Népszava, 1954. május (82. évfolyam, 103-127. sz.)
1954-05-07 / 107. szám
NÉPSZAVA A minisztertanács határozata a bérfegyelem megszilárdításáról A minisztertanács határozatot hozott a bérfegyelem megszilárdítására. A határozatot az tette szükségessé, hogy az utóbbi hónapokban nem egy helyen lazult a bérfegyelem: liberálisan kezelték a bérkérdéseket és ezzel lehetővé tették, hogy egyesek az államot és a becsületesen dolgozó munkásokat megkárosítva, olyan bért vegyenek fel, amelyért nem dolgoztak még. A határozat értelmében fegyelmi eljárás alá kell vonni a béralapot rendszeresen túllépő vállalatok, iparigazgatóságok vezetőit. A viszszaélések megszüntetésére a bércsalások elkövetőit bíróság elé kell állítani. A határozat előírja, hogy a jövőben anyagilag is felelősség terheli azokat, akik meg nem dolgozott munkáért fizettetnek ki bért. Azoknál a vállalatoknál, ahol a béralapot túllépik, prémiumot kifizetni nem szabad. A minisztertanács felkérte a szakszervezeteket, hogy felvilágosító munkával segítsék elő a bérfegyelem megszilárdítását. (MTI) Szakszervezeti munkások kitüntetése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Jó munkájuk elismeréséül Kisfaludy Ervinnek, a SZOT közgazdasági osztálya munkatársának, Baticza Gyulának, a Komárom megyei SZMT elnökének, Gőgicz Antalnak, a Wilhelm Pieck Vagongyár üzemi bizottsági elnökének, Kormos B. Lászlónak, a Kohászati Dolgozók Szakszervezete szervezési osztálya helyettes vezetőjének, Vidám Jánosnak, az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete bérosztálya vezetőjének, Péter Ernőnek, a Pedagógusok Szakszervezete szervezési osztálya vezetőjének a »SZOCIALISTA MUNKÁÉRT ÉRDEMÉREM«, Thérer Jánosnak, a SZOT társadalombiztosítási főosztálya csoportvezetőjének, Rácz Miklósnak, a SZOT üdülési osztálya alosztályvezetőjének, Vigh Árpádnak, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete termelési osztályvezetőjének, Szabó Vincének, az andráshidai állami gazdaság üzemi bizottsági elnökének Bróth Andrásnak, a Sertésvágóhíd üzemi bizottsági elnökének, Molnár Endrének, a Textil- és Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete társadalombiztosítási osztálya vezetőjének és Bauer Zoltánnak, a Postások Szakszervezete termelési osztálya vezetőjének a »MUNKA ÉRDEMÉREM« kitüntetést adományozta. A kitüntetéseket csütörtök délelőtt az Elnöki Tanács tanácstermében Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke adta át. (MTI) Csütörtökön több mint 10.000 dolgozó kezdte meg kéthetes nyaralását a SZOT időszakos üdülőiben Május 6-án az ország legszebb tájain megnyitották kapuikat a szakszervezeti üdülők a pihennivágyók ezrei előtt. Egyesztendei jól végzett munka és a kongresszusi verseny kimagasló eredményei jutalmául az első csoportban több mint 10.000 üdülő — üzemi és mezőgazdasági dolgozók, értelmiségiek, postások és tanácsi alkalmazottak —■ költözött be a SZOT nyaralóiba.A postás dolgozók már 5-én birtokukba vették a szakszervezet hévízi gyógyüdülőjét A vasutasok egy része szintén Hévízen kezdte meg üdülését. A balatonlellei SZOT-üdülőben gépipari és mezőgazdasági dolgozók kezdték meg kéthetes pihenésüket. Balatonfüreden és Siófokon vasipari üzemek és építőipari vállalatok, valamint a Budapesti Városi Tanács dolgozói az első beutaltak. Az üdülővendégek szórakoztatására a nyáron több mint 350 előadást tartanak a szakszervezeti kultúregyüttesek. Műsoraikat az Állami Falu Színház, a vidéki színtársulatok, az Országos Filharmónia és a Fővárosi Varieté számai teszik színesebbé. Az idén a tavalyiBalatoni hét« helyébe a »Balatoni hónapok« lépnek, amikor nagyobbszabású, gazdag Programm, kiállítások, irodalmi ünnepségek, híres együttesek vendégszereplése és sok minden más gondoskodik az üdülők tízezreinek szórakoztatásáról. 