Népszava, 1954. február (82. évfolyam, 27-50. sz.)

1954-02-12 / 36. szám

NÉPSZAVA Március 1-től külön fizetési pótlékot kapnak a családjuktól távol dolgozó építőipari munkavállalók A kormányprogramumnak megfele­lően az építő- és építőanyagipari dol­gozók életszínvonalának emelése ér­dekében az építésügyi miniszter új rendelete intézkedik a családjuktól távol dolgozó építőipari munkaválla­lók különélési pótlékáról. A rendelet szerint az építésügyi minisztérium felügyelete alá tartozó fizikai dolgozóknak, akik feleségük­kel, vagy keresőképtelen gyermekeik­kel, szüleikkel közös háztartásban élnek és lakóhelyükre naponta rend­szeresen visszatérni nem tudnak, különélési pótlékot kell fizetni. A pótlék akkor, ha a munkahelyen az üzemi étkezés biztosítva van, napi 6 forint, ha üzemi étkeztetés nincs, napi 10 forint. A pótlékot ha­vonként egyszer, a végelszámolás al­kalmával kell kifizetni. A különélési pótlék folyósítása 1954. március 1-től lép életbe. A bizalmi munkájáról Csoportunk összejöveteleiről Fazekas Márton »Szakszervezeti Bizalmiak tapasztalatai« című, Nép­­szava-kiadásban megjelent füzeté­ből. "T­öbb gyárban tanulmányoztam­­i• már a szakszervezeti csoportok munkáját. És azt tapasztaltam min­denütt, hogy a csoportok tagjainak a munkabeosztása a legkülönfélébb. Egyes gyárakban nem fordítanak kellő gondot a csoportok helyes ki­alakítására, mellékes kérdésnek te­kintik azt. Pedig ez lényeges hiba. A csoportoktól és azok elhelyezésé­től nagyon sok függ... Én auto­matagépen készítem a gépkocsilám­pák egyik alkatrészét. A csoportom tagjai — majdnem kivétel nélkül — mind hasonló gépeken ugyancsak lámpaalkatrészeket gyártanak, csu­pán a műveletekben van különb­ség. . . Általában kéthetenként értekeze­letre hívom össze csoportom tagjait. Ügyelek rá, hogy a csoportértekez­let és a megbeszélés tartalmas le­gyen. Az a tapasztalatom, hogy ér­tekezletet csak akkor szabad tartani, ha fontos megbeszélni való van. El­lenkező esetben lejáratjuk az össze­jöveteleket, a csoporttagok jogosan idegenkednek tőlük és nem is jelen­nek meg azokon. Mindig arra kell gondolnunk, hogy vannak közöttünk szép számm­al családos anyák is, akikre hazatértükkor még fáradsá­gos tennivalók várnak. Éppen ezért készülök fel lelkiis­meretesen a csoportértekezletre. Na­ponta gyűjtöm a problémákat és feljegyzem azokat. Mondanivalómat röviden írásba is foglalom, így ke­rülöm el, hogy túlságosan hosszú legyen a beszámoló. Ez is fontos, mert a hosszú beszámoló után rend­szerint kevesebb a hozzászóló, még akkor is, ha vannak problémák ... Csoportértekezleten beszéltünk pél­dául arról, hogy egyik munkatár­sunknak , milyen­­ nehéz a helyzete. Kórházban fekszik, gyermekei van­nak és szüksége volna segítségre. Több csoporttag is vállalkozott rá, hogy meglátogatja a kórházban. Má­sok pedig gyermekeit keresték fel és érdeklődtek, hogyan, miben segíthet­nek nekik. Egy másik értekezleten Fürdős Eszter munkatársunkat kö­szöntöttük fel abból az alkalomból, hogy 25 esztendeje dolgozik ebben a gyárban. Könnyes szemmel köszönte a megemlékezést. De jólesett a meg­emlékezés a csoport minden tagjá­nak; a dolgozók megbecsülését