Népszava, 1954. május (82. évfolyam, 103-127. sz.)

1954-05-07 / 107. szám

N­ÉPSZAVA A­ minisztertanács határozata a bérfegyelem megszilárdításáról A minisztertanács határozatot hoz­­ott a bérfegyelem megszilárdítá­sára. A határozatot az tette szükségessé, hogy az utóbbi hónapokban nem egy helyen lazult a bérfegyelem: li­berálisan kezelték a bérkérdéseket és ezzel lehetővé tették, hogy egye­sek az államot és a becsületesen dol­gozó munkásokat megkárosítva, olyan bért vegyenek fel, amelyért nem dolgoztak még. A határozat értelmében fegyelmi eljárás alá kell vonni a béralapot rendszeresen túllépő vállalatok, iparigazgatóságok vezetőit. A visz­­szaélések megszüntetésére a bércsa­lások elkövetőit bíróság elé kell ál­lítani. A határozat előírja, hogy a jövőben anyagilag is felelősség ter­heli azokat, akik meg nem dolgozott munkáért fizettetnek ki bért. Azok­nál a vállalatoknál, ahol a bérala­pot túllépik, prémiumot kifizetni nem szabad. A minisztertanács felkérte a szak­­szervezeteket, hogy felvilágosító munkával segítsék elő a bérfegye­lem megszilárdítását. (MTI) Szakszervezeti munkások kitüntetése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Jó munkájuk elismeréséül Kisfaludy Ervinnek, a SZOT közgazdasági osztálya munkatár­sának, Baticza Gyulának, a Komárom me­gyei SZMT elnökének, Gőgicz Antalnak, a Wilhelm Pieck Vagongyár üzemi bizottsági elnökének, Kormos B. Lászlónak, a Kohá­szati Dolgozók Szakszervezete szervezési osztálya helyettes vezetőjének, Vidám Já­nosnak, az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete bérosztálya vezetőjének, Pé­ter Ernőnek, a Pedagógusok Szakszervezete szervezési osztálya vezetőjének a »SZOCIA­LISTA MUNKÁÉRT ÉRDEMÉREM«, Thérer Jánosnak, a SZOT társadalombiztosítási fő­osztálya csoportvezetőjének, Rácz Miklós­nak, a SZOT üdülési osztálya alosztályveze­tőjének, Vigh Árpádnak, a Bányaipari Dol­gozók Szakszervezete termelési osztályveze­tőjének, Szabó Vincének, az andráshidai állami gazdaság üzemi bizottsági elnökének Bróth Andrásnak, a Sertésvágóhíd üzemi bizottsági elnökének, Molnár Endrének, a Textil- és Ruházatipari Dolgozók Szakszer­vezete társadalombiztosítási osztálya vezető­jének és Bauer Zoltánnak, a Postások Szak­­szervezete termelési osztálya vezetőjének a »MUNKA ÉRDEMÉREM« kitüntetést ado­mányozta. A kitüntetéseket csütörtök délelőtt az El­nöki Tanács tanácstermében Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke adta át. (MTI) Csütörtökön több mint 10.000 dolgozó kezdte meg kéthetes nyaralását a SZOT időszakos üdülőiben Május 6-án az ország legszebb tá­jain megnyitották kapuikat a szak­­szervezeti üdülők a pihennivágyók ezrei előtt. Egyesztendei jól végzett munka és a kongresszusi verseny kimagasló eredményei jutalmául az első csoportban több mint 10.000 üdülő — üzemi és mezőgazdasági dolgozók, értelmiségiek, postások és tanácsi alkalmazottak —■ költözött be a SZOT nyaralóiba.­­A postás dolgozók már 5-én birto­kukba vették a szakszervezet hévízi gyógyüdülőjét A vasutasok egy része szintén Hévízen kezdte meg üdülé­sét. A balatonlellei SZOT-üdülőben gépipari és mezőgazdasági dolgozók kezdték meg kéthetes pihenésüket. Balatonfüreden és Siófokon vasipari üzemek és építőipari vállalatok, va­lamint a Budapesti Városi Tanács dolgozói az első beutaltak. Az üdülővendégek szórakoztatására a nyáron több mint 350 előadást tar­tanak a szakszervezeti kultúregyütte­sek. Műsoraikat az Állami Falu Szín­ház, a vidéki színtársulatok, az Or­szágos Filharmónia és a Fővárosi Varieté számai teszik színesebbé. Az idén a tavalyi­­­Balatoni hét« helyébe a »Balatoni hónapok« lép­nek, amikor nagyobbszabású, gazdag Programm, kiállítások, irodalmi ün­nepségek, híres együttesek vendég­­szereplése és sok minden más gon­doskodik az üdülők tízezreinek szó­rakoztatásáról. 