2 Az elmélet napi kérdései A szakszervezetek szerepe a párt tömegkapcsolatainak erősítésében Nagy tanítóink, a marxizmus-leninizmus klasszikusai a párt tömegkapcsolatainak erősítésében mindig rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítottak a tömegszervezeteknek. Lenin azt tanította: nem lehet megvalósítani a proletárdiktatúrát néhány »hajtószíj« nélkül, amelyek az élcsapatot összekapcsolják az élenjáró osztály tömegével, a dolgozók tömegével. Sztálin aláhúzta e lenini tanítást és kiemelte, hogy »az emelők vagy hajtószíjak — a proletárdiktatúrának azok a tömegszervezetei, amelyek segítsége nélkül a diktatúra megvalósítása lehetetlen«. A tömegszervezetek — közöttük munkásosztály legnagyobb tömegszervezetei, a szakszervezetek — szerettének és felelősségének hangsúlyozása különösen fontos most, népi demokráciánk fejlődésének új szakaszában. Az új szakasz lényege, pártpolitikájának alapvető célja, az egész nép, elsősorban a munkásosztály életszínvonalának állandó, fokozatos emelése. Ezt a célt a mezőgazdaság gyors fejlesztésével, mezőgazdasági termelés hozamának lényeges emelésével, a közszükségleti cikkek gyártásának növelésével az ipar előtt álló feladatok teljesítésével érhetjük el. A cél eléréséért végzett munka közben megerősödnek, új vonásokkal gazdagodnak a város és falu közötti kapcsolatok. A termelési és a közvetlen személyi szakmai segítség (patrortálás, szakemberek munkája a mezőgazdaságban) révén erősödik az ipari munkásság befolyása falun. Az a tény pedig, hogy ily módon megjavul a falu iparcikkellátása, valamint a város élelmiszerellátása, mind közelebb hozza egymáshoz a munkásosztályt és a dolgozó parasztságot. Mindez a munkásosztály s a dolgozó parasztság szövetségének, a proletárdiktatúra alapjának megszilárdulását segíti elő. A magyar szakszervezeteknek óriási lehetőségeik vannak arra, hogy e nagy nemzeti programm megvalósításának aktív, cselekvő részvevői legyenek. Miből adódnak e lehetőségek? A szakszervezetek elsősorban az uralkodó osztály, a proletariátus tömegszervezetei. A szocializmus építése idején feladatuk segíteni a párt harcát, amelyet azért vív, hogy az egész munkásosztályt bevonja a hatalom mindennapos gyakorlásába. A magyar szakszervezeteknek már csaknem kétmillió tagjuk van. Ez lehetővé teszi, hogy a párt, a kormány a szakszervezeti szervek útján is szoros kapcsolatba kerüljön a dolgozók, a munkások túlnyomó többségével és megértesse velük az új szakasz lényegét, mozgósítsa őket a Programm végrehajtására. Azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a magyar szakszervezeteknek több mint félévszázados tradícióik vannak a munkásosztály soraiban. Igaz, a felszabadulás előtt legtöbbször opportunista, áruló vezetők álltak a szakszervezetek élén Mégis a magyar szakszervezetekbe tömörült dolgozók a kapitalizmus viszonyai között számtalan hosszabbrövidebb ideig tartó csatát vívtak a kizsákmányolás, az uralkodó rendszer és az őket kiszolgáló jobboldali szociáldemokrata szakszervezeti vezetők ellen, a