Népszava, 1954. április (82. évfolyam, 77-102. sz.)
1954-04-25 / 98. szám
NÉPSZAVA Ami egy kollektív szerződés beszámolóból kimaradt Üzemeinkben most folyik a kollektív szerződések első negyedévi beszámolója. Az értekezleteken az vb-elnökök számot adnak kötelezettségvállalásaikról. Nem közömbös azonban, hogyan teszik ezt. A jó beszámoló nemcsak egyszerűen felsorolja, mit teljesítettek és mit nem, hanem megmutatja azt is, miként valósították meg a vállalásokat. Az ilyenfajta beszámolóból világosan látják a dolgozók, mit tett az vb a terv teljesítéséért és hogyan védte érdekeiket. Ludányi Lajos elvtársnak, a Gumiipari Szerszámkészítő és Karbantartó Vállalat vb-elnökének lehetősége nyílt, hogy tartalmas beszámolót tartson. Hiszen az vb hiánytalanul teljesítette negyedévi vállalásait. Érdekesen elemezhette volna, milyen módon érték el szép eredményeiket. Szavaiból azonban, sajnos, nem derült fény az ob munkájára a kollektív szerződés teljesítésében. Kurtán, szinte csak címszavakban számolt be a vállalásokról. Beszélt például arról, hogy — amint vállalták — az év elején párosversenyt indítottak az üzemrészek között. De milyen hasznos lett volna, ha emlékezteti hallgatóságát: a régebbi párosversenyeknél még nyoma sem volt a vetélkedésnek. Most meg, hónap végén, mindenki azt figyeli, melyik műhely lesz az első. Pedig nem történt semmi különös. Mindössze annyi, hogy az ob január óta nem feledkezik meg a nyilvánosságról. Most mindenki tudja, hogy az első negyedévben a lakatos I. üzem győzött s az esztergaműhely az utolsó. A gyengébb munkások segítéséről szólva is csak megemlítette: »ígéretünkhöz híven, minden sztahanovistát bevontunk a munkamódszerátadásba.« De vájjon elég-e ennyit mondani? Hozzátehette volna Ludányi elvtárs, hogy a múlt év végefelé még teljesen ötletszerű volt a munkamódszerátadás. És csak később, az ab tanácsára történt meg, hogy a műszaki vezetők minden sztahanovistára rábíztak egy-két gyengébb munkást. Azóta többet és figyelmesebben törődnek a normán alul teljesítőkkel az élenjárók. Abonyi József sztahanovista esztergályos tanítványa, Kádár János például ma már 40 százalékkal termel többet, mint januárban. Amikor az egyeztető bizottság munkájának ellenőrzéséről beszélt, megemlékezhetett volna Nagy Istvánná, a gyári üdülő gondnokának esetéről, akinek jogtalanul felmondtak. Az egyeztető bizottság — amikor hozzá fordult — teljes hónapig húzta-halasztotta ügyét. Nem hatott volna dicsekvésnek, ha Ludányi elvtárs utal rá, hogy Nagyné az üb közbelépésére kapott elégtételt. Azt pedig már mindenki tudja, hogy azóta még nagyobb figyelmet fordítanak az egyeztető bizottságra, amely most már a vitás ügyekben gyorsan, igazságosan dönt. Ludányi ab-elnök elvtárs szerint ma még nem lehet ilyenfajta beszámolót tartanni. »Sok a munka. Nincs rá időm, hogy érdekes, tanulságos anyagot gyűjtsek beszámolómhoz.