Népszava, 1954. március (82. évfolyam, 51-76. sz.)

1954-03-02 / 51. szám

NÉPSZAVA VÁLASZ a dolgozók mindennapi kérdéseire Soós Gáborné, Nagykőrös: Kü­lönélő férjem után igényt tartha­­tok-e a betegségi biztosításra? VÁLASZ: Az érvényes rendelke­zések értelmében a dolgozó különélő házastársa betegségi biztosítás szol­gáltatásaira jogosult családtag­nak tekintendő. Ezek szerint tehát az elvtársnő — amennyiben jöve­delme nem több havi 220 forintnál (vagy esetleg nyugdíjból származó jövedelme nem magasabb havi 360 forintnál) és férje gondoskodik el­tartásáról — jogosan igényelheti a betegségi biztosítással járó orvosi és gyógyszerszolgáltatásokat férje után. Megemlítjük azonban, hogy a törvényesen elvált házastárs még akkor sem tekintendő jogosult csa­ládtagnak, ha eltartásáról férje gon­doskodik — akár jogerős bírói íté­let alapján is. Pongrácz József, Pécs: A Me­csekben töltöttem szabadságomat, de közben a vállalat visszahívott munkahelyemre, így meg kellett szakítanom a szabadságot. Szeret­ném tudni, helyes-e ez az eljárás és milyen követelést támasztha­tok? VÁLASZ: A vállalat igazgatója *— kivételesen és fontos érdekből — az üzemi bizottság meghallgatása után visszarendelheti a dolgozót sza­badságáról. Ebben az esetben az uta­zási és egyéb költségtöbbletet a vál­lalat köteles megtéríteni, az a nap pedig, amelyen a dolgozó visszatért munkahelyére, nem számít be sza­badságába. Pongrácz elvtárs tehát igényt tarthat az utazási költségre, valamint egyéb, a visszautazásnál felmerült költségtöbbletre. Demeter Sándorné, Albertfalva: Arra kérek felvilágosítást, sza­bályszerűen hagyták-e figyelmen kívül szülési segélyre jogosultsá­gom megállapításánál azt az időt, amelyet könyvelői tanfolyamon töl­töttem. VÁLASZ: A kérdés tisztázása cél­jából közöljük, hogy a szülési se­gélyhez szükséges tagsági időbe be­számít a munkában vagy táppénzes állományban töltött idő, a kórházi ápolás ideje, a korábbi terhességi és gyermekágyi segélyezés tartama, az ideiglenes rokkantsági nyugállo­mány, továbbá az­ egyetemi, főiskolai tanulmányok ideje, a kollégiumban töltött és végül minden iskolai ta­nulmányi idő — ha az egy évnél hosszabb —, akár biztosított volt a dolgozó, akár nem. Az önképzés, to­vábbképzés vagy gyakorlati jártas­ság elsajátítása céljából folytatott tanulmány (például gyorsírói, köny­velői tanfolyam stb.) nem számítható be a szülési segélyhez szükséges elő­zetes SZTK-tagság idejébe. Esze­rint tehát az elvtársnőt nem érte jogtalanság, mert a könyvelői tan­folyam idejét figyelmen kívül kellett hagyni az előzetes tagsági idő megál­lapításánál. Havelant Zoltán, Szanda-Kiskér: A közelmúltban le akartam szer­ződni a mizserfai bányába, de azt mondták, szerződési pénzt nem ka­pok, mert egyszer már szerződtem. Szeretném tudni, jár-e a másod­szori szerződésnél is a jutalom? VÁLASZ: A szerződési jutalom csak toborzott dolgozókat illet meg. A vállalatok jutalom fizetésével egybekötött szerződést egy vagy két évre köthetnek toborzás útján. Azok a dolgozók, akik 1952. április 15-ét megelőzően csak egyéves szerződést kötöttek, legkésőbb 1952. július 31-ig kérhették a szerződés átváltoztatá­sát kétévesre. A szerződésüket két évre változtatott dolgozókat újból megillette a szerződési jutalom. A fenti