munkásosztály élet- és munkakörülményeinek javításáért, az elemi szociális és kulturális vívmányokért, a demokratikus szabadságjogok biztosításáért. A szakszervezeti tagság és a munkástömegek e harcait a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulása után a kommunisták vezették és ezekben a küzdelmekben sok szakszervezeti tag nevelődött, fejlődött osztálytudatos munkássá, kommunistává, mély érzelmi szálak fűzték szakszervezetükhöz. A hatalomért vívott harc idején — 1945 és 1948 között — a magyar szakszervezetek tagsága, a kommunisták felvilágosító munkája eredményeképpen, mind nagyobb számban vett részt a kommunista párt vezette küzdelemben. A magyar szakszervezeti mozgalom harci hagyományai ma is elevenen élnek az idősebb munkások emlékezetében és nem lebecsülhető mozgósító- és vonzóerőként hatnak. Ezeket a harci hagyományokat szakszervezeteink — néhány kivételével — még mindig nem értékelik eléggé, pedig az új szakszervezeti tagok nevelésének kiváló eszközei lehetnek. A szakszervezetek tevékenysége sokoldalú, változatos, szorosan fűződik a dolgozók mindennapi életéhez, a munkában és azon kívül is áthatja azt. Ez a szakszervezeteknek abból a funkciójából ered, hogy a kommunizmus iskoláivá kell válniuk. Hogyan jelentkezik ez? A szakszervezeteknek minden nap választ kell adniok a dolgozók életével és munkájával összefüggő apróbb-nagyobb kérdésekre, százezreket kell bevonniuk a kérdések, a feladatok megoldásába. Gondoljunk csak a Munka Törvénykönyvére. A szakszervezeteknek jogot ad arra, hogy munkásfelvételnél felvilágosítsák a dolgozókat a munkaszerződés megkötésének lehetőségéről, annak tartalmáról. Hogy észrevételeket tehetnek a dolgozók munkakategóriába történő besorolásánál is, a dolgozó munkába lépése előtt ellenőrizhetik, gondoskodott-e az üzem, a műhely műszaki vezetője a dolgozó munkavédelmi oktatásáról. A Munka Törvénykönyve arra is jogot ad a szakszervezeteknek, hogy megköveteljék: teremtse meg az üzem, a műhely vezetője a biztonságos munka feltételeit a dolgozónak. A szakszervezetek a tagsággal, a dolgozókkal együtt oldják meg a társadalombiztosítás, a munkásellátás, az érdekvédelem feladatait. Ellenőrzik, hogy az üzemi konyhák helyesen használják fel az állam pénzét, hogy meleg, ízletes étert kapjanak a dolgozók és hogy — lehetőségekhez mérten — a dolgozók gyermekeit elhelyezzék az üzem napközi otthonában, bölcsődéjében. Megszervezik a dolgozók pihenését és lehetővé teszik, hogy bekapcsolódjanak a kulturális életbe. Ha beteg a munkás, elintézik, hogy gyorsan megkapja a táppénzt, gondoskodnak arról, hogy meglátogassák beteget. Ha pedig valami családi baj éri, segélyt adnak neki, így lehetne még sorolni a szakszervezetek nagyszámú szociális és kulturális feladatait. A szakszervezetek e tevékenysége elválaszthatatlan attól, hogyan szervezik a dolgozók munkához fűződő új viszonyából született szocialista munkaversenyt, amelynek célja a fokozódó jólét megteremtésére irányuló népgazdasági tervek teljesítése mennyiségben és minőségben egyaránt. A népgazdasági tervek teljesítése teremti meg azokat az anyagi feltételeket, amelyek a dolgozó nép életszínvonala rendszeres emelésének forrásául szolgálnak. A szakszervezetek az egész közösség érdekeit tartják szem előtt munkájukban, s így fellépnek minden olyan egyéni vagy csoportérdekkel szemben, amely egyes személyeket vagy csoportokat a közösség kárára akar előnyben részesíteni. Fellépnek a munkafegyelmet megbontókkal és a bérfegyelmet megsértőkkel szemben. A szakszervezeti szerveknek a szakszervezetekbe tömörült majd’ kétmillió dolgozó érdekében küzdeniük kell minden olyan törekvés ellen, amely arra irányul, hogy egyesek vagy egyes csoportok jogtalanul, megfelelő munka elvégzése nélkül jussanak anyagi előnyökhöz.