Népszava, 1954. június (82. évfolyam, 128-153. sz.)

1954-06-01 / 128. szám

­ Világ proletárjai egyesüljetek! NÉPSZAVA I — A proletárnemzetköziség, Marx-Engels-Lenin-Sztálin zászlaja alatt előre új sikerek, új győzelmek felé! ________________________________________ 82. ÉVFOLYAM, 128. SZÁM ARA 50 FILLÉR 1954. JÚNIUS 1. KEDD RAJTUNK A SOR Egy hétig tanácskozott a párt leg­felső vezető testülete, a kongresz­­szus. És miközben olvastuk, hallgat­tuk a beszámolókat, a hozzászóláso­kat, kibontakozott előttünk hazánk eddigi nagyszerű fejlődése, tovább­haladásunk perspektívája. Mert nincs az országnak, anyagi és kul­turális életünknek egyetlen olyan fontos kérdése sem, amely ne ke­rült volna szőnyegre a tanácskozás vitájában. Az egyszerű ember, a munkás, a paraszt, az értelmiségi a saját gondjára, örömére, érzéseire ismert, ezekre kapott választ a be­számolókban és felszólalásokban. A munkásosztály, a dolgozó nép és pártja kollektív bölcseségének kife­jezője volt a kongresszus. E kollek­tív bölcseség fényében mérlegelték a küldöttek fejlődésünk kérdéseit, határozták meg azokat a feladatokat, amelyeket hazánk szocialista építése, a nép további szakadatlan anyagi és kulturális felemelkedése érdeké­ben a következő években el kell vé­geznünk. E kollektív bölcseség ju­tott kifejezésre a vitákban, a problé­mák mélyreható elemzésében, az éles és következetes kommunista bírá­latban és önbírálatban. Emelte a kongresszus fényét és je­lentőségét, hogy harminc testvérpárt küldöttei vettek részt a tanácskozá­sokon. Ott volt minden kommunista és munkáspárt példaképének, a Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttsége, népünk nagy barátjával, K. J. Vorosilov elvtárssal az élén. De akik nem lehettek itt, azok is velünk voltak: meleghangú távirat­ban üdvözölték a kongresszust. Mindez a magyar munkásosztály, a dolgozó nép lelkéből sarjadó nem­zetközi szolidaritásnak ünnepévé avatta a kongresszust. Kifejezte hű­ségünket a nagy felszabadító, az idő­sebb testvér, a Szovjetunió iránt, széttéphetetten baráti kapcsolatain­kat és együttműködésünket a test­véri népi demokráciák népeivel, va­lamint együttérzésünket a szolgaság és kizsákmányolás ellen, a szabad­ságért és a békéért harcoló népekkel. Népünk békeakaratának, sikeres békeharcának világraszóló megnyil­vánulása volt ez a kongresszus. »Egységes nép, erős ország, szilár­­dan megalapozott függetlenség — ez lett Magyarország egy évtized le­forgása alatt­« — ezekkel a szavak­kal jellemezte a Központi Vezető­ség beszámolójában Rákosi elvtárs népünk tízesztendős fejlődését. S ha visszatekintünk e csaknem egyévtize­­des fejlődésre — miként a Központi Vezetőség beszámolója és a kon­gresszus is tette — a jogos büszke­ség érzése ragad meg bennünket. Nagy utat tettünk meg, történelmi tetteket hajtottunk végre. Mindez népünk tehetségét, erejét, alkotó akaratát, munkásosztályunk nemzet­vezető, történelemalakító képessé­gét dicséri. A volt uralkodóosztá­lyokra mért megsemmisítő csapások, a proletárdiktatúra megteremtése, a népi hatalom szerveinek, a helyi ta­nácsoknak a létrehozása — mind egy-egy ragyogó lapja történel­münknek. Az osztályharc, a forradalom útja nem sima út. Nagy nehézségek, ál­dozatos munka, erőfeszítések és zök­kenők kísérik. A mi fejlődésünk sem volt sima és nem az ma sem. Hány ellenséget kellett leküzdeni, hány akadályt kellett elhárítani? E har­cokat csak azért vívhattuk