lát­ták benne. Azután arról is beszél­tünk, hogy Szabó Andrásné sztaha­novista munkatársunk jó munkája jutalmául milyen szép, összkomfor­tos, kétszobás lakást kapott. Úgy éreztük, hogy az egész cso­portot érte a kitüntetés, hiszen a mi csoportunk egyetlen nagy család, amelyben egyéni eredmények szü­letnek ugyan, de nem a többi dol­gozó munkájától függetlenül. És számtalan olyan problémát sorol­hatnék még fel, amely látszólag nem is tartozik szorosan a munkához, de mi mégis beszélünk róla. Ezért ér­dekesek a mi csoportértekezleteink, amelyen szívesen is vesznek részt munkatársaim. Elmondotta: Balogh Ferencné (Egyesült Izzó) I­onxbhulástól ! Nyögve, prüszköl­­vogy fakarfásig ve, csúszkálva ka­——--------------—I paszkodik a Me­csek nyaktörő szerpentinjén az erdő­gazdaság kis gépkocsija. Mellettünk vidáman csilingelő szán porzik el. Fiatal lány néz vissza nevetve: »lám, lemaradnak két jó ló mögött...« Jobbról, mint óriás, fehér térké­pen, nyúlnak elénk a síkság felé sze­lídülő dombok. A Dráva felett köd gomolyog, de mögöttünk, a Jakab­­hegy széles háta felett már kéken villan az ég. Még az Árpád-korinak tartott kolostor ősi romjai is tisztán kirajzolódnak — akárcsak szemben, a Misina-tetőn a kilátó körvonalai. •­ Elmarad a gyertyán, a tölgy­i bükkfák rengetege között kanyarog a háborította erdei út. Meredek ka­paszkodók váltják a hirtelen eresz­­kedőket. Néha, óriási függönyként, szétnyílnak a fasorok, völgybe zu­hanó mély szakadékok, s mögöttük új, magasabb hegyoldalak villannak meg... Favágók közé megyünk. Férfiak­hoz, akiknek munkája nagy lelki és testi erőt, kitartást, szilárdságot kö­vetel meg. Favágók közé, akik fél­méteres hóban vagy térdig érő sár­ban, szélben ugyanúgy, mint nap­sütésben az erdőt járják. Az erdőt, amely hónapokon át családjuk, hű­séges társuk, amely meleget ad az otthoni tűzhely melege helyett... Lombhullástól rügyfakadásig — de nevezhetjük így is: a legszebb téli hónapok idején végzik munkájuk ja­varészét. Ezekre a hónapokra ott­hagyják otthonaikat az évszázadok óta »favágó községek« férfiai. Kint dolgoznak, élnek az erdőn s csak rügyfakadáskor térnek haza. Egy nadrág s Glázovics Sándor fa­­— hét ember vágó egyike azok­­..­­ nak, akiknek egész élete — s tegyük hozzá: szíve, az erdőhöz nőtt. A Börzsöny hegyei kö­zött, Kemencén született. Onnan járt gyermekkorától dolgozni az erdőre, abba a gazdaságba, ahol éppen munka akadt. Anyja, majd a fele­sége, hétfőnként csinált egy kevés rántást, megtisztított néhány marék babot, összeszedett egy kis krumplit. Azt, akár a többi, falujabeli, betette a tarisznyába és útnak indult. Kinn az erdőn összeeszkábáltak néhány gallyból egy kis sátorforma kalyibát, abban laktak a legveszettebb hideg­ben is. Ha messzebb kellett menni, hónapokig nem látták családjukat, hónapokig nem ettek rendes ételt... Keserű emlékek ... Még sincs már Glázovics Sándor szavaiban, széles mozdulataiban egy csepp keserűség sem, ahogy a múltról beszél. Volt — elmúlt. Még nevet is, ahogy elme­séli, hogyan kaptak egyszer egy szép szürke szarvasbőr nadrágot —­ heten. Azt se tovább mint egy hétre. Az egyik erdész ugyanis csináltatott ma­gának