• Mi szükséges ahhoz, hogy a szakszervezetek nehéz, de szép és sokrétű feladataikat ellássák s ezzel valóban szüntelenül hozzájáruljanak a párt tömegkapcsolatainak erősítéséhez? A szakszervezetek csak akkor oldhatják meg megfelelően feladataikat, ha fokozatosan eljutnak az egész tagsághoz és megnyernek minden egyes dolgozót. Ehhez a szakszervezeti bizalmiak és társadalmi munkabizottságok széles és tevékeny hálózatát kell kiépíteniük olyan emberekből, akik ismerik feladataikat és állandóan megkapják a szükséges segítséget, irányítást, nevelést. Elsősorban az a feladat, hogy biztosítsuk a szakszervezeti aktivisták széles hálózatának megszervezését, mindennapi működését, hogy a vezetés olyan módszereit alakítsuk ki, amelyek a feladatok megoldásánál elsősorban az egész szakszervezeti tagság tettkészségére épülnek, nempedig csak a függetlenített apparátus munkájára. Világos, hogy a szakszervezetek feladatainak megoldása és a tagság aktivitása között szoros az összefüggés. Ha a dolgozók mindennapi problémáik megoldásánál érzik a szakszervezetek segítségét és tudják, hogy bizton támaszkodhatnak a szervezetre, mind többen vállalnak részt a feladatok cselekvő megoldásából. Ily módon lehet csak a szakszervezetben megszilárdítani és egyre teljesebbé tenni a demokráciát, amely azt is magában foglalja, hogy a tagság nemcsak a feladatodat határozza meg, hanem részt vesz azok végrehajtásában is. A szakszervezetek eme tevékenységükkel bekapcsolják a dolgozó tömegeket, elsősorban a munkásosztályt a hatalom gyakorlásába, a hatalom birtokosaivá nevelik őket s ezzel segítik növelni népi demokratikus államunk erejét. Pártunk tömegkapcsolatainak megerősítése, a szakszervezeti feladatok alaposak, az egész tagságot átfogó végrehajtása megköveteli, hogy szakszervezeti aktivistáink új tartalmú kapcsolatot teremtsenek a tagsággal. A feladatok elvégzésénél lássák az érző, gondolkodó embert a maga igényeivel, törekvéseivel és sokrétű problémájával. Lássák, érezzék, hogy a szakszervezet mindennapi tevékenységének a célja a dolgozó emberek életének szebbé, könynyebbé alakítása. A szenvtelen, a nem mindig emberi magatartás, a szükségletek elhanyagolása bizony sokakat elidegenített a szakszervezettől. Vegyünk egyetlen példát: a beteglátogatás szívesen végzett feladat, mert a munkásszolidarítást fejezi ki, az elvtársi segítés szép módja. Mégis voltak, akik csak a táppénzcsalók leleplezését látták benne. A táppénzcsalókat persze le kell leplezni. De a beteglátogatásnak, mint a szakszervezet szociális tevékenysége egy ágának, elsősorban a segítés a célja. A tömegektől idegen, bürokratikus szemlélet változtatta sokszor unalmassá, érdektelenné kulturális műsorainkat is. Ha leküzdjük a múlt ilyen természetű hibáit, akkor a szakszervezeti tagok a mindennapi életben tapasztalják, hogy nem feleslegesen fizetik a szakszervezeti tagdíjat és kialakul bennük az az érzés, hogy a szakszervezet az ő szeretett szervezetük. Szakszervezeteink azzal tudnak csak értékes segítséget nyújtani pártunk