Népszava, 1955. január (83. évfolyam, 1-25. sz.)

1955-01-29 / 24. szám

A vállalás teljesítésének módszerei a Klement Gottwald-gyárban IV. A készülékgyár »verseny­­felelőse« egész papír­halmazt vesz elő fiókjából. — Nézze ezt a sok papírt. Ez egy nap termése. Kimuta­tás ide, jelentés oda, kérdőív ide, statisztika oda. Mintha a verseny nem is az üzemben, hanem az én asztalomon, vagy fiókomban folyna. Havonta 28 jelentést kell készítenem a különböző szerveknek. A je­lentések rendszerint 30—fő kérdésből állanak, a hozzá szükséges adatokat általában harminc helyről szedem össze. Be kell vallanom, magam sem értem, miért kell szünte­lenül jelenteni számtalan helyre,­­hogy például a ver­senyzők közül mennyi a fiatal és mennyi az öreg, mennyi a férfi és mennyi a nő és így to­vább. A jelentések egy része teljesen szükségtelen, más része jelenlegi formájában alig használható. Ez­t bizonyít­ja az is, hogy sem a ronthely­­bizottság elnökénél, sem a műhelybizot­tság tagjainál, sem a szakszervezeti bizalmiaknál, see­ a művezetőknél egyetlen­egy példányt sem találtam a tö­méntelen jelentésből. Pedig az ilyen kimutatások szükséges­ségét elsősorban az dönti el, mennyire használják, mennyi­re hasznosítják azok adatait. Mit kell tenni a verseny fejlesztéséért Lehet, hogy az olvasók kö­zül valaki most ellentmondást vél felfedezni az előző részek­ben elmondott dicséretek és a most elhangzott bíráló meg­állapítások között. Pedig nincs itt semmiféle ellentmondás. Való igaz, hogy a készülék­gyárban sokan nagyszerű ver­senyt vívnak egymással, hogy van tizenhat olyan műszerész, aki a Minisztertanács és a SZOT határozata alapján foly­tat párosversenyt. De a »so­kan« szó még nem azt jelenti, hogy mindannyian és a tizen­hat műszerész még nem min­den műszerész. Ahhoz, hogy a verseny tel­jesebb legyen, hogy átfogja a műhely valamennyi dolgozóját ,a jobb szakszervezeti munka szükséges. A szakszervezeti munka gyengeségének »objek­tív« oka, hogy a műhelybizott­ság elnöke területileg el van szakítva az aktivistáktól. Lá­zár elvtársat, a műhelybizott­ság elnökét ugyanis hiába ke­resem az épületben. A készü­lékgyár műhelybizottsági elnö­kének — pont neki — már nem jutott hely a készülék­­gyárban. Munkatársaitól több száz méter távolságra, egy másik épületben dolgozik. Több segítséget a bizalmiaknak — ilyen körülmények között elég nehéz jó szakszervezeti munkát végezni — mondja. — Helyes lenne, ha a gyáregy­ségvezető elvtárs mielőbb le­hetővé tenné, hogy én is át­kerülhessek a készülékgyár épületébe. Nem a szétszakítottságból folyik az a másik hiba, hogy a szakszervezeti aktivisták — és különösen a bizalmiak — nem kapnak elegendő útmutatást és segítséget munkájukhoz. Panyi Magda bizalmit például megkérdeztem: miről szólt a legutóbbi bizalmi értekezlet? — Hát tagdíjról, üdülésről, politikáról... — Versenyről nem? — De. Mondták, hogy szer­vezzünk felajánlásokat. — Milyeneket, hogyan? — Olyanokat, amilyeneket a művezetőnk mond. Hát igen. Nem a bizalmiak hibája, hogy ilyen »instrukció« alapján nem tudtak méltó partnerei lenni a művezetők­nek, akiket erre a feladatra sokkal jobban készítettek elő.