«. Pedig nem is kellene ehhez sok idő. A többi vb-tag segítségével most is jobb beszámolóval állhatott volna a dolgozók elé. Miskovics Péternétől, a társadalombiztosítási tanács tagjától például szép példákat kaphatott volna arról, hogyan segítik beteg társaikat a szakszervezeti aktivisták. Vucsics elvtársnő, a társadalombiztosítási tanács titkára több esetet is elmondott volna: hogyan kell egy-egy dolgozó védelmére, amikor indokolatlanul kevesebb táppénzt akartak kifizetni. És a többi vb-tag, az aktivisták is sokkal élőbbé tették volna a beszámolót, ha példákért hozzájuk fordul. Az így készült beszámolóból a gyár minden munkása világos képet alkothatott volna, mit tett értük a szakszervezet, az üzemi bizottság s hogyan valósul meg az üzemi kollektív szerződés. Lapunk április 8-i számában »Rászolgál-e a Patyolat a sok panaszra« címmel cikket közöltünk. A Patyolat munkáját igénybevevő közönség bírálatának, kifogásának adott hangot cikkünk, amelyre azután több hozzászólás érkezett. A Patyolat Egyesülés igazgatója, Szűcs Ferenc elzvtárs, a többi között ezt írja: »A Patyolat üzemeiben a vegytisztításnál újítást vezettünk be. A szövetek nem veszítik el rugalmasságukat, megtartják eredeti formájaikat, fényüket, kikészítésüket. Az ily módon tisztított ruhaneműek megmunkálási ideje is sokkal rövidebb, tehát gyorsabban kerülnek vissza gazdájukhoz. Szűcs igazgató hozzászólásában beszámol még arról, hogy hasonló újítást vezettek be a festésnél is, továbbá közli, hogy a kilós ruha mosását április elejétől kezdődően 16 napra vállalják az eddigi 21 nap helyett. Sikerült ugyanis az üzemek teljesítőképességét az eddigi 86 százalékról 95 százalékra emelni. A jobbminőségű mosás és tisztítás érdekében megfelelő alapbért és prémiumot fizetnek a minőségellenőröknek és a művezetőknek. A Patyolat Egyesülés szakszervezeti bizottsága nevében Nagy Ábel elvtárs a következőket írja: »Elfogadjuk a bírálatot, tudjuk, hogy vannak hiányosságok a mi szakszervezeti munkánkban. Üzemeink iib-i és aktivistái azonban most rendszeresebb felvilágosító munkát igyekeznek végezni. Hogy aktivistáink jobban megállják helyüket, két tanfolyamot rendeztünk számukra.« A levél írója megállapítja a többi között, hogy a Patyolatnál is sok öntudatos dolgozó van, aki minden tudásával a vevők igényeinek mind jobb kielégítésén fáradozik. A bérdemagógiával kapcsolatos hibákat elismeri a levél írója és közli, hogy ezeket már korrigálták. Levelet kaptunk több dolgozó aláírásával a Patyolat Kiss József utcai vegytisztító üzeméből is. A levélírók visszautasítják bírálatunkat. A visszautasítás módjára jellemző megállapítás, például az, hogy szerintük az öblítési hibáknem az öblítésből, hanem a konfekcióipar rejtett hibáiból adódnak.« A Patyolat V. nagytemplom utcai üzemének dolgozói nevében Perényi Ferenc megírja, hogy egyetértenek a cikkel. Rámutat azonban arra is, hogy a Patyolat dolgozóinak bizony neon könnyű az egyre növekvő igényeket minden esetben kielégíteni. Ha a közönség nagy része elégedett a Patyolattal — írja —, sokan viszont joggal panaszkodnak. Társai nevében megígéri: igyekeznek úgy dolgozni, hogy minél kevesebb panasz legyen munkájukra. Ehhez kéri a közönség jóakaratú támogatását is. A vevők például ne adjanak be olyan ruhákat a mosásba, amelyek már nagyon régiek, elhasználódtak, anyaguk elernyedt. Az ilyen darabok könnyen szétmennek és ilyenkor a fél reklamál, új anyagot kér a régi helyett. ★ Bizonyos: Olvasóink örömmel fogadják a Patyolat Egyesülés igazgatójának közlését, hogy különböző újításokkal, intézkedésekkel igya A Patyolat válaszol... kéznek javítani a vállalat oly sok bírálatot kiváltott munkáját. Mégis kívánatos lett volna, ha Szűcs igazgató elvtárs elsősorban a cikkünkben közölt tényekhez szól