2 Az elmélet napi kérdései A szakszervezetek szerepe a párt tömegkapcsolatainak erősítésében Nagy tanítóink, a marxizmus-leni­nizmus klasszikusai a párt tömeg­kapcsolatainak erősítésében mindig rendkívül nagy jelentőséget tulajdo­nítottak a tömegszervezeteknek. Lenin azt tanította: nem lehet megvalósítani a proletárdiktatúrát néhány »hajtószíj« nélkül, ame­lyek az élcsapatot összekap­csolják az élenjáró osztály tö­megével, a dolgozók tömegével. Sztálin aláhúzta e lenini tanítást és kiemelte, hogy »az emelők vagy hajtószíjak — a proletárdiktatúrá­nak azok a tömegszervezetei, ame­lyek segítsége nélkül a diktatúra megvalósítása lehetetlen«.­­ A tömegszervezetek — közöttük munkásosztály legnagyobb tömeg­szervezetei, a szakszervezetek — sze­rettének és felelősségének hangsú­lyozása különösen fontos most, népi demokráciánk fejlődésének új sza­kaszában. Az új szakasz lényege, párt­politikájának alapvető célja, az egész nép, elsősorban a munkásosz­tály életszínvonalának állandó, foko­zatos emelése. Ezt a célt a mező­­gazdaság gyors fejlesztésével, mezőgazdasági termelés hozamának lényeges emelésével, a közszükség­leti cikkek gyártásának növelésével az ipar előtt álló feladatok teljesíté­sével érhetjük el. A cél eléréséért végzett munka közben megerősöd­nek, új vonásokkal gazdagodnak a város és falu közötti kapcsolatok. A termelési és a közvetlen személyi szakmai segítség (patrortálás, szak­emberek munkája a mezőgazdaság­ban) révén erősödik az ipari mun­kásság befolyása falun. Az a tény pe­dig, hogy ily módon megjavul a falu iparcikkellátása, valamint a város élelmiszerellátása, mind közelebb hozza egymáshoz a munkásosztályt és a dolgozó parasztságot. Mindez a munkásosztály s a dolgozó paraszt­ság szövetségének, a proletárdiktatúra alapjának megszilárdulását segíti elő. A magyar szakszervezeteknek óriási lehetőségeik vannak arra, hogy e nagy nemzeti programm megvalósításának aktív, cselekvő részvevői le­gyenek. Miből adódnak e lehetőségek? A szakszervezetek elsősorban az uralkodó osztály, a proletariátus tö­megszervezetei. A szocializmus épí­tése idején feladatuk segíteni a párt harcát, amelyet azért vív, hogy az egész munkásosztályt bevonja a ha­talom mindennapos gyakorlásába. A magyar szakszervezeteknek már csaknem kétmillió tagjuk van. Ez lehetővé teszi, hogy a párt, a kor­mány a szakszervezeti szervek út­ján is szoros kapcsolatba kerüljön a dolgozók, a munkások túlnyomó többségével és megértesse­ velük az új szakasz lényegét, mozgósítsa őket a Programm végrehajtására. Azt sem szabad szem elől tévesz­teni, hogy a magyar szakszervezetek­nek több mint félévszázados tradí­cióik vannak a munkásosztály so­raiban. Igaz, a felszabadulás előtt legtöbbször opportunista, áruló ve­zetők álltak a szakszervezetek élén Mégis a magyar szakszervezetekbe tömörült dolgozók a kapitalizmus vi­szonyai között számtalan hosszabb­­rövidebb ideig tartó csatát vívtak a kizsákmányolás, az uralkodó rend­szer és az őket kiszolgáló jobboldali szociáldemokrata szakszervezeti ve­­zetők ellen, a munkásosztály élet- és munkakörülményeinek