­­ Úgy gondolom, ha jobban megbecsülnék a szakszervezet munkáját, ha bennünket is bevonnának egy-két olyan megbeszélésbe, amelyen részt vesznek a műszakiak, ha tájé­kozottabbak lennénk, jobban menne a szakszervezeti munka is. Panyi elvtársnőnek ez a ja­vaslata az alapvető hibára hívja fel a figyelmet. A ké­szülékgyár szakszervezeti ak­tivistái túlságosan könnyen belenyugodtak a jelenlegi helyzetbe és olyan vélemény alakult ki közöttük, hogy »megy a verseny nélkülünk is, a mi munkánkra nem sok szükség van«. Való igaz, hogy »megy« a verseny és ez a mű­vezetők érdeme. De az is igaz, hogy sokkal jobban menne, so­kkal több dolgozó venne benne részt, sokkal keve­sebb lenne a bürokratikus vonás ebben a versenyben, ha a műhelybizottság és a mű­­helybizottság aktivistái betöl­tenék a rájuk váró feladato­kat. ★ Akármilyen nehezen, de el­készültek a vezérkontrollerek. Bár a sajtolóműhelyből szer­­számhiány miatt még az utolsó előtti percben sem jöttek meg a rúgótányérok. De Proschek művezető felvette és addig le nem tette a telefonkagylót, amíg nem talált egy olyan gyárat, amelytől kölcsönkapta a szükséges sajtolószerszámo­kat. A nagy kontaktortáblához is megérkezett a rúgóház. Csakhogy későn. Nem volt m­it tenni: elvettek két embert a februári munkáról és meg­erősítették velük a kontaktor­­tábla-szerelőket. A készülékgyár dolgozóinak, műszaki vezetőinek munkájá­ból sokat lehet tanulni. Tanul­ságos, ahogyan felbontják és minden egyes dolgozóval köz­tik a tervet. Tanulságos, aho­gyan a művezetők szívügyük­nek tekintik a verseny szer­vezését, ahogyan jobbnál jobb ötletekkel és mindig a saját erejükből leküzdik a felbuk­kanó nehézségeket. Jó mun­kájuknak, helyesen kidolgo­zott módszereiknek köszön­hető, hogy a Klement Gott­­wald-gyár készülékgyárának dolgozói januárban megdön­tötték minden eddigi teljesít­ményüket. A felszabadulás ünnepének tiszteletére a vál­lalt 18 trolibusz valamennyi villamosfelszerelését időre és kifogástalan minőségben elké­szítették. A februári terv már meg­van. Most készítik annak alapján a részletes ütemter­vet. Az eddigi eredmények az­zal biztatnak, hogy a gyár kol­lektívája a megnövekedet­t februári feladatoknak is hiány­talanul eleget tesz. A Bujtor-brigád tagjai: Bujtor brigádvezető, Vitéz József és Horváth István az utolsó műveleteket végzik az áramszedők szerelésén. (Gonda György felvétele.) Mit jelent az állami gazdaságok igazgatóinak jogkörét kibővítő rendelet? Néhány hónapp­al ezelőtt Szabari István, a palotási ál­lami gazdaság igazgatója be­szélgetés közben említést tett a munkáját akadályozó nehéz­ségekről. »Mindenki utasít, mindenki parancsol — pana­szolta. — A minisztérium, a tanács, a bak­k, a MEZŐKER, a talajjavítók, a tűzoltók és még egy sor szerv és intéz­mény. Sok az ellentétes uta­sítás is és gyakran nem tud­juk, kinek tegyünk eleget. El­kelne már egy olyan intézke­dés, amely biztosítaná, hogy az állami gazdaság igazgatója valóban vezető legyen.« Szabari elvtársnak és sok igazgatótársának a kívánsága nemrégiben valóra vált. Ren­delet jelent meg az állami gazdaságok igazgatói jogköré­nek bővítéséről, amely a vezetés számos problémáját oldotta meg. Egyszerűbb ! Nem egyszerű tervezés intézkedés, nem 1 1­0 egy rendelet a sok közül az állami gazda­ságok igazgatói jogkörének kibővítése. Több ennél. Egyik feltétele annak, hogy ál­lami gazdaságaink fejlődje­nek és több terményt ad­janak a népgazdaság számára. Ha csak jót vizsgáljuk, ho­gyan változott p­éldául a