egy szép szürke szarvasbőr nadrágot, de kemény volt iszonyúan, hát odaadta nekik, törjék be. Heten voltak a csapatban. Egy hétig min­den nap másikon volt a nadrág. Akkor volt csak hetüknek egy jó nadrágjuk. Míg beszél, száraz ágat vet a fa­vágók mellett mindig ott parázsló tűzre — nem is azért, hogy melegít­sen, hiszen elvész tüze a hóborította törzsek között. Az új Hogyan dolgoznak a fa­­é­s a régi vágók? — A kérdésre ----------— Illyés Károly bácsi, egy 65 éves erdész válaszolt. Megfogott és vitt hol a villanyfűrészekhez, hol a lánctalpas vontatóhoz, még az agre­­gátor szerepeit is megmutatta. S közben kifogyhatatlanul mesélt. Egyszer arról, hogy hét gyereket nevelt már fel, s hogy közülük Évára a legbüszkébb, mert az kinn tanult a Szovjetunióban és elnyerte a kandidátusi fokozatot. A következő pillanatban már azt magyarázta, hogy építettek egy kisvasutat is arra az esetre, ha az autók számára jár­hatatlanná teszik az utakat a hó vagy a sár... Itt, a Mecsek Keleti Erdőgazdaság kisvaszari üzemegységében egyszerre lehet látni az ősidők óta használt és a már új, szovjet tapasztalatok alap­ján bevezetett termelési módot. A régi módszerrel úgy dolgoztak eddig Kisvaszaron is, hogy kidöntöt­­ték az erdőn a fát, legallyazták, fel­vágták és a rönköket lovakkal húz­ták vagy szánon, szekéren szállítot­ták oda, ahol már autóra vagy kis­vasútra kerülhetett. Új módon úgy dolgoznak, hogy a ledöntött fát csak éppen megfosztják gallyaitól s egészben — hármat-négyet össze­kötve — 50 lóerős lánctalpas trakto­rokkal vontatják a rakodóra. Ott vágják fel néhány perc alatt villany­­fűrésszel egymásután a beérkezett törzseket. Hogy a kettő között mi a különbség, azt megmutatja két szám: a régi módon naponta átlag 1.2—1.5 köbméter fát termelt ki egy munkás. A szovjet módszerrel, sokkal keve­sebb fizikai munkával, 4—5 köb­métert!­­Villamosítottét — Ne mondja már, favágók hogy régi módszer -----1-------------1 — mérgelődött vagy tizedszer az igazgató, amikor Károly bácsi ezeket magyarázta. — Hiszen még nem tudtunk minden munka­helyen gépesíteni a munkát. Ha majd kapunk elegendő villanyfűrészt, akkor beszélhetünk arról, hogy ez volt a régi, mi meg már az új mó­don dolgozunk. Károly bácsi nevetve széttárta a kezét. — Látják, így van ez mindig. A lányom is azt mondta: »Apukám, 65 éves vagy már, de te akarsz a leg­nagyobbat ugrani...« Bizony — só­hajtott — én mindig arról álmodo­zom, hogy egész fagyárunk lesz itt, ahol a munkások már csak géppel dolgoznak. Egy munkás, aki mellettünk hal­lotta a vitát, közbeszólt: — Károly bácsinak van igaza, igazgató elvtárs. Én is, amióta nem a karom, hanem villany hajtja a fűrészemet, sokkal könnyebben dol­gozom. S a keresetem is 1400 forint körül mozog. Ahogy érkeznek az új gépek, rendre megtanuljuk a kezelé­süket s valóságos villamosított fa­vágók leszünk! A havas erdőben nem sok időt töl­töttem, mégis sokat tapasztaltam. Mindenekelőtt azt: nehéz, igen nehéz mesterség az erdészeké, favágóké. S nemcsak tudás kell hozzá, hanem szív is. Amerre jártam, mindig visz­­szatérő refrénként hallottam ezt a két szót: »a múlt bűnei«. A magyar erdőkben ugyanis bar­bár