hozzá. Ahhoz például, hogy miért nem vezetik be a ruhacseréket csökkentő új számjelzőkészülékeket, hogyan kívánják jobbá tenni a munka szervezését és ellenőrzését és ezzel a minőséget. Véleményünk szerint nem elegendő ehhez a minőségellenőrök és művezetők megfelelő alapbére és prémiuma. Úgy véljük, hogy — mint erre cikkünkben is utaltunk — a minőségbér és a prémium elsősorban a jó minőségű munkát végző termelő dolgozót illetné. És csak másodsorban az ellenőrzést. A vállalat szakszervezeti bizottságának levelében szívesen olvastunk volna arról, hogyan kívánják a gyakorlatban megjavítani a szakszervezeti nevelőmunkát és a munkaversenyt megindítani a jó minőségért. A Patyolat Kiss József utcai vegytisztító üzemének dolgozóival nem értünk egyet, mert a hibák okait szinte kizárólag másokban keresik. A levél írói a bírálat megszívlelésével adják bizonyítékát annak, hogy ezentúl gyorsabban és jobban törekednek majd kiszolgálni a Patyolat munkáját igénybevevő dolgozókat. A Patyolat V. nagytemplom utcai üzeme dolgozóinak levelével lényegében egyetértünk. Kétségtelen, hogy a közönség is gyakran megnehezíti a Patyolat munkáját. A panaszokra azonban mégis csak a Patyolat adja a legtöbb okot. Éppen ezért kívánatos, hogy úgy legyen, miként Perényi elvtárs írja: »A Patyolat valamennyi dolgozója lelkiismereti kérdésnek tekinti munkáját.. .« Az üzembővítések és a gépek beszerzése mellett elsősorban ezen múlik a Patyolathoz forduló dolgozók igényeinek megfelelő és gyors kielégítése. Még mindig előttem van az öreg könyvtáros alakja, pedig lehet vagy tizenöt esztendeje, hogy utoljára láttam. Nevére már nem is emlékszem, csak köpcös, kis alakjára, amint ott matatott a szűkreszabott szobában, a szakszervezeti könyvtár könyvei között. Orrára csúszott drótkeretes pápaszeme mögül mosolygósan nézett az emberre. Sokszor órákig elbeszélgetett velem. Neki köszönhetem, hogy megismertem a világirodalom sok klasszikusát. »Minden olvasmány egy magot hagy, amely kicsírázik« '■ — mondotta Gorkij. De vájjon mindegy-e, hogy milyen magot vetünk? Kultúrnövény magját-e, vagy gyommagot. Ugye nem? Az se mindegy, hogy valaki jó könyvet olvas-e vagy roszszat. A könyvtáros olyan, mint a jó kertész. Tőle is függ, hogy dudva nő a kertben, vagy kultúrnövények, szép virágok pompáznak. Akkor jutott eszembe az öreg könyvtáros, amikor néhány héttel ezelőtt a Kossuth-díjasok névsorában felfedeztem egy könyvtáros, Lipták Pál nevét. Úgy éreztem, ez a nagy kitüntetés kissé neki is szól. És annak a sok névtelen könyvtárosnak, aki nem csinált és nem csinál különösen nagyobb dolgokat, de egyszerű, szürke, hétköznapi tetteivel egész világot, tág látóhatárt nyit emberek százai, ezrei, tízezrei előtt. Némi meglepetés ért, amikor találkoztam a békéscsabai könyvtárossal, a Kossuth-díjas Lipták Pállal, a megyei könyvtár vezetőjével. Idős, kissé görnyedthátú, könyvek között megöregedett könyvtáros helyett magas, fiatal, barna, hullámoshajú, harmincéves fiatalember mutatkozott be. — Megvallom őszintén — mondja mosolyogva —, sok szakmát elképzeltem magamnak, csak éppen a könyvtárosságot nem. A tűt, cérnát, ollót, választottam — szabósegéd voltam. — És hogyan lett könyvtáros? — Barátaim, ismerőseim tudták, hogy nagyon szeretek olvasni. Egyszer azután itt jártak a minisztériumból és új könyvtárosokat kerestek. Az ismerősök úgy küldték őket hozzám, hogy »... az a Lipták sokat olvas, hátha vállalja!