gazda­ságok tervezése, már ezzel is választ kapunk a rendelkezés jelentőségére. Az állami gazda­ságok vezetői még tavaly is mintegy 1200 (!) keretszámot kaptak a tervkészítéshez, ami azt jelentette, hogy a gazdasá­gok számára mindent a felsőbb szervek írtak elő. Ily módon nemigen egyeztethették össze a főbb termelési ágakat, pél­dául a növénytermesztést az állattenyésztéssel. Nem vehet­ték figyelembe a gazdaságok talaj, időjárási és egyéb adott­ságait sem. Ezáltal nem em­el­­kedhettek eléggé a termés­hozamok és a gazdaságosságot is akadályozta a sok megkö­töttség. Most viszont csak 120 tényezőt, a legfőbb termelési mutatókat kapták meg az ál­lami gazdaságok. A végrehaj­tás módját, az igazgatók dön­tik el. Érvényesülhet a hely­ismeret, a régi termelési szo­kások, a gazdálkodási ágak közötti összhang — az önálló gazdálkodás. Érvényesülhet te­hát a több, jobb és olcsóbb termelés egyik alapvető felté­tele. Önállóbb ! De nemcsak er­­gazdálkodás­ról van szó. Sok ----------------------------egyéb poittal is bővült­ekr. »gazgatói jogkör: Eddig jóformán a legje­lentéktelenebb beruházás is a minisztériumtól függött, most viszont az országos beruházásokon kívül az igaz­gató határozza meg, hogyan gazdálkodik az állam pén­zével. Módjában áll, hogy a kisebb összegből elkészít­hető, de fontos beruházásokat (munkásszállások, kutak, szer­számok) maga határozza meg. Ezzel az igazgatók kezébe ke­rült a termelési feltételek egy részének a biztosítása. Egy másik p­ont arról intézkedik, hogy az igazgatók időben til­takozhatnak a véleményük szerint helytelen utasítások el­len. Ilyen esetekben az igaz­gató véleményét figyelembe veszik a további munkánál. Nagyobb Sorolhatnánk személyes még tovább a felelősség rendelkezés pont­­--------------------------jait s azok je­lentőségét. Beszélhetnénk arról, milyen ösztönzést ad a gazdaságos termelés utáni ju­talmazás, vagy milyen sokat jelent, hogy a könnyen rom­landó termelvényeket szabad­piacon értékesíthetik, ha nem szállítja el időben a kereske­delmi vállalat. Súlyos hiba volna azonban, ha csak a több jogot vennénk észre és nem látnánk meg a megnövekedett felelősséget is, önállóan ve­zetni csak mindent körülte­kintően mérlegelve lehet, eh­hez pedig az szükséges, hogy az igazgatók jobban támasz­kodjanak a párt- és szakszer­vezetre, a szakemberekre, a dolgozók összességére. Anél­kül természetesen, hogy az egyszemélyi felelős vezetés elve csorbulna. Hogyan old­hatják ezt meg. Egyszerű a magyarázata: határozottan, felelőssége tudatában intéz­kedjék az igazgató, de előző­leg tanulmányozza a dolgozók munkakörülményeit, a terme­lési adottságokat. Vegye fon­tolóra a gépesítés fokát és a többi feltételeket. Már ezzel is lehetővé válik, hogy a ki­bővített jogkör összhangba ke­rüljön a helyes vezetési mód­szerekkel. S p­ersze ehhez még egy fontos dolog szük­séges, a szakmai színvonal állandó emelése, a fejlett nö­vénytermelés és állattenyész­tés elsajátítása. Az üb növekvő s önkéntese­­lehetőségei­­­nül felvető -------------------------------- cek az üzemi bizottsági tagokban is a kér­dés, hogyan kap­csolódik az igazgató kibővített jogköre az ő munkájukhoz? Nos, igen sok függ tőlük is, hogy a vezetők élni tudjanak lehe­tőségeikkel. Jelentősen segít­hetnek a gazdaság munkájá­nak a fejlesztésében, ha tolmá­csolják a