rendelkezések értelmében a szerződés jelenleg nem hosszabbít­ható meg kétévesre a jutalom elnye­rése céljából. Ha viszont az elvtárs a korábbi toborzási szerződés köve­telményeinek eleget tett és a szer­ződés lejárta után más vállalat to­borozta, jogosan követelheti a tobor­zási szerződésben előírt jutalmat. Baranyai Tiborné, Hódmezővá­sárhely: Felvilágosítást kérek, hogy kiskorú gyermekeimnek milyen védőoltásokat kell kapniok? VÁLASZ: A minisztertanács 1953. december 20-án megjelent rendelete új alapokra fektette a védőoltások rendszerét. A múltban csak a himlő és a diftéria elleni védőoltás volt kötelező. Az utóbbi évek tudományos kutatómunkája azonban kombinált oltóanyagok előállításával lehetővé tette, hogy az oltások számának lé­nyegesebb emelése nélkül tetanusz, szamárköhögés, továbbá hastífusz ellen is rendszeres védőoltásokat kapjanak a veszélyeztetett gyermek­korosztályok. A rendelet előírja az újszülöttek tuberkulózis elleni köte­lező védőoltását is (BCG-oltás). Az újszülöttet a születést követő hat héten belül a szülőintézetben (kór­házban) vagy a szülők lakásán kell beoltani. A vidéki városokban és falvakban a helyi tanács által ki­jelölt körzeti oltókörökben kapják meg a 6—11 és a 18—23 hónapos gyermekek a diftéria, a szamárköhö­gés és a tetanusz, továbbá a 12—17 hónapos gyermekek a himlő elleni védőoltást. Budapesten a kerületi anya- és csecsemővédő intézetek vég­zik ezt a munkát. A 12 éves gyer­mekek hastífusz és tetanusz ellen kapnak védőoltást. A tanköteles gyermekek oltása általában az is­kolaorvosi rendelőben történik, vi­déken azonban kijelölhetnek külön oltóhelyeket is. A védőoltások díj­mentesek és azok időpontjáról fal­ragaszok útján értesítik a szülőket. A megjelenés pontos idejét a helyi tanácsok egészségügyi osztályai, cso­portjai vagy orvoselőadói közük. Új technológiai eljárás: a sörétes szilárdítás A magyar-szovjet barátság hónapja alkalmából a Gépipari Tudományos Egyesület és a Magyar-Szovjet Tár­saság Ganz vagongyári üzemi cso­portja ankétot tartott. Az ankéton bemutatták a szovjet tapaszalatok alapján kidolgozott új technológiai eljárást, a sörétes szilárdítást. Az el­járás újszerűségét az is szemlélte­tően mutatja, hogy még a megfelelő műszaki kifejezések sem alakultak ki e technológiával kapcsolatban. Greiner Sándor, a Ganz Vagongyár főtechnológusa elmondotta: a sörétes szilárdítás lényege, hogy gyorsan­­forgó szórókerékkel vagy sűrített le­­­vegővel nagy sebességgel a teljesen készre munkált alkatrész felületére kis vas- vagy acélgolyókat hajítanak. A golyók néhány századmilliméter­­nyi lencsealakú mélyedést hagynak maguk után az alkatrészen, így az anyag felületén néhány tizedmilli­­méter mélységig tömörített, kemény réteg jön létre. Ez a réteg azután nagy mértékben emeli az anyag fá­radási határát, szívósságát és kopás­­állóságát. A sörétszórással szilárdí­tott felület a legtöbb esetben után­­megmunkálást már nem igényel. Az újfajta eljárással a Szovjet­unióban sikerült az autók, traktorok, motorok nagy igénybevételnek és kopásnak kitett alkatrészeinek — a fogaskerekek, rugók, hajtórudak, bordástengelyek és forgattyútenge­­lyek — élettartamát és kopásállósá­gát a meglevőnek többszörösére fo­kozni. Az új eljárással a forgácsoló és egyéb szerszámok