javításáért, az elemi szociális és kulturális vív­mányokért, a demokratikus szabad­ságjogok biztosításáért. A szakszer­vezeti tagság és a munkástömegek e harcait a Kommunisták Magyar­­országi Pártjának megalakulása után a kommunisták vezették és ezekben a küzdelmekben sok szakszervezeti tag nevelődött, fejlődött osztály­tudatos munkássá, kommunistává, mély érzelmi szálak fűzték szakszer­vezetükhöz. A hatalomért vívott harc idején — 1945 és 1948 között — a magyar szakszervezetek tagsága, a kommunisták felvilágosító mun­kája eredményeképpen, mind na­gyobb számban vett részt a kommu­nista párt vezette küzdelemben. A magyar szakszervezeti mozgalom harci hagyományai ma is elevenen élnek az idősebb munkások emléke­zetében és nem lebecsülhető mozgó­sító- és vonzóerőként hatnak. Eze­ket a harci hagyományokat szak­­szervezeteink — néhány kivételével — még mindig nem értékelik eléggé, pedig az új szakszervezeti tagok ne­velésének kiváló eszközei lehetnek. A szakszervezetek tevékeny­sége sokoldalú, változatos, szorosan fűződik a dolgozók mindennapi életéhez, a mun­kában és azon kívül is áthatja azt. Ez a szakszerveze­teknek abból a funkciójából ered, hogy a kommunizmus iskoláivá kell válniuk. Hogyan jelentkezik ez? A szakszervezeteknek minden nap választ kell adniok a dolgozók életé­vel és munkájával összefüggő ap­­róbb-nagyobb kérdésekre, százezre­ket kell bevonniuk a kérdések, a fel­adatok megoldásába. Gondoljunk csak a Munka Törvénykönyvére. A szakszervezeteknek jogot ad arra, hogy munkásfelvételnél felvilágosít­sák a dolgozókat a munkaszerződés megkötésének lehetőségéről, annak tartalmáról. Hogy észrevételeket te­hetnek a dolgozók munkakategóriába történő besorolásánál is, a dolgozó munkába lépése előtt ellenőrizhetik, gondoskodott-e az üzem, a műhely műszaki vezetője a dolgozó munka­­védelmi oktatásáról. A Munka Tör­vénykönyve arra is jogot ad a szak­szervezeteknek, hogy megköveteljék: teremtse meg az üzem, a műhely ve­zetője a biztonságos munka feltéte­leit a dolgozónak. A szakszervezetek a tagsággal, a dolgozókkal együtt oldják meg a társadalombiztosítás, a munkásellátás, az érdekvédelem feladatait. Ellenőrzik, hogy az üzemi konyhák helyesen használják fel az állam pénzét, hogy meleg, ízletes étert kapjanak a dolgozók és hogy — lehetőségekhez mérten — a dolgo­zók gyermekeit elhelyezzék az üzem napközi otthonában, bölcsődéjében. Megszervezik a dolgozók pihenését és lehetővé teszik, hogy bekap­csolódjanak a kulturális életbe. Ha beteg a munkás, elintézik, hogy gyorsan megkapja a táppénzt, gon­doskodnak arról, hogy meglátogassák beteget. Ha pedig valami családi baj éri, segélyt adnak neki, így le­hetne még sorolni a szakszervezetek nagyszámú szociális és kulturális fel­adatait. A szakszervezetek e tevékenysége elválaszthatatlan attól, hogyan szer­vezik a dolgozók munkához fűződő új viszonyából született szocialista munkaversenyt, amelynek célja a fokozódó jólét megteremtésére irá­nyuló népgazdasági tervek teljesítése mennyiségben és minőségben egy­aránt. A népgazdasági tervek telje­sítése teremti meg azokat az anyagi feltételeket, amelyek a dolgozó nép életszínvonala rendszeres emelésé­nek forrásául szolgálnak. A szak­­szervezetek az egész közösség érde­keit tartják szem előtt munkájuk­ban, s így fellépnek minden olyan egyéni vagy csoportérdekkel szem­ben, amely egyes személyeket vagy csoportokat a közösség kárára akar előnyben részesíteni. Fellépnek a munkafegyelmet megbontókkal és a bérfegyelmet megsértőkkel szemben. A szakszervezeti szerveknek a szak­­szervezetekbe tömörült majd’ két­millió dolgozó érdekében küzdeniük kell minden olyan törekvés ellen, amely arra irányul, hogy egyesek vagy egyes csoportok jogtalanul, megfelelő munka elvégzése nélkül jussanak anyagi előnyökhöz.