dolgozók hangját, véleményét, javaslatait. Most több lehetőség van arra, hogy mindezzel éljen az igaz­gató. Ugyanakkor a­­szakszer­vezeti munka is biztosabb ala­pokon áll, mint eddig. Az üzemi bizottságok a helyileg elkészített és reális tervre ala­pozhatják a verseny szerve­zését és ellenőrzését. A bő termés érdekében a helyi erő­források óriási kincsestárát aknázhatják ki. Világosabbá válik előttük a beruházások ügye, nagymértékben javíthat­ják a szociális ellátottságot. S mindennek eredményeként a szakszervezetnek jobban módjában áll helytállni poszt­ján, helytállni a dolgozók ér­dekeinek védelmében. Csak néhány példa ez arra, miként hat a szakszervezeti munkára a kibővített igazgatói jogkör. De ebből következik, hogy fo­kozódik a szakszervezeti akti­visták felelőssége is. Szűkül az »objektív nehézségekre« hivatkozás lehetősége, mert tág tér nyílt a szakszervezeti munka fejlesztésére. Sok meghatározás ismeretes az állami gazdaságok politikai jelentőségéről. E gazdaságok a szocialista nagyüzemi gazdál­kodás iskolái, a termelés mi­nőségi bázisai. Ha eddigi mun­kájuk miatt jónéhány állami gazdaságra nem is illett még rá egyik meghatározás sem, remélhető, hogy az igazgatói jogkör bővítése újabb lépést jelent előre nagyszerű felada­taik betöltésére. Kovács András A csillagos szovjet emlék­­­­művel díszített Gellért tértől befelé, a Móricz Zsigmond körtértől jobbra, a hegyek felé kanyarodó utak és utcák ké­pezik a XI. kerület régi köz­pontját. Ha megfigyeljük a mai Villányi út — azelőtt Szent Imre herceg útja — régi középületeit, jellemző sorren­det látunk: egy iskola, egy templom, azután megint egy iskola s ismét egy templom. A túlsó oldalon p­edig egymás­tól távol épült kertes villák. Új arcú városrész De ezt a gondosan kialakí­tott­­összhangot­ jócskán meg­bontottuk az elmúlt tíz esz­tendő alatt: a Villányi úton például egész lakótelepre való új ház épült. Itt találjuk a Mezőgazdasági és Gépészmér­nöki Főiskolát, néhány lépés­nyire p­edig a Mozgásterápiás Intézetet és a Gyógypedagó­giai Főiskolát. Az egész egy­oldalúan fejlesztett kerület arculata átalakult az elmúlt tíz esztendő alatt. A magas­rangú állami hivatalnokok, papok, apiácák, bankárok és gyárigazgatók »Szent Imre­­városa« helyén élénk, érdekes kerület nőtt fel. Hogyan? Nagyon nehéz erre a válasz. Meg sem kísérlem, hogy részletes képiét adjak róla, ehelyett inkább azt pró­bálom elmondani, amit az em­berek, akik itt, a kerületben élnek és dolgoznak, beszéltek erről az emlékezetes tíz esz­tendőről. A Budafoki út 20. szám alatti Vegyesip­ari Javító Szövetke­zetben ismerkedtem meg Kiss Sánd­ornéval, azaz Margit né­nivel — így szólítja őt min­denki. Húsz esztendeje él eb­ben a házban. Három gyermek édesanyja, a férje tanár és tanácstag, ő maga házbizatond, népnevelő, MNDSZ-asszony. A legnehezebb időket eleve­níti fel, hogy megértesse ve­lem, honnan indultak el. — A Lágymányosi út és a Budafoki út sarkán bariká­dot emeltek a németek. Na­gyon aggódtam, mert úgy gon­doltam, hogy a szovjet repü­lők valami fontos fasiszta erődítménynek tekinthetik ezt és esetleg bombázni fognak. Január vége felé egy este, ami­kor odakint kicsit elcsende­sedett a harci lárma, így szól­tam a lakókhoz: »Menjünk ki éjjel és szedjük szét a bari­kádot.