatuk, szervezőkészségük nagyban elősegítheti a szövetkeze­tet, hogy jó minőségben végezze el az összes őszi munkákat. Ne feled­jük el, a jó őszi munka a szövetke­zet jövőjének megalapozása. Jó őszi munka — gazdag termés. S a gazdag termés nagyobb jövedelem­részesedést jelent egy-egy szövetke­zeti tagnak. Erre gondoljanak a szö­vetkezetek vezetői és tagjai, s akkor bizonyos, hogy időben, jól végzik a munkájukat, s öregbítik majd a ter­melőszövetkezeti mozgalom hírét és becsületét. Megjutalmazzák az őszi mezőgazdasági munkákban élenjáró állami gazdaságokat és a legjobb dolgozókat A földművelésügyi miniszter most kiadott utasítása alapján pénz­jutalomban részesítik mindazokat az állami gazdaságokat, amelyek az őszi betakarítási, szántás-vetési, istálló­­trágyázási és mélyszántási munkák­ban legjobb eredményt érnek el. Pénzjutalomban részesülnek ezen­kívül a legjobb traktorosok, az élen­járó gyapotszedők és mindazok a dolgozók, akik a gyümölcsösök őszi munkáiban, a rizs betakarításában a legjobb eredményeket érik el. Az országos versenyt az állami gazda­ságok főigazgatósága és a MEDOSZ együttesen értékeli. ­3 „Kína a béke országa“* kiállítás nyílik a Nemzeti Szalonban A Kultúrkapcsolatok Intézete ren­dezésében október 1-én, csütörtök délben 1 órakor »Kína a béke or­szága« címmel kiállítás nyílik a Nem­zeti Szalonban. Megnyitó beszédet Majlát Jolán, a Kultúrkapcsolatok­ Intézete főtitkára, ünnepi beszédet Ho Min, a Kínai Népköztársaság ma­gyarországi nagykövetségének titkára mond. KITÜNTETÉSEK A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a magyar néphadsereg művészegyüt­tesének — a néphadseregben végzett eredményes kulturális és nevelő mun­kájának, valamint a szocialista kul­túra építése terén kifejtett sikeres tevékenységének elismeréséül — a »Vörös Csillag Érdemrend«-et ado­mányozta. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Verebély Lászlónak, a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki kara villamosművek tanszék tan­székvezető egyetemi tanárának 70. születésnapja alkalmából és dr. Zemplén Gézának, a Budapesti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki kara szerveskémia tanszék tanszék­­vezető tanárának 40 éves tanszék­­vezetői jubileuma és 70. születésnapja alkalmából a »Munka Érdemrend«-et adományozta. KÉPSZAVA Üdvözlő táviratok a Kínai Népköztársaság megalakulásának évfordulója alkalmából MAO CE-TUNG elvtársnak, a Kínai Népköztársaság Központi Népi Kormánya elnökének Peking A Kínai Népköztársaság megalakulásának negyedik évfordulója alkalmából a Magyar Népköztársaság kormánya és a magyar nép nevében szívből jövő szerencsekívánataimat fejezem ki. Népünk őszinte örömmel üdvözli azokat a kiemelkedő eredményeket, amelyeket a felszabadult kínai nép országának felvirágoztatása, jólétének állandó emelése és a háborús gyújtogatók távolkeleti terveinek meghiúsít­­ása terén elért. További nagy sikereket kívánok a testvéri kínai népnek ötéves terve megvalósításához és a béke megszilárdítása érdekében kifejtett törté­­nelmi jelentőségű munkájához. NAGY IMRE, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke ★ CSOU EN-LAJ elvtársnak, a Kínai Népköztársaság Központi Népi Kormánya közigazgatási tanácsának elnöke, külügyminiszter Peking Kérem, miniszter elvtárs, fogadja legőszintébb jókívánságaimat a Kínai Népköztársaság mai nagy nemzeti ünnepe alkalmából A magyar és a kínai nép barátsága az elmúlt négy év alatt elmélyült és megszilárdult. A Kínai Népköztársaság hatalmas eredményei, gigászi építőmunkája és a béke érdekében kifejtett tevékenysége örömmel és lelkesedéssel töltik el a magyar népet. Szilárd meggyőződésünk, hogy a nagy kínai népnek a béke és demokrácia ügyéért a Szovjetunió oldalán a többi békeszerető országgal vállvetve folytatott elszánt harca teljes győ­zelmet fog aratni. BOLDOCZKI JÁNOS, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere Az Angyalföldi Bútorgyár, ahol már hat napja véget ért a harmadik negyedév A Lehel­ úti gyár, ahol — legalább is a tervteljesítés szempontjából — már öt napja október van, csak