• Mi szükséges ahhoz, hogy a szakszervezetek nehéz, de szép és sokrétű feladatai­kat ellássák s ezzel valóban szüntelenül hozzájáruljanak a párt tömegkapcsolatainak erő­­sítéséhez? A szakszervezetek csak akkor old­hatják meg megfelelően feladatai­kat, ha fokozatosan eljutnak az egész tagsághoz és megnyernek mind­en egyes dolgozót. Ehhez a szakszerve­zeti bizalmiak és társadalmi munka­­bizottságok széles és tevékeny háló­zatát kell kiépíteniük olyan emberek­ből, akik ismerik feladataikat és ál­landóan megkapják a szükséges se­gítséget, irányítást, nevelést. Elsősorban az a feladat, hogy biz­tosítsuk a szakszervezeti aktivisták széles hálózatának megszervezését, mindennapi működését, hogy a veze­tés olyan módszereit alakítsuk ki, amelyek a feladatok megoldásánál elsősorban az egész szakszervezeti tagság tettkészségére épülnek, nem­­pedig csak a függetlenített appará­tus munkájára. Világos, hogy a szakszervezetek feladatainak megoldása és a tagság aktivitása között szoros az összefüg­gés. Ha a dolgozók mindennapi pro­blémáik megoldásánál érzik a szak­szervezetek segítségét és tudják, hogy bizton támaszkodhatnak a szerve­zetre, mind többen vállalnak részt a feladatok cselekvő megoldásából. Ily módon lehet csak a szakszervezet­ben megszilárdítani és egyre telje­sebbé tenni a demokráciát, amely azt is magában foglalja, hogy a tagság nemcsak a feladatodat határozza meg, hanem részt vesz azok végre­hajtásában is. A szakszervezetek eme tevékenységükkel bekapcsolják a dolgozó tömegeket, elsősorban a munkásosztályt a hatalom gyakorlá­sába, a hatalom birtokosaivá neve­lik őket s ezzel segítik növelni népi demokratikus államunk erejét. Pártunk tömegkapcsolatainak meg­erősítése, a szakszervezeti feladatok alaposa­k­, az egész tagságot átfogó végrehajtása megköveteli, hogy szakszervezeti aktivistáink új tar­talmú kapcsolatot teremtsenek a tagsággal. A feladatok elvégzésénél lássák az érző, gondolkodó embert a maga igényeivel, törekvéseivel és sokrétű problémájával. Lássák, érez­zék, hogy a szakszervezet minden­napi tevékenységének a célja a dol­gozó emberek életének szebbé, köny­­nyebbé alakítása. A szenvtelen, a nem mindig emberi magatartás, a szükségletek elhanyagolása bizony sokakat elidegenített a szakszervezet­től. Vegyünk egyetlen példát: a be­teglátogatás szívesen végzett fel­adat, mert a munkásszolidarítást fe­jezi ki, az elvtársi segítés szép módja. Mégis voltak, akik csak a táppénz­csalók leleplezését látták benne. A táppénzcsalókat persze le kell lep­lezni. De a beteglátogatásnak, mint a szakszervezet szociális tevékenysége egy ágának, elsősorban a segítés a célja. A tömegektől idegen, bürokra­tikus szemlélet változtatta sokszor unalmassá, érdektelenné kulturális műsorainkat is. Ha leküzdjük a múlt ilyen termé­szetű hibáit, akkor a szakszervezeti tagok a mindennapi életben tapasz­talják, hogy nem feleslegesen fize­tik a szakszervezeti tagdíjat és ki­alakul bennük az az érzés, hogy a szakszervezet az ő szeretett szerve­zetük. Szakszervezeteink azzal tudnak csak értékes segítséget nyújtani pár­tunk tömegkapcsolatainak