pusztítást végzett a nagybirtokos Horthy-rendszer. Sok földesúr, püspökség vállalkozóknak adta bérbe erdejét. S azok egész erdőségeket tettek tönkre azzal, hogy csak a fák legjavát vágták ki, ahelyett, hogy a jövőre gondolva, a görbe, a beteg fáktól tisztították volna meg az er­dőt. Ezek a »rontott erdők« ma min­denütt­­ott állnak, szomorú emléke­ként a múltnak. Ezeket nem tudjuk újjáépíteni néhány év alatt, mint a hidakat, házakat, amelyeket a fa­sizmus elpusztított. Az erdő, amely­hez nem egyszer durva, haszonleső kézzel nyúltak — csak hosszú idő múlva­­ lesz ismét dús, rengeteg. A favágóknak, erdészeknek ma nemcsak a hóval, hideggel kell meg­­küzdeniök, de ezekkel a bűnökkel is. Abaligeten 30—40 méter mély dolinákból — süvegforma, hatalmas mélyedésekből — termelik ki a fákat. A püspök bérlői ezeket érintetlenül hagyták — inkább az utak mellett, fáink legjavát pusztították. Az abaligeti dolinák között most valóságos kis üzem épült. Motoros csörlők vontatják ki a szakadékok­ból, két kilométer hosszan kanyargó kisvasút szállítja a hatalmas szál­fákat a csúszdához, amelyen — ki­számítottuk — 120 kilométeres se­bességgel zúdulnak le a völgybe. Az autó csak odaáll a rakodóhoz — s a dolinákból »kibányászott« fa nem­sokára valamelyik■ komlói akna mé­lyére kerül, vagy pécsi lakosok fás­­pincéjébe ... Hegednek ! Tavaszra pedig — fa­­a sebek vágók helyett — faül­---------------! tetők csapata járja majd Abaligetet. Fenyővel — a leg­értékesebb fák egyikével ültetik be... így behegednek a sebek. Behegesz­­tik azok, akikne­k »van szívük hozzá«. Mert ezek az erdők már nem a püspököké, nem herceg Eszterházyé. Ez az erdő is a miénk. Kalmár György HAZÁNK TÁJAIN Mecseki favágók között 2 1954. FEBRUÁR 12. PÉNTEK A PÁRTKONGRESSZUS TISZTELETÉRE Szénbányászok harca a több és jobb szénért A Petőfi-altáró bányászai megfo­gadták, hogy a III. pártkongresszus tiszteletére 8000 tonna jó minőségű szenet termelnek. Hozzá is láttak az ígéret valóraváltásához és már ja­nuári tervükön felül több mint 5000 tonna szenet küldtek felszínre. Feb­ruárban még lelkesebben dolgoztak. Szerda reggel 6 órától csütörtök reggel 6 óráig például 1428 tonna szenet termeltek napi előirányzatu­kon felül s ezzel havi tervük esedékes részét 109,2 százalékra teljesítették. Példamutató munkájukkal hozzájá­rultak, hogy egész Petőfi-bánya csü­törtök reggelre esedékes havi ter­vének teljesítésében 101 százalékot ért el. A Borsodi Szénbányászati Tröszt február első tíz napjában 14.000 tonna szénnel maradt adósa a népgazdaság­nak. Az elmaradók közt szerepel a kondói bányaüzem is, pedig ebben a bányaüzemben megvannak a terv túlteljesítésének lehetőségei. Példa erre Stollár Gusztáv frontbrigádja, amely csütörtök reggelig közel 200 tonna szenet termelt terven felül a pártkongresszus tiszteletére. Elmaradt tervének teljesítésében a tröszt egyik legnagyobb vállalata, az Ormospusztai Szénbánya Vállalat. Az üzemvezetőség nem gondoskodik a délutános és éjszakai műszakban a megfelelő ürescsilleellátásról. A szállítási nehézségek egyébként a többi aknaüzemben is nagy mérték­ben gátolják a termelést. Az V.