« Mondtam, szívesen segítek esténként a könyvtárban, legalább szabadon válogathatok a könyvek között és még sok olyan nagyszerű élményt szerzek magamnak mint Tolsztoj »Háború és béké«-jének vagy Stendhal »Vörös és fekete«-jének elolvasása volt. De hogy egész nap ezt csináljam — ennek akkor nem láttam értelmét. Valahogy úgy éreztem, ez nem termelő munka. Beszélgettünk, vitatkoztunk és a minisztériumi elvtársak megkérdezték: mit gondolok, nem nagyszerű dolog, nem felemelő élethivatás másokat is ráébreszteni az olvasás ízére vagy a jó könyvből merített nagyszerű élményre. A meggyőző szó használt, Lipták Pál szabósegéd könyvtáros lett. Először néhány hetes könyvtárostanfolyamot végzett, később kitüntetéssel vizsgázott a könyvtáros főiskolán. 1949 óta könyvtáros. Jelenleg a megyei könyvtár vezetője. Ha néhány év eredményeit akarja az ember mérlegelni, leghelyesebb, ha a száraznak látszó számadatokhoz fordulunk. A felszabadulás előtt Békéscsabán egyetlen állami könyvtár volt, rendszerint vasárnap működött, de kivételes esetekben hétköznap délelőtt is kinyitották egy-két órára. Vájjon kik olvastak vagy jobban mondva, kik olvashattak itt?... Munkások? Diákok? Kispénzű hivatalnokok? Aligha. Elárulja ezt a könyvkölcsönzés módszere. Magas óvadékra kölcsönöztek csak könyvet. Esetleg annyit is elkértek, mint egy munkás kétheti bére. A könyvtáros ismert személyiség volt Békéscsabán: dr. Haan Albert büntető-rendőrbíró. Nem volt szívügye a könyvtár, csak a tekintélyes tiszteletdíj érdekelte. Ezt bizonyítja az is, hogy mindössze négy-ötszáz könyvet kölcsönöztek ki évente. Hol van most a könyvtár, helyesebben, hol vannak a könyvtárak? Békéscsabán ugyanis ma már egy központi és öt fiókkönyvtár van. A megyei könyvtár központja a Körös partján a zöldelő füzek szomszédságában található, vitéz Jánosi Gyula, egykori kormányfőtanácsos, tízszobás házában. Végre méltó rendeltetése van ennek a körösparti háznak. Rákoscsabán naponta annyi könyvet- kölcsönöznek ki, mint azelőtt a büntetőrendőrbíró könyvtároskodása idején egy esztendő alatt. De nemcsak Békéscsabán van ez így. Magában a megyében öt járási és 130 falusi könyvtár működik. Ez azt jelenti: nincs olyan község Békés megyében, ahol ne volna könyvtár, sőt most már egyes nagyobb tanyaközpontokban, gépállomásokon és termelőszövetkezetekben is találunk külön könyvtárat. A falu kultúrájának nagyszerű fejlődésére jellemző, hogy Nagyszénáson például a legutóbbi egy év alatt 19.000, Békés községben pedig 42.000 könyvet kölcsönöztek ki. Az eredményekről beszélgetve Lipták Pál ezt mondja: — Falun nem is annyira a könyvtáros képzettsége fontos, mint inkább a lelkesedése. Ha lelkesedik munkájáért, később megszerzi hozzá a képzettséget is. Nem egy helyen a községi tanács még mellékes dolognak tekinti a könyvtár kezelését. Sok esetben egyszerűen csak kiszólnak a hivatalsegédnek: »András bácsi, ezentúl maga kezeli a könyveket ... aztán nehogy egy is elvesszen belőlük!