« Megmagyaráztam azt is, hogy miért. Mégis úgy néz­tek rám, mint egy őrültre. Később fogytán volt az élel­münk. Egy nap­on azt aján­lottam: főzzünk közösen. Ezt sem akarták megérteni. S amikor vége volt a halálfélel­­mes korszaknak, magam sem hittem a szememnek, amikor láttam, hogy az egész ház kö­zösen takarította a romokat. Azóta de sok mindent csinál­tunk már együtt... Úttörő­ paradicsom a kastélyban A kerületi pártbizottságon már a február 13-i nagy ün­nepre, a kerület felszabadulá­sának évfordulójára készül­nek. Szorgalmasan gyűjtik a tízesztendős utat jellemző ada­tokat. Idézzünk néhányat: a lakosság száma 60.000-ről 95.000-re növekedett. 900 új lakás épült, 174 sérült lakást állítottak helyre. Az üzemi dolgozók száma 260 százaléko r­al emelkedett 1938-hoz vi­szonyítva. A csecsemőhalan­dóság egytizedére csökkent! Apró Antalné elvtársnő, a pártbizottság titkára maga is sok mindenre emlékszik a tíz esztendő történetéből. Most már mosolyogva beszél a Má­­nyoki úti úttörőházért vívott csatáról. A mostani gyermek­­paradicsom, a 69 szakkörrel működő, ötholdas park köze­pén álló palota, néhány évvel ezelőtt még üres volt. A piárt­­bizottság segíteni akarta a DISZ törekvését, hogy úttörő­ház létesüljön a volt Schmidt­­féle kastélyban. De a KÖZELBSZ vezetői semmi­képpen sem akarták meg­érteni, mit jelentene épp­en a XI. kerületben egy ilyen út­törőház. Végül is csak azzal a feltétellel adták át a házat, ha meghatározott időn belül rendbehozatják. Néhány száz­ezer forintot sikerült szerezni, de ez kevésnek bizonyult. Meghívták hát az öreg kas­télyba a szülőket, p­edagóguso­­kat és gyermekeket és közö­sen megbeszélték, ki mivel tud hozzájárulni a helyre­állításhoz. Ma még hiányzik a kerítés és van egy kisebb romos rész is, de tavaly ápri­lis óta a ház »működik*. Aki tavasszal erre jár, ne mulasz­­sza el megtekinteni, milyen munkát végeztek a felnőttek és a gyerekek Budap­est leg­szebb úttörőházának­­üzemb­e­­helyezéséért­. S aki megte­kinti a vidám gyermekélet Mányoki úti házát, nyomban megérti, miért büszke épp­en erre a győzelemre Apróné elv­társ, a párttitkár. Kétszázezer őszibarackfa-csemete A kócoshajú, élénktekintetű Pu­skás Magda, nemrégen még a kerület nálánál is fiatalabb korú agrártudományi egyete­mének padjait koptatta. Most a Verpieléti úti tanácsháza mezőgazdasági osztályának dolgozója. Sok mindent tud a kerület történetéről, min­dennapi életéről, de akkor van igazán elemében, ha kedvenc témájáról, az őszibarackfatele­pítésről beszél. Érdekes módon jött létre tavaly ősztől ezidáig a 424 holdas ültetvény kétszáz­­ezernyi facsemetével. A híres budai őszibarack nevének visszaszerzéséről s komoly jö­vedelemforrás megalapozásá­ról volt szó. A Kertészeti Fő­iskola vezető tudósai: Mohácsi Mátyás professzor, Maliga Pál, Tábori János egyetemi taná­rok és mások a tanács agronó­­musával, Breznai Zsigmonddal sorra járték a híres barackter­­melő gazdákat. Megvizsgálták, honnan érdemes oltványokat gyűjteni, s a jövendő terme­lőkből alakult önkéntes bri­gádok a tudós emberek gya­korlati szaktanácsai alapján oltották be a töveket. S a most gondosan bekötözött, téli álmukat alvó csemeték 1957-re már meghozzák első gyümölcsüket. Egyetemi negyed — fékezett építkezés Szilvássi Dénes, a tanács lakásosztályának vezetője is őslakó. Születése óta itt él a XI. kerületben. Egy-kettőre