-ös aknában­ a műszaki vezetés elmulasz­totta az új csoportos pillérfejtés elő­készítését, s most a szenelőcsapato­­kat is az új munkahelyek előkészí­tésére, elővájásra­­ kellett állítani. Elővájáson dolgoznak a legjobb csa­patok, hogy a hónap közepére elké­szüljön az új csoportos pillérfejtés. A tröszt vezetősége okult február első tíz napjának tapasztalatain, s a mű­szaki vezetés átcsoportosításával és megszilárdításával nyújt segítséget az üzemeknek, vállalatoknak, hogy feb­ruár hátralévő részében a borsodiak letörleszthessék adósságukat, telje­síthessék tervüket. A nógrádi szénmedencében nagy visszhangra talált a »Minden mű­szakban egy csille szenet terven felül«-mozgalom. A Mizserfai Szén­bánya Vállalat főmérnöke, Kreff­ elvtárs, a műszakiakkal több intézke­dést foganatosított, hogy a mozgalom eredményes legyen. Az üres csille biz­tosítására meggyorsítják a csillejaví­tást, a vállalat Szurdok üzemében pedig március 10-ig az összes rossz csillét kijavítják. A Pálhegy I. üzem­nél a jobb levegő biztosítására már­cius 15-ig új légaknát létesítenek, a kazári üzemben február 15-én új ku­tatóvágattal mintegy 60.000 tonna jó­minőségű szenet tárnak fel. A Ménkesi Szénbányák Vállalatnál Kukucska Mihály sztahanovista vá­jár hétfőn és kedden összesen 392 csille szenet termelt terven felül. Amikor a brigád arról értesült, hogy ezzel az eredménnyel megelőzte a nógrádi szénmedence egyik legjobb csapatvezetője, Budavári Károly bri­gádját, tovább fokozták munkájukat. Csütörtök reggel büszkén állapí­tották meg, hogy minden eddigi tel­jesítményt túlszárnyalva 42-en 401 csille szenet termeltek s ,ezzel együtt három nap alatt már 793 csille szenet küldtek felszínre napi előirányzatu­kon felül. A DISZ Központi Vezetőségének ülése Csütörtökön tartotta XI. kibőví­tett ülését a Dolgozó Ifjúság Szövet­sége Központi Vezetősége. Az ülésen részt vett Farkas Mihály, az MDP Központi Vezetőségének titkára, Darvas József népművelési minisz­ter, valamint a politikai és kulturá­lis élet több vezetője. A Központi Vezetőség Gosztonyi Jánosnak, a DISZ Központi Vezető­sége titkárának beszámolója alapján megtárgyalta a DISZ feladatait az MDP Központi Vezetőségének és a minisztertanácsnak a mezőgazdasági termelés fejlesztéséről szóló, 1953 decemberi határozata végrehajtásá­ban. Kádas Istvánnak, a DISZ Köz­ponti Vezetősége titkárának beszá­molója alapján szervezeti kérdéseket tárgyaltak. A Központi Vezetőség Dénes Istvánt felmentette a DISZ Központi Vezetősége első titkárának funkciójától és a DISZ Központi Vezetősége első titkárává Szakall Józsefet választotta meg. A DISZ Központi Vezetősége titkárává vá­lasztotta Molnár Jánost. Több segítséget­t még jobban megy a munka Keményen harcolunk, hogy becsü­lettel helytálljunk a kongresszusi versenyben. Vállalatunk eddig 106 százalékra teljesítette havi tervét. Én magam megfogadtam, hogy a kongresszusra befejezem ez évi ter­vemet. Előreláthatóan sikerül is, mert állandóan 160—170 százalékos teljesítménnyel dolgozom. Hasonlóan megállják helyüket Pál Gyula, és Danyi K. György szaktársaim, akik­nek 132, illetve 135 százalék körüli a­­teljesítményük. Bár nem siránkozunk, mégis el kell