« Így persze András bácsi, inkább nem kölcsönöz, sőt jól elzárja a könyveket, nehogy hiánya legyen... Pedig mennyire más, ha olyan könyvtárost választunk, aki maga is szeret olvasni. Képíró Sándor hivatalsegédként dolgozott Sarkadon. Százhúsz könyv volt a falusi könyvtárban, s ő mind elolvasta, így fedeztük fel. Először falusi könyvtáros lett, most pedig már függetlenített járási könyvtáros és a főiskola levelező tagja... Képíró Sándornak gondja van arra, ki mit olvasson és arra is, hogy megkedveltesse az irodalmat. *Tanulságos, ha az ember kissé jobban körülnéz a körösparti megyei könyvtárban. Aki belép az előtérbe, annak szemét nem kerülheti el a faliújság, alatta a postaládával. A könyvtár látogatói ide dobják be kérésüket, panaszukat és a faliújság nyilvános ellenőrzése mellett kapnak rá választ, így Magyar Péternek tudomására hozzák, hogy kérésére megrendelték az új motoros hetilapot, Megyei Imre megtudja, milyen gyűjteményeket találhat a könyvtárban. Az iskolai tanulókkal pedig közük, hogy külön katalógus található a kötelező olvasmányokról. Ha valaki könyvet kölcsönöz, kap egy kérdőívet is. Ez a kérdőív irodalmi fejtörő. Pályázat: ki tud jól megfelelni a feltett kérdésekre. Megkérdezi a fejtörő például, melyik regényben olvasták Akszinya, Joó György, Sue Kis Varga, Jean Valjean, Kárpáthy Zoltán, Oblomov nevét. S kik azok az íróik, akik megalkották az olyan híres hősnőket, mint például Madame Bovary, Karenina Anna stb. Számos ilyen érdekes kérdésből áll a fejtörő. Bizony törnie kell a fejét annak, aki jól akar válaszolni a kérdésekre. De — mint Lipták Pál mondja sokat segítenek ezek az irodalmi fejtörőik (győzteseit egyébként rendszeresen jutalmazzák) az olvasási kedv kifejlesztésében, az irodalmi műveltség szélesítésében. Egyszerre azt vették észre, hogy többen kérik kölcsön azokat a könyveket, amelyek valamilyen formában szerepelnek az irodalmi fejtörőben. A tapasztalat azt mutatja, hogy a látogatók zöme rendszeresen ugyanannak a hatnyolc írónak műveit kéri. Egyéni beszélgetésekkel, irodalmi fejtörőkkel próbálják tágítani a látókört és megtanítani az embereket a katalógus használatára. A könyvtáros munkája sok apró mozzanatból tevődik össze. Jönnek-mennek a látogatók. Érdemes megfigyelni azokat a mondatokat, amelyek a könyvtáros munkájának a javát teszik. Egy fiatalember figyelmeztet, hogy megjöttek az új rádiótechnikai szakkönyvek, amelyeket már régen szeretne olvasni; a másiknak ajánlja, hogy olvasson egyszer kínai tárgyú könyvet, bizonyára megszereti. Egy harmadiktól megkérdezi: tetszett-e az elolvasott könyv. Megkéri, mondja el a mellette állónak, aki éppen azon tanakodik, milyen könyvet vegyen ki... Tíz és száz ilyen tanácsot lehetne feljegyezni, amelyekkel a jó könyvtáros megnyeri az olvasóit. Nagyszerű alkotó, emberformáló munka ez. Bizonyítja a Kossuth-díj is*. Kisbán György Könyvtáros a Viharsarokban 2 1954. ÁPRILIS 15. VASÁRNAP SZÓVÁTESSZÜK Sok levél A múlt év október 15-én kissé gyűrött levél érkezett a közlekedésügyi minisztérium I. főosztályára. Nem is csoda, hogy elnyűtt volt már ez a papír, hiszen a szöveg alatt majdnem száz aláíró szerepelt, nevezetesen a Közlekedési Építő Vállalat jászberényi dolgozói. A levél — rövidítve — a következőket tartalmazza: A Mátravidéki Erőmű felé közlekedő vonat pontosan hat perccel előbb indul el a hatvani állomásról, mint ahogy a Jászberényből érkező befut. Ez pedig cseppet sem jó az építővállalat munkásainak, akik nyilván még hosszú ideig az erőműnél dolgoznak majd. Nem jó, mert akövetkező vonatra 2 óra 30 percig kell várakozniok. Vagy