meg győ­zelmesen, mert volt és van olyan marxista-leninista pártunk, amely épes volt arra, hogy élére álljon a harcnak, példát mutasson és meg­tervezze a munkásosztály, a po­sztság, a dolgozó tömegek harcát a nemzeti felemelkedésért, az új, "­bad, független Magyaroszágért, a népgazdaság újjáépítéséért, az em­­■gribb életért, a szocializmusért. A­z esztendős fejlődés a munkásosz­tály, a nép, a párt dicsőségét zengi. A tanácskozás összegezte nép­gazdaságunknak a II. kongresszus­ra elért eredményeit. Iparunk ter­helése 73 százalékkal, a nehéziparé 118,8 százalékkal növekedett három év alatt. Az ötéves terv új iparága­kat teremtett hazánkban és ma már olyan gépeket, termékeket is előállí­tunk, amelyek gyártását néhány év­­■el ezelőtt még nem ismerték dol­­gozóink. A sikereknek azonban meg­lett az árnyoldaluk is. És a párt legfelső vezető testületének tanács­kozása bátor nyíltsággal boncolta a hibákat, a fogyatékosságokat. "De a kongresszus ugyanakkor már rámu­tathatott azokra a jelentős kezdeti eredményekre is, amelyeket népünk az új szakasz politikájának megvaló­sításában elért. A megtett út mélyreható elemzése alapján a kongresszus meghatározta népgazdaságunk fejlesztésében, ál­lamunk erősítésében előttünk álló feladatokat és megállapította a má­sodik ötéves terv irányelveit is. A legfőbb cél: a dolgozó nép anyagi jólétének, kulturális színvo­­nalának szakadatlan emelése. E fel­adat megvalósításának legfontosabb tényezője a mezőgazdaság gyors fej­lesztése. A dolgozó tömegeik mind­inkább világosan látják azt az igaz­ságot, hogy csak a mezőgazdaság fejlesztésével, a mezőgazdasági ter­mékek hezuméinak növelésével le­het kielégíteni — éspedig egyre job­ban kielégíteni — a lakosság állan­dóan növekvő szükségleteit. Ezért helyezett olyan nagy súlyt a kon­gresszus a mezőgazdaság, a termelő­szövetkezetek erősítésének kérdé­seire, s ezért húzta alá a második ötéves terv irányelveiben, hogy a második ötéves terv időszakában is mindenekelőtt a mezőgazdasági ter­melés gyorsütemű fellendülését kell biztosítani. Ez természetesen nem jár az iparosítás jelentőségének le­becsülésével. Ellenkezőleg: miként a mezőgazdaság gyors fejlesz­tését a szocialista ipar eredményeire ala­pozzuk, ugyanúgy további fejlő­désünk — falun és városban egy­aránt — nagy mértékben függ az iparban végzett jó munkánktól, ipari munkásságunk erőfeszítésétől. Tévedés volna azt hinni, hogy a kongresszus megjelölte nagy célok áldozatos m­unka nélkül hullanak ölünkbe. A kongresszus e tekintet­­ben is őszintén beszélt, eloszlatott minden téves elképzelést. Az élet­­színvonal rendszeres és következetes emelése csak akkor lehetséges, ha a jelenlegihez képest fordulatot érünk el a mu­­ka termelékenységének emelésében, az önköltség csökkenté­sében, a minőség javításában és a takarékosságban. Szinte elemi igaz­ság, hogy csak a termelési költségek rendszeres csökkentésével lehet mind olcsóbbá tenni az árukat; hogy csupán a termelékenység emelése és a takarékos gazdálkodás biztosíthat egyre több eszközt iparunk és a mezőgazdaság állandó fejlesztésé­hez, új kulturális, egészségügyi és szociális beruházásokhoz. Világ s az is, hogy a fogyasztóknak szánt áruik­­ minősége mindegyikünk jó munká­jától függ. A pazarlás, a munka-, a bér- és az állampolgári fegyelem lazaságai következtében elherdált milliók megkárosítják az egész álla­mot és megrövidítik minden egyes dolgozó háztartását is.