tömegkapcsolatainak erősítéséhez, ha szervezeteik közel kerülnek a dolgozókhoz. Ennek pedig egyik legfőbb feltétele — mint azt Lenin tanítja —, hogy a szakszervezeti tisztségviselők elvtársias magatartásukkal és az emberek iránt tanúsított figyelmes gondoskodásukkal elnyerjék a dolgozók határtalan bizalmát. Hári Béla, a SZOT-iskolák és tanfolyamok osztályának vezetője *Óriás születik a Sajó völgyébenMorajlik a sajó völgye s tompán visszhangozzák a zajt ott távolabb a hegyek, óriás születik itt: Kazincbarcika. Új, szocialista város, a béke városa, amely a sorban nyomban a büszke Sztálinváros után következik. A Borsodi Hőerőmű már ebben az esztendőben — úgy lehet, júliusban vagy augusztusban — megkezdi működését. Ez lesz országunk leghatalmasabb hőenergiatelepe, ha teljesen kiépül: egyetlen gépegysége ötször annyi energiát szolgáltat majd, mint a régi barcikai villanytelep, amelynek üvegfalú épülete halovány fénnyel csillog most, mint az esthajnalicsillag, amikor már felkelt mellette a nap is. A nagy szénosztályozó, amelynek pirosra festett, vadonatúj szállítóberendezése sok kilométernyi hosszúságban húzódik a magasban, mint büszke égi országút, szintén rövidesen megindul. Hamarosan megkezdődik a munka a Sajómenti Vegyiművekben is. Ez itt a legnagyobb beruházás, ehhez fűzi népgazdaságunk a legtöbb várakozást. Műtrágyát állítanak majd elő, amelynek hófehér szemcséi elvándorolnak a haza minden tájára s megtermékenyítik földjeinket, segítenek a mezőgazdaság fellendítésében, a kormányprogramm végrehajtásában. Tízezer és tízezer köbméternyi vizet iszik majd ki minden nap a Sajóból a gyár csillapíthatatlan szomjú torka, zúgva nyelik majd el a mérhetetlen levegőég ingyen kincsét a gömbalakú vörös vastüdők. S már csaknem készen áll a »sóraktár«, ahol a műtrágyát, a kész terméket összegyűjtik majd: ezt az óriási hombárt mesteri módon, előregyártott betonelemekből rótták öszsze. (Gnédig Miklós, az IPARTERV főmérnöke, Kossuth-díjat kapott érte.) AZ ÚJ VÁROSNAK nincs elég építője. Sok száz, sok ezer munkáskéz dolgozik azon, hogy a világra segítse a magyar földrajz új fogalmát, az új helységnevet, de még sincsenek elegen. Kazincbarcika még több lelkes alkotóra vár, új százakat, új ezreket szólít magához a haza minden tájáról. Most meggyorsult az igazi városias élet kiépítésének üteme — s ennek éppen ideje is volt már. Eddig itt bizony sok és jogos panasz hangzott el az ellátás hiányosságaira. Kevés volt a lakás, rosszul látták el a szálláshelyeket, nem volt elég bolt s egy-egy kiadós eső után bokáig sárban kellett róni az utakat. De most mennyi új házat láthatsz: ez évben 616 új lakás készül el s 350 építését kezdik meg. Csupaszok még az épületek, piros téglahúsukat nem fedi vakolatruha, emitt még állványzat veszi körül őket, mint a tojáshéj a világra tolakodó kiscsibét, amott még a tető hiányzik felőlük. Általában 75 százalékos a »készültségi fokuk«. De micsoda öröm lakni bennük! Hiszen a lakás itt még mindig — a legdrágább kincs, a mesebeli hét véka arany, a kacsalábon forgó várkastély. S nézd csak! Fodrászt, cipészt, húsboltot már találsz a tövükben és az új Népbüffé — berendezése a fővárosban sem vallana szégyent — terraszán már lopják a vendégek a tavaszi verőfényt. S amott a völgyben hat új barakk fénylik hófehéren: május elseje óta korszerűen berendezett, szép szállást nyújtanak az építőknek. Az iskola tornatermében