kopásállóságát, és tartósságát­ is többszörösére lehet növelni. Az ankét részvevői az elméleti kör­ BBwll­enjárása után megtekintették a Greiner Sándor és Kenderi Tibor ku­tatómérnök által szovjet tapasztala­tok alapján szerkesztett sörétszóró­­gépet. A gép egy év alatt, a múlt év őszén készült el. Ma már a gép üzemeltetéséhez mázsaszámra tudnak olcsón, jó minőségű, egészen apró acél­golyócskákat is gyártani. A géppel már számos kísérletet folytattak. Eb­ben a munkában részt vett a Gép­ipari Technológiai Intézet két fiatal munkatársa, Papp Pál és Dévényi László is. Gépgyáraink műszaki vezetői igen nagy érdeklődéssel figyelték a sörét­­szóróberendezés működését. A gép három sörétszórókerékkel működik. A percenként kihajított körülbelül száz kilogrammnyi söréttömeg össze­gyűjtését, szállítását, tisztítását, sze­lektálását, szórókerékbe való újra­­adagolását a gép automatikusan el­végzi. Amikor a szalag végén meg­jelent a sörétszórással szilárdított munkadarab, a jelenlevők nagy érdeklődéssel vizsgálgatták, s a szak­kérdések özönét zúdították a kuta­tók felé. A kérdésekből is kitűnt, hogy mérnökeink, technikusaink igen nagy figyelmet szentelnek az élen­járó technológiának, s gyárukban is mielőbb alkalmazni akarják a söré­tes szilárdítás módszerét. A gyakorlati és elméleti szakembe­rek baráti beszélgetése az új eljárás­ról későig elhúzódott. A szovjet mű­szaki tudomány segítsége a sörétes szilárdítás elméletének kidolgozása, a gép megszerkesztése és gyakorlati alkalmazása terén egyik láncszeme annak a hatalmas segítségnek, ame­lyet a Szovjetuniótól állandóan ka­punk. 1934. MÁRCIUS 2. KEDD Az üzemorvos: a dolgozók egészségének őre A Népszava szerkesztősége és a SZOT társadalombiztosítási főosztálya ankétja Üzemeinkben harc folyik a beteg­ségek megelőzéséért, a baleseti ve­szélyek elhárításáért, az egészség­ügyi ártalmak megszüntetéséért. En­nek a harcnak az élvonalában az üzemorvosok állnak. Megtisztelő, szép feladatuk, hogy minden erejük­kel, a rendelkezésükre álló vala­mennyi eszközzel küzdjenek a dol­gozó ember egészségének megőrzé­séért, testi épségének védelméért Az üzemorvosok többsége átérzi hivatása nagyszerűségét. Lelkesen, áldozatkészem dolgozik, munkájával kiérdemli a dolgozók szeretetét, megbecsülését. Sokan közülük olyan tapasztalatokat szereztek, amelyek elterjesztése és alkalmazása száz- és százezrek számára jelent egészsé­get, gyógyulást. Munkájuk azonban nem mindenütt talál megértésre, leg­jobb szándékaik, törekvéseik gyak­ran akadályokba ütköznek. Ezekről a tapasztalatokról, munkájuk ered­ményeiről és nehézségeiről számol­tak be az üzemorvosok a Népszava szerkesztősége és a SZOT társada­lombiztosítási főosztálya ankétján. Nemes hivatás­o­sokrétű munka Az ankéten elhangzott felszólalá­sok az üzemorvosi munka fejlődését tanúsítják. Míg régebben az üzem­orvosok megelégedtek a rendelőórák betartásával, a betegek gyógykeze­lésével, addig ma már egyre többet foglalkoznak a betegséget előidéző okok feltárásával és megszüntetésé­vel, a megelőzéssel. Rendszeresen lá­togatják az egyes üzemrészeket, a helyszínen ismerik meg a dolgozók munkakörülményeit, a munkahelyek egészségügyi viszonyait. »Mi szám­szerűen ismerjük üzemünkben a kü­lönböző munkahelyeket — mondotta Sándor József elvtárs, a Magyar Pa­­rautipar üzemorvosa. — Tudjuk, hogy férfival vagy nővel tölthető-e be, álló vagy ülőmunkát igényel-e, nappali vagy éjszakasi műszakba esik-e. Ismerjük a szükséges munka­­mozdulatok­at és azokat a munk­áso­­kat, akik a különböző helyeken dol­goznak.