­ Az öntudatos munkások megértik ezt.­ Éppen ezért bizonyos, ha az ipari és mezőgazda­­sági üzemek vezetői a dolgozók lel­kesedésére, kezdeményezésére és javaslataira támaszkodnak, rövide­sen jelentős sikereket érhetünk el e feladatok megoldásában. A szak­­szervezetek, az üzemi bizottságok pedig tanulmányozzák gondosan a gazdaságos termelés kérdéseit, és adjanak meg a munkások mozgósí­tásával a gazdasági vezetőknek minden segítséget. A kongresszusi verseny hatalmas sikerei a további eredményes munka hides alapjául szolgálnak. Nagy figyelmet szentelt a kon­gresszus a szocialista állam, a taná­csok kérdéseinek. Minden eddigi győzelmünk forrása, hogy a mun­kásosztály az osztályellenség elleni kemény harcokban a párt vezetésé­vel megteremtette és erősítette a munkásosztály és a dolgozó paraszt­ság szövetségét és mozgósítani tudta a tömegeket, a városi és falusi dol­gozók különféle rétegeit a haza üd­vét, haladását szolgáló célok kivívá­sára. Államunk további állandó erősítése, a párt által kitűzött nagy célok megvalósítása most megköve­teli, hogy tovább szélesítsük a mun­kásosztály és a dolgozó nép szövetsé­gét, hogy a lelkesítő feladatok meg­oldásába bevonjunk minden becsüle­tes dolgozó magyar embert. És e ma­­Folytatás a második oldalon.) Befejezte munkáját a Magyar Dolgozók Pártja kongresszusa A Magyar Dolgozók Pártja III. kongresszusának he­tedik napján, vasárnap délelőtt Apró Antal elv­társ, a Politikai Bizottság tagja nyi­totta meg az ülést. Napirenden volt a Magyar Dolgozók Pártja vezető szerveinek megválasztása. A választás titkosan folyt. A sza­vazás után szünet következett, majd a kongresszus Rákosi Mátyás elv­­társ elnöklésével folytatta tovább munkáját. A szavazatszedő bizottság nevében Mekis József elvtárs a következők­ben tett jelentést a kongresszusnak: Tisztelt kongresszus! Kedves elv­társak! A Központi Vezetőség és a Revíziós Bizottság tagjainak megválasztása is kifejezte azt a megbonthatatlan egy­séget, amely pártunkat mindig jel­lemezte és amely különösen a kon­gresszus előtti időben és a kongresz­­szuson hatalmas mértékben megerő­södött. (Taps.)­­ A küldött elvtársak a párt tag­jainak százezrei nevében tettek most szavazatukkal hitet pártunk politi­kája és szilárd egysége mellett. Pár­tunk új Központi Vezetőségét és a Központi Revíziós Bizottságot a kon­gresszus egyhangúlag választotta meg. (A küldöttek helyükről felállva tapsolnak, felkiáltások: Éljen a párt, hurrá! Hurrá!) A szavazatszedő bizottság össze­számlálta a szavazatokat és megálla­pította, hogy 782 szavazatot adtak le és mind a 782 érvényes. (Taps.) _ A Központi Vezetőség tagjainak, póttagjainak és a Központi Revíziós Bizottság tagjainak a következő elv­társakat választotta meg a kon­gresszus: A Központi Vezetőség tagjai Andics Erzsébet, Antal János, Apró Antal, Ács Ernő, Ács Lajos, Badari László, Bata István, Benke Valéria, Béres Andor, Biró Zoltán, Boldoczki János, Boros Gergely, Czottner Sándor, Csergő János, Dávid Ferenc, Dögei Imre, Egri Gyula, Erdey-Grúz Tibor, Farkas László, Farkas Mihály, Földvári Rudolf, Friss István, Galló Ernő, Gáspár Sándor, Gerő Ernő, H­rustyák József, Házi Árpád, Hegedűs András, Herczeg Ferenc, Hébert Ede, Hidas István, Horváth Márton, Juhász Imréné, Kiss Árpád, Kiss Károly, Kovács István, Köböl József, Matolcsi János, Mekis József, Molnár Erik, Molnár Imre, Nagy Imre, Nagy Józsefné, Nagy