erősítésé­hez, ha szervezeteik közel kerülnek a dolgozókhoz. Ennek pedig egyik legfőbb feltétele — mint azt Lenin tanítja —, hogy a szakszervezeti tisztségviselők elvtársias magatartá­sukkal és az emberek iránt tanúsított figyelmes gondoskodásukkal elnyer­jék a dolgozók határtalan bizalmát. Hári Béla, a SZOT-iskolák és tanfolyamok osztályának vezetője *Óriás születik a Sajó völgyébenM­orajlik a sajó völgye s tompán visszhangozzák a zajt ott távolabb a hegyek, óriás születik itt: Kazincbarcika. Új, szocialista város, a béke városa, amely a sorban nyom­ban a büszke Sztálinváros után kö­vetkezik. A Borsodi Hőerőmű már ebben az esztendőben — úgy lehet, júliusban vagy augusztusban — megkezdi működését. Ez lesz orszá­gunk leghatalmasabb hőenergia­telepe, ha teljesen kiépül: egyetlen gépegysége ötször annyi energiát szolgáltat majd, mint a régi barcikai villanytelep, amelynek üvegfalú épülete halovány fénnyel csillog most, mint az es­thajnali­­csillag, ami­kor már felkelt mellette a nap is. A nagy szénosztályozó, amelynek pi­rosra festett, vadonat­új szállító­berendezése sok kilométernyi hosszú­ságban húzódik a magasban, mint büszke égi országút, szintén rövide­sen megindul. Hamarosan megkezdődik a munka a Sajómenti Vegyiművekben is. Ez itt a legnagyobb beruházás, ehhez fűzi népgazdaságunk a legtöbb vá­rakozást. Műtrágyát állítanak majd elő, amelynek hófehér szemcséi el­vándorolnak a haza minden tájára s megtermékenyítik földjeinket, segí­tenek a mezőgazdaság fellendítésé­ben, a kormányprogramm végrehaj­tásában. Tízezer és tízezer köbmé­ternyi vizet iszik majd ki minden nap a Sajóból a gyár csillapíthatat­lan szomjú torka, zúgva nyelik majd el a mérhetetlen levegőég ingyen kincsét a gömbalakú vörös vas­tüdők. S már csaknem készen áll a »sóraktár«, ahol a műtrágyát, a kész terméket összegyűjtik majd: ezt az óriási hombárt mesteri módon, előre­gyártott betonelemekből rótták ösz­­sze. (Gnédig Miklós, az IPARTERV főmérnöke, Kossuth-díjat kapott érte.) AZ ÚJ VÁROSNAK nincs elég épí­tője. Sok száz, sok ezer munkás­kéz dolgozik azon, hogy a világra segítse a magyar földrajz új fogal­mát, az új helységnevet, de még sincsenek elegen. Kazincbarcika még több lelkes alkotóra vár, új százakat, új ezreket szólít magához a haza minden tájáról. Most meggyorsult az igazi városias élet kiépítésének üteme — s ennek éppen ideje is volt már. Eddig itt bizony sok és jogos panasz hangzott el az ellátás hiányosságaira. Kevés volt a lakás, rosszul látták el a szál­láshelyeket, nem volt elég bolt s egy-egy kiadós eső után bokáig sár­ban kellett róni az utakat. De most mennyi új házat láthatsz: ez évben 616 új lakás készül el s 350 építését kezdik meg. Csupaszok még az épületek, piros téglahúsukat nem fedi vakolatruha, em­itt még állványzat veszi körül őket, mint a tojáshéj a világra tolakodó kiscsibét, amott még a tető hiányzik felőlük. Általában 75 százalékos a »készült­ségi fokuk«. De micsoda öröm lakni bennük! Hiszen a lakás itt még mindig — a legdrágább kincs, a me­sebeli hét véka arany, a kacsalábon forgó várkastély. S nézd csak! Fod­rászt, cipészt, húsboltot már találsz a tövükben és az új Népbüffé — be­rendezése a fővárosban sem vallana szégyent — terraszán már lopják a vendégek a tavaszi verőfényt. S amott a völgyben hat új barakk fénylik hófehéren: május elseje óta korszerűen berendezett, szép szállást nyújtanak az építőknek. Az iskola tornatermében mozi­előadásokat