pedig (van választék) gyalog mehetnek, ami körülbelül ugyanannyi időbe telik, de jóval több fáradsággal jár. A levél másolatát — elővigyázatosságból-e, pontosságból-e, vagy szokásból, ez most mindegy — az érdekeit munkások elküldték a Szakszervezetek Országos Tanácsához is. Körülbelül három hét múlva azután levél érkezett a közlekedésügyi minisztérium I. főosztályától a SZOT-hoz. (A SZOT ugyanis külön felhívta figyelmüket a levélre.) A levélben az ügy előadója megnyugtatóan közölte, hogy november 13-án Hatvan állomáson menetrendi értekezletet tartanak, amelyre az építővállalat munkásainak képviselőit is meghívják. A SZOT illetékes munkatársa örömmel vette az értesítést és biztató hangú levelet küldött Jászberénybe, gondolván, jó irányban halad a »vonat«. Úgy látszik azonban, mégsem volt minden rendben, mert körülbelül egy hónap múlva a jász semmiért berényi munkások képviselője, Tiszka György közölte vele, hogy ők semmiféle menetrendi értekezletről nem tudnak, sehová meghívást nem kaptak s a vonat változatlanul a régi időben hagyja el az állomást. A SZOT felvilágosítást kért a minisztérium főosztályától. Nem kapott, így vonszolódott azután tovább a dolog, míg egy szép napon az ügygyel kapcsolatos egész paksaméta levelezés elkerült szerkesztőségünkbe. Megkérdeztük az I. vasúti főosztály illetékes előadóját Dejcző József MÁV főintézőt, hogy voltaképpen mi van ezzel a bizonyos értekezlettel, megtartották-e vagy sem. — Kérem, ez az ügy már meglehetősen régi — mondta a főintéző. — Egyébként az értekezletet megtartottuk és a dolgozók kérését elintéztük. Ebben maradtunk. Ámde a tények — egy közmondás azt állítja róluk, hogy bizony makacs dolgok — megcáfolják a főintéző szavait. A munkások továbbra is az »apostolok lovain« közlekednek. Legfeljebb azzal vigasztalják magukat, hogy télen még sokkal rosszabb volt gyalogolni. Hiába jött-ment a sok levél, a helyzet ma is az, mint hónapokkal azelőtt: a vonat a csatlakozás előtt hat perccel hagyja el az állomást. Úgy véljük tehát, mégis helyes volna, ha az I. vasúti főosztályon behatóan megérdeklődnék az előadótól, milyen lehetett az az értekezlet, ha onnan pont a legilletékesebbek, a munkások képviselői hiányoztak és a nyomában az égviágon semmi sem történt. (mészáros) A budapesti színjátszó együttesek rendezőinek ankétja Szombat délután a Népművészeti Intézet székházában ankétot tartottak a budapesti színjátszó együttesek rendezői, valamint a szakszervezeti és kerületi színjátszó szakelőadók. Dr. Gábor Györgyné, a Népművészeti Intézet színjátszó osztályának vezetője beszélt a rendezők művészi és politikai felelősségéről, a színjátszó együttesek feladatairól. A felszólalók felvetették a témaválasztás, a díszletek és jelmezek és a közönségszervezés problémáit Az ankéton részt vettek a színjátszó csoportokat patronáló hivatásos művészek is. Kiránduló- és sétahajójáratok a nyári hónapokban A MESZHART a közelgő nyári idényre egész sor kiránduló hajójárat indítását tervezi. A Budapest—Dömös közötti járat május 1-től naponta közlekedik majd, május 16-tól a hajó Esztergomig jár. Vasárnaponként kirándulóhajó megy Dunafüredre, Dunaföldvárra is. Május 1-től rendszeresen közlekedik a Szabadság sétahajó. Június, július és augusztus hónapokban minden kedden gyermeksétahajójárat indul a Molotov-térről.