­ Az ilyen tájékozottság ad alapot ahhoz, hogy a dolgozókat va­lóban megfelelő munkakörbe, a csökkent munkaképességűeket köny­­nyű munkára helyezzék. Az üzemorvos már a legtöbb üzemben figyelemmel kíséri a táp­pénzes létszám alakulását. Megvizs­gálja, hogyan oszlik meg üzemré­szenként, az egyes munkahelyeken melyek a gyakori betegségek. Mind­ez megkönnyíti az egészségügyi hiá­nyosságok feltárását, elejét veszi a foglalkozási megbetegedések kifejlő­désének. A Metallochemiában pél­dául 1953-ban csaknem felére csali­ként az álommegbetegedések száma. Az üzemorvos vérkép- és vizelet­­ellenőrzéssel állandóan figyelte a veszélyeztetett munkahelyek dolgo­zóit és már a legkisebb gyanú ese­tén is gondoskodott más munka­körbe helyezésükről. Fejlődő, új és fontos ága az üzem­orvosok munkájának a terhes és szoptatós anyák, fiatalkorú dolgozók, szervi szívbajosok, reumások, gyo­morbajosok nyilvántartása, megfi­gyelése és gondozása. A nyilvántar­tás és gondozás tapasztalatai alap­ján, tervszerűen szanatóriumba, gyógyüdülőbe küldik a dolgozókat. Az ankét megmutatta, milyen sok­rétű és szerteágazó feladat a dolgo­zók egészségének, testi épségének megóvása, az üzemegészségügy, a munkavédelem fejlesztése. Az üzem­orvos ott van, amikor munka- vagy egészségvédelmi beruházásról dön­tenek, amikor új szociális létesít­ményt kapnak a dolgozók. Ügyel rá, hogy tápláló és jó ételek kerüljenek az üzemi éttermek asz­talára. Őrködik, hogy a törvény előírá­saihoz híven megfelelő védőberende­­zéskkel hárítsák el a baleseti veszé­lyeket. Akadályok, nehézségek Szép és nehéz feladataik végre­hajtásában azonban üzemorvosaink nem mindig találkoznak kellő meg­értéssel. Sőt, egyes vezetők egyene­sen gátolják munkájukat. Mariska elvtárs, az RM Művek orvosa el­mondotta, hogy akadnak műszaki vezetők, akik szinte szemellenzővel járnak, csak­ a tervteljesítés számait látják, s elhanyagolják az egészség­­védelmet. Sokszor hiába­­állapítja meg az üzemorvos egy-egy dolgozó­ról, hogy valamely munkakörben nem foglalkoztatható, a munkaügyi osztály nincs tekintettel az orvosi vé­leményre. Ide-oda helyezgeti őket — olykor egészségére káros mun­kára is — azzal az indokolással, hogy különben nem lehet a tervet teljesí­teni. Hasonló nemtörődömségről szá­molt be Regős elvtárs is a MÁVAG- b­ól. Amikor az üzemi gondozottak, terhes anyák áthelyezése érdekében felmérték a könnyű munkahelyeket, egyes vezetők ilyen kijelentést is tet­tek: »Az üzem nem szanatórium.« Vajtányi elvtárs, a BVK üzemorvosa pedig, mikor helyettesítette kantár­sát és javasolta egy dolgozó áthelye­zését, a Villamosforgógépgyár vál­lalatvezetője így utasította el: „Maga a vállalatvezető vagy én?! Maga itt senkit se fog áthelyez­tetni!