mondanom, hogy több­­segítség­gel jobb munkát végezhetnénk. Az V-ös siklóban például hosszú távolsá­gon majdnem hason csúszva kell a fát vonszolni, így nyilván jóval lassabban megy a munka. Ha a bánya vezetői segítenének ezen a bajon, úgy csa­patunk műszakonként két-három csille szénnel termelne többet, úgy gondolom, a fabiztosítást joggal kö­vetelhetjük vezetőinktől, hiszen a két-három csille szén, amivel töb­bet adhatnánk naponta, húsz-ha­­huszonöt család napi szénszükség­letét biztosítaná. Fekete Pál sztahanovista vájár, Putnoki Bányaüzem Előrelátóbb takarékosságot jó, megbízható szerszámmal öröm a munka, így vélekedünk mi is, a Divat Cipőgyár szabászai. Éppen ezért kértük a közelmúltban vállala­tunk vezetőit, hogy vásároljanak néhány nélkülözhetetlen, jó minőségű szerszámot, nevezetesen fenőkövet és késeket. Ám amikor a vállalatveze­tés értesült a szerszámok áráról — hogy a fenőke például 55 forintba kerül — elállt a vásárlástól. »Külön­ben is, mit akarnak a szabászok? — kérdezték. — Hiszen minden dol­gozó kapott fenőkövet és kést.« Ez valóban így is­ van. De az is igaz, hogy­ ezeket a szerszámokat semmire sem használhatjuk, olyan silányak. Ha becsületes munkát akarunk vé­gezni, saját szerszámainkat kell elő­vennünk, bár nem kapjuk meg érte a szerszámkoptatásért járó díjat sem. Hasonló a helyzet a szabászdeszká­nál is. A múltkoriban lehetőség nyílt kiváló minőségű, szálával fel­­felé állított apró fakockákból ösz­­szepréselt szabászdeszkák vásárlá­sára. A műszakiak azonban sokaltak­­érte hétszáz forintot. Ehelyett PVCJ1- deszkákat (műanyag) vásároltak, amelyek darabja 470 forintba került. Ám ezt a 470 forintos műanyagból készült lapot két hónap után újra kell vulkanizáltatni. És mert a Nagy­tétényi Gumigyár képtelen ezt a munkát rendszeresen elvégezni, úgy segítünk magunkon, ahogy tudunk. Az összevagdalt felületet lefejtjük, aminek következtében a PVC-lap három-négy hónap múlva újjnyi­­vastagságra soványodik, használ­hatatlanná válik. Ezzel szemben a hétszázforintos fadeszka 10—15 évig használható. Gyalulni is csak egy­szer kell évenként, így hát végered­ményben sokkal olcsóbb, mint a másik. Nem mindennel takarékoskodnak azonban ennyire a vállalatnál. Alig egy évvel ezelőtt az üzemvezetőség elhatározta: átszervezi a termelést. A földszinten dolgozó sleep-kört fel­vittük az emeletre és onnan az ágó­­kört a földszintre, a sleep helyére. Azóta kiderült, hogy a földszinten dolgozó ágó­kör rövid, kevés az idő a cipők kifutására, száradására, így hát az ágó­kört most visszahe­lyezik eredeti helyére, a sleep­­tűzőkört pedig a földszintre. A­ meg­gondolatlan szervezés eddig nem ke­vesebb, mint hetvenezer forintba ke­rült, de nyilván a visszaköltözés is felemészt majd ugyanennyit. És ak­kor még nem számítottuk hozzá a hurcolkodás miatti kárt, az el nem készült sok ezer pár cipőt. Mindebből azt a tanulságot von­hatjuk le, hogy műszaki vezetőink­nek nem a nélkülözhetetlen és vi­szonylag olcsó szerszámokon kell ta­­karékoskodniuk, hanem a valóban fe­lesleges kiadások elkerülésével. Király István Békési Károly Falus József Horváth József a Divat Cipőgyár szabászatának dolgozói

Next