mozielőadásokat tartanak — nem szólva az üzemekben működő keskenyfilmvetítőgépekről — és több pártfogásban részesül a kultúrmunka. Az emberek, akik e nagy mű létrehozásán munkálkodnak, akik a népet szolgálják és új városokat vésnek a haza megifjodott arcára — az emberek ezentúl inkább érzik majd a róluk való szocialista gondoskodás szellemét. Egyszóval: épül a város, építik építői. TUTIFÉLE ÉPÍTŐI? Akad közöttük mindenfelől jött s mindenféle. Hatalmas a sodra az ilyen építésnek, magával ragadja a társadalom törmelékét, habját, szennyét is. Nem egy jöttment akadt itt már, aki csak felvette a 200 forintos szerződéspénzt, magára öltötte a vattaruhát, hóna alá csapta a kék overallt s azután megszökött, üthették bottal a nyomát. Nem is olyan régen, a múlt esztendőben még napirenden voltak a bicskázások az italmérések tájékán. De ez csak a tajték a hullámok hátán, amelyet az ár kisodor a szélekre, vagy magába olvaszt. S az ár az ár, amely győzött már s győzni fog. Az ár: új hősök hada, férfiak s nők serege a kik válhatatlanul eggyéforrtak az építéssel magával. Találkoztunk munkásokkal, akik fogadalmat tettek egymásnak: soha, semilyen körülmények között nem hagyják el a várost, míg meg nem épül, és persze, azután meg miért is hagynák el? Találkoztunk ifjú emberekkel, akik együtt nőnek a várossal, együtt emelkednek vele mind feljebb, akár a kőműves, aki mindig egy magasságban áll a fallal, amelyet éppen rak. Itt van például Banga Júlia, huszonnégy esztendős segédmunkásnő, a vegyiművekből. Most motorokat tisztít a »szintézis üzem« nagy csarnokában. De azt ne hidd, hogy csak ehhez ért Ez csak az ideiglenes tennivalója. Ha majd dübörögni kezd itt az óriáskompresszor és megrázzák a beton aljazatot a szivattyúk, ő kezeli közülük az egyiket. Iskolán volt Pétfürdőn, ott tanították meg a Péti Nitrogénművek szakemberei az új tudományra. ■pPÜL A VÁROS, építik építői. Ha szegről-végről megnézzük, tulajdonképpen már meg is volna. Álljunk csak meg itt, e hegyek koszorúzta kis fennsíkon, ahol a »Békeváros« terül el. Közvetlenül előttünk, ahol most labdarúgómérkőzést játszanak a fiúk, épül ki majd a főtér — így magyarázza tervrajzaiból Szabó József trösztigazgató — szép fehér középületeivel: a pártházzal, a tanácsházzal, a szállodával — amelynek, úgy tervezik, tornya is lesz — a postával, a rendőrkapitánysággal. Lent a völgyben: kis kertes, családi házak terülnek majd el. S ott távolabb, amerre a Sajó csillog, s ahol az országút kanyarog: óriási gyárépületek, irodaházak, raktárak. Szinte várja az ember, hogy bármelyik pillanatban remegni kezd a szénvezeték, vagy füttyszó harsan valamelyik kéményből. Él már ez a város, él és lélekzik. És már keblen dajkálja saját jövőjét is. Látogasd csak meg a magasépítési technikum b. osztályát, amikor Kovács Márta tanárnő — úgy tűnik, alig valamivel idősebb 15 esztendős tanítványainál — éppen fizikaórát tart. Ilyesmiket fogsz hallani: »Becsuktok mindent!« »Mindenki figyel!« S azután ilyesmit: vektorok... skaláris mennyiségek ... Newton törvénye.. Valamikor, úgy mondják, Newton fedezte fel a törvényét annak, miért esik az alma a fáról mindig lefelé, a föld felé. Ha ma élne, s Kazincbarcikát látná, Parragi vagy Dudás Bertalan I. b. osztályos tanulót hallaná amint róla felel — talán a törvényről írna, az amelynek következtében az ember emelkedik, mindig emelkedik, felfelé ... Csató István 1954. MÁJUS 1. PÉNTEK