« Nem egyszer hasonló maga­tartásba ütköznek, amikor más munka- és egészségvédelmi törvé­nyek és előírások megtartását vagy megvalósítását kérik. Miben segíthetnek a szakszervezetek? Az ilyen ellentétek feloldásában, a nézeteltérések, súrlódások csökkenté­sében joggal számítanak az üzem­orvosok a szakszervezeti aktivistákra. Azt várják, hogy kitartóan támogas­sák minden, a dolgozók érdekét szol­gáló törekvésüket. Ahol jó az együtt­­működés, ott eredményes a munka, javul a dolgozók egészségügyi hely­zete. Ilyen megállapítások hangzot­tak el például a Magyar Pamutipar­ról, az Újpesti Cérnagyárról, az Ikarus Karosszéria- és Járműgyárról, a Gábor Áron Vasöntöde- és Gép­gyárról. Más felszólalások arról ta­núskodtak, hogy néhol az üzemi bi­zottságok keveset foglalkoznak egész­ségügyi kérdésekkel, nem becsülik eléggé az üzemorvos munkáját, ma­gára hagyják. »Sok f­k még mindig a fehérköpenyes embert látja az üzemorvosban s a felmerülő napi ne­hézségeket az ő nyakába akarja varrni — mondotta Palotai elvtárs, a vasas-szakszervezet társadalombiz­tosítási osztályának vezetője. — Ez a felfogás átragad a munkásokra is és akadályozza az üzemorvosok munká­ját. Megnehezíti, hogy jó kapcsolat alakuljon ki a dolgozók és orvosok között.« Fodor Pál elvtársnak, a Láng-gyár üzemorvosának hozzászó­lása még kiegészítette ezt azzal, hogy egyik-másik üzemi bizottság félre­érti az üzemorvos feladatát, rossz néven veszi, ha az orvos a munka­idő nagy részét nem receptírással, hanem üzemlátogatással tölti. En­nek az a következménye, hogy a dolgozók neheztelnek az üzem­orvosra, ha indokolatlan kérésüket elutasítja s nem méltányolják küz­delmüket a betegségek megelőzéséért, az egészséges munkakörülmények megteremtéséért. Minden dolgozó érdeke Az együttműködés egyik legfőbb területe az egészségügyi propaganda fejlesztése. Itt még nagyon kevés az eredmény. Az üzemorvosok havonta szerveznek ugyan előadásokat, film­vetítést, de a dolgozók részvétlen­sége miatt legnagyobbrészt nem tarthatják meg.­­Hiába hozunk bár­miféle intézkedést, rendszabályt, csak akkor lesz eredményes, ha a dolgozók megértik, hogy mindez őérettük van. A betegségmegelőzés főeszköze a felvilágosító munka. E téren azonban az üzemorvosi kar eddig magára volt hagyva« — mon­dotta Regős elvtárs a MÁVAG-ból. A szakszervezet feladata, hogy le­­kü­zdje ezt a közönyt és meg nem­­értést, megmagyarázza a dolgozók­nak, mennyire érdekeltek az egész­ségügyi rendszabályok megtartásá­ban, az üzemegészségügy fejleszté­sében. És ehhez nagyon sok esz­közzel rendelkeznek a szakszervezeti aktivisták. Felhasználhatják a ter­melési értekezletek, a szakszervezeti taggyűlések, az üzemi sajtó, a fali­újság nyilvánosságát. Egyéni és cso­portos beszélgetéseken, röpgyűlése­­■ken is megmagyarázhatják, hogy va­lamelyik intézkedés miért szükséges, mi a tennivaló. Az orvosok munkájának megkönnyítéséért Nagyon sokat segíthetnek az üzemi bizottságok az üzemorvosok munka­feltételeinek javításában. Rajtuk is ráülik, hogy megfelelő helyiségek­ben, rendelőkben dolgozhassanak. Mert bizony sokhelyütt nem bizto­sítják számukra a m­egfelelő munka­­feltételeket. Az üzemorvosi rendelők nem egyszer elhanyagoltak, korsze­rűtlenek. Az Ózdi Kohászati Művek­ben például régi raktárhelyiségben, szük­ségmegoldásként létesítettek rendelőt, a Lenin Kohászati Művek­­ben alacsony, omladozó épület két kis helyiségét juttatták erre a célra. Holott bizonyos, hogy az üb segítsé­gével találhattak volna mindkét nagyüzemben megfelelő helyiséget is. Ilyen és hasonló