tartanak — nem szólva az üzemekben működő keskeny­­filmvetítőgépekről — és több párt­fogásban részesül a kultúrmunka. Az emberek, akik e nagy mű létre­hozásán munkálkodnak, akik a né­pet szolgálják és új városokat vés­nek a haza megifjodott arcára — az emberek ezentúl inkább érzik­ majd a róluk való szocialista gon­doskodás szellemét. Egyszóval: épül a város, építik építői. TUTIFÉLE ÉPÍTŐI? Akad közöttük mindenfelől jött s mindenféle. Hatalmas a sodra az ilyen építés­nek, magával ragadja a társadalom törmelékét, habját, szennyét is. Nem egy jöttment akadt itt már, aki csak felvette a 200 forintos szerződés­pénzt, magára öltötte a vattaruhát, hóna alá csapta a kék overallt s azután­­ megszökött, üthették bot­tal a nyomát. Nem is olyan régen, a múlt esztendőben még napirenden voltak a bicskázások az italmérések tájékán. De ez csak a tajték a hul­lámok hátán, amelyet az ár kisodor a szélekre, vagy magába olvaszt. S az ár az ár, amely győzött már s győzni fog. Az ár: új hősök hada, férfiak s nők serege a kik válhatat­­lanul eggyéforrtak az építéssel ma­gával. Találkoztunk munkásokkal, akik fogadalmat tettek egymásnak: soha, semilyen körülmények között nem hagyják el a várost, míg meg nem épül, é­s persze, azután meg miért is hagynák el? Találkoztunk ifjú emberekkel, akik együtt nőnek a várossal, együtt emelkednek vele mind feljebb, akár a kőműves, aki mindig egy magasságban áll a fal­lal, amelyet éppen rak. Itt van pél­dául Banga Júlia, huszonnégy esz­tendős segédmunkásnő, a vegyimű­vekből. Most motorokat tisztít a »szintézis üzem« nagy csarnokában. De azt ne hidd, hogy csak ehhez ért Ez csak az ideiglenes tennivalója. Ha majd dübörögni kezd itt az óriás­kompresszor és megrázzák a beton aljazatot a szivattyúk, ő kezeli kö­zülük az egyiket. Iskolán volt Pét­­fürdőn, ott tanították meg a Péti Nitrogénművek szakemberei az új tudományra. ■pPÜL A VÁROS, építik építői. Ha szegről-végről megnézzük, tulajdonképpen már meg is volna. Álljunk csak meg itt, e hegyek ko­­szorúzta kis fennsíkon, ahol a »Békeváros« terül el. Közvetlenül előttünk, ahol most labdarúgómér­kőzést játszanak a fiúk, épül ki majd a főtér — így magyarázza tervraj­zaiból Szabó József trösztigazgató — szép fehér középületeivel: a pártház­zal, a tanácsházzal, a szállodával — amelynek, úgy tervezik, tornya is lesz — a postával, a rendőrkapitány­sággal. Lent a völgyben: kis kertes, családi házak terülnek majd el. S ott távolabb, amerre a Sajó csillog, s ahol az országút kanyarog: óriási gyárépületek, irodaházak, raktárak. Szinte várja az ember, hogy bár­melyik pillanatban remegni kezd a szénvezeték, vagy füttyszó harsan valamelyik kéményből. Él már ez a város, él és lélekzik. És már keblen dajkálja saját jövőjét is. Látogasd csak meg a magasépítési technikum b. osztályát, amikor Kovács Márta tanárnő — úgy tűnik, alig valamivel idősebb 15 esztendős tanítványainál — éppen fizikaórát tart. Ilyesmiket fogsz hallani: »Becsuktok mindent!« »Mindenki figyel!« S azután ilyes­mit: vektorok... skaláris mennyisé­gek ... Newton törvénye.. Valamikor, úgy mondják, New­ton fedezte fel a törvényét an­nak, miért esik az alma a fáról min­dig lefelé, a föld felé. Ha ma élne, s Kazincbarcikát látná, Parragi vagy Dudás Bertalan I.­­ b. osztályos ta­nulót hallaná amint róla felel — talán a törvényről írna, az amelynek következtében az ember emelkedik, mindig emelkedik, felfelé ... Csató István 1954. MÁJUS 1. PÉNTEK

Next