Kálmán, Nagy Mária, Nógrádi Sándor, Non György, ifj. Nyers Rezső, Olt Károly, Piros László, Pongrácz Kálmán, Ratkó Anna, Rákosi Mátyás, Révai József, Rónai Sándor, Schumett János, Suhajda József, Szabó Ferenc, Szabó István, Szabó János, Szakali József, Szalai Béla, Szántó Zoltán, Szobek András, Tausz János, Vass Istvánné, Vas Zoltán, Vágvölgyi Tibor, Vég Béla, Vida Gyula, Zsofinyecz Mihály. A Központi Vezetőség póttagjai Bebrits Lajos, Betlen Oszkár, Csikesz Józsefné, Czett József, Fehér Lajos, Gábri Mihály, Kaszapovics András, Kádas István, Kónya Albert, Kossa István, Losonczi Pál, Matusek Tivadar, Molnár Ernő, Nezvál Ferenc, Somogyi Antal, Szabó Gergely, Tóth Lajos, Vajdai Lajosné, Valkó Márton. A Központi Revíziós Bizottság tagjai Baranyai János, Bogdán István, Győre József, Keleti Ferenc, Komócsin Zoltán, Kristóf István, Kruzslák Béla, Papp Imre, Pogácsás Antal, Réti László, Sebes István, Szabó László, Szűcs Lajos. A küldöttek és vendégek felállnak, éljenzik győzelmeink szervezőjét, a Magyar Dolgozók Pártját. Hosszú percekig zúg a taps, a hurrá. Hosszan­tartó, szűnni nem akaró taps, éljenzés köszönti az új Központi Vezetőséget. Ezután Rákosi Mátyás elvtárs, a Központi Vezetőség első titkára mon­dott ünnepi zárószót. A­ Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének ülése A Magyar Dolgozók Pártja III. kongresszusán megválasztott Köz­ponti Vezetőség megtartotta első ülését, amelyen egyhangúlag a követ­kező határozatokat hozta: A Politikai Bizottság kilenc tagból és két póttagból álljon. A Politikai Bizottság tagjai: Rákosi Mátyás, Nagy Imre, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Ács Lajos, Hidas István, Apró Antal, Hegedűs András, Szalai Béla elvtársak; póttagjai: Bata István és Mekis József elvtársak. A Központi Vezetőség öt tagból álló Titkárságot választott. A Központi Vezetőség Titkárságának tagjai: Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Ács Lajos, Vég Béla és Matolcsi János elvtársak. A Központi Vezetőség megválasztotta a Központi Vezetőség első titkárát, Rákosi Mátyás elvtársat. A Központi Vezetőség megválasz­totta a Központi Ellenőrző Bizottsá­got, melynek tagjai: Alapi Gyula, Asztalos Géza, Ács Ferenc, Daczó József, Dögei Imre, Hajdú József, Házi Árpád, Kiss Károly, Konok Ferenc, Maróti Károly, Nezvál Fe­renc elvtársak, póttagjai: Bernát Lászlóné és Péteri István elvtársak. A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke: Kiss Károly elvtárs. A Központi Revíziós Bizottság üléseA Magyar Dolgozók Pártja III. kongresszusán megválasztott Köz­ponti Revíziós Bizottság megtartotta első ülését. A Központi Revíziós Bi­zottság elnökéül Kristóf István elv­társat választotta meg. Rákosi Mátyás elvtárs zárszava Tisztelt pártkongresszus! Kedves elvtársak! A Magyar Dolgozók Pártjának III. kongresszusa befejezte munkáját. Megvonta az elmúlt esztendők ered­ményeinek és hibáinak mérlegét, felvázolta a sikereket, melyeket a szocializmus építése terén a dolgozó nép anyagi jólétének és kulturális színvonalának emelésében és nem­zetünk fokozódó egységének erősíté­sében elértünk. A kongresszus meg­állapította, hogy pártunk jó munká­jának eredményeképpen elmélyült népünk hazafisága, magasabbrendű nemzetünk egysége, erős az ország, szilárdan megalapozott független­sége. Szilárdabb lett a népi hatalom alapja, szorosabb a párt és a mun­kásosztály viszonya, erősödött a munkás-paraszt szövetség. A