kiszámítja, hogy a felszabadu­lás óta eltelt tíz év alatt ép­pen tíz autóbuszvonal létesült és mivel azelőtt csak egy volt — az 1-es —, ma már a XI. kerületben 11 az autóbuszvo­nalait száma. Szívesen beszél arról is, hogy a kerület Buda­p­est egyik tudományos köz­pontja, hiszen itt van a Mű­szaki Egyetem, az Építéstudo­mányi, az Agrártudományi Egyetem, több mint húszezer egyetemi hallgató jár ide. Sa­ját munkaterületéről, a lakás­ügyekről így tájékoztat: — Kerületünkben sok száz új lakás ép­ült és mégis baj­ban vagyunk — mondja ko­molyan. — A legnagyobb hiba talán az, hogy 1953-ig csak az üzemek bővültek és szaporod­tak, de a romos házak helyre­­állításán kívül semmi sem ép­ült. A lakosság száma azon­ban egyre növekedett és így keletkezett a sok ezer társ­bérlet, albérlet és szükség­­lakás igénybevétel. Hiba még az is, hogy az új házakból igen kevés lakást — 1954-ben mindössze 11-et — láipott a­ tanács. S emellett a miniszté­riumok által épített lakótele­piek tervezésébe, elhelyezésébe sem volt beleszólásunk. így történhetett meg, hogy a szép és nagy kiterjedésű Villányi­úti lakótelepen nincs üzletház, orvosi rendelő és bölcsőde. De az albertfalvi most ép­ülő te­lepnél mér nem hagyjuk meg­ismétlődni ezt a hibát. Harco­lunk érte, hogy a szocialista városépítés elvei a gyakorlat­ban is érvényesüljenek. Tervek a második évtized küszöbén Mindazt, amiről kedves se­gítőtársaim tájékoztattak, igyekeztem a magam szemé­vel is megnézni. Sokat csatan­goltam az ismert és ismeret­len budai utcákon, a hóval és sárral borított hegyoldalra tartó széles utakon. Ebédeltem a mindig forgalmas népbüfé­ben, amely sokkal tisztább és szemrevalóbb, mint piesti tár­sai. Elnézegettem a gondtala­nul szánkózó gyermekeket. És nem kis csodálkozással állapí­tottam meg, hogy a Móricz Zsigmond körtéren minden házban van eszpresszó. Ugyan­akkor a külső városnegyedek­ben, Kelenvölgyben és Rózsa­völgyben szinte minden sar­kon van egy italbolt. Né­­hánnyal kevesebb italbolt ,és helyette inkább egy-egy ÁTEX, RÖLTEX vagy egyéb ruházati üzlet bizonyára job­ban örvendeztetné itt a lakó­kat. S ha most azt tudakolnám meg a XI. kerületiektől, hogy mi mindent szeretnének a kö­vetkező évtizedben megvalósí­tani, bizonyára még bősége­sebben mondanák el vélemé­nyüket. Mert a kívánságok és elképzelések felsorolása nem nehéz dolog. Az idei esztendő kívánság­jegyzékét azért már összeállították a XI. kerüle­tiek. Nyugodtan használhatjuk ezt a széles többesszámot, mert az új községfejlesztési terv megalkotásában igen sok lakos vett részt. Ezért sokan tudják, hogy ebben az évben több tíz­millió forintot kapnak a kerü­let további fejlesztésére. Mi mindenre futja ebből? Csak néhány sebtében kiragadott adat: a cipészkisip­ari szövet­kezet p­éldául konfekciósze­m­­me­l bővül, hogy a Bartók Béla úti cipőboltot állandóan új és divatos modellekkel lát­hassa el. Városrendezésre több mint ötmillió forintot költenek. Tízezer négyzetméterre növe­lik a kerület kertészeteinek melegágyi üvegfelületét. Rend­behoznak néhány általános iskolát. A négy mellé elké­szül az ötödik kerületi böl­csőde, húsz új üzlet nyílik. A XI. kerületieken is múlik, hogy a második szabad évti­zed első esztendejéről mit je­gyezhetnek majd fel a fejlődés könyvébe. Radnóti Edit NÉPSZAVA 3 1955. január 29. szombet

Next