az utóbbi években bővült mai mére­teire. Az egykori Dixi Cipőgyár és egy jelentéktelen káposztasavanyító üzemecske helyén világos, tágas mű­helyekben bútoriparunk és üzemének munkásai dolgoznak. Jól dolgoznak. Lassacskán már két éve lesz, hogy a gyár hónapról hónapra teljesíti a tervet, javítja a minőséget, ami a többi között azért is fontos, mert a Lehel­ útról el­induló ebédlőszekrények eljutnak a végtelen szovjet földre és Argentína síkságaira is. A minőség kézenfogva jár az egyenletes munkával: nem vé­letlen, hogy azóta javul, amióta az anyag szinte pp­­­nyi pontossággal érkezik a munkapadokhoz és a mű­helyek munkáját óráról órára, nap­ról napra, dekádról dekádra acélszi­lárdságú lánccal kapcsolja össze a rendszeresség. Hónap vége van. Ilyenkor sok he­lyen megszokott látvány a tanács­talanul szaladgáló diszpécser, a har­sány hangon utasítgató művezető, a fejfájással küszködő műszaki vezető. A műhelyekben azonban a biztonság nyugalma uralkodik. A pucolóműhely, ahol a szekrények részei lényegében megkapják végső formáikat, szinte csendes. Sáreczki elvtárs — egy a gyár kiváló, gyakor­lott és népszerű művezetői közül — megáll egy-egy pad mellett, tanácsot ad, érdeklődik a munka haladása felől.­­Ám sok érdeklődnivaló nincs, mert az eredmény szemmel látható. A szép, barokk stílusú szekrények fejrészein siklik a szerszám, zizeg a dörzspapír. S a padok mellett, gondosan odakészítve, már ott sora­koznak a holnapi munkadarabok. A Táncsics-, meg a Dózsa-brigád tag­jai azonban nemcsak a holnapi ter­vet ismerik: a művezető itt és a többi üzemrészben is már az októ­beri első dekád tervét is pontosan ismertette. Általában napi tíz szek­rény kerül ki a gyárból, két-hár­om­ naponként pedig eggyel több. Leg­alább is ez a terv. Hogy a túlteljesí­tés mennyi lesz, ez olyan titok, amely egyelőre ott lappang Csapó, Kolbner, Mátyus, Kocsis és a többi elvtársak izmaiban, figyelmében, óvatosan és mégis gyorsan dolgozó kezében. A Csapó-brigád az első két szep­temberi dekádban 150,7 százalékkal szerepel. Ez nem valami egyedülálló eredmény a gyárban, hasonló a szomszéd, Kocsis elvtárs vezetése alatt álló Táncsics-brigád teljesít­ménye is. Az egyik brigádban négy sztahanovista van, a másikban há­rom, a gondos és szeretetteljes munka tapasztalatcseréje óráról órára folyik itt. A minőség — ritka és követendő példa — ott szerepel a a versenytáblán, alig méternyire a brigádtagoktól, a falon. A brigádta­gok neve alá minden nap odaírják, hány munkadarabot kaptak, hányat készítettek el és mennyit kaptak vissza minőségi hiba miatt újrameg­­munkálásra. Csapó elvtárs, aki a gyár legjobb minőségi dolgozója címet küzdötte ki magának az utolsó hónapokban, örömmel mutatja a sorakozó szám­oszlopokat, de öröme elégedetlenség­gel vegyül. Tökéletlennek tartja ezt az értékelési rendszert. Valóban az is, hiszen az egyes munkadarabok száma nem pontos mérője a teljesít­ménynek. Egy-egy bonyolultabb bú­toralkatrész — amelyből naponta csak hatot-hetet készít el egy dol­gozó — ha visszakerül gazdájához, százalékban igen sokat mutat. A könnyen elkészíthető sorozatokban ugyanakkor sok minőségi hiba sem tesz ki aránylag annyit. — Olyan értékelés kellene, amely valamikép­pen mindenfajta hibát számbavesz és viszonyít egymáshoz — töprengenek a műhelybeliek. Azt is elárulják, szívesen vennék, ha a Faipari Tudo­mányos Egyesület tagjai segítsé­gükre lennének egy ilyenfajta érté­kelés kidolgozásában. Nagyon vár­ják ezt a segítséget, mert a minőség szívügyük. Hogy mennyire az, azt minden műhely munkája mutatja. Legjob­ban talán a szobrászoké, akik köny­­nyed vésőikkel valósággal lehelet­finom virágokat formálnak a rideg­nek látszó fából. Vagy itt van Ba­lázs Ferenc szerelőbrigádja, amely az enyvezés folyamatáig »össze­hozza« a szép pohárszékeket. Úgy bá­nik minden szekrényajtóval, fallal, szépen fényezett fiókkal, akár a hi­­mestojással. Március óta 181 száza­lék körül mozog az átlagteljesítmé­nyük, a minőségük jelenleg: 97,76 százalék. Sok apró,­­látszólag jelentéktelen erőfeszítés szolgálja a nagy célt, hogy a gyárból