problémákban, ha az üb az orvos mellé áll és hatá­rozottan fellép a dolgozók érdeké­ben, nagyon megkönnyítheti az■ üzemorvos helyzetét. A rendelők felszerelése gyakran nagy­on hiányos. A legcsekélyebb műszerek beszerzése is nehézségbe ütközik. A MÁVAG-ban például hó­napokig szaladgáltak fogászati le­­nyomatkanál után — eredménytele­nül. Amikor végül az egészségügyi minisztériumhoz fordultak, a sablo­nos választ kapták: »Be van ter­vezve«, »Elintézés folyamatban« — de azóta semmi sem történt. Ha egy műszert javításra küldenek, vagy egyáltalán nem kapják meg, vagy csak nagyon hosszú idő múlva, sok­szor még rosszabb állapotban. Még nagyobb bürokratikus huzavonával jár egy-egy gép, készülék beszer­zése. A sok utánjárás, szalad­gálás sok időt elvon az üzemorvosi munkától. Eredményeseben dolgoz­hatnának, ha a felsőbb szer­vek nagyobb segítséget nyújtaná­nak és ha levennék vállukról a túlzott adminisztrációval járó ter­heket is: kevesebb kimutatást, jelen­tést követelnének tőlük. Több üzem­ben magukra vállalják még a szak­rendelési feladatok egy részét is s ez is újabb megterhelést jelent szá­mukra. Többet foglalkoznak gyógyí­tással, mint amennyit kellene. Méltó megbecsülést az üzemorvosoknak Az ankét részvevői több hozzászó­lásban beszéltek arról, hogy az üzemorvosok munkája a felsőbb szervek részéről sok jelentetben nem talál méltó elismerésre. »Igen nagy fájdalmuk az üzemi orvosoknak — mondotta Marisk­a elvtárs, az üzem­orvosi szakcsoport elnöke —, hogy nem ismerik el szakképesítésüket, holott ezt még 1948-ban (az akkori népjóléti minisztérium hivatalos iratával bizonyíthatóan) különböző tanfolyamokon megszerezték.« Bére­zési feszültséget is okoz, hogy nem ismerik el szakképzettségüket. Nem­csak azért, mert az üzemorvos fize­tése nem éri el a körzeti orvosok il­letményét, hanem azért is, mert elő­fordul olyan visszásság, hogy ugyanabban az üzemben egy vizsgá­zott fogász több fizetést kap a fo­gászati rendelésen, mint a szakkép­zett üzemorvos. Ez olykor odavezet — bár az üzemorvosok többsége fe­lelősségteljesen, hivatásszerűen végzi munkáját —, hogy egyeseit igyekez­nek elhagyni az üzemet — nagy a fluktuáció. Hiába fordultak az üzem­orvosok különböző beadványokkal felsőbb szervekhez, tanácsokhoz, egészségügyi minisztériumhoz szak­képzettségük elismeréséért — csak ígéretet kaptak, noha mindenütt jo­gosnak találták igényeiket. Az egész­ségügyi szakszervezet — jóllehet tel­jes mértékben egyetért kérésükkel — mégsem támogatta megfelelően be­adványukat, nem állt ki elég harco­san érdekeik védelmében. Sokoldalú, fáradságos, áldozatos munkát végeznek üzemorvosaink. Társadalmunk legnagyobb értékét, a dolgozó ember egészségét védik. Megérdemlik tehát, hogy minden egyes dolgozó, a felsőbb szervek, az egész társadalom megbecsülését érezzék. A MOZGÓKÉPFORGALMAZÁSI VÁLLALAT március 4-től A SZOVJET FILM ÜNNEPE ALKALMÁBÓL rajz- és kritikapályázatot hirdet a közép- és általános iskolák tanulói részére a következő filmekből : ÖRS A HEGYEKBEN A HAZA DALAI VARÁZSBOLT BARÁTI BECSÜLET VÁROS A TENGEREN A beérkező legjobb rajz- és kritikapályázatokat értékes jutalomban részesítik A PÁLYÁZAT BEKÜLDÉSÉNEK HATÁRIDEJE: 1954. március 31. A BEKÜLDÉS HELYE: MOKÉP propagandaosztály, Budapest, Lenin-körut 45.

Next