kon­gresszus e jelentős eredmények mel­lett őszintén és nyíltan feltárta és bírálta a hibákat, melyeket az elmúlt évek folyamán pártpolitikánkban, gazdaságpolitikánkban — különösen az iparosítás túlzott ütemű fejleszté­sével — elkövettünk, kidolgozta a hi­bák kijavításának módjait és meg­szabta a pártunk és népi demokrá­ciánk előtt álló feladatokat. E feladatok között az első: dol­gozó népünk anyagi jólétének és kulturális színvonalának további szakadatlan, következetes növe­lése. Ennek a növelésnek legfon­tosabb tényezője: a mezőgazda­ság fejlesztése, erre kell a párt és kormány erőit összpontosí­tani. A kongresszus meghatározta a má­sodik ötéves terv irányelveit és célul azt tűzte ki, hogy a második ötéves terv folyamán a népgazdaság egé­szében, tehát a mezőgazdaságban is, rakjuk le a szocializmus alapjait. (Nagy taps.) A kongresszus feltárta az állam­­igazgatás és a helyi tanácsok mun­kájának eredményeit és hibáit, s ki­dolgozta a rendszabályokat, melyek végrehajtása megerősíti a népi de­mokrácia államhatalmát, szilárdabbá teszi a munkás-paraszt szövetséget. A kongresszus új szervezeti sza­bályzatot fogadott el, mely pár­tunk fejlődésének megfelelően fokozottabb követelményeket ál­lít szervezeteink és tagságunk elé. A kongresszus ráirányította a figyel­met arra, hogy fokoznunk kell az ifjúsággal való törődést. Ennek meg­felelően jobban kell támogatnunk a Dolgozó Ifjúság Szövetségét, hogy több teret kell biztosítanunk a szo­cializmus építésében, a népi demo­krácia minden területén a dolgozó nőknek. Végül — célkitűzéseinknek meg­felelően — a kongresszus aláhúzta, hogy pártunknak a legközelebbi esz­tendőkben a falusi pártmun­ka meg­javítására a legnagyobb súlyt kell he­lyeznie. A pártkongresszus határo­zata végrehajtásának döntő előfelté­tele pártmunkánk általános megjaví­tása, biztosítása annak, hogy a vezetés a párt minden szervében kollektív le­gyen, hogy mindenütt érvényesüljön a kritika és önkritika és a pártdemo­krácia szelleme. Ez a legfőbb bizto­sítéka annak, hogy a párt és a mun­kásosztály viszonya, a munkás-pa­raszt szövetség még bensőségesebb, összetartot­tabb, szilárdabb lesz. Napról napra jobban el kell mé­lyíteni pártunk befolyását a dol­gozó tömegek közt, szilárdabbá kell minden módon tenni a párt, a kormány, a nép kapcsolatait. Pártunk minden tagja, de különösen kongresszusi küldötteink küzdjenek azért, hogy rajtuk keresztül célkitű­zéseink a dolgozó milliók közös ügyévé váljanak. A kongresszus minden megnyil­vánulása azt mutatta, hogy pártunk és dolgozó népünk egységesen és összekovácsoltan támogatja a szo­cializmus további építésére vonat­kozó terveinket. Megmutatta ezt nemcsak a kongresszusi küldöttek magatartása és hozzászólása, de a szocialista munkaversenynek az a növekvő lendülete, mely egyre foko­zódott, amint pártkongresszusunk célkitűzéseiről a dolgozó nép érte­sült. A tanácskozásainkkal párhuza­mosan folyó és egyre erőteljeseb­ben kibontakozó munkaverseny nemcsak arról tanúskodott, hogy az egész ország, az egész dolgozó nép feszült figyelemmel kísérte munkánkat, de alkotó megnyil­vánulása annak a helyeslésnek, mely az üzemekben, bányákban, gépállomásokon, falvakban és a munka minden frontján új válla­lásokra, új termelési sikerekre lelkesített. Ezek a megnyilvánulások mutatják hogy dolgozó népünk magáénak vallja és helyesli célkitűzéseinket és azonnal öntevékenyen hozzálát­ul-

Next