kikerülő bútorok és varró­gépek (mert a Csepelen gyártott varrógépek egy részét itt építik be asztalába) dicsőségére váljanak a kollektívának. Perger György pél­dául, a mindig vidáman mosolygó, feketeszemű Perger, az előkészítő­műhely dolgozója a varrógéprészleg­nél, két mélyedést vágott asztala lapjába. A kis mélyedés megakadá­lyozza, hogy a munkába vett finom bútorlap beenyveződjék: ide csurog, gyűlik össze a felesleges enyv. Innen már csak »ki kell kanalazni«, mehet vissza a lábosba. Egyszerű apróság, a minőséget is szolgálja, meg az anyagtakarékosságot is. Ötlet kell hozzá. Meg szív. De a gyárban, ahol a szinte mű­vészi gondossággal, igényesen ké­szülő munkadarabok születnek, egymásra is féltő gonddal vigyáznak az emberek. A jó teljesítmény gyorsan válik közkinccsé, a versenynyilvánosság magától értetődő megszokott tény, a naponta értékelt verseny gyári mé­retben legjobb dolgozója minden műhelyben a verseny­táblára kerül: ő a »nap hőse«. Az üzemi bizottság, a szakszervezeti bizalmiak azonban nemcsak a kiugró teljesítményekre ügyelnek: állandó rendszerré tették, hogy minden versenyző eredménye fontos. Aki pedig ritkán kerül a legjobbak sorába, arra figyel­nek és segítik. Csak néhány héttel ezelőtt került az üzembe a fiatal Hodászi Gyula. Nehéz volt az első hete, de alig hallotta meg a fiatal munkás panaszát Szolcsányi Ferenc sztahanovista, rögtön a »hóna alá nyúlt« — és Hodászi elvtárs neve mellett már 170 százalék is szere­pelt. A gyár 110 sztahanovistája —a hallatlan magas szám ez a gyár lét­számához viszonyítva — nem egy hasonló példát mutat, szinte zajta­lanul és természetes egyszerűséggel neveli maga mellé az új szakmunká­sokat. Így jutottak odáig, hogy hóvégi hajrá helyett most azt latolgatják, mekkora lesz a tervtúlteljesítés, hogyan emelkedik a kereset. Mert emelkedik. Gyári átlagban, segéd­munkásokat is figyelembe véve, a bútorgyártók 1090 forintot keresnek havonta. De olyan gépmunkások, mint Nagyidai elvtársnő, aki a ha­talmas kettősfűrészen dolgozik és segédmunkásként kezdte, már elérik az 1200 forintot, a jó szakmunkások 1300—1400 körül keresnek, a sztaha­novisták borítékja pedig természet­­esen ennél is jóval vastagabb. Mindez pedig — a minőségi ered­mények, a közös gyarapodás, a gyár jó híre — közös öröm. A szekrény­gyártók büszkék a varrógépesekre is, a kezdők együtt örülnek a szta­hanovistákkal egy-egy kimagasló eredménynek. A műszakiak pedig, akik — mint Ézsiás Pálné diszpécser — minden műhelyben otthonosak, személy szerint ismerik a munka­­padok mellett dolgozó társaikat —­ egyaránt örülnek a sikernek, bárme­lyik műhelyben harcolták is ki azt. A győzelem mindig serkent. Ez a negyedévi győzelem is így hatott ebben a gyárban. Terveik pontos is­meretében, anyag és műszaki segít­ség birtokában, jól szervezett és megalapozott munkarendszerükkel nyugodtan és örömteli várakozással néznek az új negyedév elé. Illetve — helyesbítünk — minden új feladat elé. Mert hiszen a negyedévet már megkezdték. Mint említettük, az Angyalföldi Bútorgyárban »késik a naptár«. (b. f.) A pótfelajánlást is túlszárnyalták a November 7 Erőmű élenjáró szerelői A November 7 Erőmű öt gépegy­sége már készen áll. Az Április 4 Gépgyár inotai kirendeltségének szerelői lendületes versenyben, a tervhatáridők lerövidítésével harcol­nak azért, hogy az újabb gépegység is minél előbb munkába álljon. A már országos hírű Ajkai-brind a VI-os kazán állványzatát a második negyedévben ötvennégy nap alatt építette be, a harmadik ne­gyedévben harminchét nap alatt végezték el ugyanezt a munkát. Ajkaiék szeptember elsején fogtak hozzá a VII-es kazán járdáinak és lépcsőinek szereléséhez és hétfőre, huszonnégy munkanap alatt minő­ségi munkával befejezték. Az Újvári szigetelő- és lakatos­csoport egyik részlege, a Roke DISZ- brigád már szeptember 20-ra telje­sítette a harmadik negyedévre tett vállalását. A fiatalok újabb felaján­lást tettek: még a hónap végéig 120 négyzetméteren elvégzik a VI-os ka­zán belső füstcsatornájának hőszi­getelését. Az ifi-brigád ezt a válla­lását is teljesítette.

Next